élelmiszeripar
címke rss- kapcsolódó címkék:
- gazdaság
- Nestlé
- céghírek
- élelmiszer
- mezőgazdaság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Nem csak jönnek, mennek is a cégek
Bár a napokban a Mercedes bejelentette, hogy Kecskemétre hozza új üzemét, a könnyűipari és élelmiszeripari vállalatok, illetve az elektronikai üzemek szinte menekülnek Magyarországról. Egész ágazatok vannak eltűnőben, és több település is válságba kerülhet, ha folytatódik a gyártó cégek kivonulása.
Milliárdokkal tartozik a Cornexi
Bár tulajdonosai az április közepén elrendelt felszámolás után is megpróbálták megmenteni a magyarországi gabonaipar egyik jelentős szereplőjének tartott, székesfehérvári Cornexi Élelmiszeripari Zrt.-t, immár nem kétséges, a Cornexi-csoport összedőlt - értesült a Napi Gazdaság.
Támogatás az élelmiszeriparnak
A magyar élelmiszeripari cégek fejlesztéseinek támogatására az uniós költségvetési időszak végéig, azaz 2013-ig mintegy 90 milliárd forint áll rendelkezésre - hangoztatta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter csütörtökön Budapesten, a Trade Magazin által szervezett üzleti vacsorán.
Jól ment az Unilevernek
A brit-holland Unilever, a világ harmadik számú élelmiszeripari és háztartás-vegyipari csoportja csütörtökön 1,407 milliárd eurós adózott eredményt jelentett az első negyedévről, messze meghaladva az elemzői előrejelzéseket, 34 százalékkal többet a tavalyi első negyedévinél. Az elemzők milliót vártak most.
Csökkent Kraft Foods profitja
A Nestlé után a kettes számú élelmiszeripari óriáscég, a Kraft Foods a költségek emelkedése miatt nyeresége csökkenését volt kénytelen elkönyvelni az első negyedben: az adózott eredmény több mint 13 százalékkal, 608 millió dollárra csökkent.
Megkezdődött a Parmalat-per
Parmában délelőtt megkezdődött a Parmalat élelmiszeripari óriás csődje körüli perek főtárgyalása.
Magas árakra számít a Nestlé
A világ vezető élelmiszeripari csoportja, a Nestlé SA - az élelmiszerárak tartós emelkedésére építve - az idén is a tavalyi 7,4 százalékhoz hasonlóan erős forgalombővülést vár, és hosszabb távon is célja az évi 5-6 százalékos árbevétel-növekedés.
- címkék:
- élelmiszeripar
- élelmiszerár
- SA
- árak
- Nestlé
- Címkefelhő »
Jól jöttek az áremelkedések a Nestlének
A Nestlé SA, a világ vezető élelmiszeripari vállalata 16 százalékkal növelte adózás utáni eredményét a múlt évben - közölte a konszern csütörtökön. A nyereség 10,7 milliárd svájci frankot ért el (6,6 milliárd euró), szemben a 2006-ban elért 9,2 milliárd frankkal.
Válság fenyeget az élelmiszeriparban
Bajba kerülhet a hazai élelmiszeripar a nagy mértékű alapanyag-drágulás, a versenyképesség-romlás és a piacvesztés miatt. A kormányzat indirekt módszerekkel segítheti az ágazatot, mivel kötik az uniós szabályok.
Továbbra is válságban az élelmiszeripar
A mezőgazdasági nyersanyagpiacon bekövetkezett áremelkedéseknek az élelmiszerfeldolgozók az egyértelmű vesztesei és mivel a magas árszint tartósan fennmarad, a szektor eredménytermelő pozíciója, versenyképessége várhatóan tovább romlik - véli az Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetsége.
Megnyílt a Foodapest
Helye van valamennyi jó minőségű terméket előállító cégnek, vállalkozásnak a 450 milliós uniós piacon- hangoztatta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter kedden a magyar fővárosban az IFE Foodapest elnevezésű nemzetközi élelmiszeripari szakkiállítás megnyitóján a kőbányai vásárvárosban.
Juscsenkós arc nem lesz a guar-gumitól
Hiába kanalazna valaki magába éveken keresztül napi több doboz dioxinnal szennyezett adalékot tartalmazó krémtúrót, akkor sem szenvedne olyan súlyos mérgezést, mint a hatósági tájékoztatóban is emlegetett Viktor Juscsenko ukrán államfő. A magyarországi termékekben esetleg megjelenő szennyező anyag kockázatáról eltérnek a szakértői vélemények. Egy élelmiszeripari mérnök szerint az idősek, a csecsemők és a terhes anyák veszélybe kerülhetnek, az állami intézet szerint viszont nem kell komolyabb mérgezéstől tartani.
Félszáz vietnami vállalatot privatizálnak
A WTO-hoz való csatlakozás előszeleként felgyorsítják a vietnami állami cégek magánosítási folyamatát. A spektrum a légiközlekedéstől az élelmiszeriparig terjed.
Több mérnökre, informatikusra és orvosra lenne szükség
Gépész- és gyengeáramú villamosmérnök, szoftverfejlesztő, informatikus, szak-, illetve általános orvos. A világgazdaság beszámolója szerint az év utolsó öt hónapjában őket keresik leginkább a cégek és az intézmények. A Foglalkoztatási Hivatal (FH) prognózisa szerint a textil-, az építő- és az élelmiszeriparban is gondok lesznek.
Rosszul érinti az élelmiszeripart az áfaemelés
Az Országgyűlés által hétfőn elfogadott áfaemelés egyértelműen kedvezőtlenül hat majd a magyar élelmiszeriparban az év elején megkezdődött pozitív folyamatokra - állította kedden Piros László, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének főtitkára.
Magyar részvétel a Grüne Wochén
Magyarország évtizedek óta hagyományos résztvevője az agrárium és az élelmiszeripar egyik legjelentősebb év eleji világeseményének, a berlini Grüne Wochénak, azaz a Zöld hétnek.
Etikai kódex készül az élelmiszeriparban
Az élelmiszeripar szereplőire vonatkozó etikai kódexet dolgoznak ki a termelők, a feldolgozók és a kereskedelmi láncok a minisztérium vezetésével. Az irat az elvárható piaci magatartásokat és szabályokat tartalmazza majd - jelentette be Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter kedden Budapesten.
Az EU miatt csökkent a hazai élelmiszeripar bevétele
Az uniós csatlakozás miatt nyitottabbá vált magyar piac csökkentette az élelmiszeripar árbevételét. A Lánchíd Klub konferenciáján elhangzott, hogy csökkent a magyar élelmiszerek piaci részesedése. Ugyanakkor a helyzethez hozzájárul az is, hogy a magyar vásárlók egyelőre csak az árat tekintik döntő szempontnak egy termék megvásárlásakor.
Haladékot kaptak a feldolgozóüzemek az uniós felkészülésre
Az Európai Bizottság újabb magyarországi élelmiszeripari üzemeknek adott egyéves átmeneti mentességet az uniós élelmiszer-biztonsági követelmények teljesítése alól - írja pénteki számában a Világgazdaság.
Börtön vár a volt Parmalat-főnökre
Akár tizenöt év börtönbüntetést is kaphat Calisto Tanzi, a Parmalat olasz élelmiszeripari konszern letartóztatásban lévő alapítója, volt elnök-vezérigazgatója. Tanzit a milánói nyomozók adócsalással és mérleghamisítással vádolják. Az olasz ügyészségi vizsgálat során annyi már kiderült, hogy a holding mérlegeit 1988 óta rendszeresen meghamisították, amivel legalább 8,7 milliárd eurós felhalmozott hiányt igyekeztek palástolni.
Késve fizető magyar cégek
Az európai átlagnál jóval nagyobb késéssel fizetnek szállítóiknak a magyar cégek - derül ki egy belga elemzésből. A fizetési fegyelem újbóli lazulása a hazai ágazatok közül mindenekelőtt az építő-, a nyomda- és az élelmiszeripart érinti.
- címkék:
- élelmiszeripar
- fizetés
- fegyelem
- bér
- Címkefelhő »
Váratlanul derűlátóak a cégvezetők
A júniusi visszaesés után júliusban nőtt a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) Beszerzési Menedzser Indexe (BMI). Elsősorban a kohászati és az élelmiszeripari ágazat cégvezetői derűlátók.
Elmaradhat az élelmiszerár-emelés
A tavalyi év végén az élelmiszeripari ágazatok bejelentették áremelési igényeiket, azonban ez még nem jelenti azt, hogy a sütőipari termékek 15, a tej és termékek 5, a húsok pedig 10 százalékkal drágulnak a közeljövőben. A kereskedők ugyanis várhatóan kihasználják a nagy beszállítói kínálatot és a korábbi évekhez hasonlóan ellenállnak az élelmiszeripar áremelési törekvéseinek - írja a Magyar Hírlap.
Magyar üzletek is elakadhatnak Irakban
Több százmillió dolláros magyar üzletek hiúsulhatnak meg Irakban az egyre éleződő háborús konfliktus miatt, mivel számos hazai cég a Bagdad által kedvezményezett kategóriába sorolásra számított. Az arab államban érdekelt hazai cégek nagy része az ottani infrastruktúra, agrár- és élelmiszeripari berendezések piacán lát lehetőséget.
- címkék:
- Irak
- Bagdad
- piac
- élelmiszeripar
- dollár
- Címkefelhő »
Jelentősen nőtt a Unilever profitja
Növelte forgalmát a Nestlé
A svájci Nestlé élelmiszeripari konszern - a világ legnagyobb élelmiszeripari csoportja - összesített forgalma 6 százalékkal 66,2 milliárd frankra nőtt az idei év első kilenc hónapjában - közölte a világ vezető élelmiszeripari csoportja csütörtökön.
- címkék:
- konszern
- frank
- élelmiszeripar
- Nestlé
- Címkefelhő »
A Nestlé megvenné a Hersey csokoládégyárat
A svájci Nestlé élelmiszeripari vállalat 11,5 milliárd dollárért megvenné az amerikai Hershey Foods Corporation csokoládégyárat - jelentette a USA Today című lap hétfőn. A Nestlénél, hírügynökségek érdeklődésére, nem fűztek megjegyzést a hírhez.
Nestlé: 5,66 milliárd svájci frank tiszta nyereség
A Nestléé lehet a Chef America
A svájci Nestlé élelmiszeripari csoport megkapta az amerikai versenyfelügyelet engedélyét az amerikai Chef America, fagyasztott élelmiszereket gyártó vállalat megvételére. A Nestlé 2,6 milliárd dollárért szerzi meg a Chef Americát.
- címkék:
- USA
- élelmiszer
- élelmiszeripar
- dollár
- Nestlé
- Címkefelhő »
A Kit Kat jogaiért küzd a Nestlé
A világ legnagyobb élelmiszeripari vállalatának számító Nestlé, az egyik legjobban fogyó termékének, a Kit Kat csokoládénak a jogaiért küzd Amerikában, ugyanis a márkanevet ott jelenleg a Hershey birtokolja - adta hírül Financinal Times.
A FIFA betiltatott pár Pepsi-reklámot
EU: a magyar hús csak a tejipar mellékterméke
Az Európai Bizottság országjelentése szerint drámaian visszaesett Magyarországon az elmúlt évtizedben a marha- és borjútermelés, a vágómarha-tenyésztés pedig gyakorlatilag nem létezik. Az élelmiszeriparnak ugyanakkor hasznára vált a növényi olaj-, gabona- és tejfeldolgozás növekedése - írja a Világgazdaság
Csokoládégyárat vesz a Nestlé
A svájci Nestlé élelmiszeripari csoport tiszta nyereségének a piaci várakozásnál nagyobb, 15,9 százalékos növekedését jelentette tavalyról, és további profitgyarapodást ígért erre az évre. A Nestlé egyszersmind bejelentette, hogy megvásárolja a brazil Garoto csokoládé- és cukorkagyárat, amelynek évi forgalma 310 millió svájci franknak felel meg.
Veszteséges a Danone első féléve
A francia Danone élelmiszeripari és üdítőital-gyártó konszern az egyszeri költségtételek miatt 629 millió eurós veszteséggel zárta az első félévet, ezeket nem számítva azonban 7,2 százalékkal nőtt az eredmény - jelentette be szerdán a társaság. A társaság részvényeinek árfolyama kétéves minimumára esett vissza.
Tévesen mérte be a Vénuszt a szlovák felügyelet
Tévesnek bizonyultak a szlovák mérési eredmények a Vénusz napraforgóolaj nikkeltartalmára vonatkozóan, a legújabb mérések szerint - közölte a Vénusz napraforgóolaj gyártója, a Cereol Rt. A terméket a szlovák Állategészségügyi és Élelmiszeripari Felügyelet vizsgálata alapján kivezették a szlovák piacról.
Az élelmiszerek ára 14 százalékkal nőhet az idén
A Napi Gazdaság által megkérdezett elemzők rendre bizonytalanok az élelmiszerek árának alakulását illetően, az Ecostat elemzője ugyanakkor 14 százalékos éves fogyasztói áremelkedésre számít. Mindeközben az élelmiszeripar csupán 7 százalékkal emelte árait a kereskedők felé - állítja az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének (ÉFOSZ) főtitkára.
Lezárult a magyar-lengyel vámháború
Megállapodtak a magyar és a lengyel illetékesek a CEFTA vámkedvezmények visszaállításáról egyes agrár- és élelmiszeripari cikkeknél - közölte a Külügyminisztérium Szóvivői Irodája kedden.
Egy év múlva komoly szigorítások lesznek a vendéglátásban
Az eredetileg tervezett 2002 helyett 2003-ban kötelezik a hazai vendéglátóipart a szigorú nemzetközi élelmiszeripari szabvány, a HACCP előírásainak alkalmazására. A haladék jól jön a vállalkozásoknak, ugyanis egyelőre csak minden huszadik étterem felel meg az előírásoknak. Szakemberek szerint a rendszer kiépítésének költségei a vendéglátó egység állapotától, méreteitől függően százezer forinttól több millióig terjedhet.
- címkék:
- rendszer
- alkalmazás
- élelmiszeripar
- Címkefelhő »
Danone: végső szakaszban az átszervezés
A francia Danone élelmiszeripari konszern kekszgyárainak leépítésére hét hónappal ezelőtt bejelentett program végrehajtása a megvalósítás szakaszába lépett. A győri kekszgyár bezárása helyett azonban a cég más megoldásokat tanulmányoz - írja a Les Echos.
A forint erősödése 30 milliárdos veszteséget okozhat az élelmiszeriparnak
A forint felértékelődése miatt az élelmiszeripari cégek exporton keletkezett árvesztesége eddig elérte a 7,5 milliárd forintot - közölte Piros László, az Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetségének főtitkára. A veszteségeket elsősorban a hús-, a baromfi-, a konzerv-, a hűtő-, a növényolaj- és a boripart érintik, mivel ezek az ágazatok adják az élelmiszerexport mintegy háromnegyedét.
Ráfizet az agrárium a forint erősödésére
A forint erősödése, a kiviteli támogatások mérséklődése, valamint a termelési költségek és az értékesítési árak között mutatkozó különbség több mint 100 milliárd forintos veszteséget okoz a hazai élelmiszer-gazdaságban tevékenykedő vállalatoknak. A veszteség oroszlánrészét az agrárexport háromnegyedét lebonyolító élelmiszeripari vállalkozások könyvelhetik el, de a mezőgazdasági termelők is alaposan ráfizetnek. A veszteségek állami ellentételezése nélkül rövid távon likviditási problémákra, hosszabb távon pedig csődhullámra lehet számítani.
A Nestléhez kerülhet a Schöller
A mannheimi Südzucker élelmiszeripari konszern, a nürnbergi Schöller jégkrémgyártó csoport főrészvényese a svájci Nestlének adja el üzletrészét - írja csütörtöki számában a Financial Times Deutschland és a Lebensmittelzeitung című élelmiszeripari szaklap.