dokumentumfilm

címke rss

Két Oscar-díjas rendező versenyez a miskolci CineFesten

Film2019.07.30, 16:16

A 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon idén először versenyeznek egészestés kreatív dokumentumfilmek, a CineDocs nevű új szekcióban. A CineFest nemzetközi trendekre reagálva hozta létrehozta az új szekciót, amelyben 11 hazai és nemzetközi alkotás szerepel.

Ilyet még senki sem látott: hatalmas fehér cápa tépte szét fajtársát

Tudomány2019.07.15, 21:23

A kannibalizmusra való hajlam már régebb óta ismert bizonyos cápafajoknál, ám a fajtárs elleni támadásokat csak nagyon ritkán lehet megfigyelni nyíltvízi körülmények között. Egy forgatócsoportnak, - amely éppen a nagy fehér cápákról készített dokumentumfilmet az ausztrál vizeken-, döbbenetes élményben volt része, amikor egy óriási nagy fehér rontott rá a hajó körül köröző kisebb cápára, és széttépte azt.

Gyerekmolesztálás, bálványdöntés, modern rabszolgaság: öt dokumentumfilm, amelyek botrányügyekről rántották le a leplet

Archívum2019.07.12, 23:58

A közelmúltban több olyan dokumentumfilm is a nézők elé került, amelyek rendkívül erős módon voltak képesek aktuális ügyeket feldolgozni, és a fogadtatásuk is messze túlmutatott a műfaj szokásos darabjain. Íme öt olyan doksi, amelyek (talán nem is olyan) kicsit megváltoztatták a világot.

Előkerült egy dokumentumfilm Csernobilról: ez történt 3 hónappal a tragédia után

Archívum2019.06.28, 13:50

Előkerült egy dokumentumfilm, amelyet 3 hónappal a Csernobilben történt tragédia után forgattak. 

Szomorú hírek Michael Schumacher állapotáról: Bernie Ecclestone nyilatkozott

Life.hu2019.06.04, 20:07

Megdöbbentette a rajongókat Bernie Ecclestone nyilatkozata Michael Schumacher egészségi állapotáról. Elismerte, hogy a pilóta "jelen pillanatban nincs velünk".

Michael Schumacher új oldalát ismerhetjük meg a róla készülő dokumentumfilmben

Archívum2019.05.13, 14:38

Várhatóan decemberben mutatják be a Michael Schumacher életéről szóló dokumentumfilmet. A rendező most elárulta, hogy nem csak mint sportolót láthatjuk a pilótát. 

Dokumentumfilm készült lengyel pedofil papokról

Archívum2019.05.13, 13:00

Nagy érzelmi vihart okozott Lengyelországban a napokban megjelent Ne mondd el senkinek című film, amely a papok pedofil ügyeit mutatja be.

Képekben a 93 éves Sir David Attenborough kalandos élete

Tévé2019.05.08, 09:39

1926. május 8-án született Angliában, generációkat tanított meg a természet, azon belül is az állatvilág tiszteletére és szeretetére, közel 90 éves kora után is új műsorral jelentkezett a BBC-n Sir David Attenborough. Magyarországról a rendkívül gazdag szitakötő-populáció jut eszébe, Charles Darwinnal szívesen leülne beszélgetni, és az Origónak azt is elmondta, természetfilmesként miért nem szabad túl érzékenynek lennie. Liverpoolban beszélgettünk vele (a cikket itt találja), alább pedig egy képgalériával tisztelgünk páratlan munkássága előtt.

Rómában is bemutatják a Bud Spencerről szóló magyar filmet

Film2019.05.06, 15:18

Május 9-én, csütörtökön 19.00 órakor mutatják be a Római Magyar Akadémián Király Levente Piedone nyomában című potréfilmjét, amiről korábban itt írtunk. 

Kritikánk a botrányos Michael Jackson-dokumentumfilmről

Archívum2019.04.05, 23:00

Talán soha még nem váltott ki akkora indulatokat dokumentumfilm, mint a Neverland elhagyása. Ez persze érthető is, hisz egy olyan világsztár legsötétebb titkainak leleplezését ígéri, akit mindenki ismer, és akiről mindenkinek megvan a véleménye. Megnéztük a filmet, hogy nekünk is meglegyen a véleményünk – a filmről.

A Netflix dokumentumfilmje Madeleine McCann eltűnéséről egy „erkölcsi kudarc”

Archívum2019.04.04, 13:13

A Netflix dokumentumfilmje „erkölcsi kudarc”, ami semmilyen újdonságot nem tartalmaz. 

Nagy büszkeség a magyar zászló mellett látni a nevemet

Tudomány2019.04.02, 22:16

Magyarországot két dokumentumfilm képviseli a ma április 2-án induló rangos rendezvényen, a belgrádi Nemzetközi Archeológia Filmfesztiválon. Mindkettő alkotás mellett Kiss-Stefán Mónika tudományos újságíró, rendező nevét olvashatjuk.

Műsorváltozás: a TV2 pénteken mutatja be Curtis elvonó utáni első napjairól készült dokumentumfilmjét

Life.hu2019.03.19, 09:50

Curtis nagy árat fizetett függősége miatt: családja, élete szerelme és Majka is elfordultak tőle, amíg nem tudta letenni a kokaint. A rapper elvonóra ment, majd teljesen új életet kezdett. Ennek első időszakáról pedig dokumentumfilm is készült, amit rendkívüli műsorváltozással pénteken láthatunk a TV2 képernyőjén.

A Michael Jackson-botrány miatt lépett a világ legnagyobb gyerekmúzeuma is

Kultúra2019.03.18, 17:03

A világ legnagyobb, gyerekeknek szánt múzeuma eltávolított néhány kiállított tárgyat, amelyek korábban Michael Jackson tulajdonában voltak. A döntést azzal indokolták, hogy nekik a közönség az első. 

Készül még egy Michael Jackson-film a hatalmas botrány után

Tévé2019.03.12, 19:22

Michael Jackson unokaöccse, Taj Jackson saját dokumentumfilmet tervez a Leaving Neverland, vagyis a Neverland elhagyása után.

Michael Jackson ellen nyomozást indított az FBI: ezért szakadt félbe

Life.hu2019.03.13, 06:42

Michael Jackson ellen indult nyomozás annak idején a gyermekmolesztálások miatt az FBI-nál, de egy bizonyos ügy miatt félbeszakadt. Ezért nem folytatták.

Léptek a rádiók a Michael Jackson zaklatásairól szóló dokumentumfilm után

Kultúra2019.03.05, 12:52

Két héten keresztül egyetlen Michael Jackson-dalt sem játszik az egyik norvég műsorszolgáltató. 

Dokumentumfilmet készítene életéről Hosszú Katinka: így akarja magát közelebb hozni az emberekhez

Life.hu2019.03.04, 09:17

Hosszú Katinka a könyvírás után dokumentumfilmet szeretne készíteni az életéről. Elmondása szerint egy mélyebb hangvételű filmet szeretne, amiből jobban megismerhetik őt.

Oscar-díjas filmjéről mesélt a magyar származású rendező

Tévé2019.03.02, 10:27

Idén a magyar származású Elizabeth Chai Vasarhelyi, illetve férje és alkotótársa, Jimmy Chin kapták a legjobb egészestés dokumentumfilmnek járó Oscar-díjat a Free Solo – Mászókötél nélkül című alkotásukért, amellyel egy elképesztő emberi teljesítménynek állítottak emléket. A házaspárral Londonban találkoztunk egy nemzetközi kerekasztal-beszélgetésen, még az Oscar-gála előtt, de egy nappal az után, hogy megkapták a brit filmakadémia, a BAFTA elismerését.

Hipnózisban élték át az utasok újra az első repülés boldog izgalmát

Travelo2019.02.28, 06:44

A Thomas Cook Airlines egy hipnotizőr bevonásával segített újra átélni az első repülés élményét. Olyan utasok közreműködésével próbálták ki az ötletet, aki már számtalanszor repültek, és rég elfelejtették az első repülés boldog izgalmát.

Nem hagyják békében nyugodni Freddie Mercuryt

Tévé2019.02.27, 14:34

Megirigyelhették a tévések a Bohém rapszódia sikerét, egy dokumentumfilm is jön hamarosan a Queenről.

Hamarosan érkezik egy újabb dokumentumfilm a Queen zenekarról

Archívum2019.02.26, 19:55

Négy Oscar-díjat is bezsebelt a Bohém rapszódia, a Queen zenekar és Freddie Mercury életét bemutató alkotás. Most úgy tűnik, hogy néhány hónap múlva egy újabb dokumentumfilm érkezik a témában. 

Megszólal a magyar származású Oscar-díjas rendező megszállott sztárja

Tévé2019.02.26, 18:59

Egy egyedülálló, emberfeletti teljesítményről és az azt megelőző kétéves felkészülésről forgatta a magyar származású Elizabeth Chai Vasarhelyi és Jimmy Chin a Free Soló-t, amely megkapta a legjobb dokumentumfilmért járó Oscar-díjat. A nemzetközi kerekasztal-beszélgetés még előtte zajlott, a BAFTA-díjat viszont – több más elismeréssel együtt – már akkor megkapta a produkció, így a főszereplője iránt hirtelen megnőtt a médiaérdeklődés.

Dokumentumfilmben beszélnek a királyi család tagjai Lady Diana haláláról

Life.hu2019.02.01, 19:34

Feszültséggel teli időszak volt Nagy-Britannia számára a Diana hercegné halála utáni napok, hetek. Az ország feszülten várt a palota nyilatkozatára, Tony Blair miniszterelnök igyekezett csillapítani a kedélyeket. Egy dokumentumfilmben többek között ő, valamint Vilmos és Harry herceg is elmondják, hogyan élték meg azt az időszakot.

Michael Jackson egy titkos szeretője, Shana Mangata elmondta véleményét a zaklatásokról

Archívum2019.01.31, 16:34

Michael Jackson titkos szeretőjének titulálja magát Shana Mangata, aki most elmondta, hogy szerinte a pop királya valóban zaklathatott-e gyerekeket. 

Elképesztő élményt nyújt majd az új Beatles-film

Kultúra2019.01.30, 19:49

Az Oscar-díjas Peter Jackson a Beatles együttes Let It Be című albumának stúdiófelvételéről készít dokumentumfilmet az eredeti filmanyagok felhasználásával.

Orvosok vigyáznak a Michael Jacksonról szóló dokumentumfilm közönségére

Life.hu2019.01.31, 13:25

Leaving Neverland címmel jelent meg egy dokumentumfilm Michael Jacksonról, amelyben két férfi is elmondja a történetét. Mindketten azt állítják, hogy a pop királya gyermekként zaklatta őket. A film állítólag annyira sokkoló lett, hogy a közönséget orvosok felügyelték.

Michael Jackson két új áldozata állt elő: azt állítják, zaklatta őket a pop királya

Archívum2019.01.11, 15:06

Dokumentumfilmben vall Michael Jackson két újabb áldozata az állítólagos zaklatásról. A Leaving Neverland című filmet a Sundance fesztiválon mutatják be.

Külön honlappal akar lejáratni mindenkit, aki beszélt róla a tévének

Kultúra2019.01.08, 13:40

Nem volt elég neki, hogy tervei szerint mindenkit beperel, aki szerepelt a szexuális zaklatásairól szóló dokukmentumfilmben, még külön honlapot is készíttet, hogy nyilvánosan járassa le őket. 

Meg sem nézte a filmet, de mindenkit beperel

Kultúra2019.01.07, 14:26

Szerinte azok szerepeltek a zaklatási ügyeiről szóló dokumentumfilmben, akik mindig is utálták őt. 

Perel Whitney Houston volt férje

Tévé2018.11.30, 22:54

Whitney Houston volt férje, Bobby Brown a bírósághoz fordult, miután megjelent egy dokumentumfilm az énekesnőről.

Kárpátalján élő magyarokról forgatott film érkezik

Tévé2018.11.30, 14:47

Szomszédaink, a magyarok címmel vetít dokumentumfilmet Kárpátaljáról az M5 kulturális csatorna december 1-jén, 19.30-as kezdettel.

Szeretője bejárt hozzá, luxuspartit tartott cellájában

Tévé2018.11.26, 13:09

Óriási érdeklődés mellett kezdődött el New York-ban Joaquín Guzmán, vagyis El Chapo büntetőpere. A drogbáró és más hírhedt maffiavezérek, például Pablo Escobar életéről a HISTORY mutat be dramatizált, de a véres valóságot dokumentarista hűséggel bemutató sorozatot.

6 új résszel folytatódik a Magyarország madártávlatból sorozat

Ozone Network2018.11.18, 08:57

November 18-tól 6 új résszel folytatódik az OzoneTV egyedülállóan látványos, saját gyártású, drónnal forgatott dokumentumfilm-sorozata, a Magyarország madártávlatból. Ismerjék meg hazánkat, fedezzék fel úgy, ahogy még sosem látták, madártávlatból!

Fényképezte Zsigmond Vilmos

Kultúra2018.11.13, 18:21

Óriási sikerrel mutatták be a világ talán legfontosabb operatőrfesztiválján, a Camerimage-on a Zsigmond Vilmosról készült dokumentumfilmet. Zsigmond Vilmos a világ valaha élt egyik legnagyobb operatőre volt, négyszer jelölték Oscar-díjra, a Harmadik típusú találkozások című Spielberg-filmért meg is kapta. A legnagyobb rendezőkkel dolgozott - Spielbergen kívül például Brian De Palma, Michael Cimino, Robert Altman, Woody Allen, kamerája előtt a legnagyobb színészek álltak: Jack Nicholson, Robert De Niro, Al Pacino, Gene Hackman, Anthony Hopkins, Sean Connery, Meryl Streep, Michelle Pfeiffer, Tom Hanks, Gena Rowlands, Jon Voight, Juliee ...

46 éve vették fel, mégis csak most mutatják be ezt a filmet

Archívum2018.11.06, 14:22

Több mint 46 évvel a leforgatása után bemutatják Aretha Franklin Amazing Grace című 1972-es koncertfilmjét, amely november közepén fog debütálni egy New York-i dokumentumfilm-fesztiválon.

Történelmi dokumentumfilmek készítésére lehet pályázni

Film2018.09.20, 16:35

Történelmi dokumentumfilmek készítésére 105 millió forintot különített el a médiatanács, a pályázatra 50-52 perces önálló alkotások terveivel lehet jelentkezni - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Kommunikációs Igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

Dokumentumfilm készült a legrosszabb filmrendezőről

Techbázis2018.09.10, 16:07

Még idén megtartják az Uwe Bollról szóló Fuck You All premierjét.

Évtizedek óta nem látta senki a királyi családról készült intim dokumentumfilmet: a királynő betiltotta

Archívum2018.08.25, 12:43

Évtizedekkel ezelőtt készült egy intim dokumentumfilm a királyi családról, amit azóta nem láthatott senki. A királynő ugyanis betiltotta: ezért. 

Tizenöt éve vonult nyugdíjba a deltaszárnyas puskagolyó

Tudomány2018.08.24, 15:50

A Concorde negyed évszázadon át az ég koronázatlan királynője volt, amelynek több mint 3 milliárd fontot emésztett fel a fejlesztése, megépítése pedig 15 évbe telt. A gép kétszer gyorsabb volt a hangnál, és 20 százalékkal a kilőtt puskagolyónál is, a London New York távolságot pedig kevesebb mint 3 óra alatt tette meg.

Elhunyt Szasa Klein, Izrael neves munkácsi születésű dokumentumfilmese

Archívum2018.08.15, 07:21

Elhunyt Szasa Klein, Izrael neves munkácsi születésű dokumentumfilmese.

A „Csendlegyen” úrtól a Gróf kartársig

Itthon2018.08.06, 18:47

Gyerekkoromban imádtam utazni. Különösen Afrikába. Szétnéztem a Serengeti parkban, a Viktória-tónál, a kenyai nemzeti parkokban, de Nairobiba is ellátogattam. Képzeletben, persze. A valóságban nem utaztunk sehová – hogyan is utazhattunk volna a nyolcvanas évek közepén. A képzeletbeli utazásaimat könyvek által éltem át – évekig rendszeres olvasmányaim voltak Széchenyi Zsigmond afrikai vadásznapló-jegyzetei, és Joy Adamson könyvei. Szüleim támogatták ebbéli hóbortomat, és rendszeresen megvették Széchenyi és Adamson könyveit nekem – már amelyiket meg lehetett vásárolni abban a pici Békés megyei városban, ahol felnőttem. Joy Adamson Elzzájáról ...

Készítse a zsebkendőket, újra láthatja Paul Walkert!

Tévé2018.07.27, 15:36

Megható előzetes jött ki az I Am Paul Walker című dokumentumfilmről, amely augusztusban kerül képernyőre a Paramount Networkön. A film természetesen a Halálos iramban és folytatásai sztárjáról, a 40 évesen meghalt Paul Walkerről szól, az ő életét mutatja be a hozzátartozók, a legrégebbi barátok és kollégák nyilatkozataival. Mutatjuk a kétperces kisfilmet! 

Luka Modric horvát csapatkapitány gyermekként kecskepásztor volt

Archívum2018.07.16, 16:31

Egy dokumentumfilmet forgatott az egykori Jugoszláviában Pavle Balenovic, aki csak sok évvel később eszmélt rá: a filmben szereplő kisfiú, Luka Modric, a horvát válogatott focicsapat csapatkapitánya. 

Máris láthatja a filmet a thai mentőakcióról

Tévé2018.07.11, 12:11

Alig zajlott le a thai mentőakció, az arról szóló dokumentumfilmet már láthatja is július 13-án. 

Dokumentumfilm leplezi le a sztárokat: így buliztak a Studio 54-ben

Archívum2018.06.04, 18:06

A Studio 54 olyan hírhedt klub volt, ahol minden sztár megfordult és átadta magát a hedonizmusnak. A hamarosan mozikba kerülő dokumentumfilmben a mulató eseményiet mutatják be, aminek nem fognak örülni a hírességek. 

Avicii tudta, hogy meg fog halni, ha folytatja a turnézást

Archívum2018.05.10, 17:03

Dokumentumfilmet forgattak a nemrégiben meghalt svéd dj életéről. A filmesek 4 éven keresztül követték Avicii, azaz Tim Bergling mindennapjait. A filmben Avicii elmondja: ha folytatja a turnézást, meg fog halni.

Csernobil messze nyúló halálos árnyéka

Tudomány2018.04.26, 18:15

1986. április 26-án a csernobili atomerőmű 4-es reaktorának meghibásodása a történelem egyik legnagyobb nukleáris balesetéhez vezetett a Szovjetunióban. A környékről mintegy 116 ezer embert kellett evakuálni, a mentési- és utómunkálatokban összesen 300 ezer ember vett részt. A Spektrum televízió a tragédiára emlékezve ma, április 26-án 20:55-kor vetíti a „Visszatérés Csernobilba" című dokumentumfilmet.

A Netflix dokumentumfilmet készít Madeleine McCann eltűnéséről

Life.hu2018.04.12, 10:46

Dokumentumfilm készül Madeleine McCann eltűnéséről: kulcsfontosságú szereplőket szólaltat meg a sorozatban a Netflix. 

50 millió forinttal támogat filmeket az Emberi Erőforrások Minisztériuma

Film2018.04.06, 15:01

Döntés született az Emberi Erőforrások Minisztériumának 50 millió forintos keretösszeggel kiírt dokumentum- és rövidfilmpályázatán, melynek eredményeként 39 szervezet 43 filmalkotás megvalósításához kap támogatást.

Sikerült fellőnie magát a Föld laposságát bizonyítani kívánó amerikai rakétaembernek

Tudomány2018.03.25, 13:59

Sikerült fellőnie magát saját készítésű rakétájával az amerikai Mike Hughes-nak, aki arra keres bizonyítékot, hogy a Föld lapos.

Egy expedíció, ami ott kezdődik ahol a hegymászás véget ér

Tudomány2018.02.09, 20:33

Az Adatvadászok című dokumentumfilm-sorozat három magyar klímakutatót mutat be a világ legmagasabb vulkánján, az Ojos del Salado-n, a chilei Atacama-sivatag száraz és hideg területén. Az elszánt csapat 5800 méteres magasságban, extrém körülmények között, oxigénhiányos környezetben végzi munkáját annak érdekében, hogy kiderítse, van-e elegendő víztartalék a kietlen vidéken lakók számára. A mérföldkőnek számító izgalmas projektről szóló háromrészes filmet a nagyközönség először az OzoneTv-n láthatja.

Antall Józsefről, tragikus sorsú főnemesről és drogosokról is magyar film készül

Film2018.02.01, 13:25

Tizenhat dokumentumfilm elkészítéséhez összesen 122,8 millió forint támogatást ítélt meg e heti ülésén a Magyar Média Mecenatúra Program keretében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.

Felnőttként, véletlenül találtak egymásra a szétválasztott hármasikrek

Archívum2018.02.01, 10:53

A hármasikreket, Robertet, Eddy-t és Davidet csecsemőként választották szét egy kísérlet miatt. Felnőttként teljesen véletlenül újra találkoztak. Történetüket most egy dokumentumfilmben dolgozták fel.

Eric Clapton meg fog süketülni

Kultúra2018.01.12, 16:59

Eric Clapton a róla szóló új dokumentumfilm kapcsán beszélt egészségi állapotáról. Azt mondta, egyre jobban süketül, és a keze is egyre nehezebben működik. Pedig még tervez fellépéseket. 

Szilágyi Áron: Érzek egy erős vonzerőt az olimpiai dobogó felől

Sport2017.12.07, 11:23

London és Rio de Janeiro olimpiai bajnok kardívóvja, Szilágyi Áron először mondta ki, hogy Tokióban is ott lesz a páston, ahol határozott célja, hogy az egyéni sikerek mellett a csapattal is a csúcsra, vagy annak közelébe érjen. A Vasas klasszisának a japán fővárosig vezető útjáról, az a Muhi András Pires forgat egész estés dokumentumfilmet, aki a magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnokságra vezető útját is végigkövette.

A dokumentumfilm, ami legyőzte a legnézettebb valóságshow-kat

Tévé2017.12.05, 09:17

A Blue Planet második része ragyogó számokat hozott.

Rejtélyes hajóroncsot vizsgáltak a dokumentumfilmesek

Tudomány2017.11.20, 15:10

Egy évvel ezelőtt egy különös hajóroncsot vetett partra a víz Kaliforniában. Dokumentumfilmesek most azt próbálták kideríteni, melyik hajó maradványairól lehet szó.

Tizenhat dokumentumfilm készítését támogatja a médiatanács

Film2017.11.20, 14:06

Tizenhat dokumentumfilm elkészítéséhez nyújt összesen 110 millió forintos támogatást múlt heti ülésén meghozott döntésével a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.

Los Angelesben mutatták be először a templombezárásokról szóló magyar filmet

Film2017.10.30, 10:54

A Los Angeles-i La Femme nemzetközi fesztivál közönsége ismerhette meg elsőként az A hit kiárusítása (Foreclosing on Faith) című dokumentumfilmet, amelyet a vatikáni rádió magyar adásának munkatársa, Somogyi Viktória és az Emmy-díjas Jeff MacIntyre amerikai operatőr-producer készített.

Bemutatták az év legmegosztóbb tévéműsorát

Tévé2017.10.24, 13:23

Egy hétig muszlimként élt egy keresztény nő, erről készült a My Week as a Muslim című dokumentumfilm.

Örülhetnek a Pearl Jam rajongók

Film2017.10.20, 16:00

Exkluzív vetítésen mutatja be a népszerű amerikai grunge-rock együttes, a Pearl Jam Let's Play Two című zenés dokumentumfilmjét november 11-én az Uránia Nemzeti Filmszínház.

Hazatért a pedofíliával vádolt Roman Polanski

Film2017.10.18, 20:10

Polanski először járt Lengyelországban azóta, hogy tavaly decemberben az ország legfelsőbb bírósága elutasította, hogy kiadja őt az Egyesült Államoknak, ahol évtizedek óta körözik egy kiskorú megerőszakolása miatt.

Így élt Pásztor Anna az Anna and the Barbies előtt

Life.hu2017.09.26, 22:03

A mozikba került Pásztor Anna zenekarának, az Anna and the Barbies-nak a dokumentumfilmje, hogy aki rajong, vagy éppen még nem ismerné a zenekart, mindent megtudhasson róluk és arról az őrületről, ami a zenészeket körbeveszi a fellépések során. És hogy Anna miért gyújtogat zongorát, és milyen hangok beszélnek a fejében, valamint hol is volt Pásztor Anna, míg 2004-ben megalapította zenekarát, az interjúban elmesélte.

Semmi sem lehetetlen, csak bele kell dögleni

Film2017.09.24, 07:24

Az Ultra áprilisban debütált az HBO műsorán, fél évvel később a Mozinet pedig a mozikba is elhozta a csatorna saját gyártású dokumentumfilmjét, hogy ne csak az előfizetők nézhessék meg. Jól tette: a több mint kétszáz kilométeres maraton lefutására vállalkozó magyar, német és francia versenyzők küzdelmeit nézve nemcsak egy sport legextrémebb szintjét élheti meg közvetve a néző, hanem a határaikat feszegető futók személyes drámáit is.

Ez a legcukibb cicás videó, és még annál sokkal több

Film2017.09.16, 11:10

A cicás videók korát éljük, csak idő kérdése volt, hogy valaki egész estés filmet szenteljen az internet kedvenc négylábújának. A Kedi című dokumentumfilm Isztambul kóbor macskáinak ered a nyomába, és hét karakteres példányt ismertet meg a nézőkkel. De nem elégszik meg azzal, hogy a cuki cicák kalandjain olvadozzunk, rajtuk keresztül az őket körülvevő országról, városról, emberekről is mesélni tud. Gyereknek is, felnőttnek is.

Akinek a játéka még a molekulaszerkezetet is átrendezte

Kultúra2017.09.13, 17:24

Chasing Trane címmel minden idők egyik legnagyobb jazz-szaxofonosáról, John Coltrane-ről készített nagyon részletes dokumentumfilmet a híres rendező, John Scheinfeld. A filmet Magyarországon az Uránia Nemzeti Filmszínház mutatja be szeptember 22-én egy exkluzív vetítésen.

Új George Michael-kislemez jelenik meg

Kultúra2017.09.08, 17:01

Egy eddig kiadatlan dalverziót tartalmazó kislemez és két korábbi album is megjelenik új köntösben a tavaly decemberben elhunyt brit popsztártól, George Michaeltől, valamint azt a dokumentumfilmet is bemutatják, amelyen halála előtt dolgozott.

Nézzen bele Lady Gaga mindennapjaiba!

Tévé2017.09.07, 17:03

Szeptember 22-én érkezik a Netflixre a Five Foot Two című dokumentumfilm, amely Lady Gaga egy évét mutatja be, nemcsak a koncerteket, turnékat, de az énekesnő magánéletét, mindennapjait, szorongásait, fájdalmait is. Kijött a hivatalos előzetes, de maga Lady Gaga is kitett már pár videót az Instagramra, mutatjuk egyben a kisfilmeket!  

Egy éven át követték Lady Gagát

Tévé2017.08.28, 09:40

Szeptember végén jön Lady Gagáról egy dokumentumfilm, amely az énekesnő egy évét mutatja be. 

Botrányos lett a Diana életéből készült dokumentumfilm

Life.hu2017.08.20, 16:19

Diana halálának 20. évfordulója közeledtével számos olyan múltbéli történés derült ki, ami jobb lett volna, ha a feledés homályába vész. Így gondolják ezt a britek is, akik írtó dühösek az életrajzi ihletettségű dokumentumfilm miatt, amit a napokban be is mutattak.

Intim titkok derültek ki Diana hercegnőről

Nagyvilág2017.08.07, 07:55

Diana magánéletének legintimebb részletei kerültek nyilvánosságra a walesi hercegnő halálának közelgő huszadik évfordulója alkalmából vasárnap este bemutatott dokumentumfilmben, amelyet sokak felháborodása ellenére sugárzott a Channel 4 brit televízió. A műsorhoz felhasznált videofelvételek most először voltak láthatók a szigetországban.

Mindent megtudhat Steven Spielberg életművéről, kudarcairól is beszél

Tévé2017.07.27, 14:13

Steven Spielberg az életéről és filmes életművéről beszélt egy új dokumentumfilmben, amelyet az HBO mutat be októberben.

Tudta, hogy minden idők legjobb lemeze már 50 éves?

Kultúra2017.04.05, 15:27

A Beatles albumai között ez volt a nyolcadik. Sokan vannak, akik jobban kedvelték a régi gombákat, de nehéz lenne eltagadni a Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band című Beatles-album jelentőségét a zenekar, egyébként pedig a teljes könnyűzenei világ életében. Az album idén lesz 50 éves, és ennek örömére új dokumentumfilmet adnak ki, mutatjuk a trailert.

Megrázó felvételek a 28 évesen meghalt sztárról

Tévé2017.04.05, 15:11

Mint arról nemrégiben beszámoltunk, dokumentumfilm készült a Spike TV berkeiben a 2008-ban, mindössze 28 éves korában véletlen gyógyszer-túladagolásban meghalt posztumusz Oscar-díjas színészről, Heath Ledgerről. Most megérkezett az előzetes is.

Dwayne Johnson megjárta a korrekciós tábort

Tévé2017.02.22, 19:17

Még mielőtt a nyáron harmadik évadával folytatódna sorozata, a Nagypályások, március 27-én egy másik produkció is érkezik az amerikai HBO-ra a sztártól. A Rock and a Hard Place című televíziós dokumentumfilm trailere elég ütősre sikeredett.

A Patriots főedzője alámerül a második világháborúba

Sport2017.02.17, 15:18

Bill Belichick, a friss Super Bowl-győztes New England Patriots immár legendás főedzője narrátorként adja a hangját egy, a II. világháború talán legfontosabb napjáról szóló dokumentumfilmhez.

A világnak pont egy ilyen mágikus macskás dokumentumfilmre van szüksége

Unikornis2017.02.15, 14:42

Sem Erdoğanról, sem a sajtószabadság eltiprásáról, de még a közelmúltban Isztambult sújtó terrortemadásról sem lesz szó a Kedi című dokumentumfilmben. Helyette viszont hét különböző karakterű macska szemén keresztül – sokszor az ő perspektívájukból – járhatjuk be ezt a különleges várost. 

20 éve halt meg, új dokumentumfilmet csinálnak róla

Kultúra2017.02.14, 14:22

Március 9-én lesz 20 éve, hogy az egyik legnagyobb rapper, Notorious B.I.G. egy díjkiosztó afterpartyjáról hazafelé tartott, és egy piroslámpánál a szomszéd autóból lelőtték. Most dokumentumfilmet csinálnak életéről, a készítőket pedig anyja segíti.

Megtalálták az eltűnt filmes holttestét

Tévé2017.02.04, 14:55

Rob Stewart kedden tűnt el búvárkodás közben, holttestére Florida partjainál találtak rá pénteken. A 37 éves tengerbiológus és filmes cápákról szóló dokumentumfilmjével vált ismertté.

Borzalmas rémről, bűntényről, 19 késszúrásról készült film

Tévé2017.01.25, 20:42

A Slenderman: Az internet réme életre kel című dokumentumfilm arról a 2014 májusi esetről szól, amikor tizenkét éves wisconsini lányok közel húsz késszúrással próbálták meggyilkolni társukat.

A magyar nézők is láthatják a Carrie Fisher–filmet

Tévé2017.01.12, 10:16

A magyar HBO is műsorra tűzi a múlt decemberben egy nap különbséggel elhunyt sztárokról, anyáról és lányáról szóló dokumentumfilmet, Vakító fények: Főszerepben Carrie Fisher és Debbie Reynolds címmel.

Dokumentumfilmmel emlékeznek David Bowie-ra

Kultúra2017.01.06, 16:06

A BBC szombaton, egy nappal David Bowie 70. születésnapja előtt vetíti dokumentumfilmjét az énekes utolsó 5 évéről. A filmben nyilatkoznak olyanok, akik szerint a Blackstar című albumot, vagy éppen a Lazarus videoklipjét Bowie nem is búcsúnak szánta.

Magyarország legszebb fekvésű falvai

Ozone Network2017.01.02, 18:03

Majdnem másfél hónapon keresztül tartott az a játék, amelyben Magyarország legszebb fekvésű falvait kereste az Origo. A versenyt végül a Komárom megyei Súr nyerte meg a Bács-Kiskun megyei Császártöltés és a Baranya megyei Feked előtt. Filmünk ebbe a három faluba látogat el. 

Itt van az új David Bowie film

Kultúra2016.12.19, 14:25

David Bowie idén január elején halt meg. Utolsó, döbbenetes erejű koncepció-albuma, a BlackStar január 8-án került boltokba, a „Fehér Herceg" két napra rá ment el. Ez a másfél órás dokumentumfilm - amelyet az Uránia tűz műsorára elővetítésen - most rendhagyó módon mutatja be magánnyűjteményét, amelynek több mint 300 darabját a londoni Victoria and Albert Museum állította ki.

Kicsi az ország, ettől a hülyeség nagyobbnak tűnik

Film2016.12.18, 22:24

Úgy ad energiát és sugároz életörömöt, hogy közben nem hallgat a sötét traumákról. Bereczki Csaba most egy ilyen filmmel jelentkezik, ami sok zenén és egy letűnt kultúrán keresztül a mai kor identitásválságát kutatja. A Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült Soul Exodust csütörtök óta játsszák a magyar mozik, ennek kapcsán beszélgettünk a rendezővel a forgatás előtti pánikról, a filmezéssel együtt járó balhékról, az antiszemitizmusról, és persze arról is, amiről a film tulajdonképpen szól: hogy miért fontos megtalálni a helyünk a világban.

LeBron James az HBO-nak forgat filmet Aliról

Archívum2016.12.14, 10:16

Az NBA-sztár lesz az egyik producere a több részesre tervezett dokumentumfilmnek, amit egy hollywoodi sztárrendező jegyez majd.

Ettől a filmtől visszatér az életkedve

Film2016.12.10, 18:32

Lélekemelő élményben lesz része annak, aki beül Bereczki Csaba útifilmjére, a Soul Exodusra, ami egy amerikai klezmeregyüttes fordított vándorlását követi nyomon a tengerentúlról Kelet-Európába. A The Brothers Nazaroff tagjai nemcsak végigzenélik, de végig is dumálják az utazást Montréaltól New Yorkon, Berlinen és Párizson át Budapest érintésével a Moldováig, de mindkettőt olyan felszabadultan és magas fokon művelik, hogy éppolyan öröm hallgatni a dallamaikat, mint a sztorikat és a filozofálgatást. Egy gondolatokkal felturbózott energiabomba ez a film.

Elvis újra meghódítja a képernyőket

Unikornis2016.11.15, 10:32

Sorozat és dokumentumfilm is készül a rock and roll királyáról.

Háromszor is együtt bulizhat a zsidó zenészekkel

Film2016.11.08, 12:47

A Soul Exodus a szereplők személyes tapasztalatai, vallomásai és a zeneszövegek révén súlyos témákat feszeget, de a zenén keresztül mégis életigenlően, vidáman beszél a zsidók és a mai ember identitáskereséséről, álomszerű, könnyed marad. A film december 15-étől látható a hazai mozikban. A Soul Exodus vetítései a Verzión november 10., 20:15 Toldi Mozi A vetítést követően a közönség találkozhat a film rendezőjével, Bereczki Csabával. november 13., 16:00 Kino Café Mozi A Soul Exodus vetítése a Zsidó Filmfesztiválon november 19., 18:00 Kino Café Mozi A vetítést követően beszélgetés a rendezővel, Bereczki Csabával. Moderál: Winkkler ...

A bataclani mészárlásról készít dokumentumfilmet az Eagles of Death Metal

Kultúra2016.11.03, 15:57

Majdnem pontosan egy évvel ezelőtt borult vérbe az összehangolt terrortámadások miatt Párizs, és így egész Franciaország. Az egyik támadás az Eagles of Death Metal bataclani koncertjén volt, és a zenekar tagjai dokumentumfilmmel készülnek emléket állítani az áldozatoknak. 

Cziffra György több volt egyszerű virtuóznál

Unikornis2016.10.31, 16:55

A virtuóz címmel dokumentumfilmet forgattak Cziffra Györgyről, minden idők legzseniálisabb zongoristájáról. Itt az előzetes.

Brutálisan megverték az anyák megmentőjét

Tudomány2016.10.19, 20:46

Félbevágott koponya és gyermekcsontok az apró koporsóban, hátborzongató látvány. Semmelweis rejtélyek. Miért került tébolydába és miért verték ott kis híján agyon? Mi okozta valójában az anyák megmentőjének halálát, szifilisz vagy vérmérgezés? Miért exhumálták négyszer? És milyen lett volna vajon Semmelweis igazi arca, ha nem ragadja magával a betegség? Megannyi izgalmas kérdés, amelyre Kiss-Stefán Mónika új, rendkívül izgalmas dokumentumfilmje keresi a választ.

Nézz rám, hát ezért nem érdemes

Unikornis2016.10.19, 10:10

A Mérges Buddha minden elfogultság vagy felesleges szentimentalizmus nélkül mutatja be a borsodi fiatalok mindennapi problémáit. Az utóbbi évek egyik leghitelesebb dokumentumfilmje a roma fiatalok hazai esélyeiről.

A héten jön ki az Oasis dokumentumfilmje

Kultúra2016.10.05, 16:38

Október 7-én mutatják be a Supersonicot, a brit Oasis zenekarról szóló dokumentumfilmet. A film egyik apropója biztosan az, hogy 20 éve volt a zenekar híres, Knebworth Fesztiválon adott koncertje. 

Kilenc napunk lesz szembenézni az előítéleteinkkel

Unikornis2016.09.26, 09:25

A szeptember 24-én kezdődő és a népszavazás napjáig, október 2-ig tartó Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) legizgalmasabbnak ígérkező filmjeit gyűjtöttök össze. A menekültek szigete, egy bekötött szemmel sakkozó zseni, egy a Disney-figurák nyelvén kommunikáló srác, egy YouTube-sztár felemlekedése és a felelősségre nem vont koszovói gyilkosok is terítéken lesznek.

Jól éltek az Egyesült Államokban a náci hadifoglyok

Tévé2016.09.23, 12:01

A DoQ csatorna szeptember 24-én mutatja be a Náci hadifoglyok Amerikában című dokumentumfilmet, amelyből sok mindent megtudhatunk a tengerentúli táborok mindennapjairól.