Budapest Bank
címke rss- kapcsolódó címkék:
- devizapiac
- Magyarország
- Budapest
- euró
- bank
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A legapróbb cégek is hitelhez juthatnak
A mikrohitelezési konstrukció átalakításával a legkisebb vállalkozásoknak is esélyük lesz arra, hogy hitelhez jussanak, és így a következő hét évben az uniós és a magánforrások együtt mintegy 27 ezer mikrovállalkozás számára biztosíthatnak forrásokat - hangsúlyozta Kóka János gazdasági miniszter kedden a mikrohitelezés magyarországi jövőjéről rendezett konferencián Budapesten.
A közút mögött kullog a magyar vasút
A vasút továbbra is versenyhátrányban van a közúttal szemben, ami elsősorban az infrastruktúra-hozzáférés költségeiben érhető tetten - mondta Berényi János, a Magyar Vasúti Egyesülés (MVE) elnök-vezérigazgatója kedden, háttérbeszélgetésen, Budapesten.
VPOP: utólagos vállalat-ellenőrzések 2008-ban
Január 1-jétől vámügyi és biztonsági átvilágítást végez a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) a vállalatoknál, cégeknél - jelentette ki Szabó Zsolt vámigazgató kedden Budapesten.
A Pick Szeged kikapott, a fair play győzött
A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) versenybizottsága hétfőn megtárgyalta a Budapest Bank férfiliga elődöntőjében szombaton rendezett Dunaferr-Pick Szeged mérkőzés kapcsán a vendégek által - jogosan - benyújtott óvást, azonban a fair play szellemében lesz ötödik találkozó a párharcban.
Volkswagen beszerzési központ Budapesten
Megnyílt a Volkswagen konszern kelet-európai beszerzési központja Budapesten. Jelenleg 50-60 beszállítója van a konszernnek Magyarországon 200 milliárd forintos beszállítói értékkel. A most megnyíló központtal 40 új beszállító csatlakozhat a hálózathoz.- jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Martin Winterkornnal, a Volkswagen konszern igazgatótanácsának elnökével folytatott megbeszélést követő sajtótájékoztatón.
Budapesten fejleszt a Porsche
Hárommilliárd forintos költséggel megkétszerezi budaörsi regionális logisztikai központjának kapacitását a legnagyobb magyar autókereskedelmi vállalat, a Porsche Hungaria Kft. Így a Parts Center Budapest (PCB) raktárcsarnokainak összes alapterülete eléri a 21 500 négyzetmétert.
Egyenlített a Dunaferr a kézielődöntőben
A Dunaferr a második mérkőzésen három góllal nyert a Szeged ellen a Budapest Bank férfikézilabda liga elődöntőjében. A piros-fehérek végig magabiztos játékot mutatva megérdemelten győzték le a rendkívül idegesen játszó alföldieket, így kiegyenlítettek a három sikerig tartó párharcban. A címvédő Veszprém A második mérkőzést is megnyerte a PLER-Airport ellen, így már csak egy győzelemre van a fináléba kerüléstől.
Harmadával nőtt az ING Biztosító díjbevétele
Az ING Biztosító a múlt évet 116 milliárd forint díjbevétellel zárta, ez 37 százalékkal több, mint a 2005. évi - mondta Bordás György elnök-vezérigazgató csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten. A díjbevétel alapján a magyarországi életbiztosítási piacon 28 százalékos részaránnyal vezet az ING Biztosító.
Maradhatnak a kínai piacok Budapesten
Egyelőre nem valószínű, hogy a közeljövőben megszűnhetnek a Keleti és a Józsefvárosi pályaudvarhoz tartozó vasúti területen lévő ázsiai piacok. A Kőbányai út mentén például 40 ezer négyzetméteres területet adott bérbe határozatlan időre a MÁV a Négy Tigris piac működtetőjének.
Malév-gépeket is érint a brüsszeli sztrájk
A Brüsszelbe érkező és onnan induló péntek délelőtti Malév-gépeket is érintette a belga főváros repülőterén kezdődött sztrájk. A Malév egyik Budapestre induló járatát is törölték. Az utasokat a péntek este induló géppel hozzák haza.
Pénzt kapnak a pécsiek a távhőszolgáltatótól
Mivel a fűtési szezonban az átlaghőmérséklet jóval meghaladta a vártat, a pécsi távfűtő vállalat körülbelül félmilliárd forintot fizet vissza 24 ezer ügyfelének, Budapesten erre nem lehet számítani, mert más a számlázási rendszer. Korábban egyébként a kormány a gázszolgáltatókat is erre kötelezte.
Már járnak az első Flirt motorvonatok
A MÁV által vásárolt új motorvonatok megszerezték a működéshez szükséges típusengedélyt, így pénteken az első kettő Budapest és Dunaújváros között munkába állhatott. A többi egy éven belül érkezik.
�tl�thatatlann� v�ltak a bankok bet�takci�i
Az j�r a legkev�sb� rosszul mostan�ban, aki az utols� fill�rig elveri fizet�s�t, �s nem tesz f�lre bel�le semmit. A bankok ugyanis egyre kem�nyebb felt�telekhez k�tik bet�takci�ikat, �s egyre �ttekinthetetlenebb� v�lik, mekkora kamat j�r a lek�t�tt �sszegre. Az akci� n�lk�li bet�tek kamata pedig m�g a kamatad� levon�sa n�lk�l sem ellens�lyozza az infl�ci�t.
Sietni kell h�tv�g�n a bankol�ssal
C�lszer� sietnie a bankfi�kok l�togat�s�val a h�t iutols� munkanapj�n annak, akinek sz�ks�ge van�erre. A p�nzint�zetek fi�kjai ugyanis a h�t utols� napj�n kor�n z�rnak. Az [origo] ut�naj�rt, melyik bank meddig tart nyitva p�nteken.
- címkék:
- bank
- munkanap
- bankfiók
- Budapest Bank
- Címkefelhő »
Veszprémi siker a kézirangadón
A címvédő MKB Veszprém hazai pályán három góllal nyert a Dunaferr ellen a Budapest Bank férfikézilabda-liga csütörtöki rangadóján.
Dübörög Draskovics cége
Vidéki, sőt külföldi terjeszkedésre készül, a fele részben a volt pénzügyminiszter, Draskovics Tibor tulajdonában lévő Elintézzük.hu Kft. Az időkímélő szolgáltatásokat 2940 forintos óradíjért kínáló társaság tavaly megduplázta árbevételét, és március elején újabb irodát nyitott Budapesten. Az utóbbi időben a közmű-átíratás a sláger.
Olasz luxushotellánc jön Budapestre
A Tabánban, a Rác Fürdőre épülő hotel egy olasz szállodalánc tagja lesz. Árszínvonala alig marad majd el a Greshamétől.
Synergon: f�lmilli�s megtakar�t�st v�rnak
A december 18-�n megtartand� k�zgy�l�sen m�r viszonylag tiszta k�pet kapnak a szervezeti �tvil�g�t�sr�l �s a sz�ks�ges struktur�lis �talak�t�sr�l a r�szv�nyesek - mondta Jeszenszky G�za eln�k, a Synergon Informatika Nyrt. eln�ke cs�t�rt�k�n Budapesten sajt�besz�lget�sen.
Munkaerőfelvétel dolgozói ajánlással
A Budapest Bank frissdiplomás vezetőképző programjának hat helyére 110 pályázat érkezett, de csak hárman feleltek meg az elvárásoknak. A felhígult felsőoktatási rendszer nem tud eleget tenni a munkaerőpiac követelményeinek - mondta a Gazdasági Rádiónak Rolek Ferenc vezérigazgató-helyettes.
Tarifakedvezményért sztrájkol az áramipar
A villamosenergia-ipari szakszervezetek sztrájkkal kívánják elérni, hogy fennmaradjon a dolgozóiknak és nyugdíjasaiknak járó tarifakedvezmény - erősítették meg az ágazat szakszervezeti szövetségeinek vezetői csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Növekedési áldozattal teljesül a hiánycél
A gazdasági elemzők szerint a tavalyi évnél nyugodtabb, de nem izgalommentes esztendőnek ígérkezik az idei. A világgazdaságban lassulás várható, Budapest pedig, a növekedés szempontjából a sereghajtó pozíciót veheti fel az EU-hoz 2004-ben csatlakozott országok között.
Infláció felett drágulnak a közszolgáltatások
Január 1-jétől a 6,2 százalékos inflációs előrejelzést jóval meghaladó mértékben drágulnak a közszolgáltatások Budapesten. A Fővárosi Közgyűlés december 14-én a kormánypárti képviselőknek a döntéshez minimálisan szükséges szavazataival határozott a díjemelésekről.
Drasztikusan drágulhatnak a közműdíjak
Budapesten jövőre csaknem minden közszolgáltatás díja jobban drágulna a KSH inflációs prognózisában jelzett 7,2 százalékos mértéknél; a vízdíjat az egyre csökkenő fogyasztás, és a jelentős energiaköltségek miatt javasolják a korábbi éveknél jobban megemelni.
Úthasználati díjat javasol egy londoni elemzés
Városi úthasználati díj bevezetését javasolja a kelet-európai nagyvárosok hatóságainak a közlekedést lassan lehetetlenné tévő zsúfoltság enyhítésére keddi elemzésében a londoni Economist Intelligence Unit (EIU), amely szerint Budapesten a levegő porszennyezettsége esetenként tízszeresen haladja meg az elfogadható mértéket.
Fölényes veszprémi siker a kézirangadón
A címvédő MKB Veszprém 35-23-ra nyert a vendég Pick Szeged ellen a Budapest Bank férfikézilabda liga szombati rangadóján. A várt nagy csata elmaradt, a címvédő fölényesen győzött a nagy riválissal szemben.
�jabb t�kegarant�lt alap a BP Alapkezel�t�l
A Budapest Alapkezel� elind�totta leg�jabb z�rt v�g�, t�kegarant�lt befektet�si alapj�nak, a Budapest Vil�gv�logatott 3. Alap jegyz�si id�szak�t. Az alap amerikai, eur�pai �s k�nai r�szv�nypiacok, ingatlanpiacok, mez�gazdas�gi nyersanyagok �s term�kek hozam�b�l k�n�l r�szesed�st a befektet�knek.
Nem változott Budapest hitelminősítése
A Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő intézet legfrissebb értékelésében nem változtatott Budapest eddigi adóskockázati besorolásán, vagyis megerősítette a főváros korábbi BBB+/A-2 minősítését - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
Januártól zártkörűvé alakulhat a BorsodChem
A BorsodChem tőzsdei kivezetése és zártkörűvé alakítása januárban kezdődhet meg - mondta Heinrich Pecina, a Vienna Capital Partners (VCP) képviselője sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
Magyar kezdemény az energiabiztonságért
Kilenc ország részvételével tartottak konferenciát az energiabiztonságról Budapesten. Az ülés végén a felek négypontos közös nyilatkozatot fogadtak el, amely kiáll a diverzifikáció, a hatékonyság növelése és a fokozott kooperáció mellett. A házigazda Kóka János elmondta, a jövő év első negyedévében folytatják a konzultációt.
Új elveket akar Draskovics a közszolgálatban
Az államháztartásban reformkényszer van, a közszolgáltatást új elvek és értékek mentén kell újjászervezni - jelentette ki Draskovics Tibor, az Államreform Bizottság vezetője a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) által rendezett hétfői fórumon, Budapesten.
Almuniának további konkrétumok kellenek
Sajtótájékoztatón ismertette a konvergenciaprogrammal és a költségvetéssel kapcsolatos véleményét Budapesten az Európai Unió pénzügyi biztosa. Joaquín Almunia szerint a költségvetés iránya alapvetően jó, de továbbra is a túlköltekezés megállításának konkrétabb kifejtését kérte a miniszterelnöktől és a pénzügyminisztertől.
Az OTP k�lf�ld�n hozn� be a megszor�t�st
A megszor�t� int�zked�sek �s az er�s�d� verseny profit- �s �llom�nyn�veked�s f�kez� hat�s�t ellens�lyozhatja az OTP Bank tev�kenys�g�nek jelent�s b�v�l�se k�lf�ld�n. Els�sorban az ukr�n �s az orosz piacon sz�m�tanak fejl�d�sre - mondta Sp�der Zolt�n, az OTP Bank aleln�ke a v�llalatfinansz�roz�sr�l rendezett konferenci�n szerd�n, Budapesten.
Infláció alatt emelte kgfb díjait az Allianz
A szolgáltatások bővítése mellett infláció alatti áremelést alkalmaz a 2007-es évre az Allianz - jelentették be a társaság vezetői kedden Budapesten sajtótájékoztatón. A biztosító kedvezményeiből akár 40 százalékot is elérhet az, aki a kgfb biztosítás mellett egyéb szolgáltatásokat is igénybe vesznek.
Hongkong lehet a magyarok kapuja Kínába
Budapesten tartott előadást Joseph Wong hongkongi kereskedelmi- ipari és technológiai miniszter. A miniszter a Hongkongi Kereskedelmi és Fejlesztési Tanács (HKTDC) szervezésében tartott szemináriumot magyar üzletembereknek. Wong szerint Hongkong lehet a kapu, amelyen kersztül a magyar tőke eljuthat Kínába. Az előadáson elhangzott: Hongkong nem csak egy kereskedőváros, hanem a kínai gazdaság harmadát magába foglaló dél-kínai régió központja is. Garamvölgyi Ábel GKM államtitkár a szemináriumon elmondta: a cél az, hogy Hongkong számára Magyarország legyen az EU kapuja.
A parlament előtt a 2007-es költségvetés
Még változhatnak a költségvetés számai, de a konvergenciaprogramtól eltérni nem lehet - mondta Veres János pénzügyminiszter kedden Budapesten, mielőtt elindult a parlamentbe a költségvetési dokumentumot rejtő hagyományos piros bőrtáskával, hogy átadja azt Szili Katalin házelnöknek. A parlament várhatóan december 23-án szavaz majd a költségvetés végleges változatáról.
Megindult a NASDAQ-kereskedés Budapesten
A New York-i NASDAQ-tőzsdén kereskedhetnek a NetDayTrade új szolgáltatásának ügyfelei. A pénzügyi tanácsadó cég kereskedelmi termet nyitott, ahol az ügyfelek maguk kereskedhetnek az amerikai piacon, valós időben.
- címkék:
- New York
- piac
- pénzügy
- Budapest Bank
- Címkefelhő »
Nem lesznek komoly adóváltozások jövőre
Nem tervez komoly adóváltozásokat jövőre a kormány. Az államháztartás hiánya viszont a bruttó hazai termék (GDP) 6,8 százaléka lesz, ami 1718 milliárd forintot jelent - közölte Veres János pénzügyminiszter szerdán, a kormányszóvivői tájékoztató után Budapesten. Tandíjjal 2008-tól számolnak, míg a vizitdíjból már jövőre 22 milliárd forintot terveznek.
Kóka: meg kell tervezni, mit fejlesztünk
Ha Magyarország nem tervezi meg a következő hét évben érkező európai uniós források elköltését, akkor azok nem fognak hasznosulni - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter kedden Budapesten az Országgyűlésben. Kóka reformokat sürgetett: a miniszter szerint a jelenlegi renszerbe nem érdemes pénzt önteni.
Karácsonyra lesz magyar költségvetés
A költségvetést december 23-án fogadja el az országgyűlés a tervek szerint, majd december 27-én hirdetik ki azt a Magyar Közlönyben. A beterjesztendő büdzsé összhangban lesz a konvergenciaprogrammal - jelentette be Veres János pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Elérheti a félmilliárdot a teljes kárösszeg
Szakértők szerint a Budapest közterületein és a magántulajdonban okozott kár, az állandó rendőri készültség költségeivel együtt, akár a félmilliárd forintot is elérheti - írja a Napi Gazdaság.
A génmódosított növények ellen van az MSZP
Az MSZP-frakció környezetvédelmi munkacsoportjának továbbra is az az álláspontja, hogy Magyarország mindaddig álljon ellen a genetikailag módosított (gmo) növények termesztésének, ameddig lehetséges - mondta Orosz Sándor, a munkacsoport vezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Újabb támogatót kapott a Pick Szeged
A Pick Szeged férfikézilabda-csapata és a Budapest Bank sajtótájékoztató keretében szponzorációs megállapodást kötött, melynek értelmében a pénzintézet ebben az idényben aranyfokozatú támogatója a Magyar Kupa-győztes és bajnoki ezüstérmes együttesnek. A szerződést Lele Ambrus klubelnök és Boldis Zoltán, a Budapest Bank vállalati üzletágának termékfejlesztési vezetője írta alá.
Alkotmánybírósághoz fordul a VOSZ
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) az Alkotmánybírósághoz fordul az Új egyensúly program keretében alkotott törvénycsomag miatt - közölte Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára kedden, az elnökség döntését követő sajtótájékoztatón Budapesten.
Novembertől drágul a fővárosi távfűtés
Budapesten a lakossági távhőszolgáltatás díja - 2004 októbere óta először - a Fővárosi Közgyűlés szeptember 7-ei döntése alapján 2006. november 1-jétől átlagosan 8,4 százalékkal emelkedik - közölte Budapesti Távhőszolgáltató Zrt.
Könnyebb lesz az FTC kéziseinek élete
A Budapest Bank lesz a Ferencváros nőikézilabda-csapatának névadó szponzora a 2006/07-es idényben.
Megszerzik a MÁV fuvarpiacait a kis szállítók
Már 15 százalékos részt képviselnek a MÁV-on kívüli szereplők a magyarországi vasúti áruszállításban - ismertette Antal Dániel, az év elején létrehozott Magyar Vasúti Hivatal elnöke a szerdai sajtótájékoztatón Budapesten. A jelenlegi hét árufuvarozással foglalkozó társaság helyett az év végére számuk akár 12 is lehet a magyar piacon.
Félmilliárdos viharkárról beszél az Aegon
Folyamatosan érkeznek az augusztus 20-i viharral kapcsolatos kárbejelentések a biztosítókhoz. A lakásbiztosításban piacvezető Aegon 500 millió forintra becsülte a vihar által ügyfeleinek okozott kárt. A vihar Budapesten végezte a legnagyobb pusztítást az épületekben és a járművekben. A biztosítók szerint a következő napokban több száz, a viharban keletkezett káresetet jelentenek majd be ügyfeleik.
Az euró bevezetése 2012-re tolódott
Gyurcsány Ferenc szerint 2008 és 2010 között helyreáll a gazdasági egyensúly, az eurót ezután két éven belül lehet bevezetni. A 2007-es költségvetés ennek ellenére rendkívül szigorú lesz. A miniszterelnök erről azután tájékoztatta a sajtót Kuncze Gáborral közösen, hogy az SZDSZ frakciójával a konvergenciaprogramról egyeztetett kedden Budapesten.
Budapest: 600 milliós kiesést hoz a csomag
Városházi számítások szerint mintegy 500-700 millió forintos kiesést okoz a főváros gazdálkodásában a kormány kiigazítási csomagja - írja a NAPI Gazdaság.
Elmaradnak a budapesti bérek
Budapesten az átlagbér a skandináv szint 20 százaléka. A megélhetés viszont feleannyiba kerül - írja a Világgazdaság.
Autópláza nyílik Budapesten
A Cél cégcsoport egymilliárd forintból építi fel a Soroksári úton azt a többszintes épületet, ahol terveik szerint egy helyen lehet majd a különböző autómárkákat megnézni. Az épület jövő tavaszra lesz kész.
Már dátum sincs az euró bevezetésére
A konvergenciaprogram nem tartalmazza majd az euró bevezetésének céldátumát - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken Budapesten, miután a programról konzultált az MSZP-frakcióval.
Rugalmas bet�takci� a Budapest Bankn�l
Viszonylag magas, 7,25 sz�zal�kos bet�ti kamatot k�n�l a Budapest Bank (GE Money Bank) az Augusztus bet�tsz�ml�n elhelyezett, lek�tetlen megtakar�t�sok teljes �sszeg�re. R�ad�sul az �gy elhelyezett �sszeg hozama ak�r 8 �vig is mentes�lhet a kamatad� al�l.
Jelent�s bev�teln�veked�st v�r a Richter
Tov�bbra is 10 sz�zal�k feletti bev�teln�veked�st v�r id�n doll�rban sz�molva a Richter Gedeon Nyrt. A Szovjetuni� ut�d�llamaiban 15-20 sz�zal�kos b�v�l�sre sz�m�t a t�rsas�g - mondta Bogsch Erik vez�rigazgat� cs�t�rt�k�n Budapesten a gyorsjelent�s k�zz�t�tel�t k�vet� sajt�t�j�koztat�n. Tavaly a magyar gy�gyszerc�g 705 milli� doll�r �rbev�telt �rt el.
Zökkenőmentesen zajlik az aratás
A jövő hét közepéig 6,5-7 millió tonna gabona kerül raktárakba 1,7-1,8 millió hektár szántóföldről - monda Benedek Fülöp, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Baromfitartók demonstráltak Budapesten
Mintegy 100 baromfitartó demonstrált kedden Budapesten a madárinfluenza miatt közvetlen károk mielőbbi ellentételezése, valamint a közvetett károk felmérése, elismerése érdekében.
Fi�knyit�si versenyben a bankok
Fi�knyit�si l�zban �g a magyar p�nzint�zetek t�bbs�ge. A 2004 �s 2007 v�ge k�z�tti h�rom �vben t�bb mint negyed�vel, 1400 k�zel�be n� a t�z legnagyobb kereskedelmi bank fi�kjainak sz�ma. Terveik szerint hat h�napon bel�l 100-n�l t�bb �j fi�k kezdi meg m�k�d�s�t.
- címkék:
- bank
- láz
- fiók
- Erste Bank
- Budapest Bank
- Címkefelhő »
Budapest Garantált Alap: évi 11 százalék
Éves szinten mintegy 11 százalék hozamhoz juttatta a befektetőket a Budapest Garantált Alap. A Budapest Alapkezelő 2004 júniusában elindított, a nemzetközi részvénypiacok hozamából részesedést kínáló befektetési alap kétéves futamideje idén június 30-án járt le.
Kóka: szükség van egy "országtermékre"
Magyarország érdeke a megfelelő külpolitikai és gazdasági érdekérvényesítés mellett az energiabiztonság, a rugalmas piacszerű megoldások kialakítása és egy csomagban kínált "termék" létrehozása - mondta Kóka János gazdasági miniszter a külpiaci értekezleten hétfőn Budapesten.
Csányi titkos társasága
Titokban érkezett mintegy félszáz bankár egy májusi hétvégén Budapestre. Tárgyaltak a miniszterelnökkel és a köztársasági elnökkel, boroztak Villányban, majd hazamentek.
Budapesten tárgyal a Gazprom-vezér
Budapesten tárgyal kedden az orosz gázmonopólium, a Gazprom első embere. A Népszabadság információi szerint Alekszej Miller a miniszterelnökkel, és a Mol vezetőivel tárgyal majd. Lehetséges, hogy a Gazprom tározó kapacitást alakít ki a Mol kiürült magyar gázmezőin, és a felek egy Magyarországon átvezető, orosz-olasz gázvezeték építésének lehetőségeit is megvizsgálják.
Szürkemarha-lufi a bioélelmiszerekért
Négyméteres szürkemarha-ballonnal népszerűsítik egy héten keresztül az egészséges hazai bioélelmiszereket Budapesten, a Vértanúk terén.
Csúcsforgalomban a bringás futár győz
Jelentős iparággá növekedett Budapesten a futárszolgáltatás. Hogy eldöntsük, kivel ér oda a leggyorsabban a küldemény, az [origo] házi versenyt rendezett egy motoros, egy biciklisfutár, és egy taxis részvételével - tudtukon kívül. Az eredmény mindnyájunkat meglepett. Cikkünkben mindent megtalál, amit a budapesti csomagküldésről és futárokról tudni szeretne.
- címkék:
- Budapest
- árak
- küldemény
- futár
- Budapest Bank
- Címkefelhő »
Budapest a 8. a konferenciavárosok versenyében
A nemzetközi konferenciaszervezői szövetség, az ICCA (International Congress and Convention Association) 2005-ös statisztikái szerint Budapest egy helyet javítva 8. helyezést ért el a világranglistán a konferenciavárosok versenyében - tették közzé a Magyar Kongresszusi Iroda hivatalos honlapján.
A glob�lis befektet�si alapok� a j�v�
A k�vetkez� �vekben a befektet�si alapok piac�n Magyarorsz�gon is megjelennek majd a glob�lis term�kek, �s v�rhat�an n�pszer�s�g�k rohamosan n� majd a befektet�k k�r�ben - mondta V�zkeleti S�ndor, a CA IB �rt�kpap�r Befektet�si Alapkezel� Rt. vez�rigazgat�ja kedden, Budapesten egy szakmai tan�cskoz�son.
13 év után MK-győztes a Pick Szeged
A Pick Szeged nyerte a Budapest Bank férfi kézilabda Magyar Kupát, miután a pécsi döntőben 32-30-ra nyert a címvédő MKB Veszprém ellen. A Tisza-parti csapat 13 év után szerzett ismét aranyérmet.
Infláció felett drágultak a strandbelépők
A hagyománynak megfelelően május elején ismét elindult a strandszezon. A korábbiakhoz hasonlóan az [origo] most is körülnézett Budapesten, hogy egy átlagos négytagú családnak mennyibe kerül egy teljes nap a vízparton. A legtöbb fővárosi fürdő idén magasabb árakkal várja vendégeit, de a büféárak érdemben nem emelkedtek tavaly óta.
Egyre több konferenciát tartanak Budapesten
Majdnem húsz százalékkal több, közel nyolcvan nagy létszámú nemzetközi konferenciát rendeztek tavaly Budapesten. Egyre több az orvosi és az informatikai témájú konferencia, és egyre kevesebb a gazdasági témájú - írja a Világgazdaság.
Útdíjat vezethetnek be a fővárosban
Már megvannak a tervek, amelyek szerint útdíjat szednének, illetve bizonyos főútvonalakat egy sávval szűkítenének a gépjárművek kiszorítása és a környezetvédelem szempontjainak érvényesítésére Budapesten.
Növekszik a bioüzemanyag-termelés
Európában növekszik jövőre a bioüzemanyagok előállításhoz szükséges gabonafélék és olajos magvak termelése, és ebben Magyarországnak is fontos szerep juthat - mondta Budapesten a gabonatermelők brüsszeli érdekképviseleti szervezete, a Coceral elnöke.
Globalizációs konferencia Budapesten
A globalizáció nem állítható meg, még csak nem is lassítható - állapították meg a a budapesti Közép-európai Egyetemen tartott szombati konferencián Thomas L. Friedman, a New York Times publicistája és fő kritikusa John Gray, a London School of Economics professzora.
Százmillióból két kilométer bicikliút épül
Budapest is indul a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium által kiírt bicikliút-pályázaton, a városvezetés a remélt támogatásból egy kétkilométeres Duna menti szakaszt építene. A GKM a kerékpárutak építésének támogatására 900 millió forintot különített el.
A városi bringa ötvenezernél kezdődik
A tavasz a biciklisszezon kezdete Budapesten. A kérdés csak az, hogy mit is vegyen az ember, ha a városban akar tekerni. Az [origo] áttekintette a kerékpárpiacot. A jó városi gépeket 50 és 150 ezer forint közötti áron kínálják. Jó tanácsok bárkinek, aki két keréken közlekedne a városban.
Az árvíz 3,9 milliárd forintot vitt el eddig
Eddig mintegy 3,9 milliárd forintot emésztett fel az árvízi védekezés. A védművekben keletkezett károkat egyelőre nem vizsgálták. Állami védműveken 2 838 kilométeren van készültség, ezen belül Budapesten 84 kilométeren.
EU-s figyelmeztetések Magyarországnak
Két figyelmeztetést kapott Magyarország az Európai Bizottságtól. Az egyik szerint nem tett eleget az éghajlatváltozással foglalkozó kiotói egyezménynek. A másikban arra hívják fel a figyelmet, hogy nem oldotta meg a segélyhívás helyével kapcsolatos információk hozzáférhetőségét. Egy Budapest ellen folytatott eljárást viszont lezártak Brüsszelben.
Kanadai autógyártók fektetnek be hazánkban
Mintegy 15 kanadai autóipari alkatrészgyártó cég élénken érdeklődik magyarországi befektetések, illetve vegyesvállalati partnerek iránt - mondta Dan Mancuso, a Kanadai Autóalkatrészgyártók Szövetsége igazgatói tanácsának tagja Budapesten.
Kóka: Változik a beruházások támogatása
A jövőben nagyobb támogatást kapnak a szolgáltatásba, a magas hozzáadottérték-termelésbe fektető vállalatok, illetve a foglalkoztatási gondokkal küzdő régiókban beruházó cégek - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter kedden Budapesten.
�prilisban indul az aranyjegyz�s a B�T-en
�prilis v�g�t�l kezd�dhet meg az aranykontraktusok jegyz�se a Budapesti �rt�kt�zsd�n. A t�rs�gben el�sz�r a B�T-en lehet majd a nemesf�met v�s�rolni - ett�l a t�zsde vezet�se azt rem�li, hogy Budapest lesz a kereskedelem region�lis k�zpontja. Az egykil�s aranyt�mb�k n�gy milli� forint k�r�li �ron indulnak majd.
Budapestről szolgáltatna a Morgan Stanley
A Morgan Stanley, a világ egyik legnagyobb pénzügyi szolgáltatócége most már nem csak kutatási részleget akar Budapestre telepíteni, hanem négyszáz fős szolgáltató központ létrehozását is tervezi.
Gazdaságpolitikai fordulatot sürget az Ecostat
Gazdaságpolitikai fordulatra van szükség annak érdekében, hogy 2008-ra Magyarország teljesíteni tudja az euró 2010-es bevezetésének feltételeit, a maastrichti kritériumokat - mondta Belyó Pál, az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet igazgatója szerdán Budapesten.
Kevesebb tejet vásárolnak a feldolgozók
Tavaly Magyarországon összesen 1,439 milliárd liter tejet vásároltak fel, ami 4 százalékkal kevesebb az előző évinél - mondta Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács elnöke sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Orbán költségvetési tanácsot akar felállítani
Az új kormányzati ciklusban költségvetési tanácsot kell felállítani annak érdekében, hogy a kormány, illetve a parlament reális, betartható költségvetést alkosson - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kedden a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) kibővített elnökségi ülésén, Budapesten.
Száz kilométerrel rövidül az út Kijevig
A jelenleginél 100 kilométerrel rövidebb lesz az út Budapest és Kijev között, a Kárpátok mostani átjáró hágójától ugyanis délebbre kerül az ukrán autópálya. Örülni azonban még korai, a beruházás ugyanis várhatóan csak hét év múlva készül el.
Jelentősen drágább lesz a víz- és csatornadíj
A víz- és csatornadíjak fokozatos emelkedésére lehet számítani az elkövetkező tíz évben az ország európai uniós kötelezettségei miatt - mondta Ányos József, a Magyar Vízközmű Szövetség (MaVíz) elnöke kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
- címkék:
- csatornadíj
- elnök
- Budapest Bank
- Címkefelhő »
Négymilliárdot költ Budapest közvilágításra
Budapesten több mint kétszázezer fényforrás található a közutakon, amelyek üzemeltetése az évszaktól függően napi 150-400 millió forintba kerül. A hazai közvilágítás nagy utat járt be: a petróleumlámpák helyett ma már energiatakarékos, 4-5 éves élettartamú izzók világítanak.
Csütörtökön stabilizálódhat a tőzsde
A BUX 2,49 százalékos erősödéssel nyitott csütörtökön, a részvényindex 22 257,22 ponton állt. Elemzők szerint a csütörtöki kereskedésben stabilizálódhat a részvénypiac. A nemzetközi piacokon emelkedés történt szerdán, ez Budapesten is felfelé mozdíthatja a mutatókat.
Lefoglaltak 3,2 tonna húsárut
Lefoglaltak 3,2 tonna azonosíthatatlan húsárut Budapesten, egy IX. kerületi hűtőházban kedden - közölte dr. Helik Ferenc, a Fővárosi Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás igazgatóhelyettese.
Versenyképesség nélkül szétesik az EU
A civilek vihetnek új lendületet a hat éve elkezdett versenyképességi stratégiába, ami mindezidáig nem volt túl eredményes. Az EU versenyképességét növelni hivatott, lisszaboni stratégiát az uniós civil szervezetek Budapesten értékelték csütörtökön és pénteken. A stratégia kapcsán legfőbb hibaként azt emlegették az előadók, hogy az EU polgárait nem tették érdekeltté a programban.
Ezermilliárdos fejlesztés indul Budapesten
Idén ősszel születhet döntés azokról a főváros jövőjét, fejlődését hosszú időre meghatározó nagyberuházások, projektek egy részéről, amelyekhez az EU hét év alatt akár több mint ezer milliárd forinttal is hozzájárulhat.
V�gnapjaikat �lik a bet�tikamat-akci�k
Magyarorsz�g egy lemin�s�t�sen m�r t�l van, mik�zben k�t m�sik hitelmin�s�t�n�l ketyeg az �ra. Kock�zati elemekben teh�t nincs hi�ny, �ppen ez�rt felmer�lhet a k�rd�s, hogy r�vid, illetve hosszabb t�vra �rdemes-e banki bet�tbe lek�tni a p�nzt.
Lisszabont próbálja feléleszteni a GSZT
A Lisszaboni stratégia eddigi négy évének értékeléséről rendez konferenciát Budapesten az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság. A konferencián a civil szervezetek jelentést fogadnak majd el, amely a sokak által teljesíthetetlennek ítélt fejlesztési stratégia átfogalmazására tesz majd javaslatot.
A villamosenergia-piac még nem teljesen nyílt
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) részvételével munkabizottság alakul, amely egy új modellt dolgoz ki a villamosenergia-piac 2007 január elsejei, teljes liberalizációjához kapcsolódóan - mondta Kóka János gazdasági miniszter sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten.
Összefogás a GM-növényekkel szemben
Az agrárszervezetek között európai szintű együttműködés középpontjában a közös agrárpolitika (CAP) reformja, illetve a gabona piacra juttatásával és az intervencióval kapcsolatban jelentkező nehézségek állnak - nyilatkozta Rudolf Schwarzböck, az Osztrák Agrárkamara és az Európai Parasztszövetség (COPA) elnöke hétfőn Budapesten.
- címkék:
- piac
- reform
- gabona
- GM-növény
- Budapest Bank
- COPA
- Címkefelhő »
Banki segítséget kaptak az egri pólósok
A Ferencváros nőikézilabda-csapata után az Eger férfivízilabda-együttesével is szponzori megállapodást kötött a Budapest Bank, a megállapodás - amelyet Tresó István, a Budapest Bank vállalati üzletágának értékesítési vezetője és Halmos R. Péter, az Egri Vízilabda Klub elnöke írta alá - a szezon végéig tart.
- címkék:
- vízilabda
- Budapest Bank
- Eger
- Címkefelhő »
Indulnak a sertéstenyésztési támogatások
Meghirdették a sertéstenyésztők és a feldolgozók számára adható idei támogatásokat, amelyek összességében, mintegy 7 milliárd forintot tesznek ki - hangzott el csütörtökön Budapesten, a Sertéstenyésztők Országos Választmányának ülésén.
Az Electrolux 155 milliárdos árbevételt vár
Összesen 23 milliárd forinttal 133 milliárd forintra növelte Magyarországi árbevételét az Electrolux 2005-ben. Ezt az idén 155,4 milliárd forintra emelnék - közölte Takács János, a cég vezérigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Jelentősen csökkent a Budapest Bank profitja
Az előző évi profithoz képest több, mint a negyedével esett vissza a Budapest Bank nyeresége az elmúlt esztendőben. A mérlegfőösszegét jelentős mértékben növelő pénzintézet profitcsökkenésének okairól hétfőn számolt be a bank vezetése.
Biztonságos a magyar baromfi
A magyar baromfiba vetett fogyasztói bizalom további erősítése érdekében, egy olyan amerikai gyorstesztet vezetnek be az ágazat szereplői, amely képes kimutatni az esetleges fertőzést - közölte Bárány László, a Baromfi Terméktanács elnökségi tagja hétfőn, Budapesten, sajtótájékoztatón.
Bankoperációs központ Békésben: akár 500 új munkahely
A fejlesztési stratégia jegyében új bankoperációs központot létesít a GE Money Bank (Budapest Bank) Békéscsabán júniusban.
Bukhat az orosz olaj BÉT-bevezetése
Elképzelhető, hogy Budapest helyett New Yorkban vezetik be az orosz Ural olajkeveréket az árutőzsdére. Korábban a BÉT ötlete volt, hogy Budapesten kezdjék meg a kereskedést a korábban általában nem piaci áron vásárolható olajjal. A bevezetést a NYMEX_szel közösen tervezte a BÉT, azonban úgy tűnik az amerikaiak önállósították magukat, és egymaguk tervezik bevezetni az orosz olajat.