bőrrák
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Nem jelent jót, ha tíznél több anyajegy van a karon
A karon lévő anyajegyek számából következtetni lehet a bőrrák és annak legsúlyosabb típusa, a melanoma kockázatának mértékére - derült ki egy brit tanulmányból.
- címkék:
- bőrrák
- anyajegy
- Címkefelhő »
Gyorsítják a rosszindulatú bőrrák terjedését az antioxidánsok
A táplálékkiegészítőkben található antioxidánsok megelőzés helyett gyorsítják a bőrrák egyik leghalálosabb változatának terjedését - állítja egy svéd kutatók által csütörtökön publikált tanulmány.
Anyajegyek borítják a tinilány testét
Büszkén vállalja nem mindennapi szexepiljét a 19 éves Ciera Swaringen, akinek egész testét barna foltok borítják.
A napozás után sem vagyunk biztonságban
A Yale egyetem kutatócsoportja igazolta, hogy az UV-A sugárzás jóval a napozás befejezése után is károsítja a bőrt, ezzel elősegíti a bőrrák kialakulását – magyarázza dr. Wikonkál Norbert, a Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika professzora. Egy vizsgálattal molekuláris szinten is igazolták az UV-A ártalmas voltát illetve a szolárium és bőrdaganatok közti összefüggést.
Nem csak naptej kell a leégés ellen
A bőrrákkal való riogatásnak hála, igazán félünk a napsütéstől. A lakossági védekezés eddig a naptejben teljesedett ki, a kutatók azonban azt sugallják, a biztonság megfelelő étrenddel is fokozható.
- címkék:
- bőrrák
- karotin
- étrend
- antioxidánsok
- napégés
- Címkefelhő »
Ártalmatlan szépségpöttyök vagy mini gyilkológépek?
Ugyan az anyajegyek többsége ártalmatlan szépségpötty csupán, némelyek veszélyesek is lehetnek, ugyanis bőrrák, vagyis melanoma alakulhat ki belőlük. Érdemes időről időre, főleg a nyári önfeledt napozás előtt, megvizsgáltatni anyajegyeinket.
Ezért napozz óvatosan - Sokkoló fotó!
Egy 27 éves nő közösségi oldalán osztotta meg, hogy néz ki bőre a bőrrák elleni kezelés után. Több tízezer embert sokkolt a fotóval.
- címkék:
- napozás
- bőrrák
- óvatosság
- Címkefelhő »
Segíthet megelőzni a bőrrákot a B3-vitamin
Segíthet megelőzni a bőrrák leggyakoribb fajtáit a B3-vitamin a legnagyobb kockázatnak kitett embereknél - derült ki a Sydney Egyetem nagyszabású tanulmányából.
- címkék:
- vitamin
- bőrrák
- Címkefelhő »
A bőrrák tartja állandó rettegésben Hugh Jackmant
Másfél év leforgása alatt négyszer diagnosztizáltak bőrrákot a világhírű színésznél, aki őszintén vallott a betegségéről és a vele folytatott küzdelméről.
Még a nyár előtt át kell nézni az anyajegyeinket
A bőrünkön megjelenő elváltozásokat feltétlenül bőrgyógyásszal kell ellenőriztetni, hiszen korai felismerés esetén akár a rosszindulatú bőrdaganatok is kezelhetők.
- címkék:
- egészség
- betegség
- rák
- bőrbetegség
- Nyár
- bőr
- bőrrák
- anyajegy
- Címkefelhő »
Összefüggést találtak a nyaralások és a bőrrák között
A bőrrákkal küzdő brit nyugdíjasok számának "aggasztó növekedéséért" részben az 1960-as években megszaporodott olcsó, szervezett nyaralások a felelősek - hozta nyilvánosságra adatait a Cancer Research UK elnevezésű brit rákkutató intézet.
- címkék:
- utazás
- napozás
- bőrrák
- Címkefelhő »
Harmadszorra is kiújult Hugh Jackman bőrrákja
Hugh Jackman ausztrál színésznél ismét bőrrákot diagnosztizáltak –ez már a harmadik alkalom. A világsztár optimistán áll az újabb kezelések elé.
Már Magyarországon is megjelent a veszélyes kaukázusi medvetalp
A kaukázusi medvetalp égési sérüléseket, de akár vakságot is okozhat. Ráadásul rákkeltő anyagot tartalmaz, amely a bőrt fényérzékennyé teszi. Szabolcsban már kaszálni is kellett. A nehezen irtható növény a szomszédos Kárpátalján már most is nagy területeket borít.
Boldogsághormont termel és függőséget okoz a napozás
A napsugárzásnak való rendszeres kitettség nem csupán a bőrrák kockázatát növeli meg, de a kábítószerek hatásához hasonlóan függőséget is okozhat – állítja egy új tanulmány.
- címkék:
- napozás
- bőrrák
- naptej
- UV sugárzás
- Címkefelhő »
Hugh Jackman bőrrákja kiújult
Az X-Men sztárjánál tavaly novemberben diagnosztizáltak bőrrákot. A kezelések akkor sikeresnek bizonyultak, ám a betegség most újra felütötte a fejét.
Kés alá feküdt Larion Zoé
Müller Atila szexi barátnője annyira retteg a bőrráktól, hogy hajlandó volt egy kisebb beavatkozásnak is alávetni magát, hogy a későbbiekben nehogy problémát okozzanak anyajegyei.
Újabb sztár jelentette be, hogy bőrrákos
Vinnie Jones hollywoodi színész rákbetegségben szenved, a bajt tetézi hogy a sztár felesége is rákos.
Rákot diagnosztizáltak Hugh Jackmannél
Hugh Jackman az Instagramra töltött fel egy fotót, közvetlenül azután, hogy eltávolították az orráról a rákos elváltozást.
- címkék:
- bőrrák
- sztár
- Hugh Jackman
- Címkefelhő »
A tetoválások elrejtik a bőrrákos anyajegyeket
Emberek milliói varratnak magukra valamilyen tetoválást évente, egy friss kutatás szerint azonban az anyajegyre helyezett tetoválás káros lehet az egészségre, mert rendkívül megnehezítheti a bőrrák diagnosztizálását.
Bőrrák 25 évesen - a szolárium okozott bajt
Leanne Anterton unta világos árnyalatú bőrét, ezért már nyolc éve heti húsz perc szoláriumozással barnult. Nemrég a bőrrák egyik legagresszívabb fajtáját, melanomát diagnosztizáltak nála. Most várja a nyirokcsomó-biopszia leleteit, hogy megtudja, a kór szétterjedt-e a szervezetében.
- címkék:
- szolárium
- bőrrák
- barnulás
- Címkefelhő »
6 tévhit a bőrrák leghalálosabb típusáról
Miközben a strandra igyekszünk, érdemes észben tartani a következő jó tanácsokat: a barnuló bőr is ki van téve a rák veszélyének, és a Nap ibolyántúli sugárzása elleni védelemként nem elég naponta csupán egyszer bekenni magunkat naptejjel.
Tévhit, hogy hőségben a fehér ruha az ideális
Az UV sugárzást a fehér anyag jobban átengedi, a hőségben inkább színes, tarka ruhát célszerű viselni, mert az elnyeli a káros sugarakat. Magyarországon évente 15 ezer új bőrrákos esetet fedeznek fel.
Új gyógyszer a legrosszabb bőrrákra
A betegek 38 százalékánál szorítja vissza a daganatot egy új gyógyszer, amely áttörést jelenthet a bőrrák legagresszívebb formája, a melanóma gyógyításában. A lambrolizumab nevű hatóanyag első teszteredményeit a New England Journal of Medicine közölte.
Azért barnul, hogy Barbie-ra hasonlítson
Egy amerikai kétgyermekes anyuka naponta 20 percet tölt szoláriumban, hogy úgy nézzen ki, mint Barbie.
Most kell nagyon figyelni a napozással
Szerkesztőségünkben is többen megtapasztalták az elmúlt napokban, hogy már az áprilisi nap is égethet. A hosszú tél után jó a napozás, töltődniük kell a D-vitamin-raktáraknak, ezért legalább naponta 15-20 percet tartózkodjunk a szabadban - ám lehetőleg ne délben, amikor a legerősebb az UV-sugárzás. Milyen naptejet válasszunk, és hogyan csillapítsuk a napégés fájdalmát?
Túlzásba vitte a barnulást, kitiltották a szoláriumokból
"Kitiltottak az amerikai szoláriumokból, ezért Angliában folytatom a barnulást!" - mondja a szoláriumfüggő Patricia Krentcil, aki a világ legrosszabb édesanyja címet is viseli.
Veszélyessé vált az éltető Nap
Számos országban egy szempillantás alatt meg lehet állapítani, kik a legfontosabbak egy nyári protokolleseményen: azok, akik fölé napernyőt tartanak. A légkör tisztulásával egyre több ultraibolya sugárzás éri Magyarországot is, de nehéz belátni, hogy a Nap már nem az, ami volt. Sokkal hamarabb fejlődhet ki a szürkehályog, gyakrabban alakul ki bőrrák az erősebb sugárzás miatt, az érdemi lépések azonban egyelőre váratnak magukra.
A cigi helyett a géneket okolják a rákért az emberek
Az emberek saját életmódjuk helyett inkább a génjeiket és a környezetüket okolják a daganatokért, és hajlamosak füllenteni alkoholfogyasztási szokásaikról - többek között ezekről a problémákról esett szó az Európai Orvosi Onkológiai Társaság (ESMO) Bécsben rendezett konferenciáján, ahol a rák megelőzésének aktuális kérdéseit, gyógyításának ígéretes új módozatait vitatták meg a szakértők.
Előzd meg a rákot - járj szűrővizsgálatokra!
Az emberi testben bárhol kialakulhat rosszindulatú daganat, melyet sokkal könnyebb megelőzni, mint kezelni. Szűrővizsgálatok, melyek segítségével még időben fel lehet fedezni az elváltozásokat, akár életet is menthetnek.
A saját karján növesztettek új fület egy nőnek
Saját szöveteiből létrehozott, saját alkarján növesztett műfület kapott egy amerikai nő, akinek bőrrák miatt a teljes bal fülét el kellett távolítani.
Új találmány: egy rizsszem méretű eszköz, amitől hónapokig csokibarna leszel
Csodálatos, két hónapon át tartó barnaság két napon belül, méghozzá a bőrrák kockázata nélkül - ezt ígéri egy új ausztrál találmány, amely hamarosan forgalomba kerülhet.
Már kevésbé veszélyes napozni
Nehezebb leégni, mert alacsonyabban jár a Nap, de a szórt fény észrevétlenül okozhat bajt. Bár augusztusra már a legtöbb nyaraló bőre hozzászokik a napsütéshez, továbbra sem érdemes a délben tűző napra kifeküdni barnulni.
Egész évben 50 faktoros naptejet kell használnia az albínó kisfiúnak
A mindössze négyéves Alexander Dewar bőre, haja és szeme olyan kevés pigmentet tartalmaz, hogy emiatt az albínó kisfiú hajlamossá vált a bőrrákra, éppen ezért Alexander érzékeny bőrét minden nap 50 faktoros napvédő krémmel kell kenni, és csak sötét napszemüvegben hagyhatja el a házat.
Évente 800-an halnak meg szoláriumozás miatt Európában
A szoláriumok közel 800 halálos kimenetelű bőrrákos megbetegedést okoznak évente Európában, és a készülék használóinál 20 százalékkal magasabb a melanóma kialakulásának a kockázata a British Medical Journal című brit orvosi folyóiratban szerdán megjelent tanulmány szerint.
A koffein a bőrrák ellen is véd
Minél több kávét fogyasztunk, annál kisebb az esélye a bőrráknak, derítette ki egy kutatás. Száztizenkétezer fő egészségügyi történetét vizsgálták át, akiknek mintegy a negyedében fejlődött ki az évek során valamilyen bőrrák.
- címkék:
- kávé
- koffein
- bőrrák
- Címkefelhő »
Ezt teszi a nap a bőrrel az autóüvegen keresztül
Egy 69 éves teherautó-sofőr orvosi folyóiratban közzétett fényképe megdöbbentő módon illusztrálja, hogy milyen károsodást okozhat a túl sok napfény.
Halálos betegségen van túl a szép színésznő
Michelle Monaghan, a Forráskód és A boldogító talán 35 éves színésznője azon szerencsések közé tartozik, akik túlélték a bőrrákot.
- címkék:
- Michelle Monaghan
- rák
- bőrrák
- színésznő
- Címkefelhő »
Radioaktív jódot vetettek be bőr - és tüdődaganatok ellen
Sikerült új génterápiát kifejleszteniük spanyol orvosoknak a bőr-, a tüdő- vagy a bélrák kezelésére, amely lehetővé teszi a radioaktív jóddal való, hagyományosan a pajzsmirigyrák-sejtek elpusztítását szolgáló kezelést.
Bőrrákos a mindig bronzbarna hollywoodi színész?
George Hamiltonnak, a Keresztapa III. sztárjának - aki a napokban ünnepelte 72. születésnapját - egy rákos daganatot kellett eltávolítani az arcáról.
Szolárium okozta a halálát - 39 évesen halt meg a háromgyermekes édesanya
Bőrrák áttétei miatt halt meg az a háromgyermekes édesanya, aki 16 éves korától kezdve éveken át hetente kétszer égett le a szoláriumban - évekkel később 19 tumor terjedt szét a testében.
Éjszakánként leveszi a fülét, úgy alszik - Bőrrákos lett a napimádó nő
A brit Sue Riddell tizennégy éves korától hetente négyszer járt szoláriumba, és naponta 15 órát napozott anélkül, hogy gondoskodott volna a füle védelméről.
Éltető erő és ellenség: a Nap
A Nap barátunk és ellenségünk is lehet: rengeteg jótékony hatása mellett problémákat is okozhat, főleg, ha nem védjük magunkat megfelelően.
Kétharmadával csökkenti egy új szer a rosszindulatú bőrrákos halálozást
A rosszindulatú festékes bőrdaganat, a melanóma kezelésének új korszaka kezdődhet meg azokkal a gyógyszerekkel, amelyeket vasárnap mutattak be az amerikai klinikai onkológusok társaságának (ASCO) 47. nemzetközi konferenciáján.
6 gyanús változás az anyajegyekben
Egészségünk megőrzéséért felelősek vagyunk, a bőrünkön kialakult rosszindulatú elváltozások korai felismerése fontos feladatunk. A gyanút keltő jelekről dr. Vincze Ildikó, az Oxygen Medical bőrgyógyász-kozmetológus szakorvosa beszélt.
A lány, aki gyűlölte a napot, 21 évesen meghalt bőrrákban
Cerys Harding bár sosem ment a napra, mindig csak az árnyékban üldögélt a parton is, mégis bőrrákot kapott és fiatalon meghalt.
- címkék:
- bőrrák
- napfény
- fényvédelem
- Címkefelhő »
Egyes bőrráktípusok már otthon is kezelhetők
Egy új találmánynak, egy fénykibocsátó tapasznak köszönhetően a bőrdaganatok egyes fajtái már otthon is kezelhetők.
- címkék:
- daganatok
- bőrrák
- melanoma
- bőrdaganat
- Címkefelhő »
Bőrráktól védő alkalmazás iPhone készülékekre Ausztráliában
Az iPhone készülékekre szabott új alkalmazás - a SunSmart - révén az ausztrálokat a jövőben okostelefonjuk figyelmeztetheti arra, hogy mikor kell abbahagyni a napfürdőzést, és elkerülni a bőrrákot okozó UV-sugárzást.
Gyógyszersiker a bőrrák legveszélyesebb formájának kezelésében
A melanoma a bőrrák legveszélyesebb formája: a betegeknél gyakran képződnek áttétek, és sokan a diagnózist követő egy éven belül meghalnak. Igen nehezen kezelhető daganattípusról van szó, így minden apró részsiker komoly reményt jelent a betegeknek. Az egyik tekintélyes orvosi folyóiratban éppen egy ilyen előrelépésről számoltak be egy massachusettsi rákkutató központ szakemberei.
Enzimmel működő naptej gyógyíthatja a leégést a jövőben
Az Ohio Egyetem kutatóinak első alkalommal sikerült feltárniuk, hogy miként működik a leégés ellen védő egyik enzim. Az emlősöknél - így nálunk is - hiányzik ez a védelem, de az enzim felhasználásával a napégés kezelésére alkalmas naptejeket vagy gyógyszereket lehetne előállítani.
Őszülés jelezheti, ha hatásos a melanómagyógyszer
Az őszülés általában az öregedést mutatja, de azoknál az előrehaladott melanómás betegeknél, akik újfajta gyógyszeres kezelésben részesülnek, a gyógyulás első jele lehet.
- címkék:
- gyógyszer
- daganatok
- bőrrák
- melanóma
- Címkefelhő »