Boeing

címke rss

Újra repülnek a Malév gépek idén

Archívum2015.01.06, 15:36

Egy kanadai illető vásárolta meg két szétbontott Malév Boeing 737-600-as pilótafülkéjét, hogy repülőgép-szimulátort alakítson ki bennük. Vagyis 2015-ben ismét repülnek a Boeingek – ha csak virtuálisan is.

Drámai kényszerleszállás Gatwicken

Nagyvilág2014.12.29, 20:28

A futómű meghibásodása miatt kényszerleszállást hajtott végre a Virgin Atlantic egyik utasszállítója az angliai Gatwick repülőterén – erősítette meg a SkyNews értesüléseit a légitársaság. A légikikötőben az incidens után leállt a forgalom. A zárlat budapesti járatot is érintett.

Ha piszkálják, megsemmisíti magát a Boeing mobilja

Techbázis2014.12.22, 10:08

A szupertitkos mobilon a Blackberry mérnökei is dolgoznak.

A világ egyik legbizarrabb repülőgépe

Archívum2014.12.15, 19:14

Sokkal inkább egy méretes potykára, mintsem hagyományos légi járműre hasonlít az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) logisztikai flottáját gyarapító Szuper Guppy. 

Elnyelte a víz a márciusban lezuhant Boeing gépet

Nagyvilág2014.10.15, 20:16

A Malaysia Airlines márciusban eltűnt Boeing 777-es repülőgépe keresésére irányuló első víz alatti kutató munkálatok eredménytelenek voltak – közölte az ausztráliai közlekedésbiztonsági iroda. 

Bevezetnék a KRESZ-t az űrben is

Techbázis2014.10.04, 20:13

Nemsokára taxik és turisták közlekednek majd a Föld légkörén kívül is. Ki lesz az űr közlekedési rendőre?

Nem tudnak rájönni, miért gyulladtak ki a Dreamlinerek

Travelo2017.10.06, 13:22

Nem tudnak rájönni, miért gyulladtak ki a Dreamlinerek

A következő 20 évben 440 ezer pilótára lesz szükség a Boeing szerint

Travelo2017.10.09, 12:34

A következő 20 évben 440 ezer pilótára lesz szükség a Boeing szerint

Indul a versenyfutás az űr meghódításáért

Archívum2014.09.13, 08:31

Már ebben a hónapban bejelentheti a NASA, hogy melyik céget választja „űrtaxi” programjához, aminek keretében 3 milliárd dolláros forrást is biztosítanak a győztes vállalatnak. A versenyzők között van a Boeing, az Elon Musk nevével fémjelzett SpaceX, illetve a Sierra Nevada társaság is.

Már a köd sem állja útját a lézerágyúnak

Techbázis2014.09.08, 12:24

A Boeing kísérleti fegyverével drónokat lehet megsemmisíteni. Egy Xbox-irányítóval vezérlik.

Zuhan a Boeing

Gazdaság2014.07.23, 17:29

Bár kedvező számokat tett közzé a Boeing második negyedéves gyorsjelentésében, árfolyama mégis zuhanásba kapcsolt, mivel tanker repülőjének gyártási költségei elhomályosítják a szép eredményeket.

Milliárdos üzletek a légiiparban

Gazdaság2014.07.16, 14:21

Ahogy elkezdődött az év aktuális Air Show-ja Nagy-Britanniában, máris érkeznek a hírek a milliárdos repülőgép-ügyletekről. Eddig az Airbus összesen majdnem 60 milliárd dollár, míg a Boeing 17 milliárd értékű ügyleteket jelentett be.

Jönnek vajon milliárdos bejelentések?

Gazdaság2014.07.11, 16:42

Hétfőn startol egy London melletti kisvárosban az aktuális Repülőgép-show, ahol általában dollár százmilliárdos bizniszeket ütnek nyélbe. Azonban most nem annyira optimisták a szakértők, az elmúlt években látott hatalmas megrendelések vélhetően elmaradoznak majd.

Kis híján összeütközött két gép Barcelonában

Life.hu2014.07.07, 15:14

Átstartolásra, vagyis a landolás megszakítására és újbóli emelkedésre kényszerített egy Boeing 767-300-ast egy, a leszállópályán épp keresztülguruló Airbus A340-es Barcelonában a hétvégén.

Rekordon pörögnek a Boeing-gyárak

Gazdaság2014.07.04, 13:27

Rekord számú utaszállító repülőgépet szállított le a Boeing a második negyedévben, és a vállalatnál az egész évre nézve is optimisták. A gyárak csúcson prörgnek, kérdés viszont, hogy a megrendelések is érkeznek-e olyan számban, mint az elmúlt években.

Itt az újabb Airbus-Boeing összecsapás

Gazdaság2014.06.30, 14:03

 Újra egymásnak feszül az Airbus és a Boeing, a küzdőtér most a repülés közben üzemanyag újratöltésre képes gépek mezőnye. A nagyjából 1,4 milliárd dolláros programot Dél-Korea írta ki, és hamarosan már nyertest is hirdethetnek.

Elveheti az Airbus üzletét a Boeing

Gazdaság2014.06.02, 14:15

Az Airbus gépeinek egyik legnagyobb megrendelőjével, az Emirates légitársasággal folytat tárgyalásokat a Boeing. A hírek szerint az arab légitársaság inkább a Boeing gépeivel bővítené gépparkját, aminek az Airbus látná kárát. 

Gigamegrendelést kapott a Boeing

Gazdaság2014.05.14, 12:06

Ötven darab 737-es repülőgépet leszállítására kapott megrendelést a Boeing egy kínai légitársaságtól. A megrendelés összértéke 3,8-5,5 milliárd dollár között lehet. 

Kifúrná a Boeinget a Tesla-vezér

Gazdaság2014.04.27, 15:14

A Boeing és a Lockheed Martin babérjaira törne a Space Exploration Technologies Corp., azaz a röviden SpaceX névre hallgató vállalat, melyet ugyanúgy Elon Musk irányít, mint az elektromos autóiról híres Teslát.

Bombasztikus teljesítmény a Boeingtől

Gazdaság2014.04.23, 16:11

Jól alakult a Boeing első negyedéve, ráadásul a cég megemelte teljes évre vonatkozó eredményvárakozását is. Ez pedig elég volt ahhoz, hogy két százalék feletti pluszba lendüljön a cég részvényárfolyama piacnyitás előtt.

Lépéselőnyben a Boeing az Airbus-szal szemben

Gazdaság2014.04.05, 17:27

Sokkal több repülőgép megrendelést nyert el a Boeing az idei első negyedévben, mint legnagyobb riválisa, az Airbus, derül ki a repülőgépgyártók friss statisztikáiból.

Összecsapott az Airbus és a Boeing

Archívum2014.03.27, 14:42

Összesen 1700 milliárd jenért (kb. 16,5 milliárd dollár) rendelt 30 darab Airbus és 40 darab Boeing repülőgépet a japán ANA légitársaság. Ezzel pedig az Airbus újabb kisebb csatát nyert amerikai riválisával szemben, amely korábban szinte egyeduralkodó volt Japánban.

Mozgás volt a tengerfenéken az utasszállító eltűnésekor

Archívum2014.03.14, 16:30

Kínai kutatók szerint szokatlan mozgás volt megfigyelhető a tengerfenéken múlt szombaton abban a térségben, ahol a Malaysia Airlines MH370-es járata eltűnhetett. A keresést közben kiterjesztették az Indiai-óceánra is.

Esésben a Boeing

Archívum2014.03.10, 15:22

Jelentősebb mínusszal indította a hétfői kereskedést a Boeing árfolyama, miután a cég 787-es még gyártás alatt lévő repülőivel kapcsolatban szárnyproblémák merültek fel.

Önmegsemmisítő mobil a Boeingtől

Gazdaság2014.03.01, 15:52

Nem, nem felrobbanó mobilról van szó, és nem lesz a Boeing telefongyártó cég sem, viszont az amerikai cég védelmi üzletága valóban kínál majd olyan telefonokat, elsősorban kormányzati ügynökségeknek, akiknek fontos, hogy a bizalmas adatok ne kerüljenek illetéktelen kezekbe.

Zuhanórepülésbe kapcsolt a Boeing

Gazdaság2014.01.29, 15:17

Habár a vártnál jobb negyedéves eredményekről számolt be a Boeing, viszont 2014-re már pesszimistábbak a cégnél, ami miatt az árfolyam is meredek csökkenésnek indult piacnyitás előtt.

Még nem elég megbízhatóak a Boeing 787-esei

Gazdaság2014.01.24, 15:21

Még nem eléggé megbízhatóak a Boeing 787-es gépei, habár az elmúlt időszakban már sikerült javulást elérni, nyilatkozta pénteken a cég elnökhelyettese Oslóban.

A kínai sárkány is repíti a Boeinget

Gazdaság2014.01.22, 11:03

Rekordmennyiségű repülőt szállított le a Boeing tavaly Kínában, és idénre is hasonló mennyiségű géppel számol, miután a világ második legnagyobb gazdaságában egyre nagyobb a kereslet a légi utazások iránt.

Soha ennyi Airbust nem vettek még

Gazdaság2014.01.14, 08:49

Iparági rekordot jelentő, több mint másfél ezer darab repülőgépet rendeltek tavaly az Airbus-tól, ezzel pedig visszahódította a vezető helyet legnagyobb vetélytársától, az amerikai Boeingtől. Ezzel az európai mamutcégnek csaknem kilenc évnyi munkája halmozódott fel, vagyis lesz dolguk bőven a jövőben is.

Csoda, amit a Boeing és az Airbus művelt

Gazdaság2014.01.04, 12:15

Bődületes teljesítményt rakott le az asztalra 2013-ban a Boeing és az Airbus, a két társaság részvényárfolyama ugyanis elképesztő mértékű 80, illetve 90 százalékos emelkedést produkált. Számomra azért maradt emlékezetes a két világhírű repülőgépgyártó idei tőzsdei teljesítménye, mivel  két olyan mamutcégről van szó, amelyek már régóta szereplői a börzéknek, és lényegében minden nagyobb felhajtás nélkül voltak képesek a brilliáns mutatványra.

Elfogyott az üzemanyag

[origo] utazás2013.12.19, 14:30

Az Ethiopean Airlines gépe egy másik reptéren szállt le, végül a fűben kötött ki.

Zavarják a drónok? Lője le őket lézerrel!

Techbázis2013.12.18, 14:49

Először tesztelték sikerrel nyílt terepen azt a járművekre szerelhető lézert, amellyel pilóta nélküli repülőket és gránátokat lehet kilőni. A Boeing mellett még három haditechnikai cég dolgozik hasonló fegyverrendszeren.

Osztogatásba kezd a Boeing

Gazdaság2013.12.18, 08:34

Tízmilliárd dollárnyi sajátrészvényt vesz vissza a Boeing, mely ráadásul a negyedéves osztalékot is megemeli, hogy így juttasson vissza jelentős összegeket a részvényeseinek - tájékoztatott a Bloomberg.

Boeingek kellenek az Air Canada-nak

Gazdaság2013.12.12, 12:34

6,5 milliárd dollár értékben fog Boeing gépeket rendelni az Air Canada légitársaság a következő évtizedben. A kanadai cég 61 darab737-es MAX típusú gépet vásárol majd, de a megrendelést 109 darabra is kibővítheti.

Panamába is repít az Air France

Travelo2017.10.19, 10:07

Panama is felkerült az Air France palettájára, a légitársaság heti három járatot indít a párizsi Charles de Gaulle repülőtérről Panamába. A kínálat bővülése a Copa Airlines-szal való együttműködésnek köszönhető, amelynek központja a panamai Tocumen nemzetközi repülőtér.

Rakétára ültették a repülőgépgyártókat

Gazdaság2013.11.18, 14:56

A dollármilliárdos repülőgép megrendelések hatása nem múlik el nyomtalanul a tőzsdén sem, az Airbusok gyártója, az EADS árfolyama 3 százalék fölött emelkedik Párizsban, míg a Boeing árfolyama piacnyitás előtt több mint 3,5 százalékos pluszban van.

Bemutatkozott a Boeing új szupergépe

Techbázis2013.11.18, 11:21

Az amerikai Boeing vasárnap egy dubaji légiexpón mutatta be 777-es típusú, hosszú távú járatokra szánt utasszállító repülőgépének új változatát, a 777X-et.

Giga megrendelést üthet nyélbe a Boeing

Gazdaság2013.10.30, 12:37

A Bloomberg információi szerint négy légitársasággal is tárgyalásokat folytat a Boeing. Óriási, 87 milliárd dolláros megrendelést kaphat a vállalat. 

Dollármilliárdokat költ a dubaji légitársaság

Gazdaság2013.10.28, 13:33

Impozáns nagyságú, nagyjából 30-40 milliárd dollár értékben rendelhet repülőgépeket az Emirates Airlines a Boeingtől, írja a Financial Times. A dubaji légitársaság száz darab hosszú távú utazásokra alkalmas nagyobb repülőket rendelne.

Bevenné Japánt az Airbus

Gazdaság2013.10.07, 11:24

Egy jelentős, 9,5 milliárd dolláros gépmegrendeléssel indított támadást az Airbus a japán piacon az egyeduralkodó Boeinggel szemben. Az európai gyártó 31 darab repülő leszállítására kötött ügyletet, további 25 darabra pedig opciót kapott. A Boeing a második világháborús újjáépítések óta szinte kisajátította a japán piacot, viszont a mostani megrendelés akár fordulatot is jelenthet ebben.

A japánok Boeing helyett már Airbust vesznek

Travelo2017.10.19, 10:15

A legnagyobb japán légitársaság, a JAL először rendelt Airbus repülőgépeket, rögtön 31-et, összesen 9,5 milliárd dollárért listaáron.

Elképesztő mennyiségű repülőre lesz szükség

Gazdaság2013.09.25, 07:31

Nagyjából 4400 milliárd dollár értékű új gépekre lehet majd szükség 2032-ig az Airbus számításai szerint. Irdatlan összeg ez, de pár száz millióval még így is elmarad a Boeing által korábban prognosztizált számtól. Két évtized múlva ráadásul Kína válik a világ legnagyobb légiközlekedési piacává letaszítva a trónról az Egyesült Államokat, de a többi fejlődő, első sorban ázsiai országban is nagy lesz a kereslet a repülőgépek iránt.

A csillagos ég szabhat határt a Boeingnek

Gazdaság2013.09.17, 14:49

Felpörgetné 787-eseinek gyártását a Boeing, miután az év első részében több tényező, köztük az akkumulátorprobléma is hátráltatta zászlóshajójának fejlesztését. Eddig már közel 150 milliárd dollár értékű  Dreamlinerre érkezett megrendelés, vagyis a cég eredményessége szempontjából sem mindegy, hogy milyen gyorsan gördülnek ki a hangárokból a gépek. Az elemzők meglehetősen optimisták a cég részvényével kapcsolatban, amely idén már több mint 50 százalékot szárnyalt a New York-i tőzsdén.

A Lufthansának Airbus és Boeing is kell

Archívum2013.09.16, 12:45

14 milliárd dollárért Boeing és Airbus gépeket is vehet majd a Lufthansa az ügyet ismerő források szerint, míg a hivatalos bejelentés a hét második felében várható, írja a Bloomberg. Az, hogy nem egy gyártó mellett kötelezné el magát a német légitársaság nagyobb rugalmasságot biztosítnana neki, amivel javíthatja majd akár kapacitásainak kihasználságát is.

Zabálni fogja Kína a repülőgépeket

Archívum2013.09.06, 18:19

Alig lehet majd csillapítani Kína repülőgépek iránti étvágyát, ugyanis a Boeing előrejelzése szerint a következő két évtizedben több mint 5500 darab gépre lesz majd szüksége a világ legnépesebb országának. Ez pedig mintegy 740 milliárd dolláros üzletet jelenthet a gyártók számára. A Boeing és az Airbus idén kirobbanó formában van a tőzsdén, amit a légitársaságoktól kapott folyamatos megrendeléseknek köszönhet.

Magasabbra szállt a Boeing profitja

Archívum2013.07.24, 18:10

Szép profitnövekedésről számolt be a Boeing a második negyedévben, miután sikerült 40 milliárd dollárnyi új megrendelést is elnyernie a társaságnak. Szintén pozitívum, hogy az idei évre vonatkozólag is növelte eredményvárakozásait a cég, úgy tűnik, a Dreamliner 787-esének kálváriája már nem látszik meg a társaság számin.

Mégsem a Boeing hibája miatt volt tűz a gépen

Gazdaság2013.07.16, 10:14

Az első vizsgálatok szerint nem a Boeing gépek akkumulátorhibája miatt ütött ki tűz még az előző pénteken egy Londonban álló repülőn. Pénteken a bejelentésre közel 5 százalékot zuhant a Boeing részvénye, melyet hétfőn majdnem teljesen korrigálni is tudott a papír. A brit hatóságok szerint a Honeywell által gyártott vészhelyzetjelző okozta a problémát az etióp légitársaság gépén.

Nagy pofont kapott a Boeing

Gazdaság2013.07.15, 15:40

Tűz ütött ki pénteken az egyik Boeing 787-esén a londoni Heathrow reptéren, aminek következtében hatalmas zuhanásba kezdett a részvény árfolyama. Habár senki nem sérült meg, mivel a gép üresen állt, az eset újra felerősítette félelmeket, hogy esetlegesen megint a gép akkumulátoraival lesznek gondok. Ugyanis januárban azok meghibásodása miatt megvonták a 787-esektől a felszállási engedélyt amit csak májusbna kaptak vissza. Most viszont újabb vizsgálatokkal nézhet majd szembe a Boeing, ha pedig találnak valamilyen súlyosabb problémát az az eredményességére is negatív hatással lehet. Ma piacnyitást követően 2 százalék feletti emelkedésssel ...

A Dreamlineren debütál az Android

Techbázis2013.07.09, 10:33

A Norwegian Boeing 787-esein használnak először a táblagépekhez hasonló fedélzeti szórakoztatórendszert.

Újabb Dreamliner hajtott végre kényszerleszállást

Archívum2013.06.24, 11:19

A fékrendszer meghibásodása miatt kényszerleszállást hajtott végre a United Airlines Boeing 787-es Dreamliner gépe vasárnap Houstonban. Ez már a sokadik a sorban.