belpolitika

címke rss

Lóháton és csónakkal is mehetünk Szlovákiába

[origo] utazás2008.02.04, 17:40

A turisták a Magyarország és Szlovákia közötti határszakaszon várhatóan még júniusban újabb 45 ponton mehetnek át - jelentette be a magyar belügyminiszter, miután szlovák kollégájával kétoldalú megállapodást írt alá Budapesten.

Lelőtték a kétes múltú kirgiz parlamenti képviselőt

Nagyvilág2006.05.10, 19:00

Ismeretlenek lelőtték szerdán a közelmúltban a kirgiz törvényhozásba jutott Riszpek Akmatbajevet, aki a feltételezések szerint alvilági bandavezér volt. Akmatbajevre a főváros, Biskek egy mecsetjénél nyitottak tüzet egy gépkocsiból - közölte a kirgiz belügyminisztérium. A lövöldözésben három gyerek is életét vesztette.

Nem fogadták Szilit a kampányban a ferencesek

Itthon2006.05.10, 17:02

A választási kampány idején nem fogadták a szécsényi ferences rendházban az Országgyűlés elnökét. A rendház főnöke a megyei napilap szerdai számában közzétett levelében ezt azzal magyarázta: nem akartak az MSZP kampányának része lenni. Szécsény polgármestere viszont szóvá tette, hogy Orbán Viktort fogadták a rendházban a 2004-es időközi választási kampány idején.

Kuncze maradt az SZDSZ frakcióvezetője

Itthon2006.05.10, 16:53

Ismét Kuncze Gábort választotta frakcióvezetőnek az SZDSZ, és Világosi Gábort jelöli az Országgyűlés alelnökének. Az új frakcióban is maradnak a szigorú szabályok a hiányzás és a kiszavazás esetére.

Még számolják a parlamenti végkielégítéseket

Archívum2006.05.09, 12:31

Az új Országgyűlés május 16-ra tervezett alakuló ülése után kezdődik a parlamenttől búcsúzó képviselők leszerelése. Ahhoz, hogy a hathavi keresetüknek megfelelő végkielégítést megkapják, el kell számolniuk vagyonukkal, le kell adniuk a parlamenttől kapott laptopjukat, mobiljukat és diplomata útlevelüket.

Korrupt rendőröket bocsátottak el Bulgáriában

Nagyvilág2006.05.09, 18:51

Negyven rendőrt bocsátottak el korrupció miatt Bulgáriában - jelentette be kedden az EU-csatlakozásra váró balkáni állam belügyminisztere, hozzátéve, további intézkedéseket terveznek a megvesztegetések visszaszorítására.

Tizenhét emberrel végzett egy merénylet Észak-Irakban

Nagyvilág2006.05.09, 20:55

Tizenhét emberrel végzett egy merénylet kedd este Tell-Áfár észak-iraki város piacán - közölte a helyi rendőrség. Ali Rasíd alezredes, a belügyminisztérium szóvivője szerint a támadást a piac területén álló egyik rendőrőrs közelében követték el.

Két alelnöke lesz a parlamentnek

Itthon2006.05.09, 21:39

Az Országgyűlésnek két alelnöke lesz, egyikükre a kormányoldal, másikukra az ellenzék tesz javaslatot, az öt Országgyűlésbe jutott párt kedd esti megállapodása szerint.

Gyurcsányt javasolja kormányfőnek Sólyom

Itthon2006.05.05, 16:28

Az MSZP miniszterelnök-jelöltjét javasolja majd kormányfőnek az Országgyűlés alakuló ülésén Sólyom László köztársasági elnök.

Egységes honosításról egyezkednek Németországban

Nagyvilág2006.05.04, 18:59

A német állampolgárságot kérvényező külföldiekkel szemben érvényesítendő egységes honosítási normákról kezdtek tanácskozást csütörtökön Garmisch-Partenkirchenben a német tartományok belügyminiszterei a szövetségi belügyminiszterrel, Wolfgang Schäubléval együtt.

Egyeztettek az Országgyűlés alakuló üléséről

Archívum2006.05.04, 19:38

Megállapodtunk a nyitóülés napirendjében és technikai kérdéseiben - közölte újságírókkal csütörtökön Budapesten Lendvai Ildikó, a parlamenti pártok országgyűlési alakuló üléséről szóló egyeztetetést követően.

Megszüntetik a veszélyhelyzetet a Tiszán

Itthon2006.05.04, 11:25

Jövő kedden megszüntetik a Tisza teljes szakaszán az április közepén elrendelt veszélyhelyzetet. A belügyminiszter szerint az árvíz által jelentett veszély nem hárult el teljesen, de jelentősen csökkent.

Már az első ülésen felállhat a KDNP-frakció

Itthon2006.05.03, 17:35

Már az Országgyűlés alakuló ülésén feláll a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakciója, amely szorosan együttműködik majd a Fidesz képviselőcsoportjával. A frakciószövetségben közös frakcióülések, frakciószakértők és állásfoglalások lesznek - mindez a szövetséghez, személy szerint pedig Orbán Viktorhoz fűződő hűség jegyében - derült ki a KDNP szóvivőjének szavaiból. A frakciószövetség elnöke Orbán Viktor lenne, társelnöke pedig Semjén Zsolt, a kereszténydemokraták elnöke.

Chirac tagadja, hogy kémkedett volna Sarkozy után

Nagyvilág2006.05.02, 18:07

A francia államfő és a francia miniszterelnök mellett egy hírszerző tiszt is tagadja, hogy 2004-ben kémkedett volna Nicolas Sarkozy jelenlegi belügyminiszter után. A Le Monde szerint Chirac utasítására több francia közéleti személy után is nyomoztak.

Szexbotrányba keveredett Tony Blair helyettese

Nagyvilág2006.04.30, 08:37

Súlyos belpolitikai botránnyá fajult négy nappal az önkormányzati választások előtt John Prescott brit miniszterelnök-helyettes magánéleti válsága, miután titkárnője az egyik vasárnapi bulvárlapnak rendkívül kínos és aprólékos részleteket árult el kettőjük minap nyilvánosságra került viszonyáról.

Jövő kedden találkozik Sólyom a pártokkal

Itthon2006.04.26, 16:34

Jövő kedden fogadja a parlamentbe bejutott pártok elnökeit Sólyom László köztársasági elnök, aki korábban már jelezte, azt szeretné, ha minél hamarabb megalakulna az új kormány.

Orbán ellenében különcködne a KDNP

Itthon2006.04.25, 17:18

Bár Orbán Viktor hétfőn még azt mondta, hogy nem szeretné, ha önálló KDNP-frakció alakulna az Országgyűlésben, a kereszténydemokraták több politikusa is kacérkodik azzal a gondolattal, hogy külön képviselőcsoportot hozzanak létre. A kölcsönös előnyök miatt ez akár a Fidesznek is megérheti.

Huszonnyolcan vannak a mohikánok

Itthon2006.04.24, 17:56

Huszonnyolc olyan képviselő maradt az Országgyűlésben, aki az 1990-es, első szabad választás óta megszakítás nélkül rendelkezik mandátummal.

A Parlamentben ünnepeltek a kajak-kenusok

Sport2006.04.24, 14:23

Lamperth Mónika sportot felügyelő belügyminiszter és Mandur László, az Országgyűlés alelnöke szerdán a Parlament Vadász-termében fogadta és köszöntötte az idei világ- és Európa-bajnokságon sikeresen szerepelt kajak-kenu válogatott tagjait és vezetőit.

Megöregedett az Országgyűlés

Itthon2006.04.24, 09:38

Jóval magasabb lett az átlagéletkor az Országgyűlésben, mint az előző ciklusban, viszont a női képviselők száma 35-ről 40-re nőtt.

Szabályoztatná a képviselők hozzászólási idejét az AB

Itthon2006.04.24, 18:54

Az Alkotmánybíróság a képviselők felszólalási idejének szabályozását kéri az Országgyűléstől hétfői határozatában. A bírói testület szerint nincsenek megfelelő előírások és garanciák arra, hogy egy parlamenti képviselőnek elég ideje legyen kifejteni a véleményét a tisztelt ház előtt.

32 újonc holttestét találták meg Bagdadban

Nagyvilág2006.04.24, 21:41

Az iraki biztonsági erőkhöz és a rendőrséghez tartozó 32 újonc holttestét találták meg hétfőn Bagdadban - közölte a belügyminisztérium.

Szaúd-Arábiában letartóztattak öt szélsőségest

Nagyvilág2006.04.18, 19:20

A szaúdi rendőrség letartóztatott öt személyt az abkaiki olajkomplexum elleni sikertelen merényletkísérletben való részvétel vádjával - jelentette be a belügyminisztérium az állami televízióban kedden.

Több ezres fáklyás tömeg az Élet Menetén

Itthon2006.04.16, 21:41

Az Élet Menetének nevezett fáklyás felvonulással emlékeztek több ezren az 1944-45-ös nyilas terror mártírjaira vasárnap, a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapján.

Halálosztagok garázdálkodnak Irakban

Nagyvilág2006.04.12, 13:52

Az iraki belügyminiszter elismerte, hogy halálosztagok működnek az országban. Bajan Dzsabr azt ugyanakkor tagadta, hogy ezeknek közük lenne a kormányzathoz. Becslések szerint legalább 1300 ember veszett oda az elharapózó vallási erőszakban az utóbbi hónapokban, a belügyminiszter szerint ezért nagyrészt a rengeteg magán biztonsági cég felelős.

Egyiptomban iszlámistákat engedtek szabadon

Nagyvilág2006.04.12, 01:02

Szabadon bocsátották az egyiptomi hatóságok a Dzsamáa Iszlamíja illegális muzulmán szervezet mintegy 900 bebörtönzött tagját, köztük a mozgalom egyik történelmi vezetőjét - közölték a kairói belügyminisztériumban.

Visszavonnák az árvízi veszélyhelyzetet

Itthon2006.04.10, 13:30

Visszavonná a Duna felső szakaszán az árvízi veszélyhelyzetet kinyilvánító rendeletet a Kormányzati Koordinációs Bizottság vezetője, Lamperth Mónika belügyminiszter, aki evégett a kormányfőhöz fordul. A Tiszán viszont még kell áradásra számítani.

Négy párt az Országgyűlésben, kormánypárti előny

Itthon2006.04.10, 15:08

Az MSZP nyerte az első fordulót, valamivel több mint 1 százalékkal a Fidesz előtt. Az SZDSZ biztosan bejutott, az MDF éppen átcsusszant. 66 körzet sorsa az első fordulóban eldőlt, a maradék 110 körzet többségében az MSZP várja előnyösebb pozícióból a második fordulót. Az Orbán Viktor által kitűzött cél a 75 második körös egyéni mandátum megszerzésére vonatkozóan nem reális. Ha minden a számukra legkedvezőbben alakul, akkor is legfeljebb 70 mandátumhoz juthatnak, de a realitás ennél kevesebb.

Újabb turisztikai átkelők az orsztrák-magyar határon

[origo] utazás2008.02.05, 18:38

Újabb idegenforgalmi határátkelők nyílnak még a nyár előtt Magyarország és Ausztria között - erről állapodott meg csütörtökön az osztrák belügyminisztérium a burgenlandi tartományi vezetéssel.

Terrorista összeesküvést lepleztek le Olaszországban

Nagyvilág2006.04.06, 15:07

A választások előtt akartak robbantani Bolognában és Milánóban azok a muszlim szélsőségesek, akik összeesküvésének leleplezéséről az olasz belügyminiszter számolt be egy választási nagygyűlésen.

Rendkívüli parlamenti ülést akar a négy párt

Itthon2006.03.29, 16:29

A választások előtt pár nappal még egyszer összeülhet az Országgyűlés, miután a négy parlamenti párt felvetette, hogy az úgynevezett láncszavazás megakadályozása érdekében törvénymódosításra lehet szükség. Korábban nem volt példa arra, hogy a szavazás előtti napokban ülést tartsanak a képviselők. A láncszavazással kapcsolatos javaslatokat az Országos Választási Bizottság is tárgyalja csütörtökön, a testület elnöke azonban figyelmeztetett, hogy ők nem írhatják felül a törvényt.

A Hamasz tolerálja az Izrael elleni palesztin erőszakot

Nagyvilág2006.03.23, 19:28

A kijelölt palesztin belügyminiszter csütörtökön azt mondta, nem fog parancsot adni az Izrael elleni támadásokat végrehajtó fegyveresek letartóztatására, s mozgalma, a Hamasz megpróbálja majd összehangolni a szélsőségesek támadásait.

Csak az MSZP-nek nincs Kovács Lászlója

Itthon2006.03.22, 19:58

Kevés hírességet szerepeltetnek a választásokon a pártok: az SZDSZ Gregor Józsefet és Jancsó Miklóst, a Fidesz Jankovics Marcellt tette fel országos listájára, az MDF pedig Farkas Bertalant egyéni választókerületben is indítja a listás hely mellett. A szocialistáknál ezúttal nincsenek hírességek, és a parlamenti pártok közül egyedül náluk nem indul Kovács László nevű jelölt.

Szili: senki nem vonhatja kétségbe a kitüntetetteket

Itthon2006.03.18, 10:54

Ha egy közösség valakit oda emel, hogy az államtól elismerést kapjon, akkor nincs joga és lehetősége egyetlen közjogi funkciót betöltő embernek sem ezt kétségbe vonni - mondta egy szombat reggeli televíziós műsorban Szili Katalin, aki arról is beszélt, hogy a rendszerváltás óta ez volt a legtermékenyebb parlamenti ciklus.

A Labour jelentős kölcsönt kapott magánszemélyektől

Nagyvilág2006.03.17, 22:49

Jelentős belpolitikai botrány kipattanása fenyegeti Tony Blair brit kormányfőt, mert az általa vezette Labour pénteken bevallotta, hogy eddig titkoltan a párt 14 millió fontnyi (20 millió euró) kölcsönt kapott magánszemélyektől.

Tizenegyszer sértett alkotmányt a parlament

Itthon2006.03.12, 10:17

Tizenegy esetben nem teljesítette határidőre az Alkotmánybíróság (Ab) határozatait a parlament. A legrégebbi, Ab által megállapított alkotmánysértő mulasztás a kisebbségek parlamenti képviseletével kapcsolatos: az Országgyűlés erről annak ellenére nem alkotott törvényt, hogy az Ab erre 1992. decemberig adott határidőt.

Embertelen körülmények között bujkál Mladic

Nagyvilág2006.03.09, 14:02

Emberhez méltatlan körülmények között bujkál Ratko Mladic. Erről a szerb védelmi miniszter beszélt egy televíziós nyilatkozatában. Zoran Stankovic szerint Mladic után elsősorban a szerb titkosszolgálat és a belügyminisztérium kutat.

Húsz percig tartott a rendkívüli ülés

Itthon2006.03.08, 16:41

Alig több mint húsz perc után véget ért a parlament Fidesz által kezdeményezett rendkívüli ülése, miután a szocialista frakció hiányában nem volt elegendő képviselő a határozatképességhez. A kormányoldal azzal érvelt, hogy a Fidesz pusztán kampánycélokra hívatta össze az Országgyűlést.

Hetven kilogramm heroint foglaltak le Lengyelországban

Nagyvilág2006.03.08, 01:39

Több mint hetven kilogramm heroint foglaltak le lengyel-német határon fekvő Jedrzychowicében - közölték a lengyel belügyminisztérium illetékes szervei.

Csak a szocialisták hagyják ki a rendkívüli ülést

Itthon2006.03.07, 18:02

Gyurcsány Ferenc sem vesz részt a parlament szerdai rendkívüli ülésén, amely várhatóan határozatképtelenség miatt a napirend előtti felszólalások után véget is ér. A szocialista képviselők nem mennek be az Országgyűlésbe, a többi frakció azonban igen. Az SZDSZ elmegy, de még nem döntötte el, hogy megszavazza-e a napirendet.

Csak a szocialisták hagyják ki a rendkívüli ülést

Itthon2006.03.07, 17:14

Várhatóan Gyurcsány Ferenc miniszterelnök sem vesz részt a parlament jövő szerdai, rendkívüli ülésén, amely határozat-képesség minden bizonnyal a napirend előtti felszólalások után véget is ér. A szocialista képviselők nem mennek be az Országgyűlésbe, a többi frakció azonban igen. Az SZDSZ még nem döntötte el, hogy megszavazzák-e a napirendet.

Tűzbe teszi a kezét Lamperth a jelöltjükért

Archívum2006.03.07, 11:54

Bár a Fidesznek is vannak kisebb rendezvényei a sárvári körzetben, országosan is meghatározó politikusuk egyelőre nem szállt be a helyi kampányba. Az MSZP ugyanakkor próbál erősíteni: a napokban Lamperth Mónika belügyminiszter kereste fel a választókerületet. Látogatása során kiderült, hogy Sárváron nem is olyan könnyű hátteret találni egy tévéinterjúhoz, és hogy a minisztert lufipukkanások sem akadályozzák abban, hogy beszéljen a kistérségekről.

Szerdán még egyszer összeül a parlament

Itthon2006.03.02, 17:14

Április 8-án ül össze az Országgyűlés rendkívüli ülése, hogy a Fidesz kezdeményezésére tárgyaljon az otthonteremtésről, a 14. havi nyugdíjról és a Nomentana-ügyben felállítandó vizságlóbizottságról.

Sólyom visszadobta az esélyegyenlőségi törvényt

Itthon2006.03.02, 13:55

Visszaküldte az Országgyűlésnek az esélyegyenlőségi törvény módosítását Sólyom László köztársasági elnök. A jogszabály kitolta a középületek akadálymentesítésének egy éve lejárt határidejét. Az államfő szerint hat és fél éve volt az intézményeknek az akadálymentesítésre, a törvény ezt újabb öt, illetve nyolc évvel meghosszabbítaná, ami méltatlan lenne a fogyatékkal élőkre nézve.

A budapesti lakásokat keresik a külföldiek

Ingatlan2006.03.02, 08:41

Az írek és az angolok után, a spanyolok és az ukránok is megjelentek a budapesti ingatlanpiacon. A külföldi vásárlók közül jelentősen csökkent a németek részaránya. A Belügyminisztérium adatai szerint felerősödött a főváros iránti érdeklődés.

Áder János

Itthon2006.03.01, 15:25

Bár hivatalosan nem ő a párt második embere, azt azért meg lehet kockáztatni, hogy nagyobb befolyással bír a Fidesz ügyeire, mint a négy alelnök némelyike, például Schmitt Pál vagy Pelczné Gáll Ildikó.

Lendvai Ildikó

Itthon2006.03.01, 15:03

Mióta Kovács László Brüsszelbe távozott, és ezzel kivonta magát a magyar pártpolitikából, azóta Lendvai Ildikó lett az a vezető MSZP-s politikus, akitől talán a leggyakrabban hallhatjuk azt a szót, hogy Fidesz.

Rogán Antal

Itthon2006.03.01, 15:15

A kampány során elkövetett hibák ugyan gyengíthették pozícióját, de Rogán Antal pályafutását sok vele egyidős politikustársa így is megirigyelhetné. Igazi villámkarriert futott be a magyar belpolitikai életben: 1997-ben lépett be a Fideszbe, '98-ban pedig, 26 évesen országgyűlési képviselő lett, 2006-ban pedig már ő vezeti a párt által sorsdöntőnek nevezett választási kampányt.

Lamperth Mónika is elkezdett blogozni

Itthon2006.02.27, 18:17

Gyurcsány Ferenc után a belügyminiszter is internetes naplóírásba kezdett. Lamperth Mónika a miniszterelnökhöz hasonlóan minden napjáról beszámol az olvasóknak. A belügyminiszter egyebek mellett könyvélményeivel és a választási korteskedéssel kapcsolatos történetekkel szórakoztatja olvasóit.

Átláthatóbbá tennék a képviselők díjazását

Itthon2006.02.22, 17:00

Kevesebb bizottságot, átláthatóbb képviselői fizetést és parlamenti törvény-tervezetet készített az új Országgyűlésnek a Szili Katalin vezette parlament. A törvény elkészítése legutóbb azután merült fel, hogy fiatalok röpcédulákat szórtak az ülésterembe, és kiderült: semmilyen szankciója nincs tettüknek.

Rendkívüli parlamenti ülést hívatott össze a Fidesz

Itthon2006.02.22, 11:33

Összegyűjtötte a Fidesz az aláírásokat a rendkívüli parlamenti ülés összehívására. A házelnöknek nyolc napon belül kell összehívni az Országgyűlést.

Rekordokat döntött a parlament

Itthon2006.02.21, 13:36

Soha annyi törvényt nem fogadott el a parlament, mint ebben a ciklusban. Az Országgyűlés az elmúlt négy évben a papírról áttért a számítógépre, az ellenzék jelöltjét választotta köztársasági elnökké, új miniszterelnököt választott, megtartotta minden idők legrövidebb, nyolcperces ülésnapját, és az elmúlt másfél évben minden hétfőn meghallgathatta Gyurcsány Ferencet.

Kétmilliárdba kerül a képviselőváltás

Itthon2006.02.16, 07:38

Összesen kétmilliárd forintba kerül a ciklusváltás az Országgyűlésnek - írja a Népszabadság. Csak a végleg távozó képviselők végkielégítése egymilliárdba kerül.

Elfogadták a lobbitörvényt

Itthon2006.02.14, 00:29

Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a lobbitevékenységről szóló törvényt, amely az érdekközvetítők tevékenységét szabályozza.

Leszavazta a 14. havi nyugdíjat az MSZP

Itthon2006.02.13, 13:53

Az MSZP-frakció nem támogatta a Fidesz törvényjavaslatát a 14. havi nyugdíjról, így nem is szavaznak erről a képviselők. A Fidesz szerette volna elfogadtatni javaslatát a választások előtti utolsó parlamenti ülésnapon, hogy az év végén a választások kimenetelétől függetlenül kapjanak egyheti járandóságot a nyugdíjasok. A szocialisták viszont azt mondták, hogy az általuk elindított nyugdíjkorrekciós program igazságosabb rendszert hoz létre.

Húsz törvénnyel búcsúzik a parlament

Itthon2006.02.13, 11:33

Utoljára ülésezik ebben a ciklusban az Országgyűlés. Legközelebb májusban, már az új összetételű törvényhozás ül össze.

A Fidesz törvényt akar a 14. havi nyugdíjról

Itthon2006.02.12, 17:00

A Fidesz kezdeményezi, hogy az Országgyűlés fogadja el hétfőn, a ciklus utolsó ülésén a 14. havi nyugdíj bevezetésére vonatkozó javaslatát. Az ellenzéki párt szerint így garantálható, hogy a tavaszi választások után bevezessék a 14. havi nyugdíjat. A kormányszóvivő szerint a Fidesz jól hangzó nyugdíjemelési ígéretének nincs fedezete.

Egyházügyi állambiztonságiak nevét tették közzé

Itthon2006.02.09, 15:32

Egyházakkal foglalkozó egykori állami szervek munkatársainak és egyházügyi állambiztonságiak nevét tartalmazó listát adott közre csütörtöki számában a Heti Válasz. A hetilap listája olyan személyek nevét is tartalmazza, akik jelenleg is aktív közéleti tevékenységet végeznek. Többek között a Belügyminisztériumban és a Miniszterelnöki Hivatalban dolgoznak. A listán szereplő egyik személy az [origo]-nak azt mondta, már a rendszerváltás előtt a vallásszabadságról szóló 1990-es törvényen dolgozott.

Zavaros pártügyekről is ír Medgyessy

Itthon2006.02.09, 12:16

Medgyessy Péter volt miniszterelnök Polgár a pályán címmel könyvet írt. Hamarosan megjelenő kötetével kapcsolatban az [origo]-nak azt mondta: az írásból kiderül, miket tart a pártok zavaros ügyeinek, de beszámol Kovács Lászlóval és Fodor Gáborral kapcsolatos konfliktusairól, továbbá kémelhárító múltjáról is. Elmondása szerint Gyurcsány Ferenc mellett Veres Jánost, Vadai Ágnest, Molnár Gyulát, Botka Lászlót és Kóka Jánost tartja a baloldalon kiemelkedő politikusnak.

Enyh�n gyeng�lt a forint a bankk�zin

Gazdaság2006.02.07, 10:26

Kis m�rt�kben gyeng�lt a forint kedden reggel. A szlov�k belpolitikai bizonytalans�g eleinte negat�v hat�st gyakorolt a forintra is, azonban hamarosan meg�llt a r�gi�s valut�k gyeng�l�se.

Alkotmánybíróvá választották Paczolay Pétert

Itthon2006.02.06, 19:06

Alkotmánybíróvá választotta az Országgyűlés hétfőn Paczolay Pétert, a Köztársasági Elnöki Hivatal jelenlegi vezetőjét.

Tíz helyen indít közös jelöltet az MSZP és az SZDSZ

Itthon2006.02.06, 18:20

Tíz helyen indít közös képviselőjelöltet az áprilisi választásokon az MSZP és az SZDSZ. Közös jelölt lesz többek között Juhász Ferenc honvédelmi miniszter és Lamperth Mónika belügyminiszter is.

Kovács Lászlóval egyeztetne áfa-ügyben a Fidesz

Itthon2006.02.06, 12:53

Kovács László adóügyi biztossal egyeztetne a Fidesz áfacsökkentési javaslatáról, amelyben a lakásfelújítás és lakásépítés áfájának öt százalékra csökkentését kezdeményezik. Kovács korábban azt mondta, új lakások építése esetén nem kell engedély az EU-tól, az öt évnél idősebb lakások esetében is van lehetőség a csökkentésre, de ehhez már kell az Unió hozzájárulása.

Hiteleiket törlesztik a pártvezetők

Itthon2006.02.02, 09:32

Nyilvánosságra hozta az Országgyűlés a képviselők idei vagyonnyilatkozatait. E szerint Lamperth Mónika 8 milliót, Orbán Viktor csak 100 ezret spórolt tavaly óta, a legtöbb pártvezető hiteleit törleszti. Csizmár Gábor munkaügyi miniszter vagyona viszont 300 ezerrel csökkent. Baráth Etele rendesen kiköltekezett, megtakarítása 35 millióval csökkent, és 25 milliós építési hitelt is felvett. A leggazdagabb továbbra is az MSZP-s Kapolyi László, számtalan ingatlanja és 1 milliárd körüli pénzvagyona van. A legszegényebb címért többen versenyezhetnek, Deutsch Tamás az egyik esélyes.

Kitüntették a búcsúzó Vasembert

Archívum2006.01.31, 13:41

Parlamenti Aranyéremmel tüntették ki Kropkó Péter triatlonistát: az elismerést Mandur László, az Országgyűlés alelnöke adta át a tavaly ősszel visszavonult Vasembernek. Az eseményen megjelent Ábrahám Attila, a Nemzeti Sporthivatal elnöke is.

Paczolay Péter az új alkotmánybíró-jelölt

Itthon2006.01.30, 19:29

Az alkotmánybíró-jelölő bizottság konszenzussal támogatta Paczolay Péternek, a Köztársasági Elnöki Hivatal jelenlegi vezetőjének megválasztását - mondta el újságíróknak Mandur László, az Országgyűlés alelnöke a testület zárt ülése után hétfőn.

Huszonöt törvényt akarnak három hét alatt

Itthon2006.01.26, 14:23

Még huszonöt törvényre lesz idő a választások előtti három parlamenti üléshéten a házelnök szerint. Szili Katalin azt valószínűsítette, hogy a költségvetési törvény módosításáról, valamint a digitális műsorterjesztési szabályairól szóló előterjesztést még megtárgyalja a parlament. A titoktörvényre viszont már nem kerül sor ebben a ciklusban. A Fidesz szerint a hátralévő három hét legfeljebb egy "operett-ülésszakra" elég.

Hat sz�zal�k marad a jegybanki alapkamat

Gazdaság2006.01.26, 10:46

A jegybanki alapkamat 6 sz�zal�kon tart�sa mellett hat�rozott h�tf�n a Magyar Nemzeti Bank Monet�ris Tan�csa. A test�let szerint az infl�ci�s c�l tarthatat�, az �facs�kkent�s azonban jelent�sen megnehez�ti a helyzet �rt�kel�s�t. A d�nt�st k�vet�en az is kider�lt, hogy a jegybank szakmai alapon korl�tozn� az Orsz�ggy�l�st. �

Magyar rendőrök a horvát tengerparton

Itthon2006.01.26, 18:58

Magyar rendőrök segítik horvát kollégáik munkáját a horvátországi tengerparton június 15-től - közölte a Belügyminisztérium sajtó- és kommunikációs főigazgatója csütörtökön a magyar és a horvát belügyminiszter megállapodását ismertetve.

A lengyel belpolitika a forintot is gyeng�theti

Gazdaság2006.01.24, 09:54

Jelenleg nyugodt a t�rs�g devizapiaca,��m az elk�vetkez� hetek h�rei �rdemben befoly�solhatj�k a keresked�st. A szlov�k korona �rfolyam�t a k�zelg� jegybanki kamatemel�si v�rakoz�s mozgatja, m�g a a zloty kurzus�t a belpolitikai esem�nyek befoly�solhatj�k.

Két tucat törvényt még keresztülvinne az MSZP

Itthon2006.01.23, 18:17

Még két tucat törvényjavaslatot tárgyalna meg az MSZP az Országgyűlés tavaszi ülésszakán. Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője szerint ezeket az előterjesztéseket a rövidre szabott parlamenti ülésszak alatt is el tudják fogadni.

Törvényben biztosítanák a 2010-es eurót

Archívum2006.01.23, 08:39

Törvényben rögzítenék a 2010-es euró-bevezetés feltételeit. A törvényjavaslat rögzítené az államháztartási hiány csökkentésének ütemét. A konvergenicaprogram szerint 2009-re a deficit a GDP 1,9 százaléka lesz. A Világgazdaság szerint a konvergenciaprogram törvénybe foglalását a miniszterelnök szorgalmazta. Az elképzelést még a választások előtt elfogadtatnák a parlamenttel - írja a Világgazdaság.

42 halottja van a légiszerencsétlenségnek

Itthon2006.01.20, 12:20

A Borsodban lezuhant szlovák katonai gépen utazó 43 ember közül csak egy maradt életben. Az utaslista alapján nem kizárt, hogy szlovákiai magyar is lehet a szlovák katonai gép magyarországi szerencsétlenségének áldozatai között - közölte Lamperth Mónika belügyminiszter, hozzátéve, hogy a holttestek azonosításáig erről többet nem tudnak mondani. Eddig összesen 22 áldozatot azonosítottak.

Kiemelték az összes holttestet a roncsok közül

Itthon2006.01.20, 21:47

A tűzoltók kiemelték az összes holttestet a lezuhant szlovák katonai repülő roncsai közül. Közben a szakértők kivágták a fekete dobozt a gép farokrészéből. A szerencsétlenségben 42 ember halt meg. Az egyetlen túlélőt a kassai kórházba szállították, az [origo] információi szerint állapota stabil. Lamperth Mónika belügyminiszter szerint az utaslista alapján nem kizárt, hogy szlovákiai magyar is lehet a Magyarországon lezuhant szlovák gép áldozatai között. A katasztrófa oka egyelőre ismeretlen.

Civil szervezetek új titoktörvényt követelnek

Itthon2006.01.19, 17:41

Három jogvédő szervezet közös állásfoglalásban szólította fel a kormányt arra, hogy vonja vissza az Országgyűlés elé terjesztett titoktörvény-javaslatot és készítsen új, "a jogállami elvárásoknak megfelelő" tervezetet. A Sajtószabadság Központ, a Társaság a Szabadságjogokért és a Védegylet szerint a jelenlegi javaslat teljes egészében elfogadhatatlan.

A zloty magával magával rántotta a forintot

Gazdaság2006.01.18, 18:10

Jelentősen gyengült a forint a bankközi devizapiacon szerdán. Az eurót 250,70/80 forinton jegyezték. A forintgyengülés oka a lengyel belpolitikában tapasztalható bizpnytalanság: a zloty szerdára magával rántotta a régió valutáit.

Keresett olasz bűnözőt tartóztattak le Hollandiában

Nagyvilág2006.01.16, 21:08

Letartóztattak hétfőn Amszterdamban egy emberrablással és emberöléssel vádolt olasz anarchistát, aki az egyetlen nő volt a harminc legkeresettebb olasz bűnöző listáján - közölte a római belügyminiszter.

Béren kívüli juttatások: ami az idén adómentesen adható

Állás 20112006.01.16, 14:07

Január elsejétől módosultak az adómentesen adható béren kívüli jutatások. A főbb változásokat foglaltuk össze illetve két multinacionális cégnél annak jártunk utána, mit nyújtanak a munkabéren túl és hoztak-e változást rendszerükben a törvénymódosítások. 

A Fitch kockázatosabbnak tartja Ukrajnát

Gazdaság2006.01.12, 15:03

Pozitívról stabilra rontotta vissza Ukrajna szuverén adóskockázati osztályzatának kilátását csütörtökön a Fitch Ratings, a belpolitikai zűrzavarra hivatkozva.

Kevesebb minisztériumot szeretne a biztos

Itthon2006.01.07, 11:40

A javaslat szerint a jelenlegi Belügyminisztérium egyik része, az önkormányzati ügyek egy területfejlesztési minisztériumban önállósulnának, míg a rendészeti terület az igazságüggyel közösen alkotna egy új, igazságügyi, közbiztonsági tárcát. A pénzügyi tárca is jelentős profiltisztításon esne át.

Sólyom visszaküldte a pártirodákról szóló törvényt

Itthon2005.12.31, 13:40

Sólyom László köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte a pártok ingatlan-használatáról szóló törvényt, mert úgy látja, a törvény nem biztosítja a pártok esélyegyenlőségét. Már korábban is kifogásként merült fel a törvénnyel szemben, hogy előnyben részesíti az úgynevezett rendszerváltó pártokat a később parlamentbe jutókkal szemben.

A büdzsé csak fél évre szól elemzők szerint

Gazdaság2005.12.29, 09:52

Az euró 2010-es céldátumának teljesítéséhez, szakértők szerint az államháztartás kiigazítására lenne szükség már a választások után. Bár a pótköltségvetés intézménye létezik, a koalíció megkerülhetővé tette; így elegendő lenne a konszolidációhoz a költségvetési törvény módosítása.

A politika lassítja a tőzsdeintegrációt

Gazdaság2005.12.29, 16:09

A politikusok megnehezítették a Budapesti Értéktőzsde terveinek megvalósítását. Az Országgyűlés ugyanis olyan törvényt hozott, amely megakadályozza a Központi Elszámolóház és Értéktár tőzsdei tulajdonba kerülését, ami alapja a börze további terjeszkedésének.

Három törvényt buktak el a kormánypártok

Itthon2005.12.28, 17:13

Soha annyi törvényt nem fogadott el az Országgyűlés, mint ebben az évben: 201-et. 121 - többnyire ellenzéki - előterjesztésből viszont nem lett jogszabály. Az elbukott javaslatok között van ugyanakkor három olyan is, amelyhez a koalíciós pártok is nevüket adták.

Engedmény a színlelt szerződéseknél

Állás 20112005.12.23, 09:09

Az Országgyűlés hétfőn fogadta el, január elsején pedig már hatályba is lép az államháztartásról szóló törvény módosítása, amely szerint azok a cégek is kaphatnak állami támogatást, amelyeknél néhány munkavállalót színlelt szerződéssel foglalkoztatnak - írja a Napi Online.

Lemondott az üzbég belügyminiszter

Nagyvilág2005.12.22, 21:06

Lemondott a hazájában ellenzéki tüntetések véres leveréséért a kritika tárgyává vált belügyminiszter, Zokirjon Almatov.

Elmenekült a felelősségre vonás elől az üzbég belügyminiszter

Nagyvilág2005.12.20, 19:05

Elhagyta Németországot Zakirjon Almatov üzbég belügyminiszter, aki ellen ott az andizsáni vérengzéssel kapcsolatban pert indítottak emberiesség elleni bűnök vádjával - közölte kedden Berlinben a pert indítók ügyvédje.

Az SZDSZ-szel együtt szavazták le Baráthot

Itthon2005.12.19, 18:10

Nem fogadta el az Országgyűlés Baráth Etele európai uniós ügyekért felelős miniszter egyik interpellációra adott válaszát. Baráthot a Nemzeti Fejlesztési Tervhez kapcsolódó tanácsadói hálózatról kérdezte a Fidesz, de a válasz a SZDSZ-nek sem tetszett.

A Keletiből indul a reptéri vasút

Archívum2005.12.19, 08:17

A Keletitől kiinduló reptéri vasutat javasol a MÁV. A több tízmilliárdos beruházásra a MÁV stratégiai vezérigazgató-helyettese szerint 2006 elején kiírható a közbeszerzés. Nembiztos azonban, hogy az elkészült vasutat a MÁV üzemelteti majd. Az Országgyűlésben várhatóan hétfőn lesz a vasúti törvény zárószavazása. Az új szabályozás magán- és önkormányzati tőkét enged be a vasúti beruházásokba.

Szolgálat közben megsérülteket tüntettek ki

Itthon2005.12.17, 13:49

Bűnözök üldözése, tűzoltás vagy határőrizet közben megsérült rendőröket, tűzoltókat és határőröket tüntetett ki szombaton Lamperth Mónika, belügyminiszter. A tárca karácsonyi ünnepségén azokat az árvákat is vendégül látták, akiknek szülei szolgálatteljesítés közben vesztették életüket.

Teljes a közöny egyes műsorfajták iránt

Tévé2005.12.16, 10:48

Az európaiak 68 százaléka vallja azt, hogy többé-kevésbé érdeklik a belpolitikával kapcsolatos műsorok, noha csak tízből négy nézi ténylegesen is ezeket a programokat - derült ki a UPC nemzetközi felméréséből.

Kimaradnak a nők az egyéni körzetekből

Itthon2005.12.16, 13:10

A 2006-os választáson sem indítanak lényegesen több nőt az egyéni választókerületekben a nagyobb pártok. Az MSZP 19, a Fidesz pedig mindössze 8 női jelöltet állít a 176 választókörzetben. Bár az országos és területi listákkal még változhatnak az arányok, de valószínűnek látszik, hogy a következő ciklusban sem lesz sokkal több nő az Országgyűlésben, mint korábban. Pedig európai viszonylatban továbbra is rosszul állunk a nők parlamenti képviseletét tekintve.

Orvosi karrier: fapados és haknizó lét

Állás 20112005.12.15, 09:20

Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának tegnapi ülésén a képviselők megismerkedtek a "fapados", illetve a "haknizó" orvos kifejezéssel. Az előzők a paraszolvenciából kiesettek, az utóbbiak pedig a főállásuk mellett hét végén más hazai vagy külföldi országban munkát vállaló "rabszolgák". Mindazonáltal 2400 orvos hiányzik az ellátórendszerból.

Módosul a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvény

Gazdaság2005.12.13, 20:27

Az Országgyűlés kedden 194 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 111 tartózkodással elfogadta a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvény módosítását.

Költségvetés: szavaztak a módosításokról

Gazdaság2005.12.13, 16:21

A 2006. évi költségvetésről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokról határozott az Országgyűlés kedden. A Ház elfogadta a kormány által támogatott módosító javaslatokat, kivéve, amelyekről a frakciók külön szavazást kértek.

Meghátrál a salátázástól a kormány

Itthon2005.12.09, 19:38

Alkotmányossági aggályok merülhetnek fel az idei költségvetéssel kapcsolatban, ezért a biztonság kedvéért, a kormány a 2006-os büdzséről szóló jogszabálytervezeten is változtat. Az eredeti tervezetnél felmerült ugyanis, hogy úgynevezett salátatörvényről van szó, vagyis elfogadásával módosult volna több más, a költségvetéstől független jogszabály is. A kormány ezért a vitatható elemeket kivette a tervezetből.

Büntethetik az ittasan autózó lengyel politikusokat

Nagyvilág2005.12.09, 23:40

Az ittasan vezető lengyel parlamenti képviselőket, bírákat és ügyészeket nem védi többé a mentelmi jog - jelentette be pénteken Ludwik Dorn belügyminiszter.

Salátatörvény miatt borult a házbizottsági ülés

Itthon2005.12.08, 18:09

Félbeszakadt a parlament házbizottságának ülése, miután a pártok nem tudtak megegyezni a jövő heti törvényhozási menetrendről. A testületben a Fideszt képviselő Deurtsch Tamás elmondása szerint a gondot az jelenti, hogy a kormánypártok kivették a költségvetési törvénytervezetből azokat a javaslatokat, amelyek miatt az "salátatörvénnyé" vált volna. Így ugyanis külön már nem tudnák megtárgyalni a javaslatokat a következő két hétben.

Ősöreg alkotmánysértések a parlamentben

Itthon2005.12.07, 14:15

A parlamenti képviselők nem sietik el az alkotmánysértő helyzetek megoldását. Jelenleg hét olyan ügy van, amelyről az Országgyűlés annak ellenére nem hozott jogszabályt, hogy az Alkotmánybíróság előírta számára a mulasztásos alkotmánysértés megszüntetését. Igaz, a törvényhozók nyugodtan tehetik ezt, ugyanis semmilyen szankció nem fenyegeti őket. A legrégebbi elmaradásuk már 13 éves.

Nemi erőszakkal vádolják a volt dél-afrikai elnökhelyettest

Nagyvilág2005.12.07, 13:20

Nemi erőszak okozott belpolitikai botrányt Dél-Afrikában. Az ország volt elnökhelyettesét, sokáig a következő elnöknek tekintett Jacob Zumát ugyanis azzal vádolják, hogy megerőszakolta egy fiatal nőismerősét - írja a Guardian. A politikus már a nyáron korrupciós botrányba keveredett, támogatói szerint ezek mögött a vádak mögött Thabo Mbeki államfő áll, aki riválisa az elnöki posztért folyó harcban.