Bajnai Gordon

címke rss

Egyszerűsödik a telephely-engedélyezés

Archívum2009.01.13, 16:29

Lényegesen egyszerűsödik a telephely-engedélyezési eljárás 2009. április 1-jétől, több üzleti tevékenységet a bejelentést követően azonnal meg lehet majd kezdeni a telephelyen - mondta Bajnai Gordon, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter kormányszóvivői tájékoztatón kedden.

Nő a Széchenyi-kártya kamattámogatása

Archívum2009.01.02, 16:26

Egyről két százalékpontra nő a Széchenyi-kártya állami kamattámogatása az idén. Bajnai Gordon, a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter 2008. december 5-én jelentette be, hogy a Széchenyi-kártya állami kamattámogatása 2 százalékpontra emelkedik, míg a pénzügyminiszter ugyanezen a napon közölte, hogy a költségvetésben rendelkezésre áll a Széchenyi Kártya konstrukció 2009. évi kamattámogatásának forrása.

Mindenki későn ébredt válságügyben

Archívum2008.12.17, 11:38

Gyurcsány Ferenc tavaly még nem tartott igényt az Európai Unió segítségére, azóta persze lehívtuk az EU gyorssegélyét. Bajnai Gordon gazdasági miniszter idén nyáron kijelentette: nincs gazdasági válság, Veres János pedig 2007 őszén állította ugyanezt. Biztos, ami biztos, az [origo] olvasóinak most azért összefoglaljuk, hogy mi történt az elmúlt másfél-két évben a nemzetközi pénzpiacokon, tőzsdéken, a bankszektorban és a reálgazdaságban, vagyis a termelőszférában. Nekünk úgy tűnik, válság van.

Átcsoportosították az uniós forrásokat

Gazdaság2008.12.17, 19:04

Az európai uniós források átcsoportosításával több mint 500 milliárd forint jut 2009-2010-ben gazdaságfejlesztésre a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban (GOP) - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter szerdán sajtóbeszélgetésen, Budapesten.

Közel kétszáz új munkahely Békés megyében

Archívum2008.12.12, 17:15

Közel ötmilliárd forint értékű kapacitásbővítés és technológiafejlesztés eredményeként 184 új munkahely létesül a Linamar autóipari és gépgyártó vállalat két magyarországi telephelyén, Orosházán és Békéscsabán - jelentette be Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter és Ivanics János, a Linamar Hungary Nyrt. ügyvezető igazgatója közös sajtótájékoztatón, pénteken.

Alig szivárognak az uniós pénzek Magyarországra

Itthon2008.12.12, 09:10

Két év alatt a 2013-ig lehívható uniós támogatások alig 1 százaléka érkezett meg Magyarországra. Bajnai Gordon fejlesztési miniszter az uniós támogatások szabályainak átalakítását javasolja - írja a Magyar Nemzet.

Bajnai: Hitelprogramot indít a kormány

Gazdaság2008.12.04, 13:09

Magyarországon napjainkban jól működő vállalkozások sem kapnak kölcsönöket a bankoktól, ezen a helyzeten próbál segíteni a kormány az 1400 milliárd forintos gazdaságélénkítő csomaggal, amelynek részeként december elejétől három hitelprogram is elindult - mondta Bajnai Gordon csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Bajnai: Most jön még a feketeleves

Gazdaság2008.11.25, 00:51

A pénzügyi válság elmúlt, de most kezdődik a neheze, a vállalkozások és a munkanélküliek válsága - jelentette ki Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter pénteken Tégláson egy lakossági fórumon. A miniszter elképzelhetőnek tartja, hogy másfél év is eltelik addig, amíg növekedhet a gazdaság.

Gazdaságélénkítést akar a Fidesz és a kormány is

Gazdaság2008.11.13, 18:07

Bajnai Gordon gazdasági miniszter 1400+2000 milliárd forintos gazdaságélénkítő programot jelentett be csütörtökön. A válságcsúcson hangsúlyozta: strukturális reformok és azonnali intézkedések egyaránt szükségesek a munkahelyek megtartására. A mai helyzetben a foglalkoztatottság megőrzése is komoly eredmény lenne szerinte. Gyurcsány Ferenc kevesebb napi politikust szeretne és azt, ha mindenki elgondolkodna, hogy hol rontotta el. Matolcsy György a Fidesz hétpontos javaslatát ismertette a válság leküzdésére. Az Orbán-kormány gazdasági minisztere szerint döntően a 2002 óta folytatott gazdaságpolitika a felelős a mostani válságért. Az MDDF ...

A Goldman Sachs Budapesten

Gazdaság2008.10.31, 17:47

Veres János pénzügyminiszter, Bajnai Gordon fejlesztési miniszter a nemzetközi és a magyar tőkepiaci helyzetről, a magyar és európai állampapírpiac helyzetéről és a pénzügyi válság elmúltával, a tovább lépéshez szükséges eszközökről tárgyalt a Goldman Sachs befektetési bank képviselőivel pénteken Budapesten.

Bajnai: 2009-ben baj lehet a pénzzel és a piaccal

Archívum2008.10.31, 14:49

A jövő évre várható recesszió negatív hatásait tompító, a gazdaságot erősítő tervekről számolt be Bajnai Gordon a Gazdasági Egyeztető Fórum (GEF) pénteki ülésén, Budapesten - közölte a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM).

Gyurcsány szerint jól csináltuk, ezért kapunk gigahitelt

Gazdaság2008.10.29, 22:41

Szerda este az m1 tévének adott rendkívüli interjút Gyurcsány Ferenc az IMF-től, az Európai Uniótól és a Világbanktól kapott 25 milliárd dolláros hitelkeretről. A miniszterelnök szerint Magyarország azért kapott a saját kvótájánál sokszorosan több hitelt a Nemzetközi Valutaalaptól, "mert nagyjából jól csináltuk a dolgunkat", vagyis ő és minisztertársai, Bajnai Gordon és Veres János jó érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek. Az MDF, az SZDSZ, a Fidesz és a KDNP nem sokkal később egyaránt bírálta a kormányfő tévényilatkozatát.

Becsülni sem merik az építőipari krachot

Gazdaság2008.10.16, 14:47

Súlyos következményekkel fenyegeti a válság az egyébként is rossz bőrben lévő hazai építőipart. A megrendelések elapadása csődlavinát indíthat el, ha néhány nagyobb cég is bedől. Az uniós beruházások segíthetnek, de lehet, hogy későn érkeznek.

Tiszta telefonról beszélnek a lehallgatásos videón

Itthon2008.10.15, 13:31

"Pitiáner alakról" készített környezettanulmány eredménye és szerelmi vallomás is hallható azokon a lehallgatási üggyel kapcsolatos hangfelvételeken, melyek ismét felkerültek az internetre. Az adatgyűjtési ügybe keveredett UD Zrt.-vel kapcsolatos botrány nyomán szeptember végén töltötte fel először egy januspannonius68 nevű felhasználó a Youtube-ra a felvételeket. Ezeket később valaki eltávolította, de a harminckét felvétel ismét hallható az interneten.

Új források a kkv-k számára

Archívum2008.10.02, 12:04

A jövő évtől további 45 milliárd forint áll majd rendelkezésre a kockázati tőkeprogramban a növekedésre képes kis- és középvállalkozások támogatására -  mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter csütörtökön, Budapesten a 2004-2006. évi I. Nemzeti Fejlesztési Terv (I.NFT) Gazdasági Versenyképesség Operatív Programról  (GVOP) tartott konferencián.

Eltűntek a lehallgatásos videók a netről

Itthon2008.09.27, 23:26

Levették az internetről azokat az adatgyűjtési üggyel kapcsolatos felvételeket, amelyeket pénteken töltöttek fel ismeretlenek a YouTube internetes videomegosztó oldalra. A felvételeken állítólag új, lehallgatott telefonbeszélgetéseket rögzítettek, egyiken például Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterről készítendő környezettanulmányról van szó.

Tovább bővült az UD Zrt. által megfigyeltek listája

Itthon2008.09.19, 01:24

Laborc Sándor, az NBH főigazgatója, Keller László és a Pénzügyminisztérium egy szakállamtitkára után is nyomozhatott az UD Zrt. - írja a Népszabadság. Ezzel ötre nőtt azok száma, akikről állítólag adatokat gyűjtött a cég, korában Dávid Ibolya MDF-elnökről, és Bajnai Gordon gazdasági miniszterről derült ki ugyanez. A lap szerint a vizsgálatot nemzetbiztonsági ellenőrzéseknél megszokott alapossággal végezték.

Bajnai Gordont is megfigyelhették a HVG szerint

Itthon2008.09.18, 11:01

Bajnai Gordon gazdasági minisztert is megfigyelhette az a biztonsági cég, amely állítólag Dávid Ibolya MDF-elnökről is adatokat gyűjtött - írja a HVG. A lap szerint egyelőre kérdés, kinek a provokációja a legújabb kémbotrány, amelybe máris több közszereplő belekeveredett. A gazdasági miniszter a cikkre reagálva annyit közölt: sajnálatos, hogy parlamentáris demokráciákban ismeretlen eszközökkel, törvénytelen lehallgatással folyik a politikai küzdelem. 

Az adócsomag a versenyképességet erősíti

Archívum2008.09.16, 23:58

A most kezdődő adó- és járulékváltoztatások következetes folytatásával 3 év alatt jelentős javulás érhető el a versenyképességben - mondta Bajnai Gordon.

Jól jön az iskolafelújítás az építőiparnak

Gazdaság2008.08.27, 11:14

A nemzeti iskolafelújítási program részeként 80 milliárd forint értékű felújítási beruházásról döntött a kormány. Ez az elmúlt ötven év legnagyobb közoktatás-fejlesztési programja - jelentette ki tegnap Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterrel és Hiller István oktatási és kulturális miniszterrel közös sajtótájékoztatóján. A programból ötszáz képzési hely felújítását finanszírozzák országszerte - derül ki a Napi Gazdaságból.

Bajnai egyeztető fórumot hívott össze

Archívum2008.08.21, 16:58

Bajnai Gordon gazdasági miniszter augusztus 28-ra hívta össze a Gazdasági Egyeztető Fórum (GEF) alakuló ülését, a munkavállalói oldal péntekre alakítja ki hivatalos álláspontját, de valószínűleg nem vesz részt a fórumon.

Esztergom lesz a borkultúra központja

Archívum2008.08.19, 11:36

Az esztergomi bazilikához kapcsolódó 3700 négyzetméteres pincerendszert 772 millió forintos uniós támogatással a magyar borkultúra központjává alakítják; a munkálatok megkezdését jelentő támogatási szerződést kedden írták alá Erdő Péter bíboros, valamint Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter jelenlétében.

Gazdasági Egyeztető Fórum jön létre

Archívum2008.07.25, 16:26

Gazdasági Egyeztető Fórum (GEF) létrehozásáról döntött a kormány pénteki ülésén - jelentette be Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, a fórum elnöke a kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten.

Stratégiai fontosságú a Daimler-gyár

Gazdaság2008.07.23, 18:54

Nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította a kormány a Kecskeméten létesülő Mercedes-gyárat , így a jövőben egyszerűsödik és lerövidül az engedélyezési folyamat - hozta nyilvánosságra a kormány döntését Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón. A kormány és a Daimler Benz aláírták azt a memorandumot, amelyben a feladatokat rögzítették.

Richter beruh�z�s 15 milli�rd�rt

Gazdaság2008.07.22, 12:07

A Richter Gedeon Nyrt. t�bb mint 15 milli�rd forint beruh�z�ssal biotechnol�giai �zemet �p�t Debrecenben - jelentette be Bajnai Gordon nemzeti fejleszt�si �s gazdas�gi miniszter kedden Budapesten sajt�t�j�koztat�n.

Kósa: Idegbeteg stréber Magyarország az EU-ban

Itthon2008.06.30, 10:33

Magyarország kiemelkedő teljesítményét dicsérte az uniós pénzek lehívásában Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a hétvégi polgármesterek világtalálkozóján, Kósa Lajos szerint azonban az ország idegbeteg stréberként próbál megfelelni az EU-nak - írja a Népszabadság. Debrecen polgármestere szerint az önkormányzatok működőképességük határán járnak.

Nincs gazdasági válság Bajnai szerint

Archívum2008.06.26, 17:59

Magyarországon a tartós 5 százalékos, illetve az EU átlagát 2 százalék ponttal meghaladó növekedés biztosíthatja a társadalmi-gazdasági felzárkózás esélyét - jelentette ki Bajnai Gordon csütörtökön Egerben.

Kiemelt beruházások 27 milliárdért

Gazdaság2008.06.25, 16:19

A kormány szerdai ülésén 12, összesen 27 milliárd forint értékű beruházást nyilvánított kiemelt fejlesztési projektté - közölte Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a kormányülést követő sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Bajnai az adócsökkentés mellett érvelt

Gazdaság2008.06.25, 17:06

Az élőmunkát terhelő adók és járulékok csökkentése mellett fontos cél, hogy 750-800 milliárd forint megtakarítás jöjjön létre a gazdasági bürokrácia területén - jelentette ki Bajnai Gordon fejlesztési és gazdasági miniszter a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének rendezvényén  szerdán Budapesten.

Mikrohitelprogramhoz csatlakozott a K&H

Gazdaság2008.06.11, 11:26

K&H Bank bekapcsol�dott a kis- �s k�z�pv�llalkoz�sok kedvezm�nyes finansz�roz�s�t lehet�v� tev� �j Magyarorsz�g Mikrohitel �s az �j Magyarorsz�g Portfoli�garancia p�nz�gyi programba - jelentett�k be�� sajt�t�j�koztat�n Budapesten h�tf�n, az err�l sz�l� eml�klap al��r�sa alkalm�b�l.

Bajnai a vállalkozókkal tárgyalt

Archívum2008.06.09, 19:05

Az európai uniós átlagot meghaladó tartós gazdasági növekedés beindításához hozzá kell nyúlni a foglalkoztatást terhelő adókhoz és járulékokhoz, mérsékelni kell a bürokráciát, ami önmagában felér egy adócsökkentéssel, továbbá a munkaerőpiaci igényeknek megfelelő szakképzést kell megvalósítani - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter Budapesten.

Hazánkban az év beruházása

Archívum2008.06.06, 18:49

A BT Global Services magyarországi beruházása nyerte el pénteken az Európa legjobb befektetésének járó díjat a franciaországi La Baule-ban megrendezett befektetési világkonferencián. A díjat Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter nyújtotta át a cég elnökének, Francois Barrault-nak.

Bajnainak tetszik az OECD jelentése

Archívum2008.06.06, 00:24

Az OECD tavaszi előjelzései megerősítették a magyar kormány prognózisait: az év második felétől elkezdenek megtérülni az elmúlt két év áldozatvállalásai, és a gazdaság növekedése visszatér a reális teljesítőképesség környékére.

Bajnai a miniszterelnökség miatt szabadkozik

Itthon2008.06.06, 13:31

Bajnai Gordon fejlesztési és gazdasági miniszter pénteken azt mondta: nem akar miniszterelnök lenni. A kijelentés előzménye, hogy az egyik vezető londoni befektetési ház csütörtöki elemzésében a kormányfő lehetséges utódjaként emlegette a politikust. A magyar kormányátalakításról tudósító külföldi lapok már április végén a miniszterelnöki poszt esélyeseként írtak Bajnairól. Népszerűsége itthon is emelkedik.

Bajnai 5 százalék feletti növekedést vizionál

Archívum2008.06.03, 00:49

Az lehetne a nemzeti cél, hogy Magyarország képes legyen a tartós, 5 százalék körüli növekedésre, az EU átlagát évente legalább 2 százalékkal meghaladva, mert akkor fogja érezni mindenki, hogy érdemben közelíti az áhított életszínvonalat, gazdasági fejlődést - vélekedett Bajnai Gordon, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a külföldi kamarákkal folytatott megbeszélést követően.

Szonda: Bajnai menetelni kezdett a népszerűségi listán

Itthon2008.06.02, 11:39

Továbbra is Sólyom László köztársasági elnök vezeti a politikusok népszerűségi listáját. Őt követi Orbán Viktor a Fidesz elnöke, valamint Szili Katalin az Országgyűlés elnöke - derül ki a Szonda Ipsos felmeréséből, amelyet a Népszabadság ismertet. Legnagyobb arányban Bajnai Gordon fejlesztési miniszternek nőtt a népszerűsége.

Budapestre költözhet az EU agya

Itthon2008.05.30, 17:46

"A csatát megnyertük, a háborút még nem" - Bajnai Gordon így értékelte azt, hogy az uniós országok többsége támogatja, Budapesten legyen az EU innovációs központja. Már csak a lengyelek állnak a terv útjában. Magyarország most először fogadhatna be egy uniós ügynökséget, amely siker esetén a Duna-parton, az Infoparkban kapna helyet.

Szükséges az adóteher csökkentése

Archívum2008.05.27, 14:21

A gazdasági miniszter és a meghatározó munkaadói érdekképviseletek egyaránt úgy látják, hogy a gazdasági növekedés fellendítése és a foglalkoztatás bővítése érdekében szükség van az élőmunka terheinek mérséklésére és az adórendszer átalakítására.

Bajnai munkaerőpiaci reformot sürget

Archívum2008.05.16, 13:26

Magyarországnak növekedésre van szüksége, az országban ezért új munkahelyeket kell teremteni, egyúttal a munkára való ösztönzésre, a munkaképesség javítására kell a hangsúlyt helyezni - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter pénteken, Budapesten sajtótájékoztatón.

Fidesz: a kisebbségi kormányzás ára Gyenesei

Itthon2008.05.15, 11:54

Átadta tárcáját Bajnai Gordon csütörtökön az önkormányzati minisztérium vezetésével megbízott Gyenesei Istvánnak. A független képviselőt a Fidesz továbbra is támadja, mert szerintük érdemtelen a miniszterségre az, akinek a neve több bűncselekmény kapcsán is felmerült. Gyenesei állítja, nem követett el törvénysértést.

Gyenesei elbukott a szakbizottságban

Itthon2008.05.14, 20:42

Sólyom László köztársasági elnök aláírta Gyenesei István kinevezési okiratát, azután, hogy az önkormányzati bizottság szerdai ülésén nem támogatta annak miniszteri jelölését. A Fidesz közölte: Gyenesei nem lehet miniszter, mert közgyűlési elnöksége alatt visszaélések történtek Somogy megyében. A sportbizottság ugyanakkor támogatta a jelöltet. A területfejlesztési bizottság rábólintott Bajnai Gordon fejlesztési és gazdasági miniszterré történő kinevezésére, Szabó Pál pedig megkapta a gazdasági és informatikai bizottság támogatását.

350 milliárdot kérünk Brüsszeltől a 4-es metróra

Itthon2008.05.14, 16:31

Megérkezett a kormányhoz a 4-es metró uniós támogatást kérő pályázata, amit a nyáron küldenek tovább Brüsszelbe. A metró első két szakaszának összköltsége 517 milliárd forint, amiből 350 milliárd forintot szeretne megkapni Brüsszeltől a kormány. Bajnai Gordon miniszter szerint ugyanakkor elképzelhető, hogy hiánypótlásokra szükség lesz.

Öt új miniszter tesz esküt hétfőn

Itthon2008.05.04, 17:55

Öt új miniszter tesz esküt hétfőn a parlamentben. A miniszterjelöltek kinevezését az Országgyűlés szakbizottságai támogatták. Gyenesei István csak később tehet esküt, Bajnai Gordonnak pedig nem kell esküt tennie, mert jelenleg is miniszter.

Bajnaiban látják Gyurcsány utódját a külföldi lapok

Itthon2008.04.29, 13:45

Bajnai Gordonra oda kell figyelni, ő a magyar miniszterelnök lehetséges utóda - hívták fel a figyelmet a leendő fejlesztési és gazdasági tárcavezetőre a magyar kormányátalakításról tudósító külföldi lapok. A kormányátalakítás nem sokat változtat majd a bénultságon és a kormánypárt népszerűségén, bár a kisebbségi kormány működőképes lehet a tudósítások szerint.

Hétfőn tesznek esküt az új miniszterek

Itthon2008.04.29, 12:13

Hétfőn öt új miniszter tesz esküt a Parlamentben. Gyenesei István csak később teheti ezt meg, Bajnai Gordonnak pedig nem kell esküt tennie, mert jelenleg is miniszter. A tárcák átszervezéséhez a minisztériumok listáját meghatározó törvény módosítására is szükség van.

Gyurcsány bizalmasa kapja a gazdasági csúcstárcát

Itthon2008.04.28, 18:40

Hét új minisztert nevez ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki a hétfőn jelentette be, hogyan alakítja át a kormány szerkezetét. A kormányfő bizalmasa, Bajnai Gordon kapja a nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztériumot, a Magyar Posta eddigi vezetője, Szabó Pál pedig a közlekedésért, a hírközlésért és az energiaügyért felel majd. Az egészségügyi miniszter a várakozásoknak megfelelően az OEP eddigi vezetője, Székely Tamás lesz. Egyes minisztériumokban két államtitkár is lesz, igaz, összességében nem lesznek többen, mint eddig.

Önerőt ad az EU önkormányzatoknak

Archívum2008.04.15, 17:18

Már pályázható az EU Önerő Alap az önkormányzatok számára, erre a célra az idén 15,1 milliárd forint áll a pályázó helyhatóságok rendelkezésére - mondta Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter.

Verheugen támogatja a magyar reformokat

Gazdaság2008.03.07, 14:09

Az Európai Bizottság (EB) alelnöke szerint a bizottság a legteljesebb mértékben támogatja azokat a reformokat, amelyeket Magyarország kíván megvalósítani a közeljövőben. Günter Verheugen ezt azt követően mondta, hogy pénteken találkozott Bajnai Gordon önkormányzat és területfejlesztési miniszterrel.

Az újoncokat is bevetik a vihar miatt a tűzoltók

Itthon2008.03.03, 15:12

Valamivel több, mint ezer hívást kaptak a tűzoltók Budapesten, ezért még a kiképzés alatt álló újoncokat is bevetik. A vasárnapi viharban senki nem sérült meg, de hétfő délelőtt még az esetek kevesebb mint feléhez jutottak el a tűzoltók. Fejér megyében utakat torlaszoltak el a kidőlt fák, a Békés megyei Dévaványán három ház lakhatatlanná vált. Bajnai Gordon területfejlesztési miniszter arra kérte a biztosítókat, hogy vegyék előre a viharkárok megtérítését.

A bürokrácia bénítja a nagyprojekteket

Archívum2008.02.19, 12:08

Az Európai Bizottság értékelése szerint is Magyarország kiemelkedően sikeres volt a 2007-2013. évi uniós források felhasználásának indításában. Az uniós pénzek felhasználásában a legnagyobb nehézség a képzett munkaerő hiánya, ezért a jövőben nagyobb figyelmet kell szentelni a területnek.

Két gyanúsítottja van a milliárdos uniós csalásnak

Itthon2008.02.15, 15:10

Őrizetbe vettek csütörtökön két férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy közel egymilliárd forintnyi európai uniós fejlesztési támogatást próbáltak kicsalni a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől. A budapesti Z. T. és H. K. azoknak a vállalkozásoknak a vezetői, amelyek valótlan tartalmú árajánlatokkal és pályázatokkal próbáltak uniós pénzekhez jutni. A vám- és pénzügyőrség kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.

Tagad a csalással gyanúsított méhkirálynő

Itthon2008.02.14, 15:49

Tagadja, hogy méhkirálynőként szervezte volna a kaptár-csalásnak nevezett visszaéléseket annak a tanácsadó cégnek a vezetője, amelyet szerdán gyanúsított meg milliárdos csalással Bajnai Gordon területfejlesztési miniszter. A cégvezető azt mondja, néhány ügyfelük ellen folyt ugyan vizsgálat, de ellenük nem. A miniszter nem nevezte meg a céget, és ismeretlen tettes ellen tett feljelentést.

Egymilliárdot akartak elcsalni egy EU-tenderen

Itthon2008.02.13, 17:00

Közel egymilliárdos csalási kísérletre derült fény EU-s pályázatoknál: 140 cég pályázott együtt informatikai eszközök beszerzésére, de amikor ellenőrizni akarták adataikat, visszaléptek a tendertől. A VPOP fog nyomozni az ügyben.

Milliárdos csalási kísérlet uniós pénzért

Gazdaság2008.02.13, 19:12

Egy 140 mikro- és kisvállalkozásból álló "céghálózat" 970 millió forintos csalási kísérletét akadályozta meg a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ (MAG) - jelentette be Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Rejtő Ildikó átvette a nemzet sportolója címet

Archívum2008.02.12, 18:08

Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter ünnepélyes keretek között átadta a nemzet sportolója címet dr. Sági Györgyné Rejtő Ildikó kétszeres olimpiai bajnoknak. A díjat a Magyar Köztársaság kormánya adományozta az 1964-es ötkarikás játékokon egyéniben és csapatban is győztes tőrvívónőnek, elismerve ezzel a magyar sport eredményességéért, sikerességéért és elismertségéért végzett több évtizedes munkáját.

NFÜ: 780 millió forint támogatást rendelt vissza

Archívum2007.11.14, 17:48

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) 2007 első három negyedévében 46 esetben rendelt el szabálytalansági vizsgálatot a 10 ezer euró feletti támogatások kifizetésénél, 29 ügyben állapított meg szabálytalanságot, 13 esetben szabályos volt a forrásfelhasználás, 4 ügy vizsgálata még folyamatban van - közölte az ügynökség. A 29 szabálytalan forrásfelhasználás lezárásaként szeptember végéig 780 millió forint támogatás visszafizetését rendelte el.

A 75 éves Vitray Tamást köszöntötték

Sport2007.11.07, 18:46

Bajnai Gordon sportért is felelős önkormányzati és területfejlesztési miniszter, valamint Elbert Gábor sportszakállamtitkár köszöntötte 75. születésnapja alkalmából Vitray Tamást.

Köszöntötték a 80 éves Gyarmati Dezsőt

Sport2007.10.25, 14:47

A 80 éves Gyarmati Dezsőt, a Nemzet Sportolóját köszöntötték csütörtökön a sportért felelős Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumban. Az október 23-án született, játékosként három olimpiai bajnoki aranyérmet nyert vízilabdázó Bajnai Gordon sportot is felügyelő miniszter ajándékát, egy értékes festményt vehetett át Ujhelyi Istvántól, a tárca államtitkárától.

Bajnai helyreigazítást kér vagyona túlbecslése miatt

Itthon2007.10.20, 20:25

Helyreigazítást kér az önkormányzati és területfejlesztési miniszter a Népszabadság Rt-től - derül ki Bajnai Gordon szombaton kiadott közleményéből. A politikus szerint a 150 leggazdagabb magyart felsoroló kiadvány tévesen írt a vagyonáról, nagyságrendekkel túlbecsülte azt. 

Keresik a települések az ígért kétszáz milliárdot

Archívum2007.10.11, 08:18

A jövő évi költségvetési törvénytervezetben egyelőre nincs nyoma a leghátrányosabb kistérségek támogatására szánt 180-200 milliárd forintnak - derül ki a javaslatból. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, illetve Bajnai Gordon önkormányzati miniszter szeptemberben jelentette be, hogy hét évre vetítve 180-240 milliárd forintos pályázati keretet nyitnak meg uniós forrásokból a leghátrányosabb helyzetű kistérségek számára. Erre bizonyos fejlettségi mutatók alapján lehet majd pályázni.

Bajnai pereli Orbánt a korrupciós vád miatt

Itthon2007.10.09, 13:47

Pert indított Bajnai Gordon önkormányzati miniszter Orbán Viktor Fidesz-elnök ellen. A miniszter azt kifogásolja, hogy az ellenzéki vezető sorozatosan azt állította, Magyarországon ellopják az uniós pénzeket.

Csalóktól óvta a polgármestereket Bajnai

Itthon2007.10.05, 12:19

Hamis névjegykártyákkal, nemlétező kapcsolatokkal hitegetnek azok a csalók, akik azt állítják, el tudják intézni, hogy valaki nyerjen a pályázatokon - mondta Bajnai Gordon. Az önkormányzati és területfejlesztési minisztzer szerint egyes csalók még őrá is hivatkoznak, de egy konferencián azt ajánlotta a polgármetereknek, ne higgyenek a csalóknak.

A hátrányos településeket segíti a kormány

Gazdaság2007.09.28, 11:28

Mintegy 180-200 milliárd forintot ad a leghátrányosabb kistérségek felzárkóztatására az önkormányzati és területfejlesztési miniszter az uniós fejlesztési pénzekből. Bajnai Gordon pénteken Budapesten azt közölte, a célzott program mintegy egymillió embert érint, és azok a települések vehetnek részt benne, amelyek a KSH adatai szerint a legelmaradottabbak.

Weiszenberger állítja, nem mondott igazat

Itthon2007.09.28, 23:50

Bajnai Gordon, az önkormányzati tárca vezetője megalapozatlannak nevezte a minisztériumát ért vádakat a kunfehértói Rózsa Motel uniós támogatását illetően. Bajnai elmondta, hogy a motel nem kért, és nem is kapott uniós támogatást. A motel egyik volt tulajdonosa tegnap azt nyilatkozta, hogy Weiszenberger László, volt kiskunhalasi kistérségi megbízott keresztül 17,3 millió forint uniós támogatást nyertek el, azzal a feltétellel, hogy öt milliót visszafizetnek a megbízottnak, aki ezt a pártkasszába teszi. Közben Weiszenberger azt nyilatkozta, hogy valótlanságot állított a videón, személyes okokból gyakorolt nyomást a férfira.

Többen hallottak a Weiszenberger-trükkről

Itthon2007.09.28, 17:12

Személyes ellenségének tekinti Bajnai Gordon önkormányzati miniszter azokat, akik az uniós fejlesztési pénzeket ellopják. Ennek megfelelően a Bajnai vezette tárca feljelentette Weiszenberger László kistérségi megbízottat, aki egy titokban rögzített felvételen az uniós pénzek lefölözéséről beszélt. Az [origo]-nak egy kiskunhalasi vállalkozó azt mondta, neki is felajánlotta segítségét Weiszenberger, de részletek nem derültek ki az ajánlatáról.

Gigaforrás környezetvédelemre

Gazdaság2007.09.17, 16:17

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) összesen 341,56 milliárd forint értékben indít pályázatokat kedden az Új Magyarország Fejlesztési Terv környezetvédelmi és energia operatív programja (KEOP) keretében - jelentette be Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter.

Jóváhagyták a magyar fejlesztési tervet

Gazdaság2007.09.10, 09:35

Jóváhagyta az Európai Bizottság a magyar fejlesztési terv valamennyi ágazati és regionális operatív programját, mégpedig az elsők között a tagállamok sorában - reagált a Brüsszelből érkezett hírre Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter.  

Jogi pepecselés indult a görögöknek segítő magyar tűzoltókról

Itthon2007.09.05, 16:29

Mondvacsinált ürüggyel akarják beárnyékolni magyar tűzoltók görögországi segítségnyújtását a fővárosi tűzoltóparancsnok, Bende Péter szerint, miután a katasztrófavédelem országos vezetője támadta az erdőtüzek oltásánál segédkező magyar csapat kiküldetését. A katasztrófavédelem ugyanis azt állítja, hogy nem is kértek tőlünk tűzoltókat, csak műszaki eszközöket, ráadásul csak utólag engedélyeztették az akciót.

Ezermilliárdból fejlesztenék a közlekedést

Gazdaság2007.08.07, 17:26

A kormány szerdán dönt az ezermilliárd forint értékű út- és közlekedés-fejlesztésekről, melyek során a következő két évben 600 milliárd forint európai uniós támogatás használható fel - ismertette Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter az épülő M0, M5-ös szakaszánál tartott szerdai tájékoztatón.

Gyurcsány: Ötszázmilliárd jut fejlesztésre

Gazdaság2007.07.25, 16:38

Megújul a Budai Vár, az esztergomi bazilika pincerendszere, a budapesti Szépművészeti Múzeumban térszint alatti bővítés kezdődik. Felújítják a több mint százéves Zeneakadémiát, támogatásban részesül a szentendrei skanzen. A kormány ugyanis több mint 500 milliárd forintot osztott szét fejlesztésre - közölte Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter szerdán. 

Jutalmat kapnak a hatékony hivatalnokok

Állás 20112007.06.29, 08:35

Prémiumot kapnak azok a hivatalnokok, akik hozzájárulnak illetve eddig hozzájárultak ahhoz, hogy az elmúlt három évben nyertes EU-pályázók szeptemberig hozzájuthassanak a pénzükhöz - mondta el az Inforadiónak Bajnai Gordon, önkormányzati és területfejlesztési miniszter.

Kirúgás nélkül alakította át a kormányt Gyurcsány

Itthon2007.06.15, 15:56

Kiss Péter váltja Szilvásy Györgyöt a Miniszterelnöki Hivatal élén - jelentette be pénteken délben Gyurcsány Ferenc. A kormányfő több poszton is átalakította kormányát: Lamperth Mónika helyett Bajnai Gordon lesz az önkormányzati és területfejlesztési miniszter, Draskovics Tibor pedig tárca nélküli miniszterként felügyeli a közigazgatási reform végrehajtását. Az SZDSZ szerint kérdéseket vetnek fel a személycserék.

Gyorshajtásért elvették Bajnai jogsiját

Itthon2007.03.22, 10:26

Gyorsan hajtott az uniós pénzekért felelős kormánybiztos, ezért elvették tőle jogosítványát - írja a Blikk. Bajnai Gordont még tavaly szeptemberben meszelték le gyorshajtásért, a lap szerint 190-nel döngetett az M1-esen.

Munkavállalói képzések uniós forrásból

Állás 20112007.01.31, 17:54

Újabb uniós pályázati kiírásokat jelentett be Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos és Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter.

Romatelepen kérdezősködött Gyurcsány

Itthon2007.01.22, 17:11

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felkereste az abaúji Alsóvadász romatelepét hétfőn. Amíg a kormányfő a helyiekkel beszélgetett, Bajnai Gordon kormánybiztos a kistérségeket fejlesztő programokról beszélt.

Január végétől újra lehet pályázni

Archívum2007.01.04, 17:02

Január végéig négy új pályázati kiírás jelenik meg az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében. A pályázatok tervezetei jövő héttől már nyilvánosak lesznek, ám beadni őket csak februártól lehet - mondta Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos csütörtökön.

Hat miniszternek oszt jutalmat Gyurcsány

Itthon2006.12.11, 16:30

Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos, Gráf József földművelésügyi miniszter, Kiss Péter munkaügyi miniszter, Szekeres Imre honvédelmi miniszter, Hiller István oktatási miniszter, Molnár Lajos egészségügyi miniszter és Veres János, a Pénzügyminisztérium vezetője kap év végi jutalmat - döntött a miniszterelnök. A 600 ezer és 1,2 millió közti jutalmat van, aki nem veszi fel és olyan is akad, aki jótékonyságra használja. A kormányfő döntését, hogy a reformok megvalósításában élen járó miniszterek pénzjutalmat kapnak, a Fidesz hevesen támadja.

Betörtek Bajnai Gordonhoz

Itthon2006.11.27, 18:04

Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos házába betörtek vasárnap. A betörők azonban nem jutottak kormányzati dokumentumokhoz.

NFT: Nyolcezermilliárdos keret fejlesztésre

Gazdaság2006.11.22, 18:25

A foglalkoztatás bővítését és a gyorsabb gazdasági növekedést kell ösztönözni a II. Nemzeti Fejlesztési Tervben elkölthető több mint 8000 milliárd forint révén - mondta Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos az Antall József Alapítvány által rendezett konferencián.

Bajnai szerint a foglalkoztatás-növelés a cél

Archívum2006.10.03, 13:27

A foglalkoztatás-bővítés, és a tartós növekedés a nemzeti fejlesztési terv lényege Bajnai Gordon fejlesztési kormánybiztos szerint. Bajnai egy nemzetközi fórumon beszélt az Új Magyarország Fejlesztési Tervről. A foglalkoztatás jelenleg 8-9 százalékkal marad el az uniós átlagtól, ezen kell változtatni 2007 és 2013 között.

Megalakult a Nemzeti Fejlesztési Tanács

Gazdaság2006.09.05, 16:38

Megalakult a Nemzeti Fejlesztési Tanács, amely a kormány külső stratégiai, társadalmi tanácsadó testülete - közölte Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos kedden, a kormányszóvivői tájékoztatón.

"Kedves srác" Gyurcsány kulcsembere

Itthon2006.07.31, 07:52

Régi barátját, Bajnai Gordont bízta meg Gyurcsány Ferenc új kormányának egyik legfontosabb feladatával: ő felel azért, hogy a több ezermilliárd forintos uniós forrásokat megfelelően költsék el. Az egykori KISZ-es diákmozgalmár pályája üstökösként ívelt az üzletembertől a befolyásos vállalati vezetői székeken át az új reformkort ígérő kormány egyik kulcspozíciójáig. Vajon mi áll a rendkívüli karrier mögött? Bajnai Gordon portréja.

Indul a fejlesztési terv vitája

Gazdaság2006.07.27, 19:22

Augusztus 1-jén kerül ki a Nemzeti Fejlesztési Hivatal honlapjára az Új Magyarország Fejlesztési Terv, amelyről a kormány társadalmi vitát kezdeményez. A program uniós forrásokkal és a magántőke bevonásával egyaránt számol. Hét év alatt összesen 8 ezer milliárd forint fejlesztési pénz elköltéséről szólnak a tervek.

Az új EU-s pályázatokat 2007 elején írják ki

Archívum2006.07.11, 18:53

A jövő év elején valószínűleg sikerül kiírni az EU következő, 2007-től 2013-ig tartó költségvetési ciklusához kötődő új uniós pályázatokat - mondta el Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának keddi ülésén.

Átalakul a fejlesztéspolitika

Gazdaság2006.07.10, 09:23

A következő hét évben fejenként nyolcszázezer forint áll majd Magyarország rendelkezésére fejlesztési célokra - jelentette ki Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos. A második nemzeti fejlesztési terv (NFT2) keretében évi több, mint ezermilliárd forint uniós pénzről dönthet az ország. Ez az eddigi éves támogatás ötszöröse - írja a Napi Gazdaság.

Lakosonként 800 ezer jut majd fejlesztésre

Archívum2006.07.07, 13:36

Teljesen átszervezte a kormányzat a nemzeti fejlesztéspolitika intézményrendszerét. Az új hivatalok célja a fejlesztés minél átláthatóbb és hatékonyabb szervezése és lebonyolítása lesz. Bajnai Gordon kormánybiztos szerint minden magyar állampolgárra 800 ezer forint fejlesztési pénz jut majd. A fejlesztéssel kapcsolatos társadalmi egyeztetés augusztusban kezdődik.

Bajnai és Karsai tisztázta a félreértéseket

Itthon2006.07.06, 21:13

Tisztázta a félreértéseket Bajnai Gordon fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos és Karsai József MSZP-s országgyűlési képviselő, a konfliktust lezártnak tekintik - közölte a két politikus csütörtökön. Karsai az ügy tisztázása után is azt nyilatkozta, hogy ő ki kell fizetni a gazdákat.

A képviselők irodaházánál tüntettek a Hajdú-Bét károsultjai

Itthon2006.07.03, 14:02

A fővárosban tüntettek a Hajdú-Bét károsultjai, akik a kormánytól várnak anyagi segítséget. A felszámolás alatt álló cég ugyanis évek óta nem fizeti ki a baromfitenyésztőknek járó pénzt, kilátástalan helyzetbe hozva a gazdákat. A Hajdú-Bét tulajdonosa a Wallis Rt., amelynek korábban Bajnai Gordon volt a vezérigazgatója, aki jelenleg az uniós forrásokért felelős Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget vezeti.

Előző
Következő