Baja

címke rss

Ha ennek vége, nem akarok homokot látni tíz évig

Itthon2013.06.10, 20:56

Magyarország déli részén most tartanak az árvízi védekezés legnehezebb szakaszánál, hiába apad a Duna északon. Baján, Dunaföldváron és Kisapostagon is bírják a munkát az emberek, a tűzoltóknak még viccelődni és pózolni is volt erejük, de sokaknak elegük van a zsákolásból, és néhány helyen csak centikkel járnak a Duna előtt. Árvíz Bajától Budapestig.

Kilencven trafik egy bajai lakásban

Itthon2013.05.21, 12:33

A napokban jegyeznek be egy bajai lakásba 25 olyan céget, amelyek több mint 90 leendő trafikot irányítanak majd - írja a Hvg.hu. A koordináló cég és a bejegyzés alatt álló betéti társaságok tagjaikon keresztül szorosan kapcsolódnak a hódmezővásárhelyi Tabán Trafik Zrt.-hez, a Continental dohánygyár terjesztő és forgalmazó cégéhez.

Őrizetben a bottal szurkáló férfi

Itthon2013.05.05, 16:00

Elfogták a társát bottal nyakon szúró támadót.

Gránát miatt kiürítettek egy iskolát Baján

Itthon2013.03.07, 13:52

Kiürítettek egy bajai középiskolát, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal helyi épületét csütörtökön, miután a két intézmény közelében egy robbanótestet, valószínűleg második világháborús gránátot találtak - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A két épületből összesen hatszáz embert kísértek biztonságos távolságba.

Zebrán gázoltak halálra egy 65 éves férfit Baján

Itthon2013.01.12, 13:19

A kórházba szállítást követően elhunyt az a 65 éves férfi, akit a kijelölt gyalogátkelőhelyen gázoltak el Baján.

Épül a bajai hajómalom

Travelo2017.10.04, 12:58

Épül a bajai hajómalom

Öt évet kapott a gyerekeit megmérgező nő

Itthon2012.11.14, 11:34

A pszichiátriai kezelésre járó nő kilátástalannak látta helyzetét, ezért megmérgezte három nevelt gyerekét. Egy kislányon már nem tudtak segíteni az orvosok. Jogerősen öt év börtönre ítélték.

Eltűnt egy bajai főiskolai docens

Itthon2012.11.12, 09:40

Sramó András egy hete üzenet nélkül hagyta el kollégiumi lakhelyét, azóta senkivel sem vette fel a kapcsolatot - közölte az M1 Híradója.

Dabason és Baján a Fidesz nyert

Itthon2012.10.28, 22:23

Tiszavasvárit elbukta, de a Dabason és Baján tartott időközi képviselőválasztásokat a Fidesz jelöltje nyerte. Utóbbi városban viszont 2010-hez képest duplaannyi szavazatot kapott az MSZP jelöltje.

Marhák pusztultak el a felborult kamionban

Itthon2012.10.11, 09:09

Az 55-ös főúton megcsúszott és felborult egy szarvasmarhákat szállító kamion, három állat elpusztult.

Életfogytiglant kapott a méregkeverő

Itthon2012.09.21, 10:37

A megismételt másodfokú eljárásban is életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta pénteken a Szegedi Ítélőtábla azt a bajai férfit, aki két fiatal nőt mérgezett meg 2006-ban nagy összegű életbiztosításukért.

Baján mérték a húszéves melegrekordot

Itthon2012.08.22, 22:09

Szerdán 39,1 fokig emelkedett a hőmérséklet, ugyanolyan meleg volt, mint a húsz évvel ezelőtti napi melegrekord idején.

Ezer liter pálinkát foglalt le a NAV

Itthon2012.08.19, 15:31

Farakásnak álcázott illegális szeszüzemet találtak a pénzügyőrök Baján egy cég telephelyén. Közel ezer liter pálinkát lefoglaltak.

A Dunába fulladt egy kislány Bajánál

Itthon2012.07.13, 12:54

Általános iskolások játszottak a folyóban, az erős sodrás miatt azonban többen veszélybe kerültek. Egy 13 éves lány életét nem sikerült megmenteni.

Bárki részt vehet a gólyagyűrűzésen Baján

Travelo2017.09.29, 15:53

A fehér gólyák fiókái június közepére elérik azt a kort, amikor már megjelölhetők sorszámozott gyűrűvel. A madarászok minden évben végigjárják a fészkeket, hogy regisztrálják az új gólyákat. Baja környékén nyílt napot rendeznek, hogy bárki tudjon csatlakozni.

Miért nem esznek a magyarok halat?

[origo] Gasztro2012.05.15, 19:41

A magyar lakosság halfogyasztása a legalacsonyabb Európában, évi 4-4,5 kg/fő, ami tekintettel édesvízi halállományunk gazdagságára, a magyar konyha rengeteg halas receptjére, nehezen értelmezhető. Nem volt mindig jellemző ránk ez a halkerülő magatartás, de akkor miért nem eszünk belőle évente 55 kilogrammot, mint a portugálok?

Megvadult lovak miatt estek le egy kocsiról a diákok

Itthon2012.05.03, 07:51

Négy fiatal megsérült, amikor oszlopnak ütközött egy lovas kocsi Baján. Az érettségiző fiatalok 17-en voltak a kocsin, amit egy motorostól megijedt lovak húztak az oszlopnak.

Hetvenéves kábítószer-terjesztőt fogtak

Itthon2012.03.13, 16:08

A bajai nyugdíjas azt a szert árulta, amelyet a fia hozott Hollandiából.

"Nem akarok még egyszer így járni" - interjú Hosszú Katinka úszóval

Sport2012.05.11, 12:30

Hosszú Katinka 2009-ben világbajnok lett 400 vegyesen, az év magyar sportolónőjének választották, egy évre rá pedig a Margitszigeten három Eb-aranyat nyert, tavaly viszont semmi nem sikerült neki, a sanghaji vb-n csak 10. lett. A gyengébb eredmények után ötszörös erővel készül a londoni olimpiára, ahol megjavítaná saját csúcsát, ezzel már elégedett lenne, kivéve, ha egy századmásodperccel maradna le az aranyéremről.

"Hiába próbálod elfelejteni" - nem tud nyugodtan élni a mérgezéses csalás túlélője

Itthon2011.09.18, 12:38

Másodfokon is életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Szegeden a bajai M. Róbertet, aki a vád szerint két nővel is mérget itatott, hogy haláluk révén hozzájusson az életbiztosításuk miatt járó milliókhoz. Egyikük, egy kétgyermekes nő belehalt a mérgezésbe. Hogy a nyomokat eltüntesse, a vádlott megpróbálta kiásatni és eltüntetni a holttestét. Az [origo] beszélt a mérgezést túlélő másik áldozattal, aki egy hónapot töltött kórházban, és a károsodás miatt szívműtétet is végre kellett hajtani rajta. A fiatal nő az emlékek elől Németországig menekült.

Háromszázmillió forintba kerülnek az augusztus 20-ai rendezvények

Itthon2011.08.04, 16:30

Budapesten, Baján és Debrecenben lesz központi tűzijáték augusztus 20-án, az államalapítás ünnepét az idén is Együtt az ország! szlogennel rendezi meg a kormány. A fővárosi rendezvények már augusztus 19-én, pénteken megkezdődnek. A rendezvényt megszervező Hungarofest ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a programokra összesen háromszázmillió forintot fordítanak.

Előzetesbe került a gyermekeit megmérgező bajai nő

Itthon2011.07.22, 09:51

Beismerte tettét az a 47 éves asszony, aki begyógyszerezte három gyermekét és saját magát hétfőn Baján. Az egyik gyerek, egy tízéves kislány meghalt.

Három gyermekét gyógyszerezte be egy bajai nő, egy kislány meghalt

Itthon2011.07.19, 12:39

Nincs kihallgatható állapotban az a 47 éves Bács-Kiskun megyei nő, aki hétfőn begyógyszerezte magát és három gyermekét. Az egyik gyerek - egy tízéves kislány - meghalt, a rendőrség egyelőre vizsgálja, hogy a gyógyszermérgezés okozta-e a halálát. A halott kislányt édesapja találta meg, aki a munkaidő lejárta előtt ment haza, mert gyanúsnak találta, hogy senki nem veszi fel az otthoni telefont - tudta meg az [origo].

Debrecenben és Baján is az állam fizeti az augusztus 20-i tűzijátékot

Itthon2011.06.07, 18:18

Közbeszerzési pályázatot írt ki az állami ünnepségeket szervező cég az augusztus 20-i tűzijátékra. A budapesti mellett idén a debreceni és a bajai tűzijátékot is az állam finanszírozza.

A Duna jövője miatt aggódik a Guardian

Nagyvilág2011.06.01, 10:07

Terjedelmes tudósítást közölt a brit Guardian Bajáról abból az alkalomból, hogy márciusban öt ország szándéknyilatkozatot írt alá egy dunai bioszféra rezervátum létrehozásáról.

Egy félidő alatt megoldotta a Baját a Videoton

Archívum2010.11.02, 16:52

Az élvonalban listavezető Videoton 4-2-re nyert a másodosztályú Baja vendégeként a labdarúgó Magyar Kupa negyedik fordulójának utolsó, keddi  mérkőzésén. A találkozó szünetében még 2-1-re vezettek a hazaiak.

Nagy Baja-győzelem Kispesten

Sport2010.10.10, 19:36

A Baja magabiztos győzelmet aratott Kispesten a Honvéd második csapata felett a labdarúgó NB II 9. fordulójának vasárnapi játéknapján, ezzel a harmadik helyen áll a Nyugati csoportban.

Kezdődik az égi tünemények konferenciája - kövesse élőben!

Tudomány2010.09.10, 09:46

Hatalmas fénygyűrűk az égen, színes koszorúk a Nap és a Hold körül, egyszerre látható több szivárvány és egyéb érdekes fénytünemények. Ilyen jelenségekről nyújt áttekintést a pénteken délelőtt 10 órakor kezdődő Közép-Európai Légköroptikai Konferencia Baján, amelynek programját az érdeklődők az interneten is követhetik.

Lemondott az MSZP bajai szervezetének elnöksége

Itthon2010.05.05, 12:27

Teljes tisztújítást szeretnének, ezért lemondott az MSZP bajai szervezetének elnöksége. A következő kongresszuson párton belüli újításokat fognak szorgalmazni. Az egész országban nagy a mozgolódás az MSZP-ben.

Hosszú Katinkát ünnepelte Baja

Archívum2009.08.07, 22:42

Ezernél is többen ünnepelték péntek este Baján a város friss úszóvilágbajnoknőjét, Hosszú Katinkát.

Élő piranhát fogtak ki a Dunából

Itthon2009.07.21, 11:09

Élő piranhát fogtak ki a Dunából Bajánál még csütörtök reggel. A különleges ragadozóhal egy varsában akadt fenn. Az állat napokig élt, hétfőre azonban elpusztult. A Dél-Amerikában őshonos halat valószínűleg egy felelőtlen állattartó engedhette a folyóba.

Feljelentették a káros lisztet gyártó malmot

Itthon2009.07.02, 18:26

Feljelentést tett a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal a cég ellen, amely káros anyagot tartalmazó lisztet forgalmazott. A több száz tonna mérgezett liszt több nagy élelmiszer-ipari céghez eljutott, emiatt rengeteg, durumlisztből készült terméket kellett kivonni a forgalomból.

Szennyezett lisztet talált a hatóság

Archívum2009.06.27, 19:18

Élelmiszerbiztonsági vizsgálatok során fuzáriumgombával szennyezett lisztre bukkant a hatóság, és azonnal visszavonta a termékeket. Süth Miklós főállatorvos elmondta: egyszerre nagyon-nagyon sokat kell a szennyezett ételből enni ahhoz, hogy a tünetek - hányás, hasmenés - jelentkezzenek.

Duna-menti látnivalók a fővárostól Bajáig

[origo] utazás2009.04.16, 12:02

Végérvényesen beköszöntött a tavasz, sőt az utóbbi napokban már nyári időjárásnak örülhettünk. Ilyenkor mindenki elkívánkozik a városból, de gyakran előfordul, hogy nincs előre lekötött úti célunk, csak elindulunk valamerre. Mi is így tettünk és a Budapest-Baja útvonalat választva kerestük fel a környék nevezetességeit, látnivalóit.

Korlátozva járnak a vonatok a bajai Duna-hídon

Itthon2009.04.07, 21:34

Egy romániai karaván ütközött a bajai Duna-hídnak kedd délután. A baleset során senki nem sérült meg, a hídon korlátozzák a vasúti forgalmat.

Verseny-Touareget épített a VW

Auto2008.11.13, 13:29

A németek a jövő heti Los Angeles-i Motor Show-n mutatják be az új, versenycélokra fejlesztett V12-es dízel Touareget, amely a hétvégén rajtoló Baja 1000 elnevezésű viadalon már bizonyíthat is.

Álló rendőrautóba rohant egy kamion

Itthon2008.01.09, 10:58

Egy baleset helyszínelését végző, megkülönböztető jelzéseit használó, üresen álló rendőrautóba szaladt egy kamion szerdán délelőtt az 55-ös úton Baja közelében. Teljes útzár van a főút érintett szakaszán.

Meghalt egy motorkerékpáros Bajánál

Itthon2007.07.26, 21:06

A helyszínen meghalt egy motorkerékpáros, amikor járművével egy kamionnal ütközött csütörtökön este Baja és Bácsszentgyörgy között az 5506-os számú úton.

Első idei kánikula - csak átmeneti nyár

Időjárás2007.05.15, 09:17

Hétfőn köszöntött be hazánkban az első hőségnap, amikor a hőmérséklet sokfelé meghaladta a 30 fokot. A legmelegebbet Baja térségében mérték. Kedden keleten még lehet ilyen meleg, utána néhány napra elvonul a nyár.

Ukrán nő volt a bajai lövöldözés áldozata

Itthon2007.03.30, 08:28

Egy magyar-horvát kettős állampolgárságú, 54 éves férfi lőtte kétszer fejbe egy Baja melletti bárban azt a 30 éves nőt, akiről a nyomozás során sikerült megállapítani, hogy ukrán állampolgárságú.

Fejbe lőttek egy nőt egy Baja melletti bárban

Itthon2007.03.29, 21:39

A helyszínen meghalt az a külföldi állampolgárságú nő, akit egy szintén külföldi állampolgárságú férfi kétszer fejbe lőtt egy Baja melletti bárban csütörtökön este.

Schirilla alsógatyában szelte át a Dunát

Sport2007.02.17, 16:00

A korábban Vácnál és Bajánál is sikeresen kísérletező ifj. Schirilla György szombaton Gödnél folytatta hagyományos Duna-átúszó sorozatát, amelynek - az eredeti tervtől eltérően - ez volt az idei utolsó állomása.

Nemcsak észre lesz szükségük a szegény diákoknak

Itthon2007.01.28, 11:27

A legszegényebb családokból származó kitűnő tanuló diákoknak jelent könnyebbséget az a rendelet, amely átalakítja a felsőoktatási juttatások rendszerét. Az ezen a szűk rétegen kívül kerülő, de hátrányos helyzetű diákok számára azonban egyelőre lehetetlen kiszámolni, hogy a jövő évben összesen mekkora összegű támogatásra számíthatnak - tudtuk meg az őket segítő szervezetek képviselőitől. A diákoknak azt tanácsolják, hogy nézzenek utána alapítványi támogatásoknak is.

Felhagynak a hip-hoppal a táncos rendőrök

Itthon2007.01.11, 14:53

Egy filmjelenetet akart eltáncolni az a két rendőr, akik nemzetközi sikert arattak a táncukról készült, interneten elterjedt felvétellel. Mint mondták, csak bolondoztak, és a zajos siker ellenére nem terveznek újabb táncos produkciót. A rendőrség örül a pozitív visszhangnak, a koreográfus szerint viszont a retró hip-hop stílusba tartozó táncon még van mit csiszolni.

Mégis telezsúfolják államtitkárokkal a MeH-et

Itthon2007.01.11, 16:31

Bár a tavaly nyári kormányalakításkor a spórolás és a hatékonyabb állam jegyében kevesebb államtitkárt bíztak meg,  pénteken öttel gyarapodik a számuk. Az öt kinevezéssel a Miniszterelnöki Hivatalban ismét annyi államtitkár lesz, mint az első Gyurcsány-kormány alatt. 

Fővárosiak lehettek a táncoló rendőrök

Itthon2007.01.09, 15:30

Nem sikerült kideríteni, hogy ki az a két rendőr, akik az internetre "Bajai hip-hop" néven felkerült felvételen táncolnak. Az egyenruhás férfiak sapkája alapján azonban a Bács-Kiskun megyei rendőrség megállapította, hogy fővárosi rendőrök lehettek, akiket a madárinfluenza miatt elrendelt zárlat idején vezényeltek Baja környékére. A vizsgálat az ismeretlen rendőrökről azt viszont kiderítette, hogy a szabadidejükben és a szálláshelyük közelében perdültek táncra.