azonosítás

címke rss

Több mint három év nyomozás után felszámoltak egy Dominikáról irányított, ingatlancsalásokra szakosodott bûnszervezet

Archívum2021.10.06, 20:33

A budapesti rendõrök rács mögé juttatták azt a férfit, aki egy csalásokra szakosodott szervezet irányítója volt. A férfi a Dominikai Köztársaságban élt, és évekig fantomként tevékenykedett, még bûntársai számára is ismeretlen volt, közel 500 áldozatától 1,2 milliárd forintot csalt ki. Három év nyomozás és nemzetközi együttmûködés után szeptember 28-án repülõvel érkezett Budapestre az évekig Dominik C. fedõnéven tevékeykedõ T. Alexszel. A 30 éves férfi elfogásakor nem véletlenül próbálta titkolni valódi személyét: most 487 bûncselekmény miatt kell felelnie.

Besurranó tolvajokat keresnek Érden

Archívum2021.09.17, 14:43

Az érdi rendõrök lopás miatt nyomoznak három férfi ellen, és a lakosság segítségét kérik az azonosításukhoz.

Fiatal férfi holttestét találták meg Szolnoknál

Archívum2021.09.17, 13:59

Egy 20-30 év körüli férfi holttestére találtak rá a vízirendõrök a Tiszában, Szolnok közelében. Mivel iratok nem voltak nála, még nem sikerült azonosítaniuk. 

Két nap alatt elfogtak egy cserbenhagyó sofõrt Cegléden

Archívum2021.09.16, 16:49

Megállás és segítségnyújtás nélkül hajtott el a helyszínrõl az a sofõr, aki szeptember 13-án 17 óra körül elsodort egy férfit. A gyalogost súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

Kamerafelvételek buktattak le egy férfit Kaposváron - videó

Archívum2021.09.16, 13:38

Elzárásra ítélték azt a lopással vádolt férfit, aki Kaposvár egyik szórakozóhelyén ellopott egy õrizetlenül hagyott hátizsákot, majd szeszes italt vásárolt a benne talált bankkártyával.

Nõi holttestet találtak a Tiszában - Nem tudni, hogy ki lehet az áldozat

Archívum2021.08.29, 08:33

A rendõrség lakossági segítséget kér egy elhunyt nõ azonosításához. A 60 év körüli áldozatot Tiszabecsnél találták meg.

Több tízmilliós kárt okoznak a bérlethamisítók - most razzia indult ellenük

Archívum2021.08.26, 14:50

Óriási, több tízmilliós kárt okoz egy banda, amely bérleteket hamisít. Három embert már elfogták a rendõrök, de még többet keresnek. Magát a hamis bérletet az aluljáróban árulják. Jóval olcsóbban az eredeti árnál. Az ellen, akit ilyennel elkapnak az ellenõrök, eljárás indulhat.

Visszajárt egy tolvaj egy diósjenõi házhoz

Archívum2021.08.17, 11:51

A rétsági rendõrök azonosították és elfogták a 30 éves férfit, aki egy diósjenõi családi ház udvaráról nyulakat és szerszámokat lopott.

Buszbaleset az M7-esen: azonosították az áldozatokat, 7 nõ és a buszsofõr halt meg

Archívum2021.08.17, 12:23

Hét nõ és egy férfi halt meg az M7-es autópályán, Szabadbattyánnál vasárnap hajnalban történt buszbalesetben - közölte a Fejér Megyei Rendõr-fõkapitányság ügyeletes szóvivõje hétfõn az MTI-vel.

Pénzmosó bûnbandát számoltak fel a zalai rendõrök

Archívum2021.07.08, 16:38

A Zala megyei rendõrök 2018-ban rendeltek el nyomozást pénzmosás miatt akkor még ismeretlen bünõzõk ellen. Az ügyben 25 embert azonosították, és hallgattak ki, a szervezet élén álló két férfit pedig letartóztatták. 

Három fiatal rabolt ki egy férfit Nyíregyházán

Archívum2021.06.23, 13:31

A nyíregyházi rendõrök rablás miatt nyomoznak H. M. 19 éves nyíregyházi lakos, és 16 éves, valamint 15 éves, nyíregyházi társai ellen.

Elkapták az õrült autóst, aki frontális karambollal ijesztgette a szembejövõket a Pesti úton - videó

Archívum2021.03.03, 13:30

Közúti veszélyeztetetéssel gyanúsítja a rendõrség azt a férfit, aki a Pesti úton többször szándékosan áthajtott a szembejövõ sávba, ezzel ijesztgetve a szembejövõket.

Neptun: Mire jó az elektronikus aláírás?

Archívum2021.02.22, 09:30

A Neptun rendszernek ez az izgalmas funkciója könnyebbé és gördülékenyebbé teheti az ügyintézést. De tudod egyáltalán, mi is az elektronikus aláírás?

DNS-e buktatta le azt a férfit, aki évekkel ezelõtt megkötözött és kirabolt egy nyugdíjast

Archívum2021.02.04, 14:29

Az ügyészség csoportos rablás miatt emelt vádat azzal a többszörösen büntetett elõéletû férfival szemben, aki társaival együtt még 2013-ban megkötözött és kirabolt egy 80 éves asszonyt Egerben.

Azonosítanák Mátyás király csontjait

Archívum2021.01.25, 09:32

Új kutatásokba kezd a Magyarságkutató Intézet, amellyel esély nyílik rá, hogy meg lehessen állapítani a Hunyadi-család, így Mátyás király származását. A vizsgálatról Kásler Miklós, az emberi erõforrások minisztere nyilatkozott a Magyar Nemzetnek.

Szobrot rongált két kamasz Dombóváron

Archívum2021.01.19, 17:19

A fiúk feldöntöttek és összetörtek egy 180 centis mészkõszobrot.

Kétszer is betörtek ugyanabba a házba Veszprém megyében

Archívum2021.01.18, 17:06

Egy Pápa melletti településen élõ lakó értesítette 2021. január 16-án, délelõtt a rendõröket arról, hogy a falu egyik lakatlanul álló családi házába betörtek.

Ismeretlen holttestet találtak Baján, ezek a ruhák voltak rajta - fotók

Archívum2020.12.15, 09:28

A bajai rendõrök három hete találtak holttestet a Petõfi-szigeten. A férfi zsebeiben semmilyen irat nem volt, így nem tudták azonosítani. Ahogy azóta sem, így most az emberek segítségét kérik.

Hivatalosan is dzsihadista terroristaként azonosították a luganói késes támadót

Archívum2020.11.25, 13:39

Dzsihadista merénylõként azonosították a svájci hatóságok azt a nõt, aki késsel megtámadott egy másikat, egy harmadikat pedig torkon ragadott a svájci Ticino kantonbeli Lugano egyik áruházában kedden.

Többször is betört egy éjszaka alatt ugyanabba a házba, és a fél kamrát kifosztotta

Archívum2020.11.05, 12:13

A kecskeméti rendõrök azonosították, és õrizetbe vették a helyi férfit, aki a lopással több százezres kárt okozott.

Ruhájáról ismerték fel a Blaha Lujza téri betörõt

Archívum2020.11.04, 13:49

A józsefvárosi rendõrök elfogták a kettõs betörést elkövetõ férfit.

Holttestet találtak a Dunában Paksnál

Archívum2020.11.02, 12:21

Egy ismeretlen nõ holttestét találták meg a Duna paksi szakaszán. A rendõrség a lakosság segítségét kéri az azonosításban.

Halála után sem hagyta magára magára gazdáját egy kutya

Archívum2020.08.14, 16:35

Kedvenc kutyájával, Mackóval indult sétálni egy nagybakónaki férfi, ám családja soha többé nem látta viszont. Másfél hónapig hiába keresték, most azonban rábukkantak a holttestére. A kutya még ekkor is mellette õrködött. A rendõrök még vizsgálják a történteket.

A lakosság segítségét kérik az ázsiai tigrisszúnyogok felmérésében

Archívum2020.07.02, 17:56

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz (ELKH) tartozó Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézete ismét felhívásban kéri a lakosságot, hogy segítsék a kutatókat a hazai tigrisszúnyog-populáció feltérképezésében.

Hamis receptekkel próbált gyógyszereket kiváltani egy szegedi patikában

Archívum2020.05.19, 13:42

A szegedi rendõrök hamis magánokirat felhasználása miatt nyomoznak egy idegen férfi ellen.

Pénztárcatolvajt keresnek a miskolci rendõrök

Archívum2020.05.19, 13:26

A miskolci rendõrök lopás miatt nyomoznak egy idegen férfi ellen, a lakosság segítségét kérik az azonosításához.

Sokkoló módon végeztek ki egy nõt Angliában

Archívum2020.05.18, 11:34

A rendõrök már egy hónapja kerestek egy eltûnt, birminghami nõt, akinek a holttestét egy közeli erdõben találták meg. A nyomozás eredményei még a rendõröket is sokkolták.

Mûvészeti hallgatók adnak arcot az azonosítatlan halottaknak

Archívum2020.01.06, 14:04

A kanadai szövetségi rendõrség és a New York-i Mûvészeti Akadémia együttmûködése keretében 15 olyan azonosítatlan halott ember arcát rekonstruálják a héten, akiknek maradványaira az elmúlt csaknem ötven évben találtak rá Kanadában.

Új-zélandi vulkánkitörés: újabb négy áldozatot azonosítottak

Archívum2019.12.16, 10:48

A rendõrség újabb négy áldozatot azonosított a december 9-i új-zélandi vulkánkitörés következtében meghalt áldozatok közül. A hivatalos adatok szerint a halálos áldozatok száma tizenhatra emelkedett vasárnap.

Még nem sikerült azonosítani az Óbudán meggyilkolt nõt

Archívum2019.09.29, 11:36

Szombaton este egy holttestet találtak a III. kerületi Ladik utcában, a nõt meggyilkolták.

Azonosították a biztonsági õrt lefejelõ rablót

Archívum2019.09.05, 17:31

A rabló egy áruházba ment be a múlt héten, ahol el akart lopni egy üveg italt, de amikor a biztonsági õr észrevette, és próbálta megállítani a férfit, az lefejelte. Most a rendõrség keresi a 27 éves támadót. 

Saját húgát is meggyilkolta a daytoni mészáros

Archívum2019.08.05, 08:30

Azonosították a daytoni mészárlás elkövetõjét, a 24 éves férfi kilenc embert gyilkolt meg, köztük a saját húgát is, amikor egy AK-típusú fegyverrel lövöldözni kezdett a város szórakozó negyedében vasárnap hajnalban.

Kiderülhet, tényleg a hírhedt gengszter fekszik-e a nevével jelölt sírban

Archívum2019.07.31, 13:27

Felnyitják az egyik leghírhedtebb amerikai bûnözõ, az FBI-ügynökök által 85 éve lelõtt John Dillinger indianapolisi sírját, és még aznap vissza is temetik az 1930-as években elhíresült gengsztert. A holttest kihantolása véget vethet az összeesküvés-elméleteknek, amelyek szerint az egyesek által népi hõsként ünnepelt bandita talán nem is a nevét viselõ sírban nyugszik.

Õk azonosították a dunai hajóbaleset áldozatait

Archívum2019.07.24, 16:52

Bátonyterenyén tartottak három napos elméleti és gyakorlati képzést a modern kriminalisztika szakemberei. A tréning témája a tömegszerencsétlenségek áldozatainak azonosítása, a kémiai, biológiai, radioaktív és nukleáris védelem szabályainak betartása volt. A dunai hajóbaleset áldozatait is a DVI-egység azonosította.

Dunai hajóbaleset: ruhájáról azonosították a Hableány kapitányát

Archívum2019.06.13, 09:17

A Hableány kapitányát és matrózát is családtagok azonosították. A hatóságok mindent megtettek azért, hogy elkerüljék az ezzel járó súlyos traumát. 

Dunai hajóbaleset: azonosítottak egy újabb áldozatot

Archívum2019.06.13, 09:10

A Hableány sétahajó balesetének újabb áldozatát azonosították – közölte a Budapesti Rendõr-fõkapitányság csütörtök reggel a honlapján.

Újabb holttestet azonosítottak, még nyolc embert keresnek

Archívum2019.06.09, 10:00

Azonosították a szombat délután Százhalombattánál megtalált holttestet. Az eddig eltûntként keresett dél-koreai nõ a május 29-ei dunai hajóbaleset áldozata.

Hajóbaleset: ujjlenyomat, DNS és fogminta alapján azonosítják a holttesteket

Archívum2019.06.06, 12:05

Napról napra kerülnek elõ újabb halálos áldozatok a múlt heti dunai hajóbaleset után. Hét embert még szerdán, közvetlenül a Hableány nevû turistahajó és a Viking Sigyn ütközése után találtak meg, nyolc embert pedig az elmúlt négy napban. Ebbõl mindössze három halálos áldozatnál volt egyértelmû, hogy a hajóbalesetben halt meg, mert õket a roncsból vagy annak közelébõl hozták a víz felszínére. Öt holttestre viszont a Duna délebbi szakaszain találtak rá. Mindegyiküket azonosították már. Ez a folyamat szabályosan, az Interpol-protkollnak megfelelõen zajlik, és a magyar szakemberek mellett a dél-koreaiak is részt vesznek benne. Azt is ellmondták, ...

Betiltották az arcot elfedõ ruházatot Srí Lankán

Archívum2019.04.29, 07:50

Betiltották Srí Lankán az arcot elfedõ összesfajta ruházatot, amely megakadályozza az azonosítást, a tilalom kiterjed az arcot teljesen eltakaró kendõre, a burkára, valamint a nikábra is, egy héttel a húsvétvasárnapi Srí Lanka-i terrortámadások után.

Kiderült, hogy ki halt meg a kigyulladt budapesti kollégiumban

Archívum2019.01.25, 18:42

Szerda este gyulladt ki a Károli Gáspár Egyetem Hittudományi Kara Markusovszky téri kollégiuma. Oltás közben a tûzoltók egy összeégett holttestet találtak a harmadik emeleten. Akkor még csak annyit lehetett tudni, hogy egy férfi halt meg. A rendõrség ma azonosította a holttestet.

Állítják, ez a valaha észlelt leghatalmasabb nagy fehér cápa

Archívum2019.01.18, 23:14

Tigriscápák tanulmányozására futott ki a hawaii Sand Island vizein az a tengerbiológusokból álló kutatócsoport, amely végül nem várt módon egy minden eddiginél hatalmasabbnak tartott nagy fehér cápával találta szembe magát. A sajtóban megjelent hírek szerint a hét méter hosszú, valamint kettõ és féltonna testtömegûre becsült ragadozó világrekordernek számít, mert ez minõsül az eddig észlelt leghatalmasabb nagy fehér cápának. De valóban így van-e?

Ismeretlen holttest a Dunában: tudja, kié ez az óra?

Archívum2019.01.16, 14:26

Solt közelében látták meg egy férfi holttestét január 10-én a vízben. Azonosításához a lakosság segítségét kérik.

Veszélyes, ha egy cég tárolja az ujjlenyomatunkat és arcképünket?

Archívum2019.01.09, 15:11

Egyre felkapottabb téma az Egyesült Államokban, hogy az olyan vállalatok, mint a Google és a Facebook használhatják-e a felhasználók biometrikus adatait anélkül, hogy erre engedélyt kérnének tõlük. A jogi csata elsõ színhelye Illinois állam, ahol egy megkérdõjelezhetõ törvény biztonsági hálót nyújt a techvállalatoknak, amelyek következmények nélkül férhetnek hozzá a felhasználók ujjlenyomatához és arcképéhez.

Egy nõ holttestét találták meg Kaposvárnál

Archívum2018.09.25, 20:59

Egy nõ holttestét találták meg kedden délután a Deseda tó toponári partszakaszán. A rendõrség a holttest azonosításához a lakosság segítségét kéri.

Férfi holttestet találtak Budapesten

Archívum2018.08.16, 17:50

Budapesten, a Kvassay tápzsilip takarítása közben találták meg egy ismeretlen férfi holttestét. A rendõrség a lakosság segítségét kéri az azonosításához.

Kiderült, hogy kik a ceglédberceli baleset áldozatai

Archívum2018.05.23, 13:27

Tegnap kilenc életet követelõ baleset történt Ceglédbercelnél, ahol egy kisbusz ütközött frontálisan. Azóta a rendõrség megkezdte a nyomozást, és kiderült az is, hogy kik ültek a jármûben. A román sajtó szerint 35 gyerek maradt árván az áldozatok után.

Részletek a meggyilkolt sólyi kislányról: apja azonosította Adrienn holttestét

Archívum2018.05.23, 08:10

A meggyilkolt sólyi kislány, Adrienn holttestét édesapja azonosította, az õ emlékezetébe örökké bevésõdött az a kép, ahogy akkor látta gyermekét.

Így nyomoznak a felismerhetetlen holttestek esetében

Archívum2018.04.24, 13:01

Az ujjlenyomatok levétele is problémás lehet, ha egy holttest hosszú idõt tölt a vízben, pláne nehéz az azonosítás, ha csak néhány testrész áll a nyomozók rendelkezésére. Vajon milyen nyomokat keresnek, milyen technikákat vetnek be, hogy minél hamarabb azonosítsák a holttestet? A Fertõ tóban talált torzó kapcsán egy nyugállományba vonult megyei bûnügyi igazgatót kérdeztünk arról, hogyan, milyen nyomok alapján azonosítanak valakit a szakértõk egy ilyen bonyolult esetben.

Holtan találtak meg egy négy hónapja eltûnt fiút

Archívum2018.04.13, 09:36

Élete legfájdalmasabb pillanatát kellett átélnie Payer Évának, akinek négy hónapnyi eredménytelen keresés után kellett azonosítania fia holttestét - írja a Blikk.

Segítséget kér a rendõrség: ismeretlen, elhunyt férfi találtak Budapesten

Archívum2018.04.11, 18:15

Április elsején, az V. kerületben egy halott férfit találtak a járókelõk, iratok nem voltak nála. A rendõrség a lakosság segítségét kéri az azonosításhoz.

Egy fiú holttestét találták meg Jászberényben

Archívum2018.03.12, 11:02

Az eddig azonosítatlan holttestre a városban lévõ kõhídnál találtak rá, pár száz méterre attól az üzlettõl, ahol január 6-án utoljára látták a 17 éves S. Zsoltot - írja a Blikk.

Januártól jön a kötelezõ e-ügyintézés a cégek számára

Archívum2017.12.20, 16:04

A hazai e-ügyintézés új, kibõvült felületet kap január 2-ától a cégek és az állampolgárok számára, elõbbiek számára kötelezõ lesz azt használni. Az e-ügyintézés lehetõségét egyebek mellett az államigazgatási szervezeteknek, önkormányzatoknak, bíróságoknak, közüzemi szolgáltatóknak kell biztosítaniuk.

A rendõrség a lakosság segítségét kéri a holttest azonosításában

Archívum2017.10.04, 11:55

Jelentkezzen, ha a személyleírás, vagy a fényképeken látható ruhanemûk alapján azonosítja a férfit! – kéri a rendõrség a www.police.hu-n.

Az elnök koporsójában két másik ember is feküdt

Archívum2017.06.01, 16:46

A 2010-es szmolenszki légi katasztrófa áldozatainak exhumálása során a koporsókban több testrészt találtak, mint kellett volna. Volt olyan koporsó is, amelyben a testrészeket elcserélték. 

Valami bajuk volt Zalaegerszeggel

Archívum2017.04.30, 16:25

Három férfi megrongálta a zalaegerszegi Dísz téren lévõ Zalaegerszeg táblákat, volt amelyiket ki is döntötték. Nem ússzák meg a felelõsségrevonást a vandálok, akikrõl persze kiderült, hogy nem helyiek.

Kiderült, mi bujkál a Naprendszer szélén

Archívum2017.04.13, 22:26

Új törpebolygót fedeztek fel a Naprendszer külsõ tartományában. Az objektum a DeeDee nevet kapta.

Még mindig nem azonosítottak mindenkit az orosz terror áldozatai közül

Archívum2017.04.05, 12:32

Szerda reggelre a 14 halottat követelõ oroszországi metrórobbantás áldozatai közül egyet még mindig nem sikerült azonosítani. Az orosz Nyomozó Bizottság megtalálta és átkutatta a feltételezett elkövetõ lakását.

Pilótástul talált rá az iskolás fiú a Messerschmittre

Archívum2017.03.08, 22:08

A pilóta maradványaival együtt talált rá egy második világháborús német Messerschmitt Bf-109 típusú vadászgép roncsaira egy 14 éves fiú Dániában, aki a történelemleckéje miatt indult kincsvadászatra édesapjával a családi birtokon.

Veronai buszbaleset: az összes áldozatot azonosították

Archívum2017.01.31, 09:34

Befejezték a veronai buszbaleset áldozatainak azonosítását. Ezt hétfõn az olasz rendõrség jelentette be.

Rokonaik sem láthatják a veronai buszbaleset két súlyos sérültjét

Archívum2017.01.26, 08:32

Közvetlen hozzátartozóik sem mehetnek be a két súlyos sérülthöz, akik még mindig válságos állapotban fekszenek a veronai kórházban. A közvetlen azonosítás helyett DNS-minta segítségével azonosítják majd õket.

Veronai buszbaleset: jövõ hétre tolódhat az áldozatok azonosítása

Archívum2017.01.25, 11:10

A veronai buszbaleset 16 áldozatának azonosítása valószínûleg nem fog a hétvégére befejezõdni. Megnehezíti az eljárást a tûz miatti roncsolódás, így valószínûleg csak jövõ hétre tudják lezárni az azonosítást.

Veronai tragédia: Szerdára fejezhetik be az áldozatok azonosítását

Archívum2017.01.23, 13:58

Ahogy arról korábban a Life.hu beszámolt, nem sokkal dél után megérkezett a negyedik súlyos sérült is a Honvédkórházba. Közben kiderült, kik vezették a tragikus balesetet szenvedõ autóbuszt, és most azt is megtudtuk, mikorra fejezhetik be leghamarabb az áldozatatok azonosítását.

17 év után kapták el a kecskeméti cukrászlány gyilkosát

Archívum2016.06.02, 16:00

Egy DNS-minta alapján sikerült beazonosítani a magas, erõs férfit, aki 1999-ben végzett a cukrászdában dolgozó fiatal nõvel.

Még fél év, és feleslegesek lesznek a jelszavak

Archívum2016.05.25, 16:16

Viselkedés alapján azonosítja majd a felhasználót a Google új megoldása, ami tízszer olyan biztonságos lesz a cég szerint, mint az ujjlenyomatolvasó.

Befogták az eltûnt utasszállító vészjelzõ berendezésének jelét

Archívum2016.05.26, 08:35

Sikerült befogni a múlt héten eltûnt egyiptomi utasszállító gép vészjelzõ berendezésének jelét. A jeladó három kilométeres mélységben lehet, de ha megtalálják, a gép újabb darabjaira is rábukkannak.

Azonosították az egyik párizsi támadót

Archívum2016.01.15, 16:40

DNS-minták alapján sikerült azonosítani a párizsi merényletek egyik elkövetõjét. A marokkói származású férfi november 18-án egy rendõri akció során robbantotta fel magát Saint-Denis-ben.

Öt terrorgyanús személyt azonosítottak Olaszországban

Archívum2015.11.19, 07:52

Öt terrorgyanús személyt azonosított Olaszországban az FBI, akik többek között a Szent Péter-bazilika és a milánói dóm ellen akartak merényleteket elkövetni. A gyanúsítottak egyelõre szabadlábon vannak.

A tenyerünk nyitja a bankkártyát

Archívum2015.11.09, 15:46

Az ujjlenyomatolvasás már nem menõ, itt az ideje a tenyérvéna-azonosításnak: a Fujitsu fejlesztése a felhasználók adatai védelmében született.

A wifi a falon is átlát, alufóliacsákót fel!

Archívum2015.10.28, 16:38

Egy hétköznapi wifis router is képes arra, hogy azonosíthatóvá tegye az embert. Az sem akadály, ha az illetõ a szoba túloldalán van.

Az iPhone-ok biztonságosabbak lehetnek

Archívum2015.08.07, 10:08

Biztonsági szakértõk szerint az androidos okostelefonok ujjlenyomatolvasója egyszerûen nem védi eléggé a felhasználók adatait.

Pearl Harbornál elesett katonák maradványait exhumálták

Archívum2015.07.28, 11:12

A második világháborúban Pearl Harbornál elesett amerikai katonák maradványait exhumálták Hawaiion azonosítás céljából a Pentagon tájékoztatása szerint. Az áldozatok a USS Oklahoma hajó legénységéhez tartoztak.

Ujjmozgás alapján követné le a felhasználókat az NSA

Archívum2015.05.27, 09:37

Az NSA olyan technológiát tesztel, ami a telefon képernyõjének simogatása alapján azonosítaná a felhasználókat.

Ismeretlent gázolt a vonat Agárdnál

Archívum2014.12.18, 09:20

A rendõrség sem tudja, kit ütött el vonat szerda délután Agárdon, a holttest azonosításához a lakosság segítségét is kérik.

Soroksári gyilkosság: két férfi DNS-ét azonosította a rendõrség

Archívum2014.09.24, 13:30

Két férfi DNS-ét azonosította a rendõrség a tavaly szeptemberi soroksári gyilkosság helyszínén, illetve az áldozaton – közölte az Országos Rendõr-fõkapitányság Bûnügyi Fõigazgatósága kiemelt életellenes ügyeket felderítõ fõosztályának vezetõje egy szerdai sajtóbeszélgetésen.

A kórházigazgató öntötte a savat a nõ vallomása szerint

Archívum2013.06.24, 14:44

Szembesítették támadójával a savval leöntött nõt. Az asszony a férfi szemébe mondta, hogy felismeri benne a támadót - tudta meg a Blikk.

Gyûrûbe építené jelszavainkat a Google

Archívum2013.01.23, 18:20

A hagyományos, néhány tucat karakterbõl álló jelszavaknak befellegzett, a keresõcég szerint a fizikai azonosítást biztosító megoldásoké a jövõ. A Google szerint a közeli jövõben akár egy gyûrûként viselhetõ kütyü szolgálhatja az internetezõk biztonságos azonosítását.

Januártól kötelezõ lesz a kutyák egyedi megjelölése

Archívum2012.08.03, 09:20

Januártól a négy hónaposnál idõsebb kutyát csak egyedi azonosítóval, úgynevezett elektronikus transzponderrel ellátva lehet tartani. Az új rendszer nagy segítséget jelenthet az elveszett állatok családjukhoz történõ visszajuttatásában, és megkönnyíti az állatkínzások felderítését, bizonyítását - mondta el az [origo]-nak a D.A.S. JogSzerviz szakértõje, dr. Bezzegh Edina.

Újabb holttesteket azonosítottak a Costa Concordiánál

Archívum2012.04.17, 18:09

Egy idõs amerikai, egy olasz tengerész, illetve egy német házaspár maradványait sikerült azonosítani a Costa Concordia ócenjárónál, amely január közepén ütközött sziklának és borult fel. Két holttestet még mindig nem találnak.

Franciaországba érkeztek az Air France-katasztrófa áldozatainak maradványai

Archívum2011.06.16, 11:37

Több hónapig is eltarthat a két évvel ezelõtt szerencsétlenül járt Air France-repülõgép áldozatainak azonosítása. Az óceánból eddig felszínre hozott száznégy emberi maradványt szállító hajó csütörtök reggel érkezett meg Franciaországba.

Tûvé tennék az egész világot egy pedofilért

Archívum2007.10.08, 11:43

Története során elõször kért globális lakossági segítséget az Interpol egy pedofíliával gyanúsított férfi azonosításához. A férfi 12 fiúval fajtalankodott Kambodzsában és Vietnamban.

Megkezdték a lezuhant orosz repülõn utazók azonosítását

Archívum2006.08.23, 21:35

Befejezték a Donyeck mellett szerencsétlenül járt orosz repülõgép utasai utáni kutatást, a szétszóródott holttesteket egy több száz méteres területrõl kellett összegyûjteni. Megkezdték az áldozatok azonosítását.

A világ legkisebb chipje a Hitachitól

Archívum2006.02.07, 15:57

A rádiójeladós áramköröket akár bankjegyek azonosítására is lehet majd használni. 

A szabálytalankodó jármûvek tulajdonosait büntetnék

Archívum2005.07.30, 09:30

A tulajdonost vonhatná felelõsségre a rendõrség, ha nem sikerül kideríteni, hogy ki szabálytalankodott jármûvével - értesült a Népszabadság. Magyarországon a gyakorlat egyelõre csak egyértelmû azonosítás esetén teszi lehetõvé, hogy a szabálytalankodót megbírságolják. A jelenlegi módszerrel azonban csak minden második szabálytalankodót lehet felelõsségre vonni.

A szökõár nyolcszáz halottját exhumálták Thaiföldön

Archívum2005.01.10, 13:55

Vasárnap azonosítás céljából kihantolták a december 26-i szökõár nyolcszáz, sebtében eltemetett áldozatát Thaiföldön. A hatóságok azt szeretnék bizonyítani, hogy nincs közöttük azonosítatlan külföldi áldozat.

Lopott autók azonosítása sms-sel

Archívum2005.01.06, 12:23

Mobiltelefonos sms-sel lehet beazonosítani a lopott gépkocsikat egy Csehországban kialakított rendszer segítségével.

Az Interpol is segít Dél-Ázsiában

Archívum2005.01.06, 03:07

A dél-ázsiai szökõár áldozatainak azonosításában való közremûködésrõl határozott szerdán az Interpol. A nemzetközi bûnüldözõ szervezet Lyonban arról döntött, hogy különleges egységet hoz létre az áldozatok azonosításának segítésére.

Szemetelõket köröznek Tajvanon

Archívum2004.09.05, 11:57

A tajpeji kormány honlapján tette közzé négy férfi fotóját, akiket szemetelésért köröznek. Mindannyian cigarettacsikket dobtak el az utcán. A kormány a lakosság segítségét kéri azonosításukhoz.

Õszülést okozó gének azonosítása

Archívum2004.06.02, 13:54

Francia kutatók olyan génpárt azonosítottak emberben, amely valószínûleg kulcsszerepet játszik a haj õszülésében.

Rhode Island: 81 áldozat még azonosítatlan

Archívum2003.02.23, 11:58

Tizenöt embert tudtak eddig azonosítani a közül a 96 közül, akik a csütörtökön vesztették életüket egy Rhode Island-i szórakozóhelyen keletkezett tûzben. Az áldozatok azonosítását fog- és ujjlenyomatok, valamint DNS-minták segítségével végzik. Ha bebizonyosodik, hogy valakit büntetõjogi felelõsség terhel a tûz miatt, akár tömeggyilkossággal is megvádolhatják.

Görögország: feloldják az óvintézkedéseket

Archívum2002.04.26, 21:41

Görögországban hétfõn feloldják a három halálos áldozatot követelõ, titokzatos vírusfertõzések nyomán bevezetett óvintézkedéseket, miután látványosan visszaesett az újabb megbetegedések száma, és a kutatók közel jutottak a vírus azonosításához.

Azonosították a délszláv vérengzések több áldozatát

Archívum2002.01.21, 15:52

Közel 40 ezer polgári személyt gyilkoltak meg az 1990-es évek elején a délszláv konfliktusban. Sokukról annyit se tudnak hozzátartozóik, hogy mikor és hol vesztették életüket, nemhogy azt, hogy hol lehetnek holttesteik. Egy erre a célra létrehozott nemzetközi bizottság DNS-minták alapján végzi a kihantolt áldozatok azonosítását. A vizsgálatoknak köszönhetõen az elmúlt hetekben már több család kaphatta vissza elhunyt hozzátartozója maradványait.

Megkezdték az áldozatok azonosítását New Yorkban

Archívum2001.10.24, 14:09

New Yorkban megkezdték a terrortámadások áldozatainak azonosítását a sejtekben található örökítõ anyag, a DNS (dezoxiribonukleinsav) vizsgálata segítségével. Szerdára a Világkereskedelmi Központban meghalt emberek közül nyolcnak a kilétét állapították meg kizárólag ezzel a módszerrel, mivel más módon nem volt lehetséges.

Újfajta azonosítórendszert is bevezetnek az amerikai reptereken

Archívum2001.09.24, 16:09

Az amerikai kormány az Egyesült Államok repülõterein a beszálló pultokhoz különleges kamerák fölszerelését indítványozta. Az újfajta készülékek olyan pontossággal ismerik fel az emberi arcvonásokat, hogy azok ugyanúgy alkalmasak lesznek azonosításra, mint az ujjlenyomatok rajzai.

Hónapokig elhúzódhat az áldozatok azonosítása

Archívum2001.09.13, 15:36

Miközben a különleges mentõalakulatok túlélõk után kutatnak a Világkereskedelmi Központ és a Pentagon leomlott épületrészének romjai között, az igazságügyi orvosszakértõk is elkezdik munkájukat. Az õ feladatuk sem jár kisebb lelki megterheléssel: a merényletek áldozatait nemegyszer teljesen szétroncsolódott holttestek alapján kell beazonosítaniuk; aminél talán csak a túlélõkkel való szembesítés megrendítõbb.

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ