Audi

címke rss

Magyar akkuval jön az elektromos Audi SUV

Auto2015.08.14, 10:33

Várhatóan az idei Frankfurti Autószalonon mutatkozik be a Q6 tanulmány változata, részben magyar akkumulátorokkal.

Jól teljesítettek a magyar gyárak

Gazdaság2015.08.12, 10:36

2015 júniusában az ipar 11 százalékkal jobban termelt, mint egy évvel korábban ugyanekkor - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból. A termelés az év els§ hat hónapjában 7,3 százalékkal magasabb volt az el§z§ év azonos id§szakinál.

Kína miatt aggódnak a nagy autógyárak

Gazdaság2015.08.05, 15:54

A kínai autópiac az ezredforduló óta a nyolcszorosára n§tt, 2009-ben már lekörözte az amerikait. Ezen felbuzdulva több nagy autógyár is megtelepült Kínában, akik most foghatják a fejüket.

Ebb§l háború lesz az Audi és a Mercedes között

Sport2015.08.03, 16:57

Óriási botrány van a német túraautó-bajnokságban (DTM): a hét végi futamon a csapatrádión hallani lehetett, amint az Audi f§nöke azt mondja a pilótájának: Lökd ki! És § a következ§ kanyarban ki is lökte az el§tte haladó két Mercedest.

Még sosem gyártottak ennyi Audit Gy§rben

Gazdaság2015.07.30, 10:55

Több mint egymillió gyártott motorral és 84 ezer, a gyártósorról legördül§ autóval eddigi legmagasabb termelési volumenét érte el az idei év els§ félévében az Audi Hungaria Motor Kft., közölte a gy§ri székhelyű vállalat.

Már nem úgy húz ez a Volkswagen motor

Gazdaság2015.07.20, 13:10

2005 óta el§ször esett vissza a Volkswagen forgalma Kínában .

Már Magyarországot fenyegeti a kínai t§zsdeválság

Gazdaság2015.07.16, 15:28

Nem csitul a t§zsdepánik Kínában, és ezt már a nyugati cégek is érzik. Az Audi feladta azt a tervét, hogy 600 ezer autót értékesít idén a távol-keleti országban. A cég magyarországi motorgyárában nem n§ idén a termelés.

A Porsche legy§zte az Audit a Le Mans-i 24 óráson

Gphírek2015.06.14, 19:07

Kett§s gy§zelmet arattak, öt év után taszítva le a cégcsoporton belüli riválisukat a dobogó tetejér§l. Az F1-ben a Force Indiával versenyz§ Nico Hülkenbergnek sikerült megnyernie élete els§ 24 órását Earl Bamberrel és Nick Tandyvel hármasban.

Reklámokkal áraszthatnak el minket az autóink

Gazdaság2015.06.11, 13:08

Az Audi vezérigazgatója attól tart, a jöv§ben a Google önvezet§ autói kéretlen reklámokkal bombázhatják majd az utasaikat. A Google nem kívánta kommentálni a felvetést. Az informatikai cég viszont igyekszik üzleti együttműködésre lépni a német autóipari vállalatokkal európai projektjei megvalósításához.

Az Audi megint nemet mondott az F1-re

Gphírek2015.05.19, 15:37

A sportnak önállóan kell megoldania a problémáit a vezérigazgató szerint, de a német cégnek is van nagyobb gondja az F1-es részvételnél.

Jean, dugóba kerültünk. Most vezessen helyettem!

Auto2015.05.18, 10:22

Az el§djénél visszafogottabb megjelenésű és b§ három mázsával könnyebb új Audi Q7-es a buszlimuzinok variálhatóságát a luxusautók szolgáltatásaival ötvözi, kis tempónál pedig már elvezeti magát.

Vasalódeszkát csavaroztak a 600 lóer§s Audi TT hátuljára

Auto2015.05.12, 14:49

Egyedi építésű TT-t mutat be az Audi a hagyományos, Wörthi-tónál rendezett GTI-találkozón.

Red Bull: Csak az Audi tarthat minket az F1-ben

Gphírek2015.05.12, 11:31

Hosszú id§ után el§ször a német konszern részér§l sem tagadták egyértelműen az F1-es terveket, de a Red Bull szerint hivatalos tárgyalások egyel§re nem zajlanak a részvételr§l.

Mindenki fel akarja vásárolni a Nokia térképét

Techbázis2015.05.10, 16:14

Az Uber hárommilliárd dollárt ajánlott a Here térkép és navigációs rendszerért. Nem §k az els§k, akik megvennék a Nokia offline térképét.

Vízb§l gyárt üzemanyagot az Audi

Auto2015.05.04, 11:30

Az Audi drezdai kísérleti üzemében elkezd§dött a szintetikus e-diesel üzemanyag termelése.

Az Audi a VW-elnök lemondatása után sem készül az F1-be

Gphírek2015.04.30, 14:17

Továbbra sem tervezi az Audi, hogy belép a Forma-1-be, mert a számos motorsport programjuk mellett nincs kapacitásuk az F1-es részvételre. Januárban még a Red Bull angliai csapatának felvásárlását tervezhették.

Nagy baj van az Audi turbómotorjaival

Auto2015.04.30, 13:33

Az Auto Bild szerint komoly gond van az Audi által fejlesztett, EA888 kódjelű motorcsaláddal. Az 1,8-as és kétliteres turbós benzinesekben hibásak lehetnek a dugattyúk és a dugattyúgyűrűk.

Az Audi nem létez§ utánpótlás-sorozatból dobbanthatna az F1-be

Gphírek2015.04.27, 17:11

Az FIA legmagasabb utánpótlás-sorozat jelenleg nem is létezik, de elvben jó platformot jelentene a német autógyár számára a hibrid turbómotorok kifejlesztéséhez.

A futár egyb§l a csomagtartóba szállít

Techbázis2015.04.23, 11:37

Az Amazon kiemelt németországi vásárlóinak szól az ajánlat, de nem mindegy, milyen autójuk van.

Hatalmi harcok nyomhatják az F1 felé az Audit

Gphírek2015.04.21, 12:18

A német autómárka anyavállalatánál zajló hatalmi harcok el§segíthetik az Audi közeledését a Forma-1-hez, de az sem kizárt, hogy a VW csoport egy másik márkával lépne be a világbajnokságba. Bernie Ecclestone személye lehetett a visszatartó er§.

Lehúztak még egy b§rt a legszebb Audi kombiról

Auto2015.04.16, 14:23

A Prologue és a Prologue Avant tanulmányok után a Sanghaji Autószalonon az emelt hasmagasságú verzió is debütál.

Az Audi hosszabbított a gy§ri kézisekkel

Sport2015.04.10, 10:58

Az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. további három évvel meghosszabbította támogatói szerz§dését a Gy§ri Audi ETO KC-val. A vállalat  10 éve támogatja a klubot, azóta a gy§riek 11 Magyar Kupát, 8 bajnoki címet és két BL-gy§zelmet szereztek.  

A Red Bull az Audinak sem eladó

Gphírek2015.04.05, 12:56

Nem fejleszt önálló motort, és nem is eladó a csapat, jelentette ki Helmut Marko, aki katasztrofálisnak min§sítette számukra a szezon kezdetét.

Vezet§ nélkül autózott át Amerikán egy Audi

Auto2015.04.03, 12:18

A Delphi Automotive befejezte az Észak-Amerikában valaha végrehajtott leghosszabb, San Franciscótól New Yorkig tartó, vezet§ nélküli tesztutat.

Addig jó, amíg az Audi nincs a Forma-1-ben

Auto2015.03.31, 23:14

Az Audi vadonatúj, neuburgi sportközpontjában alaposan szemügyre vettük a német cég idei versenyautóit, és a pilótákkal meg a mérnökökkel kedélyesen elbeszélgetve rájöttünk, kár lenne, ha ott hagynák Le Mans-t.

A gy§ri focisták leadták az Audi-kulcsokat

Gazdaság2015.03.24, 11:17

Autószalonban adják le azt a 25 autót, amit a Gy§ri ETO FC játékosai és a sportvezet§i használhattak. Az Audi Hungaria felbontotta a támogatói szerz§dést a profi labdarúgócsapattal, miután kirobbant az Quaestor-botrány.

Robotok cipelik az autókat az Audi-gyárban

Auto2015.03.17, 15:48

Az Audi már teszteli a jöv§ intelligens gyárának rendszereit: a februárban indult kísérleti üzem keretében az Audi ingolstadti gyárában két robot önállóan viszi át az elkészült autókat a gyártócsarnoktól egy átmeneti raktárterületre.

Önjáró Audi autózik át Amerikán

Auto2015.03.17, 08:41

Vezet§ nélküli autó szeli át hamarosan az Egyesült Államokat. Soha nem volt még ilyen próbálkozás.

Itt a vége a gy§ri futballcsapatnak

Sport2015.03.14, 13:15

Az Audi Hungaria felmondja szponzorációs szerz§dését a Gy§ri ETO FC profi labdarúgócsapatával, az utánpótlást azonban továbbra is támogatják – jelentette be a német autógyár. Az ok a Quaestornál kialakult helyzet, ami negatív hatást gyakorol a klub hírnevére. 

A DTM-ben résztvev§ gyártók az F1-es szuperlicencek átgondolását kérik

Gphírek2015.03.06, 14:21

Közösen kéri az FIA-t a Mercedes, az Audi és a BMW, hogy a német túraautó bajnokságot (DTM) is vegyék figyelembe az F1-es szuperlicenc elnyeréséhez szükséges ponttáblázaton. Jelenleg a DTM pilóták számára kizárt, hogy az F1-ben folytassák a pályafutásukat, ez Pascal Wehrleinnek okoz gondot.

Leállt éjjel az Audi

Gazdaság2015.02.19, 09:42

Bombariadó miatt csütörtök hajnalban kiürítették a gy§ri Audi járműgyár egyik csarnokát, a karosszériagyártó üzemet – írja a Kisalföld. A termelés reggel hatkor újraindult.

Három évre ítélték az Audi miatt

Itthon2015.02.17, 10:29

Vesztegetés elfogadása bűntettének elkövetése miatt els§ fokon három év börtönben letöltend§ szabadságvesztésre ítélte a Tiszántúli Természetvéd§k Társulatának elnökét a Debreceni Törvényszék hétf§n.

Megcsalta a férje, elpusztította az Audi R8-asát

Auto2015.02.10, 10:58

Férje szupersportkocsiján vett elégtételt egy megcsalt feleség, gyakorlatilag az Audi R8-as egyetlen porcikájának sem kegyelmezett. Az autóra karcolt "személyes üzenetekkel" is üzent a hűtlen férfinak.

Forró lehelettel liheg a nyakadba - Audi TT Roadster-menetpróba

Auto2015.02.10, 08:42

A legújabb gy§ri sportkocsi egyetlen, nem elhanyagolható élményelemmel b§víti az Audi TT repertoárját: nyitható a teteje. A Roadster még dízelmotorral sem rossz autó, a 310 lóer§s kétliteres benzinessel pedig elszabadul benne a pokol.

Fülsiketít§ az útdíj próbaüzemének gépházzaja

Gazdaság2015.01.10, 09:00

Orbán Viktor szerint az útdíjjal kapcsolatos kifogások nem többek a rendszer próbaüzemének gépházzajánál. A gépházzaj közepette eladtak majdnem 300 ezer megyematricát, fideszes politikusok tiltakoztak, Budaörs pedig nem fizeti tovább az M7-es világítását. Egyre olcsóbb az üzemanyag, esett a forint árfolyama, n§tt az export és az Audi-gyár termelése. A kormány a vasárnapi házhoz szállítást is megtiltja, de véget vetett az italkeresked§k kálváriájának. A Tesco boltokat zárhat be, a Sberbank fiókokat, az MNB elkezdte szétszerelni az MKB-t.

Táncolj, playboy! - Audi TT 2.0 TFSI Quattro-teszt

Auto2015.01.06, 09:22

Az Audi TT harmadik generációját még úgy is megbámulja szinte minden járókel§, hogy az orrán kívül alig változott a formája az el§djéhez képest. Viszont az R8-ast leszámítva egyik Audit sem ilyen jó vezetni, és a Golf-rokonság is alig érhet§ tetten.

Utat neveznek el az Audiról

Itthon2014.12.03, 13:36

Az Audi köz nevet adta egy III. kerületi, eddig névtelen, felújítás alatt álló gyalogútnak szerdán a F§városi Közgyűlés.

Az Audi szalon kérte, közterületet neveznek el a márkáról

Itthon2014.12.02, 20:52

Egy Audi márkakereskedés kérésére az épület melletti, eddig névtelen közterületet Audi közre nevezhet át a f§város.

11,2 helyett 40 milliárdot kap a gy§ri Audi

Gazdaság2014.11.21, 08:27

Elismerte a nemzetgazdasági tárca, hogy a korábban közölt 11,2 milliárd helyett valójában 40 milliárd forinttal támogatja az állam az Audi gy§ri gyárberuházását.

Így kel életre a legmen§bb Audi

Auto2014.11.20, 12:54

Az Audi a Los Angeles-i Autószalonon mutatta be a márka új formanyelvét és az A9-est felvezet§ Prologue tanulmányt. Rendes koncepcióautóhoz ill§en az újdonság futurisztikus, érint§felületekkel tarkított műszerfalat kapott, amely roppant látványosan kel életre. Néhány év múlva az elképzelésekb§l valóság lehet.

Csajoknak ennyi jár - Audi A3 1.4 TFSI Cabriolet-teszt

Auto2014.11.19, 08:00

De legalább már jár valami. Úgynevezett csajos Audit teszteltünk, és nem szenvedtünk t§le.

Az autógyárak miatt pörgött fel az ipar idén

Gazdaság2014.11.12, 10:06

Az exportra gyártott termékek között még nagyobb a dominanciája a gépjárműveknek, a kivitt ipari termékek közel 17 százaléka ehhez az iparhoz köthet§. Az el§z§ évi számokhoz képest 14 százalékkal n§tt ezek kiviteli. A teljes export 15 százalékát adó számítógép, elektronika, optikai termékek exportja 8,2 százalékkal n§tt egy év alatt.   

Térképen a kormány 130 milliárdja

Gazdaság2014.11.10, 09:25

Az elmúlt négy évben több mint 130 milliárdot költött a kormány különböz§ cégek és vállalkozások támogatására. A kiosztott pénz évr§l évre növekszik, de az új munkahelyek száma nem egyenes arányban követi ezt. Egyre drágább idecsábítani a befektet§ket, hiszen annál több pénzt kell adnunk, minél inkább visszaesik a versenyképességünk a környez§ országokhoz képest.

Így rágják szét a nyestek az autót

Auto2014.11.07, 12:12

Az Audi bekamerázott egy A3 kabriót, aztán ráeresztett egy nyestet, hogy megtalálja az állatok kedvenc helyeit. A viselkedéskutató akció célja, hogy a kritikus pontokon a mérnökök a korábbinál hatékonyabb védelmi megoldásokat tudjanak alkalmazni. Európában gyakori meghibásodási ok, hogy az állatok szétrágnak kábeleket az autók motorterében.

Lerántották a leplet az új Audiról

Auto2014.11.06, 15:34

A Los Angeles-i Autószalonon mutatja be új tanulmányát az Audi, amely egyfel§l az A9-es négyajtós luxuskupét, másfel§l a márka új formanyelvét vezeti fel. Az autót az Audi új formatervezési igazgatója, Marc Lichte tervezte.

Az Audi rázhatja fel a magyar ipart

Gazdaság2014.11.05, 13:59

Gy§rben megkezdték az új TT Roadster sorozatgyártását, így négyre b§vül az Audi Hungaria által gyártott modellek száma. Ezzel megugorhat a magyar ipar, de a GDP-nek is jót fog tenni. Orbán Viktor szerint Magyarország ma már elképzelhetetlen az Audi nélkül.

Az Audi továbbra sem tervezi, hogy beszáll a Forma-1-be

Gphírek2014.11.04, 20:56

Az elmúlt hetek során ismét szárnyra kaptak az ezzel kapcsolatos, folyamatosan visszatér§ pletykák, de a márka motorsport programját irányító Wolfgang Ullrich szerint erre nincs nagyobb esély, mint korábban bármikor. Alonsóval sem tárgyalnak.

A nevet§ harmadik - Audi A6-menetpróba

Auto2014.10.28, 10:10

Mindenki tudja, hogy a fels§-középkategóriában az 5-ös BMW a sportos, az E-osztályos Mercedes pedig a kényelmes, az Audit viszont aligha érdeklik ezek a sztereotípiák, amíg az A6-os a piacvezet§. Nem is nagyon nyúltak hozzá a modellhez a frissítésnél, a változásokat f§leg a lemezek alatt kell keresni.

Robotautó még nem volt ilyen gyors

Techbázis2014.10.21, 15:56

Az Audi sof§r nélküli RS7-ese 240 kilométer/órával száguldott.

Olcsóbb benzin és repül§n utazó urán

Gazdaság2014.10.18, 10:48

A CitiBank kivonul a lakossági piacról, a benzin egyre olcsóbb, a gáztározók lassan tele vannak, az urán pedig repül§gépen jött. Újra elkezdtünk hitelt felvenni, a felszámolt Alba Takarék ügyfelei megkapták a kártérítést. Brüsszel kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a földtörvény miatt. Ez történt a héten.

Egy gyár leállása miatt lassult az ipar

Gazdaság2014.10.14, 10:31

Csaknem hat százalékkal elmaradt az ipari termelés b§vülése augusztusban az el§z§ havitól, és éves szinten is csak fél százalékos b§vülést mutat a statisztika. Az ipar lassulása a nyár végi ideiglenes gyárleállásokkal magyarázható, így ezek hatása várhatóan átmeneti lesz, közölte az NGM.

Egymást el§zgetik a német autógigászok

Archívum2014.10.12, 10:01

Hatalmas a verseny az autópiacon a világ három legnagyobb luxusautó-gyártója között. Err§l árulkodnak legalábbis a szeptemberi értékesítési statisztikák, melyek szerint a BMW nyakára már megérkezett a nagy rivális Audi és Mercedes is. 

Elkészült a százezredik magyar Audi az új gyárban

Auto2014.09.11, 15:18

15 hónap elég volt a kerek szám eléréséhez, a jubileumi autó egy 300 lóer§s S3-as.

Ezután babazsúrnak fog tűnni a hullámvasút - Audi S1-teszt

Auto2014.08.29, 10:11

Bár brit kutatók nyilván megcáfolnák, az Audi S1 alapján nagyon úgy tűnik, mégis létezik német humor. Vajon mi mással lehetne megmagyarázni minden id§k leg§rültebb nagyszériás kisautóját 231 lóer§vel, összkerékhajtással, csillagászati árral, vicces kiegészít§kkel, illetve olyan kereszt- és hosszirányú gyorsulással, amit§l még a vidámparkon edz§dötteknek is eláll a lélegzete?

B§vítené logisztikai parkját az Audi

Gazdaság2014.08.26, 09:00

A cég szeretné, ha Gy§rben lenne a második logisztikai csarnok.

A stadionok és a német autók húzzák a gazdaságot

Gazdaság2014.08.14, 16:21

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a gazdaság egészségesebb szerkezete, szakért§k szerint viszont inkább a német autógyárak és a stadionépítések hajtják a magyar gazdaságot. Az elemz§k szerint nem várható, hogy továbbra is várakozáson felül b§vüljön a magyar nemzeti összetrmék.

Autógyártókat büntet Kína

Auto2014.08.06, 12:43

Az Audit, a Chryslert és tucatnyi japán autóalkatrész-gyártót találtak bűnösnek a kínai hatóságok szabadverseny-ellenes tevékenységük miatt. A Mercedest és a BMW-t tovább vizsgálják.

Öngyilkosság lenne nyugdíjazni a dízeleket

Auto2014.07.30, 09:27

Idén 25 éves a TDI-motor, igaz, a hibridek és elektromos autók terjedésével kérdésesnek tűnhet a jöv§je, és a károsanyag-kibocsátását is egyre nagyobb ráfordítással lehet csökkenteni. Ám az Audinál folytatódik a dízelek offenzívája, a V8-as motorhang-imitáció után jöhet a villanyturbó, s§t, műgázolajjal is kísérleteznek. A fejlesztések oka prózai: ma csak így lehet csökkenteni az el§írt uniós flottafogyasztást.

Ontja az autókat a gy§ri Audi

Auto2014.07.15, 11:11

A nagy kereslet miatt augusztus közepét§l három műszakra áll át a magyarországi gyár. Ezzel elérik a teljes gyártási kapacitást.

A rugózásával is energiát termel a jöv§ autója

Auto2014.06.26, 13:03

Az Audi kutatás és fejlesztési f§nöke árulta el, hogy már nagyon közel járnak a szériamegoldáshoz.

Az Audi a sírból hozta vissza a gy§zelmet Le Mans-ban

Auto2014.06.15, 21:32

Hosszú id§ után nem favoritként indult az Audi a 24 órás versenyen, de az egyenletes tempó és a tűrhet§ megbízhatóság végül meghozta a 13. gy§zelmet a márkának. Az es§vel és balesetekkel tarkított versenyben mindhárom gyári csapatnak reális esélye volt a gy§zelemre, az utolsó órákban is többször cserél§dött az élen a sorrend.

Ki nyerhet idén Le Mans-ban?

Auto2014.06.13, 13:57

Szombaton 15 órakor rajtol a világ leghíresebb 24 órás autóversenye, amelyen a valaha volt legkomplexebb versenyautók Forma-1-es tempóban b§ ötezer kilométert tesznek meg. 16 év után tért vissza a Porsche, de már az els§ évében sem esélytelen a rutinos Audival és a pole pozíciót megszerz§ Toyotával szemben.

Szemtelen bicikliseken és udvarias vezet§kön törik a fejüket a robotautók

Auto2014.05.12, 14:45

Már 2017-ben megjelennek az els§ megvásárolható, automatizált vezetésre képes autók, tömegesen azonban valószínűleg csak évtizedek alatt terjednek majd el. Addig is van még rengeteg megoldandó probléma: mit kezdjen például a robot a nem szokványos közlekedési helyzetekkel, például egy szabálytalan biciklissel? A Google és a Volvo élen jár a fejlesztésekben, nézzük, hol tartanak!

Hatéves luxuskombi egy új Dacia áráért - Audi A6 Avant 2.0 TFSI Multitronic használt teszt

Auto2014.04.28, 12:24

Új korában b§ 11 millióba került, hatévesen a negyedét éri a benzines alapmotorral szerelt Audi A6 Avant. Egy új Logan áráért sok presztízst, hatalmas helykínálatot és sok extrát kínál, de nem árt tudni, hogy a fenntartása is drágább egy átlagautóénál.

Ezzel támad a BMW-re az Audi

Auto2014.04.09, 12:59

Az Audi közzétett néhány kedvcsináló képet a Q4-es szabadid§-autó tanulmányváltozatáról. A premier Pekingben lesz.

Jégtánc traffipax-országban

Auto2014.03.29, 09:34

Nem Hummert, hanem Audi Quattrókat kapunk, és a Balaton helyett egy befagyott svéd tó a helyszín, de olvad a jég, úgyhogy bármi megtörténhet. Azt is túl kellene élni, hogy beszíjaznak a navigátorülésbe Stig B-csoportos szörnyetegében, majd szélvészgyors új S3 Cabriókkal, illetve S1-esekkel kieresztenek a rénszarvasok és traffipaxok közé. Mi sül ki vajon a négykarikás játékokból? 

Mellékszerepl§b§l f§szerepl§ - Audi TT bemutató

Auto2014.03.13, 10:08

Nemrég még azt hittük, az új TT csak egy lesz az Audi 2014-es újdonságai közül, de aztán úgy alakult, hogy idén ez lesz az egyetlen fontos bemutatója a márkának. Megnéztük a gy§ri Audi-gyárban készül§ sportautó új nemzedékét.

Letaszították a trónról a BMW-t

Archívum2014.03.11, 16:12

Az idei els§ két hónapban az Audi több autót adott el, mint a nagy rivális BMW, ezzel átvette a vezetést a luxusautó-gyártók között zajló éles versenyben. 

Lebukott a legvadabb gy§ri Audi

Auto2014.03.03, 12:52

A Genfi Autószalonon csak holnap leplezték volna le az Audi TT-t, de kiszivárgott néhány fotó. Nem néz ki rosszul.

AWF: harminc új munkahely Sárváron

Archívum2014.01.23, 17:25

Közel 1,8 milliárd forintos fejlesztést kezdett meg az AWF Autóalkatrész-gyártó Kft. Sárváron, amivel legalább harminc új munkahelyet is teremt, jelentették be sajtótájékoztatón.

Ontja a motorokat a gy§ri Audi-gyár

Auto2014.01.21, 11:53

Közel kétmillió er§forrással és 43 ezer autóval ismét rekordot döntött az Audi magyar leányvállalata.

Új Audi TT, fronthajtású BMW, terepjáró Fiat 500 X - 2014 autós újdonságai, 1. rész

Auto2013.12.29, 07:47

2014-ben a német prémiummárkák mutatják majd be a legtöbb új modellt, lassan már minden piaci rést betömnek egy új modellel, még azt is, amelyr§l korábban nem is tudtuk, hogy létezik. Magyar szempontból az immár teljes egészében gy§ri gyártású, harmadik generációs Audi TT lesz fontos modell, a flottavásárlók viszont az új Ford Mondeónak, a sportos sof§rök pedig a turbós Honda Civic Type R-nek és a Lamborghini Gallardo utódának örülhetnek majd. Megjelenik a BMW els§kerekes, családi egyterűje és a Fiat 500 modellcsalád kis terepjárója is. Újdonságokat bemutató cikksorozatunk els§ részében az Alfa Romeótól a Land Roverig jutunk el. 

Az Audival szerz§dött a PannErgy

Gazdaság2013.12.23, 08:26

17 éves h§szállítási szerz§dést kötött a PannErgy leányvállalata az Audi Hugáriával. Ennek keretében a magyar cég geotermikus energiával látja majd el a gy§ri Audi gyáregységeit.

Büszkék lehetünk, hogy közünk van hozzá - Audi A3 Sedan 1.4 TSI DSG-teszt

Auto2013.12.12, 14:08

El§ször a kombik, aztán az SUV-k, végül a crossoverek elterjedésével összefüggésben temették sokan a klasszikus szedánformát, az öreg kontinensen legalábbis. Az autóformájú autó azonban tovább él, s§t virul: rövid id§n belül a második prémiummárka kapta fel a témát, az Audi az A3 szedánnal egy számára új kategóriába merészkedik.