aszály
címke rss- kapcsolódó címkék:
- szárazság
- klímaváltozás
- globális felmelegedés
- természetvédelem
- csapadék
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Megszeretteti a kormány az árvizeket a tikkadó magyarokkal
Rengeteg víz folyik át az országon, ez alapján lehetnénk akár víznagyhatalom is, de ennek csak minimális része marad meg nálunk, a többi elcsorog, úgyhogy egész Európában nálunk az egyik legkevesebb az egy főre jutó hasznos vízmennyiség. A kormány megirigyelte a sivatagos Izraelt, ahol sokkal fejlettebb az öntözési kultúra. A tikkasztó aszályos évekkel a harcot az öntözési hivatal veszi majd fel, amely jövő július 1-től áll fel.
Érdemes bespájzolni káposztából
A száraz nyár soha nem látott rovarinváziót hozott a szabadföldi kertészeti ágazatban, a növények korlátozottan fejlődtek ki, így a piacra kevés fejes, kel- és vörös káposzta, valamint karfiol és brokkoli jut. A termelők azonban jobb évet zárhatnak, mint tavaly, mert az árak nőnek.
- címkék:
- mezőgazdaság
- aszály
- káposzta
- Címkefelhő »
Elvitte a kukoricatermést az aszály
A kukoricatermés várhatóan alig lesz több négymillió tonnánál az idén, az ország akár behozatalra is szorulhat.
- címkék:
- aszály
- kukorica
- Címkefelhő »
Bezárul a klímacsapda Magyarország körül
Idén újra dőlhet az évszázados szárazságrekord, de a jövőben már erre kell számítanunk. Pár évenként viszont elönt majd minket az eső. A katasztrofális szárazság oka az esőt hozó ciklonok elmaradása, ami viszont a globális felmelegedés következménye.
Az évszázad legszárazabb éve lesz 2012 Magyarországon
Ha nem esik különösen sok eső az ősz folyamán, 2012 lesz az évszázad legszárazabb éve Magyarországon. Legutóbb tavaly dőlt meg az aszályrekord. Hasonló szárazság utoljára 2000-ben volt, azelőtt pedig 1971-ben.
Spanyol aszály miatt növekedhet az olívaolaj ára
A tavaszi aszály miatt nagyjából 600 ezer tonnával kevesebb extra szűz olívaolajat termeltek Spanyolországban, így annak nagybani ára három hónap alatt 62%-al növekedett.
- címkék:
- aszály
- olívaolaj
- áremelkedés
- drágaság
- Címkefelhő »
Óriási áremelkedés keseríti meg az év végét
Több mint kétszáz forint lesz karácsonyra a krumpli kilója, mert a rossz termés miatt Anglia mindent felvásárol, ami Európában fellelhető. Az aszály miatt nincs elég takarmány, csak drágán, emiatt a sertéshús már drágult, a tojás ára ötven forint fölé nőhet, és a tej árát sem tudják a mostani szinten tartani a hipermarketek. A kenyér október 1-jétől drágul, akár 340 forintig.
- címkék:
- élelmiszerár
- aszály
- Címkefelhő »
Alig használt az eső
Egy ásónyomi mélységben már nincs katasztrofális vízhiány, de a víz nem szivárgott lentebbre. Az 50-100 centiméteres mélységben változatlanul csontszáraz a talaj.
- címkék:
- időjárás
- aszály
- csapadék
- szárazság
- Címkefelhő »
Segítséget kér az EU-tól az agrártárca
Az elmaradó eső miatt az Európai Unióhoz fordult a mezőgazdasági minisztérium, hogy enyhítsék az aszálykárt. Fazekas Sándor miniszter a támogatások növelését, és az agrár-környezetvédelmi előírások felfüggesztését kérte.
Jövő nyárra készül fel a kormány az aszályra
Stratégiát készít a kormány a vízgazdálkodásból és az aszály kezeléséből, hogy az Alföld ne váljon elsivatagosodott területté. Több halastó és rizsföld lesz.
Rekordforró évet várnak a Jézuskától
2013 lehet minden idők legmelegebb éve a gyermek Jézusról elnevezett El Nino jelenség miatt, hacsak nem történik egy jelentős vulkánkitörés. A klímakutatók szerint viszont nem a rekordok az igazán fontosak, hanem az, hogy évtizedenként átlagosan 0,16 Celsius-fokkal van melegebb a Földön.
- címkék:
- aszály
- szárazság
- El Nino
- Címkefelhő »
20 százalékkal lesz drágább a kenyér? Élelmiszer-árrobbanásra készülhetünk
Nemrég maga Orbán Viktor is elismerte azt, ami már hetek óta körbejárja a sajtót: fel kell készülni az élelmiszerek árrobbanására. A miniszterelnök tavaszra datálta, de a szakemberek szerint már ősszel várhatóak az áremelkedések.
Így szárad ki Magyarország
Sopron környékét leszámítva nincs olyan csücske Magyarországnak, ahol ne hiányozna legalább 25 liter eső a sokévi átlaghoz képest. Nagykanizsa és Fehérgyarmat környékén a legnagyobb a baj, de a Dél-Balatonnál is katasztrofális a szárazság. Jövő tavaszig a lehető legtöbb esőnek kellene lehullnia ahhoz, hogy többé-kevésbé helyreálljon az egyensúly.
Minden csepp vízre vigyázni kell a Felső-Tiszán
Valóban nagyok a homokpadok, és nagyon alacsony a vízszint a Tisza felső szakaszán, de az nem igaz, hogy bárhol teljesen kiszáradt volna a folyó. Az öntözőcsatornákban és a tározókban nagyon kevés víz maradt, sok kert kórótengerré vált, de a maradék víz legalább szép tiszta, a pálinka pedig sokkal zamatosabb lesz. Helyszíni riport.
Száraz lábbal lehet sétálni a Tiszában
Az nem igaz, hogy már száraz lábbal át lehet kelni a Tiszán Záhonynál, de valóban nagy a kiszáradás a mederben, ahol az ilyenkor szokásosnak csak harmada a vízhozam.
Jól jön a hurrikán az USA éléskamrájának
Nem használ a rengeteg eső az aszály miatt tönkrement kukoricának, de enyhíti a katasztrófát. Változó viszont, hogy hol mennyi csapadék várható, a konkrét mennyiségek attól függnek, merre és milyen sebességgel mozog a trópusi ciklon az USA belső területein.
Ezek voltak a legszárazabb éveink
Továbbra is jóval kevesebb a csapadék Magyarországon, mint a nyári hónapokban megszokott, sokéves átlag. A szárazság a Dél-Dunántúlon és az Alföld déli részén a legnagyobb. Nézze meg az aszálytérképeket!
Megérzi az aszályt az Aranyponty Zrt.
Nemcsak a takarmány kerül sokba, hanem a forróság miatt elpárolgott víz pótlása is. A tógazdaság árbevétele húsz százalékkal csökkenhet.
Négyszázmilliárdnál jár az aszályszámla
A korábban becsült 200 milliárd forintnak a duplájára rúg az idei aszálykár. Takarmányfronton is nagyon rossz a helyzet, az export az állatállomány létét fenyegetheti.
Az aszály miatt lesz drágább a marhahús
Egyelőre nem követi a marhahús ára az aszály miatt emelkedő gabonaárakat, de ha elkezdi, sokaknak kell lemondania a sztékről.
- címkék:
- aszály
- marhahús
- Címkefelhő »
Csapdákkal fogják a vaddisznókat a Balatonnál
Robbanásszerűen szaporodik a vaddisznóállomány, a Balaton térségében ráadásul az aszályos időjárás is ront a helyzeten, ugyanis a szomjazó állatok a víz közelségét keresik. Ezért Szigligeten csapdákkal csökkentik a vaddisznóállományt.
Megszokottá válik az évezredes aszály
Évezredes szárazság sújtotta Észak-Amerika nyugati vidékeit 2000 és 2004 között. Kanadai és amerikai kutatók szerint ez volt a legnagyobb aszály a térségben az utóbbi 800 évben, és tovább fog súlyosbodni a 21. század hátralévő részében.
Felhőszakadások sem enyhítik az aszályt
Hiába tűnik úgy, hogy az elmúlt időszakban sok a csapadék, ez messze nem elég ahhoz, hogy csökkenjen a súlyos szárazság az országban. Vannak olyan helyek, ahol lassan a kutak elapadására is számítani kell.
Újabb élelmiszerválsághoz vezethet az aszály
A 2008-as válság megismétlődésétől tartanak az amerikai szakértők az országban tomboló aszály miatt. Minden idők legdrágább kukoricáját adták-vették pénteken a chicagói árutőzsdén, mivel az utóbbi évek legsúlyosabb aszálya tönkretette a kukoricatermés nagy részét az országban.
- címkék:
- éhezés
- aszály
- kukorica
- Címkefelhő »
Tengeri a sivatagban
A hopi indiánok évezredek óta sikeresen termelnek kukoricát szárazművelésnek nevezett módszerükkel a félsivatagos Arizonában. Magyarország egyes vidékeit is gyakori aszály fenyegeti. Ők hogyan birkóznak meg a problémával?
Barátkozik a brutális vízdíjakkal a kormány
Úgy pazaroljuk a vizet, mintha végtelenül sok lenne belőle, pedig egyre durvább aszályok fenyegetik egész Magyarországot, főleg az Alföldet. Egy most elkészült kormányzati anyag szerint meg kell fontolni, hogy magasabb vízdíjakkal ösztönözzék az embereket a hatékonyabb vízfelhasználásra. Vége a litereket pazarló vécéöblítésnek, meg kell barátkoznunk a szennyvízzel, és újra kell gondolni azt is, hol tároljuk az árral és az esővel érkező vizet.
Zivataros és napos lesz a május
Helyi záporok, zivatarok enyhíthetik a szárazságot, de érdemben nem változtatják meg az aszályos időjárást májusban. Egy átlagos napon délutánra elszórtan eső, zápor, zivatar alakul ki a gomolyfelhő-képződésből, de több lesz a napsütés a sokévi átlagnál. A tavaszi aszály és a kemény tél miatt egész Közép-Európában rosszabb termésre számítanak a 2011-esnél.
Kevés lesz a víz nyáron a Balatonban
Várhatóan egész nyáron a hivatalos szabályozási minimum alatt marad a Balaton vízszintje, ám a turisztikai szezont egyelőre nem zavarja a vízhiány. Az előrejelzések szerint a májusi időjárás sem enyhíti a szárazságot a tó vízgyűjtőjén.
Láthatatlan víz miatt marad el az áztató eső
Hiába várnak áztató esőre a kertészek. A felhőkben lebegő pára mostanában csak arra elég, hogy eltakarja a napot. Mi veszett el a légkörből, vagyis mi kell ahhoz, hogy essen az eső?
Minden vízcseppre szükség lesz az idén a Balatonban
Ha folytatódik a tavaszi aszály, nagyon lesüllyedhet a Balaton vízszintje. A vízügyi szakemberek semmit sem tudnak tenni azon túl, hogy egy csepp vizet sem engednek le a tóból, amelynek teljes kiszáradásától azonban a globális felmelegedés ellenére sem kell tartani.
Télig tartó aszály fenyegeti a briteket
Kiszáradnak a folyók, pusztulnak a halak Angliában, mert az 1920-as évek óta nem volt ekkora vízhiány. Az előrejelzések szerint egy esős nyár jól jönne majd, de érdemben nem tudja pótolni a 2010 óta elmaradó csapadékot.
Csak a gyepnek lesz elég az eső
Arra elég az áprilisi csapadék, hogy ne legyen még nagyobb szárazság. A hónap végén visszatér a meleg. Ennek azért nem örülnek a gazdálkodók, mert így erőteljesebben párolog az amúgy is átlagos csapadék nedvessége a talajból.
Elfogyott a víztartalék a magyar földből
Biztosan nem lesz már számottevő eső márciusban, a februári hó pedig alig segített a vetésnek és a kiskerteknek. Ha most jönne egy bőséges esőzés, kivirulna a határ, mert a növények most nagyon alkalmazkodóak. Mindenképpen kell öntözni, a veteményt és a füvet is, ha van rá lehetőség. Nem árt az öntözés a bokroknak, gyümölcsfáknak sem.
Pusztítja a mecseki erdőt a téli szárazság
Megsínylik a mecseki erdők az enyhe és száraz telet: a csemeték közül több nem ver gyökeret. A hétvégére ugyan lehűl a levegő, de számottevő csapadék továbbra sem valószínű sem hó, sem eső formájában.
Az évszázad legszárazabb éve volt 2011 Magyarországon
A szélsőségesen csapadékos 2010 után rendkívül száraz volt 2011 Magyarországon. Van olyan vidék, ahol a sokéves átlag felét sem érte el a csapadék, az aszálynak csak a kiváló termést szüretelő borászok örülhettek. Az éghajlatkutatók szerint a két rekordév nem tudható be egyértelműen a klímaváltozás hatásának, de jelzi, hogy szélsőségesebbé válik az időjárás Magyarországon.
Sok a horgász, kiszáradnak a halastavak
Idén megduplázódott a Balaton környéki horgásztavak forgalma, a súlyos aszály miatt azonban sok halastó kiszáradt. A vízhiány leginkább az irmapusztai halastavakat tápláló Tetves-patakot sújtja. Legrosszabb esetben ivadéknevelés helyett jövőre meg kell vásárolni a Balatonba telepítendő halakat.
Rendkívüli éhínséggel néz szembe jövőre több mint hétmillió afrikai az EU szerint
Az Európai Unió humanitárius biztosa szerint minden eddiginél súlyosabb éhínséggel kell szembenéznie 2012-ben az éhségövnek is nevezett afrikai Száhel-övezet lakóinak. A biztos szerint humanitárius vészhelyzet fenyeget a térségben, ahol már most is mintegy hétmillió ember éhezik.
Légihíddal segítik az ivóvízhiánnyal küszködő Tuvalut
A csendes-óceáni törpeállamban napokon belül ezrek maradhatnak ivóvíz nélkül. Magyarország a nyáron vett fel diplomáciai kapcsolatot Tuvaluval, amelynek brüsszeli nagykövete szerint akkor érné meg az együttműködés, ha segélyekre vagy befektetésekre számíthatna a magyaroktól.
A szélsőséges időjárástól is függ, mikor és hol tör ki polgárháború
Összefüggés van az időszakosan fellángoló fegyveres konfliktusok és a ciklikusan jelentkező éghajlati-időjárási jelenségek között. A három-hétévente hőséget és aszályt okozó El Nino is felelőssé tehető az elmúlt fél évszázad során kirobbant harcok harmadáért a 90 szubtrópusi-trópusi országban, például Peruban a Fényes Ösvény terrorakcióiért - állapították meg amerikai kutatók.
Az ENSZ hivatalosan is megállapította, hogy éhínség van Szomáliában
Húsz év után ismét éhínség pusztít Szomália két régiójában az ENSZ szerint. A humanitárius szervezetek arra figyelmeztetnek, hogy azonnali megoldásra van szükség, hogy az aszály és a fegyveres konfliktusok miatt kialakult éhínség ne terjedjen át más régiókra is. A segélyszervezetek munkáját a helyi fegyveres csoportok hátráltatják. Legutóbb 1992-ben volt éhínség a kelet-afrikai országban.
"Nincs étel, ahonnan jövök" - tízmillió afrikait fenyeget az éhhalál
Fegyveres csoportok és banditák nehezítik az aszály miatt menekülő több százezer szomáliai útját, akik közül sokan hetek óta vándorolnak a világ legnagyobb menekülttábora felé. Az ENSZ hiába épített új tábort a túlzsúfolt dadaabi tábor mellé, a kenyai hatóságok nem engedélyezik a megnyitását.
Megmentette a dinnyét a hétvégi eső Szabolcsban
"Termésmentő eső" hullott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az elmúlt napokban. A térségben már az aszály jelei kezdtek mutatkozni az idei csapadékszegény időjárás miatt. Az esős időjárás különösen a kukoricatermésnek, a napraforgónak és a zöldségféléknek tett jót.
Tízmillió embert sújt a hatvan éve nem látott afrikai szárazság
Afrika keleti részein hatvan éve nem tapasztalt szárazság van. Nincs víz, és emelkednek az élelmiszerárak, emiatt ezrek menekülnek a térségből.
- címkék:
- Kelet-Afrika
- aszály
- szárazság
- Címkefelhő »
Hatvan éve nem látott szárazság fenyeget éhhalállal több mint tízmillió afrikait
Kenya és Szomália több térségében is vészhelyzet van a 60 éve nem látott szárazság miatt az ENSZ szerint. A szervezet szerint Afrika szarvánál több mint tízmillió embert fenyeget az éhínség.
A megatüzek is fokozzák a fölmelegedést
A klímakutatók eddig úgy vélték, a globális fölmelegedés következtében válnak mind gyakoribbá a különösen pusztító erdőtüzek. A legújabb kutatás szerint azonban a megatüzeknek nevezett katasztrófák maguk is gerjesztik a klímaváltozást.
Katasztrofális aszály sújtja a Föld tüdejét
Az amazóniai esőerdők területén kialakult aszályoknak nagyobb hatása van a globális klímaváltozásra, mint az Egyesült Államoknak egy év alatt - állítják brit és brazil tudósok.
Putyin pilótaként segítette a tűzoltást
Jelentősen lassítja az orosz gazdaság fejlődését a rendkívüli hőhullám. A termés egyharmada elpusztult, számos gyárat pedig a szmog miatt zártak be ideiglenesen. Az állam vezetőinek is mélypontra csökkent a népszerűsége, amin Vlagyimir Putyin államfő repülőről való tűzoltással próbált javítani.
Félig kiszáradnak a magyar folyók a klímaváltozás miatt
Akár 40 százalékkal is csökkenhet a folyók nyári vízhozama Európa nagy részében a következő évtizedekben az éghajlatváltozás miatt. A nagymértékű apadás Magyarországot is fenyegeti, mert az ország klímája már ötszáz éve melegszik.
Tevék támadása Ausztráliában
Ausztrália északi területein a szárazság miatt a tevék a falvakban próbálnak vízhez jutni. A megvadult állatok rettegésben tartják a lakosságot.
Milliárddolláros katasztrófák
Pechük van az amerikaiaknak a változatos domborzattal: emiatt kell évente egy teljes magyar költségvetésnyit elkölteni a természeti katasztrófák után.
Gyatra gabonatermés várható
Keveset ért a múlt heti eső az aszály ellen - állítja a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke. Vancsura József szerint akár 30 százalékkal is kevesebb kalászos gabona teremhet az idén.
Keleten 60-70 százalékos is lehet a terméskiesés
Vörös riasztást rendeltek el az aszály miatt Kínában
Nyolc kínai tartományban mintegy négymillió embert sújt az aszály - írja a BBC. Az egyik érintett tartományban már 105 napja nem esett. Kína riasztást rendelt el, és több mint tízmilliárd forintnak megfelelő összeget különítettek el a károk enyhítésére.
Havazás, hőhullám és szárazság - a nagyvilág időjárása
Az Egyesült Államok északkeleti államaiban a következő napokban újabb havazásra lehet számítani, helyenként akár 15 centiméter friss hó is hullhat. A Föld másik felén, Ausztráliában a hetek óta tartó forróság okoz problémákat, míg Argentínában az elmúlt évek legsúlyosabb aszályával néznek szembe az ott élők.
- címkék:
- Ausztrália
- időjárás
- havazás
- hó
- aszály
- Föld
- USA
- Argentína
- Címkefelhő »
Stagnál a lengyel gabonatermés
Lengyelországban 27,1 millió tonna gabonát takarítanak be idén, annyit, mint tavaly, közölte becslését a lengyel statisztikai hivatal pénteken.
Jobb a termés, de alacsonyabb a szőlő ára
Tegnap a Balaton Agrár (BA) Zrt. megkezdte Ordacsehiben a Csabagyöngye szőlők szedését, ezzel itthon megkezdődött a szüret. Tavaszi József, a társaság elnök-igazgatója arról számolt be, hogy a Dél-balatoni borvidéken - ha marad a száraz napos időjárás - a tavalyi aszályos évnél sokkal jobb termésre számítanak. (A BA 180 hektárnyi saját és 370 hektárnyi integrált szőlőterületen gazdálkodik.)
- címkék:
- időjárás
- aszály
- Balaton
- BA Rt.
- Címkefelhő »
Megtorpanhat a tejpiaci boom
Várhatóan a közeljövőben nem folytatódik a tej és tejtermékek 2007-es, "soha nem látott" mértékű áremelkedése, de fennmarad az elért viszonylag magas árszínvonal és az áringadozás - írja Nemzetközi Agrárpiaci Kilátások 2008. című, a XI. Magyarországi Mezőgazdasági Előrejelzési Konferencia anyagai alapján, az agrártárca hozzájárulásával készült elemzés.
- címkék:
- aszály
- tej
- kereslet
- Európai Unió
- Címkefelhő »
Földünk legextrémebb időjárású helyei
Napjainkban egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási események, egy-egy helyen extrém mennyiségű csapadék hullik, vagy éppen több hónapig tartó aszály nehezíti az életet. Sokat lehet hallani új pozitív és negatív hőmérsékleti rekordokról is. Földünkön vannak helyek, ahol az ilyen szélsőségek mindennaposnak számítanak.
- címkék:
- kékfény
- aszály
- hőség
- Antarktisz
- csapadék
- Címkefelhő »
Szárazság miatt vizet importálnak Ciprusra
Hétfőtől Görögországból importálnak vizet az aszály sújtotta Ciprusra, hogy csökkentsék a vízhiányt. A szigetet sújtó szárazságért a kutatók egyértelműen a klímaváltozást teszik felelőssé.
Hajóval szállítják az ivóvizet Barcelonába
Az elmúlt száz év legnagyobb aszálya pusztít Katalóniában, ahol példátlan szigort vezettek be a vízkészletek kímélésére. Az ötmilliós Barcelonát csak úgy tudják ellátni vízzel, hogy tartályhajókkal szállítanak ivóvizet a városba.
Heves esőzések, aszály és forróság a nagyvilágban
Míg Haiti szigetén az elmúlt napokban zajló heves esőzés következtében kialakult földcsuszamlások nehezítik az ott lakók életét, addig Cipruson az aszály okoz egyre nagyobb problémát. Indiában pedig már hetek óta tart a hőség, Nagpurban lassan már három hete 40 fok feletti csúcshőmérsékleteket mérnek.
Eltűnhet a mirelit az üzletekből
A tavalyi aszály miatt hiány alakulhat ki több fagyasztott hűtőipari termékből a hazai piacon - mondta a Világgazdaságnak Cseh László, a Magyar Hűtő- és Konzervipari Szövetség elnöke.
Enyhül az aszály Ausztráliában
A La Nina jelenségnek köszönhetően mérséklődik, az Ausztráliát évről évre sújtó aszály, állítják ausztrál klimatológusok. Az idei nyár az elmúlt hét év legcsapadékosabb nyara volt az országban.
- címkék:
- Ausztrália
- aszály
- csapadék
- jelenség
- La Nina
- Címkefelhő »
Hónapok óta tart az aszály Új-Zélandon
A hét végén egy ciklonnak köszönhetően kiadós esőzés zajlott Új-Zéland északi szigetén. A hónapok óta tartó aszály következtében a felszíni és felszín alatti vízkészletek egyaránt kiürülőben vannak.
- címkék:
- Új-Zéland
- ciklon
- aszály
- vízkészlet
- Címkefelhő »
Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb aszálya sújtja Kínát
A Kína déli részén szeptember óta tartó szárazságot az elmúlt 50 év legsúlyosabb aszályaként emlegetik. Több mint egymillió ember küzd vízhiánnyal a térségben, ahol az elmúlt hónapok alatt mindössze néhány milliméter csapadék hullott.
- címkék:
- Kína
- aszály
- csapadék
- szárazság
- Címkefelhő »
Kevesebb cukorrépa termett
Rövid és hatékony cukorrépa-feldolgozási kampány kezdődött szerdán a Magyar Cukor Zrt. két dunántúli gyárában. Az aszályos nyár következtében a vártnál mintegy 20 százalékkal kevesebb cukorrépát, összesen 805 ezer tonnát dolgoznak fel a legnagyobb magyar cukorgyártó cég petőházi és kaposvári gyárában. A feldolgozási időszak mindkét üzemben 55 napig tart majd, s az előzetes becslések szerint összesen 119 ezer tonna cukor kerül majd a silókba.
Vis maiornak minősítették az idei aszályt
A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter az ország egész területére vonatkozóan vis maiornak minősítette a 2007. évi nyári aszályt - közölte a minisztérium sajtóosztálya.
- címkék:
- aszály
- sajtóosztály
- egész terület
- Címkefelhő »
Állami segítséget várnak a gabonatermelők
Az aszály nemcsak az állattartóknak okozott komoly veszteségeket, hanem a gabonásoknak is - derült ki a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) gabona-választmányának tegnapi ülésén.
Pénzzel segítjük az aszályos Moldovát
A magyar külügyminisztérium azonnali 50 ezer eurót utal át a moldovai kormány által nyitott segélyszámlára, az ország mezőgazdaságát sújtó szárazság miatt - közölte a Külügyminisztérium szóvivői irodája.
Tovább drágul a tej
Félidejénél tart a hazai tejáremelés: az őszi második drágulást már csak kevéssé fékezheti az olcsó import, mert egész Európában drágul a tej. Augusztusban 5-7 százalékkal emelkedett a tejtermékek ára, s az aszály miatt még az idén további 10-15 százalékos drágulásra lehet számítani.
Ősztől negyedével drágulhat a hal
A halgazdaságoknak is gondot jelent az aszály, mivel ez több helyen a halak pusztulásához, illetve kényszer-lehalászásokhoz vezetett - közölte a Haltermelők Országos Szövetsége és Terméktanácsa.
- címkék:
- aszály
- hal
- Címkefelhő »
Esőért imádkoznak Törökországban
Széttárt karokkal és föld felé fordított tenyérrel imádkoznak esőért a hívek a török fővárosban, Ankarában. A város már hónapok óta szenved az aszálytól és a vízhiánytól.
- címkék:
- Törökország
- Ankara
- aszály
- eső
- vízhiány
- Címkefelhő »
Sivatagi levegő volt felettünk csütörtökön
Szélsőségesen száraz volt a levegő hazánkban csütörtökön. A sivatagi értékek kialakulásában a keddi hidegfront és az aszály egyaránt szerepet játszik. Közérzetünk számára kifejezetten kedvező lehet a sivatagi levegő. A párolgás rendkívül magas, sokat kell locsolni.
- címkék:
- Besenyei Péter
- aszály
- levegő
- párolgás
- Címkefelhő »
Cukorrépa dömping várható
Az időjárás viszontagságai ellenére az Európai Uniós cukorrépa piacon rendkívül nagy termésre számítanak a gazdák. Január óta pedig több országban is csökkent a vetésterület. Magyarországon a kabai gyár bezárása és az aszály miatt az uniós átlagtól eltérően jóval kevesebb termésre számítanak a termelők.
Az éjszaka már száraz lesz - marad az aszály
Miközben a kora délutáni órákban Kiskunhalason megdőlt az abszolút hőmérsékleti rekord és országszerte mindenhol tikkasztó volt a kánikula, az északi-északkeleti országrészben heves zivatarok törtek ki. Az éjszaka már újra száraz lesz, tovább erősödik az aszály, fokozódik a vízhiány.
- címkék:
- aszály
- országrész
- vízhiány
- Címkefelhő »
Százezreket fenyeget az árvíz Kínában
Kilencvennégy áldozata van Kínában az árvíznek, amelyet a heves esőzések okoztak. Félmillió embert kellett kitelepíteni, miközben az ország másik részén az aszály miatt több mint 7 millióan maradtak ivóvíz nélkü.
- címkék:
- Kína
- árvíz
- aszály
- Címkefelhő »
Újra megnyílik a kárenyhítési alap
A mai naptól ismét lehet csatlakozni a Nemzeti Kárenyhítési Alaphoz. Többek között ebből történhet a fagy, az aszály és a jégeső okozta károk enyhítése.
- címkék:
- aszály
- jégeső
- fagy
- Címkefelhő »
Százmilliárdos aszály- és fagykár
Könnyítéseket próbál kiharcolni a mezőgazdasági termelők számára a Magyar Agrárkamara, amely szerint a tavaszi természeti károk 100 milliárd forintra rúgnak. Nagyobb részükért az aszály a felelős.
Június elején újabb komoly aszály lehet
A májusi esők ellenére az ország számos területén továbbra is jelentős a talaj vízhiánya, ami elsősorban az elmúlt 8 hónap rendkívüli, folyamatosan száraz és az átlagosnál melegebb időjárásának köszönhető. Június elejére egy komoly mezőgazdasági károkkal járó aszály sem kizárt. A csupán záporszerű csapadékok egyenlőtlen és véletlenszerű eloszlása miatt a tényleges helyzetet nem könnyű helyhez kötötten prognosztizálni.
- címkék:
- időjárás
- mezőgazdaság
- aszály
- csapadék
- Címkefelhő »
Az aszály is fokozta a fagyveszélyt
Május második hajnalán az ország jelentős területén volt fagy. A májusi csípős éjszakákért a szárazság is felelős.
- címkék:
- aszály
- szárazság
- Címkefelhő »
Sokba fog kerülni az aszály a termelőknek
A szokatlanul száraz, meleg időjárás miatt a növények számára fontos felső talajréteg porszáraz, de öntözni csak a területek huszadán tudnak. Ha az elkövetkező hetek nem hoznak országos esőt, baj lesz. A szárazság azonban nem indokolja az árak emelkedését.
- címkék:
- időjárás
- árak
- aszály
- Címkefelhő »
Imával küzd az aszály ellen az ausztrál kormányfő
Imára hívta az ausztrálokat John Howard ausztrál miniszterelnök az egyre súlyosabb aszály miatt. Az ellenzék szerint többet érne, ha aláírnák az üvegházhatású gázok kibocsátásának korlátozásáról szóló kiotói egyezményt.
Az El Nino a felelős a kínai aszályért
A nyár második felétől erősödő El Nino tevékenység tapasztalható a trópusi övben. Szakértők szerint az idei hurrikán szezonra már nincs nagy hatással, de a délkelet-ázsiai szárazság a számlájára írható.
- címkék:
- extrém időjárás
- számla
- aszály
- Címkefelhő »
Áldozatokat is követelt a kínai aszály
Kína egyes részein tovább tart a hőhullám, melynek több száz halálos áldozata is van. Az elmúlt 50 év legnagyobb szárazsága újabb érv lehet a klímaváltozás és az extrém időjárási helyzetek kapcsolata mellett.
A vihar miatt kell a biztosítás nyáron
A nagy meleg helyett elsősorban a viharok aggasztják a biztosítókat nyáron. Az utóbbi napok heves fővárosi esőzései miatt elsősorban beázásokról érkeztek bejelentések. Ugyanakkor egyelőre nem tudni, pontosan hány autó rongálódott meg a viharokban. A heves esők és viharok azonban nem csak a városban okoznak jelentős károkat. A mezőgazdasági károkra specializálódott biztosítók a nagy meleg ellenére idén jobban aggódnak a jégverés, mint az aszály miatt.
A cukrot is az olaj drágítja
Egyre nő a cukorból készült etilalkohol iránti igény, ezért a cukor ára is. A cukor tavaly 75 százalékkal drágult, és az áremelkedés idén is folytatódhat. Ráadásul a kínai nád- és cukorrépa-termést aszály és árvíz pusztítja.
- címkék:
- USA
- Egyesült Államok
- árupiac
- aszály
- olajpiac
- Címkefelhő »
40 ezer gyerekre vár éhhalál Afrika szarván
Közel 8 millió embert fenyeget a két éve dúló aszály Afrika szarván. 40 ezerre becsülik azon öt évnél fiatalabb gyerekeknek a számát, akik krónikus alultápláltsággal küzdenek, és segítségre van szükségük az életben maradáshoz.
- címkék:
- Afrika
- aszály
- alultápláltság
- szarv
- Címkefelhő »
Katasztrofális szárazság az esőerdőben
40 éve nem látott aszály sújtotta idén az Amazonas-medencét. A természeti csapás okai megosztották a szakembereket. A hónap végén már kezd visszaállni a megfelelő vízhozam.
- címkék:
- aszály
- szárazság
- Amazonas-medence
- Címkefelhő »
Több mint felére csökkent a portugál gabonatermés
A tavalyi szintnél 60 százalékkal alacsonyabb a portugál gabonatermés az idén. Az aszály miatt az idei az évtizedek óta legrosszabb gabonaidény Portugáliában. A gyenge termés miatt az EU már 200 ezer tonna magyar intervenciós gabonát irányított át Portugáliába.
- címkék:
- Portugália
- gabona
- aszály
- tonna
- EU Bizottság
- Címkefelhő »
Döntenek a spanyoloknak szánt búzáról
Csütörtökön várható döntés a Spanyolországnak szánt magyar intervenciós gabonáról Brüsszelben. Az uniós tagországokból összesen 500 ezer tonna gabonát csoportosítanak át az aszály sújtotta Spanyolországba - írja a Világgazdaság. Kedvező uniós döntés esetén a spanyol szakértők már napokon belül megjelenhetnek Magyarországon.
Keresked�s az id�j�r�spiacon
Bizonyos t�rsas�gok, piaci szerepl�k k�lts�gvet�s�ben nagy �rv�g�st jelenthet a lanyha t�l, a h�v�s ny�r vagy ak�r egy asz�lyos id�szak. Ezek, a gy�rt�si, illetve termel�si �s elad�si tervekbe be nem kalkul�lhat� t�nyez�k sokat ronthatnak egy c�g eredm�ny�n, �s ez nagyon extr�m esetben ak�r cs�dh�z is vezethet. De mit tehet egy t�rsas�g, hogy kiv�dje az id�j�r�s okozta anyagi vesztes�get? T�zsd�zik, m�ghozz� meleggel vagy hideggel, es�vel vagy faggyal.
A felmelegedés csökkenti az euróövezet növekedését
Az éghajlati felmelegedésnek és a mind gyakoribb aszálynak jelentős negatív hatása van az euróövezeti gazdaság teljesítményére, amelyet már a tavalyi rendkívül forró nyár is komoly mértékben visszavetett - áll abban az átfogó elemzésben, amelyet szerdán tett közzé az egyik legnagyobb londoni gazdaságelemző cég.
- címkék:
- Németország
- eurózóna
- aszály
- Címkefelhő »
Globális aszály fenyeget
A globális felmelegedés és a levegőszennyezés következtében melegebb és jóval szárazabb napok köszöntenek ránk - állítják amerikai kutatók egy új klímamodell alapján.
- címkék:
- aszály
- amerikai kutató
- Címkefelhő »
Negyedével kevesebb gabona termett tavaly
2003-ban az előző évinél 2,6 százalékkal kisebb területről 25,5 százalékkal kevesebb gabonát takarítottak be. A rendkívüli aszály miatt a két legfontosabb gabonafélénél (búza, kukorica) a terméskiesés meghaladta a 25 százalékot - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Negyedével csökkent a gabonatermés
A hosszan tartó nyári aszály miatt meglehetősen gyenge betakarítási eredményről számolt be pénteken a KSH: a statisztikai hivatal honlapján megjelent jelentés szerint a kalászos gabonák idei termésmennyisége 4,181 tonna, ami 24,7 százalékkal kevesebb - az ugyancsak alacsonynak számító - tavalyi mennyiségnél.
- címkék:
- gabona
- aszály
- tonna
- KSH
- Címkefelhő »
Félszáz éve nem volt ekkora aszály
Félszáz éve nem volt az ideihez fogható aszályos év - jellemezte az idei szárazságot a földművelési tárca egy illetékese. A károkat egyelőre még becsülni sem lehet, de az biztos, hogy a búza felvásárlási ára radikálisan nőtt, és hogy eddig 60 milliárd forintot különítettek el a károk enyhítésére. Az biztos, hogy a szárazságok miatt változtatni kell a mezőgazdaságon, de jelentősebb szerkezetváltásra nincs szükség - áll az elfogadás előtt álló aszálystratégiában.
- címkék:
- aszály
- szárazság
- Címkefelhő »
Az EU enyhíti az aszálykárokat
Az Európai Unió mezőgazdasági miniszterei megegyeztek: lépéseket tesznek az aszálykárok enyhítésére. A szokatlanul meleg és száraz nyarat különösen a francia és az osztrák mezőgazdaság sínylette meg. Az EU soros elnöki tisztét betöltő Olaszországban is súlyos károkat okoz az aszály.
Az aszály miatt drágul a búza
Megállíthatatlanul drágul a búza, ára átlépte a lélektaninak mondott, tonnánkénti 30 ezer forintot. Egyelőre nem tudni, hogy a molnárok mennyivel emelnék a liszt, illetve a pékek a kenyér árát. Nem kizárt, hogy szeptemberben az erős külföldi kereslet ellenére exportstopot rendel el az agártárca a búzára - írja a Magyar Hírlap.
- címkék:
- devizapiac
- aszály
- kenyér
- Magyar Hírlap
- Címkefelhő »
60 milliárd az aszálykárok enyhítésére
Az aszály okozta károk enyhítésére 60 milliárd forintot különít el a kormány a mezőgazdasági termelők számára - jelentette be Medgyessy Péter Hernádon tartott sajtótájékoztatóján a kormánydöntés eredményét ismertetve. Az elkülönített összegből 50 milliárdot kedvezményes lejáratú hitel formájában juttatnak a gazdáknak, 10 milliárd forint pedig vissza nem térítendő támogatás.