állás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- munka
- karrier
- munkahely
- munkanélküliség
- álláskeresés
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Friderikusz: Nem tűröm a dilettantizmust
A hétfőn az ATV-n "új életet" kezdő tévés nem udvariaskodott, nem finomkodott, kendőzetlenül elmondta véleményét a dolgok állásáról. Az MTV (őt kirúgó) elnökét szakmailag és emberileg alkalmatlan személynek tartja, a magyar tévékről pedig azt gondolja, hogy ugyan megejtően hasonlítanak arra, amit általában televíziónak nevezünk, de gyakorlatilag semmi köze hozzá. Nem tartja magát showmannek, a szórakoztató műfajt öt éve befejezte.
Schröder perrel fenyegeti az FDP elnökét
Gerhard Schröder volt német kancellár perrel fenyegette meg Guido Westerwellét, a legnagyobb német ellenzéki párt, a Szabad Demokrata Párt (FDP) elnökét, ha nem hagyja abba új állásának kifogásolását.
Magyar EP képviselők a női esélyegyenlőség mellett
Az Európa Parlament magyar képviselői - Kósáné Kovács Magda (MSZP), Gurmai Zita (MSZP), Járóka Lívia (Fidesz-MPSZ) többek között a nők kizsákmányolása ellen és az esélyegyenlőség védelmében foglaltak állást a tegnap rendezett EP konferencián.
Hiller István
Papíron ugyan Hiller István a vezérek közé tartozik, valójában azonban hiába övé az elnöki poszt, Gyurcsány Ferenc szavának - jelen állás szerint mindenképp - nagyobb súlya van, mint az övének.
Őssejtek a gyógyítás szolgálatában
Orvosok és kutatók régi álma a létfontosságú szervek megújítása. A tudomány jelenlegi állása szerint ebben az őssejtek komoly segítséget jelenthetnek.
Gombnyom�ssal sp�rolhatunk
�vente t�bb ezer forintot takar�thatnak meg a magyar bankokn�l azok, akik szem�lyes �gyint�z�s helyett az elektronikus szolg�ltat�sokat veszik ig�nybe. A k�szp�nzfelv�tel �s az �tutal�s mellett az �j csatorn�k felhaszn�l�s�ra alapozott sz�mlacsomagok is olcs�bbak.
Álláskeresés a marketingben: tapasztalat és kapcsolati tőke
Sok álláshirdetést találhatnak a marketingben elhelyezkedni kívánók, ám az is igaz, hogy e területen sok frissdiplomás hónapokig hiába keres állást. A megkérdezett szakértők szerint azok vannak jobb helyzetben, akik kapcsolatokat építettek és legalább egy év tapasztalatot fel tudnak mutatni. Pályakezdőknél az asszisztensi állások és a vezetőképző programok jöhetnek szóba.
- címkék:
- marketing
- állás
- Címkefelhő »
Első lépések a karrierépítésben: tippek a fejvadásztól
Akár több évre is visszavetheti karrierünket, ha rossz helyen és rossz pozícióban kezdünk el dolgozni. A sikeres munkahelyi lét képlete tömören a munka szerete, az erkölcsi-anyagi megbecsülés és a feltöltődéshez szükséges szabadidő hármassal összegezhető. A jó választáshoz és az ideális állás megtalálásához ad tippeket Pintér Zsolt fejvadász.
- címkék:
- Pintér Zsolt
- munkahely
- választás
- állás
- Címkefelhő »
Az ombudsman t�mogatja a pozit�v ad�slist�t
A pozit�v ad�slista a hitelez�knek �s az ad�soknak is hasznos lehet; bevezet�s�vel lehet�v� v�lna a hitelny�jt�s kock�zat�nak pontosabb meg�t�l�se �s a megb�zhat� �gyfeleknek megk�nny�thetn� a tov�bbi hitelhez jut�st - foglalt �ll�st Lenkovics Barnab�s, az �llampolg�ri jogok orsz�ggy�l�si biztosa.
Karrier diplomás pályakezdőként (2): így kezdjük el a pályázást
Pályakezdőként nyugodtan pályázzunk meg olyan állásokat is, ahol 1-2 éves munkatapasztalatot kérnek. Igaz így előfordulhat, hogy sokkal több elutasítást kapunk, ám esélyünk így is jobb. Több hetes eredménytelen álláskeresés után, munkatapasztalat nélkül azonban nem ajánlatos másoddiplomás képzésbe menekülni, azzal nem növeljük későbbi esélyeinket. Többek között ezt mondta Juhos Andrea karriertanácsadó, akit a pályakezdők első lépéseiről kérdeztünk.
Több száz üres álláshely a bankszektorban
Rengeteg a betöltetlen állás a hazai pénzintézetekben - derül ki a Világgazdaság híradásából. A bankok a szabad pozíciók bő háromnegyedét szakirányú diplomával rendelkező pályázókkal szeretnék feltölteni. A közel 500 betöltetlen álláshelyből a hazai bankok 340 -et meg is hirdettek internetes oldalaikon.
- címkék:
- bank
- diploma
- internet
- állás
- Címkefelhő »
A legjobban fizető állások műszaki végzettséghez kötődnek
A munkanélküli központokhoz bejelentett üres álláshelyek öt százaléka szól diplomásoknak. A Foglalkoztatási Hivatal adatai szerint a legjobban fizető állások felsőfokú, műszaki végzettséggel és nyelvtudással érhetőek el. Több mint hatvan pozícióra kínálnak bruttó 200 ezernél magasabb fizetést, áll a Világgazdaság cikkében.
Értékesítői állások: így keresik az eladás művészeit
Szerepjátékokkal, problémamegoldó tesztekkel, személyes beszélgetésekkel választják ki a cégek az értékesítői állásokra jelentkezőket. Ezen a területen a pályakezdőknek is jók az esélyeik, ugyanis a munkához szükséges személyiségjegyek megléte sokszor nagyobb súllyal esik a latba mint a szakmai tapasztalat. A fejvadász szerint nehéz jó értékesítőt találni, ugyanis a jókat megfizetik, így nem könnyű őket elcsábítani.
- címkék:
- teszt
- állás
- szakmai tapasztalat
- Címkefelhő »
Akár 6 milliós bírság, ha állásinterjún diszkriminálnak
Kellemes női hang jelentkezik telefonon a meghirdetett állásra. A HR -es, vagy a cégtulaj bizakodóan hallgatja a sok éves szakmai tapasztalatról szóló beszámolót. Majd személyes találkozásra invitálja. Hősnőnk mégis csalódik: amikor a helyszínen észreveszik kreolos arcbőrét, már be is töltötték a kívánt pozíciót. "A tapasztalatok azt mutatják: a romák, a fogyatékkal élők és a 40 év feletti nők esnek leggyakrabban áldozatául a munkaerőpiacon előforduló diszkriminációknak - összegzi észrevételeit Demeter Judit, a tavaly februárja óta működő Egyenlő Bánásmód Hatóság elnöke.
A szlovéneknél lehet euró jövőre
Az euró előszobájában, az ún. ERM II rendszerben másfél éve várakozó három új uniós tagország közül jelen állás szerint egyedül Szlovénia esetében valószínűsíthető, hogy jövő év elején csatlakozik az euróövezethez. A Szlovéniával együtt 2004 júniusában az ERM II-be lépő, szintén 2007-es euróbevezetést megcélzó másik két tagállam közül Észtország a magas infláció miatt majdnem biztosan nem csatlakozhat, míg a szintén - igaz, kisebb mértékű - inflációs gondokkal küzdő Litvánia helyzete még kérdéses.
Hallásteszt dolgozóknak telefonon át
Az ötven év feletti angol munkavállalók majdnem felének károsult a hallása a mindennapi munka során úgy, hogy többnyire nem is tudnak róla. December óta azonban leellenőrizhetik hallásukat egy telefonos teszt segítségével. A munkavállalók vonakodnak: félnek, hogy állásukba kerülhet, ha kiderül: hallásuk már nem a régi.
- címkék:
- teszt
- állás
- telefon
- hallás
- Címkefelhő »
Az év elején megugrik az álláskínálat
Sokan keresnek új állást januárban, ez azonban az év elején elég nehéz, hiszen a vállalatok lassan ébrednek, így jó esetben is két-három hónap kell a munkakezdéshez. Ennek ellenére érdemes körülnézni, hiszen az ajánlatok száma akár 80 százalékkal is nőhet az év első két hónapjában.
- címkék:
- állás
- vállalat
- Címkefelhő »
HR vezetői fizetés: évi 10 millió forint a csúcson
Két közelmúltban közzétett felmérés alapján a vezető HR szakemberek keresetét hasonlítottuk össze Németországban és Magyarországon. Amint a számokból kiderül, a németeknél kétszer, két és félszer többet keresnek a személyzeti vezetők, míg nálunk a havi bérek bruttó 700-800 ezer forint között mozognak. Érdekesség, Magyarországon a HR-ben vezetői állást betöltők 71 százaléka nő és 47 százalék kap munkájához céges autót.
- címkék:
- Magyarország
- Németország
- kereset
- bér
- fizetés
- állás
- HR
- Címkefelhő »
Állást hoz a mikrobusz Komárom-Esztergomban
A Pigmalion Projekt segítségével Komárom-Esztergom megyében közel 60 tartós munkanélkülit sikerült bejelentett álláshoz juttatni vagy képzésbe irányítani - mondta el a kezdeményezés szakmai vezetője az MTI-nek.
107 milliós támogatás láttássérülteknek a munkába álláshoz
A hazai látássérültek mindössze 14 százalékos foglalkoztatottsága sarkallta a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesületét arra, hogy 36 látássérült számára európai üzleti asszisztensi képzést szervezzen - fogalmazott a Világgazdaságnak Fodor Ágnes, az egyesület elnöke.
Monetáris Tanács: óvatos kamatpolitika kell
A Monetáris Tanács legutóbbi, november végi kamatdöntő ülésén egyhangúan az alapkamat szinten tartása mellett foglalt állást. A döntés nyomán a jegybanki alapkamat 6 százalék maradt, ez a kamatszint szeptember 20-tól van érvényben.
Százharminc főt helyezett el a falvakat járó állásközvetítő
A Pest Megyei Munkaügyi Központ szeptember hatodikán indította el kísérletképpen az úgynevezett mobiliroda-programot, amely keretében három településen - Kocséren, Törtelen és Abonyban - heti egy alkalommal "házhoz mennek" a tanácsadók és egy kisbuszban tájékoztatják a munkanélkülieket a legfrissebb állásokról, és nyújtanak segítséget az álláskeresésben. A program segítségével eddig 130 ember helyezkedett el.
- címkék:
- Abony
- munkanélküliség
- állás
- Címkefelhő »
USA: a munkaerőpiac kezdi kiheverni a hurrikánokat
Az amerikai Munkaügyi Minisztérium legfrissebb jelentése szerint a munkáltatók 215 ezer új állást jelentettek be novemberben. A munkanélküliségi ráta 5 százalék maradt.
Nem kap állást dohányzó az egészségügyi világszervezetnél
A WHO (World Heath Organization) december elsejétől nem vesz fel dohányzó munkatársat, erősítette meg a szervezet szóvivője több lap értesülését. Az ENSZ egészségügyi világszervezeténél mostantól kezdve az álláshirdetésekben is jelzik, füstmentes munkahely, nem vesznek fel olyan pályázót, aki bármilyen formában dohányterméket fogyaszt.
Az USA-ban a dolgozók 73 százaléka elégedetlen munkahelyével
Az amerikai dolgozók kétharmada állást keres - derül ki a CarrierJournal.com és a Society for Human Resource Management (Humán Erőforrás Menedzserek Társasága) közös felméréséből, A vállalatok 49 százalékának van kidolgozott stratégiája a munkatársak megtartására. A dolgozói elégedettség fontosságát egy nemzetközi Gallup felmérés is megerősíti: 3,4 százalékkal magasabb profitot képes produkálni egy vállalat akkor, ha dolgozói elégedettek.
Hajós András: Nagy arc, kis IQ! Ez a boldogság titka
Hajós Andrást, az Emil.RuleZ énekesét láttuk vendégül a Társalgóban, aki egy merész, eredeti és a magyar nézők számára igencsak szokatlan show-műsorral, a Magánszámmal próbálja képernyő elé szegezni szerda esténként a nézőket. Mint megtudtuk, András elvesztette a hitét az öltönyben és nyakkendőben, ezért zenélésre adta a fejét, szociológia szakon végzett az ELTE-n, de soha nem volt szociológus, és kimondottan szereti Gryllus Vilmost és Tabi Lászlót, na és persze a kabátos husit céklával.
Elhelyezkedés vezetőként leépítés után
Talán első hallásra meglepő, de az elbocsátás illetve az azt követő álláskeresés alatt az elbocsátott hazai felsővezetők vannak a legnehezebb helyzetben. A nehéz elhelyezkedés okait és az új álláshoz vezető csatornákat elemzi Juhos Andrea karriertanácsadó.
- címkék:
- leépítés
- állás
- hallás
- Címkefelhő »
Több a foglalkoztatott és az állástalan is
A munkanélküliségi ráta 7,3 százalékos volt idén, a július és szeptember közti időszakban. A foglalkoztatottak száma 3 millió 928 ezer volt, míg 309 ezren voltak állás nélkül.
- címkék:
- munkanélküliség
- állás
- időszak
- Címkefelhő »
Novemberben döntenek a buszjegy áráról
További egyeztetések után foglal csak állást a főpolgármesteri hivatal vezetése arról, hogy milyen mértékű BKV-tarifaemelést javasol jövőre a Fővárosi Közgyűlésnek. A BKV 8-10 százalékkal emelne, ami 180-185 forintos vonaljegyet jelent.
Angol állásnevek magyarul (1) - Sales manager, key account manager...
Sok álláshirdetésben angolul jelölnek meg egy-egy pozíciót. Új sorozatunkban fejvadászokat kértünk arra, írják körül, magyarázzák meg a sokak számára nehezen behatárolható angol pozícióneveket. Az első részben három értékesítéshez és egy a marketing és a pénzügy határán található állásról ad definíciót Fazekas Zsolt fejvadász, a HILL International tanácsadó cég ügyvezető igazgatója.
- címkék:
- sorozat
- pénzügy
- marketing
- állás
- Címkefelhő »
Külföldön dolgoz(t)unk - Projekt managerként Londonban
Papp Berta egy évet dolgozott Londonban projekt managerként egy non-profit kutató cégnél. Ismeretség nélkül szerzett állást, megismerte a kinti viszonyokat. A kvalifikált munkaerő elhelyezkedési esélyeiről, a kinti állásvadászatról, az állásinterjúról és a londoni munkavállalói mindennapokról osztja meg tapasztalatait olvasóinkkal.
Szép siker küszöbén a magyar terepralisok
Palikék visszavették második helyüket, Kisék is nagyot autóztak, Szalayék sem adták fel. Egy nap van vissza a kőkemény egyiptomi Fáraó-raliból.
Kissé nőtt a munkanélküliség
7,2 százalékos volt a munkanélküliség a június-augusztusi időszakban. A KSH jelentése szerint hazánkban összesen 303 ezren vannak állás nélkül. A munkanélküliek 46,6 százaléka egy éve vagy ennél régebben keresett állást.
- címkék:
- munkanélküliség
- állás
- időszak
- KSH
- Címkefelhő »
8:4-re nyert a félszázalékos kamatvágás
A Monetáris Tanács nyolc tagja támogatta a fél százalékos kamatcsökkentést, míg négyen a 25 bázispontos mérséklés mellett foglaltak állást az augusztus 22-i ülésen.
Vásárlás sorban állás nélkül a jövő boltjában
Félmaratonnal felérő gyaloglás keresztül-kasul az áruházban? Loholás az eladók után néhány egyszerű információért? Ezeket egyszer s mindenkorra elfelejthetjük a nem is oly távoli jövő áruházában.
- címkék:
- vásárlás
- állás
- Computer Panoráma
- Címkefelhő »
7,1 százalékos a munkanélküliség
A május-júliusi időszakban 7,1 százalékos volt a munkanélküliség. Az KSH jelentése szerint összesen 299 ezren vannak állás nélkül.
- címkék:
- munkanélküliség
- állás
- időszak
- KSH
- Címkefelhő »
Missura: A forint olyan áru, mint a paradicsom
Missura Gábor, a Magyar Nemzeti Bank szóvivője az [origo] Vendégszobájában beszélt arról, hogy miért gyenge nyáron a forint, megindokolta a 2003-as sáveltolást és szóba került az euró 2010-re tervezett bevezetése is. A beszélgetésből kiderült, hogy manapság miért nincs szükség elméleti közgazdászokra és az is, hogy a jegybank sajtószóvivői pozíciója nem nyugdíjas állás.
- címkék:
- Missura Gábor
- euró
- egészség
- állás
- MNB
- Vendégszoba
- Címkefelhő »
Palikék az első tízet ostromolják Marokkóban
Tizennegyedik helyen ért célba a Palik László, Darázsi Gábor páros a Marokkó-rali második szakaszán. A duó ezzel összetettben is előbbre lépett, a tizenkettedik pozícióból várhatja a folytatást.
Már 14 évesen érdemes elkezdeni
Lehet-e egy kisbaba mellett eredményesen tanulni? Mennyire könnyű állást találni egy pszichológiai szakon szerzett diplomával? Érdemes-e már 14 évesen a pályafutáson morfondírozni? Melyek a legkeresettebb munkakörök, amihez nem szükséges diploma, ellenben vidéken is könnyen el lehet helyezkedni? Dr. Szöllősi Ágnes karriertanácsadó válaszol.
- címkék:
- Szöllősi Ágnes
- állás
- kisbaba
- Címkefelhő »
Egységesítenék a családi pótlékot
Fokozatosan csökkenő családi adókedvezmény, a támogatás családi pótlékká alakítása, illetve a rendszeres gyermekvédelmi támogatás családi pótlékba történő bevonása - többek között erre tett javaslatot a hétvégi informális kormányülésen Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter. A szociális ellátórendszer átalakításáról szóló csomagban új elem a munkába állást ösztönző segélyezési rendszer, ami érdekeltté tenné a munkanélkülieket abban, hogy munkát vállaljanak - írja a Népszabadság.
Palikék az első tízet ostromolják
Tizenhatodikként ért célba a Palik László, Darázsi Gábor páros a Tunézia-rali negyedik szakaszán. Ezzel ismét sikerült feljebb kapaszkodnia az összesített eredménylistán, a duó immár a 12. pozíciót birtokolja.
Magyar sofőrök vezetik a brit buszokat
Százhúsz magyar buszsofőr kaphat állást Nagy-Britanniában, a kiutazók itthoni fizetésük négyszeresét kapják - tudósít a Világgazdaság. A lap szerint a brit gazdaság erejét jól mutatja, hogy folyamatos az igény a vendégmunkásokra. Az EU-hoz újonnan csatlakozott közép-európai országok munkásai igen népszerűek a brit munkáltatók között.
Mindenki Schumacher ellen
Michael Schumachernek kollégái előtt nyilvánosan bocsánatot kellett kérnie Nick Heidfeldtől, egy szavazáson ugyanis mindegyikük úgy foglalt állást, hogy a hétszeres világbajnok volt a hibás kettejük melbourne-i ütközéséért.
Munkájukért tüntettek a szombathelyi kéményseprők
Demonstrációt tartottak pénteken a szombathelyi kéményseprők. A kéményseprők attól tartanak, hogy az önkormányzati tulajdonú kft. tervezett privatizációjával elveszthetik az állásukat.
- címkék:
- privatizáció
- állás
- kéményseprő
- Címkefelhő »
Baumgartner utolsó esélye
Noha csaknem százszázalékos biztonsággal kijelenthető, hogy Baumgartner Zsoltnak idén nem jut versenyzői állás a Forma-1-ben, egy utolsó szalmaszálba még kapaszkodhat: a biztos befutónak tartott Nicolas Kiesának állítólag gondjai támadtak.
A szexipar a munkanélküliség ellen
Szexipari állásokkal kellene szélesíteni a munkaközvetítő irodák ajánlatait - szorgalmazza egy híres berlini prostituált, aki (legálisan) a madámságig vitte. Molly Luft nemrégiben adta el ismert bordélyát, most tulajdonosként egy bárt működtet. Tapasztalatai szerint a szexiparnak állandóan új önkéntesekre van szüksége, Németországban pedig rendkívül súlyos a munkanélküliség.
Nőtt a munkanélküliség az euróövezetben
Az euróövezet tagországaiban tavaly decemberben 8,9 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta a novemberi 8,8 százalékról - közölte az Eurostat. Az adatok szerint az euróövezetben 12,6 millióan, míg a 25 tagországban 19 millióan voltak állás nélkül decemberben.
- címkék:
- eurózóna
- munkanélküliség
- állás
- Eurostat
- Címkefelhő »
Újabb dél-koreai cég jöhet Magyarországra
A Hancock gumiabroncsgyártó mellett félmilliárd euró értékű termelői beruházás helyszínéről tárgyal Magyarországon egy dél-koreai cég - a Világgazdaság értesülései szerint. Az ilyen ügyleteket szervező ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. sem az ázsiai vállalat nevéről, sem iparágáról nem szolgált részletekkel a tárgyalások jelen állásában.
Amon Tobin: "Retróellenes vagyok"
Jelen állás szerint februárban jelenik meg Amon Tobin újabb munkája, a Splinter Cell "Chaos Theory" Soundtrack, amely nem más, mint a Splinter Cell nevű számítógépes játék legfrissebb verziójának zenéje. A brazil hangmintazsonglőrt a Ninja Tune-főhadiszálláson értük utol egy telefoninterjú erejéig.
Nagyinterjú: Batiz András
Huszonkét évesen úttörő a magyar kereskedelmi televíziózásban, 29 évesen saját érzése szerint már kissé megcsömörlött tévés újságíró. Hét év alatt a legismertebb műsorvezetők egyikévé vált, mégis otthagyta a jól fizetett állását. Október óta kormányszóvivőként a Gyurcsány-kormány egyik arca lett.