adomány

címke rss

Rászoruló gyermekeken segít a Közbeszerzési Hatóság

Itthon2017.12.11, 10:43

Második alkalommal gyûjt adventi adományokat a Dévai Szent Ferenc alapítvány szászvárosi gyermekotthonának, a Szent Erzsébet Gyermekotthonnak a Közbeszerzési Hatóság, hogy szebbé tegye a rászoruló gyermekek karácsonyát. A fõleg tisztítószerekbõl, ruhákból és játékokból álló adományokat múlt héten adták át az intézménynek, ahol nagy örömmel fogadták a felajánlásokat. Az eseményen Gór Csaba, II. kerületi fideszes önkormányzati képviselõ is megjelent. 

Rászoruló családok kaptak ajándékcsomagot

Itthon2017.12.10, 11:40

A Budapest-Deák téri evangélikus gyülekezet tagjai és az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai 60 rossz szociális körülmények között élõ család, illetve hajléktalan számára adtak át tartósélelmiszerekbõl álló (tea, kávé, szaloncukor, húskészítmény, zacskós leves, zöldségkonzerv, kenyér, keksz) karácsonyi ajándékcsomagokat a Budapest Deák téri evangélikus templom udvarán szombat délután.

Sztárok segítségével jutott el a rászorulókhoz az adománycsomag

Itthon2017.12.07, 12:22

200 doboznyi tartósélelmiszer összeállítását kezdte meg december 6-án az Ökumenikus Segélyszervezet Országos Segélyközpontja. Az adománycsomagok összeállításában és az elsõ csomag kiszállításában Wolf Kati, Katus Attila és Szabados Ági önkéntesek segítettek. 

Idén tovább tart nyitva a fõvárosi Mikulásgyár

Itthon2017.11.29, 13:59

Huszonkét napon keresztül fogadják az adományokat a Hõsök tere közelében felállított adományozói központban. A Mikulásgyár december 1-je és 22. között tart nyitva 9 és 21 óra között, emellett több más gyûjtõponton is várják a felajánlásokat - közölte Zsolnai Endre, a Mikulásgyár fõszervezõje.

Mesebeli történet: megkapta jutalmát a jószívû hajléktalan

Archívum2017.11.24, 18:01

Megkapta méltó jutalmát az a hajléktalan, aki az összes pénzét odaadta egy bajba került nõnek. Úgy tûnik, hamarosan újra fedél lehet a feje fölött.

Bill Gates 50 millió dollárt adományoz az Alzheimer-kór legyõzésére

Gazdaság2017.11.14, 10:04

Bill Gates, a Microsoft társalapítója bejelentette, hogy 50 millió dollárt (13,3 milliárd forint) adományoz az Alzheimer-kór legyõzésére.

110 ezer forintott kapott egy pékség hajléktalanok etetésére

Archívum2017.11.13, 19:26

110 ezer forintot kapott egy budapesti pékség arra a célra, hogy fél éven keresztül mindennap ételt adjanak egy hajléktalannak. 

Teniszezõk dobták le a textilt egy jó ügy érdekében: fotók! (18+)

Life.hu2017.10.31, 18:48

Elképesztõ fotók kerültek napvilágra néhány teniszezõrõl, akik egy jó cél érdekében hajlandóak voltak levetkõzni a kameráknak. 

Eminem jótékony célra szánja a könnyen jött százezreket

Kultúra2017.10.30, 14:41

Eminem pert nyert az egyik Új-zélandi párt ellen, ami lenyúlta a Lose Yourself címû dalának durván 90 százalékát, hogy felhasználja kampányában. A rapper a kártérítés összegét (több mint száz millió forintot) a hurrikánok károsultjainak adományozza. 

Celine Dion támaszt és segítséget nyújt a Las Vegas-i áldozatoknak

Kultúra2017.10.06, 13:03

A Las Vegas-i tragédia után néhány nappal, kedden lépett fel Celine Dion a városban. A koncert elején bejelentette, hogy a show bevételét a merénylet áldozatainak adományozza.

Lady Gaga napról napra erõsebb

Kultúra2017.10.02, 12:07

Az amerikai énekesnõ a Twitteren tett közzé egy posztot egészségi állapotáról, amibõl az derül ki, hogy napról napra jobban van. Lady Gagát szeptember közepe óta kezelik a fibromialgia nevû betegség miatt.

Beyoncé a hurrikán áldozatainak gyûjt

Kultúra2017.09.29, 17:16

Beyoncé egy új remixszel, a Mi Gente címû szám feldolgozásával rukkolt elõ, amelynek bevételét a karibi szigeteken tomboló hurrikánok áldozatainak adományozza.

Nyugdíjasok segítenek a nagycsaládosoknak Nógrádban

Itthon2017.09.26, 15:59

Több mint 1700 üveg befõttet, savanyúságot, szörpöt adtak át a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) a nógrádi nyugdíjasok a Tápláló szeretet elnevezésû program keretében.

Kárpátaljai rászorulóknak gyûjt az Ökumenikus Segélyszervezet

Itthon2017.09.20, 13:44

Az Ökumenikus Segélyszervezet 11 napos gyûjtést szervezett a kárpátaljai rászorulók számára. Az adományokat a téli élelmiszerre és tûzifára valamint az egész évben mûködõ, rászoruló gyerekek felzárkózását elõsegítõ programjának finanszírozására fordítja.

3,7 milliárd dollárnyi adomány gyûlt össze a hurrikánok károsultjainak

Nagyvilág2017.09.13, 10:09

Mintegy 14,5 millió dollárt, vagyis 3,7 milliárd forintot adományoztak a nézõk a Harvey és az Irma hurrikánok károsultjainak megsegítésére egy nagyszabású keddi amerikai televíziós gyûjtésen, amelyben többek között Beyoncé, George Clooney, Julia Roberts és Leonardo DiCaprio buzdított jótékonyságra.

Elkészült az ország legdrágább tortája

Gazdaság2017.09.08, 21:45

Füred Kapitány süteményébõl több mint egy millió forint gyûlt össze. A torta tetejét 24 karátos arannyal vonták be, tehát a jó ízek és a fényûzés kedvelõinek számára ez volt a tökéletes választás.

1 millió dollárral támogatja a károsultakat Sandra Bullock

Archívum2017.08.30, 13:06

Sandra Bullock mélyen a zsebébe nyúlt, és olyan összeget adományozott a Harvey károsultjainak, amit még kimondani is nehéz. 

Már hétmillió forint érkezett az Ökumenikus Segélyszervezethez

Itthon2017.08.25, 08:40

Hatodszorra hirdette meg az Ökumenikus Segélyszervezet az Iskolakezdés együtt! címmel pénzadománygyûjtést, melyre már hétmillió forint érkezett- monda a szervezet kommunikációs igazgatója, Gács Kristóf, az M1 reggeli mûsorában.

Ennyi pénzt még nem adományoztak a XXI. században

Gazdaság2017.08.16, 16:18

Bill Gates jelenleg a világ leggazdagabb embere, aki tetemes vagyonának jelentõs részét adományokra fordítja. Most akkora összeget adott jótékony célokra, amire ebben az évszázadban még nem volt példa.

Milliárdokkal jótékonykodik a befektetési guru

Archívum2017.07.12, 12:15

Összesen 3,17 milliárd dollár értékben adományozott cégének részvénybõl Warren Buffett, az amerikai befektetési guru. A Bill & Melinda Gates Foundation mellett további négy családi szervezethez juttatott tõkét a Berkshire Hathaway legendás vezetõje.

Az elsõ street food pörkölt, a PÖRI közel 2 millió forint adományt hozott

Itthon2017.07.12, 12:08

Összesen 1 838 050 forintot és 4700 adag pörkölthöz szükséges alapanyagot adományozott az egyik tartós élelmiszert gyártó cég a Magyar Élelmiszerbank Egyesületnek, miután sikeresen lezárult a négy hétvégén át tartó 1. PÖRI akció. A street food pörköltnek óriási sikere volt, összesen 4700-an vásárolták és kóstolták meg.

Megérkezett az Ökumenikus Segélyszervezet adománya Megyaszóra

Itthon2017.07.11, 15:53

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei települést júniusban súlyos viharkár érte, majdnem minden házban kárt okozott a jég.

Ritka betegségben szenved egy kislány, csak Bécsben gyógyulhat meg

Itthon2017.06.22, 12:02

Csak egy speciális bécsi kezelés segíthet a 19 hónapos Póka Zitán, aki egy ritka daganatos betegségben szenved. A beavatkozás 4,5 millió forintba kerül, a család pedig segítséget kér az összeg elõteremtéséhez.

A rákkutatást is támogatja az ausztrál milliárdos

Nagyvilág2017.05.22, 11:11

Ausztrália egyik leggazdagabb embere tudományos és oktatási programokra ajánlott fel 400 millió dollárt.

Félmillióval támogatták Nikolettet az Origo olvasói

Itthon2017.05.18, 20:00

Új életet kezdhet az a 30 éves hajléktalan nõ, akinek az apja 99 késszúrással ölte meg az anyját két évvel ezelõtt. Történetét április végén mutatta be az Origo. Most nagyon boldog, mert annyi pénze van, amennyi még soha. Közel félmillió forintot utaltak neki az olvasók, és nem csak Magyarországról, hanem külföldrõl is kapott pénzt. Volt olyan adományozó, aki 200 ezret küldött neki egy összegben. Nikolett a támogatás nagy részét egy megtakarítási számlán helyezte el.  

Az Instagramon nyomul az adóhatóság

Techbázis2017.05.04, 14:01

Konkrétan hirdet, méghozzá rendkívül fontos ügyben.

Húsvéti bárányt kapott Ferenc pápa Csévharasztból

Nagyvilág2017.04.05, 16:16

Messzirõl utaztak az ajándékok, a magyar zarándokok húsvéti sonkát és három levágott bárányt vittek a Vatikánba.

Májbeteg kisfia mûtétjére gyûjt egy nõ

Archívum2017.03.27, 18:36

A kétségbeesett édesanya életmentõ mûtétre gyûjt a 8 éves kisfiának. Májátültetésre van szüksége.

Életmentõ gyógyszereket adományozott Magyarország Kárpátaljának

Nagyvilág2017.02.28, 10:27

Magyarország négymillió forintos értékben juttatott Kárpátaljának gyógyszerkészítményeket a veseelégtelenségben szenvedõ betegek napi kezelésére.

Adománylopás közben halt meg a pennsylvaniai nõ

Archívum2017.02.08, 16:11

Rászorulóktól próbált meg lopni az 56 éves Judith Permar, de belehalt az akcióba. Egy adománygyûjtõ konténerbõl akart meg ruhákat kihalászni, de beszorult a keze. Hétfõ reggel találtak rá holtan, Hummer típusú terepjárójának még mindig járt a motorja.

220 millió forintot gyûjtött az Ökumenikus Segélyszervezet az ünnepi összefogással

Itthon2017.02.03, 14:11

Kétszázhúszmillió forintot ajánlottak fel magánszemélyek és cégek az Ökumenikus Segélyszervezetnek a 2016-os adventi adománygyûjtésen.

A mi életünkre is hatással van az alultáplált gyerekek sorsa

Nagyvilág2017.01.31, 22:06

Az alultápláltság egy "néma fenyegetés" a gyerekek számára, de súlyos problémát okoz például a tiszta ivóvíz hiánya is. Dr. Tausz Katalin, az UNICEF Magyar Bizottság gyermekjogi igazgatója szerint fontos az ezek miatt nélkülözõ gyerekeknek a segítése, hiszen nemcsak a katasztrófa sújtotta országok jövõjét, hanem a mi jövõnket is jelentik. Az UNICEF a humanitárius katasztrófaövezetekben élõ 48 millió gyerek számára kezdeményez gyûjtést.

Félrediagnosztizálták a férfit - Hamarosan meg fog halni

Archívum2017.01.19, 12:56

Elképesztõ, de szorulásnak nézték a férfi kezdõdõ rákját. Emiatt már csak néhány hónap maradt hátra a 29 éves édesapa életébõl. 

Els Enfarinats vagyis a Lisztemberek Ünnepe Spanyolországban

Fotó2016.12.29, 15:46

Az aprószentek napjához kapcsolódó ünnepséget a Costa Blanca-i Ibi városában rendezik meg több mint 200 éve december 28-án. Az egész napos fesztiválon a színes ruhákba öltözött, lisztes arcú lázadók "puccsot" hajtanak végre a város vezetõi ellen, fogságba ejtik a polgármestert, és átveszik a város vezetését.

Karácsony után is szükség van a segítségre

Itthon2016.12.23, 11:12

Az Ökumenikus Segélyszervezet idén 21. alkalommal indította el Országos Adventi Pénzadománygyûjtését. A cél, hogy a rászorulóknak ne csak az ünnepek alatt, hanem az ünnepek után is segíteni tudjanak. Ehhez most ön is hozzájárulhat, és azt is megnézheti, a felajánlott összeget mire tudják fordítani.

A meseírók sem tudják tétlenül nézni az aleppói mészárlást

Unikornis2016.12.20, 16:45

Az ostrom alatt álló Aleppóban mindennap rengetegen halnak vagy sebesülnek meg a bombázásoktól. Az öt éve tartó szíriai polgárháború legnagyobb vesztesei a gyerekek. Már eddig is nagyon sokan veszítették életüket, szereztek életre szóló, súlyos sebesüléseket, többségük pedig fedél és szülõk nélkül maradt, és jó ideje esélye sincsen iskolába járni. Az Aleppóban szenvedõ gyerekek számára indított adománygyûjtést két gyerekkönyvszerzõ.

A Design Terminál 2,5 millió forintot adományozott

Itthon2016.12.16, 11:42

Rekordösszeget hozott a Design Terminál Jótékonysági Aukciója. Közel ötven hazai tervezõ, startupper, fiatal tehetség alkotásait és szolgáltatásait árverezték el. A két és fél millió forint értékû adományt az Ökumenikus Segélyszervezetnek ajánlották fel.

Egy meleg pokrócnak is örülnek a gazdátlan állatok otthonában

Travelo2017.10.17, 16:23

Szombaton rendezik meg az Állatok Karácsonya elnevezésû jótékonysági gyûjtést a budapesti NOÉ Állatotthonban, ahol a bent lakó kutyák, macskák és kisállatok tartásához elengedhetetlenül szükséges eszköz- és gyógyszerfelajánlásokat várják.

Nem gyûlt össze elég pénz az Óz madárijesztõ-jelmezének megmentésére

Travelo2017.10.09, 11:22

Nem gyûlt össze elég pénz az Óz madárijesztõ-jelmezének megmentésére

Az újságírók kétszázezer forintot fociztak össze a bohócdokiknak

Sport2016.11.10, 17:01

A Magyar Újságíró Labdarúgó-válogatottól Borsi László csapatvezetõ, míg az UniCredit Banktól Smid Beáta kommunikációs igazgató átadták az újságírócsapat adományát a Magyar Bohócok a Betegekért Alapítványnak. A pénzintézet jóvoltából összesen négy gyermekegészségügyi célokért dolgozó alapítvány kapott támogatást.

Zuckerbergék 3 milliárd dollárt adnak a betegségek felszámolására

Archívum2016.09.23, 13:52

A következõ tíz évben hárommilliárd dollárral (821 milliárd forinttal) támogatja az alapkutatást Mark Zuckerberg és felesége, Priscilla Chan, hogy a 21. század végére fel lehessen számolni a betegségeket a világon.

Alaposan átverte ex-feleségét Johnny Depp

Archívum2016.08.26, 20:32

Johnny Depp alaposan meglepte volt feleségét: Amber Heard ugyanis korábban kijelentette, hogy jótékony szervezeteknek juttatja a válás során számára megállapított milliókat, ám Depp nem Heardnek utalt, hanem egyenesen az általa megnevezett szervezeteknek - számolt be róla a BBC News.

Nem a pénzért csinálta: Amber Heard mind a 7 millió dollárt eladományozza

Life.hu2016.08.19, 13:20

Amber Heard bejelentette, kinek adja azt a 7 millió dollárt, amit a Johnny Depptõl való válása után kap. 

Az ügyfél fizeti a Telenor jótékonykodását

Techbázis2016.08.11, 13:54

A kedvezményes percdíjakat biztosító Bátor Tábor mobilflottájába bárki beléphet, nem csak az alapítvány képviselõi. Cserébe minden egyes ügyfél után jótékonykodik a Telenor, no de van egy kis bökkenõ.

Mellrákra hivatkozva csalt el milliókat

Itthon2016.07.18, 16:44

Mellrákmûtétre kért adományokat, így összesen 14 millió forintot kalapozott össze egy gyõri nõ, aki egy éven át hitegette betegségével a támogatóit.

Sztárok is gyûjtöttek ételt

Itthon2016.07.08, 18:06

Sztárok is részt vettek azon az ételgyûjtõ kerékpárversenyen, amelyet a Szabadság téren szerveztek a nyári szünetben többet éhezõ, rászoruló gyerekek megsegítésére. 1365 gyerek napi ételadománya gyûlt össze 3 nap alatt. 

Megható! Több tízezer dollár gyûlt össze az árván maradt kislánynak

Life.hu2016.06.29, 15:02

A csöppség szülei, nõvére, és két húga is meghaltak egy balesetben. Most többen is a gyermek segítségére siettek. 

Beteg gyerekek fotóival vertek át 21 ezer embert

Itthon2016.05.25, 09:16

Két év alatt közel 21 ezer embertõl csaknem 10 millió forintot csalt ki a saját maga által létrehozott alapítványon keresztül egy zalaegerszegi férfi, aki ellen üzletszerûen és jótékony célú adománygyûjtést színlelve elkövetett csalás miatt emeltek vádat - közölte a Zala Megyei Fõügyészség.

Elton John és J. K. Rowling is a legadakozóbb sztárok közé tartoznak

Archívum2016.04.18, 11:50

Gondoltad volna? A Harry Potter könyvek írója és Elton John is azok közé a sztárok közé tartozik, akik a leginkább segítenek másokon. Rowling tavaly például 10 millió fonttal, míg Elton közel 30 milló fonttal támogatta a rászorulókat. 

Ezer ággyal védjük Európát

Itthon2016.03.11, 12:59

Ezer ágyat kap Görögország a magyar katasztrófavédelemtõl. Nem ez az elsõ alkalom, hogy a kormány adománnyal segít a menekültválsággal küzdõ EU-tagállamoknak.

Új trend a koldulás? Facebookon kéregetnek a magyar zenészek

Life.hu2016.03.04, 17:24

Néhány nappal ezelõtt a Belga zenésze, Sickratman a nyilvánossághoz fordult segítségért. A Facebookon tette közzé nehéz anyagi helyzetét, a számláján pedig több millió forint gyûlt össze. Példája ragadós lett. Egy nehéz sorsú férfi után most egy újabb zenész követte példáját. 

Sickratman hálás a milliókért

Kultúra2016.02.29, 15:23

A támogató koncert helyett egybõl köszönetnyilvánító bulit tart a zenész, a javasolt ezer forintos belépõt zenésztársainak ajánlja fel. Õ pár napja lett milliomos, adományokból.

Pénzzel segített egy hajléktalanon Sylvester Stallone

Life.hu2016.01.29, 16:07

A színész gesztusa olyan heves érzelmeket váltott ki az asszonyból, hogy még Stallone is meglepõdött.

5 éven keresztül hazudta azt, hogy rákos - Több embert is átvert!

Life.hu2016.01.28, 13:07

Betegséggel viccelõdni, és ezzel átverni embereket mindig szörnyû. Mary Bennett éveken keresztül ezt csinálta, sõt, ki is használta az õt támogatókat. 

Százmilliókat adományozott a menekülteknek Borat és felesége

Life.hu2015.12.29, 13:24

Egymillió dollárt, azaz közel 280 millió forintot adott át egy segélyszervezetnek Sacha Baron Cohen és párja, Isla Fischer. 

Meglepõ kezdeményezés! Randi mellett szerveiket is felajánlhatnak a tinderezõk

Life.hu2015.12.15, 07:34

A Tinder brit felhasználói két héten át nem csak egy randit ajánlhatnak fel, hanem akár egy életmentõ szervet is. Így segít a randiapp az egészségügyi szolgálat kampányát népszerûsíteni - írja az Origo.

45 milliárd dolláros adománya miatt oltják Mark Zuckerberget

Archívum2015.12.07, 10:47

Kislánya születésének apropóján a világ legnagyobb pénzösszegû jótékonysági felajánlását tette a Facebook alapítója.

Ne azért adjon, mert síró arcot lát

Itthon2015.12.07, 11:29

„Nagyon büszke vagyok a magyar szolidaritásra. Olyan erõ van ebben az országban, amit a nagy bajban veszünk észre” - mondta az Origónak Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója. Az adventi idõszak már javában tart. Tavaly négy hét alatt 350 millió forintot ajánlottak fel a támogatók. Az ökumenikusok Szeretet.Éhség kampánya idén húszéves.

Adományokból újítják fel a gyermekgyógyászati klinikát

Gazdaság2015.12.04, 16:17

Kétmillió forintos adományt kapott pénteken a Debreceni Egyetem Klinikai Központ gyermekgyógyászati klinikája: az adományt pénteken adta át Szabó Miklós, a Tranzit-Ker Zrt. vezérigazgatója Balla György akadémikusnak, a klinika igazgatójának.

Milliárdosok, akik egy fillért sem hagynak a gyerekeikre

Gazdaság2015.12.03, 00:43

Pár óra alatt körberohanta a világot a hír, hogy a Facebook alapítója, Mark Zuckerberg a közjóért lemond cége részvényeinek 99 százalékáról. Ezzel Zuckberberg beállt az adakozó milliárdosok sorába, akik a legkevésbé sem sajnálják nekik fontos célokra felajánlani a vagyonukat. Lássuk, hogy kik szerepelnek eddig a listán.

Most bárki cselekedhet jót! Jön az Adakozó kedd

Life.hu2015.12.01, 13:20

Ittál már jezsuita bort? Voltál már Ágyszínházban? Tudod, hogy miben segíthetnek a terápiás kutyák a Rett Szindrómás lányoknak? Mit bankol egy Élelmiszerbank? Ezek csupán ízelítõk azokból az ügyekbõl, melyeket a 13600 Adhat Vonalon keresztül csupán egy telefonhívással, vagy sms-sel lehet támogatni.

A Facebook lesz az új pénzgyûjtõ portál

Techbázis2015.11.19, 18:01

Már teszteli Fundraisers nevû szolgáltatását a Facebook, ezzel a nonprofit szervezetek gyûjthetnek pénzt különféle célokra. A tervek szerint jóval egyszerûbb lesz használni, mint az olyan közösségi finanszírozó oldalakat, mint a Kickstarter, és az IndieGogo.

Alig adakoznak a szupergazdagok

Archívum2015.11.17, 15:14

A jótékonysági céllal felajánlott millió dolláros adományok összértéke közel 3 milliárd dollárral csökkent 2014-ben, ahogy az amerikai adakozókedv gyengült. Egy kutatás szerint ráadásul az adományok összesített száma és értéke makacsul a válság elõtti szintek alatt tartózkodik.

Az interneten gyûjt pénzt a haldokló édesapa kisfia jövõjéhez

Life.hu2015.11.07, 15:05

Nathan Colman nem volt mindig mintaapa, ám az évek során azzá vált. Ekkor megtudta, már csak másfél éve van hátra. Halála után ötéves kisfia egyedül marad, ezért a férfi interneten próbál pénzt gyûjteni számára.

Vizelettel mérgezte lányát, hogy adományokhoz jusson

Archívum2015.10.20, 08:46

Õrizetbe vették azt a 42 éves asszonyt, akinek lányát súlyos veseelégtelenséggel szállították kórházba. Mint késõbb kiderült, a nõ szándékosan mérgezte lányát vizelettel.

Akkor is éheznek, ha nem látjuk

Itthon2015.10.16, 17:25

Jóval kevesebb adományt kapnak a menekültek, mióta nincsenek szem elõtt. Segítõik kitartanak, de támogatásuk hamarosan kevés lesz a határra szállított, éhes és fáradt tízezreknek – akikkel egyre több, kísérõ nélküli gyerek is érkezik.

Gyerek is született a Keleti aluljárójában

Itthon2015.09.26, 13:28

Folyamatosan érkeztek hozzá az összeégett, szögesdrót sebezte betegek, hónapokon át alig lélegezhetett fel – mégis mindenkihez volt egy kedves szava, a segítségnyújtásból pedig maga is erõt merített. Mogyorós Judit gyermekorvossal beszélgettünk, aki menekültek ezreit látta el a Keleti pályaudvar tranzitzónájában: szülést vezetett le, és volt, hogy életet is mentett.

A Google is segít a migránsoknak

Techbázis2015.09.16, 12:04

Adományokat gyûjt és oszt szét a migránsokat segítõ szervezetek között a Google. Akár ön is felajánlhat pénzt.

Adományokból hozta össze álomesküvõjét a rákkal diagnosztizált Steven

Life.hu2015.09.14, 18:53

Steven 2012-ben jegyezte el párját, Laurát. Minden a tervek szerint alakult, ám egy nem várt orvosi vizsgálat miatt újra át kellett gondolniuk jövõjüket.

A civilek nem hallottak a netes gyûjtésrõl

Itthon2015.09.04, 17:28

Adománygyûjtõ oldalt indítottak a Magyarországon rekedt menekültek megsegítésére, két nap alatt több ezer dollár érkezett. Civil szervezeteket is támogatnának, errõl azonban az érintettek többsége még nem hallott.

19 évesen körbebiciklizte a Földet, hogy betegeknek gyûjtsön pénzt

Life.hu2015.08.11, 08:23

A világ minden bizonnyal legfiatalabb kerékpárosaként kerülte meg a Földet egy brit tinédzser, aki csaknem 60 ezer fontot (26,5 millió forintot) gyûjtött össze jótékony célokra.

Egy béna kisfiúnak adta a saját mûtétjére kapott adományokat a férfi

Life.hu2015.08.04, 11:58

Dan Blacket igazi hõsként emlegetik tette miatt: a tolószékben élõ fiatal férfi a mindössze 5 éves Brecon Vaughannek adta a hozzá befolyt adományokat, hogy a kisfiú ismét járhasson.

Igazi úriember! Lewis Hamilton 28 milliót adományozott magyar gyerekeknek

Life.hu2015.07.26, 17:59

Egy budapesti jótékonysági liciten járt Lewis Hamilton, de nem csak díszvendégként. 

Micsoda úriember! Kilencmillió fontot adományozott Leonardo DiCaprio

Life.hu2015.07.16, 17:17

A hollywoodi színész nagy környezetvédõ hírében áll. De nem csak vizet prédikál: szép kis summát adományozott egy szervezetnek.

Teljes vagyonát jótékony célokra ajánlja fel a milliárdos herceg

Life.hu2015.07.03, 16:36

Al-Valíd bin Talal milliárdos szaúdi herceg több mint 9 ezer milliárd forintnyi vagyonát ajánlotta fel jótékony célokra.

Victoria Beckham kislánya márkás ruháival jótékonykodik

Life.hu2015.06.10, 16:24

A divattervezõ egykori Spice Girl 25 összeállítást gyûjtött össze kislánya gardróbjából, a „Divat életeket menthet” elnevezésû árverésre. Természetesen nem akármilyen márkás darabokról van szó.

Kim Kardashian és David Duchovny bohócorral jótékonykodik

Life.hu2015.05.22, 07:38

Sok híresség között Kim Kardashian és David Duchovny is csatlakozotta a „Red Nose Day” elnevezésû kezdeményezéshez, amellyel szegény gyermekeket támogatnak.

Eva Mendes szelfivel gyûjt pénzt egy rákos kisfiúnak

Life.hu2015.05.22, 09:13

Az énekesnõ most szelfizett életében elõször, és ezt is nemes ügyért tette. A híresség, akinek nemrég született meg a kislánya, egy másfél éves rákos fiúnak gyûjt pénzt.

Cristiano Ronaldo még soha nem volt ennyire jófej: Éves fizetésének felét Nepálba küldte

Life.hu2015.05.09, 14:45

A világklasszis focista rengeteg pénzt adományozott a nepáli földrengés károsultjainak megsegítésére. Teljesen odavagyunk.

Sebestyén Balázsék egy hattagú család boldogságát adták vissza

Life.hu2015.04.24, 18:36

Sebestyén Balázs, Vadon Jani és Rákóczi Feri, a Morning Show népszerû mûsorvezetõi egy hattagú táti család otthonát és reményeit adták vissza.

Adományokból kellene ellátni az ukrán hadsereget

Nagyvilág2015.04.17, 14:08

A hadseregnek gyûjtõ ukrajnai civil szervezetek a gazdasági válság miatt már nem képesek ellátni a Kelet-Ukrajnában harcoló kijevi kormányerõket.

Jó szándékával csinált hülyét magából Gwyneth Paltrow

Archívum2015.04.14, 20:10

A színésznõ kedves gesztust akart tenni, ami azonban nagyon rosszul sült el: a sztár rengeteg ellenséges kommentet kapott a Twitteren. Olvasd el az eset elõzményeit!

Pszichológusok kísérik az orosz segélykonvojokat Ukrajnába

Nagyvilág2015.03.04, 11:28

Orvosok és pszichológusok segítik az Ukrajnába tartó orosz humanitárius konvojok sofõrjeit.

Hatalmas vagyont ajándékoztak el a milliárdosok

Gazdaság2015.02.11, 13:08

A Chronicle of Philanthropy washingtoni folyóirat idén is összeállította a Philantrophy 50-listáját. A névsorban azok az amerikaiak – fõként nagyvállalatok vezetõi – szerepelnek, akik 2014-ben legtöbbet költöttek jótékonysági célokra. A lista alapján különösen a fiatal, információs technológiában utazó vállalkozók adakoznak szívesen, akiknek a felemelkedése óriásit dobott a karitatív szervezetek bevételein.

Bódi Sylvi homokdûnék között is igényes nõ maradt

Life.hu2015.02.11, 13:07

A szépséges modell hazatért a 9000 kilométeres Budapest-Bamako futamról. Közösségi oldalán osztotta meg élményeit többek között arról, milyen, amikor egy bokor helyettesíti a fürdõszobát.

Eltévedt az ebola felszámolására küldött pénz

Nagyvilág2015.02.04, 09:59

Bár az ebola elleni küzdelemre az adományozók csaknem 2,9 milliárd dollárt ajánlottak fel 2014 végéig, eddig az idõpontig ennek az összegnek csak mintegy 40 százaléka jutott el a járvány sújtotta nyugat-afrikai célországokhoz - állapították meg az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatala által felkért szakértõk.

Vajna Timi - babamentés szívbõl

Archívum2015.01.22, 08:20

A luxuséletérõl közismert, sokszor bikinis testérõl fotót posztoló Vajna Tímea ezúttal egy olyan oldaláról mutatkozott be, ami nem volt eddig látványos.

Öt és félmillió forint a Tábitha Háznak

Itthon2015.01.12, 20:09

Közel 2,5 millió forint gyûlt össze a Telekom és a Fenntarthatósági Média Klub decemberi jótékonysági akcióján. Az összeget a vállalat 3 millió forinttal kiegészítette, az adományt pedig a Tábitha ház kapta.

Taylor Swift a legönzetlenebb híresség

Archívum2014.12.31, 14:58

Harmadik éve kerül a legtöbbet jótékonykodó celebek listájának élére a country-csillag, aki idén is számos nemes ügyet támogatott és emelte fel értük a hangját.

Ötvenezernél több cipõsdoboznyi ajándék

Itthon2014.12.24, 08:47

Az adományozóknak köszönhetõen 51 300 cipõsdoboz ajándékot gyûjtött és osztott szét a rászoruló gyerekek között a Baptista Szeretetszolgálat. Az ajándékok összértéke mintegy 150 millió forint. 

Legközelebb dicsérje meg a vendég nercbundáját!

Nagyvilág2014.12.23, 12:42

Tízezer dollár értékû nercbundát ajándékozott az egyik houstoni autós önkiszolgáló étterem eladójának az egyik vendég, annyira hálás volt a dicséretért.

Hétfõtõl adhatod oda cipõsdoboznyi ajándékodat

Life.hu2014.12.01, 00:12

Országszerte 200 gyûjtõponton várják a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei a cipõsdoboz ajándékokat hétfõ reggeltõl. Az akció központi gyûjtõhelye, a belváros szívében lévõ Cipõsdoboz Vár vasárnap nyílt meg.

Adni jó – Segítünk, hogy segíthess!

Life.hu2014.11.26, 15:34

Minél közelebb kerülünk a karácsonyhoz, annál több emberben ébred fel az érzés, hogy valamivel szebbé, emlékezetesebbé tegye más ünnepét. De olyan nehéz az ezüstveretes gondolattól a valós adományozásig eljutni, hiszen sokszor okoz gondot a hogyan, a kin keresztül és a 'biztos jó helyre kerül az ajándék' tébláboló bizonytalansága.

Hiába jótékonykodtak a diákok, eltûnt a pénzük

Itthon2014.11.12, 06:40

 2010-ben történt kolontári vörösiszapömlés után az iskolás gyermekek között szervezett "százforintos" adománygyûjtõ akcióban befolyt összegbõl 10 millió forint nem jutott el a támogatottakhoz.

Ha Cindy Crawford melletted ébredne fel, így nézne ki

Archívum2014.10.28, 17:19

Kétségtelen, hogy a 48 éves szupermodell smink nélkül is gyönyörû – és még a jó ügyért sem rest kiállni.

Vége a jeges vödör kihívásnak? Indiában már rizsre cserélték a vizet

Archívum2014.08.26, 19:09

Indiában nem pazarolják a vizet, inkább rizst adományoznak annak, aki rászorul. Ez a RiceBucketChallenge.

Kunyerál a Moszkvát lebuktató katona

Nagyvilág2014.08.13, 20:49

Képeket oroszul, pénzt angolul: sok a kérdõjel az exhibicionista orosz egyenruhás körül.

Tatár Csilla önkéntes munkát végez

Archívum2014.06.21, 07:49

A szépséges mûsorvezetõ a Hospice Alapítvány munkáját segíti.

Sarka Kata gyermekeivel jótékonykodott

Archívum2014.06.19, 13:23

A sztáranyuka gyermekei menõ játékaikat ajánlották fel a rászorulóknak.

Ezért az Oscar-selfie minden idõk legjobb önfotója

Archívum2014.03.05, 16:49

A világsztárokkal zsúfolt kép három millió dollárt hozott egy kórháznak és egy alapítványnak.