kutatás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- koronavírus
- szex
- egészség
- tudomány
- gazdaság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Megvizsgálták a kutatók a napi hat kávét ivó idősek egészségi állapotát
Meglepő eredményre jutottak a szakemberek egy kutatás során: kiderült, hogy a napi hat kávét fogyasztó nyugdíjasok egészségesebbek, mint társaik.
Kutatók segítségével végre megszabadulhatunk az izzadságszagtól
Kutatók segítségével lehet, hogy sikerül megalkotni azokat a dezodorokat, amelyek nem csak elfedik az izzadságból adódó kellemetlen szagokat, hanem megakadályozzák azoknak a létrejöttét.
A szépséghibák iránti intoleranciát a rajzfilmeken keresztül neveljük bele a gyermekeinkbe
A jó tündér mindig fiatal és gyönyörű, a gonosz boszorkány pedig öreg és csúnya. Milyen üzenetet közvetítenek hát a mesefilmek? Azt, hogy a külső minden esetben a belső tulajdonságokra utal. Pedig ezt nem lenne szabad ennyire leegyszerűsíteni.
Nagyon optimisták a fiatalok, ami az álláskeresést illeti
Új rekord született a K&H ifjúsági indexének eredményei szerint: a 19-29 éves korosztály 35 százaléka gondolja úgy, hogy könnyen találna munkát. A dolgozó fiatalok 69 százaléka fizetésemelésre számít. Sőt, a munkájukat sem szerették még soha ennyien: az első negyedévben a megkérdezettek 57 százaléka mondta, hogy olyan állása van, ahol örömmel dolgozik. 43 százalékuk érezte úgy, hogy megbecsülik a munkahelyén, ugyanakkor a korábbiakhoz képest jóval kevesebben, mindössze 25 százalék számít arra, hogy előrébb tud lépni a jövőben a ranglétrán. A kutatásból kiderül az is, hogy bár a diákok mindössze 17 százaléka gondolja úgy, hogy a magyyar ...
Ha ez bekövetkezik, a gatyánk is rámegy
Amennyiben nem sikerül 2 Celsius-fok alatt tartani a globális felmelegedés mértékét, tovább folytatódik a tengerszint emelkedése. A folyamat révén elképesztő árvizek köszöntenek a világra, ami évi 14 billió dollárt is felemészthet, számolták ki klimatológusok egy új tanulmányban.
Feltérképezték a koalák teljes génállományát
Először sikerült feltérképezni a koalák teljes génállományát ausztrál tudósoknak, akik azt remélik, eredményeik abban is segítenek, hogy megfékezzék a fajt tizedelő, nemi úton terjedő kórt.
Kilenc napja eltűnt diákokat találtak meg Thaiföldön egy barlangban
Élve találtak meg hétfőn Thaiföldön 12 diákot és fociedzőjüket, akiknek kilenc napja nyoma veszett a félig elárasztott, észak-thaiföldi Tham Luang barlangrendszerben - közölte Csiang Rai tartomány kormányzója.
Hormonok helyett egyszeri sugárkezelést ajánlanak ausztrál kutatók a prosztatarák gyógyítására
Előrehaladott klinikai vizsgálati eredmények alapján ausztrál kutatók egyetlen dózisú sugárterápiát javasolnak a prosztatarák gyógyítására az életminőséget megváltoztató hormonterápia helyett.
- címkék:
- kutatás
- prosztatarák
- sugárkezelés
- Címkefelhő »
Minden négy kkv közül három beruházásra készül
2007 óta nem akartak ennyien fejleszteni a magyar cégek közül, jelenleg ugyanis a kkv-k 75 százaléka készül valamilyen beruházásra. A középvállalkozásoknál még ennél is erősebb a szándék, mivel közülük 10-ből 9 cég tervez fejleszteni – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. A célokat tekintve jelenleg a termelő beruházások állnak a középpontban, ugyanis a gépek, berendezések korszerűsítésére készülnek a legtöbben, megelőzve az informatikai és gépjárműpark fejlesztéseket.
Egészségesebb lehet a mérsékelt alkoholfogyasztás, mint az absztinencia
Felmérés készült arról, hogy mennyivel növeli a korai halálozás, illetve a daganatok kockázatát az alkohol. Persze, ezt nem először vizsgálták, és az eredmények sem mindig ugyanazt mutatják, de az mindegyikből kiderül, a mértéktelen fogyasztás szinte biztosan megbetegít.
- címkék:
- alkohol
- kutatás
- daganat
- Címkefelhő »
Ön használ ízfokozót és térfogatnövelőt?
Ha azt olvassuk a címkén, hogy E-500 nátrium-hidrogén-karbonát vagy E-300, a legtöbben laborban előállított, veszélyes kémiai anyagokra gondolunk. Pedig az utóbbi maga a C-vitamin, az előbbi pedig a sütőpor. Számtalan tévhit és mítosz övezi az élelmiszerekben fellelhető adalékanyagokat, dacára annak, hogy sütés-főzés közben magunk is napi szinten használjuk őket.
Nagyot lép a Medve sajt gyártója
Több milliárd forintos beruházással megduplázza veszprémi üzeme gyártókapacitását a francia érdekeltségű Pannontej Zrt. A vállalat egyik legnagyobb globális innovációs és fejlesztési központját telepíti a városba, így Csehországból ide kerül a Savencia-csoport panírozott specialitásainak gyártása.
Sötét jövő vár az emberi civilizációra a matematikai modellek szerint
A kihalás felé rohan az emberiség? Matematikai modellekkel tárták fel a bolygónk, illetve az emberi civilizáció három lehetséges sorsát. A kutatók ezek elkészítéséhez figyelembe vették a Föld népességének rohamos növekedését, valamint az éghajlatváltozás hatásainak további romlását.
Súlyos a szakemberhiány a kkv-szektorban
A hazai kkv-k több mint felének a szakemberhiány okozza a legnagyobb problémát – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. A cégek kétharmada szembesült már az elmúlt fél évben a munkaerőhiányra visszavezethető nehézséggel, szerintük tapasztalt és nagy tudású munkaerőt találni a legnehezebb.
Napi egy adag zabkása meghosszabbítja az életet
Kutatók állítják, a zabkása rendszeres fogyasztása növelheti az élettartamot.
- címkék:
- gabona
- kutatás
- hosszú élet
- zab
- zabkása
- Címkefelhő »
Mániákus könyvimádó volt a véres zsarnok, Rettegett Iván
IV. vagy közismert nevén Rettegett Iván agresszivitását, indulatait és kegyetlenségét csak könyvtárának mérete múlta felül. A „rettegett” jelzőt sem véletlenül akasztották rá: a megbomlott elméjű orosz cár rémtetteiről legendák tucatjai keringenek az utókor emlékezetében.
Kína szép csendben a mesterséges intelligencia királya lesz
A világ többi része együttesen azt kockáztatja, hogy lemarad Kína mögött a mesterséges intelligencia (MI) területén folyó versenyben – figyelmeztetett az Európai Bizottság volt elnöke.
Alig van női vezető a kkv-knál
Átlagosan a cégek 31 százalékának van Magyarországon női cégvezetője, illetve van nő a cégjegyzésre jogosultak között. Ez nem is számít rossznak sem világviszonylatban, sem a kontinensen. A 2016-os adatok alapján Magyarország a 12. helyen áll a női irányítású cégek arányát vizsgálva – derül ki a Budapest LAB összeállításából.
Nem mindegy, milyen rajzok vannak a mesekönyvekben
Egy friss kutatásból kiderült, hogy a mesekönyvek szövegeihez szorosan kapcsolódó illusztrációk nagy segítséget nyújtanak az óvodásoknak abban, hogy valóban meg is értsék a meséket.
- címkék:
- kutatás
- mese
- illusztráció
- mesekönyv
- ELTE
- Címkefelhő »
Ilyen a magyar vállalkozó: van ötlete, de nem meri megcsinálni
Az AGER (Amway Global Entrepreneurship Report) nyolc éve követi nyomon a vállalkozói környezet és a vállalkozói hajlandóság változásait. Az idei AGER kutatás fókuszában azok a külső és belső tényezők állnak, melyek segíthetik vagy akár hátráltatják az embereket abban, hogy saját vállalkozást indítsanak.
- címkék:
- vállalkozás
- kutatás
- tőke
- AGER
- Címkefelhő »
Szórakoztatóbb vásárlást szeretnének a fiatalok
Biztató eredményeket hozott a 17 európai országra kiterjedő Cetelem Körkép 2018. A kutatás alapján visszatért az optimizmus, az emberek országuk és saját helyzetüket is derűsebbnek látják az egy évvel korábbinál. Saját országuk helyzetét átlagosan 5,2 pontra értékelték a megadott, 1-10-ig terjedő skálán a megkérdezettek, szemben az egy évvel korábbi 4,9, illetve a 2016-os 4,8 ponttal.
- címkék:
- kutatás
- y generáció
- Cetelem Körkép
- Címkefelhő »
Nem keresik tovább az eltűnt maláj utasszállítót
A vizsgálatot végző Ocean Infinity nevű amerikai magáncég közlése szerint eredménytelenül zárult a 2014-ben eltűnt maláj utasszállító roncsainak keresése.
Nem sokat érnek a legnépszerűbb étrend-kiegészítők
A leggyakrabban használt vitamin- és ásványianyag-étrendkiegészítők nem javítják, de nem is károsítják az egészséget - vélik kanadai kutatók az amerikai kardiológustársaság folyóiratában közzétett tanulmányukban.
Megmutatjuk, milyen lehetett Szulejmán szigetvári síremléke
Elkészültek a szultáni sírkomplexum háromdimenziós rekonstrukciójának alapjai, amelyen élvezhetően látható nemcsak Szulejmán türbéje, hanem a síremlék mellett állt dzsámi, és a tavaly feltárt derviskolostor is. A szultáni síremléket megtalált kutatócsoport idén nyáron tovább folytatja az ásatásokat, a korabeli leírások nyomán kaszárnyát, vendégházat, boltokat, és az egykori oszmán erőd bástyáit igyekeznek beazonosítani.
Megfejtették, miért nőtt aránytalanul nagyra az ember agya
Számítógépes modellel fejtették meg amerikai tudósok, miért nőtt aránytalanul nagyra az ember agya az evolúció során, eredményeik szerint a legfontosabb tényezők nem társadalmiak, hanem gazdaságiak voltak: az élelem megszerzése, tárolása, eszközök készítése.
- címkék:
- kutatás
- agy
- tudomány
- emberi agy
- Címkefelhő »
Napi egy tojással csökkenthető a szívbetegségek kialakulásának kockázata
Jó hírünk van azoknak, akik szeretik a tojást: már napi egy elfogyasztásával csökkenthető a szívbetegségek kialakulásának kockázata.
- címkék:
- Kína
- egészség
- tojás
- kutatás
- szívbetegség
- Címkefelhő »
Javult a magyar versenyképesség, öt helyet léptünk előre
Javult az ország versenyképessége egy frissen kiadott független tanulmány szerint. Több területen is rengeteget javított az ország az elmúlt években.
A szúnyogoknak nemcsak a csípése, hanem a nyála is veszélyes
A nyáriasra fordult időben a melegnek köszönhetően a sok kellemetlenséget okozó vérszívó rovarok is aktivizálják magukat. Nem elég, hogy a szúnyogok különböző kórokozókat terjesztenek, de a nyálukkal még külön úgy befolyásolják az immunrendszerünket, ami kedvez a betegségek kialakulásának.
Cafeteria: ezek taszították le a dobogóról az Erzsébet-utalványt
Tízből hét kkv tervez béren kívüli juttatást adni dolgozóinak, ami az egy évvel korábbi mélyponthoz képest hatalmas ugrás – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Jelenleg a munkába járás költségtérítése a legnépszerűbb, amit a 100 ezer forintig adómentesen adható készpénz és a 13. havi fizetés követ. A több éven át első helyen végző étkezési Erzsébet-utalvány ezzel épphogy lecsúszott a dobogóról.
Eltűnt maláj utasszállító: végleg leállítják a kutatást
Az új maláj közlekedési miniszter azt mondta, jövő kedden végleg leállítják a 4 évvel ezelőtt eltűnt maláj utasszállító repülőgép roncsai utáni kutatást, nem lesz több hosszabbítás.
Ahol vegyészmérnökök kutatják az európai háztartási kultúrákat
Robottechnológiával tesztelt mosószerek, az emberi érzékelés határait ostromló illatszimatoló elitcsapat, 280 mosógép a világ különböző mosáskultúráinak szimulálásához, és a fogyasztói-háztartási szokások országok közötti eltéréseinek vizsgálata – ezekkel biztosan, de ennél jóval több mindennel foglalkoznak a Procter & Gamble (P&G) brüsszeli kutatóközpontjában. Az Origo helyszíni beszámolója a vevőket vásárlási és mosási szokásaiktól kezdve monitorozó, ellenállhatatlan öblítő illatokat megalkotó laborokból, ahol egy multinacionális vállalat vegyészmérnökei tették láthatóvá, tapinthatóvá, de legfőképp megszagolhatóvá azt, mire lehet ...
Megmentené a fajok többségét, ha mindenki tartaná magát az egyezményhez
Megmentené a Földön élő növény- és állatfajok jelentős többségét a klímaváltozás hatásaitól, ha az iparosodás előtti időkhöz képest 1,5 Celsius-fokban sikerülne korlátozni a Föld felmelegedését – hangsúlyozzák a Kelet-Angliai Egyetem kutatói.
Három nagy migrációs hullám ötvenezer év alatt
Legalább három nagy hullámban érkeztek emberek Délkelet-Ázsiába az elmúlt 50 ezer évben - derült ki a területen talált ősi emberi maradványokon végzett első teljes genomszekvenálás eredményeiből.
A 15 éves diákok közel harmada bevándorló hátterű az Egyesült Királyságban
A 15 évesek csaknem 29 százaléka immár bevándorló hátterű Nagy-Britanniában - derül ki egy ma nyilvánosságra hozott adatból. Ez 9 százalékpontos emelkedést jelent 2003-hoz képest. Az Európai Unióban 21 százalék az átlag ebben a mutatóban. Az Egyesült Királysághoz hasonlóan Franciaországban (26 százalék) és Németországban (28 százalék) is magas az arányuk. Döbbenetes adatok következnek!
- címkék:
- migráció
- kutatás
- Európai Unió
- Címkefelhő »
A kiberbiztonsági incidensek legfőbb oka a figyelmetlenség
A Kaspersky Lab és a B2B International kutatóintézet közös nemzetközi kutatása kimutatta, hogy tízből kilenc alkalmazott nincs tisztában a vállalati IT-biztonsági elvárásokkal. Az alkalmazottaknak mindössze a fele gondolja közös felelősségnek a kibertámadások elleni védelmet.
Szakemberek megtalálhatták a kopaszodás ellenszerét
Jó hír a férfiak számára: kutatók megtalálhatták a kopaszodás ellenszerét.
A munkaerőhiány felpiszkálta azokat is, akiknek van munkahelyük
Az aktív álláskeresők túlnyomó többségének jelenleg is van munkája, de folyamatosan figyelik a kínálatot, és nem restek jelentkezni, ha vonzó lehetőséget találnak. A Profession.hu legújabb kutatása ezúttal a munkakeresési trendet mérte fel. Nemcsak arra voltak kíváncsiak, hogy mi motiválja a jelentkezőket, hanem arra is, hogy milyen csatornákat és technikákat vesznek igénybe az ideális munkahely megtaláláshoz.
- címkék:
- álláskereső
- kutatás
- Profession.hu
- Címkefelhő »
Mitől lesz egy dal sláger?
A slágerek sikerének titkát vizsgálta a Kaliforniai Egyetem: a slágerlisták legsikeresebb dalait főként a vidámság, boldogság és a "bulizásra alkalmasság" jellemzi. Ez ugyanakkor ellentmond az általános zenei trendeknek - fejtették ki a tudósok a Royal Society Open Science című szaklapban megjelent tanulmányukban.
Ennyit szexelnek egy héten átlagosan az emberek (18+)
Gondolkodtál már azon, hogy mások hányszor szexelnek egy héten? Mi az, ami normálisnak számít? Most ezekre a kérdésekre is megtudhatod a választ!
- címkék:
- szex
- kutatás
- felmérés
- felnőtt
- Címkefelhő »
Ezért nem dőlt még össze a pisai ferde torony
A kutatókat sem hagyta nyugodni az a tény, hogy a pisai ferde torony a mai napig áll a földrengések ellenére is. Épp ezért most kiderítették, mi állhat ennek hátterében.
A migráció megosztja egész Európát
Amíg máshol a politika vagy szegénység okozza a megosztottságot, addig egy kutatás szerint Európában pedig a migráció - írja a 888.hu.
Egy kutatás szerint hamarabb halhat meg, aki soha nem iszik alkoholt
Nem feltétlen van jó hatással az egészségünkre, ha soha nem fogyasztunk egy korty alkoholt sem. Egy friss kutatás arra derített fényt, hogy magasabb volt a korai halálozás azok között, akik soha életükben nem ittak szeszesitalt.
Hajóroncsokra bukkantak a rejtélyes sorsú utasszállító helyett
Szenet szállító angol kereskedelmi hajóké lehetett az a két 19. századi roncs, amelyet az Indiai-óceán mélyén a Malaysia Airlines légitársaság 2014-ben eltűnt utasszállító repülőgépének felkutatását célzó művelet során találtak.
Brit kereskedelmi hajóroncsokat találtak a repülőgépet keresve
Szenet szállító angol kereskedelmi hajóké lehetett az a két 19. századi roncs, amelyet az Indiai-óceán mélyén a Malaysia Airlines légitársaság 2014-ben eltűnt utasszállító repülőgépének felkutatását célzó művelet során találtak.
Új Mars-szonda indul a vörös bolygó felé
Hat évvel a legutóbbi marsi landolás után robotgeológust küld a NASA a vörös bolygóra, hogy az minden eddiginél mélyebbre ásson, és megmérje a planéta hőmérsékletét.
- címkék:
- kutatás
- világűr
- NASA
- Mars
- Címkefelhő »
A magyar szülők tartják leginkább fontosnak a pénzügyi nevelést
Odafigyelünk gyermekeinkre akkor is, ha a pénzügyekről van szó. Európában a magyarok tartják a legfontosabbnak a következő generáció pénzügyi tudatosságra való nevelését, amelyre otthon is nagy hangsúlyt fektetünk. Az Intrum kutatásából ezzel együtt az is kiderült, hogy a szülők törődése néha erősebb, mint amit a pénztárcájuk megengedhetne.
A hideg tea elősegíti a fogyást
Kutatók állítják, hideg teát kortyolgatva sokkal könnyebben lefogyhatunk, mintha rendszeresen forró italt innánk.
28 évesen meghalt az önmagán kísérletezgető biohacker
Huszonnyolc éves korában meghalt Aaron Traywick, az Ascendance Biomedical gyógyszergyártó startup vállalat igazgatója. Traywick arról vált ismertté, hogy önmagán próbált ki egy kísérleti stádiumban lévő herpeszvírus-ellenes készítményt.
Kutatás: az I. és az V. kerületben a legjobb élni
Nincs változás a tavalyihoz képest, a fővárosban továbbra is az I. és az V. kerületben a legjobb lakni, a vidéki nagyvárosok közül pedig Eger, Veszprém és Tata a listavezető az Otthon Centrum elemzése szerint.
- címkék:
- Magyarország
- kutatás
- Címkefelhő »
Mennyire édesszájúak a magyarok? Kiderült!
Bár nemzetközi összehasonlításban édesszájú hírében állnak a magyarok, egy friss kutatás is készült most a témában, hogy kiderítse az igazságot. Eszerint gyakran eszünk édességet, a kávét és teát sokszor indokolatlanul túlédesítjük, de ha üdítőről van szó, a cukormentes vagy csökkentett cukortartalmú változatokat is egyre többen keresik.
- címkék:
- kutatás
- cukor
- édesség
- szokás
- Címkefelhő »