hirdetés

gazdaságpolitika

címke rss
Orbán Viktor: 2018 a népakarat helyreállításának éve lehet

Orbán Viktor: 2018 a népakarat helyreállításának éve lehet

A migránskérdés demokráciaproblémává vált, mivel az európai embereknek egyértelmű akaratuk van, nem akarnak terrorveszélyben élni, biztonságot szeretnének, és a határok lezárását - mondta Orbán Viktor magyar kormányfő, miután a bajor Keresztényszociális Unió frakcióülésén vett részt. A kormányfő kiemelte, hogy 2018 a népakarat helyreállításának éve lehet.

Ezért várhatja a Fidesz esélyesként 2018-at

Itthon2017.12.27, 10:11

Az idei évben Magyarország európai helyzete is erősödött, mind politikai, mind gazdasági szempontból, és éppen emiatt is tudta megőrizni stabil előnyét a Fidesz-KDNP a riválisaival szemben – értékelte a kormánypártok idei évét Lánczi Tamás. A Századvég vezető elemzője szerint mindezeken felül a Fidesz jól rezonált az európai választók érzéseire: az európai államok választóinak folyamatosan csökken a politikába vetett bizalmuk, nem érzik képviselve magukat, mint ahogy azt sem, hogy számítana a véleményük. A Fidesz pedig leszámolt ezzel az elitista politikával, miközben a magyar ellenzék felaprózta önmagát – vélte az elemző.

Így tette tönkre a magyar gazdaságot a neoliberalizmus

Gazdaság2017.12.18, 11:35

A gazdasági növekedésnek nem célnak, hanem eszköznek kell lennie, hiszen például míg Magyarországon 1980 és 2010 között majdnem megduplázódott a GDP, miközben a nettó reálbér csupán 7 százalékkal nőtt - mondta György László, a Neumann János Egyetem docense és a PADMA igazgatója az Origónak annak kapcsán, hogy a napokban jelent meg Egyensúlyteremtés című könyve. A Századvég Gazdaságkutató vezető közgazdásza arról is beszélt, hogy az 1990-es években hazánkban például a politika engedett a hit alapon működő neoliberális tudománynak, ami komoly károkat okozott a magyar gazdaságnak. Szólt arról is, hogy a magyar gazdaság 2010 után egyenssúlyi ...

Matolcsy György: 12 gazdaságtörténeti léptékű fordulat volt 2010 óta

Gazdaság2017.12.16, 11:02

Tizenkét gazdaságtörténeti léptékű fordulatot hajtott végre 2010 óta Magyarország, a tartós felzárkózást meghatározó tizenharmadik, a versenyképesség terén szükséges fordulat is elindult, de még sok tennivaló van - írta Matolcsy György a Magyar Idők  szombati számában.

A vártnál jobban teljesít a magyar gazdaság

Gazdaság2017.11.28, 13:24

Javította a magyarországi gazdasági növekedési előrejelzését az OECD a Gazdasági kilátások címmel fél évente megjelenő előrejelzésének legfrissebb kiadványában.

A nők szerepének erősítése jót tehet a gazdaságnak

Gazdaság2017.11.17, 16:04

A nemek közötti egyenlőség javítása jelentősen elősegítheti a gazdaságok növekedését a következő évtizedekben, állítja a Citigroup. A szakpolitikai változások akár 20 százalékosnövekedést is eredményezhetnek a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban.

Varga Mihály: A stabilitás megőrzése alapvető

Gazdaság2017.09.09, 13:26

Magyarország európai felzárkózásához és versenyképességének erősítéséhez elengedhetetlen a biztonság és stabilitás megőrzése, az államadósság további mérséklése, a vállalkozások innováció iránti nyitottságának növelése - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, az 55. közgazdász-vándorgyűlésen, Egerben.

Trump megduplázná a gazdasági növekedést

Gazdaság2017.01.20, 18:15

Tíz év alatt 25 millió új munkahely megteremtése, a gazdasági fejlődési ütem megduplázása, nagymértékű adócsökkentés, erős dollár, az USA számára kedvezőtlen kereskedelmi szerződések átírása és a Rozsdaövezetnek nevezett, korábban virágzó ipari központok megerősítése áll Donald Trump gazdaságpolitikájának fókuszában. A miniszterjelöltek szenátusi meghallgatása és az új elnök eddig ismertetett programja alapján összeszedtük gazdasági elképzeléseinek legfontosabb pontjait.

Vége a sokkhatásnak, de azért izgalmas év jön

Investor2017.01.19, 12:14

A tavalyi sokkhatások után idén egyre pozitívabb hírek érkeznek, globális és hazai szinten is gyorsuló növekedés várható. A világgazdaság kedvező növekedési kilátásai mellett a legnagyobb kockázatot ezért most a nemzetközi politika jelenti, hiszen az új amerikai elnök gazdaságpolitikája és az Európában közeledő választások bőven okozhatnak izgalmakat – hívja fel a befektetők figyelmét a K&H.

Matolcsy: Megkérdőjelezhetetlen a magyar modell sikere

Gazdaság2016.11.07, 09:41

A költségvetési és a monetáris politikában is jelentős fordulatra, gazdaságpolitikai irányváltásra volt szükség ahhoz, hogy Magyarország újra a befektetésre ajánlott országok között szerepeljen mindhárom nagy hitelminősítő intézet értékelésében – állapította meg a Magyar Időkben megjelent írásában Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Az elnök szerint a Moody's pénteki felminősítésével immár a nemzetközi hitelminősítők is teljeskörűen elismerik az új magyar gazdasági modell eredményeit.

FAZ: A hitelminősítők is elismerik az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját

Gazdaság2016.08.30, 18:27

A magyar kormány sikeres gazdaságpolitikájáról írt keddi számában a tekintélyes német Frankfurter Allgemeine Zeitung.

Orbán Viktor újabb fordulóponthoz érkezett

Itthon2016.06.05, 18:04

Mind gazdasági, mind külpolitikai téren sikerült növelnie az ország mozgásterét a hétfőn kétéves harmadik Orbán-kormánynak – mondta az Origónak Lánczi Tamás, a Századvég elemzője. Ezzel szemben Boros Tamás, a Policy Solutions szakértője szerint a kabinet az elmúlt időszakban nem indított semmilyen reformot, és csak az uniós pénzeknek, valamint a menekültügy kezelésének köszönheti a jelenlegi pozícióját. Abban mindketten egyetértettek, hogy a Fidesznek jók az esélyei a 2018-as győzelemre.

Milyen válság? Kérdezhetik a gazdag magyarok

Gazdaság2015.12.16, 13:49

Jól betett a válság Európa lakosságának. A legszegényebb családok jövedelme az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerint 15 százalékot zuhant 2008 és 2012 között Magyarországon, a gazdagok viszont alig éreztek meg valamit belőle. 

DK: azonnali gazdaságpolitikai fordulatra van szükség

Itthon2014.12.14, 16:31

A Demokratikus Koalíció szerint azonnali gazdaságpolitikai fordulatra lenne szükség ahhoz, hogy Magyarország ne egy leszakadó, folyamatosan elszegényedő ország legyen.

Afrikában erősítene Szijjártó

Gazdaság2014.10.08, 11:01

Magyarország afrikai jelenlétének erősítését hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, miután megbeszélést folytatott Thomas Kwesi Quartey ghánai külügyminiszter-helyettessel.

Ez lehet a magyar gazdaság legnagyobb baja

Gazdaság2014.09.05, 13:09

A bürokráciával nehéz küzdeni, mert az eredmények lassan jönnek, és amikor elindul valami változás, akkor sem értékelik azt pozitívan, mondta Szepesi Balázs elemző. A Nyíregyházán zajló Közgazdász-vándorgyűlés legérdekesebb gondolatait közvetítjük.

Itthon is lehetne repülőgépet gyártani

Gazdaság2014.09.05, 12:23

Másképp néz ki a mai világkereskedelem: az értékláncok szerepe megnőtt, ezekbe bárki bekapcsolódhat. Magyarországon is lehet repülőgépet gyártani, legalábbis létezhet olyan alkatrész, amit mi tudunk hozzáadni a teljes folyamathoz. Ezért fontos, hogy minél jobban integrálódjunk a nemzetközi kereskedelembe, méghozzá az értéklánc egy magasabb szintjén, mint most – mondta előadásában Ábel István, az MNB elemzője. A Nyíregyházán zajló Közgazdász-vándorgyűlés legérdekesebb gondolatait közvetítjük.

Hol az ország gazdaságpolitikai stratégiája?

Gazdaság2014.07.18, 08:05

Rózsaszín mázba öntve ugyan, de erős gazdaságpolitikai kritikát fogalmazott meg 15, Magyarországon működő multicég. Nem először hiányolják azt, ami minden fejlett országban létezik: az érthető stratégiát.

Roubini: Államkapitalista jegyeket mutat a magyar kormány politikája

Gazdaság2014.06.03, 13:40

Államkapitalista jegyeket mutat néhány területen a magyar kormány politikája – mondta a világ egyik legtekintélyesebb közgazdásza, Nouriel Roubini kedden Budapesten, a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület (HVCA) konferenciáján.

Brüsszel: Magyarország takarítson fel Matolcsy után

Gazdaság2014.06.03, 14:35

Brüsszel elkészítette az országspecifikus ajánlásait. Magyarország számára olyan hét pontot állítottak össze, amellyel szinte nulláznák a Matolcsy-féle unortodox gazdaságpolitikát.

Így veri át Magyarország a világot. És saját magát

Vélemény2014.05.29, 10:59

Minden fronton javuló gazdasági mutatók és kedvezőbb külső megítélés – a felületes szemlélő számára úgy tűnhet, a kormánynak igaza van, amikor az elmúlt négy év különutas gazdaságpolitikájának sikeréről beszél. De mi van a számok mögött?

Precizitást igényel Kína

Investor2014.05.24, 13:14

A kínai miniszterelnök, Li Keqiang szerint a kínai gazdaság nyomás alatt van, ezért mindenképp precíz, és körültekintő gazdaságpolitikát kell folytatniuk.

Lesz, akinek fájni fog ez a négy év

Gazdaság2014.04.07, 15:21

Kiszámíthatóbb gazdaságpolitikára, de a különadók és az államosítási törekvések folytatására számítanak az elemzők és a közgazdászok a következő Orbán-ciklusban. A külföldiek rövid távon nem aggódnak, de gesztusokra várnak.

Bankbarátabb kormányra számítanak Londonban

Gazdaság2014.03.12, 12:06

Gyakorlatilag csak az a kérdés, hogy egyszerű többséggel vagy kétharmaddal kormányozhat majd a Fidesz, és a politikában sem lesz gyökeres változás - így látja egy Magyarországra látogató londoni elemző. Szerinte a hangsúly azonban változhat, például a bankokkal szemben már nem éri meg nagyon agresszívan fellépni. A forint gyenge lábakon áll, de az árfolyam aligha fog felrobbanni - vélte.

Matolcsy, a tapír és a török áfium

Vélemény2014.01.30, 15:53

Ismét zuhan a forint, amit nyilván sokan megint a spekulánsokra fognak majd. Pedig a spekuláció egy szakasza épp most ér véget, és felfedi az unortodox gazdaságpolitika korlátait.

Matolcsy: Olli Rehn mondjon le!

Gazdaság2013.11.28, 17:18

Elhibázott az Európai Unió gazdaságpolitikája, inflációkövető fiskális politikára és beruházási fordulatra van szükség, de addig is Olli Rehn mondjon le – jelentette ki Matolcsy György jegybankelnök. Beszólt a hitelminősítőknek is.

Tíz dolog, ami miatt nem alszol jövőre

Investor2013.11.19, 17:52

Számos kérdés miatt fájhat a befektetők feje jövőre is, mivel például újra előtérbe kerülnek majd az amerikai adósságplafon problémák, és az egyes feltörekvő országokban kulcsfontosságú választásokat tartanak. Alistair Newton, a Nomura geopolitikai szakértője szerint az alábbi tíz téma adhat okot nyugtalanságra jövőre:

Több tölténnyel megy Brüsszel ellen Orbán

Gazdaság2013.11.15, 23:09

Brüsszelben ugyanúgy kell csatázni tovább, de a jó növekedési adat muníciót ad a harcban. A sikert a többek közt a bankoknak ártó gazdaságpolitika hozta el, de még jobb lesz a növekedés, ha a külföldi bankok is nekiállnak hitelezni - mondta a kormányfő.

Tessék mondani, ő még itt a miniszter?

Gazdaság2013.11.13, 06:58

Az utóbbi időben úgy tűnik, mintha a gazdasági ügyekbe egyre kevesebb beleszólása lenne az e területért felelős miniszternek. Ha beindul a fideszes törvénygyártó gépezet, könnyedén átlép a Varga Mihály vezette Nemzetgazdasági Minisztérium javaslatain, a kormányrúdnál pedig Rogán Antal frakcióvezető áll.

Varga nem állja Bokros szúrós szemét

Gazdaság2013.11.07, 18:00

Varga, Bokros, Járai, Veres – jelenlegi és volt pénzügyminiszterek adtak elő a Német–Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ülésén, ami ritka alkalmat adott egy-két élő odaszúrásra.

Kkv-k: előretört a pesszimizmus

Üzletrész2013.10.15, 14:05

Noha az április-július időszakban ugrásszerű javulás volt tapasztalható, a harmadik negyedévben ismét tetőzött a borúlátás a magyar kkv-k körében, közölte a K&H Bank kis- és közepes vállalatokat érintő bizalmiindex-kutatásának friss adatait az MTI-vel.

Meglepődik az ellenség, amikor Orbán hadat üzen

Gazdaság2013.10.02, 16:06

Bajnai Gordon megtanult politikusnyelven, ezt igyekezett bizonyítani szerdán egy üzleti konferencián, amikor olyanokat mondott, hogy a rezsiharc rizsaharc, az EU Noé bárkája, a bankok közművek, a közmunkások pedig munkanélküliek.

Bokros: Profit nélkül nincs jövő

Gazdaság2013.10.02, 12:29

Bokros Lajos brit konzervatívoknak próbálta elmagyarázni, miért veti fel a brit Munkáspárt azt a rezsicsökkentést, amit egy magyar jobboldali párt talált ki. Kifakadt azon, hogy neki kell bizonygatnia, hogy amit mond, az a konzervatív nézet, például hogy a profit az beruházás, ami nélkül nincs jövő.

Matolcsy meglep azzal, hogy azt csinálja, amit mások

Gazdaság2013.10.02, 10:39

Járai Zsigmond szerint a kormány beindította a növekedést, de azért annyira nem, bátran elmentek a falig, de onnan visszaléptek, Matolcsy György pedig meglepően közönséges politikát csinál, de nem biztos, hogy ez így is marad.  

Matolcsy beengedné régi önmagát a jegybankba

Gazdaság2013.09.30, 11:19

Figyelmeztették, hogy az unortodoxia nem arat osztatlan sikert a szakmában, mégis eljött Matolcsy György a közgazdászgyűlésre. Elmondta, mekkora siker a magyar gazdaságpolitika, amely bukott angyalból sikeres országot csinált Magyarországból.

Vissza az orbáni úton!

Vélemény2013.09.06, 11:20

Orbán Viktor nincs már egyedül az unortodox gazdaságpolitikájával: egész Közép-Európában terjed a piacgazdaság leépítése.

Chris Mattheisen: a KKV-szektor különösen érzékeny a kiszámíthatatlan gazdaságpolitikára

Üzletrész2013.09.04, 14:31

A kiszámítható gazdaságpolitika a  tartós és kiegyensúlyozott gazdasági növekedést kulcstényezője, emelte ki előadásában Chris Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója a Joint Venture Szövetség szerdai rendezvényén.

Magához térhet a magyar gazdaság

Investor2013.08.21, 17:54

Nagyon lassan, de fokozatosan folytatódni fog a magyar gazdaság talpraállása, többek között a főbb exportpiacok javuló teljesítményének, és a hazai autóipar felpörgésének köszönhetően. A hazai gazdasági növekedést azonban számos kockázat övezi, főleg a kiszámíthatatlan gazdaságpolitika, és a vállalati szektor további sarcolása is visszafoghatja a növekedést - derült ki az Erste Bank elemzéséből.

Miben hasonlít a magyar foci és a gazdaság?

Vélemény2013.08.18, 13:19

A magyar piacgazdaságból éppen az hiányzik, ami a kapitalizmust szerethetővé és vonzóvá teszi: a korrekt viszonyokon alapuló szabad verseny. És éppen ezért alacsony a teljesítménye és egyre kevésbé képes a növekedésre.

FAZ: Vágyvezérelt gondolkodás jellemzi Orbánt

Gazdaság2013.07.31, 14:55

A konzervatív német lap kommentárja szerint indokolatlan a magyar kormány optimizmusa.

Ha nem a pénz koordinál, a diktatúra fog

Gazdaság2013.07.12, 16:22

Chikán Attila és Surányi György egy liberális fórumon igyekeztek levenni a bűn terhét az elmúlt húsz évről, mert a hiba nem a rendszerváltás utáni tíz évben volt, hanem akkor, amikor már nem a pénz koordinálta a gazdaságot.

Veszélyes játékot űznek az ázsiaiak

Investor2013.07.06, 09:37

A Nomura elemzőjének véleménye szerint sok ázsiai ország hasonló hibát követ el a túlzottan laza monetáris politikájával, mint amit az Egyesült Államok és Európa már elkövetett a globális gazdasági válság kirobbanását megelőzően. A válság előjelei már látszódnak, túl magas szintekre futott a hitelállomány és az ingatlanpiaci lufi fújódása is egyre több helyen látszódik. Az elemző szerint a gazdaságpolitikai döntéshozók csak az üzleti ciklusokat figyelik, de nem törődnek a pénzügyi folyamatokkal. Ebből baj is lehet!  

Óriáspolipok Orbán medencéjében

Vélemény2013.07.02, 15:09

A takarékszövetkezetek kvázi lenyúlása néhány nagyjátékos harcának riasztó következménye. Az állam a nagy megmentő szerepében tűnik föl, látszólag a közjóért cselekszik, miközben tökélyre fejlesztett pofátlansággal a saját polipjainak kedvez.

Lázadás a kéttömb-rendszer ellen

Vélemény2013.06.24, 15:19

Távolról sincsen akkora eltérés a két tömb között, mint lelkes híveik gondolják, vagy miként a közéleti blokkok megpróbálják elhitetni az országgal. Mindegyik a maga esendő módján ugyanazt a válságköteget szeretné megoldani, az ismert eredménnyel. Mindkét oldalon roppant gyűlöletgépezet épült fel a közvélemény befolyásolására, és olyan erős a legelkötelezettebb hívek fogékonysága a táborelvű gondolkodásra, hogy fölöttébb valószínűtlen az egyes blokkok lényegi irányváltása. Magyarország közben mindinkább drámai helyzet felé tart, térségbeli lemaradásának trendje nem tört meg. A magyar parlamenti váltógazdaság a két tábor fundamentáliis ...

Kísérlet a baloldali blokk helyreállítására

Vélemény2013.06.24, 15:15

A saját belső dominanciaharcait lezáró MSZP élénken húzódozik Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltségétől, ám a baloldal egésze nem áll annyira jól, hogy az ezután megnyerendő választók körében a volt kormányfőnél kevésbé alkalmasnak látott személyt állíthasson összefogása élére. Valamiféle közös választási mondanivalót hamarjában össze lehet fésülni, már csak azért is, mert ez eddig sem volt sokkal több annál, mint a "remény" és a "jó kormányzás", a "demokrácia helyreállítása" általánossága. Az ország valamennyi egyéni választókerületére kiterjedő együttes jelöltállításra viszont rendkívüli nehézségei miatt még senki nem tett kísérlletet ...

Kivel fog harcolni ezentúl Orbán?

Vélemény2013.06.21, 13:45

Az unió túlzottdeficit-eljárása alól kikerültünk, de a gazdaság törvényei itt maradtak velünk.

Nehéz együttélés a jogállam rendjével

Vélemény2013.06.24, 15:11

Az új megoldásokat kereső kormányzatok máshol is könnyen összeütközésbe kerülhetnek az alkotmánybíráskodás konzervatívabb gyakorlatával. Nálunk azonban többről van szó, az egész eseménysorozat, a frissen elfogadott Alaptörvény mind terjedelmesebb módosításai világossá tették, hogy a jogalkotást az akaratátvitel instrumentumaként használó Fidesz-rendszer mennyire bajosan képes együtt élni a törvény- és a joguralom rendjével, a nyugati civilizáció egyik alapjával. Az Orbán-rendszer természete, negyedik rész.

Plebejus demokrácia

Vélemény2013.06.24, 15:07

Kétharmados parlamenti többségével élve most a Fidesz a hatalmi szerkezet egyoldalú átalakításával akarja megakadályozni a heves szembenállás további hazai kártételét. 2010 diadalmas győztese meg sem fontolta 1989-90 kiinduló tételéhez, a jobb- és a balközép mértéktartó polgári politikájához való visszatérés lehetőségét. Inkább a kormányzati váltógazdaság nélküli, korlátozott parlamentarizmus régi magyar gyakorlata felé fordulva próbál kilépni a hazai tömegdemokrácia első két évtizedének gyorsuló háborús örvényléséből. Eredeti eszméitől és reményeitől messze távolodva, mind biztosabban az összetett magyar állampolgári értékvilág réggről ...

Irányított nemzeti kapitalizmus

Vélemény2013.06.24, 15:04

A hosszú ideje a külföld után igazodó országban Orbán Viktor megszólalásaiban meggyőző újdonságként hat a nemzeti érdek képviseletének folytonos hangoztatása. A baloldallal szemben nem a külső elvárások betartásának hasznosságáról kívánja meggyőzni az országot, hanem még akkor is az emberek akaratának megvalósításáról beszél, amikor ténylegesen az ellenkezőjét teszi. A kudarcaitól szenvedő társadalomnak a miniszterelnök mindenkor megadja a vágyott bűnbakot. Az Orbán-rendszer természete, második fejezet.

Lemaradó ország

Vélemény2013.06.24, 14:59

Orbán Viktor kevésbé ódzkodik a konfliktusok vállalásától, pártja sokkal centralizáltabb szervezet, mint a szerteágazó érdekcsoportok elosztási alkudozásán alapuló MSZP. A hazai jobboldal politikai legitimációját inkább származtatja eszmei-szimbolikus tényezőkből, a nemzeti érdek képviseletéből, mint az állampolgári fogyasztás folytonos emelésére jobban építő szocialisták, írja Az Orbán-rendszer természete című, hatrészes elemzésének első fejezetében Tölgyessy Péter, aki két és fél év hallgatás után jelentkezik ismét.

Varga: Európa nélkül csak toporgunk

Gazdaság2013.06.05, 11:27

Az árvízi védekezésére van elég pénz, nyár előtt idén nem lesz költségvetés – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Az elmúlt három évvel elégedett.

Rárontott az Amazonra a francia kormány

Investor2013.06.04, 13:05

Most az Amazont pécézte ki magának a francia kulturális miniszter, aki szerint az amerikai cég alacsony áraival megfojtja francia versenytársait, amivel monopol hatalomra törne a szektorban. Ez már nem az első támadás a külföldi technológia cégekkel szemben, hiszen nem régen a digitális eszközök megadóztatását vetette fel a miniszter. De nehezítette már a jelenlegi kormány a Yahoo, az Apple vagy a Microsoft életét is, teljesen hajmeresztő vádakkal és intézkedésekkel is.

Nem emelik tovább a bankadót?

Investor2013.05.24, 16:40

Úgy tűnik, hogy a kormány mai ülése után az érintettek úgy döntötték, hogy nem emelik a bankadót és a tranzakciós adót, illetve az energiacégeket sújtó adók is változatlanok maradnak. Az NGM honlapján közzétett tájékoztatás szerint legalábbis a kormány a reklámadó bevezetésével kívánja csökkenteni a költségvetési-deficitet, hogy Brüsszel végül rábólintson a túlzottdeficit-eljárás alól való kikerülésünkre. 

Megkezdődhet-e végre a felzárkózás?

Vélemény2013.05.15, 10:00

Van mit behozni régiós versenytársainkhoz képest, de a növekedési fordulathoz több kell.

Csányi Sándor: Nem kell tőlem féltenie a demokráciát senkinek

Gazdaság2013.05.10, 15:14

Magyarországot kiszámíthatatlan helynek könyvelték el, és a bizalmat csak lassan tudjuk újra felépíteni - mondta az [origo]-nak adott interjújában Csányi Sándor. Az OTP elnök-vezérigazgatója szerint a kormány teljesen független tőle, még akkor is, ha barátja és korábbi kollégája, Pintér Sándor a belügyminiszter. Az pedig természetes, hogy az évek során kialakult egy kapcsolatrendszer körülötte. Simicska Lajossal nincs konfliktusa, mert más pályán mozognak. Az MNB hitelprogramján akkor is az OTP nyer, ha a jegybank elsősorban a kisebb bankokat segítené. Bánja, hogy a kormány felrúgta a bankokkal kötött megállapodását, de igazán a stíílus ...

Jobban élünk, mint egy éve

Gazdaság2013.04.22, 09:44

Havi ezresekben is mérhető, hogy eddig milyen jól jött ki a lépés a kormánynak az idén. A reálbérek felkúsztak, a rezsicsökkentés és az alacsony infláció miatt az emelkedő fizetések az embereknél maradnak, nem úsznak el. Többet ér az idén a magyarok pénze, akár dolgoznak, akár nyugdíjasok, a gyógyszerek is olcsóbbak lettek. Fideszes képviselők szerint lehet ugyan gyanakodni, hogy a kormány kampányol, de amíg nem hitelből költenek, addig nincs gond.

Átalakítanák a babakötvényt

Gazdaság2013.04.15, 15:38

Az IMF-el nem szűnt meg a kapcsolat, csal elvékonyodott a szál, az államadósságot sikerült csökkenteni - állította Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az ÁKK-ban.

Kopits: Magyarország gulyáspopulizmus

Gazdaság2013.03.28, 16:16

A többszöri alkotmánymódosítás joggal kap kritikákat külföldről és az Európai Unió politikusaitól, ezek révén ugyanis a parlamentnek gyakorlatilag korlátlan hatalma lett, az Országgyűlés felülírhatja az alkotmánybíróság döntéseit is - írta Kopits György, a Költségvetési Tanács volt elnöke a Wall Street Journal véleményrovatában.

Varga: Nem készítek új csomagot

Gazdaság2013.03.25, 11:07

A gazdasági növekedés beindítását nevezte meg a legfontosabb céljának Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter, aki a Portfolio.hu-nak adott interjújában kijelentette, a jelenlegi helyzet alapján nem látja szükségesnek, hogy tavasszal újabb megszorító csomagot jelentsen be.

Jön egy sokk, és helyre tesz mindent

Vélemény2013.03.25, 08:52

A görög elit is előszeretettel csalta el adóját Ciprus bankjaiban, miközben azok finanszírozták az ily módon fenntarthatatlanná váló athéni költségvetést. Összeomlásukból megint tanulhatunk.

Mibe kerülnek Orbán csatái?

Gazdaság2013.03.20, 10:56

Új frontot nyitott a kormány a multikkal, közműszolgáltatókkal, bankokkal vívott harcában. Törvénybe foglalják a rezsicsökkentést, további ármérséklést terveznek, és a legszegényebb devizahitelesek után már a vállalkozókat is meg akarják menteni. Mekkora árat fizetünk a konfliktusokért, és mit nyerünk velük?

Orbán: Matolcsy György fantaszta

Gazdaság2013.03.12, 12:36

A német gazdasági csoda megalapozójának, Ludwig Erhardnak a magyar megfelelője Matolcsy György - állította Orbán Viktor kormányfő. Elárulta, a kormánynak van egy mesterterve, amelyet Matolcsy György alkotott meg. Varga Mihály pedig a "nyugtató miniszter".

Mit hoz Orbán Viktor hű közgazdásza?

Gazdaság2013.03.04, 08:02

Azzal, hogy Matolcsy György elkerült a gazdasági minisztérium éléről, megnőtt az esélye egy gazdaságpolitikai fordulatnak. A valószínűbb mégis az, hogy csak a csomagolás lesz szebb.

Matolcsy: Lezárul egy korszak

Gazdaság2013.02.28, 12:51

2013 elején lezárul egy korszak a magyar gazdaságpolitikában - a nemzetgazdasági miniszter ezzel a mondattal indítja szokásos heti írását a Heti Válaszban, egy nappal az új jegybankelnök személyének bejelentése előtt.

Legalább ne árts!

Vélemény2013.02.28, 11:32

A gyógyuláshoz sokszor elég a placebohatás, sőt sokszor éppen a gyógyító szándékú kéz árt. Ha a politikusok nem próbálnának intenzíven beavatkozni a gazdaság ügyeibe, Magyarország is jobban járt volna.

Miniszter úr! Maga szerint mennyire vagyunk hülyék?

Investor2013.02.24, 14:48

Ismét éleshangú szóváltásba keveredett a francia kormány vehemens ipari minisztere egy nagyvállalattal, bár ezúttal mintha nem ő kezdte volna az országban megtelepedni kívánó gumigyártó, a Titan pocskondiázását. Az eset egyfelől rendkívül komikusan hangzik, másfelől viszont kiválóan rávilágít a francia "munkabarát" gazdaságpolitika és a szakszervezetek uralta munkaerőpiac versenygazdaságra gyakorolt rendkívül negatív hatására.

Brüsszel nem bízik a magyar számokban, újabb megszorítások jöhetnek

Gazdaság2013.02.22, 12:36

Három százalék feletti költségvetési hiányt jelez előre Magyarországnak az Európai Bizottság 2013-ra és 2014-re. A kormány újabb megszorítási kényszerbe kerülhet.

Kiderül, kell-e idén megszorítani

Gazdaság2013.02.21, 20:20

Péntek délben kiderül, hogyan látja a magyar gazdaság helyzetet az Európai Bizottság. A téli prognózis több szempontból is fontos. Kiderül, hogy van-e esély kikerülni a túlzottdeficit-eljárásból, és hogy a Bizottság szerint szükség lehet-e újabb megszorításokra.

Heteken belül indul Bajnai társadalmi konzultációja

Gazdaság2013.02.20, 14:50

Három hónap alatt akar egyeztetni Bajnai Gordon munkaadókkal, munkavállalókkal, tudományos intézményekkel, civilekkel a gazdasági elképzeléseiről. Az országjárás hamarosan indul, a részprogramokat pár héten belül nyilvánosságra hozzák.

Bajnaiék felmelegítik Orbánék ötleteit

Gazdaság2013.02.20, 12:04

A Haza és Haladás Egyesület hétfőn ismertette gazdasági tervei között kettő is akad, amivel már az Orbán-kormány is próbálkozott. A mostani kabinet nem vagy csak részben tudta megvalósítani elképzeléseit.

Barcza: A mostani gazdaságpolitikánál senki sem tudott jobbat mutatni

Gazdaság2013.02.19, 13:38

A magyar kormány gazdaságpolitikáját kritizálók semmilyen alternatívával nem tudtak előállni, leszámítva a korábbi - eladósodottságra építő - modellhez való visszatérést - olvasható többek között abban a blogbejegyzésben, amelyet Barcza György, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezető elemzője közölt a Financial Times blogjában kedden.

Bajnai Gordon gazdagadóval váltaná le a kontár kormányt

Gazdaság2013.02.19, 10:15

Az Együtt 2014 kétkulcsos adót és visszahozott adójóváírást tervez - derült ki a párt hétfőn ismertetett gazdasági programjából. Bajnai Gordon szerint a versenyképességi rangsorokban legalább 15 helyet kell javítanunk. A politikus azt mondja, ha kormányra kerülnének, elérnék, hogy a gazdasági növekedés tartósan 2 százalékon álljon. A program ismertetésén részt vett Chikán Attila, az előző Orbán-kormány volt gazdasági minisztere és Jaksity György egykori tőzsdeelnök is.

Bajnaiék havi 400 ezer felett adót emelnének

Gazdaság2013.02.18, 16:34

Második adókulcsra van szükség, visszahoznák az adójóváírást - jelentette be Oszkó Péter volt pénzügyminiszter az Együtt 2014 gazdaságpolitikai programját bemutató konferencián.

Semmit sem oldottunk meg két év alatt

Gazdaság2013.02.15, 22:04

A magyar gazdaság előtt ugyanazok a kihívások vannak a növekedés elősegítése tekintetében, mint két éve - írta pénteken kiadott, kétévente megjelenő, A növekedés jegyében című kiadványában a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD).

Matolcsy György álmának annyi

Gazdaság2013.02.14, 16:19

Nagy ívű növekedési tervvel vágott neki Orbán Viktor a kormányzásnak 2010-ben. Matolcsy György még azt sem tartotta lehetetlennek, hogy 2013-ra elérjük a 7 százalékos gazdasági növekedést, és 2030-ra egyenesen lehagyjuk az Európai Uniót. Az egészből semmi nem lett, szépen lassan összement a magyar gazdaság a második Fidesz-kormány alatt.

Hát persze, az aszály

Vélemény2013.02.14, 13:22

A kiábrándító magyar GDP-adat legfeljebb a kormánynak lehetett meglepetés, azt viszont szemmel láthatóan nem érdekli. Marad az unortodoxia és az egyre zsugorodó torta.

Lenyelik-e Matolcsyt a befektetők?

Vélemény2013.02.06, 19:28

Vágyvezérelt gondolkodás vezette a befektetőket az elmúlt hetekben a magyarországi monetáris politika jövőjét, illetve a jegybankelnök személyét illetően. Ebben persze jó nagy szerepe volt annak a hatalmas pénztömegnek, amelyet a világ vezető jegybankjai a piacra öntöttek, és amely gyors megtérülést keresett, de ettől még tény: csodavárásuk megalapozatlan.

Matolcsy konzervatív jegybankot akar

Gazdaság2013.01.31, 08:58

A Magyar Nemzeti Bank és a kormány közötti együttműködés fontosságáról és a jegybank feladatairól beszélt a Wall Street Journalnak adott interjújában Matolcsy György. A nemzetgazdasági miniszter kétszer is kijelenti az interjúban, hogy a jegybanknak óvatosnak és konzervatívnak kell lennie, de segítenie kell a gazdasági növekedést. A lap kérdésére, hogy ő lesz-e a jegybank elnöke, azt válaszolta, hogy nem kapott ilyen ajánlatot.

Szakításon törik a fejüket a britek

Investor2013.01.23, 09:19

Népszavazás dönthet Nagy-Britanniában az uniós tagságról 2017-ben, ha David Cameron miniszerelnök teljesíti mai beszédében várható ígéretét. Cameronnak ugyanakkor még meg kell nyernie egy választást 2015-ben, hogy megszervezhesse a referendumot a kilépésről, így valószínűleg sokkal inkább népszerűségnövelő fogásról van szó, semmint a tényleges kilépés előkészítéséről. Ezzel együtt sok elemző szerint az unió leggyengébb láncszeme nem Görögország vagy Spanyolország, hanem Nagy-Britannia.

Menő Orbánt szapulni ebédszünetben

Gazdaság2013.01.18, 17:01

Dugig telt a bécsi Hilton szálloda egyik terme, amikor a magyar gazdaságpolitikáról esett szó a szokásos évi Euromoney konferencián. Ebédszünetben aztán jót nevettek a magyarokon.

Matolcsy: Szakítsunk az ésszerűséggel

Gazdaság2013.01.10, 11:04

A Heti Válaszban megjelent cikkében Matolcsy György a hálózatos döntéshozatalt állítja szembe a racionális döntéshozatallal. Szerinte szakítani kell a hagyományos racionális felfogással, és inkább a többiekre kell figyelni.

Nem kellett volna kábítani a népet

Gazdaság2013.01.10, 11:40

A jobboldali Széll Kálmán Alapítvány vezetője szerint kár felforgatni a világot, konzervatívként inkább a megfontolt, kis lépések híve. Bajnai Gordonról nem változott meg a véleménye, csak azért mert a Fidesz kiplakátozta az országot. Lantos Csaba szerint válság még egy jó darabig velünk marad.

Házhoz hívja a pofont a kormány

Gazdaság2013.01.10, 10:32

Újra közgazdászokkal tart konzultációt Orbán Viktor miniszterelnök. Legutóbb 2011 novemberében kérte ki a volt jegybankelnökök, elemzők, egyetemi tanárok tanácsát.

Állati ösztönök ellen küzd a kormány

Gazdaság2013.01.09, 12:56

A kormány gazdaságpolitikájával az a baj, hogy minden gazdaságpolitikai lépéshez egy külön értelmező kéziszótárt kell mellékelni. Kiszámíthatóság kell és jogbiztonság, mert bizalmatlan légkörben minden gazdaságpolitikai lépés elbukik.

Matolcsy valakik ellen ádáz csatát vív

Gazdaság2012.12.20, 09:46

Jön a fogyasztási és a beruházási fordulat, így jobb idők jönnek Magyarországra - írta Matolcsy György. A miniszter szerint a kormányt "valakik" 2010 óta támadják, meg akarják puccsolni politikai és pénzügyi eszközökkel, de a kormány kivédte a támadásokat. A homályos írásból nem derül ki, hogy hogyan, de a miniszter ígérte, egyszer majd megírják. Egy üzenet viszont elég egyértelmű volt: a jegybanki vezetőváltástól sokat vár, ennek azonban a piac nem örül.

Feltárul a Matolcsy-univerzum

Itthon2012.12.19, 15:11

Matolcsy György rendszeresen tudományos eredményekkel próbálja alátámasztani a gazdaságpolitikáját. A múlt héten azzal indokolta az egészségipar stratégiai jelentőségét, hogy az ősmagyarok már évezredekkel ezelőtt fejlettek voltak az agyoperációban. De hol van a mosógép, a siker és gasztronómia helye Matolcsy világképében?

A diáktüntetés, a forint és az ősbűn

Vélemény2012.12.19, 10:30

Első pillantásra talán túlzásnak tűnik párhuzamot vonni az elmúlt napok diáktüntetései és a forint gyengülése között, pedig nem az: mindkét esemény annak az ősbűnnek a következménye, amellyel a politikusok igyekeznek szembeállítani a gazdaság és a társadalom érdekeit. Az persze már a sors fintora, hogy az intő jelek egyszerre érkeztek.

Matolcsy szerint nem kell devizakötvény, az államtitkár szerint igen

Investor2012.12.18, 08:35

Lemondana a bankadó egy részéről a kormány alig hetekkel azután, hogy a véglegesítette a szektort az eredeti tervek szerint csak átmenetileg sújtó terhet - mondta el a Nemzetgazdasági minisztérium államtitkára, Pleschinger Gyula. Az interjúból az is kiderült, hogy a kormánynak eszébe sem jutott, hogy ne nemzetközi forrásból próbálja meg finanszírozni a jövőre lejáró devizaadósságot.

A kekeckedés hosszú távon nem nyerő (videó)

Investor2012.11.26, 14:06

Leszakadtunk a régiótól Bod Péter Ákos szerint, ami köszönhető a kiszámíthatatlan magyar gazdaságpolitikának.

Matolcsy: Kisgyermekeink fenekén kis piros pont van

Gazdaság2012.11.16, 11:59

Matolcsy Györgytől azt kérte Lázár János egy lakossági fórum elején, hogy olyat mondjon, amivel bekerülhet a gazdaságtörténetbe. A miniszter mindent megpróbált.

Aki Orbántól állt át Bajnaihoz

Gazdaság2012.11.13, 22:33

Majdnem pénzügyminiszter lett Orbán Viktor kérésére 1998-ban, most viszont Bajnai Gordon csapatát erősíti. A Fidesszel való viszonyát az őszintesége törte ketté, és az, hogy megmaradt az elvnél, amelyet a Fidesz és első embere is vallott 1990-ben: hisz a kicsi és hatékony államban. Végigdolgozta Magyarország és a világ több csúcscégét, közel 15 év után visszatér a politika közelébe. Ki az az Urbán László, és mit keres Bajnai Gordon mellett?

Matolcsy: Jövőre jön a fordulat

Gazdaság2012.10.29, 12:29

A nemzetgazdasági miniszter szerint a gazdasági növekedés jelenleg lassú, de jövőre jön a fordulópont. A fellendülést többek között az autóipar és zöld iparágak hozhatják el.

Visszaüt a szabadságharc - Tényleg szakított az IMF?

Investor2012.10.26, 12:43

Valóban zokon vette az IMF, hogy miközben Varga Mihály egyeztetni utazott Tokióba, Magyarországon nyíltan IMF-ellenes kampányt indított a kormány. Az [origo] információi szerint a Valutaalapnál már csak akkor fognak foglalkozni Magyarországgal, ha gyökeres gazdaságpolitikai fordulatot látnak, de ennek egyelőre nem mutatkozik jele.

Még mindig a tűzzel játszik a kormány

Investor2012.10.26, 07:59

Rendkívül kockázatos stratégiát folytat a kormány az IMF megállapodás halogatásával, de akár össze is jöhet, mindezzel együtt túlzóan optimista ábrándokat kerget a reformok nyomán visszatérő gazdasági növekedésről. Nagyjából így lehet összefoglalni a Nomura élménybeszámolóját, amelyben a Cséfalvay Zoltánnal folytatott londoni háttérbeszélgetés tanulságait összegzi az bankház elemzője.

Perspektívátlan vergődést jósol a GKI

Gazdaság2012.09.26, 15:17

Ebben az évben 1,5 százalékkal csökken, jövőre 0,8 százalékkal nő a bruttó hazai termék (GDP) Magyarországon a GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint. Vértes András elnök szerint a kormány nem akar megállapodni az IMF-fel, csak mumusként használja a szervezetet.

A vudu gazdaságpolitika folytatódik

Vélemény2012.09.13, 12:56

A jövő évi költségvetés körüli hercehurca azt mutatja, hogy továbbra is a vágyak vezérlik a kormány gazdaságpolitikáját. Nagy árat fizetünk érte.

Savanyú a magyar narancs

Vélemény2012.09.05, 15:23

A Világgazdasági Fórum friss versenyképességi rangsorában Magyarország 12 helyet zuhant vissza tavalyhoz képest. Az a helyzet, hogy ez az eddigi legátfogóbb és legrészletesebb értékelés a különutakra tévedt magyar gazdaságpolitika súlyos következményeiről.

Orbán: Sereghajtók vagyunk

Üzletrész2012.07.26, 15:51

Az eddigi magyar IMF-politika ésszerű volt, a tárgyalásokon pedig vashideg logikára van szükség Orbán Viktor szerint. A miniszterelnök a Vállalkozók és Munkaadók Országos szövetségénél járt vendégségben, és arról is beszélt, ha nem alakulnak jól a dolgok, a végén még csatlakozni fogunk a hanyatló nyugathoz.

Demján: Európában éhezni fognak

Üzletrész2012.07.26, 14:07

Valójában nincs Magyarországon unortodox gazdaságpolitika, pedig szükség lenne rá, hogy a beruházások beindíthassák a termelést, és jólétet teremthessenek, különben ugyanúgy lemaradunk, ahogy Európa egyes részei le fognak maradni - magyarázta Demján Sándor a VOSZ csütörtöki elnökségi ülésén. Az üzletember, a jelen lévő Orbán Viktor miniszterelnöknek címezve szavait, a kormány gazdaságpolitikájának több elemét is kritizálta.

Adósságcsapda szélén látja az országot Bajnai alapítványa

Gazdaság2012.07.19, 15:54

Hosszú távon fenntarthatatlan a mostani hozamok mellett az ország finanszírozása, régiós lemaradásunk egyre nő, a munkahelyek száma nem fog emelkedni - így látják Magyarország gazdasági helyzetét a Bajnai-kormány gazdasági szakemberei.

Előző
Következő
Most
Top 12 óra