
Magyarországot kiszámíthatatlan helynek könyvelték el, és a bizalmat csak lassan tudjuk újra felépíteni - mondta az [origo]-nak adott interjújában Csányi Sándor. Az OTP elnök-vezérigazgatója szerint a kormány teljesen független tőle, még akkor is, ha barátja és korábbi kollégája, Pintér Sándor a belügyminiszter. Az pedig természetes, hogy az évek során kialakult egy kapcsolatrendszer körülötte. Simicska Lajossal nincs konfliktusa, mert más pályán mozognak. Az MNB hitelprogramján akkor is az OTP nyer, ha a jegybank elsősorban a kisebb bankokat segítené. Bánja, hogy a kormány felrúgta a bankokkal kötött megállapodását, de igazán a stíílus ...

A kistelepülések kisbankjai azt vallják, náluk minden sokkal barátságosabban megy, szívesebben adnak kölcsönt a nagyoknál, és tudják, hogy hogyan kerüljön jó helyre a pénz. Csak azt bánják, hogy még kicsik, de Orbán Viktor támogatásától és a jegybank hitelprogramjától sokat remélnek.
Az NGM nem várja, hogy kilőjön a hitelezés, de az elmúlt időszak leépülésének ellensúlyozására azért számítanak. A devizahitelezés ősbűnétől lassan szabadulnak a bankok.
A Habitat for Humanity Magyarország 2012-ről szóló jelentése szerint több százezer családnak bizonytalan a lakhatása az országban, a helyzet a korábbiakhoz képest romlott.
Az MKB Bank több mint száztízmilliárd forintos hitelkeret igénybevételét vállalja a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramjából.
Elképzelhető az árfolyamgát harmadszori meghosszabbítása, ha a kampány hatására sem jelentkeznek elegen a konstrukciót nem kellően értő adósok. Magáncsődből az ír modell a példa - mondta az NGM államtitkára.
Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója a Világgazdaságnak adott interjújában elmondta, hogy a jegybanki kamatcsökkentés alapvetően kedvezőtlenül befolyásolja a bankok jövedelmezőségét, ő azonban bízik a jegybanki gazdaságélénkítés sikerében.
Szívesen hitelezne nagyobb elánnal az OTP, aminek az ügyfelek száma és hitelképessége szab gátat Csányi Sándor elmondása szerint. Az OTP elnök-vezérigazgatója a VG-nek elmondta, hogy hasznosnak tartja a gazdaság élénkítését is szem előtt tartó jegybanki politikát.
A számok szerint nem vált be igazán, de a brit jegybank mégis meghosszabbítja hitelezés-ösztönzési programját.
Tovább csökkent tavaly a lakossági lakáshitelek állománya, értéke az év végén 3511 milliárd forint volt, ez 17 százalékkal kevesebb a 2011. évinél, az állomány 54 százaléka volt devizaalapú hitel, amelyeknél a visszaesés elérte a 28 százalékot - írta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai tükör című kiadványában.
A MNB csütörtökön bejelentett hitelezésösztönő programjának részleteit áprilisban fogja kidolgozni a hitelintézeti szektor és a magyar jegybank, legkorábban pedig június másodikán folyamodhatnak a kedvezőbb kamatozású hitelekhez a vállalatok - mondta Gyuris Dániel, a Magyar Bankszövetség alelnöke az M1 reggeli műsorában.
Láttad azt a csajt?
Brad Pitt testőrnője, francia prosti, Ryan Goslingot megigéző szépség. Rajtuk akadt meg a szemünk.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.