
Magyarországot kiszámíthatatlan helynek könyvelték el, és a bizalmat csak lassan tudjuk újra felépíteni - mondta az [origo]-nak adott interjújában Csányi Sándor. Az OTP elnök-vezérigazgatója szerint a kormány teljesen független tőle, még akkor is, ha barátja és korábbi kollégája, Pintér Sándor a belügyminiszter. Az pedig természetes, hogy az évek során kialakult egy kapcsolatrendszer körülötte. Simicska Lajossal nincs konfliktusa, mert más pályán mozognak. Az MNB hitelprogramján akkor is az OTP nyer, ha a jegybank elsősorban a kisebb bankokat segítené. Bánja, hogy a kormány felrúgta a bankokkal kötött megállapodását, de igazán a stíílus ...
Van mit behozni régiós versenytársainkhoz képest, de a növekedési fordulathoz több kell.

Havi ezresekben is mérhető, hogy eddig milyen jól jött ki a lépés a kormánynak az idén. A reálbérek felkúsztak, a rezsicsökkentés és az alacsony infláció miatt az emelkedő fizetések az embereknél maradnak, nem úsznak el. Többet ér az idén a magyarok pénze, akár dolgoznak, akár nyugdíjasok, a gyógyszerek is olcsóbbak lettek. Fideszes képviselők szerint lehet ugyan gyanakodni, hogy a kormány kampányol, de amíg nem hitelből költenek, addig nincs gond.
Az IMF-el nem szűnt meg a kapcsolat, csal elvékonyodott a szál, az államadósságot sikerült csökkenteni - állította Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az ÁKK-ban.
A többszöri alkotmánymódosítás joggal kap kritikákat külföldről és az Európai Unió politikusaitól, ezek révén ugyanis a parlamentnek gyakorlatilag korlátlan hatalma lett, az Országgyűlés felülírhatja az alkotmánybíróság döntéseit is - írta Kopits György, a Költségvetési Tanács volt elnöke a Wall Street Journal véleményrovatában.
A gazdasági növekedés beindítását nevezte meg a legfontosabb céljának Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter, aki a Portfolio.hu-nak adott interjújában kijelentette, a jelenlegi helyzet alapján nem látja szükségesnek, hogy tavasszal újabb megszorító csomagot jelentsen be.
A görög elit is előszeretettel csalta el adóját Ciprus bankjaiban, miközben azok finanszírozták az ily módon fenntarthatatlanná váló athéni költségvetést. Összeomlásukból megint tanulhatunk.

Új frontot nyitott a kormány a multikkal, közműszolgáltatókkal, bankokkal vívott harcában. Törvénybe foglalják a rezsicsökkentést, további ármérséklést terveznek, és a legszegényebb devizahitelesek után már a vállalkozókat is meg akarják menteni. Mekkora árat fizetünk a konfliktusokért, és mit nyerünk velük?
A német gazdasági csoda megalapozójának, Ludwig Erhardnak a magyar megfelelője Matolcsy György - állította Orbán Viktor kormányfő. Elárulta, a kormánynak van egy mesterterve, amelyet Matolcsy György alkotott meg. Varga Mihály pedig a "nyugtató miniszter".

Azzal, hogy Matolcsy György elkerült a gazdasági minisztérium éléről, megnőtt az esélye egy gazdaságpolitikai fordulatnak. A valószínűbb mégis az, hogy csak a csomagolás lesz szebb.
2013 elején lezárul egy korszak a magyar gazdaságpolitikában - a nemzetgazdasági miniszter ezzel a mondattal indítja szokásos heti írását a Heti Válaszban, egy nappal az új jegybankelnök személyének bejelentése előtt.
Nicole Kidman testét ajkak borítják
Ki volt a legszebb színésznő a hétvégén a cannes-i vörös szőnyegen?
Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban
Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.