hirdetés

csok

címke rss
Elnyelte a föld az áfacsökkentést

Elnyelte a föld az áfacsökkentést

Az építkezők és felújítók 26 százaléka vette igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) az idén, öt százalékkal többen, mint egy évvel korábban - derül ki a Mapai nem reprezentatív felméréséből. 

Több éves csúcsokat dönthet idén a magyar építőipar

Gazdaság2017.08.10, 13:13

Ismét száguld a magyar építőipar, elemzők szerint az sem kizárt, hogy idén több éves csúcsokat dönt meg a termelés. A Nemzetgazdasági Minisztérium arra számít, hogy idén az ágazat 0,5 százalékponttal járul hozzá a GDP éves növekedéséhez - mondta Marczinkó Zoltán, a tárca kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán, a KSH adataira reagálva.  

Már 36 ezer család kapott CSOK-ot

Gazdaság2017.08.04, 19:47

A bevezetéstől tavaly év végéig már 36 000 család vehette igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt, amelynek értéke eddig hozzávetőleg 87 milliárd forint összeget tett ki. 2016-ban a megkötött szerződések mintegy egyharmada volt olyan, amelyben további gyereket vállaltak a támogatás igénybevételekor – olvasható a Pénzügyi Szemlében megjelent friss elemzésben.

Hogyan tehetjük a kedvező kamatozású hitelünket még kedvezőbbé?

Gazdaság2017.08.03, 16:39

A kedvező kamatozású lakáshitel mellett több ismert és kevésbé ismert megoldás közül is választhatunk, ha tovább akarjuk csökkenteni a költségeinket. Érdemes igénybe venni az állami támogatásokat, hiszen akár adómentesen is kaphatunk juttatást.

Egyre többen kérik a csokot

Gazdaság2017.07.01, 11:18

Majdnem minden banknál megugrott a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) igénylése az elmúlt öt hónapban. Ráadásul egyre többen adnak be kérelmet az új lakások építésére, mint korábban a használt lakásokra.

Közel ötvenezer családnak segített a csok

Itthon2017.06.28, 11:24

Eddig csaknem ötvenezer családot támogattak a családi otthonteremtési kedvezmény, a csok segítségével, 126 milliárd forinttal - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára sajtótájékoztatón.

Így tud akár 10 millióval olcsóbban új építésű lakást venni

Gazdaság2017.06.22, 11:59

Bármennyire is csábítóan hangzik a csok, érdemes alaposan átgondolni a feltételeit, különösen a gyermekkel még nem rendelkezők esetén. A következőkben olyan fontos kérdésekre adunk választ, mint hogy miként felelhetünk meg a gyermekvállalási kritériumnak, mennyi időnk van rá, a kedvezményt mikor kell visszafizetni vagy hogy mikor engedik el a tartozást. Ha tisztázzuk a részleteket, akkor nyugodt szívvel vághatunk bele a lakásvásárlásba akár állami támogatással is.

Lakásvásárlásra ennél jobb hitelt most nincs a piacon

Gazdaság2017.06.07, 10:22

A 3 gyermekesek és ugyanennyit vállaló családok számára kivételesen jó lehetőség a CSOK 10+10, ami a 10 millió forintos vissza nem térítendő állami támogatás mellett egy 10 millió forintos, végig rögzített 3 százalékos kamatú hitelt tartalmaz. A Bankmonitor számításai szerint a legjobb esetben egy átlagos család önerő nélkül is majdnem 30 millió forintos lakásban gondolkozhat. A vidékieknek könnyebb ilyen feltételekkel lakást találniuk, míg a budapestiek számára szükség lesz saját megtakarításra is.

Legfeljebb 40 milliót adunk egy háromszobás lakásért

Gazdaság2017.05.30, 10:22

A közepes méretű (2-3 szobás) lakást keresők többsége legfeljebb 40 millió forintot hajlandó költeni új otthonára. Ezt a kiadást azonban hitelfelvétel nélkül kevesen engedhetik meg maguknak, és egyértelmű, hogy a legjobban az jár, aki a csok és a lakástakarék mellett is leteszi a voksát. – derül ki az Otthontérkép és a Bankmonitor közös összegzéséből.

Egyre népszerűbb a csok

Gazdaság2017.04.14, 10:17

További felfutást várnak a családi otthonteremtési kedvezmény igénylésekben idén. A legtöbb kérelmet befogadó OTP Bank 42 százalékkal több kérelmet regisztrált idén az első három hónapban, mint tavaly ugyanekkor.

Előző
Következő
Most
Top 12 óra