György László

címke rss
Elindul a Tanítsunk Magyarországért! program

Elindul a Tanítsunk Magyarországért! program

Tanítsunk Magyarországért! elnevezéssel a társadalmi felzárkózást és érzékenyítést célzó program indul – jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára szerdán Budapesten.

Magyarországot élénk startup élet jellemzi

Gazdaság2018.11.27, 20:53

Ma tartották meg a Startupok éjszakája 2018 című rendezvényt a budapesti Bálnában. Az eseményen felszólalt többek között Varga Mihály pénzügyminiszter is, aki szerint Magyarországon a gazdasági növekedés is segíti a startupok fejlődését, és egyre több külföldi startup költözik az országba.

A teljesen nyitott ország védtelen

Itthon2018.11.27, 11:57

A globalizációt azok az országok kényszerítették rá a világra, akik az alkupozíciójuk miatt a legjobban tudtak élni és visszaélni a szabadsággal. A legsikeresebb nyugati országok őrizték, védték és erősítették hazai tulajdonú ágazataikat, miközben ennek ellenkezőjét hirdették és kérték számon a KGST-csapdából teljesen legyengülve kiszabaduló közép-európai országoktól. Így történt, hogy hazánk a 90-es években eltékozolta cégeit, amelyeket sokszor külföldi befektetők zártak be. Ez nem csoda, hiszen nem tartották otthonuknak Magyarországot, céljuk a profit hazavitele volt – mondta az Origónak adott interjújában György László. Az Innováációs ...

Péntek este rendezik a Modern Gyárak Éjszakáját

Üzletrész2018.11.12, 15:36

A kormány a jelenlegi uniós fejlesztési ciklusban több mint 100 milliárd forintot fordít arra, hogy a magyar gazdaságban végbe menjen az ipar 4.0 folyamat, a digitalizáció, a robitizáció és az automatizáció - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár az idei Modern Gyárak Éjszakája rendezvény sajtótájékoztatóján.

Újabb nyolcmilliárddal segít a kormány az építőipari cégeknek

Üzletrész2018.10.04, 13:33

A kormány újabb nyolc milliárd forinttal megemeli az építőipari vállalkozások kapacitásnövelő és hatékonyságjavító beruházásainak támogatását szolgáló nyolc milliárd forintos pályázati keretet - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

Megnyílt Budapesten a régió egyik legnagyobb startup közösségi irodája

Üzletrész2018.09.17, 15:51

Megnyílt Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb startup közösségi irodája a Millenáris Park több mint ötmilliárd forintos beruházásból megvalósuló fejlesztésének első ütemében: az 1,7 milliárd forintból felépült Millenáris Startup Campust hétfőn Budapesten adták át.

A gazdasági migrációval elsősorban a tőkések járnak jól

Itthon2018.08.25, 16:22

A gazdasági migrációval elsősorban a munkavállalókat foglalkoztató tőkések járnak jól, az alsóbb rétegek jövedelmi helyzete romlik azokban országokban, amelyekbe nagy számban áramolnak bevándorlók - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért felelős államtitkára Balatonszárszón.

Hasít az elektronikai ipar hazánkban

Üzletrész2018.08.10, 10:35

Az ipari termelés júniusi bővülése elsősorban az elektronikai ipar teljesítményének, azon belül pedig a híradástechnikai eszközök gyártásának köszönhető, ebben az ágazatban az előző év azonos időszakához képest 53 százalékos emelkedés történt - mondta az M1 tévécsatornának György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

Mi kényszerítette ki a 2010-es gazdasági fordulatot?

Gazdaság2018.03.21, 13:49

Mi történt a magyar gazdaságban az elmúlt 48 évben, mi vezetett a 2010-es gazdaságpolitikai fordulathoz, aminek szükségességét akkor egy szűk stratégiai körön és kevés közgazdászon kívül kevesen értettek? György László, a Századvég vezető közgazdásza Egyensúlyteremtés című könyvének új kiadásában közérthetően, jól követhető példákkal magyarázza el a 2010-es váltás lényegét. Az Origóban most elolvashatja a nemrég megjelent könyv egyik legfontosabb, a közterhek gyökeres átalakításáról szóló új fejezetét, amely mindazoknak ajánlott, akik érdeklődnek a közügyek, és a mögöttük rejlő valós problémák és megoldások iránt.

Magyarország végleg szakított a neoliberális gazdaságpolitikával

Gazdaság2018.02.20, 16:06

A 2008-as gazdasági válság a közgazdaságtan válságává is vált, amely a kritikusok szerint ideológiává alakult. A főáramú közgazdaságtan ugyanis jelentős részben az üzleti és a politikai érdekek befolyása alá került a huszadik század második felében. Az elméletek válsága Magyarországon is nyilvánvalóvá vált, ahol a neoliberális közgazdászok magára hagyták a gazdaságpolitikát. Ezért a hazai gazdaságpolitika 2010-től új kiutakat keresett a gazdasági és elméleti válságból – írja új elemzésében György László és Oláh Dániel, a Neumann János Egyetem munkatársai.

Előző
  • 1
  • 2
Következő