Együtt 2014

címke rss
Bemutatjuk a gazdag bankárt, aki kétszer is részt vett az ország tönkretételében

Bemutatjuk a gazdag bankárt, aki kétszer is részt vett az ország tönkretételében

2010 óta folyamatosan bírálja az Orbán-kormány gazdasági és szociális lépéseit Felcsuti Péter baloldali bankár, aki korábban aktív szerepet vállalt a Magyarországot majdnem csődbe vivő devizahitelezés felfuttatásában. Felcsuti egyértelműen Gyurcsány Ferenc embere, miután részt vett a Bajnai-párt (az Együtt ) felépítésében, otthagyta a pártot, amikor az nem akart választási megállapodást kötni a DK-val. Sokszorosan kötődik az 1990 előtti kommunista világhoz (még munkásőr is volt), és ezt a kapcsolati hálóját használta fel a meggazdagodásra 1990 után.  

Baloldali szétszakadás: a DK külön listát indít, amelyet Gyurcsány vezet majd

Itthon2017.12.15, 12:58

Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában erősítette meg azt a már korábban is pedzegetett pártstratégiát, miszerint a DK önálló listát indít a jövő évi választáson, amelyet Gyurcsány Ferenc vezet majd. A nagyívű bejelentést sikerült úgy időzíteni, hogy tegnap még az Inforádió Aréna című műsorban Molnár Gyula, az MSZP elnöke és Karácsony Gergely, a szocialisták újdonsült miniszterelnök-jelöltje a közös lista és közös miniszterelnök-jelölt mellett kardoskodott. Gyurcsány Ferenc tehát ismét bedobta a zsarolóbombát a baloldali térfélen, és ezzel jelen állás szerint úgy néz ki, hogy nem leszz ...

Millás is firtatja Juhász Péter pénzügyeit

Itthon2016.03.20, 10:45

Az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért Egyesület egyik alapítója a Facebookon vonta kérdőre Juhász Pétert.

Az Együtt minden boltot piaccá nyilvánítana

Itthon2015.07.07, 13:13

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja önkormányzati képviselői beadvánnyal fordulnak a települési önkormányzatokhoz, jegyzőkhöz, hogy minél több boltot minősítsenek át piaccá, hogy azok vasárnap is nyitva tarthassanak - ezt a párt elnöke jelentette be. Az Együttnek hetven településen illetve fővárosi kerületben van önkormányzati képviselője.

Az Együtt ellen is feljelentést tett a Fidesz tagja

Itthon2015.01.18, 11:02

Újabb feljelentéssel fordult a Fővárosi Főügyészséghez Tényi István. Az V. kerületi Fidesz tagja ismeretlen tettes ellen tett bejelentést csalás és közokirat-hamisítás gyanújával a Haza és Haladás Egyesület, valamint az Együtt – A Korszakváltók Pártja ügyében. 

Újabb szakértőkkel vizsgálják Váradi halálát

Itthon2015.01.09, 15:25

Két új szakértőt rendelt ki a rendőrség, hogy tisztázza a tavaly az önkormányzati választás előestéjén balesetben elhunyt alcsútdobozi ellenzéki polgármesterjelölt, Váradi András halálának körülményeit. Újabb tanúmeghallgatásokkal is igyekszik tisztázni a hatóság a balesetről készült szakértői anyagok ellentmondásait.

Ellentmondás: Váradit balról ütötték el, de a jobb oldalán sérült

Itthon2014.12.02, 08:18

Több kérdést vet fel az egy nappal a választás előtt balesetben elhunyt Váradi András alcsútdobozi polgármesterjelölt halálát tisztázni hivatott két szakértői vélemény, mint ahányat megválaszol. A legfontosabb: ha a szemből érkező autó balról ütötte el, miért csak a jobb oldalán sérült meg? A család ügyvédje helyszíni bizonyítási kísérletet kér, vagyis a baleset modellezését.

Szigetvári szerint az exfideszes tisztességes jelölt

Itthon2014.11.29, 15:19

Az Együtt - A Korszakváltók Pártja szerint a jövő februári veszprémi időközi országgyűlési választás a kétharmad befolyásolása miatt országos jelentőségű, a legalkalmasabb jelöltet viszont a helyieknek kell megtalálniuk.

Ráülhet-e a baloldal az utcai elégedetlenségre

Itthon2014.11.18, 17:00

A több tízezres kormányellenes demonstrációk ellenére nincsen könnyű helyzetben a széttöredezett baloldali ellenzék, mivel egyelőre úgy tűnik, nem tudják becsatornázni az elégedetlenséget.  

Előző
Következő