Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány

címke rss

Az Együtt ellen is feljelentést tett a Fidesz tagja

Újabb feljelentéssel fordult a Fővárosi Főügyészséghez Tényi István. Az V. kerületi Fidesz tagja ismeretlen tettes ellen tett bejelentést csalás és közokirat-hamisítás gyanújával a Haza és Haladás Egyesület, valamint az Együtt – A Korszakváltók Pártja ügyében. 

Bajnai béremelést ígér a tanároknak

Itthon2013.05.06, 20:13

Oktatáspolitikai elképzeléseiről beszélt, és 15 százalékos béremelést ígért a pedagógusoknak Bajnai Gordon egy hétfői konferencián. Azt mondta, presztízsszakmává kell tenni a tanári pályát.

Obama ötletgyára barátkozik Bajnaival

Itthon2013.04.29, 10:28

A magyarországi politikai szövetségek alakításával talán vannak gondjai Bajnai Gordonnak, de külföldön sikerült fontos támogatókat is találnia. Alapítványát nemcsak hazai nagyvállalatok, hanem az egyik legbefolyásosabb amerikai politikai intézet is támogatja egy nemzetközi baloldali hálózat részeként.

Csányi: Ha ránk esik százmilliárd, megduplázzuk

Gazdaság2013.04.26, 14:16

A Haza és Haladás kutatásait támogatta az OTP Bank, akkor, amikor az alapítvány még nem kötődött párthoz - mondta Csányi Sándor, a bank elnök-vezérigazgatója, aki azt állította, hogy pártok mögötti alapítványokat nem támogatnak.

Ők pénzelik Bajnai alapítványát

Itthon2013.04.18, 16:32

A Haza és Haladás Alapítvány nyilvánosságra hozta, hogy az elmúlt években kitől vagy mely szervezetektől kapott 1 millió forintnál nagyobb értékű adományt, és azt is, hogy mire költött egymillió forintnál többet.

Heteken belül indul Bajnai társadalmi konzultációja

Gazdaság2013.02.20, 14:50

Három hónap alatt akar egyeztetni Bajnai Gordon munkaadókkal, munkavállalókkal, tudományos intézményekkel, civilekkel a gazdasági elképzeléseiről. Az országjárás hamarosan indul, a részprogramokat pár héten belül nyilvánosságra hozzák.

Tartós forintgyengülést jósol Oszkó

Itthon2012.12.19, 13:39

Borús gazdasági prognózist adott a következő évekre Oszkó Péter volt pénzügyminiszter. Szerinte jövőre minimális lesz a növekedés a kormány lépései miatt, 2016-ig pedig tartósan gyengülő pályán lehet a forint.

Összefogást teremtene Bajnai egyesülete

Itthon2012.10.19, 14:30

Széles választói összefogás megteremtője, "társszervezője" kíván lenni a csütörtökön Bajnai Gordon volt kormányfő vezetésével megalakult Haza és Haladás Egyesület.

Orbán volt embere dolgozik Bajnainak

Itthon2012.10.18, 18:43

Egyesületet alakít és fideszes pénzügyminiszter-jelöltet igazol Bajnai Gordon - értesült az Atv.hu. Urbán László a Haza és Haladás Alapítvány gazdaságpolitikai kabinetjének egyik vezető koordinátora.

Bajnai a tanulatlanok tömegére is építene

Gazdaság2012.10.16, 16:00

A volt miniszterelnök szerint Magyarország több fontos tartalékát is felélte az elmúlt években. A gazdasági kilábaláshoz bizalom, hitel kell, az IMF-megállapodás pedig fel van fújva.

Előző
Következő