édesanya
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Durva támadások érik az anyát, aki vadászni tanítja négyéves lányát: gyilkosnak nevezik
Az új-zélandi Jessica Murphyt durván betámadták a kommentelők: a 23 éves nő vadászni tanítja négyéves kislányát, és rendszeresen elejtett vadakkal fotózkodnak.
- címkék:
- vaddisznó
- vadászat
- édesanya
- kislány
- Címkefelhő »
Önmagát vádolja édesanyja haláláért az M7-esen történt busztragédia életben maradt sofőrje, János
Még mindig nem tudni , mi okozta a vasárnap hajnali buszbalesetet az M7-esen. A tragédiában meghalt az éppen pihenő sofőr édesanyja is, K. János pedig - édesapja elmondása szerint - önmagát hibáztatja, ugyanis tőle kapta Gizella az utat 70. születésnapjára. A szakértő szerint a baleset kivédhetetlen volt.
Végre: Megmutatta tüneményes kisfia arcát Dér Heni - Fotó
Dér Heni idén májusban adott életet első gyermekének, Bendegúznak, akit végre férjével, Bakos Gergellyel közösen meg is mutattak a nagyvilágnak.
- címkék:
- Dér Heni
- kisfia
- fotó
- édesanya
- Címkefelhő »
Sokkoló szarkatámadás - Édesanyja karjai között halt meg az öt hónapos kislány
Szarkatámadás miatt vesztette életét az öt hónapos kislány brisbane-ben. A madár anyára és lányára támadt, a nő elesett, az eséstől pedig a kislány, Mia súlyosan megsérült. Azonnal kórházba vitték, de nem tudták megmenteni az életét.
- címkék:
- támadás
- édesanya
- kislány
- szarka
- Címkefelhő »
Gelencsér Tímea hazaköltözött az édesanyjához: elárulta, miért döntött így
Amióta hazajött Dominikáról, rengeteg munka zúdult a nyakába, pedig csak egyre vágyik: a szerettei közelében lehessen. A minap ennek ellenére Cipruson fotózták, a mindennapjairól pedig a holnap megjelenő HOT! magazinban mesél.
Tragédia: pitbullok tépték szét az édesanyát
Szörnyű halált halt a háromgyermekes édesanya, amikor hat vérszomjas kutya szétszaggatta.
Ártatlannak tűnő hasfájással került kórházba: nem tudták megmenteni a 27 éves családanyát
A 27 éves háromgyermekes családanya, Kovács Szandra hasfájással került kórházba, ahol kiderült, hogy agresszív hasnyálmirigy-gyulladása van, mely többi szervét is megbetegítette.
Bikinis fotót villantott két hónappal a szülés után a magyar sztáranyuka - Fotó
Alig két hónappal ezelőtt, május elsején adott életet harmadik gyermekének Pintér Ada, aki nemrég már egy bikinis fotóval örvendeztette meg a rajongóit. A sztármami kétség kívül kiváló formában van.
- címkék:
- Pintér Adrienn
- szülés
- fotó
- édesanya
- bikini
- Címkefelhő »
Komoly műtéten esett át a magyar színésznő édesanyja - Hónapokig steril körülmények között élt
Megoperálták Ripli Zsuzsi édesanyját. Néhány hónappal ezelőtt súlyos betegséget diagnosztizáltak az asszonynál.
Szívszorító videóval búcsúzik édesanyjától az ismert magyar műsorvezető - Videó
Varga Miklós, akit legtöbben az Éjjel-Nappal Budapest című sorozatból ismerünk, elveszítette szeretett édesanyját.
- címkék:
- Joe
- videó
- gyász
- búcsú
- műsorvezető
- édesanya
- Címkefelhő »
Borzalmas: több tucat gyerek szeme láttára végzett várandós exével és annak új párjával a férfi (18+)
A texasi férfi nem tudta feldolgozni, hogy a volt felesége elhagyta, egy, gyerekek által játszott focimérkőzés alatt berontott a pályára és lelőtte várandós exét és annak új párját. Egyikük életét sem tudták már megmenteni az orvosok.
Szinetár Dóra megmutatta - Így zongorázik a kis Benji - Fotó
Szinetár Dóra csak nagyon ritkán mutatja meg a gyermekeit, ám ezt a kivételes pillanatot megmutatta a követőinek.
Új fejezet kezdődik Sáfrány Emese életében
Hatalmas bejelentést tett a gyönyörű sztármami.
Édesanyja próbálta újraéleszteni a medencébe zuhant 7 éves kisfiút
Egy 7 éves kisfiú merült el egy XIII. kerületi strand medencéjében. Édesanyja mindent megtett, hogy megmentse a gyermekét.
Borzalmas: Két felnőtt és egy 9 éves kisfiú vesztette életét egy családi fürdőzés során
Megrázó tragédia történt Loch Lomondban a hétvégén. Három ember vesztette életét Skócia egyik legnagyobb tavában, csónakázás közben.
Tragikus: hatgyermekes, egyedülálló édesanya veszítette el a rákkal szembeni harcot
Victoria Ayres, aki hat gyermeket nevelt egyedül, elveszítette a harcot a méhnyakrákkal szemben.
Megszólalt a halálra gázolt 18 éves fiú édesanyja: "Ő tényleg maga volt a jóság"
Múlt héten halálra gázoltak egy gyalogost Nagyorosziban: a 18 éves Krisztiánt elgázolta, majd cserben hagyta a 29 éves sofőr. Amikor rátaláltak, már nem tudták megmenteni az életét.
- címkék:
- Nagyoroszi
- gázolás
- gyász
- édesanya
- Címkefelhő »
Sikeres vizsgát tett Horváth Éva - nem fogod elhinni, hogy mi lett belőle - Fotó
Horváth Éva úgy döntött, hogy új karrierbe kezd. Te sem gondolnád, hogy melyik szakmát választotta.
Édesanyja szeme láttára veszett a mélybe 18 hónapos kislánya: papája ejtette ki az ablakon
Szörnyű tragédia történt egy családi kiránduláson Puerto Ricóban, amikor egy 18 hónapos kislányt a nagyapja véletlenül kiejtett az óceánjáró ablakából. A vízbe csapódáskor a gyermek életét vesztette.
A takarítónőként dolgozó édesanyja volt az első edzője az Eb-győztes olasz focisztárnak
A 29 éves olasz válogatott középpályás, Jorginho élete és pályafutása is kalandosan alakult szülőföldjén, Brazíliában. Az édesanyja különleges szerepet vállalt a karrierjében.
Kórházba kellett szállítani egy háromgyermekes édesanyát, a mentősök etették és fürdették meg a gyermekeit
Nem mindennapi történetről számolt be az OMSZ a közösségi oldalán: három kisgyermekével volt otthon az a nyugat-dunántúli édesanya, aki múlt héten kérte a mentők segítségét, mert este hirtelen rosszul lett. A mentők kiérkezéskor megállapították, hogy további vizsgálatokra lesz szükség, ami miatt kórházba kellett szállítani az anyukát, aki nem akart bemenni, mondván nincsen, aki vigyázni tudna a gyermekeire.
- címkék:
- édesanya
- gyerekek
- mentősök
- OMSZ
- Címkefelhő »
"Azt hittem, elvesztettem" - az út szélén élesztette újra gyermekét az édesanya
A 23 éves nő épp hazafele tartott kisbabájával, amikor észrevette, hogy kislánya nem lélegzik.
Csak akkor engedi az édesanya, hogy gyerekei mesét nézzenek, ha közben sétálnak a futópadon
A futópadon kell sétálniuk egy külföldi anya gyerekeinek, ha mesét akarnak nézni, de ezen sokan kiakadtak.
Hónapok óta súlyos terhet cipel, nehéz szívvel utazik a tokiói olimpiára a magyar sportoló
Nyírbátorban készült az olimpiára, hogy minél többet lehessen betegeskedő édesanyja közelében a válogatott asztaliteniszező, Majoros Bence, aki nehéz szívvel, pénteken kel útra a japán fővárosba.
A rajongók nem hittek a szemüknek: Brutális kockahasat villantott Kulcsár Edina - Fotó
Már többször beszámoltunk róla, hogy a szépséges édesanya, Kulcsár Edina az elmúlt hónapokban jelentős súlyfeleslegtől szabadult meg. A sztármami már többször elmondta, hogy ezt a látványos eredményt az életmódváltásnak köszönheti. Legújabb fotója is igazolja, hogy elképesztő változáson ment keresztül a teste.
- címkék:
- Kulcsár Edina
- fotó
- édesanya
- bikini
- kockahas
- Címkefelhő »
Megható fotót posztolt kisfiáról Szinetár Dóra: "Kevés törékenyebb és szerelmetesebb látvány van a világon"
A színésznő csak nagyon ritkán mutatja meg a gyermekeit, ám most kivételt tett. Az édes kis alvó Benjiről mutatott egy igazán szívmelengető fotót.
Nyakon szúrták az édesanyát, gyermeke végignézte a kegyetlen támadást – Videó
Négyéves gyermeke szeme láttára szúrtak nyakon egy édesanyát Óbudán. Döbbenetes az ok, amiért rátámadt volt párjára az agresszív férfi. Most a bíróságon kell felelnie tettéért.
Szívbemarkoló boldogság érte Peter Sramek énekest
Az énekest nem is egy, hanem egyszerre három csodás történés érte: nyolc hónap után végre megölelhette édesanyját, megvásárolta első otthonát, valamint legújabb albuma platinalemez lett.
Így még biztos nem láttad Király Viktor feleségét: egy bilin ücsörög
Király-Virág Anita és szerelme, Király Viktor élete fenekestül felfordult, amikor megszületett várva várt gyermekük, Kolen. A mami azóta gyakran kerül olyan helyzetekbe, amikről nem is álmodott.
Magyar sztárok, akik alig húsz évesen lettek édesanyák
A szülővé válásra igazán nem lehet felkészülni sosem. Vannak nők, akik már kislány korukban tudják, hogy fiatal anyukák szeretnének lenni, mások biztosak benne, hogy csak a harmadik X után akarnak csak visszavonulni a bölcső mellé. A hazai sztárok között több olyan anyukát is ismerünk, akik nagyon fiatalok voltak, amikor megszületett az első gyermekük.
45 kilótól szabadult meg a kétgyermekes édesanya, hogy elkerülje az agyműtétet
A kétgyermekes édesanya, Clare Johnson alatt nemrég még 127 kilót mutatott a mérleg, azonban mostanra 45 kilótól szabadult meg, mindezt azért, hogy elkerüljön egy agyműtétet.
- címkék:
- fogyás
- átalakulás
- édesanya
- agyműtét
- Címkefelhő »
Rengeteg pénzt fizetnek ennek az anyukának, hogy megszabaduljon a ruháitól - Fotók (18+)
Cintia Valeria Caceres kétgyermekes édesanya karrierje a csúcson van, fizetős oldala rengeteg pénzt generál, a férfiak odavannak a merész fotóiért.
Kis híján elvesztette édesanyját a magyar színésznő: "Elviselhetetlen lett volna számomra, ha elmegy"
Rettenetesen aggódott édesanyjáért Nyertes Zsuzsa. A színésznő anyukáját szinte az utolsó pillanatban vitték kórházba.
Elárulta, kisfiút vagy kislányt hord-e a szíve alatt a Jóban rosszban színésznője
A Jóban rosszban színésznője, Bugár Anna hamarosan világra hozza első gyermekét, akinek az érkezését már izgatottan várja. A kismama elárulta, hogy kisfiút vagy kislányt hord-e a szíve alatt.
- címkék:
- bugár anna
- kisbaba
- színésznő
- édesanya
- Címkefelhő »
Smink nélkül mutatta meg arcát a népszerű magyar anyuka: "Foltos bőr az van, ránc az van" - Fotó
Debreczeni Zita egy smink és retus nélküli fotóval jelentkezett be a közösségi oldalán. A rajongók nem győzték dicsérni őt.
- címkék:
- Debreczeni Zita
- fotó
- édesanya
- ráncok
- Címkefelhő »
Ez az édesanya megcsinálja a gyerekek helyett a házi feladatot: ezért döntött így
A háromgyerekes édesanya büszkén vállalja, hogy ő bizony megcsinálja a gyerekei helyett a házi feladatokat. Véleménye szerint a mai gyerekeket így is túlterhelik és nekik a suli után inkább játszani kellene, nem tanulni.
Alaposan megviseli az anyaság Karsai Zitát: megmutatta, hogy bírja az éjszakázást
Karsai Zita élete nemrégiben a feje tetejére állt. Kislánya születése óta szinte teljesen le kellett szoknia az alvásról.
Sáfrány Emese: "Jó orvos, szülésznő és a párom nélkül lehet, nem ment volna..."
Élete legboldogabb időszakát éli Sáfrány Emese. Gyermeke születése óriási öröm számára, de a sztármami azt sem titkolja, hogy szülés tartogatott drámai meglepetéseket.
Két gyermek maradt félárván, miután egy pitbull széttépte az édesanyát (18+)
A 28 éves, kétgyermekes édesanyára szörnyű állapotban találtak rá a rendőrök.
- címkék:
- kutyatámadás
- harapás
- árva
- édesanya
- pitbull
- Címkefelhő »
Magzatkori tapasztalatok, amik meghatározzák a felnőtt életet
A pszichológia már hosszú évek óta hangsúlyozza, hogy a magzatkori tapasztalatok milyen nagymértékben meghatározzák az életünk alakulását. Azt, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdenünk, és, hogy mik azok a minták, amikkel időszakosan, de folyamatosan véres csatákat kell vívnunk.
Bikiniben pózol kisfia mellett Nyári Dia
Boldogan mosolyogva pihen kisfiával a csinos színésznő.
Vérző fejű kisfiút mentett meg egy édesanya Budapesten
Igazi hősként viselkedett egy budapesti anyuka, aki segítséget nyújtott egy bajbajutott külföldi családnak.
Gyerekei ki nem állhatják édesanyjuk gigantikus plasztik melleit - Ő viszont így érzi magát boldognak
Allegra Cole glamour modell, aki rajong a plasztikai beavatkozásokért, gigaméretű melleivel azonban a nyolc gyermeke közül egyik sincs kibékülve, őt azonban ez egy cseppet sem zavarja.
- címkék:
- plasztika
- mellek
- édesanya
- gyerekek
- Címkefelhő »
Szívszorító: 58 év után sírva ölelhette át édesapját a fiú, akit két éves korában raboltak el - Videó
A férfit gyerekkorában rabolták el családjától, és most, 58 év után sírva ölelhette át vérszerinti édesapját.
Megőrül a fájdalomtól a 6 gyermekes anyuka: soha nem hallott kórt diagnosztizáltak nála
A fitt és egészséges 33 éves anyuka élete egy pillanat alatt megváltozott, miután belekortyolt a narancslébe, majd embertelen fájdalmat érzett.
Gólyahír! Édesapa lett a TV2 sztárja
Huszonhat évesen lett édesapa, a népszerű magyar sorozatból ismert színész Timon Barna.
Komoly döntést hozott Voksán Virág
A szexi DJ komoly döntést hozott, újra a bulik királynője lesz.
Párkeresés gyerekkel? Lehetséges!
Sokan rettegnek attól, hogy egyedülálló anyaként vagy apaként esélyük sincs megtalálni az igazi szerelmet, hogy soha többé senki nem hívja őket randira, és örökre társ nélkül maradnak.
Évek óta gyászolja az édesanyja Som Lajost
Máig gyászolja édesanyja a 2017 októberében meghalt Som Lajost. A legendás zenész édesanyja 90 éves, az ágyból is alig tud felkelni, gondozónő jár hozzá. Az idős asszony azt mondta, már csak az unokája miatt él.
- címkék:
- Som Lajos
- gyász
- édesanya
- Címkefelhő »
Palácsik Lilláék élete fordulóponthoz érkezett: "Rohan az idő."
2020 októberben született meg Palácsik Lilla és Visváder Tamás első gyermeke, Noah.
Tápai Szabina elárulta: ennyi pénzt keres otthonülő anyukaként
Az influenszerkedés jól fizető üzletág lett, nem véletlen, hogy lassan minden harmadik ember influenszer szeretne lenni.
A 6 éves kisfiú szívbemarkoló képet készített rákos édesanyjáról - Fotó
Az anyaság bizony kimerítő dolog, főként, ha az ember közben az életéért harcol.
Így fest a szülés után néhány nappal Hódi Pamela - Fotó
Ahogyan arról nemrég mi is beszámoltunk, megszületette Hódi Pamela második kislánya. A kétgyermekes édesanya a szülés után most először posztolt a közösségi oldalán.
- címkék:
- Hódi Pamela
- fotó
- édesanya
- szülés után
- Címkefelhő »
Először találkozik lánya gázolójával az édesanya: „Egyszerűen látnom kell ezt az embert!"
Most először néz szembe lánya gázolójával a gyászoló édesanya, Szilvia, akinek kislányát másfél évvel ezelőtt gázolták halálra.
Polgár Tünde fájdalmas vallomása: "Ezt már sosem tudom rendbe tenni"
Polgár Tünde nehéz időszakon van túl. Elveszítette édesanyját és ezzel együtt az esélyt arra, hogy rendezze kapcsolatukat és válaszokat kapjon kérdéseire.
Megrázó: elhunyt a covidos anyuka, akit szülése után műtüdőre kötöttek
A 38 éves Irén terhességének nyolcadik hónapjában kapta el a koronavírust, fájni kezdett a torka, felszökött a láza.
- címkék:
- halál
- gyász
- édesanya
- tragédia
- koronavírus
- Címkefelhő »
1000 darabra szaggatta, majd kutyájával együtt édesanyja húsát ette a kannibál fiú (18+)
A 28 éves Alberto Sanchez Gomezt bűnösnek találták abban, hogy 2019 elején megfojtotta édesanyját, a 68 éves Maria Soledad Gomezt, majd 1000 darabra darabolta fel a testét.
73 évesen ikreket szült, férje halála után egyedül maradt a gyerekekkel az idős nő
A "világ legidősebb édesanyja", Yerramatti Mangayamma 73 évesen adott életét ikreinek. Rá 12 hónapra elhunyt a férje, így egyedülálló édesanya lett, most pedig attól retteg, hogy már neki sincs sok ideje hátra.
- címkék:
- ikrek
- gyász
- édesanya
- lombikbébi
- idős nő
- Címkefelhő »
Pedofilnak nevezték az anyát, mert 9 évig szoptatta a lányát
Kilencéves koráig szoptatta a lányát az ötvenéves brit édesanya.
24 éve vesztette el édesanyját Kocsis Tibor
A hazai sztárok a közösségi oldalaikon is megemlékeztek az édesanyjukról.
Édesanyák és gyermekeik arcát varázsolta eggyé a művész - Galéria
Anyák napja alkalmából különleges képeket készített a tehetséges művész.
Az anya állítja: beteg csecsemőre cserélték az egészséges gyermekét a kórházban
A gyászoló anya szerint összecserélték a babáját a kórházban.
- címkék:
- kórház
- csecsemő
- gyász
- édesanya
- beteg gyerek
- Címkefelhő »
Ezért költözött édesanyjához Keresztes Ildikó
A karantén első hónapjait kifejezetten élvezte, de most már nagyon várja a nyitást Keresztes Ildikó. Az énekesnő egy percet sem tétlenkedik, azt is eláruljuk, mivel tölti az idejét.
- címkék:
- Keresztes Ildikó
- költözés
- édesanya
- Címkefelhő »
Hoppá! Fia regisztrálta a Playboy modellt a felnőtt fizetős oldalra: mindenben támogatja őt
Leonardo Hathaway büszke dögös édesanyjára, Lucene Duarte-ra. Támogatja modellkarrierjét, sőt regisztrálta az OnlyFans, felnőtt oldalra is.
- címkék:
- zsebpénz
- modell
- édesanya
- erotikus
- Címkefelhő »
A magyar emberek életében nagyon fontos szerepet játszik az édesanyjuk: jó és szoros a kapcsolatuk vele
A magyarok 91 százaléka saját bevallása szerint kifejezetten jó és szoros kapcsolatban áll az édesanyjával, négyötödük szinte minden nap beszél vele és 96 százalék felköszönti őt május első vasárnapján - derül ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) anyák napi felméréséből.
- címkék:
- édesanya
- anyák napja
- Címkefelhő »
Lilu szeretne háromgyermekes anyuka lenni, mégsem vállalja be
Bár Lilu el tudná képzelni magát háromgyermekes édesanyaként, és szívesen vállalna még egy gyereket, úgy érzi, a vágyainál van, ami fontosabb...
Megható videót posztolt Singh Viki: rajongói jól kiosztották miatta - Videó
Singh Viki TikTok csatornájára posztolt fel egy rövid videót, mely elindította a lavinát.
- címkék:
- Singh Viki
- édesanya
- távollét
- Címkefelhő »
Most azonnal hívd fel az édesanyádat! Eláruljuk, miért van rá szükséged
Rossz napod volt? Egy ideje már feszültnek érzed magad? Nos, nem is találhatnál jobb alkalmat arra, hogy felhívd az édesanyádat! Nem elsősorban tanácsért, a hangja lesz rád igen jótékony hatással.
Jakupcsek Gabriella az édesanyjára támaszkodik: „Anyukám a mentsváram!”
Bár Jakupcsek Gabriella és az édesanyja nagyon különbözőek, mindig támaszt jelentettek egymásnak. Vannak dolgok, amikben nem feltétlenül értenek egyet, ám az elfogadás, az erő és a nyitottság közös bennük – erről is mesél a holnap megjelenő HOT!-ban a televíziós.
Így gyászolja fiatalon elhunyt édesanyját Polgár Kriszta
Polgár Kriszta Hawaii-n emlékezett meg elhunyt édesanyjáról. Az asszony 52 éves lenne.
- címkék:
- Polgár Kriszta
- gyász
- édesanya
- Címkefelhő »
Nincs is jobb annál, mint anyuval a fiatalságáról nosztalgiázni
Anyuval mindig is nagyon szerettem a gyerekkoráról és a fiatalságáról beszélgetni, mert mindig annyira jó sztorikat mondott, hogy öröm volt hallgatni. Ráadásul az ember elképedt, mennyire másképp működtek a dolgok akkoriban.
Tragédia! Csak idő kérdése, hogy mikor vakul meg a kilencéves kisfiú
Az édesanya minden este úgy fekteti le a gyermekét, hogy tudja, a kisfia talán másnap reggel már nem láthatja őt.
Kiderült, hogy terveznek-e harmadik gyermeket Kulcsár Edináék
Kulcsár Edina egyik friss fotója láttán elkezdődtek a találgatások, több rajongó azt gondolta, hogy ismét várandós a kétgyermekes édesanya. Edina reagált a találgatásokra, elmondta, mi az igazság.
Nem bír betelni az orgazmussal: napi 8 alkalommal maszturbál a kétgyermekes anya (18+)
A kétgyermekes édesanyának, Tracy Kissnek az orgazmus olyan, mint másnak egy pohár víz, napi szinten szüksége van rá, akár 8 alkalommal is kielégíti magát egy nap.
- címkék:
- szex
- függőség
- felnőtt
- édesanya
- maszturbáció
- Címkefelhő »
Durva képeket osztott meg magáról a drogfüggő kétgyermekes édesanya - Sokkoló a látvány
Évekig élt a heroin rabjaként a kétgyermekes amerikai édesanya, Melissa Lee Matos, aki közösségi oldalán brutális képeket osztott meg magáról.
- címkék:
- képek
- drogfüggőség
- segítség
- édesanya
- Címkefelhő »
A gonosz hálójában, akit úgy hívnak: anya...
A konyhaasztalnál ül. Háta kissé meghajlik, ahogy előredől és felemeli az üveget. Tölt egy kupicával, a negyediket ma. Hirtelen mozdulattal felhajtja. Lassan dél. Hajába túr, fejét könyökére támasztja. Sóhajt. Kissé megszédül. Lágy bódulat lesz úrrá rajta, szemét behunyja, álom és ébrenlét határán lebeg. És jönnek a képek...
- címkék:
- család
- édesanya
- gyermeknevelés
- Címkefelhő »
Súlyos betegséggel küzd Tóth Gabi
A gyönyörű énekesnő és édesanya egy borzalmas betegséggel él együtt.
Utolsó tettével mentette meg gyermeke életét a haldokló édesanya
Még az anyaméhben lévő gyermekét mentette meg élete utolsó perceiben az édesanya.
Soha nem vágytam gyerekre, de melletted anya akarok lenni
Az mondják, hogy az anyává válás vágya, már kisgyermek korban kialakul a lányokban. Ezért is olyan gyakori, hogy már az óvodás kislányok is babázni szeretnek a legjobban, és szinte ösztönösen ringatják a karjaikban a kedvenc hajasbabájukat.
Sztrókot kapott Németh Kristóf édesanyja
Súlyos betegség támadta meg Németh Kristóf édesanyját. A színésznek tehetetlenül kellett végighallgatnia mamája szenvedését.
Vasvári Vivien ledobta a textilt: fotó a bombázóról
A dögös modell ismét megmutatta tökéletes testét.
Koronavírusban vesztette el édesanyját a 24 órás gondozásra szoruló 7 éves kislány
Koronavírusban hunyt el a 39 éves édesanya, Zsédely Mária, akinek 7 éves Canavan-szindrómás kislánya 24 órás gondozásra szorul.
Édesanyja elvesztéséről vallott Csonka András
Csonka András szeretett édesanyja elvesztéséről mesélt a Gájer Bálintnak.
Szívszorító: Nótár Mary a temetőben "köszöntötte fel" édesanyját - Fotó
Már 5 éve, hogy Nótár Mary elveszítette édesanyját, de a hiánya még mindig rettenetesen fáj az énekesnőnek.
- címkék:
- Nótár Mary
- temető
- sír
- édesanya
- Címkefelhő »
Reggeli kócos, smink nélküli fotót posztolt Ördög Nóri - Fotó
A népszerű műsorvezető, Ördög Nóri közösségi oldalán osztott meg egy reggeli fotót kislányával, Micivel, amelyen még kicsit kómásan, smink nélkül szerepel.
- címkék:
- Ördög Nóra
- fotó
- édesanya
- smink nélkül
- Címkefelhő »
Élete legboldogabb korszakát éli az egykori Nagy Ő: párjáról mesélt
Noszály Sándor boldogabb, mint valaha. Az élete minden területén megtalálta a számításait.
Ki akart próbálni valami újat: milliomos lett az unatkozó édesanyából
Az 56 éves Julie Butler 2008-ban indította vállalkozását, és fogalma sem volt arról, mekkorát kaszál majd vele.
Édesanyjától búcsúzik Rubint Réka: "Úgy mehettél tovább, amilyen Te magad is voltál"
Az egész országot megrázta a hír, hogy Rubint Réka édesanyja a fitneszkirálynő és családja karjai között esett össze és vesztette életét.
- címkék:
- Rubint Réka
- halál
- veszteség
- gyász
- édesanya
- Címkefelhő »
Eltemették Rubint Réka édesanyját
Hétfő délután a kazincbarcikai temetőben kísérték utolsó útjára Rubint Réka édesanyját, aki tragikus hirtelenséggel halt meg a koronavírus okozta szövődmények miatt.
Tragédia: Nem láthatta újszülött gyermekét a koronavírusban meghalt édesanya
Felfoghatatlan tragédia történt egy szentistváni családdal. A koronavírusban szenvedő édesanya nem láthatta újszülött babáját a császármetszés után: meghalt.
Hagyta meghalni a gyermekét, miközben 18 születésnapját ünnepelte az édesanya
Verphy Kudi hat napon keresztül egyedül hagyta kislányát az otthonukban, miközben ő elment megünnepelni a 18. születésnapját. Mikor hazaért, a baba már nem volt eszméleténél.
- címkék:
- csecsemő
- halál
- gondatlanság
- édesanya
- Címkefelhő »
Elképesztően kreatív tojásrántottákat készít a japán származású édesanya - Galéria
A japán származású Etoni mama rendkívüli kreativitásáról tesz tanúbizonyságot nap, mint nap a konyhában a gyermekei kedvéért.
Ezt mondta Kim Kardashian édesanyja a sztár válásáról
Először beszélt lánya válásáról Kris Jenner, Kim Kim Kardashian édesanyja.
- címkék:
- válás
- édesanya
- Kim Kardashian
- Címkefelhő »
Ezzel a dallal köszönti Victoria Beckham az édesanyákat - Videó
Az Egyesült Királyságban március 14-én tartják az Anyák napját. Victoria Beckman egy régi dallal nosztalgiázva kívánt minden édesanyának boldog Anyák napját közösségi oldalán.
Állapotos barátnőjét gyilkolta meg a fiatal férfi
A fiatal lányt vélhetően megfojtotta barátja, aki hosszú évek után sem ismerte be szörnyű tettét. Barátnője a a gyilkosság idején 8 hetes terhes volt.
Szomszédja tartja rettegésben az édesanyát: megpróbálta kitépni kezéből a kislányát
A tiszanánai édesanya még az udvarra sem meri kiengedni kislányát.
Újabb fejlemények láttak napvilágot a meggyilkolt szentesi édesanya ügyében - Videó
Ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, a szentesi édesanyának 2006-ban veszett nyoma, akinek a holttestét tíz év múlva találta meg a rendőrség emberölés nyomozása során. A feltételezett gyanúsítottat 2020 júliusában tartóztatták le. A gyilkosság napján az 57 éves férfi a fiatal édesanyát annak szentesi otthonából hurcolta el, megölte, majd a nő holttestét a Tiszába rejtette.
Napi három órát szexel az 56 éves édesanya (18+)
Napi háromszor bújik ágyba a nála 20 évvel fiatalabb pasijával egy 56 éves édesanya.
A magyar színész fájdalmas vallomása: el sem tudott búcsúzni koronavírusos édesanyjától
Őze Áron tegnap osztotta meg közösségi oldalán a szomorú hírt, hogy múlt szombaton koronavírus-fertőzésben elhunyt az édesanyja. Az idős asszonyt nemrégiben operálták, szépen lábadozott otthonában. Családja hiába tartott be minden előírást, elragadt a koronavírus.
- címkék:
- Őze Áron
- halál
- édesanya
- koronavírus
- Címkefelhő »
Koronavírus-fertőzésben elhunyt a világhírű brazil focista édesanyja
Dona Miguelina, Ronaldinho édesanyja is koronavírus áldozata lett.