autóipar

címke rss

350 új munkahely lesz az autóiparban

Gazdaság2016.12.09, 11:07

Csaknem tízmilliárd forintos beruházással 350 új munkahelyet hoz létre a Le Bélier francia autó- és repülõgépipari beszállító vállalat ajkai, szolnoki és mohácsi gyáraiban - jelentette be Skobrák Tibor, a Le Bélier csoport közép-európai gazdasági igazgatója.

Munkaerõhiánytól szenved az autóipar

Gazdaság2016.10.07, 09:18

Több ezer munkavállalót várnak a jármûipari vállalkozások, és van, ahol a kiemelt fizetéssel sem tudják magukhoz csábítani a szakembereket. Az ország keleti felében kissé jobb a helyzet – közölte az egyik iparági szakmai szövetség és több cég a Világgazdasággal.

Visszaesett a nyári leállás miatt az autóipar

Gazdaság2016.09.14, 10:29

Az ipari termelés 4,7 százalékkal csökkent júliusban az egy évvel korábbihoz képest, a munkanaphatástól megtisztított mutató 0,1 százalékos csökkenést jelzett, mivel idén kettõvel kevesebb munkanap volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az autóipar zuhant a legnagyobbat, egyrészt a modellváltás miatt, másrészt pedig a nyári leállások miatt.

A magyar gazdaság érzi a hitelezési boom hiányát

Gazdaság2016.09.13, 16:04

Az Equilor elemzõi szerint a magyar gazdaság idei növekedése elmaradhat a kormány célkitûzésétõl, és várhatóan 2 százalék lesz - mondta Szántó András az Equilor Befektetési Zrt lakossági üzletág igazgatója.

Júliusban is zuhant az ipari termelés

Gazdaság2016.09.06, 11:34

Az ipari termelés volumene 4,7 százalékkal elmaradt júliusban az egy évvel korábbit - közölte elsõ becslése alapján kedden a Központi Statisztikai Hivatal. Elemzõknek meglepetést okozott az ipari termelés júliusi visszaesése aztz mondják, hogy a következõ hónapokban visszatérhet a lendület.

Már minden 50. foglalkoztatott az autóiparban dolgozik

Gazdaság2016.08.15, 17:11

A 4,3 millió foglalkoztatottból 87 ezer dolgozik az autógyártásban, vagyis minden 50. Az autógyártás árbevétele 2015-ben 6,8 ezer milliárd forint volt, ami az összes magyar cég árbevételének 7 százaléka. A szektor nagyon koncentrált, a 10 legnagyobb cég adja az összes árbevétel 75 százalékát.

A rendszerváltozás óta nem dolgoztak ennyien Magyarországon

Gazdaság2016.08.01, 13:43

142 ezerrel dolgoznak többen, mint egy éve, ez pedig azt jelenti, hogy a rendszerváltozás óta nem dolgoztak még ennyien Magyarországon, mint most. A Mercedes 2020-ig új autógyárat épít Kecskeméten, ezzel a cég megduplázza részesedését a magyar GDP-bõl. A Miniszterelnökséget vezetõ Lázár Jánostól Seszták Miklós minisztériumához kerül az MFB és a Magyar Posta. Többmilliós bírságot kapott Spéder Zoltán bankja, olcsóbban tankolhatunk, felpörög a lakáspiac, magyar cég venné át az Uber helyét, és végre elkelt a Yahoo is, miközben a Facebook akkora profitot ért el, hogy a cég részvényeinek árfolyama is rekordot döntött. Ez volt a héten a g ...

Minden idõk legnagyobb magyarországi beruházása az új Mercedes-gyár

Gazdaság2016.07.29, 12:41

Az új üzem az évtized végén kezdheti meg a termelést, ezzel a Mercedes-Benz részesedése a magyar GDP-bõl kétszeresére is nõhet, az export bõvüléséhez pedig 3 százalékkal járulhat hozzá. Marcus Schaefer, a Mercedes-Benz termelési igazgatója azt mondta: a meglévõ kecskeméti üzem jelentõs szerepet játszott a cég globális sikerében, ezért is döntöttek egy újabb felépítésérõl.

Csökkent a gyõri Audi árbevétele

Gazdaság2016.07.29, 11:23

Az Audi Hungaria Motor Kft. több mint 1 millió motort és közel 64 ezer autót gyártott 2016 elsõ félévében. Peter Kössler ügyvezetõ igazgató szerint a magyar cég jelentõsen hozzájárult az Audi Konszern eredményéhez. A gyõri vállalat árbevétele meghaladta az 1100 milliárd forintot az elsõ félévben.

Másfél milliárd eurós profitot ért el a francia autógyár

Gazdaság2016.07.28, 09:44

A Renault is profitált az európai autópiac éledezésébõl, hiszen éves összevetésben bõ 13 százalékkal nõtt a francia gyártó bevétele 2016 elsõ hat hónapjában.

Száz új munkahely lesz az autóiparban

Gazdaság2016.07.20, 17:58

680 millió forint kormányzati támogatást kap a Hajdu vállalatcsoport. Az autóipari beruházás összesen 2,5 milliárd forintba kerül, és 100 új állást jelent. 

Milliárdokat fektetnek be Felsõzsolcán

Gazdaság2016.06.21, 15:48

A francia tulajdonban lévõ SICTA cégcsoport átadta új, 1500 négyzetméteres irodaépületét, valamint raktárbázisát Felsõzsolcán, közölte a cég. A beruházások összértéke 1,2 milliárd forint. Az autóipari beszállító bejelentette, hogy az elkövetkezendõ négy évben a gyártó területének és gyártási kapacitásának további növelése érdekében 3,7 milliárd forint értékû beruházást kíván végrehajtani a városban, az év végéig pedig újabb 50 fõ felvételét tervezik.

Hernádi belépett az autóbizniszbe

Gazdaság2016.06.20, 09:03

Összesen 6 milliárd forintos miskolci beruházást nyilvánított a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentõségûnek.

A vásárlók és pár kulcságazat mentheti meg a kormány tervét

Gazdaság2016.05.30, 10:25

A kormánynak a jármûipar, a fogyasztás és az építõipar mellett a szerencsére is szüksége lesz ahhoz, hogy meglegyen az idén a 3 százalékos gazdasági növekedés. Több ágazatban ugyanakkor maradtak még tartalékok, így nincs kizárva, hogy bejön a kormány várakozása, mindenesetre a cél eléréséhez nagy hajrára lesz szükség, és persze uniós forrásokra.

Rekordéven van túl a kecskeméti Mercedes

Gazdaság2016.05.24, 16:26

Rekorderedményt ért el tavaly a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft., amely 2015-ben már több mint 180 ezer jármûvet gyártott. A gyár mellett jól teljesített a Mercedes-Benz Hungária Kft. is, hiszen jelentõsen növekedtek az eladások – az elõzõ évhez képest 26 százalékos növekedést ért el a márka, derült ki a keddi, kecskeméti sajtótájékoztatón.

Csökkenteni kell az autóipari függést

Gazdaság2016.05.16, 10:41

Csath Magdolna közgazdász szerint a magyar gazdaság ágazati színesítésére lenne szükség, az autóipartól való függés rendkívül kockázatos, ami a negyedéves GDP-adatokban is megmutatkozott.

Réka és Norbi kezében a döntés

Gazdaság2016.05.15, 11:11

2015 végéhez képest zsugorodott a magyar GDP. Az építõipar pocsékul teljesített, de az autóipar sem jeleskedett, az uniós pénzek csak csordogáltak. Varga Mihály szerint a visszaesés csak átmeneti. A Norbi Update közgyûlése május végén dönt a cég tõzsdérõl való kivezetésérõl. Ezt Schobert Norbert kezdeményezte, a döntést õ fogja meghozni a feleségével, mert övék a részvények nagy része. Körülbelül 100 taxis tüntetett az Uber ellen, a taxisok szakszervezete a demonstráció ellen szólalt fel. Az Uber azért demonstrált, hogy a kormány tárgyalóasztalhoz üljön vele. Ez volt a héten a gazdaságban.

Visszaesett az ipari termelés

Gazdaság2016.05.06, 10:29

Márciusban az ipari termelés volumene 4,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a csökkenéshez az elõzõ évi magas bázis is hozzájárult - közölte elsõ becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal pénteken.

185 milliárdos beruházásra készül a Mercedes

Gazdaság2016.04.29, 10:53

A Mercedes-Benz 185 milliárd forintos beruházást jelentett be pénteken Kecskeméten, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. új generációs kompakt autók gyártásával bõvíti tevékenységét.

Musk az autótörténelem legnagyobb lufiját fújja

Gazdaság2016.04.15, 11:02

Elon Musk azt ígéri, a Tesla Model 3 elektromos népautóval forradalmasítani fogja a közlekedést. Eközben a Tesla évek óta veszteséges, hatalmas adósságot halmozott fel, piaci részesedése elenyészõ, amihez képest hihetetlenül túlértékelt. A fosszilis üzemanyagok olcsók, ezért az elektromos autók nem vonzók. Ugyan egyetlen hét alatt 325 ezren rendelték meg a Model 3-at, de ez se a Teslát, se a vásárlókat nem kötelezi semmire. A Tesla a története során eddig összesen bõ 100 ezer autót gyártott. A Model 3 még lehet a 21. század T-modellje, de egyelõre csak egy nagy lufi. 

Masszíroz, koktélt kever, de nem erre használják

Gazdaság2016.03.31, 18:38

Az esztergálástól a gyógytornáig sokféle munkát elvégez a Budapesten is bemutatott, mindössze 11 kilós robotkar. A robotizálás egyre inkább elérhetõ kisvállalkozások számára is, Magyarországon viszont egyelõre nehézkesen terjed, fõként a szakemberhiány miatt.

Vallottak a régiós autóipari cégek

Gazdaság2016.03.22, 15:10

A nagy autógyártók és beszállítók hosszútávra rendezkedtek be Kelet-Közép-Európában: az elkövetkezõ idõszakban növekedéssel, munkaerõ-bõvüléssel és innovációs-technológiai beruházásokkal számolnak. Míg a régió elsõsorban az alacsony bérek és a képzett munkaerõ miatt vonzó, a legnagyobb kihívást a bizonytalan jogi háttér és az oktatási rendszer jelentik – olvasható a Deloitte Automotive Felmérésében, amely a régió 6 országának autóiparairól nyújt átfogó képet.

Új autóipari beruházást jelentett be Szijjártó

Gazdaság2016.03.21, 15:09

Két kínai autóipari beszállító vállalat összesen 30 millió eurós beruházást hoz Magyarországra, 600 új munkahelyet teremtve - mondta Szijjártó Péter. Egy kapacitásbõvítésrõl és egy zöldmezõs beruházásról van szó, mindkét beruházás a Nyugat-Dunántúlon valósul meg. 

A bevándorlás az európai autóipart is fenyegeti

Gazdaság2016.03.07, 11:58

Schengen összeomlásával az Európai Unió elveszítheti a versenyképességét, jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az idei Jármûipari Konferencián. A tárcavezetõ szerint az európai autóipar jövõjét is nagyban befolyásolja, hogy mi lesz a bevándorlás kérdésével.

Az Audi legújabb gépe egy harci repülõt is otthagy

Gazdaság2016.03.07, 09:49

Leginkább a dízelbotrány foglalkoztatta a nemzetközi sajtó képviselõit az Audi éves ingolstadti tájékoztatóján, errõl azonban szinte semmit nem voltak hajlandóak elárulni. Viszont sajnálják a történteket. Bemutattak egy új Q7 változatot, ami a földön gyorsabb, mint egy harci gép, beszámoltak a tavalyi pénzügyi évrõl, és természetesen nagy vonalakban felvázolták a jövõt is. 

600 új munkahely nyílik Hatvanban

Gazdaság2016.02.10, 12:16

A Bosch-csoport 19 milliárd forintos beruházást valósít meg a hatvani gyárában, ezzel 601 új munkahelyet hoz létre, a fejlesztéshez a magyar kormány 4,7 milliárd forint vissza nem térítendõ támogatást ad - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Hasított tavaly a Ford

Gazdaság2016.01.28, 16:52

Jelentõsen emelkedett a Ford Motor tavalyi utolsó negyedévi és egész évi profitja, a világpiac öt térségébõl háromban tudták növelni az eladásaikat.

Így alakultak a termelõi árak

Gazdaság2016.01.06, 10:43

Az ipari termelõi árak 0,8 százalékkal alacsonyabbak voltak 2015 novemberében, mint egy évvel azelõtt - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivata.

Magyarország még lehet több összeszerelõ üzemnél

Gazdaság2015.12.10, 14:21

A közép-európai országok autóipara nagyot fejlõdött az elmúlt húsz évben, de a régió jórészt még mindig összeszerelõ üzemként mûködik. A térségben van arra potenciál, hogy a gyártók a kreativitást igénylõ munkákat, a kutatást és a fejlesztést is ide telepítsék. Viszont a dízelbotrány és a mérnökhiány meggátolhatják a fejlõdést.

Orbán Viktor elmondta, mit vár a nyugati tõkétõl

Gazdaság2015.12.10, 13:16

Orbán Viktor miniszterelnök fogadta Peter Kösslert, az Audi magyar leányvállalatának új vezetõjét. Az Audi munkahelyeket teremt, óvodát, iskolát tart fenn, egyetemet támogat, Orbán Viktor azt mondta, pont így képzeli el a nyugati tõke szerepét Magyarországon. A miniszterelnök szerint Magyarország jóban-rosszban kitart az Audi mellett.

Sokkal kevesebb VW-autó lehet érintett a botrányban

Gazdaság2015.12.09, 16:55

Lélegzetvételnyi idõt nyert a masszív csalási botrányba keveredett Volkswagen német autógyár, amely szerdán bejelentette, hogy az eredetileg becsült 800 ezernél jóval kevesebbet, csak nagyjából 36 ezer jármûvét érintheti a szén-dioxid-kibocsátási ügy. 

A munkahelyek nagy részébõl kitúrják az embereket 20 éven belül

Gazdaság2015.11.05, 12:35

A robotok és a mesterséges intelligenciáki fejlõdése miatt az USA-ban a dolgozók 47, az Egyesült Királyságban a 35 százaléka veszítheti el az állását 20 éven belül a Bank of America Merryl Lynch elõrejelzése szerint. Egyes iparágakban a cégek a munkaerõköltségeik 90 százalékát megspórolhatják, ha az embereket gépekkel helyettesítik.

Szijjártóéknak mégis kell a presztízsberuházás

Gazdaság2015.10.07, 12:32

Nagyot fordult a világ Szijjártó Péter tárcájánál, ahol egyik napról a másikra kõkeményen beleálltak a Tesla-projektbe. Ráadásul a külügynél még a Jaguarról sem tettek le, és sportnyelven fogalmazva a lepattanóra várnak. A szakértõ szerint elméletileg van esély arra, hogy a Tesla Magyarországra jöjjön, de ennek az amerikai cég megkérné az árát.

30 ezer manipulált autó futhat Magyarország útjain

Gazdaság2015.10.06, 11:19

Már a magyarországi Volkswagen-honlapon is lecsekkolható az alvázszám alapján, hogy az adott gépkocsit ellátták-e olyan szoftverrel, amely meghamisítja az emissziós értékeket. A Német Közúti Közlekedési Hivatal adatai szerint jól számolt az Origo, és valóban több tízezer magyarországi autót érinthet a dízelbotrány.

Már az autógyártók is utálhatják az Ubert

Gazdaság2015.10.05, 10:47

Drasztikusan nõtt az Uber használók aránya az Egyesült Államokban. Az olcsó autómegosztó alkalmazás már az autóeladásokat is fenyegeti, mivel van megbízható és olcsó alternatívája a négykerekû esernyõnek, sokan halasztják a gépkocsi vásárlást.

Meglepõ megoldással pótolják Vida Ildikót

Gazdaság2015.10.03, 15:18

Tállai András nem várt megoldással úgy lesz a NAV vezetõje, hogy nem kell lemondania parlamenti mandátumáról. A magyar gazdaságnak komoly károkat okozhat a VW dízelbotránya. A VW volt vezérigazgatója után nyomoz a német ügyészség, kiderült, hány autó érintett Franciaországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban. A GKI szerint lassulás vár a magyar gazdaságra, a Világgazdasági Fórum szerint a környezõ országok versenyképesebbek. Lezárult a netkonzultáció, az eredmény: ingyennetet akarnak a magyarok. Ez volt a héten a gazdaságban.

Brit elemzõk: Magyarországnak nem kell tartania a VW-botránytól

Gazdaság2015.10.02, 16:43

A JP Morgan elemzõi szerint a Volkswagen hamisítási botrányának valószínûleg csak korlátozott hatása lesz a magyar és a többi közép-európai EU-gazdaságra. A magyar ipari termelés 20-22 százalékát, és a GDP 4 százalékát adja az autóipar.

A német politikát is felkavarhatja a VW-botrány

Gazdaság2015.10.02, 11:49

A Volkswagen károsanyag-kibocsátási botránya nem csupán a piacokon, de a német politikai életben is port kavar. A helyzet némileg arra emlékeztet, mint amikor a 2008-as válság során az amerikai politika egyszerûen rákényszerült, hogy beálljon az úgynevezett „túl nagy, hogy elbukjon” vállalatok mögé. És ezek nem csak a bankok voltak, hanem az emblematikus autógyárak is.

Románia nem törzskönyvezi a Volkswagen dízeljeit

Gazdaság2015.10.01, 16:32

Felfüggesztették Romániában a VW-csoport Euro-5-ös 1,2, 1,6, és 2 literes hengerûrtartalmú dízelmotorral felszerelt jármûveinek törzskönyvezését, jelentette be Iulian Matache közlekedési miniszter. A rendelkezés nyomán a romániai Volkswagen, Seat, Skoda és Audi márkakereskedõk telepein lévõ mintegy 300 eladatlan jármûvet egyelõre nem lehet forgalomba hozni.

Több tízezer magyarországi autót érinthet a dízelbotrány

Gazdaság2015.10.01, 13:15

Továbbra sem árulja el a Volkswagen, hogy hány magyarországi Audi, Seat, Skoda vagy éppen VW márkájú autójuk érintett a dízelbotrányban. Az Origo becslése szerint több tízezer olyan kocsi futhat jelenleg Magyarország útjain, amelyeknek a motorjait megbuherálta a gyártó. Hamarosan elkezdik visszahívni a fertõzött dízeleket javításra.

Több mint félmillió spanyol autót érint a dízelbotrány

Gazdaság2015.10.01, 11:15

Spanyolországban több mint 683 ezer autót adtak el manipulált motorral a Volkswagen-csoporthoz tartozó négy autómárkából, írta a spanyol kormánynak küldött levelében az autóipari cég, az abban leírt adatokat csütörtökön ismertetette a spanyol sajtó.

A munkások már isszák a VW-botrány levét Németországban

Gazdaság2015.10.01, 13:08

A Volkswagen idén már biztosan nem vesz fel új alkalmazottakat, jelentette be a német cég. Egy németországi motorgyár pedig megszüntet heti egy mûszakot, mert úgy látják, a dízelbotrány miatt vissza fog esni a kereslet. A Bank of America úgy számol, a dízelbotrány 1-1,5 százalékkal foghatja vissza a magyar gazdaság növekedését.

A gép- és az autóiparba érdemes beruházni

Archívum2015.09.30, 16:46

A 2014-es beszámolók alapján jó évet zártak a magyar cégek. A nagy iparágak közül a gépipar mondható a legsikeresebbnek, mivel árbevétele és nyeresége növekedésében is az élen járt. Bevételének nagy része exportból származik, azaz a Magyarországra települt nagy gép– és autóipari beruházások sikeresen mûködnek, rengeteg embernek adnak munkát. A gazdaság további élénküléséhez szükség lenne még hasonló beruházásokra.

Varga: Érzékeny területet talált el a botrány

Gazdaság2015.09.29, 09:35

A kormány legfontosabb célja az autóipari munkahelyek megtartása, és annak a stabilitásnak a megõrzése, amelyet az autóipar ad Magyarországon - mondta a dízelbotránnyal kapcsolatban Varga Mihály. Mint fogalmazott, érzékeny területet "talált el" a botrány.

Darabjaira hullhat a Volkswagen

Gazdaság2015.09.24, 11:14

Akár bele is rokkanhat a Volkswagen a napokban kirobbant botrányba. A befektetõk és a piaci elemzõk is csak sötétben tapogatóznak, de ahogy egyre több részletre fény derül, az csak tovább súlyosbítja a német autóipari óriás kálváriáját. A csalással lebukott konszern jövõje Európa legnagyobb gazdaságára is komoly hatással lehet: már olyan vélemény is hallható, hogy az ügy a németeknek a görög válságnál is nagyobb problémát jelenthet.

A Volkswagen-botrány sírba viheti a dízelt

Gazdaság2015.09.22, 11:04

Egyre több országban és egyre több gyártó dízeles autóit vizsgálják, miután Amerikában kiderült, hogy a Volkswagen olyan szoftvert használt, ami érzékelte, mikor mérik a jármû károsanyag-kibocsátását, és olyankor lecsökkentette azt. Ha kiderül, hogy a Volkswagen-botrány nem elszigetelt ügy, azt az egész autóipar nagyon meg fogja sínyleni.

Volkswagen-csalás: az európai vizsgálat még hátravan

Gazdaság2015.09.21, 20:05

Eurómilliárdokba kerülhet a Volkswagennek, hogy becsapta a vevõit. 482 ezer dízelmotorral szerelt autó érintett a botrányban. A tulajdonosoknak nem kell aggódniuk, hiszen az érintett gépjármûvek vezetés szempontjából biztonságosak.

Minden ötödik autó Kelet-Közép-Európában készül

Gazdaság2015.09.10, 14:25

Az Európai Unióban gyártott összesen 3,6 millió autó 21 százaléka a kelet-közép-európai régióban gördült le a futószalagról 2014-ben.

Magyarország nem tudja azt, amit Szlovákia

Gazdaság2015.08.12, 06:29

A versenyképesség és a beszállítói hálózat miatt dönthetett a Jaguar Szlovákia mellett. A Tata Group tulajdonában lévõ cég és a pozsonyi kormány szándéknyilatkozatot írt alá arról, hogy a Jaguar Land Rover új autógyára Szlovákiában épül meg.

Nagyot ugrott az ipar júniusban

Gazdaság2015.08.07, 12:44

Az ipari termelés volumene 11 százalékkal haladta meg júniusban az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított index pedig 6 százalékos növekedést jelez, jelentette elsõ becslése alapján a KSH. Elemzõk szerint jelentõset ugrott az ipari termelés, amely az idén 5-7,5 százalékkal is bõvülhet.

Még sosem gyártottak ennyi Audit Gyõrben

Gazdaság2015.07.30, 10:55

Több mint egymillió gyártott motorral és 84 ezer, a gyártósorról legördülõ autóval eddigi legmagasabb termelési volumenét érte el az idei év elsõ félévében az Audi Hungaria Motor Kft., közölte a gyõri székhelyû vállalat.

Nagy dobásra készül a Tesla Kínában

Gazdaság2015.06.26, 10:44

A tavalyi csalódást keltõ eladási mutatók ellenére nem adja fel a kínai piacért folytatott harcot a Tesla. Az elektromos autógyártónak a hazai pályán játszó versenytársakon kívül még számos más kihívással kell megküdzenie a világ legnagyobb piacáért. 

Reklámokkal áraszthatnak el minket az autóink

Gazdaság2015.06.11, 13:08

Az Audi vezérigazgatója attól tart, a jövõben a Google önvezetõ autói kéretlen reklámokkal bombázhatják majd az utasaikat. A Google nem kívánta kommentálni a felvetést. Az informatikai cég viszont igyekszik üzleti együttmûködésre lépni a német autóipari vállalatokkal európai projektjei megvalósításához.

Észre sem veszi, mégis átverik a szervizben

Gazdaság2015.06.09, 11:19

Autókereskedéseket, autószervizeket és autósboltokat ellenõrzött a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a Nemzeti Közlekedési Hatóság. Minden második helyen találtak jogsértést, a vizsgált alkatrészek közül pedig minden tizenkettedikkel volt valamilyen probléma. Árultak olyan izzót az autósboltokban, amire rá volt írva: a termék közúti forgalomban nem használható.

Milliárdos nyereséget ért el a Ford

Gazdaság2015.04.28, 16:20

A Ford Motor Co. az egy évvel korábbinál 6,5 százalékkal alacsonyabb, az elemzõi várakozásoktól elmaradó nyereséget ért el az elsõ negyedévben, a forgalom csökkenése és a hátrányos devizaárfolyam-hatások miatt.

Óriási bírságba szaladt bele a Mercedes

Gazdaság2015.04.23, 10:34

Háromszázötven millió jüan (15,8 milliárd forint) bírságot szabtak ki árrögzítés miatt a Mercedes-Benzre Kínában, mert az autóértékesítés utáni szolgáltatások árait manipulálta a piacon, számolt be az állami Hszinhua hírügynökség.

Ez vár a magyar autóiparra

Gazdaság2015.03.31, 12:33

Több mint 6700 új munkahely létrejöttéhez járul hozzá és mintegy 584 milliárd forintot tesz ki a 2014-2015-ben megvalósult, már készülõ vagy bejelentett 20 legnagyobb autóipari beruházás. A legnagyobb beruházás az új Apollo gumigyár lesz.

1900 dollár egy Tesláért?

Gazdaság2015.03.13, 17:29

Elsõre elállt a lélegzetem, amikor megláttam a Tesla jövõbeli árfolyamára vonatkozó legfrissebb várakozást. A Marketwatch beszámolója szerint ugyanis a Morgan Stanley egy tízszerezõdést is bele lát a papírba.

Rálépett a gázpedálra a General Motors

Gazdaság2015.03.13, 14:06

Február elején jócskán rátaposott a gázpedálra a General Motors részvénye. A megpattanásban több tényezõ is szerepet játszott, mint a kiugró negyedéves eredmény, az osztalékemelés, illetve az akkoriban még csak néhány befektetõ fejében felmerült részvény-vásárlási program beindítása. Habár egyelõre elakadni látszik az árfolyam emelkedése, véleményünk szerint még fundamentális és technikai alapon is van tér a további emelkedés elõtt.

Szijjártó: Az autóipar a gazdaság kulcsa

Gazdaság2015.03.10, 12:52

Az autóipar dinamikus növekedése nélkül nem teljesülhetnek a kormány gazdasági célkitûzései, mondta Szijjártó Péter. A tárcavezetõ ipari rezsicsökkentésrõl is beszélt.

Bombaformában a Peugeot

Gazdaság2015.03.06, 10:48

Remekül teljesít az elmúlt hónapokban az európai autóipar, ami a gyártók tõzsdei árfolyamában is tetten érhetõ. Az utóbbi idõszakban fõként a francia vállalatok remekeltek, hiszen például a Peugeot és a Renault 40 százalék fölötti pluszban van. Az emelkedés hatására azonban a részvények igencsak túlvetté váltak, amely hamarosan kisebb korrekciót is hozhat. 

A magyar export a kanyarban sem lenne az autóipar nélkül

Gazdaság2015.03.05, 12:05

A jármûgyártás húzta tavaly az exportot, míg az importot a belsõ fogyasztás segítette, és bár a következõ hónapokban kissé csökkenhet a külkereskedelmi mérleg többlete, nem várható jelentõs mérséklõdés, vélekedtek a Központi Statisztikai Hivatal adatairól a K&H és az ING vezetõ elemzõi.

Hétszáz új munkahely az autóiparban

Gazdaság2015.02.23, 16:33

Csaknem kétszeresére bõvíti biztonságiöv-gyárát a svéd Autoliv cég Sopronkövesden - jelentették be hétfõn.

Élre állt a Peugeot

Gazdaság2015.02.18, 13:35

Igencsak elégedettek lehetnek 2015-ben a Peugeot részvényesei, hiszen a reggel közzétett gyorsjelentés hatására mintegy három és fél éves csúcsra ugrott az árfolyam. Mindez számokra lefordítva azt jelenti, hogy több mint 36 százalékot szárnyalt már idén a papír.

Megcsapolnák a General Motors kincstárát

Gazdaság2015.02.13, 17:08

Rendkívül jó formában található a legnagyobb amerikai autógyártó részvénye, ráadásul ha kitart a lendület, akkor akár a történelmi csúcsot is megcélozhatja az árfolyam. Mindemellett a General Motors menedzsmentje igen bõkezû volt befektetõivel, hiszen egy hete mintegy 20 százalékos osztalékemelést jelentett be. Azonban úgy néz ki, hogy a lépés nem minden tulajdonosnak elégíti ki a vágyait, hiszen akad egy csoport, aki további 8 milliárd dolláros visszavásárlási programot szeretnének kiharcolni.

Nincs kereslet, leáll a GM

Gazdaság2015.01.29, 14:54

Az amerikai General Motors szentpétervári gyára két hónapra leállítja az autógyártást a kereslet visszaesése miatt.

Viszlát unalom, 2015-ben támad az autóipar!

Auto2015.01.07, 18:03

2015-ben feltámad a tetszhalott állapotából az Alfa Romeo, érkezik az új A4-es Audi, BMW-bõl lesz 7-es és hétszemélyes buszlimuzin is, a turbósítás pedig már az olyan, eddig ellenálló gyártókat is utoléri, mint a Ferrari és a Honda. Az idei év legfontosabb autóit bemutató cikksorozatunk elsõ részében az Alfától a Kiáig jutunk el.

Rászáll a GVH az autókereskedõkre és a szervizekre

Gazdaság2014.12.01, 12:21

A hivatal importõröket, szalonokat és szervizeket fog megkeresni. Egyelõre nem ellenõriznek, csak a piacot szeretnék feltérképezni.

Sportfokozatba kapcsolhat a GM

Gazdaság2014.11.27, 17:49

Túl van legnehezebb idõszakán a General Motors, melynek köszönhetõen a részvényei is kikerülhetnek az eladói nyomás alól. A vállalat papírjai alulértékeltek a szektorban, és jelentõs felértékelõdésen mehetnek keresztül, amit a cég dinamikus növekedése biztosíthat. A GM grafikonja is errõl a fordulatról árulkodik,.

Szijjártó: Magyarország az „autóipar európai zászlóshajója”

Nagyvilág2014.11.27, 09:53

A dél-koreai vállalatok hozzájárulhatnak ahhoz, hogy tovább növekedjen a magyar autóipar – nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szöulban magyar újságíróknak, miután tárgyalt dél-koreai partnerével, Jun Bjung Szével.

Ráerõsít az amerikai piacra a Volvo

Gazdaság2014.11.20, 09:41

Jelentõsen növelné a Volvo részesedését az USA luxusautó piacán a cég vezérigazgatója, Hakan Samuelsson. A stratégia legfõbb célja, hogy megközelítsék a jelenleg az amerikai piacon vezetõ német autómárkákat.

Lendületben a BMW

Gazdaság2014.11.04, 15:11

Pörög az üzlet a BMW-nél a harmadik negyedéves eredmények alapján. A német autógyártó kétszámjegyû ütemben tudta növelni profitját a luxusautói iránti növekvõ keresletnek köszönhetõen, ráadásul a számok az elemzõk körében is kellemes meglepetést okoztak.

Rákaptak a kínaiak a Toyotára

Gazdaság2014.11.04, 10:34

A lassuló gazdaság ellenére is remekül teljesít a Toyota Kínában. A japán autógyártó szeptemberben és októberben is több mint 25 százalékkal növelte eladásait az egy évvel korábbi adatokhoz képest.

Tõzsdére viszik a Ferrarit

Gazdaság2014.10.29, 15:13

Tõzsdére viszi a Ferrarit az anyavállalat Fiat Chrysler a ma elfogadott igazgatósági tervek szerint - írja a Reuters. Az olasz autógyártó a növekedési terveit finanszírozná az egység 10 százalékának eladásából. 

Egy gyár leállása miatt lassult az ipar

Gazdaság2014.10.14, 10:31

Csaknem hat százalékkal elmaradt az ipari termelés bõvülése augusztusban az elõzõ havitól, és éves szinten is csak fél százalékos bõvülést mutat a statisztika. Az ipar lassulása a nyár végi ideiglenes gyárleállásokkal magyarázható, így ezek hatása várhatóan átmeneti lesz, közölte az NGM.

Új autóipari óriás születhet

Gazdaság2014.10.08, 13:38

Éveken belül egy új autóipari óriás születhet a Fiat vezére szerint, aki két vagy több gyártó összeolvadását vízionálja.

Csalódást okozott a Ford

Gazdaság2014.09.30, 10:52

Forrás: Investor.hu middle

Bepöröghet az autóipar

Gazdaság2014.09.16, 13:23

„A globális növekedés egyik nyertese az autóipar lehet, amely elõtt a következõ években komoly potenciál nyílhat. A K&H autóipari tõkevédett alap a szektor várhatóan mindegy 30%-os bõvülésében rejlõ befektetési lehetõséget kívánja kiaknázni” – tájékoztatott Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelõ vezérigazgatója. 

Naponta 70 millió forintba kerül az embargó

Gazdaság2014.09.06, 13:53

A Nemzetgazdasági Minisztérium a szakmai szervezetekkel egyeztet, és a kérdések véglegesítése után megkeresik a vállalkozásokat. Az orosz–európai gazdasági háborúnak még csak most jön a neheze, különösen, ha az ukrajnai tûzszünet nem bizonyulna tartósnak.

Érdemes az autóipar fellendülésébe fektetni?

Gazdaság2014.09.05, 11:31

Az egyre erõsebb világgazdaságnak köszönhetõen az európai autóipar kilátásai is kedvezõbbek. A globális autóeladások stabilan növekedhetnek az elõttünk álló években, amibõl a nagy európai autógyártók is profitálhatnak. A K&H legújabb tõkevédett befektetési alapján keresztül pedig az autóipar felfutását a hazai befektetõk is meglovagolhatják.

Itt a Peugeot meglepetése

Gazdaság2014.07.30, 15:36

A francia Peugeot autógyár elsõ nyereséges félévét zárta az elmúlt 3 évben, már ha az üzemi eredményt vesszük alapul. Az érdemekbõl persze ez mit sem von le, az árfolyam 8 százalékos emelkdéssel rugaszkodot neki a mai kereskedésnek.

Szenved a GM a visszahívások miatt

Archívum2014.07.24, 15:15

Újabb 718 ezer autóját kellett visszahívnia szerdán az General Motors-nak Egyesült Államokban. Bár a mostani hibáért nem az indítószerkezet okolható, a mai gyorsjelentés alapján igen csak szenved a sok visszahívás miatt az autógyártó.

Erõs teljesítmény a Fordtól

Gazdaság2014.07.24, 14:33

Remekül teljesített a Ford az elõzõ negyedévben, a fõbb számok tekintetében bõven meghaladta a társaság az elemzõi várakozásokat.

Dübörög az autóipar

Archívum2014.07.18, 09:51

Könnyen elképzelhetõ, hogy újra történelmi csúcsok fog pörögni az autóipar két meghatározó szereplõjének, a Tesla Motorsnak, és a General Motorsnak az árfolyama. Kedvezõ beszállási pontok is kialakulhatnak, ha a következõ napokban további megerõsítéseket kapunk.

Megvenné a Volkswagen a Fiatot

Gazdaság2014.07.17, 10:52

Sajtóértesülések szerint a Volkswagen fontolgatja a Fiat felvásárlását.

A 300-at célozza a Tesla?

Gazdaság2014.06.17, 16:28

Az elmúlt napok hírei, miszerint az elektromos autókat gyártó Tesla Motors szövetkezne a BMW-vel, annak érdekében, hogy népszerûsítsék az elektromos autók terjesztését, kedvezõen hathatnak az amerikai autógyártó árfolyamára. A részvény fontos ellenállást tört át tegnap, így a technikai kép is biztató.

Már húszmillió autót hívott vissza a GM

Gazdaság2014.06.17, 14:29

Újabb három millió autó visszahívását jelentette be a General Motors hétfõn, ezzel pedig idén már nagyjából 20 millió darab visszahívott kocsinál jár.

Spanyolország újraiparosít

Gazdaság2014.06.01, 14:41

Jelentõs beruházási programot indít a spanyol kormány. A társasági adót csökkentik, miközben támogatják az autóipari beruházásokat.

Óriási veszteség a Chryslernél

Gazdaság2014.05.13, 07:41

Több mint fél milliárd dolláros veszteséget ért el az elsõ negyedévben a Chrysler. A patinás autógyártó eredményeit a Fiattal történõ összeolvadás rontotta, azok nélkül tetemes nyereséget mutathatott ki a vállalat. 

Ennyit tud a Tesla?

Archívum2014.05.08, 13:25

Rengetegen várták tegnap a Tesla Motors gyorsjelentését, ám ahelyett hogy a cég sziporkázó számokat tett volna közzé, több soron is elvétette az elemzõi várakozásokat. Az árfolyam 6 százalékos mínuszba került, sokan pedig már temetni kezdték a céget. Tényleg ennyit tud a Tesla? Mi van a számok mögött?

Vége is a Kánaánnak a Toyotánál?

Gazdaság2014.05.08, 11:42

Bár rekord nyereséget ért el a márciusban végzõdõ pénzügyi évben a Toyota, a részvényesek mégsem lehetnek felhõtlenül boldogak, ugyanis a jelenleg futó évre már nem annyira optimista a cég.

Nem karcolt nagyot a Tesla

Gazdaság2014.05.07, 22:40

Bár a várakozásoknak megfelõ eladásokat ért el a Tesla az S modellekkel, az árbevétel alig nõtt éves alapon, a tavalyi parádés elsõ negyedév után pedig idén 40 centes részvényenkénti veszteséget ért el a vállalat. A befektetõk nem örülnek. Már 6 százalékos a mínusz.