Volkswagen Bogár

címke rss
Nem létezett ellenszer a bogárinvázióra - Volkswagen 1100 (1952) veteránteszt

Nem létezett ellenszer a bogárinvázióra - Volkswagen 1100 (1952) veteránteszt

Bár úgy tűnt, a háború elvesztésével a hitleri népautó sorsa is megpecsételődött, az ötvenes években világhódító útjára indult a Volkswagen Bogár: már 1955-ben átadták az egymilliomodik darabot, később pedig minden eladási rekordot megdöntött. Kipróbáltunk egy korai, hátul „perecablakos" példányt, amely évtizedeken át C-kezdőbetűs régi rendszámmal járta a magyar utakat.

A magyar mérnök, aki egyetlen nyugatnémet márkát kért a Volkswagen "Bogár" terveiért

Gazdaság2021.06.21, 19:38

24 évvel ezelőtt, 1997-ben ezekben a napokban halt meg 90 éves korában Barényi Béla magyar származású autótervező mérnök, akit mind a mai napig világszerte széles körű tisztelet övez. Magyarországon kevéssé ismerjük a nevét, holott kiemelkedő szerepet játszott az európai autógyártás és a járműbiztonság területén. Ő volt az, aki a Daimler-Benz mérnökeként kidolgozta az autók passzív biztonságvédelmének elvét, valamint annak számos konkrét, azóta is megkerülhetetlen elemét. Talán azt is kevesen tudják, hogy valójában nem Ferdinand Porsche, hanem ő álmodta meg a népszerű Volkswagen Bogarat. Rendkívül termékeny feltaláló volt, zsenialittását ...

Pofátlanul lekoppintotta a Volkswagen Bogarat egy kínai autógyártó

Auto2021.04.15, 09:21

A négyajtós másolat elektromos hajtással érkezik a Sanghaji Autószalonra.

Elektromos autóként tér vissza a Volkswagen Bogár

Gazdaság2019.09.13, 11:16

A Volkswagen a csütörtökön kezdődött Frankfurti Nemzetközi Autószalonon (IAA) mutatta be partnerével, az eClassics-szal közösen megalkotott új, elektromos meghajtású Volkswagen Bogár prototípusát. Az átalakítás során kizárólag olyan új alkatrészeket használtak fel, amelyek sorozatgyártásában már megállapodtak.

Végleg elbúcsúzhatunk a legendás autótól

Gazdaság2019.07.11, 18:38

Befejezi a Bogár gyártását a Volkswagen. A német autógyártó több mint 80 éve mutatta be először a modellt és azóta számos új típusát készítették el.

Csőbe húztuk magunkat a Goodwood-túra végén

Auto2016.09.28, 20:03

A 46 éves Volkswagen Bogárral megjártuk a Goodwood Revival veteránversenyt, a Porsche hihetetlen kiállítását és a Top Gear múzeumot is, aztán nem maradt más, mint a visszaút. De hogyan jussunk vissza Angliából a kontinensre? Ezúttal komp helyett a Csalagutat választottuk.

46 éves autóval Angliába: ez izgalmas menet lesz

Auto2016.09.23, 09:12

Egy ősrégi Volkswagen Bogárral útnak indulni eretnekség? Oda fog ez érni Nagy-Britanniába, a Goodwood Revival veteránversenyre? Vagy újra szétesik? Sokat fogunk szerelni? Millió feszítő kérdés, ami nagy részben még itthon, a felkészítésnél dől el. Jó, hogy megúsztam infraktus nélkül.

Kárpittal fizetett az állam a doktor úr Bogaráért

Auto2016.07.02, 08:34

A dísz nélküli, legolcsóbb Bogarat Magyarországon is meg lehetett vásárolni. Egy kései, megkímélt példány akadt a horgunkra. 

Niki Lauda is ilyen autóban bontogatta szárnyait

Auto2016.04.23, 10:58

Amerikában konstruált a Volkswagen Bogárból együléses versenyautót, amelynek szűkös ülésében világklasszis pilóták tették meg az első lépéseket. Az egyetlen magyarországi példányt nemrég restaurálták, és elmehettünk az első motorindításra.

Félmillió kilométer egy merkuros Bogárral

Auto2015.09.13, 14:59

Jellegzetes, bokszerhangú duruzsolással kanyarodik be a parkolóba a sárga Volkswagen. Egy aranyos autó a viszonylag nagy Bogár-állományból, gondolhatnánk, pedig igazi érdekesség: akkor vették újonnan, amikor mindenki Zsigulit akart, és 1971 óta nem hajlandó megválni tőle egy család.

Korai öröm - Volkswagen Bogár 1200 (1954) veterán teszt

Auto2013.05.18, 15:13

Az amit a képen látunk, nem egy közönséges Bogár, hanem egy egyre ritkább alfaj, ovális hátsó ablakairól és a karos indexeiről lehet egyértelműen beazonosítani. Az alábbi példány Ausztriából származik, de Magyarországon jött rendbe az egészségi állapota.

A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt

Archívum2012.05.20, 14:00

Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ezért kipróbáltuk, milyen használni ma az egykori népautót. Így fest egy 1968-as Volkswagen 1300-as Budapesten, 2012-ben.

A műjégen gyűlnek össze a bogarasok

Auto2012.04.11, 12:03

A Városligeti Műjégpályán tartja a 21. Tavaszi Rajzást a Magyarországi Bogarasok Klubja. 500 Bogár és Transporter között ott lesz egy 70 éves Kübelwagen és egy utolsó szériás mexikói Bogár is.

Bogarasok áldásával - VW Beetle- és Bogár-teszt

Auto2012.04.10, 09:56

Melyik autót gyártották 65 éven át? Melyik autóból készült 21 millió darabnál is több? Melyik autó vezeti a veterános slágerlistát? Melyik autót ismerik fel a világon a legtöbben? Melyik autó tudja bármikor felvidítani az embereket? Melyik autóhoz ragaszkodik annyira a világ, hogy már a második retrós generációját dobják piacra? Ez a kocsi nem más, mint a VW Bogár, melynek 21. századi reinkarnációját egy 1969-es eredeti társaságában teszteltük.

Herbie unokája - Volkswagen Beetle-menetpróba

Auto2011.08.02, 09:58

Mindenben a klasszikus Bogár ellentéte, de a célját eléri az új Beetle. Elődjénél bogarasabb, de egy kicsit már Porsche is szeretne lenni. A New Beetle több hibáját kijavították, mégis bőven maradt rajta csiszolnivaló.

Birodalmi kabala - a Bogár-sztori folytatódik

Auto2011.06.06, 12:55

Egy lelkes mérnök, egy gátlástalan diktátor, egy kicsi kocsi és több mint 21,5 millió vásárló. Az eltelt hét évtized alatt a második világháborúból győztesen kikerülő bogárhátú Volkswagen a világpiac egyik legsikeresebb terméke, igazi kultusztárgy lett. Néhány napja a Bogár harmadik generációja is bemutatkozott, ebből az alkalomból felidézzük a kisautó történetét.

Egy Jaguar rejtélyesen eltűnt Hunvald porosodó Trabantja mellől

Auto2010.10.26, 22:58

Egy budapesti mélygarázsban porosodik a visszaélésekkel gyanúsított Hunvald György egykori polgármester saját kezűleg tuningolt Trabantja, némileg átalakított bogárhátú Volkswagenje. Nemrég még ott parkolt egy állítólag szintén hozzá kötődő 15 éves Jaguar is, de azt a választások napján elvitte valaki. A főügyészség tud a Bogárról és a Trabantról, a Jaguarról viszont nem.

Feléledt a Merkur-telep

Archívum2010.08.13, 16:48

Egy napra birtokba vették a KGST-autók a csepeli Védgát utcában lévő egykori Merkur-átadótelepet. A kiállítás apropójából áttekintjük a gépkocsi-értékesítő vállalat történetét is.

VW Bogár formájú ház épült Ausztriában

Auto2010.07.29, 19:18

Végre egy olyan autó, amelyben el lehet lakni, sőt a lakóház után Bogár formájú étterem is épült.

Sportosabb lesz az új VW Beetle

Auto2010.03.22, 10:11

Jövőre jelenik meg a Volkswagen Beetle második generációja. Az új modell nagyobb lesz elődjénél, és fejlesztésekor több hangsúlyt kap a jó vezethetőség.  

Rajzok az új Bogárról

Auto2007.02.20, 18:49

A Volkswagen Bogár igazi legenda az autógyártásban, de az új modellnek Európában mégsem sikerült átütő sikereket aratnia. Ezért 2010-től a MINI mintájára egészen új irányvonalat képzel el a német konszern.

Előző
  • 1
Következő