vírus

címke rss

A halál nem válogat: a történelem két legpusztítóbb járványa

Unilife.hu2021.05.03, 20:55

A koronavírus-járvány már több mint egy éve mindennapjaink szerves részét képezi, azonban nem ez az első olyan fertőző megbetegedés a történelem során, ami milliók haláláért felelős. Cikkünkben két olyan járványt mutatunk be, amik a világ számos országán végigsöpörtek, számos emberéletet követelve.

Vírusellenes technológiával hirdetett ágynemű miatt vizsgálódnak

Gazdaság2021.04.26, 11:44

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a Viral Stop ágynemű-termékcsalád gyártóival szemben, amiért valószínűsíthetően nem nyújtottak megfelelő tájékoztatást a termékek vírusellenes kezelésével kapcsolatos, lényeges információkról.

Több mint 4,5 millió adag vakcina érkezik Oroszországból és Kínából a következő hetekben

Itthon2021.04.16, 14:09

A következő hetekben 3,9 millió adag vakcina érkezik majd Kínából, és 780 ezer Oroszországból - jelentette be közösségi oldalán Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.

Ugye nem követed el ezeket a hibákat? Így terjesztheted a vírusokat

Unilife.hu2021.04.12, 12:30

Bár az elmúlt egy év alatt legtöbben megtanultunk sokkal jobban odafigyelni arra, mihez és hogyan nyúlkálunk, mégsem árt, ha átismételjük a legnagyobb bakikat, ha bacikról van szó.

Ábel Anita a koronavírusról: "Megízlel, alaposan megrág, és jó esetben kiköp"

Life.hu2021.04.10, 10:45

Ahogy arról mi is írtunk, Ábel Anita sem úszta meg a koronavírust. A műsorvezető márciusban fertőződött meg, és most, 17 nap után produkált negatív tesztet.

Mi a különbség a vírusok és a baktériumok között? - videó

Tudomány2021.04.09, 12:39

Animációs kisfilmet készített a Semmelweis Egyetem a vírusok és baktériumok közötti legfontosabb különbségekről.

Szlávik János szerint nyárra sok mindent vissza lehet hozni a normális életből

Life.hu2021.04.06, 14:20

Két és fél millió ember beoltását követően lehet arra számítani, hogy "a beoltott tömeg" valamennyire megváltoztatja a koronavírus-járvány lefolyását - nyilatkozta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa hétfőn a közmédiának.

A koronavírus legmeghatóbb drámája: így hozta össze a zene a két szomszédot

Unilife.hu2021.04.02, 13:42

A legidegesítőbb dolog az, amikor pihenni szeretnél a lakásodban, ehelyett a szomszéd ezermesteri tehetségét kell hallgatnod. De mi történik abban az esetben, amikor a fúró búgását felváltja a zongora hangja?

A koronavírusban meghalt magyar édesanya kisbabáját még jó darabig nem vihetik haza a kórházból

Life.hu2021.04.03, 14:21

A koronavírus járványban elhunyt magyar édesanya már nem láthatta újszülött gyermekét. A császármetszéssel világra jött babát még nem engedik haza a kórházból.

Megérkezett a csomagja, kövesse nyomon itt: www.ellopjukazadataidat.hu

Unilife.hu2021.03.31, 23:22

Az országot ellepték az SMS-ek. Csomagküldő szolgálat még sosem volt ilyen túlbuzgó, vagy csak sokat rendeltünk a karantén alatt? Mint kiderült, egészen más áll a háttérben. Itt az idő lerántani a leplet az adathalászatról!

Kiderült, miért a fiatalokat támadja leginkább a mutálódott koronavírus

Life.hu2021.04.01, 14:51

Míg a járvány első és második hullámában leginkább a 65 év felettieket, a harmadik hullámban a 40-es korosztályt érinti leginkább a koronavírus.

Védd a tüdőd PH csökkentett illóolajjal: ezeket érdemes használni

Life.hu2021.04.01, 11:12

Az illóolajok számtalan betegség leküzdésében a segítségünkre lehetnek, a pH csökkentett olajok pedig akár a tüdőnk védelmében is alkalmazhatóak, hiszen a covid19 vírusnak szervezetünk saját enzimjeire van ahhoz szüksége, hogy kárt tehessen a tüdőben. Ezt segíthet kiküszöbölni a pH csökkentett illóolaj.

Koronavírus: Az én apámnak már nincs hova dolgozni mennie...

She2021.03.29, 11:54

"A koronavírus csak az időseket veszélyezteti." "A koronavírus fiatalok között is szedi áldozatait." "A vakcina az egyetlen megoldás, ezért mihamarabb oltakozni kell." "Jó lenne várni még, hogy tudjuk, milyen mellékhatásokat okozhatnak a vakcinák."

Az Ázsiából érkező csípőszúnyogok veszélyes vírusokat hozhatnak Magyarországra

Life.hu2021.03.31, 10:55

Dr. Garamszegi László evolúcióbiológus-ökológus szerint bárki segíthet a veszélyes fajok felmérésben: azt is elárulta, hogyan.

Világméretű hálózat áll a csomagküldős SMS-csalás mögött

Itthon2021.03.26, 12:12

Az elmúlt napokban úgy akartak hozzáférni a telefonokon tárolt adatokhoz csalók, hogy csomagküldő szolgáltatók nevében küldtek üzenetet annyi embernek, amennyinek csak tudnak. Ha valaki megnyitotta az üzenetben küldött linket és telepítette az ott javasolt applikációt, a csalók hozzáférhettek az adataihoz. A csalás innentől úgy terjedt, hogy a tőrbe csalt áldozat telefonjáról sok száz szám megkapta ugyanazt a szöveges SMS-t. A rendőrség a napokban riasztást adott ki a csalással kapcsolatban, ma pedig a Nemzeti Kibervédelmi Intézettel együtt sajtótájékoztatót tartottak az esettel kapcsolatban. Kiderült, hogy a vírus telepítése után nnem ...

Ezek a legostobább tévhitek a koronavírus elleni vakcinákkal kapcsolatban

Unilife.hu2021.03.24, 17:27

Ó, az internet, ahol másodpercek alatt lehet híres valaki csak azért, hogy hetek múlva mindenki elfelejtse. Ahol a legostobább elméletek is futótűzként terjedhetnek, amik eddig szórakoztatóak voltak, de mára inkább ijesztőek.

Könnyebben elkapod a koronavírust, ha elköveted ezeket a hibákat

Sulilife.hu2021.03.24, 07:54

Immár egy éve képezi életünk szerves részét a járványhelyzet, amelynek sok pozitív és negatív újdonságot köszönhetünk az életünkben. Természetesen mindnyájan alig várjuk, hogy elvonuljanak a pandémia sötét felhői a fejünk fölül, de vajon valóban mindent megteszünk érte?

Vírusszűrő légkondicionálóval felszerelt buszok álltak forgalomba Budapesten

Life.hu2021.03.19, 13:03

Újabb 15 Mercedes-Benz Conecto Next Generation autóbusz áll forgalomba Budapesten, közülük 14-et Karácsony Gergely főpolgármester és Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója adott át pénteken. Az új buszokat vírusszűrő légkondicionálóval szerelték fel.

Teljes kijárási tilalom jöhet Párizsban, drámai vakcinahiány Belgiumban, összeomlás szélén az olasz kórházak

Nagyvilág2021.03.18, 19:27

Egész Európában zajlanak az oltások, Magyarországon sokkal gyorsabban, ahogy többször megírtuk, a második legjobban átoltott ország Magyarország az egész Európai Unióban, és van, ahol lassabban vagy nagyon lassan. A legtöbb tagállamban még most is kérdéses, mikor lehet újra nyitni. Most az látszik, az áprilisi, húsvéti utazásokat, összejöveteleket és ünnepségeket megint el kell halasztani több országban is - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A sípályák ördögei, akik miatt nem bánod, hogy idén elmaradt a síszezon

Unilife.hu2021.03.16, 21:23

A sípályák állandó lakói, akik magányosan vagy csoportokba verődve terrorizálják a téli sportok szerelmeseit. Jól ismert arcok, akiket bármikor magad elé tudsz képzelni, ha legalább egyszer voltál már síelni.

További huszonnégy új denevér-koronavírust találtak - Kiderült, hogy kapcsolódnak a COVID-19-hez

Life.hu2021.03.15, 11:28

A koronavírus eredetét kutatva a tudósok újabb huszonnégy, eddig ismeretlen koronavírus fajtát találtak, amelyek denevérekből erednek.

Neked is ismerős? Ezek az online oktatás legnagyobb hátrányai

Unilife.hu2021.03.13, 13:14

Teljesen normális, ha nem érzed magad olyan motiváltnak az online szemeszter alatt, mint amikor személyesen részt vehetsz az órákon. Sokaknak nehezebben megy a koncentráció, vannak, akiknek esélye sincs arra, hogy nyugodtan készüljenek. Mutatjuk a leggyakoribb problémákat.

4 YouTube-csatorna, hogy ne karanténtesttel indítsd a tavaszt

Unilife.hu2021.03.10, 14:55

Karanténtest (főnév): a bezártságból fakadó eltunyulás és stresszevés következtében kialakuló alak, gyakran csak akkor válik nyilvánvalóvá, amikor a gumis derekú melegítőt farmerre cserélné az ember. (Ahogy az angol mondja: been there, done that.) Eddig ismert legjobb elllenszere az emberfeletti önuralom és a mozgás tudatos beépítése a napirendbe.

Meghosszabbítják a kijárási tilalmat március végéig Hollandiában

Nagyvilág2021.03.08, 22:14

A holland kormány hétfő esti sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a koronavírus-járvány terjedésének lassítása végett március 31-ig meghosszabbítja az országban hatályban lévő, este 9 és hajnali 4 óra közötti kijárási tilalmat.

Emelkedik az intenzív osztályon ápoltak száma Franciaországban, Párizsban műtéteket halasztanak el

Nagyvilág2021.03.08, 22:08

Franciaországban megemelkedett hétfőn az intenzív ellátásra szoruló koronavírusos fertőzöttek száma, a helyzet elsősorban a fővárosi régióban vált kritikussá, ahol a hatóságok a nem sürgős beavatkozások negyven százalékának elhalasztására kérték a kórházakat.

Tombol a vírus harmadik hulláma: 6201 új fertőzöttet regisztráltak, elhunyt 108 beteg

Life.hu2021.03.07, 09:25

Folyamatosan zajlik az oltás, már 981 401 fő a beoltottak száma, közülük 307 573 fő már a második oltását is megkapta.

Itt a megoldás! Így utazhatsz a koronavírus-járvány alatt

Unilife.hu2021.03.05, 12:59

Egy forradalmi megoldásnak hála a világ leghíresebb látványosságai most hologram formájában láthatóak. Nemcsak az utazási tiltásokat, hanem a túlzsúfolt helyszínek problémáját is megoldhatná a technológia.

Fittyet hány a vírusra az X-Faktor: hétvégén már vidéki castingokat tartanak

Life.hu2021.03.06, 09:03

Idén lesz az X-Faktor 10. évada, ami a 2020-ban berobbant koronavírus-járvány miatt a 2021-es évre tolódott. A hétvégén már elindulnak az első meghallgatások, és a tehetségeket az ország különböző pontjain keresik.

Március közepéig még biztosan maradnak a korlátozások

Unilife.hu2021.03.03, 16:37

A szakértők szerint a vírus harmadik hulláma elérte az országot, ezért egyelőre nem lesz enyhítés.

Meghosszabbították a diákigazolványok érvényességét

Unilife.hu2021.03.03, 13:08

A mostani és a 2019/2020-as tanévre vonatkozó diákigazolvány-matricákat a járványhelyzet megszűnését követő 60 napban még elfogadják majd.

Több tízezer új vírusfajt találtak az emberi szervezetben

Tudomány2021.02.27, 22:47

Több mint 140 ezer különféle vírust azonosítottak az emberi emésztőrendszerben – írja a Phys.org tudományos portál.

Hogyan válasszunk hatékony vírusszűrős maszkot?

Life.hu2021.02.25, 17:04

A vírus kezdete óta rengeteg maszk került a piacra. De vajon, hogy döntsük el, hogy melyik a leghatékonyabb?

Böjte Csaba: "A betegség miatt halálközeli élményeim voltak"

Life.hu2021.02.24, 17:54

Böjte Csaba is átesett a koronavírus borzalmas tünetein. Az atya őszintén mesélt élményeiről.

Sok az ígéretes pályakezdő - karrier pszichológus szemszögből

Unilife.hu2021.02.22, 23:12

Hova jelentkezzek? című sorozatunk, segít közelebbről megismerni egy-egy adott céget, mely alapján könnyebben eligazodhatsz, hogy hova jelentkezz szakmai gyakorlatra, vagy főállásra. Többek között megtudhatjátok, mik az elvárások az egyes szakmákban, kiknek való az adott pálya és melyek egy ideális jelentkező ismérvei.

Nemzetközi diákok a vírushelyzetben - Interjú Hoffmann Orsolyával

Unilife.hu2021.02.23, 19:39

Hoffmann Orsolya a Docler Holdinghoz tartozó Kodolányi János Egyetem felnőttképzési- és nemzetközi rektorhelyettese az intézményben eltöltött diákéveiről, valamint a jelenlegi nemzetközi hallgatók helyzetéről és lehetőségeiről beszél.

Felzárkózott az online oktatás: ez a jövő?

Unilife.hu2021.03.03, 17:07

Az iskolákban már a harmadik félévet végzik a tanulók online távoktatásban a járványügyi vészhelyzet miatt. A diákok és a tanárok visszajelzései alapján a tavaszi félévben már felzárkózott a virtuális tanulás a korábbi jelenléti oktatás szintjéhez.

Deák Bill Gyula vallomása: "Félek és még jobban féltem a feleségem"

Life.hu2021.02.19, 20:10

Deák Bill Gyulát is kétségbeejti ez a helyzet, fél, de magánál sokkal jobban félti a feleségét.

Erre vágyik Xantus Barbara: "Élni szeretnék, társa lenni valakinek”

Life.hu2021.02.19, 20:37

Xantus Barbara is megszenvedte a koronavírus-járványt, de nem volt ideje keseregni: új munka után nézett, ráadásul siekrült megszeretnie is magát. 

Párkapcsolat a karantén alatt

Unilife.hu2021.03.08, 07:52

Tavaly még nem is sejtettük, hogy milyen hosszadalmas és keserves folyamat lesz ez a vírushelyzet. De hogyan hatott mindez a párkapcsolatainkra? Gondolatébresztő, együtt maradt és szétment pároknak egyaránt!

Óvintézkedésekkel, de megtartják az idei érettségit

Unilife.hu2021.02.17, 23:33

A megfelelő óvintézkedések mellett a tavaszi érettségi vizsgák írásbeli és szóbeli részei is biztonsággal megtarthatók lesznek, hiszen a vizsgákat 2020 őszén is sikerült problémamentesen megszervezni több tízezer tanuló számára. - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelési államtitkára.

A spanyolok karanténba küldik a Brazíliából és Dél-Afrikából érkezőket

Nagyvilág2021.02.18, 10:49

Spanyolország karanténkötelezettséget vezet be a Brazíliából és Dél-Afrikából beutazók számára - jelentette be Carolina Darias egészségügyi miniszter szerda esti sajtótájékoztatóján Madridban.

Hibriddé egyesült két koronavírus-variáns, itt az újabb mutáció

Life.hu2021.02.17, 18:53

Új koronavírus-mutáció ütötte fel a fejét, két koronavírus-variáns egyesüléséből. 

Vírusölő üléshuzatot tesztelnek a párizsi és a lyoni tömegközlekedési járműveken

Life.hu2021.02.17, 12:42

A baktériumokat a szövetből 99,9 százalékban megsemmisíteni képes technológiát fejlesztett ki egy francia vállalat. A koronavírus ellen is hatékony huzatot a párizsi és a lyoni tömegközlekedési járműveken tesztelik - írta kedden a Le Figaro című francia napilap.

Iszak Eszti elárulta, mihez kezd a járvány után

Life.hu2021.02.16, 11:39

A csinos modell, műsorvezető épphogy megszerezte a jógaoktatói végzettséget, amikor is beköszöntött a járvány második hulláma, így még nem próbálhatta ki magát „élesben", amelyre már nagyon vágyik.

Felvételi diákszemmel - Murai László HÖOK elnöke

Unilife.hu2021.03.13, 07:14

Felvételi 2021 című webináriumunkon Murai László a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke felhívta a figyelmet: fontos, hogy minél több tehetséges fiatal döntsön úgy, folytatja tanulmányait egyetemi szinten is.

Járvány ideje alatt sem áll le az Erasmus+ program

Unilife.hu2021.02.09, 18:25

Te is unod már a távoktatást és a home office-t? Alig várod, hogy végre ismét lehessen utazni? Van egy jó hírünk: a külföldi tanulmányutak, szakmai gyakorlatok és különböző képzések lehetősége továbbra is nyitva áll mindenki előtt.