vagyon

címke rss

A milliomosok fele sem tartja magát gazdagnak

Gazdaság2019.08.05, 15:15

Egy friss felmérés szerint az amerikai dollármilliomosoknak mindössze 13 százaléka tartja magát gazdagnak. A döntő többség a középosztály skáláján helyezi el saját magát, de vannak olyanok is, akik kifejezetten szegénynek tartják magukat legalább 1 millió dolláros vagyon mellett.

Reviczky Gábor szerint barátja teljesen kiforgatta vagyonából Antal Imrét

Life.hu2019.08.03, 13:19

A napokban ünnepelte volna 84. születésnapját az ország egyik leghíresebb nevettetője, Antal Imre, aki 11 évvel ezelőtt daganatos betegségben hunyt el. Sírja gondozatlanul áll, barátai pedig felháborítónak tartják, hogy senki sem viseli gondját egy ekkora művész emlékének.

11 évvel a halála után teljesen elfelejtették Antal Imrét: a sírját senki sem gondozza

Life.hu2019.08.02, 11:50

Antal Imre július 31-én ünnepelte volna 84. születésnapját, ám úgy tűnik, hogy erről minden barátja, kollégája, de még a hozzá legközelebb álló Jenei Józsi is elfeledkezett. A Bors kilátogatott a nagy nevettető sírjához: se egy gyertyát, se egy szál virágot nem talált.

Gáspár Evelin visszakapja 194 millió forintját: véget ért a nyomozás

Life.hu2019.07.16, 08:53

Véget ért a nyomozás a Gáspár család ellen adócsalás ügyében. 2017 tavaszán az idősebbik Gáspár lánytól a NAV 194 millió forintot kobozott el és tartotta magánál az összeget az ügy végéig.

Mennyit érnek ma a Jóbarátok színészei?

Tévé2019.07.03, 13:24

A Jóbarátok vége felé a hat főszereplő fejenként és epizódonként egymillió dolláros gázsit vihetett haza, ami ma is igen szép summa, hát még a kétezres évek elején! A színészek a rengeteg ismétlésből is kapnak nem kis összeget, és persze más munkájuk is akadt azóta – még ha nem is lettek egyformán sikeresek. Lássuk, ki mennyit ér ma a film- és tévéiparban, mekkora vagyont tudott felhalmozni az évek során!

Megdöbbentő számok Mark Zuckerberg hihetetlen vagyonáról

Gazdaság2019.06.05, 10:18

Noha a Facebook alapítójának vagyonát igencsak megtépázta a vállalat mögött álló kedvezőtlen év, Mark Zuckerberg még így is a világ leggazdagabb emberei között van. Íme, néhány adat, amely jól mutatja, Zuckerberg gazdagsága továbbra is elképesztő.

Megvan az első dollármilliárdos rapper

Kultúra2019.06.04, 13:12

A zenéjével és üzleti befektetéseivel saját birodalmát felépítő Jay-Z az első milliárdos rapper a Forbes üzleti magazin szerint.

Van egy ország, ahol minden harmadik ember milliomos

Gazdaság2019.05.28, 19:17

Van a világban néhány kis és különleges ország, amely nem csupán gazdag, de egészen rendkívüli eredményeket tud produkálni. Közülük is kiemelkedik azonban Monaco, ahol minden harmadik ember milliomos, és ahol hivatalosan nem létezik szegénység.

Elképesztő vagyont hagyott hátra Niki Lauda

Life.hu2019.05.24, 14:05

Óriási vagyont hagyott hátra halála után Niki Lauda.

Berki Krisztián a közösségi oldalán mondta el, egyesek miért nem jutnak nagy vagyonhoz

Life.hu2019.05.24, 12:12

Adócsalással vádolják Berki Krisztiánt, aki beismerte bűnösségét. Közösségi oldalán megmutatta, hogyan fogalmazták ügyvédjével a beismerő vallomását. A szöveghez írt bölcsességek között pedig azt is elárulta, hogy a tanult emberek miért nem jutnak nagy vagyonhoz.

Ezért hiszik a gazdagok mindenkinél jobbnak magukat

Gazdaság2019.05.22, 14:10

Bár ezt más korábban is sokan gyaníthatták, de most már a tudomány is megerősítette: a gazdagok mindenkinél jobbnak hiszik magukat. Ennek következtében pedig nagy az esély arra, hogy ezeknél a csoportoknál a „siker sikert szül" megállapítás generációs alapon is igaz.

Kiderült, hogyan gazdagodtak meg a Rockefellerek

Gazdaság2019.05.19, 13:19

Egy nem túl jó képességű kisgyerekből rövid idő leforgása alatt a világ leggazdagabb embere lett: John D. Rockefeller 25 éves korára az Egyesült Államok egyik legnagyobb olajfinomítójának tulajdonosává vált, 31 évesen már a világ legnagyobb finomító kapacitása az övé volt, 39 évesen pedig az Egyesült Államokban finomított olaj 90 százalékát az ő üzemeiben állították elő. Amikor 58 évesen visszavonult az aktív üzleti élettől, az ország leggazdagabb embere volt, amikor pedig meghalt, már a világ leggazdagabbjának számított. Mindemellett igazi filantróp volt: mai árfolyamon számolva több mint 5 milliárd dollárt adományozott jótékonysággi ...

Rossz évet zártak a világ milliárdosai

Gazdaság2019.05.13, 19:09

Jelentősen csökkent tavaly az ázsiai csendes-óceáni térség dollármilliárdosainak száma egy friss jelentés szerint. Ráadásul a régiós szupergazdagok összvagyona is zsugorodott 2018-ban, amivel komoly fordulat állt be a 2017-es adatokhoz képest. Mindeközben globális szinten is csökkent a milliárdosok létszáma és vagyona is.

Szabó István lottónyertes életét megmérgezte a hatalmas vagyon

Archívum2019.05.13, 14:26

Többször megjárta a börtönt, és alkoholista lett Szabó István, aki 60 évvel ezelőtt nyerte meg az 1 millió 240 ezer forintos lottónyereményt. Az akkor hatalmas vagyonnak számító összeget az utolsó forintig eltapsolta. 

Meghökkentő adatok, amiket nem tudtunk a kínai gazdaságról

Gazdaság2019.05.09, 18:17

Kína nem csupán a világ második legnagyobb gazdasága, de a világ legnagyobb exportőre is. Akinek a van légkondicionálója, számítógépe vagy cipője, az valószínűleg elmondhatja magáról, hogy rendelkezik Kínában előállított termékkel. Emellett azonban számos olyan adat van, melyet a többség valószínűleg nem tudott a kínai gazdaság teljesítményéről.

Ezek a világ leggazdagabb országai

Gazdaság2019.05.06, 14:26

Ahogy a világ összvagyona egyre nő, a magánszemélyek vagyongyarapodása is igen erőteljes – főként a leggazdagabbak körében. Mindazonáltal vannak olyan országok, amelyek kiemelkednek a sorból az egy főre eső vagyon tekintetében. Egy friss kutatás pedig most rangsorolta is ezeket az államokat.

Anna Sorokin hosszú időn keresztül adta ki magát gazdag örökösnőnek

Archívum2019.04.28, 10:28

Emlékszel még a Kapj el, ha tudsz! című filmre? Az egyébként is valós alapokon nyugvó történet most újra megelevenedett. Anna Sorokin hosszú időn keresztül adta ki magát gazdag örökösnőnek, most bíróság előtt kell felelnie a tettéért.

Egy 24 éves srác nyerte meg Amerika harmadik legnagyobb lottónyereményét

Archívum2019.04.24, 17:01

10 percig ordított, amikor megtudta, hogy ő nyerte meg a harmadik legnagyobbnak számító lottónyereményt. Manuel Franco az emberek segítésére is költené a nyereményt. 

Senki nem menekülhet a buborék elől

Gazdaság2019.04.21, 19:05

Az Egyesült Államok napjainkban a legnagyobb vagyonbuborékot éli meg a második világháború óta. A történelmi tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy az ilyen felfutásokat nagy összeomlások követik. Legutóbb ugyanis 2006-ban, illetve 1999-ben közelítette meg a buborék a mai méretét, és akkor azt mind a két alkalommal részvénypiaci összeomlás és recesszió követte.

Mennyit keresett tavaly a Harry Potter írónője?

Gazdaság2019.04.21, 10:24

Tavaly 54 millió dollárt keresett a Harry Potter-kötetek szerzője, Joanne Kathleen Rowling. Az írónő ugyan nem nyilatkozik sem magánéletéről, sem pénzügyi helyzetéről, de a New York Times becslése szerint 2016-ban vagyona meghaladta az 1,2 milliárd dollárt.

BAMOSZ: 40 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon

Gazdaság2019.04.16, 12:28

Márciusban 0,6 százalékkal, 40 milliárd forinttal emelkedett a befektetési alapokban kezelt vagyon, a hónap végén a BAMOSZ-tagok együttesen 6337 milliárd forintot kezeltek - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ).

Klapka György után hatalmas vagyon maradt, még mindig nem zárult le az örökösödés

Life.hu2019.04.16, 09:36

Két évvel ezelőtt hunyt el Klapka György, ám az utána maradt hatalmas vagyonnal kapcsolatos örökösödési eljárás még mindig nem zárult le. Többek között egy 10 ezer négyzetméteres ingatlant is árulhatnak az Aranyember gyermekei.

MNB: Jelentősen nőtt a háztartások vagyona

Gazdaság2019.04.10, 13:29

A háztartások nettó vagyona 2014 és 2017 vége között jelentősen nőtt, miközben az áremelkedés ebben az időszakban 5 százalék körül alakult. A szektor nettó vagyona 44 százalékkal lett nagyobb ebben az időszakban.

A legdrágább sztárválások: MacKenzie Bezos a világ 3. leggazdagabb nője lett

Archívum2019.04.08, 11:24

Egy házasság lezárása mindig fájdalmas, nemcsak érzelmileg, de anyagilag is. Minél nagyobb a vagyon, annál nagyobb a tét – ezt a világsztárok és milliárdos üzletemberek tudják a legjobban. Íme, azok a válások, amelyek dúsgazdaggá tették a volt feleséget, és nagyon fájtak az exférjeknek.

Minden idők legdrágább válása zajlik ország-világ előtt

Gazdaság2019.04.05, 11:54

A világ egyik legértékesebb vállalatának, az Amazonnak az alapító-vezetője, Jeff Bezos és felesége, MacKenzie Bezos, 25 év házasság után elválnak, ahogy az már idén év elején ismertté lett. Jeff Bezos jelenleg a világ leggazdagabb embere, vagyonát 137 milliárd dollárra taksálják az elemzők, az 1994-ben alapított Amazon pedig egyszerűen csak minden idők egyik legsikeresebb vállalata, mely a világ vezető technológiai cégeinek elitklubjába is belépett mostanra. Érthető, ha a válás bulvárértékén túl, a gazdasági elemzők is felkapták a fejüket a hírre, hogy a házaspár tagjai megállapodtak a vagyonfelosztásról. Mennyit kap a feleség, és mmarad-e ...

Vajna Tímea többekkel osztozhat Andy Vajna vagyonán

Life.hu2019.03.23, 10:04

A hírek szerint Vajna Tímea hazatért Los Angelesből, ahol férje, Andy Vajna hamvait helyezték örök nyugalomra a családja mellett. Úgy tudni, egyelőre zárolták a vagyont, így az özvegynek sok mindenről le kellett mondania. 

Az afrikai Arany Király, aki bedöntötte Egyiptomot

Gazdaság2019.03.16, 19:13

Ugyan jelenleg Jeff Bezos a világ leggazdagabb embere, de ez közel sem jelenti azt, hogy a történelem során ne lettek volna olyanok, akik még nála is nagyobb vagyon fölött rendelkeztek. Míg Bezos vagyonát jelenleg 131 milliárd dollárra becsülik, addig például Hódító Vilmos 229 milliárd dollárnyi vagyon fölött rendelkezett, és Nyikoláj Alexandrovics Romanov orosz cárnak több mint 300 milliárd dollárnyi vagyona volt mai értékre átszámítva. De akadt, aki még náluk is tehetősebb volt, méghozzá Mansa Musa, a Mali birodalom egykori uralkodója, aki élete során egyszer 60 ezer fős karavánnal kelt útra Mekkába, egy költőnek pedig 250 kilograamm ...

Így osztozott meg a vagyonon Hosszú Katinka és Shane Tusup

Life.hu2019.03.13, 22:47

Hosszú Katinka és Shane Tusup lezárták a kapcsolatukat, és most az is kiderült, hogyan osztották el a vagyont. 

Ilyen hatalmas Bradley Cooper vagyona

Life.hu2019.03.01, 18:18

Bradley Cooper a Másnaposokkal került fel a térképre, és vált a világ egyik legjobban fizetett színészévé, a Csillag születik azonban még több pénzt hozott neki a konyhára. 

Vajna Tímea egyik barátja szerint az özvegy egyelőre nem férhet hozzá a vagyonhoz

Life.hu2019.03.01, 12:18

Nemrégiben Los Angelesbe repült Vajna Tímea, hogy férje hamvait a családja mellett is örök nyugalomra helyezzék. Egyik barátja szerint turistaosztályon kellett utaznia, mert egyelőre nem fér hozzá Andy Vajna vagyonához. 

Andy Vajna állítólag minden szerelméről gondoskodott végakaratában

Archívum2019.02.28, 10:23

Andy Vajna végrendeletéről még mindig nincsenek hivatalos információk, de úgy tudni, a producer minden fontos személyről gondoskodott. 

Közel 100 éve nem volt ilyen gazdag az amerikai elit

Archívum2019.02.19, 14:03

A nagy gazdasági világválság óta nem volt ilyen gazdag az amerikai legfelső 1 százalék – derül ki egy friss kutatásból. Ezzel együtt viszont az egyenlőtlenség is igencsak megnőtt az USA-ban, aminek eredményeként az amerikai vagyoni koncentráció szintén az 1920-as évek óta nem látott szintre fokozódott.

Rekordmennyiségű pénz halmozódott fel a háztartásoknál

Gazdaság2019.02.18, 13:06

2018 negyedik negyedévének végére 53 788 milliárd forintra nőtt a háztartások pénzügyi vagyona, ami 1 212 milliárd forintos növekedés az előző negyedévhez képest, éves alapon pedig 4 420 milliárd a gyarapodás.

Temérdek pénz felett rendelkeznek a világ legidősebb szupergazdagjai

Gazdaság2019.01.31, 11:16

Ötszáz név szerepel a Bloomberg milliárdosokat bemutató listáján. Ezen viszonylag nagy arányban vannak éltesebb korú személyek, olyanok, akik maguk teremtették meg vagyonukat, és még nem adták át örököseiknek azt.

Egyre gyorsabban gazdagodnak a szupergazdagok

Archívum2019.01.21, 14:00

Tovább nyílt tavaly a vagyoni olló a világ legszegényebbjei és leggazdagabbjai között – derül ki az Oxfam éves jelentéséből. A szervezet úgy látja, a kormányoknak célzott intézkedésekkel kellene beavatkozniuk annak érdekében, hogy csökkentsék az egyenlőtlenségeket.

Vajna Tímea évekkel ezelőtt azt mondta, hogy nem rendelkezik Andy Vajna vagyona felett

Life.hu2019.01.21, 15:22

Andy Vajna január 20-i halála kapcsán elkezdődtek a találgatások, vajon mekkora lehet a teljes vagyona. A tragikus hirtelenséggel elhunyt producer felesége, Vajna Tímea egyelőre nem nyilatkozott, de sokak szerint az is kérdés, hogy vajon kap-e szerepet a férje után maradt birodalom rendezésében. Korábban a Life.hu-nak tett említést arról, hogy rendelkezhet-e Andy Vajna vagyona felett. 

Ekkora Andy Vajna vagyona

Life.hu2019.01.21, 10:33

Andy Vajna 74 évesen távozott az élők sorából. Halála mindenkit váratlanul ért, hiszen csak nagyon kevesen tudták, hogy hosszú ideje beteg. A filmjeivel híressé vált üzletember igazi birodalmat épített, kérdéses, mi lesz a vállalkozásainak és vagyonának sorsa.

A gazdagok húzhatják mélybe az amerikai gazdaságot?

Archívum2019.01.17, 10:28

A részvénypiaci eladási hullám súlyos következményekkel járhat idén az amerikai gazdaságra nézve. A Goldman Sachs szerint ugyanis előfordulhat, hogy a gazdag amerikai háztartások fogyasztása visszaesik, ami igen negatív hatással lehet a gazdaság egészére.

Mutatjuk, mennyivel lett gazdagabb a világ 2018-ban

Gazdaság2019.01.16, 15:27

Nagyot nőtt tavaly a világ vagyona, a gyarapodás húzóereje pedig az USA és Kína impozáns növekedése volt - írja a Quartz a Credit Suisse's Global Wealth Report alapján.

Ezek voltak minden idők legdrágább válásai

Gazdaság2019.01.11, 07:12

Huszonöt évi házasság után válik Jeff Bezos, az Amazon.com alapítója és felesége, MacKenzie Bezos. A jogi procedúra lezárását követőn Jeff elveszítheti vagyonának felét, felesége pedig egy csapásra a világ negyedik leggazdagabb nője lehet. Bemutatjuk a történelem eddigi legdrágább válásait.

Ezekben a síparadicsomokban a legdrágább házat venni

Archívum2019.01.07, 12:30

A világ leggazdagabb emberei kedvelik a kiemelt síparadicsomokat, és szeretnek is ingatlanokat vásárolni ezekben a városokban. Ennek egyik eredménye pedig az, hogy számos fontos sí központban brutálisan fölmentek az ingatlanárak. Ráadásul a legmenőbb települések között csupán egyetlen amerikai van.

Kylie Jenner még csak 21 éves, de máris hatalmas vagyonnal rendelkezik

Archívum2018.12.20, 14:42

Kylie Jenner hihetetlenül hatalmas vagyon halmozott fel, ráadásul igen rövid idő alatt: milliói nagy része az elmúlt két évben termett. 

Eláruljuk, melyik a történelem legjómódúbb generációja

Gazdaság2018.12.07, 18:29

A világ legjobb módban élő, leggazdagabb generációja hamarosan örökül hagyja felhalmozott javait az egyik utána következő generáció tagjainak. Így azoknak lényegében nincs is más dolguk, csak jól sáfárkodni afölött, saját és az ő utódaik jövőbeni boldogulása érdekében. Ez azonban korántsem ennyire egyszerű. A BBC alapos összeállítást készített a mostani leggazdagabb és a jövő lehetséges, még tehetősebb generációjáról, és arról, mi az, amire biztosan nem lehet számítani a most felnövekvőknek.

Fordulat a perben: Pártos Csilla hozott egy tanút

Life.hu2018.12.07, 12:06

Még mindig nem csillapodtak a kedélyek Pártos Csilla és Pécsi Ildikó között. A színésznő még mindig vissza akarja kapni a házát, Pártos azonban nem hajlandó felszólítani a fiát, hogy költözzön ki onnan. A műsorvezetőnő most egy tanút hozott a bíróságra. 

Ide menekülnek a szupergazdagok a vihar elől

Archívum2018.11.16, 13:00

Bár a szupergazdagok ma már inkább pesszimisták a pénzügyi piacokkal kapcsolatban, mégis igen jól pozícionálták magukat ahhoz, hogy kibírják az esetleges viharokat – derül ki a Tiger 21 befektetési klub adataiból. Mindeközben a napokban az is világossá vált, milyen vállalatokra szavaz a legendás piaci guru, Warren Buffett.

A milliárdosokért harcol az USA és Kína

Archívum2018.10.30, 14:12

Egyre több a dollármilliárdos a világban, a szupergazdagok összvagyona pedig rekord szintre emelkedett tavaly. Úgy tűnik, talán nem is a kereskedelmi háború jelenti a legnagyobb versenyt az Egyesült Államok és Kína között, hanem az, melyik ország tudja kitermelni vagy magához vonzani a legtöbb vagyonos magánszemélyt.

A pénzébe lettél szerelmes - ez jó alap egy házassághoz?

She2018.10.29, 16:11

Miért nem vagyok házasságpárti? Fogalmam sincs. Nekem egyszerűen nem jött kattanás a fehér ruhára. Meg kell, hogy mondjam, tök irigy vagyok azokra a nőkre, akik csapkodó tenyérrel tudnak lelkesedni ezért, mint az a kedves képű Duracell nyuszi.

Még gazdagabbak lettek a szupergazdagok

Gazdaság2018.10.27, 12:26

Még soha nem kerestek egy év alatt annyi pénzt a világ gazdagjai, mint 2017-ben, számol be az UBS friss jelentéséről a The Guardian. A világ legtehetősebb emberei összesen ötödével növelték meg amúgy is hatalmas vagyonukat.

Bajban a világ leggazdagabb emberei

Gazdaság2018.10.11, 14:36

A tegnapi tőzsdei mélyrepülés következtében összességében 99 milliárd dollárral csökkent a világ 500 leggazdagabb emberének vagyona. A francia Bernard Arnault idei vagyongyarapodásának például a felét letarolta a részvénypiacokon rendezett vérfürdő.

Legsikeresebb negyedévüket zárták a Pallas Athéné Alapítványok

Gazdaság2018.10.04, 18:09

Fennállásuk óta a legsikeresebb negyedévüket zárták a Pallas Athéné Alapítványok. Az elmúlt negyedév folyamán vagyonuk további 2 milliárd forinttal gyarapodott, így az alapítványok összvagyona 272,188 milliárd forintot tesz ki. Sikeres befektetési politikájuknak köszönhetően alapításuk óta összesen 5,788 milliárd forinttal gyarapították vagyonukat. A vagyonnövekedés mellett az alapítványok 7 milliárd forint értékben 1400 oktatási, tudományos pályázatot támogattak.

Közel 40 milliárd forintnyi magánvagyont hagyott hátra az IKEA alapítója

Archívum2018.10.03, 06:31

Az IKEA svéd lakberendezési áruházlánc januárban elhunyt alapítója 1,24 milliárd korona (38,57 milliárd forint) magánvagyont hagyott hátra, ennek felét négy gyermeke örökli egyenlő arányban, a másik felét közérdekű célra fordítják - derül ki a svéd adóhivatal kedden nyilvánosságra került dokumentumaiból.

22 ezer milliárd dolláros problémája van Ázsia tehetős családjainak

Gazdaság2018.09.30, 15:10

Sajátos, egyszerre jogi és kulturális vonatkozásokat is felvető problémával kell szembenézniük Ázsia családjainak, pontosabban a tehetősebbeknek. A Bloomberg arról ír, hogy hiába a temérdek pénz, a hatalmas vagyon, melyek felett diszponálnak, a fiatalabb generációk tagjai korántsem érezhetik biztosítottnak anyagi szempontból felhőtlen életüket. Ázsiában ugyanis komoly gondot okoz az a kérdés, hogyan és milyen módon történjen a vagyon átörökítése a famílián belül – amelyről sokszor azt sem tudni egyértelműen, hol húzódik benne a személyes és az üzlethez kapcsolódó vagyon határa.

Tusup ördögi tervvel forgatná ki a vagyonából Hosszú Katinkát

Sport2018.09.27, 16:45

Újabb fejezetéhez érkezett Hosszú Katinka és Shane Tusup válópere: az amerikai edző két ügyvédet is felfogadott, mert szeretne minél több pénzhez hozzájutni.

Ezekbe fektetnek most a szupergazdagok

Archívum2018.09.25, 13:45

A világ leggazdagabb családjai azt tervezik, hogy a következő időszakban még több pénzt helyeznek el magántőke-befektetésekben, miután ez a terület igen szépen teljesített az elmúlt évben. Miközben az ingatlan és a részvény is elég népszerű, a hedge fundokat egyre jobban kerülik a szupergazdagok.

Klapka György volt üzlettársa százmilliót követel

Archívum2018.08.23, 07:40

Klapka György halála után jelentkezett egy volt üzlettárs. Azt állítja, az Aranyember az ő ötlete miatt gazdagodott meg, de neki nem jutott a mesés vagyonból, ezért követeli most. 

Ennyi pénzük van a magyar háztartásoknak összesen

Gazdaság2018.08.17, 11:42

Jelentősen nőtt a háztartások vagyona az idei év második negyedévében, összehasonlítva az első negyedévre vonatkozó adatokkal - derül ki a Takarékbank Origóhoz eljuttatott elemzéséből, amely felhasználja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vonatkozó adatsorait is.

Vagyonokat veszítettek az orosz oligarchák

Gazdaság2018.08.14, 07:32

Az orosz oligarchák több mint 3 milliárd dollárt veszítettek vagyonukból, miután elkezdték szórni az általuk birtokolt cégek részvényeit a tőzsdén. A moszkvai kormányzat ugyanis meg szeretné emelni több mint egy tucat nagyvállalat adóját.

Adótartozások miatt elveszítheti vagyonát Weisz Fanni

Archívum2018.07.30, 07:26

Adótartozásokat halmozott fel Weisz Fanni, kft.-je kényszertörlés alatt áll. 2023-ig nem is alapíthat új céget. Veszélyben van a teljes vagyona.

Soha nem volt még ilyen gazdag az amerikai elit

Archívum2018.07.24, 13:45

Bár az elmúlt évtizedekben folyamatosan nőtt a szakadék az amerikai szegények és gazdagok között, egy friss kutatás szerint a legfelső 1 százalék a nagy gazdasági világválság óta nem birtokolt akkora vagyont, mint manapság. Mindeközben a középosztály egyre nehezebb helyzetben van.

David Beckham unokaöccse, Freddie Every hatalmas szegénységben él

Archívum2018.07.23, 19:11

Freddie Every, David Beckham 17 éves unokaöccse arról nyialtkozott a sajtónak, hogy bár a volt focista hatalmas luxusban él, ő édesapjával szinte nyomorog. Szeretné, újra felvenni a kapcsolatot Daviddel és a családdal.

Kilencből kilencszer nyert a lottón az amerikai férfi

Archívum2018.07.20, 12:01

Robert Lundstedt kétgyermekes massachusetts-i édesapa 9 lottószelvényt adott el ugyanazokkal a számokkal és 250 millió forintnyi összeget nyert. 

Így kell keresni 4 milliárd dollárt egyetlen nap alatt

Gazdaság2018.07.19, 12:36

Warren Buffett, a Berkshire Hathaway elnöke 4 milliárd dollárral gazdagodott egyetlen nap alatt, miután cégének részvényei – az elmúlt hét év legnagyobb emelkedését produkálva - 5,1 százalékkal drágultak a szerdai kereskedési napon a New York-i tőzsdén.

Így lett az Amazon vezére a modern kor leggazdagabb embere

Gazdaság2018.07.17, 15:21

Jeff Bezos, az Amazon vezére a korunk leggazdagabb emberévé vált, jelenlegi vagyona pedig meghaladja a 150 milliárd dollárt. Bill Gates a dotcom korszak alatt volt történelmi csúcson, hiszen 1999-ben egy időre vagyona elérte a 100 milliárd dollárt, amely mai értéken számolva 149 milliárd dollárnak felelne meg. Bezos a mostani állás szerint a leggazdagabb ember 1982 óta, jelenleg pedig 55 millió dollárral előzi meg a második helyen álló Bill Gatest. Bemutatjuk, hogy pontosan minek köszönhető Bezos és az Amazon szárnyalása.

Az USA-ba menekülnének a kínai milliomosok

Archívum2018.07.09, 11:15

Az Egyesült Államok a legkedveltebb célország a kínai milliomosok számára, akiknek több mint harmada szeretné elhagyni a hazáját a családjával együtt – derül ki egy friss kutatásból, miközben éppen magasabb fokozatra kapcsolat a kereskedelmi háború az USA és Kína között.

Kiderült mekkora vagyont oszt fel és meddig tart Hosszú Katinka és Shane Tusup válása

Archívum2018.07.05, 14:52

Hamarosan elkezdődik Hosszú Katinka és Shane Tusup válópere, most pedig az is kiderült, hogy mekkora vagyonon kell osztozkodniuk, sőt az is, hogy meddig húzódhat a válóper.

Az amerikai Evelyn Adams másfél milliárd forintot játszott el

Archívum2018.06.23, 17:02

A Bors összeállításában olyan embereket szedett össze, akiket valaha nagy szerencse ért, de nem tudtak élni a lehetőséggel, és ma már szegényen tengetik napjaikat. 

Dollár és DNS: összefüggés a genetikai adottságok és a vagyon között?

Gazdaság2018.06.20, 15:49

Közgazdászok egy csoportja arra vállalkozott, hogy feltárja, van-e összefüggés a sikeresség, a gazdagság és az intellektuális képességek között. Vagyis megpróbálták legalább részben megválaszolni az örökzöld kérdést, miszerint kivételesen okos és képzett emberek miért nem gazdagodnak meg, írja a Quartz.

Májusban csekély mértékben csökkent a befektetési alapokban kezelt vagyon

Gazdaság2018.06.18, 16:19

A befektetési alapok vagyona májusban 0,3 százalékkal, 20 milliárd forinttal csökkent a tőkeáramlás és a hozamok eredőjeként - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) hétfőn.

A világ leggazdagabbjai még pofátlanabbul gazdagabbak lettek

Gazdaság2018.06.18, 11:12

Egyre több pénze van a világ gazdagjainak, immár a globális vagyon közel 50 százaléka felett őrködnek a dollármilliomosok. Mivel az egész világ gyarapodik, ez nem azt jelenti, hogy a szegények még szegényebbek lettek. Kína feljövőben, ha erős öt évet produkál az ázsiai ország, akkor megelőzheti az Egyesült Államokat, és a leggazdagabb ország lehet.

Csősz Bogi elárulta, mennyit ér a legdrágább ingatlanuk

Archívum2018.06.14, 19:53

A Feleségek luxuskivitelben szereplő egy kisbeszélőshowban mesélte magánéletükről és egymás közötti vitáikat is próbálták rendezni. Csősz Bogi elárulta, mennyit ér a legdrágább házuk, valamint azt is, hogy hány autójuk van. 

Hosszú Katinka és Shane nehéz időszak előtt állnak: vagyonuk felosztása nem lesz egyszerű

Archívum2018.05.29, 07:38

Katinka és Shane szakításával nemcsak két ember búcsúzik egymástól, egy egész birodalmat kell velük együtt kettéosztani, nem beszélve a hatalmas közös vagyonról, melyet az elmúlt években felhalmoztak.

Egy libanoni hajléktalan nőnek, Fatimának 294 millió forintnyi vagyona volt bankszámláján: halál után derült ki

Archívum2018.05.21, 18:16

Mindenki ismerte Fatimát, a libanoni hajléktalan nőt, de senki nem sejtette, hogy valójában milliomos. Csak halála után derült ki.

Történelmi fordulatot produkáltak a világ milliárdosai

Archívum2018.05.18, 19:17

Ázsia immáron több milliárdosnak ad otthon, mint Észak-Amerika – derül ki a Wealth X friss kimutatásából. Noha az egyes országok tekintetében az USA még mindig az élen áll, régiós szinten Ázsia lenyomta Észak-Amerikát.

Franciaország befagyasztotta a gyanús vállalatok számláit

Nagyvilág2018.05.18, 10:43

Franciaország befagyasztotta kilenc vállalat számláit, mert a gyanú szerint szíriai vegyifegyvert gyártó programot támogattak.

34 éves lett Zuckerberg, aki naponta 6 millió dollárt keres

Archívum2018.05.15, 15:20

Hétfőn lett 34 éves a Facebook alapítója, Mark Zuckerberg. Bár a legutóbbi adatkezelési botrány kissé beárnyékolhatta a születésnapot, Zuckerberg az élete során eddig, átlagolva, napi 6 millió dollárt keresett.

Ennyi idő kellett a szupergazdagoknak az első milliárdhoz

Archívum2018.05.07, 16:12

Miközben a legendás befektetőnek, Warren Buffettnek 26 év kellett ahhoz, hogy milliomosból milliárdossá váljon, a Microsoft alapító Bill Gates számára elég volt 5 év is. Ez azonban még mindig csigatempó a listavezető meggazdagodásához képest.

Megírta végrendeletét Medveczky Ilona

Archívum2018.04.26, 11:00

Medveczky Ilona sokáig gondolkodott, hogy kire hagyja vagyonát, hiszen nincs élő rokona. Végül 77. születésnapján megírta a végrendeletét.

Hosszú életre készülhetnek a gazdagok

Archívum2018.04.20, 17:15

Bár a világ legmagasabb várható élettartammal bíró térségeiben átlagosan kissé több mint 80 évig élhetnek az emberek, egy felmérés szerint a gazdagok jelentős része 100 éves élettartammal tervez. Mindezért pedig fizetni is hajlandók a vagyonosok.

A szupergazdagok megmentenék a világot

Archívum2018.04.16, 15:45

A legvagyonosabbak egyre inkább próbálnak figyelni arra, hogy a befektetéseik valamilyen „jó célt" szolgáljanak. A probléma csak az, hogy a milliárdosok nem találnak elég lehetőséget, hogy segítsenek a világon.

Megvan az USA leggazdagabb irányítószáma

Gazdaság2018.04.11, 15:20

Ha tippelni kellene, hogy melyik irányítószám alatt laknak az Amerikai Egyesült Államok leggazdagabb emberei, akkor sokan valamelyik kaliforniai vagy New York-i helyszínre tippelnének. Bár ők sem állnak messze az igazságtól, de a leggazdagabb környék máshol van, és az ott lakók átlagos keresete évente 2,5 millió dollár.

Rég volt ilyen rossz orosz milliárdosnak lenni

Archívum2018.04.10, 14:31

Összesen 16 milliárd dollárt veszítettek hétfőn Oroszország legvagyonosabb magánszemélyei, köszönhetően az orosz részvénypiac beszakadásának. Az amerikai szankciók miatt fájhat a milliárdosok feje.

Lecsapnak Londonra a Lego milliárdosai

Archívum2018.04.09, 14:03

További londoni ingatlanokat tervez vásárolni a Lego mögött álló milliárdosok vagyonát kezelő alap. Bár sokan aggódnak a brit főváros jövője miatt, a dán játékgyártó tulajdonosai bíznak a londoni lakások befektetési értékében.

Egy hónap alatt elsöpörte a piac az energiamilliárdos vagyonát

Archívum2018.04.05, 10:25

Akkora részvénypiaci szakadást szenvedett el a thaiföldi Energy Absolute energiacég papírja a múlt hónapban, hogy vezetője vagyonának majdnem a fele ráment. Ráadásul ez volt a legnagyobb bukás az 1 milliárd dollár fölötti piaci értékkel bíró energiacégek körében.

Bálint Emesének 200 millió forintot ajánlott egy férfi a szüzességéért

Life.hu2018.03.26, 11:46

A 28 évesen is szűz Bálint Emese nemrégiben kezdte el keresni élete társát, akinek nemcsak tisztaságát adhatja oda, ahnem feleségül is veszi. Most azonban egy férfi 200 millió forintot ajánlott Emese szüzességéért.

Itt a Forbes listája, érdekességek a világ milliárdosairól

Archívum2018.03.07, 11:52

Immár hivatalos, hogy Jeff Bezos, az Amazon vezetője a világ leggazdagabb embere. A Forbes magazin éves listáján Bezos átvette Bill Gates korábbi első helyét. Mindeközben globálisan rég nem látott ütemben bővült a vagyonosok köre.

A milliárdos szerint a vagyon önmagában nem boldogít

Archívum2018.02.28, 22:05

Bár a legendás amerikai befektető, Warren Buffett jelenleg 91,1 milliárd dolláros összvagyonnal rendelkezik, legutóbb mégis azt mondta, nem a pénz a boldogság kulcsa. A guru bevallotta, nagyon is élvezte azokat a napokat, amikor jelenlegi vagyonának még csak a töredéke volt meg.

Mesébe illő házasságot és óriási vagyont hagyott ott Katona Renáta Berki Krisztiánért

Life.hu2018.02.24, 10:16

Ahogy írtunk róla, kiderült, férjes asszonyba szeretett bele Berki Krisztián. Renáta hatmilliós Szent István-bazilikai esküvőn mondta ki másfél éve a boldogító igent férjének, aki utána is fényűző életet biztosított Renátának. 

A jegygyűrű nem tartozik a közös vagyonhoz, így Jennifer Aniston a válás után is megtartja

Archívum2018.02.22, 09:59

Nem tudni, hogy érzelmi vagy anyagi okok maitt nem akar megválni jegygyűrűjétől Jennifer Aniston, mindössze annyit tudni, hogy megtartja a válás után az 500 ezer dollárt érő 8 karátos gyémántot.

Bill Gates így tolna ki a gazdagokkal

Gazdaság2018.02.19, 15:53

A világ vagyonának eloszlása rendkívül aránytalan. Bill Gatesnél többet senki nem fizet nagyobb adót a világon, azonban az amerikai milliárdos így is többet szeretne a közösbe tenni. Az Independent szerint nem a vagyon után kellene az adókulcsokat megállapítani, hanem olyan vagyonelemekre kellene magasabb százalékot felszámolni, amelyek jellemzően inkább csak a gazdagok tulajdonában vannak.

Hosszú Katinka és Shane Tusup válnak: hatalmas vagyonon osztoznak

Archívum2018.02.16, 07:29

Ahogy írtunk is róla , a hírek szerint most már biztosan vége Hosszú Katinka és Shane Tusup házasságának. Az úszónő beadta a válókeresetet, edzőjével négy és fél évig voltak házasok. A legfrissebb információk már a vagyonmegosztásról szólnak. 

Lecsapna a bitcoinra a liechtensteini uralkodócsalád

Archívum2018.02.05, 16:43

A kriptovaluták segítségével növelné a család vagyonát a liechtensteini koronaherceg. Az uralkodócsalád tagja szerint ugyanis a bitcoinhoz hasonló technológiák segítségével bepillanthatunk a jövőbe.

Így szerezte milliárdjait Gyurcsány Ferenc

Itthon2018.02.05, 10:51

Csak úgy röpködnek a százmilliók a bukott miniszterelnök körül miközben gondosan titkolja, honnan is jött össze ez az irdatlan nagy vagyon, aminek egy részét ma már a bécsi Rothschild palotában őrzik. Most bemutatjuk a Gyurcsány-vagyon eredetét. 

Az Amazonnal a világverő milliárdos vagyona is szárnyal

Archívum2018.02.02, 12:22

Az Amazon csütörtöki gyorsjelentését követően Jeff Bezos, a cég vezérigazgatójának összvagyona elérte a 120 milliárd dollárt. Ezzel Bezos még tovább növelte az előnyét a második Bill Gates előtt, ahogy vállalata kedvező eredményeket közölt.

Megindult a gazdagok népvándorlása

Archívum2018.01.31, 18:49

A londoni gazdagok elkezdtek menekülni a brit fővárosból, ahogy az új adók egyre költségesebbé teszik számukra az öröklést és a befektetést. Ráadásul a brexit a Londonban élő európai vagyonosokat is arra kényszeríti, hogy telepítsék haza a tőkéjüket.

Kiderült, hogy miben van a pénzük az igazán gazdagoknak

Gazdaság2018.01.23, 16:51

Az emberek többsége keresi az ideális elosztást a befektetései kezelésére. Most az amerikai jegybank (FED) felméréséből kiderül, hogy miképp oszlik el a különböző keresetű emberek vagyona, így látható, hogy mibe teszi a pénzét az, aki dollármilliárdos.

Szálasi aranyvonatát nyilasok és amerikaiak is fosztogatták

Tudomány2018.01.24, 00:30

Kereken hetvenhárom éve, 1945. január 23-án hosszú szerelvény futott ki a fertőbozi vasútállomásról. Az osztrák határ felé tartó vonat a Magyar Nemzeti Bank csaknem 30 tonna aranykészletén kívül a nyilas kormány kezére került nagy összegű magyar devizatartalékot, becses közgyűjteményi értékeket, így többek között Mátyás király korvináit, továbbá a magyar zsidóktól elrekvirált értékeket vitt a Harmadik Birodalom területére, Szálasi Ferenc, a hatalmát ekkor már csak alig néhány dunántúli megyére kiterjesztő hungarista rezsim „nemzetvezetőjének" utasítására.

Mindenéből kiforgatták a budapesti nyugdíjast

Itthon2018.01.18, 13:58

Teljes körű gondozást, jobb életminőséget, szeretet és törődést ígérve férkőzött egy ceglédi nő egy magányosan élő budapesti, idős férfi bizalmába. Ezzel szemben elszigetelte a külvilágtól és rátette a kezét a vagyonára. Az áldozat már nem él. 

Jelentősen gyarapították vagyonukat az MNB-alapítványok

Gazdaság2018.01.15, 15:56

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által létrehozott Pallas Athéné Alapítványok alapításuk óta 2,12 milliárd forinttal, 266,4 milliárd forintról 268,52 milliárd forintra gyarapították vagyonukat - közölte az MTI-vel az alapítványok vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt.

Visszakapja vagyonát Gáspár Győző

Life.hu2018.01.06, 11:04

Készpénzt, arany ékszereket és drága bútorokat foglalt le a NAV tavaly nyáron Gáspár Győzőéktől, most azonban úgy tudni, a showman mindent visszakap.