távközlés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- devizapiac
- Deutsche Telekom
- euró
- Magyar Telekom
- mobiltelefon
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Védtelen a mobilhálózat a lehallgatástól
Német hackerek feltörték a GSM telefonokban alkalmazott, több mint húsz éve bevezetett beszédtitkosító algoritmust. Egy jól felszerelt támadó hatmillió forintból bárkinek a hívásába belehallgathat.
Százmilliós kárt okozott a T-Mobile-nak a rendszerhiba
A T-Mobile-nak a két héttel ezelõtti hálózati akadozás mintegy 160 millió forint közvetlen kárt okozott, a teljes költség 700 millió forint, amiben már benne vannak a felhasználóknak adott ajándékpercek is - jelentette be Winkler János, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese szerdán.
Megv�lik bolg�r le�ny�t�l a Magyar Telekom
A�Magyar Telekom�meg�llapodott bulg�riai le�nyc�ge, az Orbitel elad�s�r�l.� �
Lövöldözés lett a félretárcsázásból
Egy téves hívás miatt úgy összeveszett egymással két vadidegen férfi az Egyesült Államokban, hogy végül egyikük rálõtt a másikra és súlyosan megsebesítette.
A válság miatt lassul a mobilhálózatok fejlesztése
Túljutott a válság nehezén a távközlési szektor, de a források szûkössége miatt lassul az új generációs mobilhálózatok fejlesztése és kiépítése a Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) szerint.
Nagy lendülettel terjed a mobilinternet
A második negyedévben a telefonbeszélgetések 76 százalékát mobiltelefonon bonyolították Magyarországon - derül ki a KSJ legfrisebb jelentésébõl, amely szerint az internet-elõfizetések száma 1 év alatt 347 ezerrel gyarapodott, 2,4 millió felett van. A vezeték nélküli kategória, vagyis a mobilinternet piaca 36 százalékkal bõvült.
- címkék:
- mobilinternet
- távközlés
- internet
- KSH
- Címkefelhõ »
Közzétette negyedéves jelentését a Magyar Telekom
A Magyar Telekom közzétette 2009 elsõ félévére vonatkozó Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit. A közlemény szerint a bevételek 4,5 százalékkal 320,5 milliárd forintra (1104,2 millió euróra) mérséklõdtek 2009 elsõ hat hónapjában 2008 azonos idõszakához képest.
Az NHH megbüntette a Magyar Telekomot
A Nemzeti Hírközlési Hatóság a 100 millió forintos bírságott vetett ki a Magyar Telekomra. Az indoklás szerint a határozott idejû szerzõdéssel rendelkezõ ügyfelek esetében helytelen kötbérszámítási módszert alkalmazott a vállalat.
Eladta az Externetet az econet.hu
Hatályba lépett az econet.hu Externet-részesedésének eladásáról szóló szerzõdés. A vevõ minimum 520 millió forintot fizet a távközlési szolgáltatóért.
Nagyot esett a távközlési piac
A magyar távközlési piac, hasonlóan az európaihoz az elsõ negyedévben 15-20 százalékkal csökkent - mondta Frederic Boone, a telekommunikációs megoldásokat nyújtó Aastra közép-kelet-európai igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón. Hozzátette: azt egyelõre nem lehet megmondani, hogy az év hátralévõ részében hogyan alakul a piac.
- címkék:
- gazdasági válság
- távközlés
- Címkefelhõ »
Megnyílhat a magántõke elõtt a kínai olajipar
A globális gazdasági lassulás nyomán Kínában felvetõdött, hogy az olajiparba és a távközlésbe is beengedjék a magántõkét.
Gyártóbázist telepít Magyarországra a Huawei
Komáromban és Pécsett gyártóbázist hoz létre a kínai Huawei Technologies, az idén 280, jövõre pedig 420 embert akar felvenni. A távközlési hálózati eszközöket gyártó vállalatnál a termelés értéke az idén 800 millió, jövõre pedig 1,1 milliárd dollár lesz - értesült a Világgazdaság.
- címkék:
- Pécs
- Komárom
- távközlés
- Huawei
- Címkefelhõ »
Hamarosan mobilozni lehet a Mount Everestrõl
A Nepal Telecom szóvivõje június közepére ígéri, hogy elindítja a világ legmagasabb hegycsúcsát is lefedõ kereskedelmi mobilszolgáltatást. Az ehhez szükséges utolsó bázisállomást több mint ötezer méteres magasságban állítják majd fel.
Pénteki sms-böjt és Isten rögzítõje
Egy holland mûvész indította el a telefonszámot, amelyen a hívõk üzenetet hagyhatnak Istennek, miközben olasz egyházfõk éppen a rohanó világot szeretnék lelassítani egy kicsit a böjtölés sms-küldésre való kiterjesztésével.
Szextelefonszámlát kapott a nyugdíjas
Ezer dolláros, vagyis körülbelül 240 ezer forintos szextelefonszámlát kapott egy 86 éves néni az Egyesült Államokban, de nem a szolgáltató hibáját sejtik a hiba mögött: a nyugdíjas valószínûleg adattolvajok áldozata lett.
Több elõfizetõ, kisebb bevétel a Pannonnál
A Pannon GSM Távközlési Zrt. 76,445 milliárd forint kamat és adófizetés, tõketörlesztés és amortizáció elõtti eredményt (EBITDA) ért el tavaly, szemben a 2007-es 77,058 milliárd forinttal, miközben elõfizetõinek száma december végén 3,731 millió volt, mintegy 350 ezerrel több mint egy évvel korábban.
- címkék:
- távközlés
- Pannon GSM
- Címkefelhõ »
Mexikói milliárdos menti meg a New York Timest
A mexikói távközlési milliárdos, Carlos Slim Helu kisegíti a készpénzhiányban szenvedõ New York Times Companyt, megmentve ezzel a New York Timest és az International Herald Tribune-t kiadó médiacsoportot - írja a Napi Gazdaság.
Csõdbe ment a Nortel
A távközlési és hálózati eszközöket gyártó Nortel Networks Corp. - amely korábban Kanada legnagyobb vállalata is volt - csõdvédelmet kért szerdán. A MarketWatch szerint ezzel újabb áldozatot szedett a mélyülõ gazdasági válság Észak-Amerikában.
Már javítják az elszakadt netkábeleket
Kettõt már javítanak a Földközi-tengeren elszakadt interkontinentális távközlési vezetékek közül, a harmadikhoz pedig útban van a mentõcsapat. A hírek szerint egy kisebb, negyedik vezeték is megsérült múlt pénteken.
- címkék:
- távközlés
- tenger
- BBC
- Címkefelhõ »
Sikkasztással gyanúsítanak két magyart Macedóniában
Macedóniában sikkasztás gyanújával feljelentettek két magyar állampolgárt. Az AFP hírügynökség szerint az egyikük a balkáni ország legnagyobb távközlési vállalatának vezérigazgatója volt.
Olcsóbb lesz az EU-n belül az sms-roaming
Elfogadták az EU távközlési miniszterei az Európai Bizottság tervét a külföldrõl indított sms-ek és adattovábbítás díjának korlátozásáról.
Javított eredményén a Deutsche Telekom
A legnagyobb európai távközlési vállalat, a Deutsche Telekom csütörtökön 1,182 milliárd eurós adózott eredményt jelentett csütörtökön (csoportszinten egyszeri tételek nélkül), ami 12 százalékkal több a tavalyi harmadik negyedévi 1,055 milliárdnál.
Jövõügyi minisztériumot szeretne az it-szakma
A szakma szerint egy irányítás alá kéne vonni az informatikai és a távközlési feladatokat. Ez megvalósulhatna akár egy tárca nélküli miniszter keze alatt is, de hosszú távon egy "jövõügyi minisztérium" lenne az ideális - mondta Dombi Gábor, az Informatikai Érdekegyeztetõ Fórum (Inforum) fõtitkára szerint.
Alulteljesített a Pannon tulajdonosa
Norvégia vezetõ távközlési vállalata, a Telenor - 2002 óta a magyar Pannon százszázalékos tulajdonosa - szerdán 2,995 milliárd norvég koronás adózott eredményt jelentett a harmadik negyedévrõl.
Román vevõ is vinné a HTCC telekom céget
Hárman vannak versenyben a dán TDC távközlési cégnek az amerikai, seattle-i székhelyû Hungarian Telephone and Cable Corp-ban (HTCC) lévõ 68 százaléknyi tulajdonhányadára - értesült bennfentesektõl a Dow Jones hírügynökség.
Harmadára csökkenhet az uniós sms ára
Ha megvalósul az uniós távközlési biztos terve, akkor a magyar mobil-elõfizetõknek az eddigi átlagosan 86 forint helyett csak 30-32 forintba kerül egy sms küldése az unión belül - mondta Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke csütörtökön az MTI-nek.
Horst Hermann lemondott igazgatósági tagságáról
Horst Hermann, a Magyar Telekom igazgatóságának tagja 2008. augusztus 15-i hatállyal lemondott igazgatósági tagságáról - közölte a távközlési szolgáltató cég a Budapesti Értéktõzsde honlapján hétfõn. A lemondás indokát nem tartalmazza a közlemény.
A Telenort magas kártérítésre ítélték
A norvég Telenor távközlési vállalatot, a Pannon tulajdonosát 2,8 milliárd dolláros kártérítés megfizetésére kötelezte egy bíróság a szibériai Hanti-Manszijszkban, azzal az indoklással, hogy késleltette egyik partnere tulajdonszerzését. A Telenor az elsõfokú ítéletet alaptalannak tartja, fellebbez.
Jogtalan lehet a telefoncégek többletdíja
Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) szerint jogtalanul kér többletdíjat a csekkes befizetések után a Pannon GSM Távközlési Zrt. és az Invitel Távközlési Szolgáltató Zrt. - közölte a civil fogyasztóvédelmi szervezet csütörtökön az MTI-vel. A két távközlési cég ugyanis a számla csekken történõ befizetése után pluszdíjat számít fel ügyfeleinek.
Csökkent a Deutsche Telekom eredménye
A Deutsche Telekom távközlési konszern eredménye enyhén csökkent a második negyedévben részben a forgalom visszaesése, részben pedig a dollár gyengülésének hatására. A csökkenés megfelelt a szakértõi várakozásoknak.
Szélesebb lesz a szélessáv
Letörheti a nemzetközi adatátvitel árát az, hogy immár magyar viszonteladója is van a Cogent kommunikációs világcégnek, amely a világ egyik legnagyobb IP (internet protokoll) tranzitot forgalmazó vállalata, s a világ második legnagyobb internethálózata - errõl tájékoztat a Népszabadság.
- címkék:
- távközlés
- internet
- IP
- Népszabadság
- Címkefelhõ »
A VNPT Kelet-Európában ruház be
Kelet-Európában akar terjeszkedni Vietnam legnagyobb távközlési cége, az állami tulajdonban lévõ VNPT. A vállalat Csehországban már sikeresen megvetette a lábát, másodikként Lengyelországot vette célba, és a térség más országaiban is hamarosan meg akar jelenni, számolt be a Warsaw Business Journal.
Távközlési feketelista - a törvény nem tiltja, de korlátozza
Az elektronikus hírközlésrõl szóló törvény lehetõvé teszi, hogy a mobilszolgáltatók úgynevezett közös feketelistát vezessenek nemfizetõ ügyeleikrõl, ám a jogszabályok korlátozzák, hogy ki, mikor kerülhet fel rá - mondta Márton György, a Nemzeti Hírközlési Hatóság szóvivõje hétfõn az MTI-nek.
Homályos a telefonos feketelista mûködése
A telefontársaságok adóslistáiról ír a mai Napi Gazdaság. A cikk szerint a telefonos adóslista szabályozása kevésbé precíz, mint a banki adósoké, és számos adatot homály fed.
- címkék:
- távközlés
- feketelista
- Címkefelhõ »
Stabil a Pannon teljesítménye
A Pannon közzétette a 2008 második pénzügyi negyedévére vonatkozó eredményeit. A vállalat tovább növelte ügyfelei számát és fontos területeken javította hatékonyságát.
- címkék:
- távközlés
- pénzügy
- Pannon
- Címkefelhõ »
Jól tejelt a Pannon a Telenornak
Norvégia vezetõ távközlési vállalata, a Telenor - 2002 óta a magyar Pannon százszázalékos tulajdonosa - szerdán 3,536 milliárd norvég koronás adózott eredményt jelentett a második negyedévrõl, 9 százalékkal többet a tavalyi második negyedévi 3,253 milliárdnál, de elmaradva az elemzõi elõrejelzések 3,67 milliárd koronás átlagától.
Jöhetnek az ajánlatok az Invitelre
Július 25-én lehet megtenni az elsõ ajánlatot a dán TDC távközlési cégnek az amerikai, seattle-i székhelyû Hungarian Telephone and Cable Corp-ban (HTCC) lévõ 68 százalékára - értesült bennfentesektõl a Dow Jones hírügynökség szerdán.
A dán TDC eladná a HTCC-részesedését
A dán TDC távközlési cég eladná az amerikai, seattle-i székhelyû Hungarian Telephone and Cable Corp. (HTCC) nála lévõ többségét, 64,6 százalékát - értesült bennfentesektõl a Dow Jones hírügynökség kedden. A TDC a BNP Paribas bankot kérte föl a licit szervezésére.
Beolvasztja a Monor Telefont a UPC
Július 1-jétõl egy közös cégbe egyesül a Monor Telefon Társaság Kft., a 29-es távközlési körzet telekommunikációs szolgáltatója, és a UPC Magyarország Kft., a legnagyobb hazai kábelkommunikációs vállalat. A UPC Magyarország Kft. ezáltal a Monor Telefon Társaság Kft. (Monortel, MTT) teljes körû jogutódjává válik, és így folytatja tovább tevékenységét.
Csökken a Telekom kapcsolási díja
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsa nyilvánosságra hozta a Magyar Telekom referencia ajánlataira vonatkozó határozat tervezetét, amelyben a távközlési cég becslése szerint 26 százalékkal csökkentek a díjak.
Öngyilkosságok a France Telecomnál
A francia France Telecom távközlési csoportnál néhány héten belül négy öngyilkosság történt, szakszervezeti tájékoztatás szerint. Az érdekképviselet szerint az öngyilkosságok részben összefüggésbe hozhatók a cégnél lezajlott átszervezésekkel, amelyek miatt romlottak a munkakörülmények.
Hitelt vesz fel a Magyar Telekom
A Magyar Telekom a Deutsche Telekom International Finance B.V. közvetítésével hosszú lejáratú hitel megállapodást írt alá az Európai Befektetési Bankkal (EIB): az 50,6 milliárd forint értékû hitelt a magyar távközlési cég egyebek közt mobil szélessávú projektjeinek finanszírozására használja fel.
Telekom-TeliaSonera házasság
A France Telecom francia távközlési konszern a TeliaSonera felvásárlása iránt érdeklõdik, és errõl kezdett tárgyalásokat a svéd-finn társasággal - jelentette be a francia konszern csütörtökön. A francia cég formális vételi ajánlatot még nem fogalmazott meg, de javaslatával a TeliaSonera igazgatótanácsához, illetve a cég két nagy részvényeséhez fordult.
Növelte eredményét a Bouygues
A Magyarországon is érdekelt francia Bouygues építõipari és távközlési csoport gyorsított az elsõ negyedévben: adózott eredménye, 224 millió euró, 17 százalékkal haladta meg a tavalyi elsõ negyedévit. Tavaly egész évben 10 százalékkal nõtt a profit.
Megbírságolták a Duna Televíziót
A Duna Televízió Zrt.-t 6 millió forintra bírságolta a közbeszerzési döntõbizottság, mivel a mobil távközlési szolgáltatásra kiírt tenderén, az általa szabott feltételektõl eltérõ, érvénytelen ajánlatot hirdetett ki nyertesnek - a határozat a Közbeszerzési Értesítõben jelent meg.
Ma debütált az Externet a tõzsdén
Az internet és távközlési szolgáltatásokat végzõ Externet Nyrt. részvényei 562 forintos nyitó árfolyamon debütáltak pénteken a Budapesti Értéktõzsdén (BÉT), ez 3,55 milliárd forintos piaci kapitalizációt jelent. A délelõtt folyamán 590 forintos árfolyamon is születtek üzletek a társaság részvényeire.
Megveszi a EnterNet az Actelt
Megvásárolja az EnterNet Invest Zrt. az Actel Zrt. többségi tulajdonrészét a CYTA ciprusi távközlési vállalattól, s ezzel 100 százalékos tulajdonosa lesz a társaságnak - közölte az EnterNet kedden az MTI-vel.
Saj�t r�szv�nyesei perelik a Telekomot
K�t magyar kisr�szv�nyes keresetet adott be a Magyar Telekom ellen m�jus 23-�n, k�rve a b�r�s�gt�l a 2008. �prilis 25-�n tartott k�zgy�l�s�n hozott hat�rozatok hat�lyon k�v�l helyez�s�t, ide�rtve az osztal�kfizet�sr�l hozott hat�rozatot is - k�z�lte a t�vk�zl�si t�rsas�g h�tf�n.
Tüntetõk törtek be egy új-zélandi megfigyelõ központba
Az Egyesült Államok terrorellenes háborúja ellen kívánt tiltakozni az a csoport, amely Új-Zélandon behatolt egy elektronikus megfigyelõ központba. A tiltakozók szerint a központ az Echelon globális megfigyelõ rendszer része, a kormány szerint azonban a mûholdas távközlést felügyeli.
Megugrott a Telenor profitja
Norvégia vezetõ távközlési vállalata, a Telenor - 2002 óta a magyar Pannon százszázalékos tulajdonosa - szerdán 5,026 milliárd norvég koronás adózott eredményt jelentett az elsõ negyedévrõl, 69 százalékkal többet a tavalyi elsõ negyedévi 2,974 milliárdnál.
Privatizálhatják az Ukrtelekomot
Az ukrán kormány ismét megpróbálkozik az egykori távközlési monopólium, az Ukrtelekom nagyobb méretû privatizálásával. Most 68 százalék eladását tervezik, a kikiáltási ár 12 milliárd hrivnya (2,4 milliárd dollár), mondta az ukrán privatizációs ügynökség egyik vezetõje, Dmitro Parfenenko szerdán újságíróknak a kormányülés elõtt. További részletekkel nem szolgált.
- címkék:
- dollár
- távközlés
- Ukrtelekom
- Címkefelhõ »
Görög cégbe fektet a Deutsche Telekom
A Deutsche Telekom (DT) megvásárolja a Marfin Investment Group 20 százalékos részesedését az OTE görög távközlési vállalatban.
- címkék:
- távközlés
- vállalat
- Deutsche Telekom
- OTE
- Címkefelhõ »
Reding: nõni fog az informatikai bûncselekmények száma
Egységesíteni kell az uniós távközlési szabályozást azért, hogy minden piacon azonos feltételek mellett mûködhessenek a szolgáltatók - mondta Viviane Reding, az Európai Bizottság távközlési biztosa.
Háromezer embert küld el a Siemens
Dolgozói közül minden másodikat, összesen vagy 3 ezer embert készül elküldeni a Siemens óriásvállalat távközlési hálózati rendszerekkel foglalkozó németországi részlege.
- címkék:
- távközlés
- részleg
- óriásvállalat
- Siemens
- Címkefelhõ »
Szlovéniában vásárolna a Magyar Telekom
A Magyar Telekom (MT) kötelezõ ajánlatot nyújtott be a Telekom Slovenije privatizációs pályázatán. A szlovén kormány 2007 augusztus végén közölte, hogy nemzetközi privatizációs pályázatot hirdet a többségében állami Telekom Slovenije távközlési cég 49,13 százalékos részére.
Mégsem fizet bírságot a Microsoft
Egy amerikai bíró megsemmisítette a Microsoft kárára februárban kimondott ítéletet, amely 1,5 milliárd dolláros rekordösszegû bírság megfizetésére kötelezte az amerikai számítástechnikai óriáscéget az Alcatel-Lucent francia távközlési vállalat MP3 technológiát alkalmazó két szabadalmának megsértése címén.
Távozik a Tele2 Magyarországról
A Tele2 AB svéd távközlési konszern hétfõn bejelentette, hogy eladta magyarországi vonalas szolgáltatása a HTCC-nek (Hungarian Telephone and Cable Corp.). A svéd társaság mintegy 40 millió svéd korona bevételhez jut az eladás révén.
Közbeszerzési bírságot kapott az ÁAK Zrt.
Az Állami Autópálya Kezelõ Zrt.-t (ÁAK) hárommillió forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntõbizottság, mert egy távközlési tenderen érvénytelen ajánlatot fogadott el érvényesnek.
Az alternatívok az unióhoz fordultak
Európa legnagyobb alternatív távközlési szolgáltatóinak vezetõi a versenykorlátozás felszámolásáért lobbiztak hétfõn Brüsszelben az Európai Bizottságban - közölte a GTS-Datanet Távközlési Kft. hétfõn az MTI-vel.
- címkék:
- távközlés
- Európai Bizottság
- MTI
- Címkefelhõ »
Több verseny kell az európai távközlésben
Bár az európai távközlési szektorban eddig végrehajtott piacnyitás már érezteti kedvezõ hatását, például a telefonálási tarifák csökkenésében, mégis, az Európai Bizottság elsõsorban a szélessávú piac érdekében további liberalizációs lépéseket javasol hamarosan.
A Deutsche Telekom profitja 43 százalékkal csökkent
A legnagyobb európai távközlési vállalat, a Deutsche Telekom - a Magyar Telekom tulajdonosa - csütörtökön 3,165 milliárd eurós adózott eredményt jelentett tavalyról, 43,4 százalékkal kevesebbet a 2005-ös 5,589 milliárdnál. A társaság az idei évre is gyenge eredményt vár.
EB-eljárás alatt a német távközlési törvény
Az Európai Bizottság (EB) gyorsított jogsértési eljárást indít Németország ellen a Deutsche Telekommal (DT) való kivételezés miatt. Két nappal az új német távközlési törvény hatályba lépése után Brüsszel ellentámadásba lendült, hogy a DT ne élhessen vissza amúgy is domináns helyzetével a német szélessávú piacon.
Venezuela szocialista gazdaságot épít
Venezuelában magánosítják a kulcsfontosságú energetikai és távközlési cégeket, mivel Hugo Chávez elnök teljesen szocialista alapra kívánja helyezni a dél-amerikai ország gazdaságát. Az érvelés szerint így jobban sáfárkodhatnak természeti kincseikkel és hatásosabban küzdhetnek a szegénység ellen.
Jelszavas oldalak ellen a távközlési szövetség
Nagy veszélynek teszi ki az internetezõket a felhasználónevet és jelszót igénylõ weboldalak elszaporodása - figyelmeztetett a Nemzetközi Telekommunikációs Unió (International Telecommunication Union, ITU), az ENSZ szakosított szerve új jelentésében, amelyet internetes portálján tett közzé a BBC.
Leépítést tervez a France Télécom
Kiszivárgott hírek szerint a France Télécom francia távközlési vállalat jelenlegi 121 ezres dolgozói létszámát két év alatt 105 ezerre tervezi csökkenteni. A vezetõk egyelõre nem beszélnek pontos számokról.
Uniós távközlési felügyeletet tervez az EB
Uniós felügyeleti szerv létrehozását tervezi az Európai Bizottság, hogy biztosítsa a távközlési piac megfelelõ szabályozását - írja a Napi Gazdaság.
Magyarország exportálja a kínai árukat
A Kínából évente bejövõ 3,5 milliárd dollárnyi importból Magyarország 3 milliárd dollár értéket távközlési, számítástechnikai és szórakoztatóipari eszközökben újraexportál. A kínai áru 10 százaléka ruházati termék.
Okt�ber 9-�n lesz a MTelekom k�zgy�l�se
A Magyar Telekom igazgat�s�ga okt�ber 9-re h�vta �ssze a t�rsas�g rendk�v�li k�zgy�l�s�t - k�z�lte a t�vk�zl�si t�rsas�g a t�zsde honlapj�n, p�nteken.
Versenyt akar az EU a távközlésben
Az európai kormányokkal, a nemzeti távközlési felügyeletekkel és az ágazat vállalataival is komoly konfliktusba kerülhet az Európai Bizottság illetékes tagja, Viviane Reding, aki ma ismerteti a verseny élénkítését célzó reformtervét. Ennek legfontosabb elemei már az elmúlt napokban kiszivárogtak, általános felhördülést keltve az egykori nemzeti távközlési monopóliumok körében - írja a Világgazdaság.
Montenegró fontos Magyarország számára
Montenegróban Magyarország az egyik legnagyobb befektetõ - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter kedden az MTI-nek. Szerinte a függetlenné váló köztársaságban a bankszektorban, az energiapiacon és a távközlés területén vannak érdemi privatizációs lehetõségek a magyar vállalatok számára.
Szerdán van a távközlési világnap
Ma tartjuk - egy 141 évvel ezelõtt megkötött szerzõdés emlékére - a távközlés világnapját. Hagyományosan ezekben a napokban tartják - hol rászervezve a kitüntetett napra, hol attól függetlenül - a távközlési és internetes konferenciákat, eseményeket.
- címkék:
- távközlés
- internet
- szerzõdés
- Címkefelhõ »
Vodafone: Nem szerencsés a roaming szabályozása
A Vodafone Group figyelmeztetést intézett az EU Bizottsághoz, hogy ne hamarkodja el a döntést az európai roamingdíjak korlátozásáról. Mindezt egy nappal azelõtt, hogy a távközlésért felelõs uniós biztos beszámolna intézkedési tervének irányvonalairól.
EU-bírósággal fenyegetik a Deutsche Telekomot
A távközlését felelõs uniós biztos, Viviane Reding Németországot bírósági eljárással fenyegette meg, az uniós távközlési szerzõdések megszegése miatt, ha a kormány a Deutsche Telekom által kiépítendõ új DSL-hálózatot nem akarja szabályozni.
Új logóval Pannon lesz a Pannon GSM neve
Új logót vezet be és egységes arculatot alakít ki a norvég Telenor távközlési cég a csoportjához tartozó valamennyi érdekeltségnél. Ez érinti a magyarországi leányvállalatát, a Pannon GSM-et is, amelynek a neve a társaság csütörtök esti bejelentése szerint Pannon GSM helyett Pannon lesz. Az új arculatot február 14-tõl vezetik be Magyarországon.
Megszûnhet a roamingdíj Európában
Az Európai Bizottság gyakorlatilag törvényen kívül helyezné az EU-n belüli roamingdíjat, a határokat átlépõ telefonbeszélgetések extra díjtöbbletét. A távközlési biztos megtiltaná, hogy a külföldi hívásért a szolgáltatók a helyi hívás díjánál jelentõsen többet kérjenek.
Tovább terjeszkedik a távközlésben a Tesco
Nagy-Britannia legnagyobb kiskereskedelmi hálózata, a Tesco Plc alacsony költségû internetes telefonszolgáltatással bõvíti kínálatát.
Százéves távközlési eszköz éled fel
Egy száz esztendõvel ezelõtt feltalált - és hetven éve nem használt - "távközlési hangszert" keltenek életre december 28-án és 29-én. Az elõcsalogatott hangok telefonon is meghallgathatók.
- címkék:
- távközlés
- eszköz
- Címkefelhõ »
Megszûnik a hagyományos telefonálás
A hagyományos kapcsolt vonali telefonálás 6-7 év elteltével meg fog szûnni - véli Straub Elek, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója, aki szerint a távközlési iparág ennek ellenére vállalható jövõképpel rendelkezik, így érdemes e cég részvényei közül befektetési céllal válogatni.
Külföldön dolgoz(t)unk: Írország
Ambrus Róbert hat hónapja él Írország fõvárosában, Dublinban. Jelenleg egy távközlési nagyvállalatnál konzultáns, mindennapi munkája során mobilszolgáltató cégek kéréseinek tesz eleget világszerte - felmérés, fejlesztés, és tervezési kérdésekben. Számos hasznos tanáccsal szolgál az Írországban munkát vállalni kívánóknak.
Nem érdemes fellebbeznie a magyar hackernek
Aligha érdemes fellebbeznie annak a magyar hackernek, aki behatolt az Ericsson svéd távközlési vállalat számítógépes rendszerébe, és ezért háromévi szabadságvesztésre ítélték elsõ fokon - nyilatkozta kedden egy, az ügyet jól ismerõ stockholmi jogi szakértõ.
- címkék:
- távközlés
- vállalat
- Ericsson
- Címkefelhõ »
Idén elindulhat Angliában az ADSL2+
A brit szigetországban több távközlési szolgáltató szinte egyszerre számolt be az ADSL-technológiával kapcsolatos legújabb fejlesztéseirõl. Sikeres tesztek után az új generációs széles sávú internetelérés már idén piacra kerülhet.
Évente 15 százalékkal lett olcsóbb a mobilhívás
A verseny miatt a mobil távközlési szolgáltatás nettó átlagos ára 2002 és 2005 között, az idei elõrejelzést is figyelembe véve évente 14,7 százalékkal, míg a vezetékesé 3,8 százalékkal csökken - mondta Kovács Kálmán informatikai miniszter.
Magyar távközlési befektetõket vár Egyiptom
Egyiptom hamarosan privatizálja nemzeti távközlési társaságát, és nemcsak az eladással kapcsolatos magyar tapasztalatokat venné át, hanem szívesen látna magyar befektetõt is - mondta Kovács Kálmán, informatikai és hírközlési miniszter.
Románia a teljes távközlési ágazatot privatizálja
Románia privatizálni tervezi az ország összes távközlési szolgáltató vállalatát. Az állam két éven belül megválik az 54,01 százalékban a görög OTE tulajdonában lévõ Romtelcom vezetékes távközlési vállalatban tartott részesedésétõl.
Távközlési díjakat csökkentene az NHH
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) prioritásai között szerepel, hogy jövõre csökkentsék a mobil végzõdtetési díjakat, valamint a vezetékes telefonszolgáltatásban ma még meglévõ regionális különbségeket - mondta Pataki Dániel, a hatóság elnöke.