Bouygues

címke rss

Forrong a francia mobilpiac

Franciaország mindent szeretne annak érdekében megtenni, hogy háromra csökkenjen a mobilszolgáltatók száma az eddigi négyről – mondta el Arnaud Montebourg gazdasági miniszter.

Örömtáncot járhatnak a Vivendi részvényesei

Gazdaság2014.04.08, 10:28

Várakozásunknak megfelelő összegű bevételre tehet szert a Vivendi az SFR eladásából, ami a részvényesek nagy örömére egy jelentősebb osztalékfizetéssel is párosulhat. Ráadásul ne feledjük, hogy a médiacég igen jól áll az átalakulással, ami a fundamentális sztorink alapja.

17 milliárdért kelt el a francia mobilszolgáltató

Gazdaság2014.04.07, 13:54

Szombaton pont került a Vivendi francia mobilegységének, az SFR-nek az értékesítésére. Az eladó elnöke ezt követően egy rendkívüli osztalékfizetést, illetve egy saját részvény vásárlási programot is megszellőztetett.

Ötezer milliárd forint egy mobilcégért? Igen!

Gazdaság2014.04.04, 16:02

Mindent bevet a Bouygues, hogy sikerüljön bekebeleznie a második számú francia mobilszolgáltatót, az SFR-t. Nem csoda a nagy igyekezet, hiszen a jelenlegi tulajdonos, a Vivendi és a másik érdeklődő, az Altice között ma fejeződnek be a tárgyalások a mobilcég sorsáról.

Nem garasoskodik a Vivendi kérője

Gazdaság2014.04.02, 10:01

Nem mindennapi ajánlattal állt elő a Vivendi francia telekommunikációs leányának egyik kérője a Bouygues. Az eladó ugyanis két ajánlat között is mérlegelhet.

Így profitálhatsz a Vivendi milliárdjaiból

Gazdaság2014.03.27, 16:17

Óriási átalakuláson megy keresztül a francia Vivendi médiacég, amely jelentős részvényesi értéket teremtene a tulajdonosoknak a távközlési operációk eladása révén. A folyamat következtében euró milliárdokkal gazdagodhat a vállalat, melynek egy részét vélhetően a részvényesek között oszthatja szét. Ráadásul még a legkonzervatívabb megközelítés szerint is kétszámjegyű hozampotenciállal kecsegtet a Vivendi.

Még többet akar a Vivendi

Gazdaság2014.03.25, 13:20

A Vivendi azt szeretné, hogy az SFR leányának egyik kérője, az Altice emeljen felvásárlási ajánlatán. A rivális Bouygues ugyanis két hete bekeményített, emiatt az Altice-nak is tartania kellene a lépést a Vivendi szerint. 

Izzik a levegő a Vivendi körül

Gazdaság2014.03.21, 11:17

Folytatódik a küzdelem a második legnagyobb francia mobilszolgáltató, az SFR kegyeiért, miután egyik kérője, a Bouygues újabb ajánlattal állt elő.

20 milliárdot is érhet a Vivendi leánya

Gazdaság2014.03.13, 16:15

Folytatódik a küzdelem a Vivendi francia mobilegységéért a Bouygues és az Altice között. A legújabb felvonásában a Bouygues 1 milliárd euróval emelte meg ajánlatát a SFR-ért, míg vetélytársa nem változtatott.

Két kérője is akadt a Vivendinek

Gazdaság2014.03.06, 15:28

A Vivendi tájékoztatása szerint két kérője is akadta a francia mobilegységének, sikeres ügylet esetén újabb eurómilliárdok állhatnak a házhoz.

Előző
  • 1
  • 2
Következő