TPSA

címke rss

Aukcióra készülnek a lengyel mobilszolgáltatók

1,6 milliárd zlotys, azaz mintegy 114 milliárd forintos bevételre szeretne Lengyelország szert tenni a soron következő frekvenciatenderből, melyet éppen a mai napon írt ki a helyi telekommunikációs hatóság.

Közel 3000 embert tesz lapátra a lengyel telekomcég

Gazdaság2013.12.10, 08:45

Tegnap délután jelentette be a lengyel TPSA, hogy a 2014-2015-ben közel 3000 embert bocsát el, miután sikerült megállapodniuk a szakszervezetekkel. A bejelentésre 10 százalékos mínuszba taszították a részvényt, de sikerült onnan felállnia és ledolgoznia a zuhanás egy részét. 

Kínlódik a régiós távközlési szektor

Gazdaság2013.07.24, 11:47

A második negyedév sem sikerült túl fényesre a régió telekomcégei számára, a lengyel TPSA és a cseh Telefónica CR is az elemzői várakozásokat alulmúló eredményről számolt be ma reggeli gyorsjelentésében. Ennek eredményeképp mindkét telekompapír árfolyama csökkenést mutat a mai kereskedés során, ami korántsem tekinthető jó jelnek a Magyar Telekom közelgő gyorsjelentése előtt. A hazai távközlési vállalat augusztus 8-án teszi közzé második negyedéves gyorsjelentését.

Óriási profitesés a Magyar Telekom szektortársánál

Gazdaság2013.05.07, 15:47

Profitjának és árbevételének nagy mértékű zsugorodásáról számolt be első negyedéves gyorsjelentésében a cseh Telefónica CR. Csehország legnagyobb mobilszolgáltatója régiós társaihoz hasonlóan többek között az éleződő verseny miatt az előfizetői díjak csökkenésétől szenved, így a nagy kérdés, hogy a Magyar Telekom holnap milyen eredményekkel fog előrukkolni gyorsjelentésében.

Ezúttal nem okozott csalódást a lengyel Telekom

Gazdaság2013.04.23, 11:34

Az elmúlt negyedévekkel ellentétben pozitív meglepetést tartogatott a befektetők számára a legnagyobb lengyel telekommunikációs cég gyorsjelentése. A profit mintegy 73 százalékkal felülmúlta a várakozást, igaz, az előző év azonos időszakához képest harmadára esett vissza a nyereség. Ezúttal nem került sor osztalékvágásra, az idei üzleti év utáni kifizetésről még korai beszélni. Ugyanakkor az elemzői várakozások szerint a következő két évben nőhet az osztalék nagysága, ami azonban a 10 éves kockázatmentes állampapírhoz képest nem olyan vonzó, mint a Magyar Telekom, vagy a cseh Telefónica CR esetében.

Ciki a vezetékes? Szabadulhat tőle a telekomcég

Gazdaság2013.03.22, 15:21

Csütörtök reggeli lapértesülés szerint a legnagyobb lengyel telekomcég, a TPSA a vezetékes üzletágának leválasztásán gondolkozik. A cáfolatra nem kellett sokat várni a vállalattól, mégsem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy néhány éve már felmerült az egység leválasztása. Azóta pedig csak rosszabbul megy a társaságnak, az árbevétel mellett a profitabilitás is jócskán visszaesett, sőt, a részvényeseknek egy nagyobb osztalékvágással is szembe kellett nézniük.

Zuhan a profit a France Telecomnál - Jön a nagytakarítás

Gazdaság2013.02.20, 11:15

Mintegy ötödére zuhant 2012-ben a France Telecom profitja az egy évvel korábbi nyereséghez képest, amivel az elemzői várakozásokat is nagy mértékben alulmúlta a vállalat. A gyenge eredmény egy hatalmas, 1,84 milliárd eurós leírással magyarázható, ami részben a lengyel TPSA leányához köthető. A korántsem túl acélos évet követően a menedzsment megerősítette eddigi előrejelzéseit, amit kedvezően fogadtak a befektetők, ugyanakkor örömük gyorsan elillant.

Elborzasztó teljesítmény a lengyel Telekomtól

Gazdaság2013.02.12, 11:29

Az egy évvel korábbi nyereséget és a profit várakozásokat jócskán alulmúlta a lengyel TPSA telekommunikációs cég 2012 negyedik negyedévében. A kedvezőtlen gyorsjelentést tovább tetézte, hogy október után újabb osztalékvágást jelentette be a menedzsment, ugyanis a tavalyi 1,5 zloty után idén már csak 0,5 zloty fizetne ki osztalékként a telekomcég tulajdonosainak. A hírt igen nehezen fogadták a befektetők, amire mintegy 30 százalékot zuhant a TPSA árfolyama a varsói parketten.

Lefaragta a telekomok célárát a Deutsche Bank

Gazdaság2012.12.04, 09:26

394 forintra vágta vissza a Magyar Telekom részvényére számított célárfolyamát a Deutsche Bank elemzője az eddigi 440 forintról, aki fenntartotta az eddigi tartás ajánlását. A régiós versenytársak sem maradtak ki a lépésből, célárfolyamukat egyaránt 11-13 százalékkal csökkentette a szakértő.

Harmadával csökkenti osztalékát a TPSA

Gazdaság2012.10.19, 08:55

Visszavágta 2012-es várakozásait a France Telecom lengyel leánya, a TPSA tegnap. A profit warning az osztalék lefaragásával járt, amire a befektetők heves eladással reagáltak, a papír közel 15 százalékot esett a hírre.

Előző
Következő