tanár

címke rss

Szűk körből kerülnek ki a nemzet főtanárai

Archívum2014.04.28, 10:00

A napokban választják azokat a tanárokat, akik a következő években alapvetően határozzák meg társaik életét. A Nemzeti Pedagógus Kar ugyan tavaly óta létezik, azonban csak most szavaznak a vezetőiről. A tanárokat nem mozgatja meg a választás, a 151 ezerből mindössze 384-en jelöltették magukat, pedig a tét nem kicsi: a kar vezetése lesz a kormány hivatalos tárgyalópartnere, és ők dolgozzák ki a tanárok számára kötelező etikai kódexet. A szakszervezetek könnyen kijátszhatták volna a rendszert, de inkább bojkottálják a választást, a kar jelenlegi vezetője szerint viszont a tanárok végre megfelelő képviselethez jutnak.

Sírva fakadt a tanárnő Hoffmann Rózsa listájától

Archívum2014.04.16, 10:39

A következő tanévtől pontosan megszabja a kormány, hogy milyen tankönyvekből taníthatnak a tanárok az állami iskolákban. Hoffmann Rózsa a múlt héten küldött ki minden intézménybe egy javasolt tankönyvlistát, amelyen évfolyamonként és tantárgyanként szerepel, hogy miből lehet oktatni, és magyarból, illetve történelemből több esetben semmilyen választást nem hagy a tanároknak a kormány. Sok tanár nem érti a kényszert, amelynek szerintük a gyerekek látják majd a kárát. A kormány azzal indokolja az előírást, hogy így olcsóbb lesz a tankönyv.

Gór Nagy Máriát a diákok tartják fiatalon

Archívum2014.04.07, 16:13

Idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját Gór Nagy Mária színítanodája. A komoly eredményeket felmutató iskola annyira sikeressé nőtte ki magát, hogy ősztől államilag támogatott intézményként folytatja a működését.

9 dolog, amit soha ne mondj a tanárodnak!

Archívum2014.03.26, 18:12

Tiltólistás mondatok – ha kettesnél jobb jegyet szeretnél, ezek a megjegyzések soha ne hagyják el a szádat!

25 évre ítélték a magyar nevű pedofil amerikai tanárt

Archívum2014.03.11, 21:49

Elítélték azt a pedofil tanárt, aki sokáig az FBI körözési listájának élén állt. Eric Toth beismerte a bűneit, 25 év börtönbüntetést kapott - írja a Washington Post.

Ki a legostobább a ValóVilág 6-ban?

Archívum2014.03.10, 17:56

A ValóVilág 6 iskolai hetét követve komoly kétségeink támadtak affelől, hogy a játékosok bármelyike járt-e valaha iskolába. Az pedig még döbbenetesebb, hogy a villalakók egy részének - állítólag - még érettségije is van. A játékosok úgy vélik, Aurélio és Krisztián a legostobább közöttük, a tanárok pedig Zsolt teljesítményét húzták le a legjobban és meg is buktatták a fiút. Bevalljuk, mi jókat szórakoztunk ostobaságaikon, amelyekből a legdurvábbakat össze is gyűjtöttük. Ezek alapján szerintetek melyik játékosnak kellene a föld alá süllyednie szégyenében?

Nem a simulékony tanárokat keresi az Oktatási Hivatal

Archívum2014.03.10, 12:02

Nem tartja megalázónak az Oktatási Hivatal azt a kérdéssort, amely alapján kiválasztják, kik minősíthetik a tanárokat. Múlt héten több pedagógus szakértő is kifogásolta a tesztet, amely szerintük nem a szakmai hozzáértésüket, hanem a jellemüket vizsgálja. A tesztet kidolgozó cég szerint a hivatal nem kapja meg a tanárok kérdésekre adott válaszait, csak egy összegző értékelést, és előny, ha valaki nem szolgalelkű.

Szolgalelkűek és lázadók között válogat Hoffmann Rózsa

Archívum2014.03.10, 12:48

Előfordult, hogy lázadozott tekintélyes emberekkel szemben? Erre a kérdésre is válaszolniuk kellett azoknak a tanároknak, akik pedagógus szakértőnek jelentkeztek az elmúlt napokban. Ezek a szakértők fogják az új szabályok szerint a többi tanárt minősíteni a portfóliók alapján. Az új eljáráson az eddigi szakértőknek is át kell esniük. Közülük többen elképedtek a kérdéseken, és megalázónak tartják, hogy a kormány nem a hozzáértésükre, hanem a jellemükre és a lojalitásukra kíváncsi.

A Corvinuson tanított, ma az utcán kéreget

Archívum2014.03.06, 20:37

11 évig volt óraadó az egyetemen, 26 évig bűnügyi újságíróként dolgozott. Egy év alatt hajléktalan vált belőle.  

Sziszifuszi szívatással a szebb jövő felé

Archívum2014.02.24, 12:40

A következő években minden tanárnak el kell készítenie a pályáját, tanóráit részletesen bemutató portfólióját, amelyet aztán az ötezer szakértőből kiválasztott bizottságok ellenőriznek. A sort most az évtizedek óta tanító tanárokkal kezdik, akik szüntelenül szitkozódnak, és megalázva érzik magukat, hogy újra óravázlatokat írat velük a hivatal, de megcsinálják, mert nem akarnak a rendszer ellenségei lenni. Hoffmann Rózsáék máshogy látják, szerintük a tanárok már régóta várták ezt a rendszert.

Ötven tanár bojkottálja Hoffmann rendszerét

Archívum2014.02.18, 10:11

Több tucat tanár tiltakozik a pedagógusminősítés jelenlegi rendszere ellen, és nyílt levélben közölték, hogy nem készítik el az úgynevezett portfóliójukat. Ez a pályafutásukat összefoglaló dokumentumcsomag a feltétele annak, hogy magasabb fizetési kategóriába kerülhessenek. A tanárok azt írták, hogy átgondolatlannak, előkészítetlennek és megalázónak tartják a Hoffmann Rózsa által bevezetett rendszert.

Gyerekeket molesztált egy csepeli tornatanár

Archívum2014.02.17, 06:43

Évek óta zaklathatta a rábízott diákokat egy csepeli tornatanár. Szexuális erőszakkal gyanúsítják.

Détár Enikőt nem zavarja a korkülönbség

Archívum2014.01.30, 14:46

Tíz évvel fiatalabb férfiba szerelmes a színésznő, aki már túltette magát a korkülönbségen és boldog új párja oldalán.

Iskola-allergiában szenved egy tanár

Archívum2013.11.18, 12:40

Michael Steer ekcémától, dermatitisztől és kálium-dikromát allergiától szenved. Mivel ezek az anyagok megtalálhatók a vörös tintában, az interaktív táblában, a székekben, a számítógép-monitorokban és a tollakban is, ezért a 36 éves tanár bőre állandóan begyullad, a keze pedig léggömbszerűen feldagad - minden reggel úgy kel fel, mintha iskola helyett egy veszélyekkel teli kaptárba igyekezne dolgozni.

Tanára parancsára ugrott ki az ablakon egy tízéves tanuló

Archívum2013.11.03, 11:10

Szörnyethalt az a tízéves kínai kisfiú, aki tanára parancsára vetette ki magát az ablakon. A gyerek harminc emeletett zuhant.

A Lánchídig vonultak a közoktatási reform ellen tüntetők

Archívum2013.10.05, 18:56

A pedagógusok világnapján "Őszi nagytakarítás az oktatásban" címmel kezdődött tüntetés délután három órakor Budapesten a Szent István Bazilikánál, illetve Szegeden, Pécsen és Sopronban. A résztvevő tanárok, diákok és szülők az iskolák állami átvétele, a kényszernyugdíjazás és a központi tanterv ellen tiltakoznak. A tüntetők elindultak a Budai Vár felé, de csak a Lánchídig mentek. Hoffmann Rózsa nyílt levélben köszöntötte a pedagógusokat, akiket a jövő kovácsainak nevezett, a demonstrációról pedig azt mondta, nem tudja, mi ellen irányul.

Fogalmuk sincs, mennyit fognak keresni

Archívum2013.08.05, 09:25

Augusztus utolsó napjaiban fogadja el a parlament a törvényt, amely a tanárok szeptembertől érvényes fizetését szabályozza. A pedagógusok emiatt nem tudják kiszámolni, pontosan mennyiért dolgoznak majd a következő tanévben. A pótlékokat szabályozó - havi tízezrekről döntő - kollektív szerződésnek még nyoma sincs, és az utolsó pillanatban is megszüntetnek pluszpénzeket. Hoffmann Rózsa felkészült arra, hogy lesz morgolódás.

A tanárok veszettül matekoznak, és átverést szimatolnak

Archívum2013.07.10, 16:35

Több tanár is csalódott amiatt, hogy a kormányzati ígéretekkel ellentétben nem növekszik nagyságrenddel a fizetése szeptembertől. Hiába indul ugyanis el az új életpályamodell a következő tanévben, megszűnik a túlórákért kapott pluszpénz és a cafeteria, így örülnek, ha néhány ezerrel többet vihetnek majd haza. Ráadásul még ezért is alaposan megdolgoztatják őket, ugyanis a kötelező munkaidő és az óraszám is növekszik.  

Kicsivel többet kapnak a tanárok szeptembertől

Archívum2013.07.10, 15:51

Bár korábban azt jelentette be Balog Zoltán, hogy a pedagógusok szeptembertől a béremelés felét kapják meg, az emberi erőforrások minisztere most azt mondta, hogy ennél kicsivel többet, hatvan százalékot is oda tud adni a kormány. A teljes béremelést viszont csak 2017-ben kapják meg a tanárok.

Nem szerveződik, nem szövegel, nem nyilatkozik

Archívum2013.07.03, 09:38

Az iskolákban beindul a spicliskedés, az állam pedig keménykedik, parancsolgat, és kénye-kedve szerint bánik velük - tanárok szerint ez lesz a legfontosabb következménye annak, hogy a kormány létrehozza a Nemzeti Pedagógus Kart, amibe kötelező lesz belépni minden állami iskolai tanárnak. A javaslatot ismerő fideszesek szerint kifejezetten Orbán Viktor kérte a tanárok megregulázását, hogy vezényelhetők, kézben tarthatók legyenek.

Összeterelik az állami tanárokat

Archívum2013.05.14, 14:05

2014 áprilisától áll föl végleg a Magyar Pedagógus Kar, amelynek indulásakor minden tanár a tagja lesz.

Az iskolatitkár eljátszotta a tanárok bérét

Archívum2013.05.08, 19:03

Egy erdélyi település iskolájának titkára szerencsejátékon elvesztette a rábízott összeget. Most bankhitelt vett fel, abból törlesztene.

Elindult a Szent Johanna Gimi közösségi oldala!

Archívum2013.04.12, 12:07

Ma elindult a Szent Johanna Gimi nagy sikerű könyvsorozatának közösségi oldala, az szjger.hu. Ha szeretnéd átélni a sorozat mindennapjait és szívesen barátkoznál a többi rajongóval, akkor neked is itt a helyed!

Miss Röfinek csúfolták, csak azért is lefogyott

Archívum2013.03.29, 23:23

Kegyetlenül viselkedtek egy brit tanárral - a fiatal nőt Miss Malacnak gúnyolták a súlya miatt. Ő azonban erőt gyűjtött és lefogyott, így most jobban néz ki, mint valaha!

Daginak csúfolták a diákok a 160 kilós tanárt

Archívum2013.03.26, 20:57

Az angliai Oldburyben élő, számítástechnika-tanárként dolgozó, 25 éves James Bentley két évvel ezelőtt még 164 kilót nyomott. De Bentley a korábban gúnyolódó tanítványai elismerését is kivívta, mikor testsúlya közel felétől, 73 kilótól szabadult meg, mindössze két év leforgása alatt.

Március végén derül ki, hány tanár kell

Archívum2013.03.18, 14:36

Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét hallgatta meg hétfőn délelőtt a parlament oktatási bizottsága. A miniszter azt mondta, hogy a hónap végén derül ki, hogy  az ország mely területén hány tanárra van szükség az átalakuló közoktatási rendszerben, az "új Klebelsberg-rendszerben". A miniszter szerint nem lesz tömeges elbocsátás, de munkahelyek megszűnnek majd. Az ellenzék szerint visszalépés a közoktatás átalakítása.

Gúnynevet aggattak a gyerekek Hajós Andrásra

Archívum2013.03.11, 17:14

Hajós Andrást hamarosan a Tv2 új tehetségkutatójának énektanáraként láthatjuk a képernyőn, ahol ígéri, laza stílusát a gyerekekkel szemben sem veszíti el.

Főleg a matektanárokat küldenék nyugdíjba

Archívum2013.02.27, 11:06

A matektanárokat, a tanítókat, a zenetanárokat és a gyógypedagógusokat érinti leginkább a kötelező nyugdíjazás - derül ki a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ összesítéséből. A kormánydöntés szerint 3700 tanárnak nyugdíjba kell mennie a következő tanévben, közülük 830-an kértek felmentést. A központ hangsúlyozta, hogy a tanév végéig senkit nem nyugdíjaznak.

830 tanár nem akar nyugdíjba menni

Archívum2013.02.20, 11:17

Több mint 3700 tanár vett át értesítést a kötelező nyugdíjazást rögzítő kormányhatározat miatt, és az eddigi adatok szerint mintegy 830-an kérték a döntés alóli mentességüket - közölte a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vezetője szerdán. Február végéig juttatják el a kérelmeket a kormánynak.

Nyugtatgatja a tanárokat a Klebelsberg Központ

Archívum2013.02.20, 10:50

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ intézményeiben minden hónap ötödikéig kapják meg a pedagógusok a fizetésüket, a törvényileg előírt tizedikei határidőn belül - közölte a központ szerdán. A túlórákat egy hónapos csúszással kapják meg, vagyis a decemberi túlórákat most február közepén fizetik ki.

Sztrájkba lépnek a tanárok

Archívum2013.02.16, 19:09

A március 15-i ünnepségek után országos sztrájkot hirdet meg a PDSZ határozatlan időre. Többek közt azt szeretnék, hogy a rosszul járó iskolák visszaléphessenek az állami rendszerből.

Vastagbélrákkal operálták az ismert műsorvezetőt

Archívum2013.01.28, 13:43

A népszerű műsorvezető ijesztően lesoványodott. A Klubrádióban most elárulta, hogy orvosa három éven át legyintett a panaszaira, pedig komoly fájdalmai voltak.

Nem fogok könyörögni Orbán Viktornak

Archívum2013.01.16, 14:27

Egy tanár hatvanévesen kezdene külföldi animátorkodásba vagy avokádótermesztésbe, más arra számít, hogy számlásként az után is dolgozhat, hogy június végétől a közalkalmazottaknak nem jár együtt a nyugdíj és a munkabér. Szerintük semmi baj nem lenne a kormány döntésével, ha a fiatalok előtt nyitnák meg az orvosi, tanári pályákat, csak nincs pályakezdő, aki elvállalná a munkát. A nyugdíjasokat hazaküldik, a németórákat meg majd megtartja, aki tudja.

Hoffmann Rózsa: 20 százalékosnál jóval nagyobb béremelést kapnak a tanárok

Archívum2013.01.02, 10:50

Bár a felsőoktatás átalakítása miatt sok támadás érte, nem mond le posztjáról Hoffmann Rózsa, aki 20 százalékosnál jóval magasabb béremelést ígért a tanároknak.

Magas ösztöndíjat ígér a leendő tanároknak Balog

Archívum2012.12.20, 23:37

A erőforrás miniszter azt mondta, 75 ezer forint ösztöndíjat is kaphatnak a hiányszakokra jelentkező tanulók, köztük a tanárképzésben résztvevők. Szerinte az iskolák államosítása azért is jó, mert így tudni fogják, hogy mennyi tanárt kell még képezniük.

Beszólt a tanároknak, majd elnézést kért a miniszter

Archívum2012.11.15, 15:13

Az oktatásért is felelős miniszter egy szoboravatásról indult épp vissza a Parlamentbe, amikor azt találta mondani a sztrájkra készülő pedagógusokról, hogy alig várják, hogy ne kelljen tanítani. Délután a miniszter gyorsan elnézést kért.

Egy hete eltűnt egy bajai főiskolai docens

Archívum2012.11.12, 12:10

Egy hete üzenet nélkül hagyta el a kollégiumi lakhelyét Sramó András, aki azóta senkivel sem vette fel a kapcsolatot - írja az Origo hírportál.

Ötvenmilliárdot kér Balog Matolcsytól

Archívum2012.11.12, 10:08

Az emberi erőforrások minisztere az egészségügyi dolgozók béremelésére költené a pénz nagy részét.

Maguk olyanok, mint a légypiszok - lelki bántalmazás az iskolában

Archívum2012.11.04, 10:43

Gyakran fel sem mérik a diákot lemajmozó, lekövérező tanárok, hogy a szerintük vicces beszólásaik milyen kárt okoznak a gyerekeknek. Nehéz meghúzni a határt a nevelő célzat és a lelki bántalmazás között, ami az egyik gyereknél kiveri a biztosítékot, azt a másik meg sem hallja. Az iskolai erőszak nem csak kék-zöld foltokból áll, a megszégyenítés a rossz rendszer miatt fásulttá váló tanárok eszköze.

Rossz iskolát választottunk?

Archívum2012.10.29, 22:08

Még csak egy-két hónap telt el, de már érzed, nem a megfelelő tanintézményt választottátok a kicsinek? Az első napok lendülete és öröme megtört, a gyerek kedvetlenül indul az iskolába, és fájdalmas panaszok szakadnak fel belőle, mert az iskolában nem leli a helyét? Mi lehet a baj?  

A kormány hadat üzent a székről lefolyó gyerekeknek

Archívum2012.08.31, 10:38

Elege van a lúdtalpas, ferde gerincű, két kör futástól lihegő gyerekekből a kormánynak - és a tornatanároknak is. A jövő hétfőtől több évfolyamon bevezetik a heti öt testnevelésórát az iskolákban. Nem acélembereket nevelnek, csak meg akarják szerettetni a mozgást a gyerekekkel. Az iskolák többsége fel van készülve a nagyobb forgalomra, ahol meg kicsi a tornaterem, ott hétvégi kirándulásra viszik a gyerekeket.

Tanárokkal ellenőriztetik a magyar gyerekműsorokat

Archívum2012.07.12, 15:15

A hírközlési hatóság a hazai kábeltévés cégekkel és tévécsatornákkal szövetkezve mostantól minden héten szakértőkkel vizsgáltatja át a képernyőre kerülő gyerekműsorokat.

Tanárverésért ítéltek el pécsi diákokat

Archívum2012.06.05, 12:35

A tanár megpofozott egy vele csúnyán beszélő lányt, az azonban barátjával együtt ütni kezdte a pedagógust. A tanárt próbára bocsátották.

Felfüggesztett börtön egy tanítót megütő nőnek

Archívum2012.05.10, 17:54

A tanár állítólag előrefordította a szófogadatlan gyerek fejét, az elsős ezt panaszolta el a családnak, anyja pedig megütötte a tanítót.

Csirkében kapták meg a fizetésüket az üzbég tanárok

Archívum2012.04.11, 15:10

Közel húszezer csirkét osztottak szét üzbegisztáni tanárok között a fizetésük egy része helyett, miután az állam költségvetési gondokkal küzd. A hatóságok szerint sikeres akción vannak túl, a tanárok szerint drágán számolták a csirke árát.

Orgiára buzdította diákjait a kiskunhalasi tanár

Archívum2012.03.21, 08:51

Ügyvédje szerint csak azért kínálta sörrel tanítványait a szexbotrány miatt őrizetbe vett kiskunhalasi tanár, hogy azok ne titokban igyanak. A férfi már az őrizetbe vétele előtt ügyvédet fogadott magának - írja a Blikk.

Horrorisztikus példái miatt rúgtak ki egy matektanárt az USA-ban

Archívum2012.03.06, 09:53

Az amerikai tanár azt számoltatta ki az alsósokkal, hogy mennyi vért iszik egy éjszaka az éhes vámpír, illetve hogy egy halott kisfiú üveggolyóiból mennyi jutna a barátainak. A férfi az internetről töltötte le a tananyagot, de a szülők felháborodása miatt elbocsátották.

A tanárok a Nemzeti dallal untatják a feszengő diákokat

Archívum2012.02.17, 09:13

Nincs sok ötletük a magyar tanároknak, hogy mivel tudnák hazafiságra tanítani a diákokat. Az ünnepségeket a diákok unják, a verseket épp csak felolvasni van idő, és már egy zenés megemlékezés is túlzásnak tűnik. Az új Nemzeti alaptanterv egyik fő célja, hogy "a felnövekvő nemzedék a haza felelős polgárává" váljon, de az [origo] által megkérdezett pedagógusok szerint ehhez elsősorban nem új tanterv, hanem más tanári és családi hozzáállás kell.

Diákok támadtak tanárokra két debreceni iskolában

Archívum2012.02.04, 09:52

Egy 16 éves fiú ütötte meg tanárát egy debreceni iskolában, a város egy másik intézményében pedig három diák fogott közre egy mozgássérült oktatót.

Megkorbácsolt rabszolgákról szóló példákkal tanították a matekot Atlantában

Archívum2012.01.10, 13:19

A társadalmi ismereteket próbálták összekapcsolni a matekkal - állítják azok az amerikai tanárok, akik többek között rabszolgákra mért korbácsütésekről szóló példákkal tanították a számtant a harmadikos gyerekeknek.

Egy tanártól is megvonnák magyar állampolgársága miatt a szlovákot

Archívum2012.01.03, 15:42

A révkomáromi tanár október végén jelentette be, hogy a szlovák mellé felvette a magyar állampolgárságot is. Miután nem tett eleget annak a felszólításnak, hogy önként mondjon le szlovák állampolgárságáról, a városi hivatal lakosság-nyilvántartó osztálya telefonon közölte vele: utasítást kaptak rá, hogy töröljék a nyilvántartásból.

VV5: Attila nyugodt szívvel lenyúlt ezt-azt a büféből

Archívum2011.11.26, 10:41

Péter és Veronika ismét kibékült. A duci törpe annyira elérzékenyült szerelme kedves szavaitól, hogy nyomban sírva is fakadt.

"Irtózatosnak" írta le balesetét a tengeröbölbe zuhant magyar tanárnő

Archívum2011.08.31, 20:53

Csütörtökön engedik haza azt a Somogy megyei tanárnőt, aki egy autó utasaként egy horvátországi sólepárló tengeröbölbe zuhant Pag szigetén kedden.

Pikkel a tanár a gyerekre? - Így kezeld okosan a helyzetet!

Archívum2011.08.24, 09:09

Nem ritka, ha a gyerek és a tanár viszonya nem felhőtlen, a jelenséget azonban általában mindenki óvatosan közelíti meg. A szülők gyakran tehetetlennek érzik magukat, a pedagógusok pedig általában elzárkóznak a témától.

13 éves tanítványával kezdett ki a 38 éves tanárnő

Archívum2011.03.23, 23:36

Saját, 13 éves diákjával kezdett ki Caroline French drámatanárnő, akihez ráadásul segítségért fordult a kislány.

Rendőrök védik a tanárokat egy székesfehérvári iskolában

Archívum2010.12.07, 19:26

Egy fehérvári szakképző iskola igazgatója szerint annyira eldurvult a helyzet az intézményben, hogy a tanárok védelme érdekében hétfőtől rendőrök teljesítenek szolgálatot az épületben.

Megalázóan alacsonyak a tanári bérek

Archívum2010.09.01, 10:35

1200 pedagógus-álláshely szűnik meg az új tanévben - írta a Magyar Nemzet múlt pénteki számában az Oktatásért Felelős Államtitkárság háttéranyagára hivatkozva. A hír akár lesújtó is lehetne, ám valójában becslés, elbocsátási hullámot eddig sem a szaktárca, sem a szakszervezet nem tapasztalt. Legkorábban decemberben állapítható meg a tanári egyenleg. Ettől függetlenül a pedagógusok nem kezdik problémamentesen a tanévet. A béremelés egyelőre csak ígéret, a határozott munkaidős - ebben a formában jogellenes - alkalmazás tovább él. Bizonyára vannak, akik váltanának más területre. Milyen eséllyel indulnak?

Negyedével növelné a tanári béreket a szakszervezet

Archívum2010.08.24, 08:29

Legalább 25 százalékos általános béremelésre és szintén 25 százalékos minőségi kereset-kiegészítésre lenne szükség a pedagógusok számára 2014-ig - mondta az InfoRádiónak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke.

Nem facebookozhatnak a tanárok diákjaikkal Floridában

Archívum2010.08.18, 12:15

Florida állam egyik iskolai körzete megtiltotta a pedagógusoknak, hogy a Facebookon vagy más közösségi honlapokon keresztül kapcsolatban álljanak diákjaikkal.

Évi pár tucat esetet orvosolhat a Fidesz tanárvédő törvénye

Archívum2010.05.25, 09:22

Súlyosabb büntetést kaphat egy tanár támadója, mint aki a köztársasági elnökre emel kezet, ha a parlament elfogadja a Fidesz és a KDNP múlt héten benyújtott törvényjavaslatát. Évente pár tucat erőszakos cselekmény történik az iskolákban, az [origo]-nak nyilatkozó pedagógusok szerint azonban súlyos problémáról van szó, a tanárok tekintélyét vissza kell állítani. Egy szülői szervezet viszont attól fél, hogy a tanárok munkáját senki nem bírálhatja, a gyerekeket pedig senki nem védi majd.

Idén hatezer tanárt bocsátottak el

Archívum2009.09.24, 08:48

Idén szeptember 22-ig pontosan 5903 tanár bocsátottak el Magyarországon - írja a Magyar Nemzet az oktatási tárcától kapott információk alapján. A minisztérium pályamódosítást javasol a munkanélkülivé vált pedagógusoknak.

Munkába lendülnek a magántanárok

Archívum2009.09.02, 11:05

A tanév kezdetével a magántanárok munkája is megnő, ugyanis sok diáknak van szüksége extra segítségre, hogy lépést tudjon tartani az osztállyal a matematika vagy éppen az angolórákon. Az igazi felfutás az első témazárók sikertelensége után következik, az egyetemisták pedig a vizsgaidőszak előtti hetekben érdeklődnek nagyobb számban. A diákokért folytatott verseny nagy, a közvetítők adatbázisában több száz tanárt találni. Mennyit keresnek a magántanárok és hogyan szereznek "ügyfelet"?

Megtéptek egy tanárnőt Mándokon

Archívum2009.02.05, 11:33

Megtépte és meg is rugdosta lányának tanárát egy anya, illetve a lány nővére. Azért támadtak rá, mert a tanár állítólag koszosnak nevezte a gyereket. A tanár szerint ő csak arra kérte a lányt, hogy fogja össze a haját.

Kémprogramok miatt bocsátottak el egy amerikai tanárt

Archívum2008.12.02, 09:52

Elvesztette az állását egy amerikai tanárnő, mert kémprogramok futottak a gépén, és óra közben szexuális segédeszközök reklámját mutatta a monitor a diákoknak.

Felfüggesztett börtönt kapott a tanárverő anya

Archívum2008.10.20, 19:26

Két nappal az után, hogy megütötte gyereke tanárát, már el is ítéltek egy érpataki nőt. Mivel az asszony nem fellebezett, 10 hónapos felfüggesztett börtönbüntetése jogerős.

Nem volt nyilvános a fajtalankodással vádolt tanár tárgyalása

Archívum2008.09.09, 21:17

Zárt tárgyalást rendelt el a Szarvasi Városi Bíróság kedden a szemérem elleni erőszakkal vádolt volt szarvasi tanár ügyében. A vádlottak és a sértettek védőinek kérésére döntött úgy Szőke Tíborné bírónő, hogy a nyilvánosság kizárása mellett folytatja a per tárgyalását.

A szentesi Fidesz szerint marketingakció volt a diáktüntetés

Archívum2008.06.25, 19:13

Marketingakciónak nevezte a szentesi Fidesz vezetője a szombati diáktüntetést, és nyugalomra intette a város lakóit. A hétvégén több száz diák, tanár és szülő tüntetett Szentesen a két középiskola új vezetői miatt.

Tanárokat is elfogtak a pedofilok után kutató ausztrálok

Archívum2008.06.05, 10:38

Rendőrök és tanárok is vannak a 70 gyanúsított között, akiket egy pedofilok után kutató nyomozás során vettek őrizetbe Ausztráliában. A vizsgálat rávilágított arra is, milyen módszerekkel dolgoznak a gyerekek szexuális bántalmazását megörökítő fotók terjesztői.

Beismerte tettét a tanárverő diák

Archívum2008.06.02, 14:34

Beismerte tettét a rendőrségen az a 16 éves bökönyi diák, aki pénteken úgy megütött egy 39 éves tanárt, hogy eltört az orrcsontja. A rendőrség vizsgálja a tanár felelősségét is, aki korábban az őt bántalmazó tanuló öccsét vágta pofon.

Betörte a tanár orrát egy 16 éves fiú

Archívum2008.05.31, 19:04

Súlyos testi sértés miatt indult eljárás egy 16 éves bökönyi fiú ellen, aki ököllel úgy megütötte az öccsét pofonvágó tanárt, hogy a pedagógusnak eltört az orra.  

Strasbourghoz fordulnak a Kolozsvárról kizárt magyar tanárok

Archívum2008.04.29, 13:18

A strasbourgi emberjogi bírósághoz fordul az a két magyar tanár, akiket a kolozsvári egyetemről távolítottak el 2006-ban. Védelműket Takács Albert volt igazságügyminiszter vállalta.

Csaba László: elmarad az adóreform

Archívum2008.04.09, 16:22

Csaba László, a Central European University (CEU) tanára szerint a kormánynak van mozgástere, ennek ellenére világos, hogy nem lesz adóreform - derül ki a Magyar Hírlap szerdai számából.

Nem ment iskolába a tanárát megrúgó diák

Archívum2008.03.28, 17:21

Osztálytársai szerint teljesen megváltozott, és nem is ment iskolába pénteken az a 16 éves fiú, aki megrúgta és csapteleppel fenyegette fizikatanárát. A csütörtöki fegyelmi tárgyaláson nem döntöttek a diák sorsáról a VIII. kerületi iskolában, szerdán folytatják vizsgálódást - addig az igazgató nem nyilatkozik. Bár többek szerint a hasonló erőszakos esetek a hazai iskolákban egyáltalán nem ritkák, megelőzésükre Magyarországon az európai államok többségével ellentétben semmilyen program nem létezik.

Véget ért a tanárral erőszakoskodó diák fegyelmi tárgyalása

Archívum2008.03.27, 20:45

Véget ért a tanárával erőszakoskodó budapesti diák fegyelmi tárgyalása csütörtök este; az ügyben újabb fegyelmi eljárás várható, a diákot egyelőre nem rúgták ki az iskolából.

Sajnálkozik a tanárát megrúgó diák

Archívum2008.03.26, 16:09

Szereplési vágyával magyarázta tettét az a fiú, aki egy budapesti iskolában megrúgta és egy csapteleppel megfenyegette tanárát. A Blikknek nyilatkozva bocsánatot kért a pedagógustól, csütörtökön azonban az iskolában is be kell számolnia a történtekről tanárai és szülei előtt. A BRFK nyomozást rendelt el az ügyben.

Szülei előtt felel a tanárát megrúgó diák

Archívum2008.03.25, 15:33

Tanárai és szülei előtt kell beszámolnia tettéről annak a diáknak, aki megrúgta tanárát egy budapesti iskolában. Az igazgató szerint a gyerek nem durva, csak szerepelni akart, szerinte a fizikatanár a hibás abban, hogy nem tudott fegyelmet tartani az óráján.

Megverték a szülők a fegyelmező tanárt

Archívum2008.03.14, 12:05

Iskolaigazgatót vert meg Nógrád megyében egy házaspár, akik azon háborodtak fel, hogy fegyelmezetlenül viselkedő lányukat a tanár elültette a helyéről. Az igazgató könnyebb sérüléseket szenvedett.

Fél napig tartottak fogva egy magyar diákot Szlovákiában

Archívum2008.03.03, 17:08

Este kilenctől másnap délután 4 óráig tartottak fogva a rendőrségen egy magyar diákot Szlovákiában, mert valaki azt állította róla, hogy megrongált egy nyilvános telefonkészüléket - állítja tanára. Az iskolai csoportot kísérő tanár azt mondja, hogy a kérdéses időpontban a diák két tanár társaságában tartózkodott, és nem is láttak telefonfülkét a környéken.

Másfél tucat sztárjelölt

Archívum2008.02.21, 23:04

Tizennyolcan vizsgáztak le péntek délután Dän von Schulz és a party.[origo].hu dj-iskolájában, a Barokko Club & Lounge-ban. Közülük egy annyira meggyőzte a suli névadó tanárát, hogy meghívta játszani a legközelbbi klubturnéjára.

"Nem kiborulni"

Archívum2008.02.02, 11:12

Hidegvér, röpdolgozat, kreativitás és szeretet - ezekkel kell felvérteznie magát a pedagógusnak az [origo] által megkérdezett tanárjelöltek és pszichológus szerint, ha rendet akar tartani az osztályban. 18 éves koráig ugyanis egyetlen gyereket sem lehet elküldeni az iskolából, bármit is csinál, még akkor sem, ha mondjuk megveri a tanárt.

Villamost siklatott ki a tinihacker

Archívum2008.01.12, 18:27

Mintagyerekként és elektronikai géniuszként jellemezték tanárai azt a lengyel tinédzser fiút, aki egy saját maga építette eszközzel távirányítani tudta a lódzi villamosok váltóit, s több szerelvényt is kisiklatott.

Kanadai tanár a világszerte keresett pedofil

Archívum2007.10.16, 21:18

Jelenleg Thaiföldön tartózkodik, egyébként pedig egy dél-koreai iskolában tanít angolt az a férfi, akit az Interpol világszerte köröz pedofil bűncselekmények gyanúja miatt. A 32 éves és kanadai állampolgárságú gyanúsított korábban tábori lelkészként és gyermekek lelki tanácsadókaként dolgozott a kanadai hadseregben.

Sebeket kapnak az üvöltő tanárok is

Archívum2007.09.28, 10:38

Kiszolgáltatottságukra, eszköztelenségükre panaszkodtak azok a tanárok, akik a diákokat ért iskolai megszégyenítésekről szóló cikkünkre reagáltak. A tanárok is hurcolnak diákok által okozott mély sebeket, szerintük könyvet lehetne írni az ő sérelmeikről is. Van olyan diák is, aki elismerte, hogy nem sokat törődik az üvöltöző tanárral, legfeljebb kiparodizálja, amikor elfordul.

Minden második gyereket megerőszakolnak Indiában

Archívum2007.07.25, 14:03

Egy tanár és két másik iskolai alkalmazott rendszeresen megerőszakolt egy tízéves indiai kisfiút. A nyilvánosságra került eset most újra ráirányította a figyelmet egy korábbi felmérésre, miszerint az indiai gyerekek 53 százalékát megerőszakolták.

Külföldi nyelvtanárok tűntek el Indonéziában

Archívum2007.07.25, 08:21

Nyoma veszett Indonéziában a Berlitz nyelviskola négy külföldi tanárának, egy amerikai, egy olasz, egy japán és egy szingapúri állampolgárnak.

Már nem is tanít az SS-ruhás tanár

Archívum2007.06.22, 16:07

Egy nappal azután, hogy vezetői beosztásából felmentették, pénteken teljesen megszüntették a munkaviszonyát annak a gimnáziumi tanárnak, aki korábban SS-egyenruhában volt látható az interneten. A tanár állítása szerint egy hagyományőrző táborban viselte az egyenruhát.

Internetes diákcsínyek tanári áldozatokkal

Archívum2007.06.21, 13:01

Nyugat-Európában terjednek a tanárok sérelmére elkövetett internetes diákcsínyek, jogsértések. Titkos videó egy tanóráról, majd közzététel a világhálón, a tanár arcának bemásolása egy pornófilmbe, majd küldés kör-emailben, névtelen sértegetők chatfórumokon, blogbejegyzésben. Tanári karriereket tehetnek tönkre az ilyen vagy ehhez hasonló akciók. Magyarországra még nem gyűrűzött be a jelenség, ám szakértők szerint csak idő kérdése. Mit tehetnek a tanárok?

Lefokozták az SS-ruhába öltöző tanárt

Archívum2007.06.21, 15:06

Igazgató-helyettesi beosztásából felmentették, de továbbra is taníthat a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnáziumban az a tanár, aki korábban SS-egyenruhában volt látható az interneten.

Online gyalázzák tanáraikat a német diákok

Archívum2007.06.18, 11:47

Németországban a tartományi kulturális miniszterek konferenciája is foglalkozik azzal, hogy a világhálón egyre durvább támadások érik a tanárokat.

Véget ért a jótékonysági rendezvény Olaszliszkán

Archívum2007.06.17, 20:27

Rendbontás nélkül ért véget az az egész napos zenei rendezvénysorozat, amelyet Szögi Lajos, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán meggyilkolt tanár családjának megsegítésére szerveztek vasárnap; a jótékonysági koncert bruttó bevétele 1 millió 200 ezer forint volt.

Túl sok tanárt rúgtak ki Tarnabodon

Archívum2007.06.08, 12:18

A tanárok elbocsátása miatt veszélybe került az oktatás a Heves megyei Tarnabodon - állítja az Oktatási Minisztérium. A tárca vizsgálatot kezdeményezett az ügyben.

Kutató Tanárok - harmadszor

Archívum2007.02.21, 22:22

Azok az oktatók, akik a napi tanári munka mellett valamilyen tudományos munkát végeznek, harmadszor találkoznak egymással március első hétvégéjén.

Szoftverkalóz tanárt védelmez Gorbacsov

Archívum2007.02.07, 09:12

Mihail Gorbacsov egykori szovjet államelnök nyílt levélben arra kérte Bill Gatest, a Microsoft alapítóját, vonja vissza vádjait egy orosz falu iskolaigazgatójával szemben, akit illegálisu szoftverhasználatért jelentettek fel.

Fogadkozó diákok is segítik a koplaló tanárt

Archívum2007.01.23, 19:26

Tanárok éhségsztrájkolnak, a diákok szolidaritást vállalva lemondanak az édességről, és nem káromkodnak - mindenki a maga módján tiltakozik a fővárosi Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskolában az intézmény tervezett bezárása ellen. Az önkormányzat oktatási bizottságának egyik alelnöke állítása szerint még nem dőlt el az iskola sorsa, az igazgatóval viszont már azt is közölték, hogy júliusra kell kiüríteni az épületet.

Vizsgálják egy olaszliszkai ház leégését

Archívum2006.12.14, 18:37

Még nem tudni, hogy szándékosan gyújtottak-e fel egy házat Olaszliszkán, de a hatóságok nem zárják ki ennek a lehetőségét. A romák által lakott részen a tűzeset előtt állítólag kövekkel dobálták be az ablakokat, és egy sörétes puskával is lövéseket adtak le a házak felé. Októberben ezen a településen verték agyon azt a tanárt, aki autójával elsodort egy bicikliző roma kislányt.

Iskolai feladat lett Gergényi fellépése

Archívum2006.11.20, 17:02

Gergényi Péter rendőrfőkapitányról íratott glosszát középiskolásokkal házi feladatként egy tanár Budapesten. Az egyik napilap információi szerint az oktató olyan szempontokat adott meg előre, amelyek sejtették, milyen véleményeket vár a diákoktól, de az [origo] beszélt olyan tanulóval is, aki szerint szó se volt arról, hogy a tanár rájuk erőltette volna a véleményét. Az oktatási ombudsman vizsgálatot indított az ügyben.

A romák is gyűjtenek a meggyilkolt tanár családjának

Archívum2006.10.27, 19:09

Az olaszliszkai romák is elítélik Szögi Lajos tiszavasvári tanár agyonverését, szerény körülményeik mellett ők is gyűjtést szerveznek a férfi családjának megsegítésére - nyilatkozta Száva Vince, a Magyarországi Nemzeti-Etnikai Kisebbségek Érdekvédelmi Egyesülete (ÉKE) vezetője újságíróknak péntek este Olaszliszkán.