Szlovénia

címke rss

Bécs védelmet kér a szlovéniai németeknek

Nagyvilág2014.03.13, 16:57

Bár az osztrák kormány azt szeretné, ha a Szlovéniában élő németajkúak kollektív jogait az alkotmány is rögzítené, a ljubljanai kormány erre nem lát esélyt.

Ne utazzanak Szlovéniába!

[origo] utazás2014.02.06, 13:35

A Szlovéniában az elmúlt napokban kialakult közlekedési helyzet miatt a Külügyminisztérium konzuli szolgálata az országba tervezett utazások elhalasztását kéri.

Megbénította a hó Szlovéniát

Időjárás2014.02.04, 18:29

Fák és villanyoszlopok dőltek ki, 50 ezer háztartásban nincs áram, és több millió eurós kár keletkezett.

Óriási banki beavatkozás Szlovéniában

Gazdaság2013.12.12, 14:00

A szlovén bankszektort fel kell tőkésíteni 4,78 milliárd euróval (1400 milliárd forinttal), ebből 3,12 milliárd eurót (több mint 900 milliárd forintot) mindenképpen az államnak kell állnia a három állami tulajdonú nagybank rendbetételére – írta friss bejegyzésében Timothy Ash, a Standard Bank elemzője.

A szlovének jól beszélik vendégeik nyelvét

Travelo2017.12.12, 10:15

A szlovének török kávéval és kolbásszal fogadják vendégeiket, 450 éves szőlőtőkéjüket pedig kincsként őrzik. Mivel Szlovéniában nem szinkronizálják a filmeket, ezért minden szlovén beszél legalább egy idegen nyelvet, de vendégszeretetük nemcsak ettől legendás. Előadáson jártunk, ahol Szlovéniát a Dráva gyöngyeként mutatták be.

Mecset épül Ljubjanában

Nagyvilág2013.09.14, 18:00

Letették Szlovénia első muzulmán imaházának alapkövét. Évizedek óta harcol érete az immár ötvenezres iszlám közösség. 

Krémesezzen a türkizkék Bledi-tó partján!

Travelo2017.12.07, 16:29

Szlovénia egyik legnépszerűbb turistacélpontja a havas hegycsúcsok közt megbújó Bledi-tó. Olyannyira, hogy még Titónak is volt itt nyári rezidenciája. Nem véletlenül közkedvelt: finom, házias ételek, elbűvölő panoráma és egy izgalmas szurdok is várja az ide kirándulókat.

Bezár két szlovén bank

Gazdaság2013.09.08, 13:33

Szlovénia komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy elkerülje a külföldi mentőövet, és bezár két kisebb bankot a bankrendszer pénzügyi stabilitásának magtartásáért.

Meneküljön Piranba a hirtelen jött ősz elől!

Travelo2017.12.07, 18:30

Szlovénia tengerparti szakaszának ékköve a földnyelvre épült Piran. Hamisítatlan mediterrán hangulat, remek haléttermek, képeslapszerű táj és kevésbé romantikus, ám nagy melegben igen hasznos strandok várják a turistákat.

Kicsi, de elbűvölő: a szlovén tengerpart

Archívum2013.08.22, 20:02

Ha közeli tengerpartot keresünk, a legtöbbünknek először Horvátország jut eszünkbe. Nem is csoda, hiszen az egykori jugoszláv tengerpart nagy része Horvátországnak jutott. Ám Szlovéniának is maradt egy pici, de annál szebb tengerparti szakasza.

Torz békák a hídon, megunt cipők a vezetékeken

Travelo2017.11.30, 15:53

Fáj a szíve mert vége a nyaralásnak? Ruccanjon ki a közeli Szlovéniába, és élje át újra a vakáció hangulatát! A szomszédban bájos óváros, festői hegyek és tengerpart is vár, ráadásul a legérdekesebb helyeket akár három nap alatt bejárhatjuk.

Itt harcoltak dédapáink

Archívum2013.08.13, 22:04

A szlovén Soca folyó neve legfeljebb a raftingolóknak vagy a környéken síelőknek, kirándulóknak mond valamit. Ha azonban olasz nevén, Isonzóként említjük a Szlovénia nyugati határvidékén 138 kilométer hosszan kanyargó, majd Olaszországban az Adriába ömlő folyót, sokaknak az első világháború harcai jutnak eszébe. Ezen a vidéken küzdöttek dédapáink az olaszok ellen az Osztrák-Magyar Monarchia közös hadseregében. Pontos adat nincs, de a hadtörténész százezerre teszi a magyar áldozatok számát.

Portoroz - Sophia Loren nyomában

Life.hu2013.08.08, 10:18

A 3000 lakosú Portorožt sokan a francia Riviérához hasonlítják gyönyörű sétányai, modern hotelkomplexumai, hófehér jachtjai miatt. Ha szereted a nyüzsgő tengerparti életet, a mesés üdülőhely remek választás egy kellemes kikapcsolódáshoz és testi-lelki feltöltődéshez.  

Nagyobb buszok Zágrábba és Ljubljanába

Archívum2013.08.07, 16:20

Szinte 100 százalékos telítettséggel közlekednek a Volánbusz Zrt. 2013. július 4. óta Zágrábba és Ljubljanába induló járatai, ezért a közlekedési társaság nagyobb buszokat vont be a szolgáltatásba - közölte a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. az MTI-vel.

Nem tudják lerakni a cigit a szlovénok

Nagyvilág2013.08.06, 20:53

Két évig csökkent meredeken a dohányzók száma a szlovén dohányzásellenes törvények hatására, de 2008 óta ismét egyre többen gyújtanak rá.

Smaragdzöld folyó a szomszédban

Archívum2013.08.06, 12:38

A Soča egy 138 kilométer hosszú folyó, amely Nyugat-Szlovénián folyik keresztül, majd Észak-Kelet-Olaszországba érve Isonzo néven fut tovább. A „smaragd szépség" egyike azon ritka folyóknak, amelyek teljes hosszukban megőrzik élénkzöld színüket.

A pornóadósság maga alá temetett két szlovén érseket

Nagyvilág2013.07.31, 19:45

240 milliárd forint értékű veszteséget halmozott fel a maribori egyházmegye, többek között azért, mert veszteséges cégekbe fektettek, többek közt egy pornót sugárzó adóba is. A püspök lemondása után két érsek is távozott, miután az egyházmegye már a csőd szélére került.

Az uniós csatlakozásról tárgyaltak a nyugat-balkáni államfők

Nagyvilág2013.07.26, 10:46

Először ültek egy asztalhoz a nyugat-balkáni államok vezetői, mióta Koszovó függetlenedett Szerbiától. A térség nem EU-tag államainak csatlakozása volt a téma.

Szlovéniába várják a Magyar Telekomot?

Archívum2013.07.12, 10:45

Szlovéniában potenciális vevőjelöltként kezelik a Magyar Telekomot a Telekom Slovenije privatizációjában. Ennek lehetőségéről nemrégiben az Investor.hu hasábjain is beszámoltunk, néhány éve ugyanis a hazai telekomcég élénken érdeklődött a szlovén szektortársának megvétele iránt. Biztosat egyelőre még nem tudni, hogy részt venne-e a Magyar Telekom a tenderen, számításaink szerint azonban egy esetleges nagyobb bevásárlás az osztalék nagyságát is befolyásolná.

Ezt kóstold meg a külföldi nyaraláson

Life.hu2013.06.08, 23:59

Ha külföldre visz az utad a nyaralás alatt, akkor nemcsak a helyi nevezetességeket, de a fantasztikus, más ízvilágú ételeket is érdemes megismerned. Cikkünkből megtudhatod, milyen autentikus finomságokat kóstolj meg, ha a környéken nyaralsz idén nyáron.

Újrahasznosítják Titót az ex-jugoszláv tagállamok

Travelo2017.12.10, 18:22

Szlovénia, Macedónia, Bosznia, Szerbia, Horvátország és Montenegró vezető idegenforgalmi vállalatai megállapodtak, hogy Tito-emléktúrákat szerveznek közösen. Elsőre furcsának hangzik az ötlet, de valószínűleg bőven lesznek jelentkezők a múltidézésre.

Szlovénia kiárusítja az állami vagyont

Gazdaság2013.05.20, 16:38

Szlovéniában szeptemberben kezdődik a privatizációs hullám, eladják a második legnagyobb bankot, egy repteret, egy légitársaságot, a legnagyobb távközlési céget. El akarják kerülni, hogy külföldi mentőcsomagra szoruljanak.

Szlovéniát már nem ajánlják befektetésre

Gazdaság2013.05.17, 19:23

Már nincs az "A" kategóriában Szlovénia adósosztályzata a Fitch Ratingsnél. A Moody's már áprilisban leminősítette Szlovéniát.

Csányi: az eladó szlovén bankokat is megvizsgálja az OTP

Gazdaság2013.05.10, 09:21

Aktívan keresi az akvizíciós lehetőségeket az OTP, de Csányi Sándor nem erősítette meg az MKB átvilágításáról szóló pletykákat az Origónak adott interjúban. A hazai nagybank első embere szerint nagyobb piacokon, nagyobb részesedéssel bíró bankokat vesznek górcső alá, de megvizsgálják például a szlovén piacon adódó lehetőségeket is.

Szlovénia is bóvli kategóriában

Gazdaság2013.04.30, 20:02

Növekszik a valószínűsége, hogy az ország külső pénzügyi segítségre szorul.

Privatizációval mentené gazdaságát Szlovénia

Gazdaság2013.04.14, 23:20

Egyik állami bankja privatizálásával kerülné el a gazdasági válsággal küzdő Szlovénia, hogy külső pénzügyi támogatást kelljen kérnie, de kiadáscsökkentés és adóemelés is szerepel a kormány tervei között.

Négyszáz éves szőlőtőke, Schöner Náci, halászlé

Travelo2017.12.08, 15:10

Öt tipp, ha már unja Bécset. Pozsonyban mókás szobrok, Kassán Rákóczi, Kolozsváron Mátyás király, Mariborban a világ legöregebb szőlőtőkéje, Szabadkán és a Palicsi-tónál izgalmas falusi ízek nyomába eredhet az, aki már unja Bécset, mint Budapestről elérhető, egy-két napos városnézésre alkalmas célpontot.

Eurómilliárdokba kerülhet Szlovénia kimentése

Gazdaság2013.04.10, 09:18

A szlovén kormány becsléseihez képest jóval magasabb összegre, néhány milliárd euróra lesz szükség a szlovén bankszektor kisegítéséhez - áll az OECD keddi közleményében. A szlovén kormány vezetője és Jose Manuel Barroso határozottan cáfolta, hogy Szlovéniának a tervezett 1 milliárd eurónál nagyobb összeget kéne fordítani a feltőkésítéshez, és nyilatkozatuk szerint továbbra sincs tervben nemzetközi segélycsomag igénylése.

Szlovénia és Szlovákia követheti Ciprust

Gazdaság2013.03.27, 20:00

Más kisebb eurógazdaságok megingására számítanak londoni elemzők, akik szerint Szlovénia, Szlovákia, vagy Málta lehet a következő a sorban Ciprus után.

A mintaszomszéd felett is ott lebeg a bárd

Gazdaság2013.03.25, 21:43

Talán Szlovénia lesz az - latolgatják az elemzők a következő mentőcsomagra szoruló ország kilétét. A Kelet-Európából az eurót elsőként bevezető, irigyelt mintaállam mára oda jutott, hogy meghaladhatja az erejét az állami bankok megsegítése. Alighanem kiárusításba kell kezdenie, ha egyedül akarja megoldani.

Töpörödik a szlovén gazdaság

Nagyvilág2013.02.28, 15:25

A szlovén gazdaság a várakozásoknál többel, nominálisan 2 százalékkal, reálértékét tekintve 2,3 százalékkal zsugorodott tavaly - derül ki a szlovén statisztikai hivatal által csütörtökön közölt adatokból.

Leváltották a szlovén miniszterelnököt

Nagyvilág2013.02.28, 08:44

A bizalmatlansági indítvánnyal megbukó Janez Jansa utódja Alenka Bratusek lesz. Ha kormányt alakít, a 43 éves Bratusek lesz az első nő Szlovénia élén.

Rekordveszteség a szlovén bankoknál

Gazdaság2013.02.15, 13:58

A szlovén bankrendszer rekordnagyságú, 606 millió eurós adózás előtti veszteséggel zárt 2012-ben.

Lemondott a szlovén parlament elnöke

Nagyvilág2013.01.28, 23:37

Hivatalosan benyújtotta lemondását hétfőn Gregor Virant, a szlovén parlament elnöke, akinek a pártja, a Polgári Lista bejelentette, hogy távozik az egy éve kormányon lévő ötpárti jobbközép koalícióból. Az elnök így tiltakozik az ellen, hogy a korrupciós ügybe keveredett kormányfő nem hajlandó távozni hivatalából.

292 ezer forint volt a szlovén átlagfizetés

Gazdaság2013.01.16, 10:40

A béremelkedést a novemberben kiutalt év végi bónuszok okozták, de enélkül is 455 ezer forintnyi euró a bruttó átlagfizetés.

Történelmének legfiatalabb elnökét választotta meg Szlovénia

Nagyvilág2012.12.02, 22:27

A gazdasági válság, a megszorítások és erőszakos tüntetések árnyékában egy fiatal ellenzéki politikus nyerte a szlovén elnökválasztásokat. Borut Pahor szerint Szlovénia csak összefogással állhat talpra, miután az EU éltanulójából néhány év alatt sereghajtóvá vált.

Ilyenkor érdemes az Adriára menni

[origo] utazás2012.12.01, 18:39

Keveseknek jut eszébe novemberben utazni a horvát tengerpartra, pedig a késő őszi időpontnak számos előnye van: sehol nincs tömeg, könnyű parkolni, olcsóbb a szállás és kellemesebb a klíma a városnézésre. Egy hatnapos úton négy ország összesen kilenc UNESCO-helyszínét is útba ejtheti, akit érdekel a világörökség-vadászat. 

Szlovén családi sítereptől az osztrák gleccserekig

Travelo2017.12.08, 12:50

A Travelo kedvenc síterepei, ahol a család nem síelő tagjai sem unják halálra magukat. Szlovén és osztrák terepek mustrája családi síközponttól olimpiai pályákig, első rész.

Megostromolták a városházát Mariborban

Nagyvilág2012.11.27, 10:56

Tízezrek tüntettek a korrupcióval gyanúsított polgármester ellen Szlovénia második legnagyobb városában, a rendőröknek könnygázt is be kellett vetniük.

Krvavec: sípálya a felhők felett

[origo] utazás2012.11.22, 15:24

Szlovénia nem túl nagy mérete ellenére sokoldalú hely idegenforgalmi szempontból. Az országban gyakorlatilag az év teljes egészében szezon van, nyáron ott a tengerpart, tavasszal és ősszel remek túra lehetőségek kínálkoznak és pezsgő kulturális élet várja a vendégeket a nagyvárosokban, télen pedig a Júliai-Alpok nyújt kikapcsolódási lehetőséget. A szlovéniai síterepek közül korábban egy kisebb pályarendszert, Ribnisko Pohorjét mutattuk be, most az ország legnagyobb és legmodernebb síterepe, Krvavec következik.

Meghalt a nyugtatóinjekciótól egy osztrák ámokfutó

Nagyvilág2012.11.11, 09:27

Kommandósok is üldözték azt az osztrák férfit, aki Graztól Mariborig menekült autóval. Az egyik szlovéniai kórházban beadott nyugtatóinjekciótól meghalt a 44 éves autós.

Leminősítéssel fenyegetik Szlovéniát

Gazdaság2012.11.06, 10:52

Drasztikus leminősítés várhat Szlovéniára, ha az ellenzéknek sikerül megakadályoznia bizonyos reformterveket. A kormány azt igyekszik elkerülni, hogy külföldi segítségre szoruljon.

Sosem látott árvíz fenyeget a Dráván

Nagyvilág2012.11.05, 23:41

Máris hatalmas károkat okozott Szlovéniában a Dráva áradása. Ekkora vízhozamot még sosem mértek a folyón, a szlovén hadsereget is készenlétbe helyezték.

Szlovén olajcéget vehet a Mol

Gazdaság2012.09.29, 10:44

Egy szlovén lap információi szerint a Mol megvásárolhatja a Petrol olajtársaság negyedét.

Őrizetben a ljubljanai polgármester

Nagyvilág2012.09.27, 12:49

Vesztegetés gyanújával őrizetbe vették Szlovéniában Zoran Jankovic ellenzéki vezetőt, a főváros, Ljubljana polgármesterét. Letartóztatták a fiát, Jure Jankovicot is, és még négy másik embert.

Kalandtúrázz Európa legszebb hegyi tájain

Life.hu2012.10.08, 13:43

Ha a természet szerelmese vagy, és szeretnéd felpörgetni az adrenalinszinted, pakold a hátizsákba a túrafelszerelésed, és kóstolj bele a környező országok fantasztikus világába!  

Ilyen volt a világ első fogtömése

Archívum2012.09.20, 07:54

Egy szlovéniai lelet arról tanúskodik, hogy már 6500 éve fogat tömtek kőkorszaki elődeink. Az viszont nem biztos, hogy a páciens életben volt.

A lélektani határ felett a szlovén államkötvények

Gazdaság2012.07.09, 16:48

Gyengén teljesít a szlovén gazdaság, és komoly problémákkal küszködik a bankszektor is, ezért tíz százalék fölé ment a tízéves szlovén államkötvények hozama.

Kétszer annyit keres egy szlovén, mint egy magyar

Gazdaság2012.04.17, 15:27

Szlovéniában 294 ezer forint, nálunk 141 ezer forint a nettó átlagkereset.

A melegek jogairól szavaz Szlovénia

Nagyvilág2012.03.25, 10:21

A homoszexuálisok jogait bővítő új családjogi törvényről tart vasárnap népszavazást Szlovénia. Az új törvény, amely például bevezeti a gyermekjogok szóvivőjének tisztségét, lehetővé teszi azt is, hogy a melegek örökbe fogadják társuk gyermekét. A katolikus, ortodox és iszlám egyház közös nyilatkozatban tiltakozott az új törvény ellen.

A médiát is megszívatta a horvátokat felültető sílövőbajnok

Sport2012.03.26, 13:55

Szlovénia első biatlon-világbajnoka lett márciusban Jakov Fak, noha tavaly kis híján amputálni kellett az ujját, amellyel a ravaszt húzza. A sílövő Horvátországban született, ma is ott él, de a kedvezőbb edzéskörülményekért szlovén színekre váltott, három hónappal azután, hogy a horvát köztársasági elnök kitüntette. A vb-győzelme után azt nyilatkozta, hogy műanyag palackok gyűjtéséből tartja fenn magát, de csak a média éberségét tesztelte.  

Leminősített öt európai országot a Fitch

Gazdaság2012.01.27, 21:20

Pénteken este öt euróövezeti országot minősített le a Fitch Ratings. A hitelminősítő szerint az euróövezeti válság intenzívebbé válása gyengítette az Európai Központi Bank monetáris politikájának hatékonyságát.

Öreges síelés Szlovénia legkisebb síparadicsomában

[origo] utazás2012.01.12, 18:09

Alig több mint négy óra alatt érhetünk el Budapestről Szlovénia nagy síterepei közül a legkisebbre, a Maribortól 30 kilométerre fekvő Roglába. A pályarendszer méretei nem túl nagyok, összesen 21 kilométernyi lejtő áll itt a síelők rendelkezésére és nem mondható túlságosan magas fekvésűnek sem, - 1050-től 1517 méteres magasságig húzódnak a pályák - de ez Szlovénia egyik legjobban kiépített síközpontja. A nyugodt, könnyed síelés kedvelőinek ajánljuk.

Négy párt alakít kormánykoalíciót Szlovéniában

Nagyvilág2012.01.08, 11:27

Zoran Jankovic ljubljanai polgármester, a december 4-i szlovéniai előre hozott parlamenti választás győztese szombaton bejelentette, hogy három párttal megegyezett a kormánykoalíció létrehozásáról. A szlovén képviselők január 11-én döntenek az új miniszterelnökről.

Családi síeléshez ne a sógorokat válasszuk!

Travelo2017.12.08, 16:40

Kezdők és családosok a több száz kilométeres pályarendszerek helyett kisebb, átláthatóbb, barátságosabb helyekben gondolkodjanak. Szlovénia terepei ilyenek. No meg jó a csevap és a helyi sör is.

A szlovénok takarékossági csomaggal reagáltak a leminősítésre

Gazdaság2011.12.23, 19:50

Magyar mércével 100 milliárd forintos megszorítást fogadtak el Szlovéniában a leminősítés után egy nappal, befagyasztják a nyugdíjat és a közszféra béreit.

Szlovénia legjobb családi síterepe

Archívum2011.12.15, 13:37

Aki kerülni szeretné a zsúfolt osztrák, vagy olaszországi sípályákat és egy békés nyugodt síhétvégét töltene el a gyerekekkel, lankás pályákkal, kellemes szállásokkal csodálatos környezetben, próbálja ki a szinte alig ismert Ribnisko Pohorje síterepet, ahol három kisebb, egymástól elkülönülő pályarendszeren síelhetünk.

A magyar határnál talált hatalmas gázmezőt Szlovéniában egy brit cég

Gazdaság2011.12.08, 17:18

Európa szárazföldi területének leggazdaságosabban kitermelhető földgázmezőjének nevezi a brit Ascent Resources cég a magyar-szlovén határon talált gázmezőt.

Lámpafényben siklani a fénylő város felett

Travelo2017.10.09, 16:52

Maribor bő három óra autóval, ideális célpont egy hosszú hétvégi síeléshez, amit utószezonban negyvenezer forintból meg lehet úszni. Esténként a kivilágított város felett csúszhatunk, ha pedig már elég a hóból, célba vehetjük Európa egyik kulturális fővárosának programjait. Csak arra vigyázzunk, hogy nehogy lekéssük az utolsó liftet, különben a völgyben ragadunk éjszakára.

Még sosem került be ennyi nő a szlovén parlamentbe

Nagyvilág2011.12.05, 22:04

A hétvégi szlovéniai parlamenti választások meglepetése nemcsak az volt, hogy egy két hónapja alakult párt nyert, hanem az is, hogy Szlovénia függetlensége óta most került be a legtöbb, szám szerint 28 nő a parlamentbe.

A két hónapja alakult párt nyert Szlovéniában

Nagyvilág2011.12.05, 00:15

Zoran Jankovic, Ljubljana főváros balközép irányzatú polgármesterének pártja, a Pozitív Szlovénia végzett az élen meglepetésre a vasárnapi előre hozott szlovén parlamenti választásokon a hivatalos, csaknem végleges eredmények szerint. A pártnak, amelyet két hónapja alapítottak, biztosan koalíciós partnerekre lesz szüksége.

Azerbajdzsán lett az ENSZ BT kelet-európai nem állandó tagja

Nagyvilág2011.10.25, 09:25

Szlovénia visszavonta a biztonsági tanácsi tagságra vonatkozó pályázatát, így maradt Azerbajdzsán az egyetlen jelölt a 2012-2013-as időszakra, de még így is meg kellett szereznie a 193 tagország kétharmadának támogatását.

Martonyi nem csalódott, hogy nem kerültünk be a Biztonsági Tanácsba

Itthon2011.10.22, 12:49

A magyar külügyminiszter szerint hátrányból indultunk, és reálisnak látja, hogy Magyarország nem került be az ENSZ Biztonsági Tanácsába. Martonyi János elmondta, a döntés nem változtat azon a törekvésen, hogy Magyarország még érzékenyebben reagáljon a világ kihívásaira. Martonyi úgy fogalmazott, Magyarország folytatja a globális nyitás politikáját.

Elbukott a magyar ENSZ-hadművelet

Itthon2011.10.22, 00:25

Nem került be Magyarország az ENSZ legfontosabb döntéshozó szervébe, miután a Biztonsági Tanács tagjairól szóló szavazáson a magyarok kapták a legkevesebb szavazatot a kelet-európai csoportban. A szavazás első körét Azerbajdzsán nyerte Szlovénia előtt, Magyarországot pedig csak 52 ország támogatta a 193 ENSZ-tagállamból, így kiesett a versenyből. A BT tagja lett viszont Marokkó, Guatemala, Pakisztán és Togó is.

Szlovén benzinkúthálózatot vásárol a Mol

Gazdaság2011.10.04, 12:59

A  Mol Slovenia a Mol-csoport tagjaként a pénzügyi tranzakció lezárása után átvette a TUS Holding 19 benzinkútját.

Leminősítette Szlovéniát a Moody's a bankrendszer gyengeségeire hivatkozva

Gazdaság2011.09.23, 08:50

Egy fokozattal rontotta Szlovénia kormánykötvény-besorolásait pénteken a Moody's Investors Service, egyebek mellett arra a kockázatra hivatkozva, hogy a szlovén bankrendszer esetleg állami segítségre szorul.

Megbukott a szlovén kormány

Nagyvilág2011.09.20, 21:20

Gazdasági viták miatt kezdeményezett bizalmi szavazáson nem szerezte meg a többséget a szlovén kormány.

A vártnál rosszabb GDP-adatot közölt Ausztria, borúlátó Szlovénia is

Gazdaság2011.09.16, 12:07

A szlovén kormány 0,6 százalékponttal visszavette Szlovénia jövő évi gazdasági növekedésére vonatkozó becslését, az osztrák Wifo gazdaságkutató intézet pedig Ausztria második negyedéves GDP-adatát rontotta le pénteken.

Kopint-Tárki: Magyarország versenyképesebb lett, Szlovákia hátraesett

Gazdaság2011.09.07, 15:30

Egy friss versenyképességi felmérés szerint a visegrádi négyek közül Csehország áll a legjobban, a második Lengyelország, Magyarország pedig a harmadik.

Nyolcan sérültek meg súlyosan egy szlovéniai vonatbalesetben

Nagyvilág2011.08.27, 00:03

Harminckét ember megsérült, nyolcan súlyosan egy szlovéniai balesetben, ahol két vonat ütközött egymásnak, az ok egyelőre ismeretlen. A sérültek között nincs életveszélyes állapotban senki.

Szlovénia autóval az igazi

[origo] utazás2011.08.11, 14:01

A legtöbb turista télen keresi fel Szlovéniát, pedig a száraz évszakokban legalább annyi élményt és látnivalót kínál az ország, mint a síszezonban. Az ország parányi méreteinél fogva ideális az autós nyaraláshoz, ugyanis így láthatjuk leginkább a természeti szépségeket. Ha olyan utazást tervezünk, ahol néhány nap leforgása alatt a pihenés, a kulturális élmények és az aktív nyaralás lehetőségeit egyszerre szeretnénk kipróbálni, keresve sem találunk jobb helyszínt a Szlovéniánál.

Lemondott a szlovén belügyminiszter egy korrupciós ügy miatt

Nagyvilág2011.08.10, 21:20

Egy ingatlanügyben vetődött fel a korrupció gyanúja a szlovén belügyminiszter munkatársai ellen. Katarina Kresal elutasította a vádat, de vállalta a politikai felelősséget. Lemondásnak komoly politikai következményei lehetnek.

A magyarnál jóval kisebb bankadót vezet be Szlovénia

Gazdaság2011.07.14, 16:01

Csupán 1,4 milliárd forintot várnak a bankadóból a szlovénok, és kedvezményt kapnak azok a bankok, amelyek erősítik a hitelezést.

Hová, mennyiért? - benzin és autópálya árak a szomszédban

[origo] utazás2011.07.18, 15:47

A nyári szezonban a szokottnál jóval többen kelnek útra autóval, még a magas üzemanyagárak ellenére is. Készítettünk egy összefoglalót, mellyel megkönnyítjük a tájékozódást az aktuális benzinárakról és az autópályadíjakról a környező országok területén.

Szigorúbb lesz az ellenőrzés a szlovén-horvát határon

Nagyvilág2011.06.29, 13:41

Szlovénia az illegális bevándorlók számának megugrása miatt aggódik.

Svájchoz csatlakozna a szlovének fele egy felmérés szerint

Nagyvilág2011.06.24, 20:33

Húsz évvel a függetlenségük kikiáltása után Szlovénia lakosságának közel fele kész lenne egy másik államhoz csatlakozni egy felmérés szerint. A szlovén közszolgálati televízió megbízásából készült közvélemény-kutatás szerint a jobb élet reményében a szlovének legszívesebben a szomszédos Ausztriához vagy Svájchoz csatolnák országukat.

A szlovén kormányfő bírálatai miatt tiltakozik a magyar Külügyminisztérium

Itthon2011.06.20, 18:16

Az új magyar alkotmányt és Orbán Viktort is bírálta a szlovén kormányfő egy sajtóbeszélgetésen. Borut Pahor személyesen tisztázná a kérdést magyar partnerével.

Szlovénia kénytelen megszorításokat bevezetni

Gazdaság2011.06.06, 16:04

A szlovén kormány hétfőn bejelentette, egy sor megszorító intézkedést terveznek, mert a választópolgárok vasárnap népszavazáson utasították el a nyugdíjkorhatár emelését. A központi bank elnöke szerint Szlovénia Görögország, Írország vagy Portugália sorsára juthat, ha nem hajtanak végre nyugdíjreformot.

Tizenkilenc benzinkutat vett a Mol Szlovéniában

Gazdaság2011.05.13, 13:58

A kiskereskedelmi részesedés növelése érdekében újabb töltőállomásokat vásárolt a Mol Szlovéniában, ezzel 37-re növelve az országban működő Mol-kutak számát.

Hitelezést ösztönző bankadót vetnének ki Szlovéniában

Gazdaság2011.04.22, 21:01

A szlovén kormány átal tervezett banki különadó alól azok a pénzintézetek mentesülnének, amelyek legalább öt százalékkal növelik a hitelezésüket, illetve amelyek vállalatoknak nyújtják a hiteleik minimum 60 százalékát. Az adótól ötmillió eurós bevételt várnak.

A szlovének népszavazást tarthatnak a nyugdíjreformról

Gazdaság2011.03.14, 15:33

A szlovén alkotmánybíróság engedélyezte a népszavazást a nyugdíjreformról. A kormány egységesen 65 évre emelné a korhatárt.

Lemondott az ittas vezetésen rajtakapott szlovén miniszter

Nagyvilág2010.12.22, 11:11

Többet ivott a megengedettnél egy karácsonyi bulin a szlovén önkormányzati és területfejlesztési miniszter, balszerencséjére épp vezetés közben igazoltatták, úgy döntött, elfogadhatatlan viselkedése miatt lemond.

Külföldi vevőt keres az állami tulajdonban lévő Adria Airways

Gazdaság2010.12.19, 13:37

Szlovénia eladósodott állami légitársasága, az Adria Airways több külföldi befektetővel is tárgyal a cég átvételéről.

Meghalt egy magyar hegymászó a szlovén Alpokban

Nagyvilág2010.12.14, 10:46

Meghalt egy magyar sziklamászó szombat délelőtt a szlovén Alpokban. A magyar túrázó társait helikopterrel hozták le a hegyről.

Elfogatóparancsot adtak ki a volt horvát kormányfő ellen

Nagyvilág2010.12.10, 11:25

Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki a korrupcióval gyanúsított Ivo Sanader volt horvát kormányfő ellen, aki meg nem erősített hírek szerint Szlovéniában vagy Londonban tartózkodik.

Európa legszebb fekvésű sípályái

[origo] utazás2010.12.15, 14:59

Szlovéniába sokan télen nem csak snowboardozni, síelni, hódeszkázni, jégfalat mászni, vagy szánkózni mennek, hanem azért is, mert a nap végén, átfagyva nagyon jókat lehet enni a hegyi fogadókban. Ha valakinek elege van a hidegből, belecsobbanhat egy termálfürdőbe, ahol kipihenheti az előző napok fáradalmait. Körbenéztünk sokak szerint Európa legszebb fekvésű sípályáin.

Tovább havazik északkeleten

Időjárás2010.11.27, 11:06

Délelőtt Szlovéniában és Ausztria déli vidékén havazás kezdődött. Helyenként már több centi hó hullott. A magyar határt átlépve eleinte eső, havas eső hullott, de később a Dunántúl nagyobb részén már átváltott havazásba. Éjszaka helyenként 20 centiméternyi hó hullott.

Fekete polgármestere lett egy szlovéniai városnak

Nagyvilág2010.10.25, 10:47

Egy ghánai születésű orvost választottak polgármesternek a szlovéniai Piran városában. A BBC szerint feltehetően ő az első fekete városvezető az egykori szocialista blokkban.

Beindult a közös szlovén-horvát-szerb vasúti cég

Archívum2010.10.04, 19:46

Útnak indult hétfőn Szerbiából Horvátországon át Szlovéniába a három ország együttműködésével megalakított közös vasúttársaság első teherszállítmánya.

Szlovénia befagyasztja a nyugdíjakat

Gazdaság2010.09.28, 23:02

Kemény megszorításokat vezet be Szlovénia a hiány lefaragása érdekében.

Sztrájkol a szlovén közszféra a bérbefagyasztás ellen

Archívum2010.09.27, 19:58

Mintegy 80 ezer szlovén rendőr, vámtisztviselő, újságíró kezdett hétfőn nyílt végű sztrájkot Szlovéniában: a közszolgálati alkalmazottak tiltakoznak a kormány terve ellen, amely két évre befagyasztaná a közalkalmazotti béreket.

Szlovéniában befagyasztanák a közalkalmazotti béreket 2012-ig

Archívum2010.08.21, 00:25

A szlovén kormány befagyasztaná a közalkalmazotti béreket 2012-ig, részeként azoknak az intézkedéseknek, amelyekkel csökkenteni akarja az államháztartási hiányt, jelentette be pénteken a szlovén miniszterelnök.

Csúcs kiberbűnözőt fogtak Szlovéniában

Archívum2010.07.28, 15:55

A 12.7 millió számítógépet megfertőző, és azok segítségével banki adatokat és kártyaszámokat lopó Mariposa vírus íróját fogták el Szlovéniában.

Tüntető diákok szeméttel borították be a szlovén parlament előtti teret

Nagyvilág2010.05.19, 18:29

A szervezők szerint legalább hétezer diák tüntetett a szlovén parlament előtt. A diákok a kormány néhány intézkedése ellen tiltakoznak, köveket és tojásokat dobáltak, valamint személttel borították be a parlament előtti teret.

Jelentősen nő a szlovén minimálbér

Állás 20112010.01.29, 08:24

A szlovén kormány 22 százalékkal 562 euróra emelte a minimálbért a megélhetési költségek emelkedése miatt - jelentette be Anja Kopac Mrak munkaügyi államtitkár.

Méregdrága foci-vb, olcsó jégkorong - utazások világversenyekre

[origo] utazás2010.01.09, 17:43

A 2010-es év bővelkedik kiemelkedő sporteseményekben mind nemzetközi, mind hazai viszonylatban. A bő kínálatból most három jelentős sportesemény helyszínére kalauzoljuk el olvasóinkat. A leginkább várt esemény a nyáron megrendezendő labdarúgó világbajnokság. A vb előtt az európai klubfutball legfontosabb mérkőzését is megrendezik, idén Madridban játsszák majd a BL-döntőt. Végül Szlovénia felé vesszük az irányt, ahol hokisaink harcolhatják ki ismét az A csoportos részvételt.

A szlovén futballcsoda nyomában

Sport2009.11.29, 12:37

Az európai vb-selejtezők egyik legnagyobb meglepetését Szlovénia okozta azzal, hogy a pótselejtezőn Oroszországot búcsúztatva kijutott a 2010-es tornára. A szlovén válogatott sikere már csak azért is érdekes, mert szinte nincsen olyan szempont, amelyben a szomszédos ország jobb lenne nálunk - ők mégis már a harmadik nagy tornájukra készülhetnek a 2000-es években...

Kiesett a KEK-ből a Fradi

Archívum2009.11.22, 21:54

Kiesett a férfi kézilabda KEK-ből az FTC, miután a 16 közé jutásért rendezett szlovéniai visszavágón is vereséget szenvedett a Cimos Kopertől.