SZDSZ Országos Tanácsa

címke rss

Kövér szerint van még két baloldali érintett

Itthon2002.08.30, 16:40

Szocialista és szabad demokrata kormánytag érintettségéről tud bizonyosan Kövér László fideszes politikus, aki azonban neveket nem árult el sajtótájékoztatóján. Demeter Ervin volt titokminiszter egy SZDSZ-es politikus érintettségéről tud. Várhegyi Attila, a Fidesz pártigazgatója az Országgyűlés elnökétől várja, hogy tegyen lépéseket az ellenzék által alkotmányellenesnek tartott Mécs-bizottság működése ellen. A bizottságot Mécs Imre és Tóth Károly politikai ámokfutásának tartja. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke szerint Kövér hazudik. Mécs Imre pedig Kövér stílusát kifogásolja, ezért nem reagál az általa elmondottakra.

Kovács László nem beszélt az SZDSZ-ről

Itthon2002.08.29, 20:37

Nagy port kavart Kovács László MSZP-elnök állítólagos kijelentése, melyben egy balmazújvárosi gyűlésen jelentéktelen pártnak nevezte az SZDSZ-t. A külügyminiszter az [origo]-nak határozottan cáfolta, hogy ilyet mondott volna.

Jelentéktelennek minősítette az SZDSZ-t Kovács

Itthon2002.08.29, 15:22

Jelentéktelen pártnak nevezte Kovács László MSZP-elnök az SZDSZ-t egy balmazújvárosi gyűlésen. A helyi szabad demokraták etikátlannak tartják Kovácsot a kijelentés miatt.

Adatvédelmi biztos a Mécs-bizottság előtt

Itthon2002.08.26, 06:32

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztost hallgatja meg kedden a Mécs-bizottság. Mécs Imre (SZDSZ) elnök az alkotmányos aggályokról kíván kérdéseket intézni az ombudsmanhoz. Szerinte törvényes a volt kormánytagok érintettségének közlése, de nagyobb a súlya, ha az Országgyűlés dönt erről. Tóth Károly (MSZP) továbbra is a nyilvánosság mellett érvel. Az MSZP-frakció vezetése is megtárgyalja kedden az ügyet.

Minden főpolgármester-jelölt a közlekedést fejlesztené először

Itthon2002.08.09, 15:06

Schmitt Pál, a jobboldal által támogatott független főpolgármester-jelölt föld alatti utak építésével, Demszky Gábor, az SZDSZ és Gy. Németh Erzsébet, az MSZP jelöltje a tömegközlekedési hálózat fejlesztésével, elsősorban metróépítéssel javítana a jelenlegi közlekedési helyzeten. A három esélyes jelölt közül Schmitt visz kampányába leginkább új ötleteket. Tervei elsősorban külföldi minták adaptálásából állnak, a két másik jelölt emiatt állítja: velük ellentétben nem ismeri Budapestet.

Mendreczkyre is kiterjesztenék a nyomozást

Itthon2002.08.09, 11:56

Az SZDSZ indokoltnak látja, hogy a hatóságok ne csak Szabó László Zsolt volt tévéelnök tevékenységét vizsgálják, hanem az őt követő Mendreczky Károlyét is. Pető Iván szabad demokrata ügyvivő közölte: Mendreczky több tízmilliós kárt okozott azzal, hogy röviddel a választások előtt 15 vezető szerződését módosította, majd távozni engedte őket őket közös felmondással.

Kilépett az SZDSZ-ből Kis és Hack

Itthon2002.08.09, 15:46

Kilépett az SZDSZ-ből a párt két meghatározó személyisége, Kis János és Hack Péter. Kis, a párt első elnöke azért távozott, mert nem értetett egyet az SZDSZ állásfoglalásával Medgyessy titkosszolgálati múltjával kapcsolatban. Hack egy hosszú folyamat eredményeként azzal magyarázta kilépését, hogy 1996 óta egyre kevesebb dologgal ért egyet a pártban. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke sajnálatosnak, ugyanakkor túlzónak, Gusztos Péter ügyvivő pedig elgondolkodtatónak nevezte a két politikus döntését.

Deutsch kifogásolja a minisztériumi vizsgálatokat

Itthon2002.08.03, 19:31

Deutsch Tamás levelet ír az összes miniszterhez. A Fidesz alelnöke azt akarja megtudni, hogy milyen cégeket bíztak meg külső szakértői vizsgálatokkal. Deutsch úgy vélte, hogy a szakértői vizsgálatok megrendelésének egyik célja az MSZP-hez és az SZDSZ-hez közel álló személyeknek 100 millió forint értékű megbízásokat adni.

Koalíciós vita a parlamenti ülésről

Itthon2002.07.23, 12:45

Az SZDSZ nem támogatja az MSZP kéthetenkénti, A és B munkarend szerinti ülésezési tervét. Az MSZP azt akarja, hogy csak kéthetente szavazzanak az interpellációkról, a napirendről és a törvényekről. Utóbbit az SZDSZ is támogatja, ám ragaszkodik a heti szavazáshoz a napirend és az interpelláció esetében.

Kuncze: 70 millióval távozott az MTV hírigazgatója

Itthon2002.07.16, 12:18

A köztévé hírigazgatója, Csermely Péter 70 millió forintos végkielégítéssel távozott július elején a posztjáról - mondta Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője napirend előtti felszólalásában. Az MTV szóvivője, Kertész Viktória szerint ennek csak a negyede igaz.

MSZP-SZDSZ vita az átvilágítandók köréről

Itthon2002.07.10, 16:11

Egy lényeges vita van az MSZP-vel az úgynevezett ügynöktörvénnyel kapcsolatban: az SZDSZ 1990 óta valamennyi közszereplőre kiterjesztené a hatályát, az MSZP pedig csak a jelenlegiekre - mondta Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke. A javaslatról ősszel tárgyal a parlament.

Mindenki a másik ügynökmúltját vizsgálná először

Itthon2002.07.10, 16:42

Megtartotta első ülését az a SZDSZ kezdeményezésre felállított vizsgálóbizottság, amely a rendszerváltás utáni kormánytagoknak az előző rendszerben vállalt esetleges állambiztonsági szolgálatát vizsgálja. Az első ülés érdemi munka nélkül zajlott, mivel még nem esett át az összes bizottsági tag a "C" típusú átvilágításon.

Újabb vizsgálóbizottságokat javasol az SZDSZ

Itthon2002.07.10, 11:54

Tegnap három újabb vizsgálóbizottság létrehozására tett javaslot az SZDSZ. A három testület a Postabank, az APEH és az MFB-cégek ügyeit vizsgálná. E bizottságok megalakítását már az előző ciklusban is többször javasolták, akkor azonban nem támogatta őket az Országgyűlés.

SZDSZ: Orbán a felelős a rendbontásokért

Itthon2002.07.05, 12:43

Az SZDSZ szerint Orbán Viktor a felelős a csütörtöki hídfoglalásért és tüntetésekért, mert ő bujtotta fel az embereket akciók szervezésére. Fodor Gábor szerint a Fidesz bolsevik típusú párt, mely képtelen elfogadni a választási vereséget, és a lenini tétel szerint hisz abban, hogy ha az ország helyzete romlik, akkor az ellenzék pozíciója javul.

Mádl hallgat a törvénytelen megmozdulásokról

Itthon2002.07.05, 14:37

Csütörtökön megbénult a főváros forgalma egy engedély nélküli hídfoglalástól és az abból kibontakozó tüntetésektől. A törvénytelen megmozdulások miatt az összes párt vezetői megszólaltak, az államfő, noha az SZDSZ elnöke például levélben kérte, hogy vesse be tekintélyét a nyugalom érdekében, egész végig hallgatott.

Deutsch: A kormány felelős a tüntetésért

Itthon2002.07.04, 16:39

Az MSZP-t és az SZDSZ-t terheli a felelősség az Erzsébet hídi tüntetésért, mert a sokakban megfogalmazódott kételyt a választások tisztaságát illetően nem engedték tisztázni - jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz alelnöke, aki elismerte, hogy a megmozdulás törvénytelen.

AZ MDF és az SZDSZ is sajnálja, hogy Pokorni lemondott

Itthon2002.07.03, 17:56

Bőhm András SZDSZ-es képviselő az [origo]-nak azt mondta: nagyon sajnálja, hogy Pokorni Zoltán lemondott elnöki és frakcióvezetői posztjáról, ha valóban csak amiatt távozik, mert édesapja ügynök volt. Az MDF elnöke közölte: megérti Pokorni Zoltán megrendülését, lemondása nem volt szükségszerű, de tisztességesen járt el. Rockenbauer Zoltán fideszes képviselő szerint a pártból senki sem tehetett volna szemrehányást Pokorninak, ha nem válik meg tisztségétől, hiszen személy szerint erkölcsileg kikezdhetetlen.

Az MDF az államfők között is keresné az ügynököket

Itthon2002.07.02, 17:54

Az MDF azt szeretné, ha az SZDSZ által kezdeményezett vizsgálóbizottság tevékenységét kiterjesztenék az országgyűlési képviselők és a köztársasági elnökök múltjának feltárására, illetve az érintetteket beszervezőkére is.

Felcsúti támogatás: jogszerű, de erkölcstelen

Itthon2002.07.02, 12:02

Felcsút és környékének ítélt feltűnően magas összegű céltámogatás miatt interpellált az SZDSZ frakcióvezető-helyettese, Gusztos Péter a belügyminiszternél. Az előző kormány ugyanis egy 3,2 milliárdos és egy 310 millió forintos támogatást ítélt oda az év elején Orbán Viktor akkori miniszterelnök szülőfalujának és a környező öt községnek.

Az SZDSZ a Happy End vécé-ügyét firtatja

Itthon2002.07.02, 13:59

Eörsi Mátyás SZDSZ-es képviselő az [origo] egy korábbi cikke alapján kérdést tett fel Kiss Elemérnek, a Miniszterelnöki Hivatal vezetőjének. Mint beszámoltunk róla, a Happy End Kft. értékének huszonötszöröséért adott bérbe mobilvécéket az Országimázs Központnak.

Horváth Béla pert vesztett az SZDSZ-szel szemben

Itthon2002.07.01, 18:42

Kétmillió forint megfizetésére és az ítélet négy országos napilapban való megjelentetésére kötelezte a bíróság Horváth Béla egykori kisgazda képviselőt, mert megsértette az SZDSZ jó hírnévhez fűződő személyiségi jogait, és hamis látszatot keltett a párt gazdálkodásával kapcsolatban tavalyi kijelentéseivel.

Medgyessy: erősödött az elszántságom

Itthon2002.06.30, 11:52

Medgyessy Péter miniszterelnök vasárnap a Naptévének adott interjújában azt mondta: a múltja miatt őt ért támadások nem ingatták meg, sőt, inkább megerősítették benne az elszántságot, hogy végigvigye programját. Hozzátette: jólesett neki, hogy az SZDSZ döntő többségétől is bizalmat kapott.

Egymás ötleteit használják a pártok

Itthon2002.06.28, 11:11

A parlamenti munka során az SZDSZ alkalmazza leggyakrabban a modern pr-eszközöket, és ők találnak ki leggyakrabban új ötleteket a képviselői munka színesebbé tételére. Módszerüket több párt is átvette, így terjedt el például a szabadtéri sajtótájékoztató, amelyet Tetthely sorozat néven alkalmazott a kampányban az SZDSZ.

Két hét múlva felállnak az ügynök-bizottságok

Itthon2002.06.28, 08:39

A keddi és szerdai ülésnapon kerül a parlament elé az MDF és az SZDSZ által kezdeményezett két vizsgálóbizottság felállítása. Az ellenzéki és a kormánypárti ügynöktörvény javaslatot azonban előreláthatóan nem tárgyalják a nyári ülésszakon.

Őszre csúszik az ügynöktörvény

Itthon2002.06.27, 17:51

A házbizottság döntése alapján a rendkívüli ülésszak július 2-3-i ülésén a házszabálytól való eltéréssel kerül napirendre az SZDSZ, valamint az MDF által kezdeményezett vizsgálóbizottságok felállítása. Az átvilágítási törvény módosítására irányuló kormányzati és ellenzéki javaslatok megtárgyalására a nyári rendkívüli ülésszak alatt nem kerül sor.

Kuncze a koalíció stabilitásáról biztosította Mádlt

Itthon2002.06.27, 12:48

Csütörtökön az SZDSZ elnöke találkozott a köztársasági elnökkel Medgyessy Péter ügye miatt. Kuncze Gábor biztosította az államfőt arról, hogy a koalíció stabil, és hogy nincs alkotmányos válság. A pártelnök szerint az ügyben azoké a felelősség, akik a titkos irattárból kilopott papírokat lobogtatják.

Két ügynöktörvény is készült

Itthon2002.06.25, 08:34

Hétfőn benyújtotta az Országgyűlésnek az MSZP és az SZDSZ az új ügynöktörvény-javaslatot. A javaslat szerint a közszereplőre vonatkozó adatok automatikusan nyilvánosságra kerülnének, a többi irat kutathatóvá válik. Majtényi László korábbi adatvédelmi ombudsman szerint aggályos a törvénymódosítás. A szöveget az új ombudsman is megvizsgálja. A Fidesz ugyancsak elkészült a saját szövegével. E szerint a polgármestereket és a megyei közgyűlési elnököket is át kellene vizsgálni. Az érintetteknek pedig le kell mondaniuk.

Egyházi vezetőket is érintene a kormánypárti ügynöktörvény

Itthon2002.06.25, 16:38

Az egyházi vezetők neveit is nyilvánosságra lehetne hozni az új, a kormánypártok által kidolgozott ügynöktörvény szerint, ha korábban a BM III-as főcsoportfőnökségénél tevékenykedtek. A törvényben érintettek körét egy bizottság állapítaná meg. Az MSZP és az SZDSZ tervezete mellett a Fidesz is benyújtott egy javaslatot.

Vizsgálóbizottságot javasol az SZDSZ

Itthon2002.06.24, 20:22

Az SZDSZ ügyvivői testülete és parlamenti frakciója vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi: a testület a rendszerváltás utáni első, szabadon választott magyar Országgyűlés megalakulását követően kormányzati, politikai szerepet betöltő személyeknek az előző politikai rendszer állambiztonsági tevékenységében való részvétele tényeivel és körülményeivel foglalkozna.

Elszámoltak a pártok a választási pénzekről

Itthon2002.06.21, 07:06

A csütörtöki határidőre valamennyi parlamenti párt számot adott a kampánypénzek felhasználásáról. A hosszú és költséges reklámhadjárat ellenére a pénzügyi elszámolást látszólag olcsón megúszták. Bevallásuk szerint egyaránt a jelöltenként megengedett egymillió forintos kereten belül maradtak, noha korábban súlyos milliárdok röpködtek a köztudatban. Saját közlése szerint 400 millióért kampányolt a Fidesz-MDF és az MSZP, és közel 300 millió forintot mutatott ki ezen a címen az SZDSZ.

Az SZDSZ akarja írni az ügynöktörvényt

Itthon2002.06.20, 13:29

Az SZDSZ azt szeretné, ha az MSZP-vel közösen a két frakció nyújtaná be a parlamentnek az új átvilágítási törvényt. Ezt azzal indokolják, hogy az SZDSZ kezdeményezte korábban többször is a  törvénymódosítást. Az MSZP ugyanakkor felvetette, hogy a kormány terjessze elő a javaslatot.

Az ügynöktörvény története 1990-től 2002-ig

Itthon2002.06.20, 13:56

A rendszerváltás egyik adósságának nevezhető, hogy nem lehet ismerni az előző rendszer besúgóit és titkos ügynökeit, csak néhány esetben, sokszor politikai támadás során derült ki valakiről, hogy a múltjában van takargatnivalója. Jelenleg csak átvilágítás létezik, nyilvános ügynöklista nem. A Medgyessy-ügy hozadékaként úgy tűnik, az MSZP támogatja az SZDSZ régi vágyát, hogy nyilvános lehetnek az ügynöklisták.

Két napig ingott a volt kémelhárító kormányfői széke

Itthon2002.06.20, 15:17

Egy hajszálon múlt, hogy Medgyessy Péternek távoznia kellett a kormányfői posztjáról, amit mindössze három hete foglalt el. Majdem az állásába került, hogy a Magyar Nemzet nyilvánosságra hozta, a kormányfő a rendszerváltás előtt együttműködött a kémelhárítással. Az MSZP koalíciós társa, az SZDSZ két napig ülésezett, míg végül rábólintott, hogy Medgyessy maradhat a posztján.

Koalíciós vita a kormányfő sorsáról

Itthon2002.06.19, 10:24

Az SZDSZ álláspontja szerint konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal le kell váltani Medgyessy Péter miniszterelnököt. Ezzel a módszerrel a koalíciós többség nyolc nap alatt új embert választhat a kormány élére. Az MSZP viszont egyhangúlag kitart Medgyessy mellett. A koalíciós pártok szerdán délelőtt egyeztetnek az ügyben. Az SZDSZ ma reggeli frakcióülésén nem hozott újabb döntést.

Medgyessy marad az MSZP szerint

Itthon2002.06.19, 15:00

Medgyessy Péter 1977 és 1982 között a KGB-től védte a magyar érdekeket - közölte Tóth András titkosszolgálati államtitkár. Gál J. Zoltán kormányszóvivő bejelentette, hogy a koalíció megerősödött az ügyben, mert az MSZP az SZDSZ-szel teljes egyetértésben nyújtja be javaslatát az ügynöklisták nyilvánosságáról. Az MSZP feljelenti a Magyar Nemzetet a szerdai számában megjelent, általuk hamisítottnak nevezett dokumentumok miatt.

Gesztusok az SZDSZ-nek az ügynöklistákról

Itthon2002.06.19, 12:02

Az SZDSZ álláspontját Medgyessy Péter ügyében befolyásolhatja, hogy a kormányfő a szabad demokraták régi igényeit kielégítő javaslattal állt elő. Eszerint megnyitnák a teljes III/III-as ügynöklistát, és megneveznék az azóta közéleti szerepet vállalt III/I-es és II-es kémeket, illetve elhárítókat is.

Medgyessy marad, az SZDSZ mégis támogatja

Itthon2002.06.19, 17:38

Az SZDSZ frakciója többségi szavazással úgy döntött, hogy mégsem vonja meg a bizalmat Medgyessy Péter miniszterelnöktől. A döntés a jelenlegi helyzetnek szól, ha újabb dokumentumok kerülnének elő, az új helyzetet jelent - mondta Kuncze Gábor pártelnök. Úgy vélte, Medgyessynek meg kell követnie a választókat, mert nem tájékoztatta őket titkosszolgálati múltjáról. Az SZDSZ bizalmáért cserébe az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalát kéri.

Az MSZP szerint meg tudnak egyezni az SZDSZ-szel

Itthon2002.06.19, 11:27

Az MSZP frakcióvezetője szerint azután, hogy Medgyessy az Országgyűlésben nyíltan beszélt kémelhárító tevékenységéről és támogatja a III/III-as ügynöklisták megnyitását, teljesültek az SZDSZ feltételei, és meg tudnak egyezni a folytatásról.

Az MSZP szerint a koalíció megerősödött

Itthon2002.06.19, 17:17

Medgyessy Péter 1977 és 1982 között a KGB-től védte a magyar érdekeket - közölte Tóth András titkosszolgálati államtitkár. Gál J. Zoltán kormányszóvivő bejelentette, hogy a koalíció megerősödött az ügyben, mert az MSZP az SZDSZ-szel teljes egyetértésben nyújtja be javaslatát az ügynöklisták nyilvánosságáról. Az MSZP feljelenti a Magyar Nemzetet a szerdai számában megjelent, általuk hamisítottnak nevezett dokumentumok miatt.

Gesztusok az SZDSZ-nek az ügynöklistákról

Itthon2002.06.19, 20:21

Az SZDSZ álláspontját Medgyessy Péter ügyében befolyásolhatta, hogy a kormányfő a szabad demokraták régi igényeit kielégítő javaslattal állt elő. Eszerint megnyitnák a teljes III/III-as ügynöklistát, és megneveznék az azóta közéleti szerepet vállalt III/I-es és II-es kémeket, illetve elhárítókat is.

Koalíciós vita a kormányfő sorsáról

Itthon2002.06.19, 08:48

Az SZDSZ álláspontja szerint konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal le kell váltani Medgyessy Péter miniszterelnököt. Ezzel a módszerrel a koalíciós többség nyolc nap alatt új embert választhat a kormány élére. Az MSZP viszont egyhangúlag kitart Medgyessy mellett. A koalíciós pártok szerdán délelőtt egyeztetnek az ügyben. Az SZDSZ ma reggeli frakcióülésén nem hozott újabb döntést.

Az MSZP szerint meg tudnak egyezni az SZDSZ-szel

Itthon2002.06.19, 15:51

Az MSZP frakcióvezetője szerint azután, hogy Medgyessy az Országgyűlésben nyíltan beszélt kémelhárító tevékenységéről és támogatja a III/III-as ügynöklisták megnyitását, teljesültek az SZDSZ feltételei, és meg tudnak egyezni a folytatásról.

Az MSZP Medgyessy mellett, az SZDSZ Medgyessy ellen

Itthon2002.06.18, 22:14

Rendkívüli ülést tartott az SZDSZ és az MSZP frakciója kedd este, miután kiderült, Medgyessy a hetvenes években együttműködött a kémelhárítással. Az [origo] SZDSZ-es forrásokból úgy értesült, hogy a frakció többsége Medgyessy lemondását tartaná helyesnek. A szabad demokraták azt támogatnák, ha Kovács László, az MSZP elnöke lenne a kormányfő. Az MSZP frakciója viszont egyhangúan bizalmat szavazott a kormányfőnek. Kovács László közölte: szerda délig meghozzák a végső döntést. Medgyessy Péter kormányfő az RTL Klubnak azt mondta, ha a bizalom megrendül iránta, kész lemondani.

Medgyessy: ha nincs bizalom, lemondok

Itthon2002.06.18, 19:25

Rendkívüli ülést tart az SZDSZ és az MSZP ma este, miután kiderült, Medgyessy a hetvenes években együttműködött a kémelhárítssal. Jelenleg Medgyessy Péter és Kovács László, az MSZP elnöke az SZDSZ ülésén vesz részt. Medgyessy Péter kormányfő az RTL Klubnak azt mondta, ha a bizalom megrendül iránta, kész lemondani. Egyelőre azonban úgy véli, megvan a háttere a további kormányzásra. A miniszterelnök kedden délután kiadott közleményében elismerte, hogy együttműködött a a kémelhárítással, de tagadta, hogy ügynök lett volna és titkosrendőr.

Csak az SZDSZ akar vizsgálóbizottságokat

Itthon2002.06.14, 15:30

Az SZDSZ még a nyári törvényhozási szünet előtt megalakítaná az általuk kezdeményezett három parlamenti vizsgálóbizottságot. Az MSZP is felülvizsgálja korábbi javaslatait, ám inkább a nyomozókra bízná a vizsgálatokat. Az MDF és a Fidesz meglepőnek tartja az SZDSZ törekvését, mivel vizsgálóbizottságokat általában az ellenzék szorgalmazza.

Lomnici a legesélyesebb a Legfelsőbb Bíróság élére

Itthon2002.06.12, 14:23

A Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára a mostani elnök Solt Pálon, és helyettesén, Lomnici Zoltánon kívül a szocialisták felvetették Zanathy János nevét is. Az MSZP mindhárom jelöltet támogatná, az MDF és az SZDSZ azonban inkább Solt és Lomnici mellett áll ki. A Fidesz elnöke nem említett neveket, de kijelentette: van olyan személy, akiben meg tudnak egyezni a pártok. Az [origo] úgy tudja, hogy a posztra Lomnici Zoltán a legesélyesebb.

Először van egyetértés a médiatörvényről

Itthon2002.06.12, 14:48

A médiatörvény jogharmonizációs módosítását célzó, három fideszes képviselő által benyújtott önálló indítvány szerdán megkezdődött általános vitájában egyetértés látszik kialakulni a kormánypártok és az ellenzék között. Bár az MSZP és az SZDSZ jelezte, hogy több módosító javaslatot is benyújtanak, a törvényjavaslat alapvető pontjait elfogadnák.

Vitáznak a pártok az őszi választásokról

Itthon2002.06.12, 13:37

Az MSZP és az SZDSZ október első felére, a Fidesz és az MDF viszont a hónap végére tenné az őszi önkormányzati választásokat. A szocialisták a közeli ünnepeket kerülnék el, a két ellenzéki párt azonban a nyári szabadságot félti a korai előkészületektől. Az SZDSZ szerint azért lenne jó a korábbi időpont, hogy az új testületek felkészülhessenek a 2003-as költségvetés elkészítésére. A pártok vezetői Mádl Ferenc köztársasági elnökel egyeztettek szerdán.

Az SZDSZ három vizsgálóbizottságot kezdeményez

Itthon2002.06.11, 20:09

Az SZDSZ három parlamenti vizsgálóbizottság felállítására fog javaslatot tenni az Országgyűlésben - nyilatkozta Kuncze Gábor.

Kuncze Mikes Kelemenhez hasonlította Orbánt

Itthon2002.06.11, 12:37

Mikes Kelemenéhez hasonlította Orbán Viktor leveleinek mennyiségét az SZDSZ elnöke, aki a volt kormányfő polgári körökhöz intézett levelére reagált. Kuncze Gábor napirend előtti felszólalásában főleg azt kifogásolta, hogy Orbán a választásokkal kapcsolatos kételyekről ír, és a szavazatok újraszámolását szorgalmazza.

Az MSZP-n bukhat el a Városháza-projekt kivizsgálása

Itthon2002.06.06, 16:23

Bizottság felállítását kezdeményezi a fővárosi Fidesz-MDF-MKDSZ-frakció, hogy kivizsgálják a Városháza-projekt költségvetését. Az évek óta húzódó, még el sem kezdődött beruházás előkészítésére eddig másfél milliárd forintot költöttek, de a múlt héten az SZDSZ javaslatára elvetették a megvalósítást. A fővárosi ellenzék számít a szocialisták csatlakozására, azonban Gy. Németh Erzsébet frakcióvezető az [origo]-nak azt nyilatkozta, hogy csak szakmailag megalapozott kezdeményezést támogatnak.

ASZSZ - SZDSZ párbeszéd kezdődött

Itthon2002.06.06, 19:42

Megbeszélést tartott Kuncze Gábor, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) elnöke és Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) elnöke csütörtökön Budapesten, amelyen rendszeres dialógusról is határoztak.

Lerobbant állapotban van több iskola

Itthon2002.06.04, 06:34

Omlik a vakolat, balesetveszélyesek az ajtók, ablakok - egyebek között ezt állapította meg a tisztiorvosi szolgálat két budapesti iskola ellenőrzésekor. A fővárosi önkormányzat elismeri a hibákat, sőt azt is, hogy a két intézményben tapasztaltak nem egyediek. A városvezetés szerint legalább 5 milliárd kellene a szükséges munkákhoz. Az SZDSZ szerint intézkedni kell több egészségügyi intézmény védelmében is.

Győri Béla: Pártok támadják a Pannont

Itthon2002.05.30, 17:17

Győri Béla szerint a Pannon Rádió ellen indított támadásban Gidófalvi Attila mint ügyvezető igazgató csak mellékszereplő, alapvető befolyásolási lehetőséggel politikai pártok és azokkal kapcsolatban lévő gazdasági erők rendelkeznek. Győri szerint az MSZP, az SZDSZ vagy a Fidesz áll a támadás mögött.

21 millióért vett szoláriumbérletet a MeH

Itthon2002.05.30, 14:13

A Miniszterelnöki Hivatal számára 21 millió forintért vásároltak szoláriumbérletet az utóbbi hónapokban - közölte Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke. Szerinte a leköszönő Orbán-kormány összesen 150 milliárddal lépte túl saját, kétéves költségvetését. Ennek ellenére az MSZP és az SZDSZ betartja korábbi ígéreteit.

Három százalékkal vezet az MSZP a Tárkinál

Itthon2002.05.30, 18:02

A Tárki májusi felmérése szerint az MSZP támogatottsága 47, míg a Fideszé 44 százalék a biztos szavazók körében. Az intézet szerint az összes többi párt támogatottsága a parlamenti küszöb alatti, az SZDSZ is csak 4 százalékon áll. Budapesten az MSZP, vidéken a Fidesz vezet jelentősen.

Aláírták az MSZP-SZDSZ koalíciós megállapodást

Itthon2002.05.27, 08:48

Aláírták az MSZP és az SZDSZ vezetői a két párt közti koalíciós megállapodást vasárnap a Magyar Tudományos Akadémia épületében.

Aláírták az MSZP-SZDSZ koalíciós megállapodást

Itthon2002.05.26, 16:24

Aláírták az MSZP és az SZDSZ vezetői a két párt közti koalíciós megállapodást vasárnap a Magyar Tudományos Akadémia épületében.

SZDSZ: felhatalmazás a koalícióra

Itthon2002.05.26, 15:08

A Szabad Demokraták Szövetségének küldöttgyűlése megszavazta azt a határozati javaslatot, hogy a párt kössön koalíciós megállapodást az MSZP-vel. Az MSZP és SZDSZ vezetői ma 16 órakor írják alá a koalíciós megállapodást.

Az MSZP és az SZDSZ koalíciós megállapodása

Itthon2002.05.26, 19:45

A Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége a magyarországi szociáldemokrácia és a magyarországi liberalizmus pártjai, a széles nemzeti összefogásra építve koalícióra lépnek, és a nemzet sorsa iránt érzett felelősségtől vezérelve, a stabil kormányzás érdekét szem előtt tartva közös kormányt alakítanak.

Ma írják alá a koalíciós megállapodást

Itthon2002.05.26, 10:44

Ma 16 órakor írják alá az MSZP és SZDSZ vezetői a koalíciós megállapodást. Az aláírást megelőzi az SZDSZ küldöttgyűlése, ahol hivatalosan döntenek a koalíciókötésről. Pető Iván ügyvivő közölte: nem lehet kétséges, hogy a küldöttgyűlés felhatalmazza az SZDSZ-t a koalíció megkötésére.

Az MSZP és az SZDSZ koalíciós megállapodása

Itthon2002.05.26, 19:45

A Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége a magyarországi szociáldemokrácia és a magyarországi liberalizmus pártjai, a széles nemzeti összefogásra építve koalícióra lépnek, és a nemzet sorsa iránt érzett felelősségtől vezérelve, a stabil kormányzás érdekét szem előtt tartva közös kormányt alakítanak.

SZDSZ: felhatalmazás a koalícióra

Itthon2002.05.26, 14:10

A Szabad Demokraták Szövetségének küldöttgyűlése megszavazta azt a határozati javaslatot, hogy a párt kössön koalíciós megállapodást az MSZP-vel. Az MSZP és SZDSZ vezetői ma 16 órakor írják alá a koalíciós megállapodást.

Ma írják alá a koalíciós megállapodást

Itthon2002.05.26, 10:45

Ma 16 órakor írják alá az MSZP és SZDSZ vezetői a koalíciós megállapodást. Az aláírást megelőzi az SZDSZ küldöttgyűlése, ahol hivatalosan döntenek a koalíciókötésről. Pető Iván ügyvivő közölte: nem lehet kétséges, hogy a küldöttgyűlés felhatalmazza az SZDSZ-t a koalíció megkötésére.

Újraosztják a pártpénzeket

Itthon2002.05.23, 09:06

A kormány szerdai döntése értelmében jelentősen megemelik a a Fidesz, az MSZP, az MDF és a Centrum Párt költségvetési támogatását. Kevesebb pénzt kap az FKGP, az SZDSZ, a MIÉP, a Munkáspárt, a KDNP és az MDNP.

Meghallgatás a közmédia pénzeiről

Itthon2002.05.23, 06:59

Az MSZP és az SZDSZ az elmúlt négy év korrupciógyanús ügyeinek kivizsgálásához máris hozzálátott. Elsőként a közmédiák kurátorainak két héten belüli meghallgatását tűzték ki tegnap az Országgyűlés költségvetési bizottságában. Összesen 14 milliárdra vállalt készfizető kezességet a kormány a Magyar Televízió és a Magyar Rádió működésének finanszírozásához.

Teljes a kormánynévsor

Itthon2002.05.16, 14:20

Döntött az SZDSZ a miniszterjelöltjeiről. Kovács Kálmán informatikai, Csillag István gazdasági és közlekedési, Kóródi Mária környezetvédelmi és vízügyi, Magyar Bálint pedig oktatási miniszter lesz.

Teljes a kormánynévsor

Itthon2002.05.16, 16:41

Döntött az SZDSZ a miniszterjelöltjeiről. Kovács Kálmán informatikai, Csillag István gazdasági és közlekedési, Kóródi Mária környezetvédelmi és vízügyi, Magyar Bálint pedig oktatási miniszter lesz.

Ismerje meg az új kormány tagjait!

Itthon2002.05.15, 17:27

Mádl Ferenc köztársasági elnök ma az MSZP-t és az SZDSZ-t kérte fel kormányalakításra. A két párt korábban azt ígérte, május végére megalakul az új kabinet. A miniszterelnök és 15 miniszter alkotja a kormányt. Ismerje meg, hogy kik irányítják az országot a következő négy évben!

Megalakult az új Országgyűlés

Itthon2002.05.15, 23:43

Letették hivatali esküjüket az új Országgyűlés képviselői. Az ülést Mádl Ferenc köztársasági elnök nyitotta meg. Mádl Ferenc kijelentette, Medgyessy Pétert, az MSZP és az SZDSZ miniszterelnök-jelöltjét bízza ma meg az új kormány megalakításával. Orbán Viktor miniszterelnök leköszönő beszédében sok erőt és bölcsességet kívánt az új kormánynak. Mádl felkérése után Medgyessy közölte nem erőből akar politizálni, tiszta nyugodt és kiszámítható Magyarországot akar.

Ma osztják el a pártok a bizottsági helyeket

Itthon2002.05.14, 10:33

Miután hétfőn aláírták a frakcióvezetők a négypárti megállapodást a bizottságokról, kedden valamennyi párt frakcióülésén dönt a bizottságokba delegált tagokról. Az SZDSZ várhatóan dönt a miniszterekről is.

Rendezvények május elsején

Itthon2002.05.01, 12:04

Az MSZP és a Munkáspárt - egymástól függetlenül - a Városligetben, az SZDSZ és a MIÉP pedig az óbudai Hajógyári-sziget két különböző helyszínén tart majálist. A Fidesz és az MDF nem szervez rendezvényt május elsejére.

Nem kapták meg a kártérítést a ciánszennyezés károsultjai

Itthon2002.02.07, 13:33

A ciánszennyeződés károsultjai még a mai napig nem kaptak kártérítést - hangzott el azon a találkozón, amelyet a Tisza-tavai károsultak tartottak csütörtökön Poroszlón. "A 2000-ben lezajlott ciánszennyeződés hatására az idegenforgalom elmaradt, és elmaradt az a támogatás is, amit a tragédia után a kormány ígért a károsult vállalkozók kisegítésére" - közölte Zsebe Zsolt, a Tisza-tó menti Újlőrincfalván élő vállalkozó, az SZDSZ országgyűlési képviselőjelöltje.

Az MSZP nem támogatja a rendkívüli ülést

Itthon2002.01.11, 16:50

Az MSZP országgyűlési képviselőcsoportjának vezetése nem támogatja az SZDSZ frakcióvezetőjének pénteki javaslatát a parlament rendkívüli plenáris ülésének januári összehívására a kedvezménytörvény módosítása ügyében, mert nem látja annak értelmét.

Országértékelő beszéd a kormányértékelés után

Itthon2002.01.08, 18:19

Az ellenzéki pártokat váratlanul érte a miniszterelnök Vigadóbeli beszédére szóló meghívás. Az SZDSZ előtte, január 24-én kormányértékelő beszédet tart, amelyre nem hívja meg Orbán Viktort. A MIÉP kíváncsian várja a miniszterelnök értékelését, ám nem ragaszkodnak a személyes megjelenéshez.

Már az EU ügyén is vitatkoznak a pártok

Itthon2002.01.08, 17:24

Kisstílűnek nevezte az MSZP és az SZDSZ politikáját a Fidesz frakcióvezetője, mert a két ellenzéki párt hétfőn nem támogatta az EU-s csatlakozással kapcsolatos egyetértési nyilatkozatot. Az SZDSZ szerint az irat szinte teljesen ugyanaz, mint amit egy éve már aláírtak, új elemet nem tartalmaz. A nyilatkozat csak arra jó, hogy a miniszterelnök szerintük óriási baklövéséről, amit a román munkavállalókkal kapcsolatban követett el, elterelje a figyelmet - állítják.

223 millió a Széchenyi-terv reklámozására

Itthon2002.01.07, 09:21

Tóth István Zoltán az Országimázs Központtal (OK) vezetője most válaszolt az SZDSZ ügyvivőjének novemberben feltett kérdésére. Pető Iván azt kérdezte Stumpf Istvánt kancelláriaminisztertől, hogy mennyit költöttek a "Jó kezekben az ország" című kampányra.

Az SZDSZ a küszöbbel versenyez, de az MSZP-vel kormányra is kerülhet

Itthon2002.01.04, 15:19

A Szabad Demokraták Szövetsége a rendszerváltás idején az MDF mellett a legnagyobb párt volt. Mindkét nagy rendszerváltó szervezet jelentősen meggyengült az elmúlt tíz évben. Az SZDSZ egyre gyengébb eredményeket ért el a választásokon, és 1994-98-as kormányzati szerepe különösen rosszat tett népszerűségének. A párt saját meghatározása alapján liberális elkötelezettségű, és különösen érzékeny az emberi jogokkal kapcsolatos problémák iránt. Bár a gazdaság liberalizációja mellett van, támogatja az állam szociális szerepvállalását is. Az SZDSZ-t ellenfelei sokszor támadják túlzott kozmopolitizmussal, jobboldali politikusok nemegyszer haazaárulónak ...

Feljelentéskiegészítés az SZDSZ-ügyben

Itthon2002.01.02, 13:14

Mind az Országos Rendőr-főkapitányság, mind pedig a Budapesti Rendőr-főkapitányság meghosszabbította a feljelentéskiegészítést, hogy eldöntsék, alapos-e a gyanú ahhoz, hogy elrendeljék a nyomozást az SZDSZ ellen. Horváth Béla kisgazda képviselő szerint az ellenzéki párt mérleghamisítást követett el, és megsértette a párttörvényt, a Mérleg utcai székház eladásakor pedig megsarcolta a fővárosi önkormányzatot. A rendőrség két részre bontotta az ügyet, a székház-ügyet ingatlanszakértők és revizorok vizsgálják.

A parlament összehívását fontolgatja az SZDSZ

Itthon2002.01.02, 15:44

Amennyiben a kormány nem reagál az SZDSZ státustörvénnyel kapcsolatos felvetéseire, az ellenzéki párt az Országgyűlés rendkívüli összehívását kezdeményezi.

Horn: Románia legyőzte a magyar kormányt

Itthon2001.12.28, 13:05

Nem képviselte Magyarország érdekeit az Orbán-kormány, amikor megkötette Bukaresttel azt a megállapodást, amelynek révén bármely román állampolgár munkát vállalhat Magyarországon évente három hónapra - jelentette ki Horn Gyula exminiszterelnök. Az SZDSZ felmérése szerint 1,2 millió olyan magyar munkahelyet veszélyeztethet az Orbán-Nastase megállapodás, ahol nincs szükség különösebb szak- és nyelvtudásra.

Összehívják a külügyi bizottságot a román-magyar egyezség miatt

Itthon2001.12.27, 14:57

Élesen bírálta a román és a magyar miniszterelnök által aláírt egyetértési nyilatkozat az MSZP és az SZDSZ. Szent-Iványi István, a testület szabad demokrata elnöke összehívta az Országgyűlés Külügyi Bizottságának rendkívüli ülését január 11-re. A szocialisták szerint több százezer magyar állampolgár munkahelye kerülhet veszélybe a nyilatkozat miatt. A megállapodás ugyanis lehetővé tenné, hogy román állampolgárok a jelenleginél lényegesen több lehetőséget kapjanak magyarországi munkavállalásra.

Tiltakozások a főügyész leváltása miatt

Itthon2001.12.26, 18:33

Az MSZP, az SZDSZ és a Centrum párt is tiltakozott Hegedűs András, a Budaörsi Városi Ügyészség vezetőjének leváltása miatt. A pártok egyhangúan figyelmeztettek, hogy veszélyben az igazságszolgál-tatás függetlensége. Hegedűst egy múlt heti nyilatkozat aláírása után váltották le.

Rigler visszalép az üzlettől

Itthon2001.12.19, 13:30

Az Országgyűlés nem állapított meg összeférhetetlenséget az ügyében, ám Rigler Zoltán fideszes országgyűlés képvielő visszalép az Alba Régia építőipari vállalat megvásárlásától. Az SZDSZ azonban ennek ellenére újabb vizsgálatot sürget.

Újabb vizsgálat Rigler ellen

Itthon2001.12.18, 06:50

Vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás lefolytatását kéri a parlament elnökétől Rigler Zoltánnal (Fidesz) szemben Világosi Gábor (SZDSZ). A képviselő Áder Jánosnak írt levelében ezt azzal indokolja: Rigler nem tett eleget a képviselők jogállásáról szóló törvényben szereplő azon kötelezettségének, hogy vagyonnyilatkozatában feltüntesse gazdasági érdekeltségei között a Riegler Építőipari és Szolgáltató Kft.-ben fennálló 100%-os érdekeltségét, valamint minden ezzel összefüggő adatot.

Az MSZP és az SZDSZ nemmel szavaz az OVB-jelöltekre

Itthon2001.12.17, 16:42

Az Országos Választási Bizottsági (OVB) új tagjairól is szavaz a parlament kedden. Az MSZP és az SZDSZ nemmel fog szavazni a jelöltekre, mivel szerintük politikailag nem semlegesek.

Április 7-én és 21-én lesznek a választások

Itthon2001.12.13, 17:19

A választások első fordulója április 7-én lesz - jelentette be Mádl Ferenc köztársasági elnök. A második két héttel később, 21-én lesz. Ezt az időpontot javasolta a Fidesz, az MDF, az FKGP, a MIÉP és a Munkáspárt, az SZDSZ egy héttel későbbi időpontot látott jónak, a szocialisták pedig májust javasolták. Az első forduló egy héttel lesz húsvét után.

Csak kisebb szabálytalanságokat talált a pártoknál az ÁSZ

Itthon2001.12.13, 17:12

Az Állami Számvevőszék a kisgazdapárt, a MIÉP, az MSZP és az SZDSZ 1999-2000-es gazdálkodását vizsgálta meg. Súlyosabb törvénytelenségeket nem, csak kisebb szabálytalanságokat találtak.

Erős ország, erős imázs - vitanap a parlamentben

Itthon2001.12.12, 15:10

A kormány az Országimázs Központon keresztül hazudik a polgárainak, a polgárok pénzén - mondta Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke az imázsközpont tevékenysége miatt kezdeményezett parlamenti vitanapon. Minden erős ország erős imázzsal rendelkezik - idézett egy neves marketing szakembert Stumpf István kancelláriaminiszter. Az Országimázs Központ "A tett első, a szó második" címmel külön kiadványt jelentetett meg a vitanapra. A füzetet a Happy End készítette.

Áprilisi választást javasol a többség

Itthon2001.12.12, 11:47

A Fidesz, az MDF, az FKGP és az SZDSZ áprilisi, míg az MSZP májusi választást javasolt a köztársasági elnöknél tartott hatpárti egyeztetésen. A MIÉP nem jelent meg a találkozón.

Kétkulcsos adórendszert vezetne be az SZDSZ

Itthon2001.12.08, 18:13

Egyelőre 8-10 választókörzetben nincs döntés a képviselőjelölt személyéről - mondta az [origo]-nak Béki Gabriella, az SZDSZ Országos Tanácsának elnöke a testület szombati ülése után. Kuncze Gábor pártelnök közölte: kormányra kerülésük esetén kétkulcsos adórendszert vezetnének be, amelyben a havi bruttó 200 ezer forintnál kevesebbet keresők 18 százalékos jövedelemadót fizetnének.

Felmentették Veért

Itthon2001.12.07, 09:08

Néhány nappal azután, hogy kiderült, Veér András, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet főigazgatója, az SZDSZ színeiben indul a választásokon, az egészségügyi miniszter felmentette az intézet vezető pozíciójából.

Panaszolnak és kérdeznek a szabad demokraták

Itthon2001.12.07, 07:04

Az SZDSZ sem a Magyar Televízió gazdálkodásával, sem a Schlecht Csaba ügyében folytatott nyomozás eredményével nem elégedett. Ezért mindkét ügyben a legfőbb ügyészhez fordultak. Arra is választ várnak még, hogy mennyit költenek a "Jó kezekben az ország" címen futó reklámokra.