Zanathy János

címke rss

Nem nevez ki Sólyom főbíróhelyettest

Sólyom László államfő nem nevezi ki a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesének Zanathy Jánost, akit a hamarosan nyugdíjba vonuló jelenlegi főbíróhelyettes javasolt utódjaként a posztra. Sólyom azért döntött így, mert szerinte a posztra csak a Legfelsőbb Bíróság elnöke tehetne javaslatot, főbíró pedig tavaly június óta nincs.

Lomnici a legesélyesebb a Legfelsőbb Bíróság élére

Itthon2002.06.12, 14:23

A Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára a mostani elnök Solt Pálon, és helyettesén, Lomnici Zoltánon kívül a szocialisták felvetették Zanathy János nevét is. Az MSZP mindhárom jelöltet támogatná, az MDF és az SZDSZ azonban inkább Solt és Lomnici mellett áll ki. A Fidesz elnöke nem említett neveket, de kijelentette: van olyan személy, akiben meg tudnak egyezni a pártok. Az [origo] úgy tudja, hogy a posztra Lomnici Zoltán a legesélyesebb.

Vagyonnyilatkozatot tesznek a bírák és családtagjaik

Itthon2001.09.14, 07:33

Október végéig közel 14 ezer vagyonnyilatkozat leadásával számol az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, amelynek előző napi üléséről Zanathy János, hivatalvezető tájékoztatta a sajtót. A testület pályázatot ír kí 13 megyei bíróság elnöki posztra.

Előző
  • 1
Következő