szabályozás

címke rss

Európa erejét bizonygatják a csúcsvezetők

Archívum2008.01.30, 15:37

A négy legnagyobb európai gazdaság vezetői kedden várhatóan közös nyilatkozatban intik nyugalomra a piacokat, hangsúlyozva, hogy Európa pozíciói továbbra is stabilak, emellett valószínűleg nagyobb átláthatóságot kérnek a bankoktól és a hitelminősítő intézményektől. A találkozó hallgatólagos üzenete a Guardian szerint az is, hogy a zavart elsősorban az egyesült államokbeli szabályozási és költségvetési kontroll gyengesége idézte elő.

A cégek egy része diszkriminálja a dohányosokat

Archívum2008.01.25, 23:03

Nem romlik, de nem is javul a munkaadók hozzáállása a dohányzás munkahelyi szabályozásában. Évek óta 5 millió forint körüli bírságot szab ki az állami hatóság. A munkaerő-felvételnél még előfordul, hogy a cég kifejezetten nemdohányzó munkatársat keres. A füstölés miatti elutasítás tiltott diszkrimináció. Vannak azonban finom trükkök.

Víztározós erőmű épülhet a Zemplénben

Archívum2008.01.21, 07:28

Mégis épülhet belátható időn belül szivattyús tározós erőmű Magyarországon, így megoldódhatna a villamosenergia-rendszer szabályozási problémája, vagyis például nem kellene korlátozni a szélerőművek építését sem. Az erőművet a Zempléni-hegység déli részén tervezik felépíteni.

Apró változások az áramszolgáltatásban

Archívum2008.01.04, 15:13

A január elsején hatályba lépett szabályozás értelmében a villamosenergia-ipari egyetemes szolgáltatók a korábbi szisztéma szerint, a közüzemi szolgáltatók jogutódjaként látják el a lakosságot és a nagyon kis fogyasztókat, új lehetőséget biztosítva egyebek között egy új árszabás, az A2 igénybevételére.

Kiszorulnak a francia bárokból is a cigizők

Archívum2008.01.02, 15:02

Az év első napjától tilos a dohányzás a francia vendéglátóipari egységekben. Németországban részleges tilalmat vezettek be, ott sokan tiltakoznak, míg a franciák belenyugszanak az új szabályozásba - írja a BBC. A portugáloknál ez a tilalom ugyanakkor továbbra is csak részleges marad.

Szívességből nem dolgozhat ismerős magánépítkezésen

Archívum2008.01.02, 09:02

Szigorúbban ellenőrzik az idén a magánépítkezéseket és az ott dolgozókat. "Ingyen" vagy szívességből ugyanis csak a hivatalos szabályozás szerinti közvetlen hozzátartozó segédkezhet. Mindenki másnak - például a szomszédnak vagy ismerősnek - valamilyen hivatalos papírral - szerződéssel, alkalmi munkavállalói könyvvel kell rendelkeznie - írja a Népszava.

Netről nem érhetők el a mentők

Archívum2007.12.18, 10:44

Koalícióra léptek az internetes telefóniában érdekelt cégek: most azt próbálják elérni az EU-nál, hogy ne kelljen kötelezően biztosítaniuk azt, hogy rendszereikből segélyhívó számokat is díjmentesen lehessen hívni.

A MÁV hétmilliárd forintot kasszíroz a kormányzati negyed telkéért

Archívum2007.12.03, 12:07

A MÁV több mint hétmilliárd forintért adta el a leendő kormányzati negyed területétnek egy részét a kincstárnak. A tervek szerint helyén marad a Nyugati pályaudvar, csak kevesebb vágányon közlekednek majd a vonatok és az Eiffel-csarnokon túl lehet majd fel-, illetve leszállni. Az új kormányzati negyedben a épületegyüttes megvalósításához szükséges mélyépítési munkák januárban kezdődnek. Az épület átadásának tervezett 2009. május 31-i időpontja azonban pár hónappal csúszik a fővárosi szabályozási keretterv megvitatásának elhúzódása miatt.

Megszűnik a Cégközlöny monopóliuma

Archívum2008.01.14, 14:10

Szeptembertől lehetővé teszi a cégtörvény, hogy a cégek a Cégközlöny helyett saját honlapjukon tegyék közzé kötelező közleményeiket. A honlap tartalmi követelményeit összefoglaló jogszabály azonban csak novemberben jelent meg. Ugyanígy járt a cégek ügyvédi irodákba településének szabályozása is.

Öt éve jól jött volna a közpénzügyi szabály

Archívum2007.11.28, 12:45

Ha a most alakuló közpénzügyi szabályozást már 2002-től alkalmazták volna, az akár 40 százalékkal is csökkenthette volna az eladósodottság mértékét - mondta el Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke.

Csehországban is drágul az áram

Archívum2007.11.27, 07:25

A cseh háztartások átlagosan közel 10 százalékkal fognak többet költeni elektromos áramra 2008-ban, mint az idén - közölte az ország energiapiacának szabályozásáért felelős hivatal (ERU).

Fővárosi nem a kormányzati negyedre

Archívum2007.11.15, 08:00

A Fővárosi Közgyűlés városfejlesztési bizottsága szerdán nem fogadta el a kormányzati negyed építéséről rendelkező szabályozási kerettervet - írta a Napi Online.

Uni�s vizsg�lat indul a "lex Mol" miatt

Archívum2007.11.13, 19:05

Az Eur�pai Bizotts�g kedden k�z�lte, hogy vizsg�latnak veti al� a k�zell�t�s biztons�g�nak szempontj�b�l k�l�n�sen fontos v�llalatokr�l sz�l� magyar szab�lyoz�sok k�zelm�ltbeli m�dos�t�s�t, a "lex Molt", mert agg�dik, hogy az esetleg m�lt�nytalan korl�toz�sokat tartalmaz a t�ke szabad mozg�s�val kapcsolatban.

Csak értékalapú ingatlanadó lett a végleges csomagban

Archívum2007.11.12, 20:06

Elfogadta hétfőn este a Parlament a jövő évi adómódosításokat. A változások inkább a cégeket érintik, mivel a jövedelmek adóztatásában nincsenek lényeges változások. A legnagyobb módosítás az új áfa-törvény megalkotása jelenti. A magánszemélyeket így leginkább az ingatlanokkal kapcsolatos szabályozások érintik, az értékalapú ingatlanadó sorsa például az utolsó napon dőlt el.

Még két hónapig ingyenesek a múzeumok

Archívum2007.11.10, 13:51

Két hónapunk maradt arra, hogy felkeressük az ingyenes hazai múzeumokat, ugyanis egy január 1-jétől életbe lépő új szabályozás szerint megszűnik az állami múzeumok állandó kiállításainak ingyenessége, ugyanakkor számos kedvezmény lép életbe, vagy változatlan marad.

Csúszik az otthon szülés szabályozása

Archívum2007.11.09, 15:16

A múlt héten még erre a hétre ígérte az Egészségügyi Minisztérium, hogy előáll az otthon szüléssel kapcsolatos szabályozás javaslatával, most viszont azt mondják, csak a jövő hét végére készülnek el a tervezettel. Utána újabb egyeztetésre hívják a témában megszólaló szervezeteket, a végleges szabályozás csak ezt követően készülhet el.

Még jó ideig kihalt marad a Duna-part

Archívum2007.11.13, 10:46

Többek között a rigorózus fővárosi rendeletek miatt olyan kevés az állóhajó a Duna budapesti partszakaszán, jóllehet évek óta várospolitikai közhelysztár a vízparti élet felpezsdítése, a Duna bekapcsolása Budapest vérkeringésébe. Remény azért van, a szabályozást ugyanis éppen újragondolni készülnek.

Szabályozásra várnak a taxisok

Archívum2007.11.08, 15:36

Hiányzik a taxis szakma átfogó szabályozása, és ez hátráltatja a piac hatékony működését - hangzott el a magántaxizás huszonöt éves évfordulóján tartott sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten. Sipeki József, a BKIK taxis szakmai kollégiumának elnöke közölte: szeretnék elérni, hogy a taxizás OKJ-s szakma legyen, a tevékenység a területi önkormányzatok felügyelete alá tartozzon.

Nem csökken a turizmus támogatása

Archívum2007.11.07, 15:12

Hosszas egyezkedést követően célegyenesbe fordult az idegenforgalom törvényi szintű szabályozásának megvalósulása. A több mint egyéves farigcsálás után az Országgyűlés általi elfogadás küszöbére érkezett turisztikai törvény végre pontosan meghatározza, hogy mi is tartozik az idegenforgalom körébe. A költségvetési támogatások ügyében mindazonáltal nem történt áttörés: ami eddig volt, az megmaradt, a többlet azonban az aktuális büdzsé állapotának függvénye.

Célkeresztben az ingatlanbulik

Archívum2007.10.24, 18:16

Januártól kizárólag akkor lehet megúszni az építési telek után illeték megfizetését, ha a felépített lakóház alapterülete a maximális beépíthetőség legalább 50 százalékát eléri. Az új szabályozás ezzel együtt az eladók torkán is szorított egyet, a földhivatal ugyanis ezentúl  a szerződéses vételárról is köteles az adóhatóságot tájékoztatni.

Folytatódik a termékdíj körüli téblábolás

Archívum2007.10.12, 11:40

Januártól változik a termékdíj ellenőrzése, és a szabályozás rendszerét is elkezdi átalakítani a környezetvédelmi tárca, de az új szabály csak 2010-ben lép életbe. A rugalmasabb rendszertől a zöldtárca azt várja, hogy nő a visszaváltható csomagolás aránya, és csökken a hulladék mennyisége is.

Online erősítene a Szerencsejáték Rt.

Archívum2007.10.08, 18:12

Míg új offline játék bevezetése nincs napirenden a Szerencsejáték Zrt.-nél, az internet felé nyitna a társaság, bár a kusza szabályozási és érdekviszonyok közepette ez nem tűnik egyszerűnek. A társaság  hosszas hezitálás utáni állami tulajdonban tartását vélhetően elősegítette az is, hogy januártól szja-mentes lesz a TippMix nyereménye, így megnőhet az eddig sem gyenge játékkedv. A költségvetés így stabilan tervezhet az évi ötvenmilliárd forint körüli  költségvetési befizetéssel, nem is szólva az ÁPV Zrt.-nek fizetendő osztalékról.

Gyurcsány nem akar konfliktust Brüsszellel

Archívum2007.10.06, 15:47

Magyarország kész változtatni a stratégiai cégek felvásárlását megnehezítő törvényein, ha azok ellentétben állnak az uniós szabályozással - jelentette ki Gyurcsány Ferenc. A kormányfő ugyanakkor nyilatkozatában védelmébe vette az ország jogát egyes gazdasági szektorok megvédéséhez.

A szabályozott piacon olcsóbb a lakás

Archívum2007.10.05, 13:34

Egy amerikai szakértő öt uniós országban folytatott vizsgálata során arra jutott, hogy az ingatlanpiacon nem ajánlatos lazítani a szabályozáson. A szigorúbb jogszabályi környezetben elégedettebbek az ügyfelek és olcsóbbak az ingatlanok.

Jönnek a menedzserszerződések a közszférában

Archívum2007.10.04, 08:08

Januárban több ponton változnak a közalkalmazottakat érintő munkajogi szabályok. A versenyszférában is megtalálható munkakörök betöltőire a közalkalmazotti törvény helyett a munka törvénykönyvének előírásai vonatkoznak majd. Más lesz az intézményigazgatók javadalmazása, és a próbaidő szabályozásán is pontosítanak - írja a Világgazdaság.

Átlakulóban a rokkantnyugdíjazási rendszer

Archívum2007.09.28, 07:25

A 2008-as évben már működik az új rehabilitációs rendszer, amelyet fokozatosan léptet életbe a kormány. A következő évben azokra lesz érvényes az új szabályozás, akik igénylik a rehabilitációs járadék megállapítását vagy 2008-ban kell megjelenniük a soros felülvizsgálatokon - írja a Napi Gazdaság.

Alig javult a korrupciós helyzet

Archívum2007.09.27, 09:41

A politikai elit nem elég elkötelezett a korrupció elleni harcban, hiszen a pártok nem tudnak a pártfinanszírozás szigorúbb szabályozásáról megállapodni - jelentette ki Alexa Noémi, a Transparency International (TI) Magyarország ügyvezetője. Amennyiben idén nem születik egyezség, félő, hogy a következő választási kampányok is elszámolhatatlanok lesznek.

T�rv�ny az �rut�zsdei szolg�ltat�kr�l

Archívum2007.09.26, 14:31

A p�nz�gyminiszter beny�jtotta szerd�n a parlamenthez a befektet�si v�llalkoz�sokr�l �s az �rut�zsdei szolg�ltat�kr�l, valamint az �ltaluk v�gezhet� tev�kenys�gek szab�lyoz�s�r�l sz�l� t�rv�nyjavaslatot.

A pénzpiacokat nyugtatja Bush és Bernanke

Archívum2007.09.20, 18:24

Erősnek látja az amerikai gazdaság alapjait és az ingatlanpiaci válság ellenére optimista jövőjét illetően George Bush, amerikai elnök. Ben Bernanke, a jegybank elnöke pedig azt mondta: megfelelő szabályozási eszközökkel erejét veszik majd a jelzálogpiaci felfordulás miatti további pénzkieséseknek.  

Perelhet a Porsche az emissziós szabályozások miatt

Archívum2007.09.18, 13:38

Pert fontolgat az EU ellen a német sportautógyár, amennyiben hivatalossá válnak a 2012-ben esedékes új emissziós szabályozások.

Épül a stratégiai cégeket védő bástya

Archívum2007.09.18, 13:52

Megkezdődött az általános vitája annak a törvényjavaslatnak, ami a közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű cégeket védené a felvásárlástól. A jogi szabályozás az emlékezetes OMV-Mol felvásárlási kísérlet következménye, a tervezetet a kormányfő kérésére készítette elő az igazságügyi tárca.

Vil�gosabbak lesznek a banki rekl�mok

Archívum2007.09.14, 16:52

�j szab�lyoz�s k�sz�l a p�nz�gyminiszt�riumban a bet�ti kamat, az �rt�kpap�rok hozama �s a teljes hiteld�jmutat� sz�m�t�s�r�l �s k�zz�t�tel�r�l. A kombin�lt megtakar�t�si form�kn�l a teljes el�rhet� hozamot fel kell majd t�ntetni, �s az akci�s bet�tek, hitelek hirdet�seiben is megkell jel�lni a teljes hiteld�jmutat�t.

Egyszerűsödik a cégeljárás ősztől

Archívum2007.08.28, 10:44

A cégtörvény szeptember 1-jei módosításaihoz kapcsolódóan az igazságügyi tárca három rendelettervezetet is kidolgozott. Egyszerűsített cégeljárásban ingyenes lesz a közzététel, a hitelezők védelme érdekében korlátlanul és ingyenesen lekérhetők lesznek egyes cégadatok, és elkészült az új TEÁOR-számokkal kapcsolatos szabályozás is.

Sokba ker�l a bankoknak a p�nzmos�s kiv�d�se

Archívum2007.10.19, 18:26

A bankok vil�gszerte egyre t�bbet k�ltenek a p�nzmos�s elleni k�zdelemre, mik�zben a szab�lyoz�si k�vetelm�nyek is folyamatosan szigorodnak. A KPMG nemzetk�zi felm�r�s�b�l kider�l, hogy az elm�lt 3 �vben az ilyen c�lra ford�tott kiad�sok �tlagosan 58 sz�zal�kkal n�vekedtek �s a bankok komolyabban foglalkoznak a probl�m�val.

Nem egyértelmű a cégek könnyítése

Archívum2007.08.13, 07:28

Évek óta ígérgeti a kormány, hogy akadálymentesítik az adórendszert, illetve csökkentik a vállalkozások adminisztrációs terheit. Több ponton ténylegesen egyszerűbb lett a szabályozás, éppen az egyszerűsítés jegyében írtak elő ugyanakkor bizonyos többletfeladatokat is. Kérdéses tehát, hogy valójában mennyire könnyű helyzetben vannak manapság a cégek?

A megtévesztő reklámok ellen lép fel az EU

Archívum2007.08.10, 12:43

Az egyre gyakrabban félrevezetett fogyasztók érdekében még idén életbe lép az egységes európai szabályozás. A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot 23 esetre kategorizálják, legtöbbjük a megtévesztő reklámokra vonatkozik - számol be a Világgazdaság.

Az e-megrendelést is vissza kell igazolni

Archívum2007.07.30, 07:18

Augusztusban lép hatályba az elektronikus kereskedelemről szóló törvény módosítása, amely spamnek minősíti a hozzájárulást kérő e-maileket is, és az internetes vásárlás során kötelezővé teszi a megrendelések visszaigazolását. Könnyítés viszont, hogy az a kereskedő, aki kizárólag csomagküldő kereskedelemmel foglalkozik, jövő év áprilisától nem köteles külön üzlethelyiséget fenntartani.

Gyengült a magyar versenyképesség

Archívum2007.07.26, 11:41

A munkaerő rugalmassága, képzettsége, az állami szabályozás átláthatósága a fontos a befektetőknek, és nem feltétlenül az alacsony adó - derül ki az Ernst & Young felmérésből. Magyarország mégis leginkább az adókedvezményekkel tud vonzó lenni - írja a Népszabadság.

Megvédené Gyurcsány a stratégiai cégeket

Archívum2007.07.18, 17:41

A miniszterelnök olyan szabályozás előkészítésére kérte fel az Igazságügyi Minisztériumot, amely biztosítja, hogy azok a vállalatok, amelyek külföldi állam közvetlen vagy közvetett irányítása alatt állnak, ne szerezhessenek irányítást a Magyarország számára stratégiailag fontos cégekben és üzletágakban.

Irán: szigorúan veszik a benzinfejadagot

Archívum2007.07.17, 16:45

Iránban tovább szigorítottak a havi benzinfejadagra vonatkozó szabályozáson; keddtől további intézkedésig a magánautós semmilyen indokkal nem tankolhat többet havi száz liternél.

Pontosabb lesz az uniós élelmiszer-jelölés

Archívum2007.07.12, 09:16

Július elsejétől új élelmiszer-csomagolási szabályozás lépett életbe az Európai Unióban. Brüsszel a változtatással nemcsak a fogyasztókat szeretné előnyös helyzetbe hozni, hanem javítaná a vállalatok közti versenyt is. A tájékoztatás szélesebb körű és hitelesebb lesz, legkésőbb 2009-től.

Próbaper indulhat a termékdíj miatt

Archívum2007.07.11, 09:29

Az Európai Bizottság ismét sürgette a magyar kormányt, hogy tegye EU-konformmá a környezetvédelmi termékdíj szabályozását. Elképzelhető, hogy a kifogásolt passzusok miatt hátrányba kerülő piaci szereplők pertársaságot alkotva, bírósághoz fordulnak - írja a Napi Gazdaság.

Egyszerűbb áfarendszert akar Brüsszel

Archívum2007.07.06, 08:04

Rendet vágna az Európai Bizottság az uniós tagállamok áfasűrűjében. Kovács László adóügyi biztos kezdeményezésének 2009-re konkrét direktívajavaslattá kellene válnia az egyszerűbb, áttekinthetőbb és ésszerűbb áfaszabályozás érdekében. Az új szabályozás 2010 után lépne hatályba.

Magasabb lehet a nők biztosítása

Archívum2007.07.05, 09:40

Ha a parlament az év végéig nem hoz külön szabályozást, a 2007. december 21. után kötött valamennyi új biztosítási szerződésben egységes tarifát kell alkalmazni, nem lehet megkülönböztetni a szerződőt a neme szerint - ezzel jelentősen nőhet a nők biztosítási díja -írja a Napi Gazdaság.

A Shell is belép a magyar gázpiacra

Archívum2007.07.03, 12:21

Földgázkereskedelmi üzletágat indít Magyarországon a Shell Hungary Zrt. A Shell a magyar piacon forgalmazási és értékesítési tevékenységet folytat majd, és szolgáltatóknak, ipari fogyasztóknak, erőműveknek fognak gázt értékesíteni. A verseny nagy, viszont a cég szerint a törvényi szabályozás garantálja a tisztességes piaci jelenlét feltételeit.

Megváltoztatták az ügyelet szabályait

Archívum2007.06.23, 09:04

A napokban fogadta el a parlament a munkaidőre és a pihenőidőre vonatkozó rendelkezések módosításáról szóló törvényjavaslatot. A július elsejétől hatályos szabályok értelmében a teljes ügyeleti időt be kell számítani a heti munkaidő legmagasabb mértékébe. Nem változik ugyanakkor az ügyelet és az ügyelet alatti munkavégzés díjazásának a szabályozása.

Teljesítményelv érvényesülhet a közszférában

Archívum2007.06.20, 07:55

Még júniusban elfogadhatják a képviselők a köztisztviselői és a közalkalmazotti törvény módosítását is. Az új szabályozás bevezetné a teljesítmény mérését a közszférában, a felsővezetők kinevezése pedig határozott időre, hat évre szólna.

Januártól változik a rokkantsági ellátás

Archívum2007.06.19, 07:55

Hétfő délután 198 igen szavazattal, 138 nem szavazat ellenében elfogadta a parlament a rehabilitációs járadék bevezetéséről szóló törvényjavaslatot. A 2008. januárjában hatályba lépő szabályozás célja, hogy esélyt adjon a megváltozott munkaképességűeknek az elhelyezkedéshez, a munka világába történő visszatéréshez.

Az illegális szemétért a földhasználó felel

Archívum2007.06.14, 07:12

A közelmúlt szemétbotrányaira tekintettel a földhasználót tenné felelőssé az illegális hulladék lerakásáért a termőföldről szóló törvény parlament elé került módosítása és az önálló földvédelmi törvény tervezete. A földművelési tárca által kidolgozott szabályozás szerint a kitermelt földért talajvédelmi járulékot kell majd fizetnie a beruházónak, és egységesítenék a földhasználati bejelentés szabályait is.

Nincs egyetértés a munkaidő és pihenőidő szabályairól

Archívum2007.05.31, 09:41

A munka törvénykönyve legutóbbi - a szabadság kiadásáról szóló - módosításai nem zajlottak zökkenőmentesen, most pedig a munka- és pihenőidő szabályozásáról zajló viták teszik próbára az érintettek kompromisszumkészségét - áll a Világgazdaság írásában.