SUV

címke rss

Megújult az X6 kistestvére, de alig látszik rajta - BMW X4 bemutató

Auto2018.02.16, 09:33

Az új X3 kupé változatának tekinthető X4 az akár 360 lóerővel is kérhető.

Ezt is megértük, már a Rolls-Royce is készít hegyomlás méretű terepjárót

Auto2018.02.14, 14:17

Hivatalosan bejelentették, hogy Cullinan nevet kapta a világ egyik legdrágább autójának ígérkező luxus-SUV.

Ha drágább lenne, akkor is bőven megérné – Dacia Duster 1.5 dCi 4x4 teszt

Auto2018.02.09, 10:03

A Dacia nagyrészt kijavította az első Duster hibáit az utódban, míg a verhetetlen árat, valamint a jó terepjáró-képességeket megtartotta, és a külsőt is megszépítette pár ügyes fogással. Az összkerekes, dízel, minden extrát tartalmazó csúcsverziót teszteltük, ami még úgy sem drága, hogy közel kétszer annyiba kerül, mint az alapmodell. De van-e fájó spórolás?

Mást is választhat, ha erős SUV-ot akar, de nem telik Porschére – Seat Ateca-Nissan Qashqai összehasonlító teszt

Auto2018.01.13, 13:01

A Seat és a Nissan is kínál szabadidő-autót azoknak, akik erős benzinmotorra vágynak, persze önmagában a sok lóerő még nem garancia sportos viselkedésre, de egy SUV-tól elsősorban talán nem is ezt várják el az emberek. Az Ateca és a Qashqai méretre nagyon közel állnak egymáshoz, de a karakterük eltérőbb aligha lehetne.

Két potyautas az Év autója fedélzetén - Peugeot 5008 GT teszt

Auto2017.12.28, 07:01

Minden SUV tesztnél megjegyezzük: sokunk számára érthetetlen okokból ugyan, de annyira divatba jött a műfaj, hogy nem is számít igazi autógyárnak, amelynek nincs ilyenje. A Peugeot is belátta, hogy lépnie kell, így a kompakt SUV-albumra rögtön két dalt is írt. Lendületből jött előre a hátsó sorból, a 2017-es európai Év Autója díjat egyből be is zsebelte a 3008-assal, aztán következett a folytatás egy nagyobb, még inkább családbarát járgánnyal – ami most full extrásan érkezett tesztre.

Ami jó, azon minek változtatni? - Nissan X-Trail 2.0 dCi teszt

Auto2018.01.12, 08:19

Szeretne valamit, ami divatos, de mégsem kell megszokni, családias, de egy kicsit macsó is, országútra való, de nem jön zavarba a szőlőhegyen? A Nissan X-Trail még mindig az egyik biztos választás.

Rózsadomb expressz - Jaguar E-Pace bemutató

Auto2017.12.08, 08:18

Plázakompatibilis méret, sportos menettulajdonságok, családi kirándulásokhoz is elég tágas utastér, és luxuscikk-mércével még elfogadható ár. Négy ok, amiért tarolnak a német prémiummárkák kompakt SUV-jai. Most viszont megérkezett hozzánk egy kékvérű kihívó, hogy megmutassa, van élet az Audi Q3-ason és társain túl.

A világ legdurvább terepjáróját mutatta be a Lamborghini

Auto2017.12.05, 11:39

24 év után ismét van terepjárója az olasz gyártónak. A cég vezérigazgatója, Stefano Domenicali által szuper SUV-ként aposztrofált Urus minden bizonnyal az olajsejkek kedvence lesz: 650 lóerős, több mint 300 km/óra a végsebessége, 5,1 méter hosszú, és 2,2 tonnát nyom üresen.

És ne vígy minket kísértésbe - Mercedes-AMG GLC 63 menetpróba

Auto2017.11.25, 07:04

Kilométer-milliomos taxik, hűvösen elegáns reprezentációs limuzinok, szendvicspadlós kiskocsik, kőkemény terepjárók. Bárhová is néztünk, a Mercedesekben mindig nagy adag racionalitás volt, de az elmúlt években minden a feje tetejére állt. Most elérkeztünk a sportosítási őrület csúcsára: fogták a közepes méretű SUV-ot, belegyömöszöltek egy pokoli V8-as motort, az AMG pedig hozzáigazította a futóművet és a fékeket. Ilyen szörnyetege még a BMW-nek és a Porschénak sincs - de mire jó vajon?

Egy Picasso veszett el benne - Citroen C3 Aircross-bemutató

Auto2017.11.20, 17:58

Megállíthatatlanul robog a SUV-vonat, aki kimarad, lemarad. A PSA csoport az Opel felvásárlása mellett nem feledkezett el a Citroen palettájának frissítéséről sem. A megújult C3 kisautó után most megérkezett a Picasso miniegyterűt váltó, Aircross utónevet kapott bonsai-terepjáró is, amely izgalmas egyéniségnek ígérkezik a konkurensek között. Talán említenünk sem kell már, hogy hiányzik belőle a 4x4-hajtás.

Felkötheti a gatyát a Vitara, mert komoly kihívója érkezett – Seat Arona-menetpróba

Auto2017.11.11, 16:21

A Seat második hobbiterepjárója, az Ibiza-alapokra épített Arona az egy kategóriával nagyobb Ateca sikerét szeretné megismételni a kis SUV-ok között, és az első próba alapján minden esélye meg is van rá.

Felejtse el az Antarát, ez az első igazán jó Opel SUV - Opel Grandland X menetpróba

Auto2017.12.01, 11:10

Jóllehet 2012 előtt gondolat formájában sem létezett még a mai szoros kapcsolat lehetősége, a francia PSA konszern közös crossoverek fejlesztésébe fogott az Opellel. Több szabadidő-autót is eredményezett az együttműködés, például a 2017-es Év Autóját, a Peugeot 3008-at, és ikertestvérét, a napokban Magyarországon bevezetett Opel Grandland X-et.

Egy SUV, ami síneket fektet maga elé az aszfaltra - Porsche Cayenne III.

Auto2017.12.01, 11:09

Már a harmadik generációnál jár a Porsche aranytojást tojó tyúkja. A Varga Péter irányításával formatervezett új Cayenne nemzetközi tesztvezetésén kiderült, hogy az elektronika, megfelelő kezekben, tényleg mágia. Ez a kéttonnás terepjáró ugyanis már nem szimplán csak a méretéhez képest tud sokat, hanem szinte átírja a fizika törvényeit.

Hét bő esztendő - Kia Stonic (2017) bemutató

Auto2017.11.02, 19:18

A koreaiak egyáltalán nem kezdők a SUV-témában, azonban mindeddig elsősorban a közepes és a nagyobb méretű szabadidőautókra összpontosítottak. Csakhogy a vásárlók világszerte követelik a kisebb méretű terepjáró-imitációkat is, így adott volt a feladat, lefelé kell bővíteni a palettát, a Rio alapjain, de kalandot ígérő fazonnal.

Ettől csehül érzi magát a Volkswagen - Skoda Karoq-menetpróba

Auto2017.10.25, 16:22

Házon belül bajban lehet a Volkswagen és a Seat is, nem is beszélve a német, francia, japán és koreai konkurensekről. A Skoda ugyanis az asztalra csapta a káró királyt. Úgy hívják, Karoq, és nem más, mint egy kompakt méretű, hét- helyett szigorúan ötszemélyesre zsugorított Kodiaq, modern technikával és remek variálhatósággal.

Amikor a Cherokee összemegy mosásban - Jeep Compass bemutató

Auto2017.10.20, 10:49

Térjünk rögtön a tárgyra: fronthajtással és 140 lóerős, 1,4-es turbómotorral 7 millió forinttól indul az új Compass ára. Lehet kapni persze 10 millió felett, dízelmotorral, 4X4 hajtással és extrákkal tömve is. Mindez a méretével együtt segít elhelyezni a piacon: újabb kompakt SUV keresi szerető gazdáit, például a népszerű Volkswagen Tiguan vagy Nissan Qashqai helyett, markáns dizájnnal és jól csengő amerikai márkanévvel, amely évtizedek óta kínálja a határtalan kalandok ígértét. De miben olasz?

Második és javított kiadás, keménykötésben - Mazda CX-5 (2017) teszt

Auto2017.10.02, 20:31

A második generációs Mazda CX-5 nemcsak feltűnően néz ki és sportosan vezethető, hanem egy olyan trükköt is tud, amit egy másik SUV sem. 

Ennél jobb autót sosem gyártott a Dacia - Duster II. bemutató

Auto2017.09.12, 16:36

Bár az új diszkont-SUV a gyár szerint is csak egy alapos ráncfelvarrás eredménye, a fejlődés kényelem, biztonság és dizájn terén így is jelentős.

A belső sávok új takarítója - Porsche Cayenne III. bemutató

Auto2017.09.02, 13:38

Beleadtak apait-anyait a németek az új Porsche Cayenne nemzetközi bemutatójára. Kipakolták a múzeum földszintjén lévő veteránműhelyt, fellépett a Prágai Szimfonikus Zenekar, táncos élő show-t szerveztek, de a lényeg persze maga a SUV volt. Nem véletlenül: már a Maserati, a Jaguar és a Bentley is elit terepjárót gyárt (a Lamborghini pedig dolgozik rajta), a mérce magasra került.

Ugyanaz, egy picit másként - Volvo XC60 D5 AWD teszt

Auto2017.08.31, 10:30

Hét éve van kínai kézben, és most beértek a fejlesztések: a Volvo kész modellcunamit zúdít ránk az utóbbi két évben, futószalagon érkeznek az újdonságok. A sort most az XC60 folytatja, melynek elődje az eladási számait tekintve a svéd gyártó legfontosabb modellje volt. Az egyhetes teszt után úgy érezzük: ez most sem fog változni.

Bátraké a szerencse - Renault Koleos menetpróba

Auto2017.07.28, 19:52

Ha valami, hát a legnagyobb Renault SUV igazán multikulti: a külső-belső formaterve francia, a műszaki alapjai a Nissantól származnak, ugyanakkor hajón érkezik hozzánk a koreai Samsung-autógyárból. A végeredmény jól sikerült, főleg azért, mert a mindenáron erőltetett sportosság helyett a kényelem került a prioritási lista élére. Dízel helyett azonban nem kínál alternatívát.

Az Év autója, álruhában: Opel Grandland X bemutató

Auto2017.07.26, 18:01

A hivatalos bejelentés után élőben is láthattuk az Opel legújabb és egyelőre legnagyobb méretű SUV-ját, a Grandland X-et. Vajon mennyire lett Peugeot és mennyire német a PSA-val közösen fejlesztett újdonság?

Bekövetkezett az elkerülhetetlen: terepjárót készít a Ferrari

Auto2017.07.09, 14:11

A 2021-ben érkező sportos SUV azok érdeklődését is felkeltheti, akik eddig csak a szűk utastér és a kis csomagtartó miatt ódzkodtak a márkától.

Tíz éve mindenkit lenyom, és nem tervezi abbahagyni - Nissan Qashqai (2017)

Auto2017.07.04, 06:29

A kompakt szabadidő-autók bestsellere, a Nissan Qashqai a frissítés után is maradt, ami volt: egy tágas és kifinomult szabadidő-autó, amit nem a sportos vezetőknek, hanem a nyugodt családapáknak szánnak. Főleg a külső és a felszereltség változott, és hamarosan az önvezető rendszer is rendelhető lesz.

Játékos formájú SUV-val fűt be a Nissan Juke-nak a Citroën

Auto2017.06.14, 17:07

Bemutattak egy kis SUV-ot, a C3 Aircross-t. Sem összkerékhajtás, sem trükkös felfüggesztés nem rendelhető hozzá, azonban tágasságával, praktikusságával és játékos formájával mégis sikeres lehet.

Egy japán SUV, amitől a német gyártók is tarthatnak

Auto2017.05.24, 10:03

Öt év után váltotta le legnépszerűbb modelljét, a CX-5-öst a Mazda, az új nemzedék már azoknak is tetszeni fog, akik egy európai prémium szabadidő-autóból ülnének át bele. A bevált műszaki alapok maradtak, de minden részleten finomítottak.

Lássuk a medvét! - Skoda Kodiaq TDI 4x4-teszt

Auto2017.05.10, 12:27

Az alaszkai medvéről elnevezett Kodiaqot nem offroadozásra tervezték, de összkerékhajtással és megfelelő gumival könnyű terepen is ügyesen helytáll. Nem a vezetési élmény az erőssége, hanem a sportcsarnoknyi méretű, kivételesen jól variálható utastér, amelyet akár hét üléssel is berendeznek.

Bors őrmester visszatért - Suzuki Ignis (2017)-teszt

Auto2017.05.06, 18:44

A Baleno után újabb típust támaszt fel a Suzuki. Ezúttal is csak a név maradt változatlan, az új Ignis kívül és belül is radikálisan megújult esztergomi elődjéhez képest, és más közönséget igyekszik megszólítani. Összességében nagyon szórakoztató a kisautó és mini SUV keveréke, bár nem diszkontmodell - legalábbis listaáron.

Gyári képeken az új Skoda Karoq

Auto2017.04.30, 11:40

Sok információ kiderült a Yetit váltó Karoqról, amely úgy néz ki, mint egy mosásban összement Kodiaq.

Ilyenek lesznek a jövő autói a Volkswagen szerint

Auto2017.04.19, 16:19

Az I.D. tanulmánycsalád harmadik tagja, az elektromos SUV is bemutatkozott Kínában.

Végre megint kitalált egy újfajta futóművet a Citroën

Auto2017.04.19, 11:10

Az év autójának választott Peugeot 3008 testvérmodellje, a C5 Aircross egy kompakt SUV trükkös rugózással, de hagyományos összkerékhajtás nélkül.

Jöjj vissza, vándor - Land Rover Discovery (2017) bemutató

Auto2017.03.29, 17:23

Elődjéhez képest közel fél tonnát fogyott, légrugókon ring, terepen szinte nincs is szüksége sofőrre: a Land Rover Discovery minden ízében megújult. Fő attrakciója mégis a garzonlakásnyi utastér, hét teljes értékű üléssel – igen, a leghátsó sorban is. Először találkoztunk élőben az újdonsággal.

Ennyire menő autót még soha nem épített a Skoda

Auto2017.03.29, 12:39

A Sanghaji Autószalonon mutatja be új elektromos SUV-ját a Skoda. 

Így lett a szinglijáratból XL-kisautó - Mini Countryman teszt

Auto2017.03.10, 06:55

Frissen, de jól kitaposott ösvényre küldi a BMW a legifjabb X1 angol rokonát, a második generációs Mini Countrymant. Az ötajtós családi kompaktok használati értékét némi terepjáró-képességgel és korlátlan vidámsággal megfejelő kompakt SUV mindent tud, amit a többiek, de szerencsére a minis élmény és az egyediség sem veszett ki belőle.

Viszlát, egyterű, hello, SUV! – Peugeot 5008 menetpróba

Auto2017.02.27, 18:46

Új mezőnyben méretteti meg hétüléses egyterűjét a Peugeot, az 5008-asnak ezentúl a divatos szabadidő-autók között kell helytállnia. Az alapmodellként háromhengeres benzinmotorral és akár hétszemélyes kivitelben is választható modellt többek közt a Skoda Kodiaq, a Hyundai Santa Fe és a Nissan X-Trail ellenfelének szánják a franciák, a klasszikus buszlimuzinok gyártása pedig cégen belül a Citroën szakterülete marad.  

Már nem a mi autónk – Suzuki Ignis menetpróba

Auto2017.02.22, 17:56

Az új Ignis az első próbálkozása a Suzukinak abba az irányba, hogy olcsó kisautók mellett trendi, nagyobb haszonkulccsal eladható lifestyle mini SUV-kat is alkosson. Méretben, technikában és használati értékben az újdonság közel maradt elődjéhez, stílusban viszont egy világ választja el őket.

A BMW-t másolja, de ügyesen teszi - Mercedes GLC Coupé teszt

Auto2017.02.07, 17:16

A Mercedes újabb terepkupéja egy izgalmas külsejű, jó minőségű, komfortra hangolt szabadidő-autó, de aki nem szerelmes a formájába, jobban jár az olcsóbb és tágasabb, kombifarú sima GLC-vel. 

Nem a technika, az érzés a lényeg – Peugeot 3008 teszt

Auto2017.02.02, 14:22

Alaposan megújult Peugeot 3008: a második generáció az elődjénél sokkal kiegyensúlyozottabb formatervet kapott, és telepakolták újdonsággal. A design-SUV esetében azonban nagyon nem mindegy, mennyit szánunk rá, derült ki a vidéki kislakás áráért kínált csúcsmodellt próbálva.

Szögletes prémium a gömbölyded hibrid ellen - Audi Q2 – Kia Niro

Auto2017.01.25, 17:02

Az Audi Q2-től és a hibrid hajtású Kia Nirótól is azt várja a gyártója, hogy hamarosan felrobbantja a kis SUV-k piacát. De melyik a jobb benzinmotorral és dupla kuplungos váltóval? 

Sosem volt még ennyire trendi egy japán hibrid - Toyota C-HR teszt

Auto2017.01.16, 17:33

Amikor megláttam, azonnal beleszerettem. Nem az a nagy szó, hogy egy jól kinéző, vagány, 2017-es autót látunk, hanem az, hogy a Toyota gyártja, amely évtizedeken át ontotta az elpusztíthatatlan, de unalmas autókat, utána pedig, hogy is mondjam, megosztó dizájnkalandokba keveredett. A C-HR nagy siker lehet Európában is, pedig nem is kínálják gázolajos motorral – ami újabb szimpatikus vonása. 

Élekre kelt - Volkswagen Tiguan 2.0 TDI teszt

Auto2017.01.11, 17:25

A wolfsburgi gyártó hamar rájött, hogy érdemes lemásolni a japán gyártók kompakt SUV-receptjét, és 2007-ben ringbe küldte a Tiguant. Jó húzás volt, most viszont eljött a modellváltás ideje, és a néven kívül szinte mindent lecseréltek a második generáción. Csakhogy közben a konkurencia sem aludt, sőt, házon belül is megjelent két kihívó, Skoda-, illetve Seat-emblémával. Mit lép erre az éltanuló?

Felborítja a zöldfülű a status quót? – Seat Ateca vs. Ford Kuga

Auto2017.01.03, 19:58

Manapság az, aki családi autóban gondolkodik, a hagyományos ötajtós és kombi kompaktok, sőt, az egyterűek helyett inkább a magasabb építésű szabadidő-autók között néz körül. Nem véletlen, hogy a gyártók ontják a divatos SUV-kat. Kicsit késve, de a Seat is bemutatta az első ilyen modelljét, az Atecát, amelyet a modellfrissítésen nemrég átesett Ford Kugával vetettünk össze.

Rendszeretők kedvence - Skoda Kodiaq menetpróba

Archívum2016.12.11, 20:54

Kevés szó esik arról, hogy a szalonból illatosan-frissen kiguruló autónk milyen gyorsan telik meg kacatokkal, a vezetés kisebb-nagyobb kellékeivel. Rendmániások figyelem: a Kodiaq véget vet ennek! Íme, a Skoda vadonatúj terepjárója, ami alaposan befűthet a konkurenciának, ráadásul hétüléses.

Alig látszik, de generációt váltott az Audi aranytojást tojó tyúkja - Audi Q5 bemutató

Auto2016.12.09, 16:04

Manapság nem az A3, az A4, vagy az A6 a német prémiummárka legnépszerűbb autója, hanem a közepes méretű szabadidő-autó, a Q5. A hamarosan érkező második generáció csak látszólag változott keveset elődjéhez képest.

Rá sem ismerni a Mazda SUV-jára, nagyon megújult a CX-5

Auto2016.11.17, 11:14

A Los Angeles-i Autószalonon bemutatkozott a Mazda CX-5 második generációja. Alaposan átalakult a formaterv.

Fél emelettel magasabban minden más: SUV-történelem

Auto2016.11.15, 15:26

Szabadidő-autóval járni olyan globális divat, mint szelfiket lőni vagy nonfiguratív mintát tetováltatni, viszont felülről nem korhatáros: a seniorok is imádják a magas üléshelyzetet. A tulajok elenyésző hányada jár terepre, de a kalandok ígérete vonzó – annyira, hogy már sársprayt is kínálnak az idegen tollakkal ékeskedő városlakóknak. Bemutatjuk a SUV-boom fő mérföldköveit, a kategória új trendjeit és a hobbiterepjárók őseit. Cikkünk végén pedig tesztelésre invitáljuk!

Gyönyörű elektromos SUV-t mutatott be a Jaguar

Auto2016.11.15, 11:31

Bemutatta első elektromos autóját a Jaguar, az I-Pace kívül és belül egyaránt nagyon mutatós.

Esztergom büszkesége, két új Swift áráért - Suzuki Vitara dízel teszt

Auto2016.11.03, 08:12

Talán még a Suzuki sem gondolta, mekkora sikert hoz számukra a Vitara új generációja. A vérbeli terepjáróból szabadidőautóvá alakított modell igazi sláger lett, most pedig a dízelmotoros, duplakuplungos váltós 4x4-csúcsmodellt is kipróbáltuk, az aszfaltúton túl is.

Vége a rusztikus retrónak - Lada X-Ray teszt

Auto2016.10.29, 15:44

Az X-Ray terepes vonalú kisautó, vagy divatos kifejezéssel élve crossover, azoknak, akit nem a nivás dagonyázás vonz, hanem modern megjelenést szeretnének, jó használhatósággal kombinálva. Egyelőre csak elsőkerék-hajtással és helyi piacra gyártják, de ha minden igaz, jövőre már hozzánk is elér. Partnerünk, Az Autó című lap orosz kollégák segítségével egy ottani változatot már ki is próbált.