reform
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Magyarország
- egészségügy
- Fidesz
- MSZP
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Tízezrek tüntettek az olasz oktatási reform ellen
Rómában és több olasz nagyvárosban is hatalmas tömegek tiltakoztak a megszorításokat tartalmazó oktatási reform ellen. A reformcsomag keretében többek között pedagógusok tízezreit bocsátanák el.
- címkék:
- Olaszország
- Róma
- reform
- oktatás
- reformcsomag
- Címkefelhő »
Bush védelmébe vette a szabadpiacot
A globális pénzügyi válsággal foglalkozó első világértekezlet előtt George W. Bush amerikai elnök csütörtökön arra szólította fel a világ vezetőit: csak szerény pénzügyi reformokban gondolkodjanak, a krízis ugyanis szerinte nem a szabad piac kudarcáról szól.
Gazdaságélénkítést akar a Fidesz és a kormány is
Bajnai Gordon gazdasági miniszter 1400+2000 milliárd forintos gazdaságélénkítő programot jelentett be csütörtökön. A válságcsúcson hangsúlyozta: strukturális reformok és azonnali intézkedések egyaránt szükségesek a munkahelyek megtartására. A mai helyzetben a foglalkoztatottság megőrzése is komoly eredmény lenne szerinte. Gyurcsány Ferenc kevesebb napi politikust szeretne és azt, ha mindenki elgondolkodna, hogy hol rontotta el. Matolcsy György a Fidesz hétpontos javaslatát ismertette a válság leküzdésére. Az Orbán-kormány gazdasági minisztere szerint döntően a 2002 óta folytatott gazdaságpolitika a felelős a mostani válságért. Az MDDF ...
FAZ-interjúban mentegetőzött Gyurcsány
Kétharmad részben a gazdasági válság, egyharmad részben különböző magyar okok állnak Magyarország jelenlegi helyzetének hátterében - mondta a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak a miniszterelnök. Gyurcsány a politikai rivalizálást, a megtakarítások alacsony szintjét és a lakossági eladósodást nevezte meg okként, illetve azt, hogy a lakosság és az ellenzék meghiúsította a reformokat.
Csányi után Demján is eurót szeretne
Magyarország reformok nélkül nem fog kilábalni mostani nehéz helyzetéből, a változtatás pedig mindenkinek fájni fog - mondta Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnöke hétfőn a Magyar Televízió Napkelte című műsorában.
Elég nagy és korai csomag laza feltételekkel
A magyar gazdaság sebezhetősége nem kirívó a közép-kelet-európai régióban, sőt hosszú távon a válság akár hasznos is lehet Magyarország számára, amennyiben megragadjuk a lehetőségeket reformok meghozatalára - ezek voltak a szakértők főbb megállapításai az ING Bank által szervezett üzleti reggelin, csütörtökön Budapesten.
Késik az autóvezető-képzés reformja
Továbbra is késik az autóvezető-képzés reformja, holott az illetékes minisztérium tavaszra ígérte azt - írja a Népszabadság. A lap szerint módosul az elméleti képzés, és arra is lesz megoldás, hogy az oktatók ne rövidíthessék meg a tanulókat.
- címkék:
- reform
- képzés
- tanuló
- Népszabadság
- Címkefelhő »
A kormány szerint előrelépés a visszatáncolás
Az egészségügyi miniszter szerint bevált a pszichiátriai kezelés átalakítása, bár az Egészségügyi Minisztérium új programja pont visszacsinálna néhány jelentős változtatást. A pszichiátriai központot, az OPNI-t a Gyurcsány-kormány záratta be másfél éve, és azóta végig kitartott a döntés helyessége mellett, most mégis új szakmai központ létrehozását tervezik. Az egészségügyi minisztérium nem érti, hol itt az ellentmondás, a miniszter szerint a fejlődés nem áll meg.
Bokros a kiadások csökkentését sürgeti
Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, a Közép-európai Egyetem professzora szerint elodázhatatlan az állami kiadások jelentős csökkentése, az adórendszer átfogó reformja.
Magyar cég is van a Top 500-ban
Közép-Európa csak akkor fogja tudni fenntartani kiemelkedő, öt százalékos növekedési ütemét, amely messze lekörözi Nyugat-Európa gazdasági teljesítményét, ha véghezviszi a szabadpiaci reformokat - figyelmeztet a Central Europe Top 500, a Deloitte által a térség ötszáz legnagyobb vállalatáról készített rangsor és jelentés 2007-es kiadása. A rangsorban magyar cég is van.
A török alkotmány reformját sürgeti az EU
További reformokra szólította fel az Európai Unió hétfőn Törökországot a csatlakozási tárgyalások előmozdítása érdekében. Elsősorban az igazságszolgáltatás és az alkotmány korszerűsítésének területén várnak gyors előrehaladást Törökországban.
Javult a magyar üzleti környezet
A Világbank aktuális jelentése szerint az üzleti környezetet javító reformokban egyenesen az élen járunk - volt honnan javulni -, és az összesítésben is megelőzünk több régiós versenytársat. Az építési engedélyezésben még mindig nagy a bürokrácia.
- címkék:
- Magyarország
- Világbank
- reform
- környezet
- Címkefelhő »
Ketyegő bombát csináltak a szakmunkából
Olyan kevés a szakmunkás, hogy az már a nemzetgazdaságot veszélyezteti. Erről elvileg a kormány is tud, nagyszabású tervei azonban több sebből véreznek, késlekedés és szerencsétlenkedés jellemzi azokat. Erre egy friss számvevőszéki jelentés is rámutatott, de az iskolákban is tisztában vannak vele. A helyzetet súlyosbítja, hogy nagyon kevés gyerek akar szakmunkásnak tanulni, és ők sem túl jó képességűek.
- címkék:
- kékfény
- reform
- szakiskola
- Címkefelhő »
Három év alatt 1000 milliárdot spórolnánk
A nemzetközi adótanácsadók, egyeztetve az üzleti körökkel augusztus 12-re kívánják elkészíteni azt a három évre szóló adócsomag-tervezetet, amely összesen ezer milliárd forinttal csökkentheti a vállalkozások terheit - mondta az MTI kérdésére Oszkó Péter, a Deloitte Magyarország elnök-vezérigazgatója.
Tízmilliárdos cseh reform
Csehország 10 milliárd koronát tudott megtakarítani az év első öt hónapjában az év elején bevezetett reformintézkedéseknek köszönhetően - jelentette ki csütörtökön Petr Necas cseh munka- és szociálisügyi miniszter. A közfinanszírozási reform keretében elsősorban az egészségügyben hoztak új intézkedéseket, de az intézkedések érintették az adózás és a szociális juttatások, például a táppénz, a gyermekgondozás rendszerét is.
John McCain megreformálná a bevándorlást
Az átfogó bevándorlási reform melletti elkötelezettségéről igyekezte meggyőzni hallgatóságát John McCain, a várható republikánus elnökjelölt a La Raza Nemzeti Tanács (NCLR), a legnagyobb egyesült államokbeli spanyolajkú szervezet tagjai előtt tartott beszédében hétfőn.
- címkék:
- John McCain
- Amerika
- reform
- bevándorlás
- Címkefelhő »
"Ennek legalább lennének nyertesei"
"Ez a program sem fájdalommentes" - ismerte el a Vendégszobában Barabás Gyula, a nemrég ismertetett, a magyar gazdaságnak kiutat mutató "Kilábalás" című tanulmány egyik szerzője. Az egyébként az OTP Bank ügyvezető igazgatójaként dolgozó szakembert olvasóink egyebek mellett a nyugdíjról, az államadósságról és a jelenlegi reformokról kérdezték, de beszélt arról is, mi lehet a következménye a tétlenségnek.
Bokros: Lopással működik a honi politika
Bár a reformok igazi eredményei csak parlamenti ciklusoknál hosszabb távon érvényesülnek, azok nem spórolhatók meg ma Magyarországon - mondta Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, a CEU professzora a Buda-Cash Brókerház és a hamarosan adóreform-tervezettel előálló MGYOSZ konferenciáján. Szerinte ugyanis reformok nélkül nem lehet érdemben gyorsítani a magyar gazdaság növekedését.
Gyökeres adóreformot sürget a GKI
Az adórendszer jövő januári gyökeres átalakítását és a más szerkezeti reformok megvalósítását javasolja a kormánynak a GKI Gazdaságkutató Zrt. - közölték a társaság vezetői szerdai sajtótájékoztatójukon. A kutatóintézet 3 tervet is kidolgozott az adózás átalakítására. A felsorolt javaslatok nagyon hasonlítanak a kedd délután Bokros Lajos által javasolt átalakításokhoz.
EU-figyelmeztetés Romániának
Az Európai Bizottság pénteken bírálta Romániát laza pénzpolitikája miatt, és sürgette Bukarestet az államháztartás hiányának mérséklésére és gazdaságszerkezeti reformokra.
Transparency International: Vérünkben van a korrupció
Rendszerszerű a korrupció Magyarországon - állapította meg a Transparency International nemzetközi civil szervezet tanulmánya. Az okok között említi az elemzés a korrupció letörésére irányuló politikai akarat hiányát és a kulturális beidegződéseket is. A szervezet a pártfinanszírozás átfogó reformját javasolja. A tanulmány bemutatóján részt vett Nagy-Britannia magyarországi nagykövete, aki szerint a nemzetközi befektetők szemében a korrupció csökkenti az ország tőkevonzó erejét.
Reformok ellen tüntettek Portugáliában
Több mint kétszázezren vonultak az utcákra csütörtökön a portugál fővárosban a kormány munkaügyi reformjai ellen tiltakozva.
Nem csökkenhet a vidékre jutó pénz
A mezőgazdaságra és a vidékre jutó európai uniós pénz 2013-ig biztosan nem csökken - szögezte le Tabajdi Csaba (MSZP) európai parlamenti képviselő kedden Brüsszelben azt követően, hogy az Európai Parlament mezőgazdasági bizottsága megkezdte a közös uniós agrárpolitika öt évvel ezelőtti reformjainak felülvizsgálatáról az Európai Bizottság által múlt héten előterjesztett jogszabálycsomag tárgyalását.
Szociális feszültségeket gerjeszt az agrárreformterv
Az Európai Unió közös agrárpolitikája (CAP) reformjának vesztesei a közvetlen jövedelemtámogatásban részesülő gazdálkodók lehetnek. A magyar képviselők - pártállástól függetlenül - a magyar érdekekkel ellentétesnek nevezték a tervezetet. Az agrárszervezetek előnyöket is kiemeltek.
A románoknak bejött az egységes adókulcs
A román pénzügyminiszter szerint országa 16 milliárd eurónyi bevételt nyert az egységes adókulcs bevezetésével: már a reform első évében, 2005-ben 2,4 milliárd eurónak megfelelő többlet maradt az egységes adókulcsnak köszönhetően a dolgozóknál és a vállalkozásoknál, és az összeg évről évre nőtt, tavaly már 4,4 milliárd eurónyit nyertek vele az adózók, az idén pedig 5 milliárd körül lesz az összeg.
- címkék:
- Románia
- euró
- devizapiac
- reform
- bevétel
- vállalkozás
- GDP
- Címkefelhő »
Egymilliárdot vitt el a félbemaradt egészségügyi reform
Az Egészségügyi Minisztérium 600 milliót, az OEP szintén 600 milliót, a Pénzügyminisztérium kétmilliót költött az egészségügyi reformra az elmúlt két év alatt. Mindezt úgy, hogy a reform egyes elemeit végül visszavonták.
Év végére ígéri az EB az agrárreformot
Az Európai Bizottság szándéka, hogy 2008. decemberre megszülessenek és 2009. január elsején életbe lépjenek azok a jogszabályok, amelyek lehetővé teszik a 2003-ban megkezdett közösségi agrárpolitika (KAP) reformjának igazítását az időközben megváltozott helyzethez - mondta Bokor Péter, az Európai Bizottság mezőgazdasági főigazgatóság főosztályvezetője szerdán, sajtótájékoztatón, Budapesten.
Orbánnal találkoznának az elégedetlen üzletemberek
A reformok elmaradása miatt elégedetlen gazdasági szereplők találkozóra készülnek Orbán Viktorral, mert nem látnak reményt arra, hogy a kisebbségi kormány keresztülviszi a szerintük nélkülözhetetlen változásokat. Több alkalommal találkoztak informálisan Gyurcsány Ferenccel is, de eredménytelenül.
Emelte az inflációs sávot a szerb jegybank
Szerbiának takarékosan gazdálkodó, a szükséges szerkezeti reformokat következetesen végrehajtó kormányra van szüksége - állítja a Szerb Nemzeti Bank elnöke, aki szerint az elmúlt hónapok politikai történései miatt nagyon nehéz lesz megvalósítani az ingatag élelmiszer- és energiaárak nélkül számolt maginfláció jövő évre tervezett csökkentését.
Nekünk bejön az uniós borreform
Az Európai Unió Bizottsága nemrég hivatalosan is elfogadta a borreformot, amely a remények szerint növelni fogja az európai borok versenyképességét. A reformról a mezőgazdasági miniszterek már decemberben politikai megállapodásra jutottak. Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter magyar szempontból nagy sikernek nevezte a megállapodást. A borászok véleménye megoszlik.
Bajnai munkaerőpiaci reformot sürget
Magyarországnak növekedésre van szüksége, az országban ezért új munkahelyeket kell teremteni, egyúttal a munkára való ösztönzésre, a munkaképesség javítására kell a hangsúlyt helyezni - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter pénteken, Budapesten sajtótájékoztatón.
Demján reformokat sürget
A vállalkozásoknak olyan kormányra van szüksége, amely többséggel rendelkezik, és az ország felzárkóztatása érdekében azonnal reformokat hajt végre - mondta Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnöke a szövetség csütörtöki küldöttgyűlését követő sajtótájékoztatón, Budapesten.
Az IRM módosítaná a gyülekezési törvényt
Hosszú távon elkerülhetetlennek tartja a gyülekezési törvény reformját az igazságügyi tárca. A módosítás előkészítése már elkezdődött - közölte a minisztérium sajtóosztálya. A tárca szerint a rendőrség már most is ahhoz tartja magát, hogy pusztán az, hogy spontán, még nem elég ok egy tüntetés feloszlatására.
Óriásinterjúban bánkódott és fogadkozott Sarkozy
Elismerte, hogy követett el hibákat, de igyekezett védeni is magát - a népszerűségi mélyponton lévő Nicolas Sarkozy francia elnök, aki egy több mint másfél órás televíziós interjúban értékelte első hivatali évét. A választás előtt megígért nagyszabású reformokból egyelőre alig valósított meg valamit, ráadásul közben elfogyott támogatói bázisa is. Most azonban megkomolyodni látszik.
Naiv és őszinte kollégáit irigyelheti Gyurcsány
Bársonyos reformokat ígérnek csak a szocialisták a ciklus hátralevő két évére, pedig korábban még úgy érezték: ha nincsenek reformok, bukni fognak. Németországban is visszatáncolnak a kormánypártok a fájdalmas átalakításoktól, mert közeleg a választás. Volt azonban pár sikertörténet Európában, néhány országban sikerült eladni a választóknak a reformokat. A szlovákoknál az őszinteség, az észteknél a naivitás volt a nyerő. A lényeg, hogy megcsinálták.
Békesi: Egy kormányfő nem mondhat ilyet
A magyarok sóvárogva fognak nézni Pozsonyra, a diplomás fiatalok külföldön keresnek munkát, és sokan még nehezebben élnek majd 2010 és 2020 között, mint most - Békesi László szerint ez lesz az ára annak, hogy a kormány nem vág bele a fontos reformokba. A Gyurcsány Ferenccel személyesen jó viszonyt ápoló közgazdász elmondta azt is, mi a tanulsága ma annak, amikor ő volt a gonosz kincstárnok, Horn Gyula pedig a bölcs király. Interjú az egykori pénzügyminiszterrel.
Gyurcsány: a finneknek is sikerült
Bátorítóak Magyarország számára a finn reformok, mert azt mutatják, hogy az átalakításoknak öt-hét év alatt megvan az eredményük. Erről Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt követően beszélt, hogy találkozott finn partnerével, Matti Vanhanennel.
A reformok ellen tiltakoznak Csehországban
Csehország legnagyobb szakszervezeti szövetsége több tiltakozó megmozdulást szervez a következő napokban a kormány reformpolitikája ellen, és általános sztrájkokat is kilátásba helyezett.
Veres szerint sikeres a konvergenciaprogram
Az euró bevezetés céldátuma és az odáig vezető út lehet a konszenzusra törekvő gazdaságpolitika célja - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke, volt pénzügyminiszter a hétfőn rendezett budapesti "Pénzügyi csúcstalálkozón", amelyhez Veres János pénzügyminiszter a parlament élé kerülő közpénzügyi csomag támogatását kérte az ellenzéktől.
Szükséges, de kivitelezhetetlen adóreform
Esély sincs arra, hogy Magyarország versenyképessége javuljon a régióban, ha az adó és járulék centralizáció a mai 40 százalékról nem csökken 30 százalék körüli szintre, mint Szlovákiában - mondta Békesi László volt pénzügyminiszter a hétfőn rendezett budapesti "Pénzügyi csúcstalálkozón".
A magyar nyugdíjrendszert szigorítaná az OECD
Az OECD szakértői úgy látják, hogy a magyarországi államháztartási hiányt mindenképpen 3 százalék alá kell levinni és ezzel párhuzamosan, következetesen meg kell valósítani az elkezdett reformokat - mondta Aart de Geus, az OECD helyettes főtitkára csütörtökön Budapesten azon a tájékoztatón, amelyen a nemzetközi szervezet tanulmányát mutatták be az újságíróknak. Az OECD szerint jövőre akár 3,5 százalékkal is nőhet a magyar gazdaság.
Nagy ára lehet Gyurcsány fordulatának
Kit igazol majd az idő: a bársonyos reformokat ígérő Gyurcsány Ferencet vagy a vészharangot kongató elemzőket? A miniszterelnök is elismeri, hogy fájdalmas intézkedések kellenének a gazdaság fellendüléséhez, de nem hajlandó ilyenekbe belevágni. Közgazdászok, ismert elemzők szerint azonban az ország jövője a tét. A kormányfő fogadalmát vetettük össze Bokrostól, Demjántól, Simortól és más elemzőktől származó szemelvényekkel.
Barroso gyors reformokat vár Törökországtól
A demokráciát előmozdító reformok felgyorsítását kérte Törökországtól az Európai Bizottság elnöke csütörtökön Ankarában. José Manuel Durao Barroso háromnapos látogatásra érkezett Törökországba.
A reformokat féltik külföldön
Londoni hitelminősítői elemzők szerint adóskockázati szempontból elsősorban a magyarországi reformok politikai támogatottságának csökkenése aggályos, és különösen az, hogy egy esetleges kisebbségi kormány nem tudná életbe léptetni a konszolidációs csomag teljes tartalmát.
Háromezer közalkalmazottat bocsátanak el
A reformok következtében eddig mintegy 90 ezer közalkalmazottat építettek le. Idén ez a szám tovább nőhet, a tervek szerint ugyanis ebben az évben további 3 ezer közszolga állását szünteti meg a kormány - számol be a Magyar Nemzet.
Borulni látszik a konvergencia képlete
Rövidtávon komolyabb tőkekivonást és a forint jelentősebb gyengülését is hozhatja a reformok megállásának a kormányválság általi megerősítése, összeomlástól azonban nem kell tartani . Az euró jegyzése simán elmehet 265 forintig és semmi biztosíték nincs arra, hogy az lenne a kurzus teteje. A befektetők számára a bizonytalanság fennmaradása a lehető legrosszabb, a sok rossz közül talán az előrehozott választások rongálnának a legkevesebbet.
Gyurcsány április végén meneszti Horváthot
Április 30-tól felmenti a kormányfő Horváth Ágnes egészségügyi minisztert, akivel hétfőn reggel négyszemközt tárgyalt parlamenti dolgozószobájában. Az SZDSZ-ben már a koalíciós szakítás is felmerült, de a pártban egyelőre senki nem nyilatkozik, a hétfői egyeztetésekre készülnek. Az SZDSZ a történtek után hétfőn kétszer is tárgyal a koalícióról, a reformok folytatásáról és Horváth Ágnesről.
Gyurcsány menesztené Horváth Ágnest
A koalíciónak új egészségügyi minisztert kell javasolnia Horváth Ágnes helyett - jelentette be Gyurcsány Ferenc kormányfő szombaton, az MSZP pártértekezletén. A kormányfő beszédében reformgőggel vádolta az SZDSZ-t. Gyurcsány szerint újra kell gondolni a koalíciós szerződést, a reformokkal kapcsolatban azt mondta: azokat úgy kell folytatni, hogy elfogadhatók legyenek az ország számára. Az SZDSZ azt állítja: Gyurcsány egyeztetés nélkül jelentette be Horváth menesztését.