rák (betegség)

címke rss

Húszezer forintot ér egy élet Kínában

Nagyvilág2013.03.07, 10:49

Naponta többszázezer kínai iszik mérgező anyagokkal teli ivóvízet, eszik olyan élelmiszert, amit elszennyezett földben termeltek, a nagyvárosok lakossága pedig egész nap szennyezett levegőt szív. A kínai kormány eddig nem kényszerítette környezetvédelemre a gazdaságot hajtó gyárakat, de miután kénytelen volt beismerni, hogy egész falvak halnak ki daganatos betegségekben, néhány szigorítást is bevezettek.

Túlélte a rákot, mégis tovább dohányzik az énekes

Archívum2012.11.20, 17:35

Ahogy arról korábban a Life.hu is beszámolt, Rod Stewart orvosai 12 évvel ezelőtt rákos elváltozást találtak az énekes pajzsmirigyén. Akkor egy 4 órás műtétet, valamint 6 hónapnyi lábadozást és hangtornát követően a sztár legyőzte a halálos kórt, most azonban megint az életével játszik.

Meghalt a népszerű magyar zenész

Archívum2012.11.19, 13:54

Hétfő hajnalban, daganatos betegség következtében meghalt Lehoczki Károly zenész, a Kistehén zenekar egykori dobosa

Felesége elárulta, miben hunyt el Komár László

Life.hu2012.10.18, 08:43

A legendás rock and roll énekes hónapok óta a nyirokmirigyrák végső stádiumában szenvedett, de eltökélten harcolt a gyilkos kórral, amely nyilvánosságra hozását felesége engedélyezte. Ezt a tragikus folyamatot szeptember végétől sajnos felgyorsította tüdőembóliás rohama - írta  Blikk.  

40 másodperc alatt omlott össze Komár László

Life.hu2012.10.18, 11:54

Az volt az utolsó kívánsága Komár Lászlónak, hogy halála előtt, születésnapján még találkozhasson kislányával, Karolinával, de volt felesége ezt megtiltotta. Miután a haldokló énekes ezt megtudta, 40 másodperc alatt összeomlott a szervezete - tudta meg a Life.hu a Frizbi felvételén.

"Kit érdekel, hogy csúnya-e vagy sem, a lényeg, hogy tud élni" - Szintia agydaganatból gyógyult fel

Life.hu2012.10.15, 22:25

Milyen nyomot hagy egy rákos betegségből felgyógyult kisgyermek lelkében a rettegés, hogy talán hónapjai vannak hátra az életéből? Hogyan lehet elfelejteni a halálfélelmet és a fájdalmas, hosszú hónapokon át tartó kezeléseket? Kérdések, melyekről soha nem beszélünk, pedig legalább olyan fontosak, mint a fizikai gyógyulás - a Life.hu riportere dr. Bakos-Tóth Mária onko-pszichológussal és egy agydaganatból felgyógyult kislánnyal, Szintiával beszélgetett.

Agydaganat miatt halt meg egy 6 éves kislány - Justin Bieber feleségének tartotta magát

Archívum2012.09.27, 18:01

Elhunyt az a 6 esztendős, ritka agydaganatban szenvedő amerikai kislány, aki annyira rajongott Justin Bieberért, hogy a kedvéért az őt kezelő bostoni kórház orvosai és nővérei jelképes esküvőt is szerveztek.

Összecsapnak a szülői gének

Tudomány2012.09.03, 11:18

Ha egy genetikai egység képes elkülönülni a többitől, általában ádáz harc alakul ki közöttük a túlélésért. Ilyen figyelhető meg többek közt az önző kromoszómáknál, a szülői DNS-eknél, sőt a saját DNS-t tartalmazó mitokondriumoknál is.

Varázslövedékeket is fejlesztenek a rák ellen Debrecenben

Tudomány2012.07.05, 20:34

A célzott daganatterápia és tumordiagnosztika egyre fontosabb szerepet kap az orvosi ellátásban. Az új módszerek kutatásában élen jár a Debreceni Egyetem Biofarmácia tanszéke.

Nem rémhír: így vezet a túlsúly rákhoz

Archívum2012.06.03, 07:00

A rák kialakulásának esetleges rizikófaktorainak egy részén nem lehet változtatni, ilyen pl. a testmagasság és a születési súly, de van egy pár, amin igen: ilyen többek között a túlsúly, amely nemcsak daganatot okozhat, de több betegség kialakulásához is hozzájárul.

Kihalóban van a rákgyógyszert termelő fa

Időjárás2011.11.10, 15:33

Fokozottan veszélyeztetett az a Himalája térségében élő tiszafa, amelynek a kérgéből a kemoterápiában használatos gyógyszert, a Taxolt állítják elő. A fafajt a gyógyászati célú hasznosítás mellett az is veszélyezteti, hogy tűzifának vágják ki Afganisztánban, Indiában és Nepálban.

Ügyvédje szerint gyomorrákja van Hoszni Mubarak elűzött egyiptomi elnöknek

Nagyvilág2011.06.20, 21:55

Egy orvosi jelentést idézve Hoszni Mubarak ügyvédje bejelentette, hogy az elűzött elnök gyomorrákkal küzd. Mubaraknak augusztus elején bíróság elé kellene állnia, mert azzal vádolják, hogy az ellene tüntetők közé lövetett februárban.

Rák és mobiltelefon: új állásfoglalást adott ki az Egészségügyi Világszervezet

Egészség2011.06.01, 07:55

A kipufogógázzal és a DDT-vel került egy kategóriába a mobiltelefon a rákkockázat szempontjából.

Miért pont én? Tinik a rákosztályon

Life Network 2.02011.05.27, 09:56

Mindig tragikus, ha valaki elkapja korunk talán legrettegettebb betegségét: a rákot. A tragikumot csak tetézi, ha mindez egy fiatallal történik. Hogyan dolgozza fel egy tinédzser lelke, szervezete talán halálos kórját?

A daganatok lehetnek a legősibb többsejtű állatok egy új elmélet szerint

Tudomány2011.04.08, 02:40

Új és máris sok vitát kiváltó elmélettel állt elő két neves asztrobiológus: szerintük a tumorok gyakorlatilag azonosak a 600 millió évvel ezelőtt megjelent, legősibb többsejtű állatokkal. Az elgondolás megmagyarázhatja a daganatok olyan alapvető tulajdonságait, mint az érképzés vagy az áttétek kialakulása.

Hosszabbítsd meg az életed 10 évvel! - A legjobb ételkombinációk

Life.hu2011.06.08, 15:21

A legtöbben szebb bőrt, erősebb csontokat vagy karcsúbb derekat szeretnénk. A különböző táplálékkiegészítők segíthetnek ebben, a kulcs azonban az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozásban rejlik.

A 10 legveszélyesebb rákbetegség - Miért nincs rájuk gyógymód?

Life.hu2010.11.17, 01:02

Félelem és rettegés lesz úrrá az emberen, ha rákkal diagnosztizálják, mivel a rák gyilkos természete miatt a második legtöbb életet követelő halálos betegség. Ha korán is felismerik és a legújabb kezeléseket alkalmazzák, még mindig nem biztos a gyógyulás.

Egy rákbeteg édesanya utolsó hőstette halála előtt

Archívum2010.11.18, 00:16

Fia iskolakezdése után egy nappal hunyt el a rákbeteg édesanya. Ezzel dacolt még utoljára a szörnyű betegség ellen, amely fiatalsága teljében ragadta el az életből.

Nem ismerik fel a rákot az esetek felében az orvosok

Life Network2010.09.21, 10:31

Becslések szerint a valamilyen szempontból hiányos vagy nem megfelelő patológiai diagnózisok aránya Magyarországon eléri az 50 százalékot - írta keddi számában a Magyar Nemzet az Országos Onkológiai Intézet (OOI) adataira hivatkozva.

A tüdőrák lehetséges génterápiája

Archívum2005.07.19, 15:28

A terápiában és a diagnosztikában egyre komolyabb szerephez juthat a genetikai-genomikai tudás: több olyan DNS-szakaszt is azonosítottak, amelyeknek jelentősége lehet a kezelésben és a korai felismerésben.

Környezeti tényező a tüdőrák kialakulásában

Tudomány2005.02.14, 12:38

A tüdőrákos megbetegedések közel 9 százalékáért, ezáltal a daganatos megbetegedések 2 százalékáért a radongáz felelős - olvasható a British Medical Journal c. orvosi szaklapban.

Új módszer a tüdőrák korai felismerésére

Tudomány2004.07.15, 13:07

Az amerikai radiológusok eszköztára hamarosan egy olyan számítógéppel bővül, amelynek segítségével a tüdő rosszindulatú daganatai már a betegség nagyon korai stádiumában felismerhetőek lesznek.

Tüdőrák és gének: 120-szoros kockázatnövekedés

Tudomány2003.09.08, 11:44

Az izraeli Weizmann Intézet kutatói olyan genetikai faktort fedeztek fel, amely jelentősen növeli a dohányosoknál a tüdőrák kialakulásának kockázatát.

Az elektronikus orr kijelzi a tüdőrákot

Tudomány2003.05.08, 15:58

Olasz kutatók egy olyan érzékelő berendezést fejlesztettek ki, amely képes észlelni a tüdőrák jelenlétét a páciens leheletében lévő kémiai anyagokból.

Endoszkóppal a tüdőrák ellen

Tudomány2003.04.14, 10:02

Magyarország vezető helyet foglal el a világranglistán a tüdőrákos megbetegedések számát illetően. A tüdőgyógyászatban alapvető változást eredményezett az endoszkópos technológia alkalmazása, amely azonban felkészült, jól kiképzett személyzetet igényel - hangzott el az április első hetében Balatonaligán megrendezett bronchológiai konferencián. A szakemberek rámutattak: az endoszkóp használata alapvető a daganatos betegségek korai felismerésében.

Megoldódhat a tüdőrák egyik rejtélye

Tudomány2002.07.10, 11:35

Német tudósok olyan gént találtak, amely dohányosokban háromszorosára növeli a tüdőrák kockázatát.

Miért halunk meg 2020-ban?

Tudomány2002.04.26, 12:53

Hans Guski, a berlini Charité Kórház patológusa szerint a tüdőrák ma már nem férfibetegség, s ez is jelzi, hogy változik a betegségek spektruma az időben. Egyre több az olyan járványkutató, aki nemcsak a múlt betegségeit tanulmányozza, hanem modellszámításokkal igyekszik előre jelezni, hogy a jövőben főleg milyen betegségekben halnak meg az emberek.

A tüdőrák korai felismerésének lehetősége

Tudomány2002.03.13, 14:35

A tumor terjedésében szerepet játszó molekula mennyiségének mérése a tüdőrák korai kimutatását teheti lehetővé.

Előző
Következő