Pénzügyminisztérium
címke rss- kapcsolódó címkék:
- devizapiac
- államháztartás
- költségvetés
- adó
- GDP
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Nincs felelőse a téves államháztartási adatnak
A Pénzügyminisztériumban a decemberi áfabevételekkel kapcsolatos vizsgálat konkrét személyi felelősséget nem állapított meg, de több hibára derített fényt, leginkább a PM, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) és a Magyar Államkincstár közötti információáramlásban - közölte a tárca. A téves előrejelzés utáni, vártnál nagyobb államháztartási hiány miatt menesztik László Csaba pénzügyminisztert.
Olcsóbb lesz a kisautók importja
Ha a gazdasági tárca elfogadja a gépjármű-kereskedők javaslatait, újra lehet majd Euro2-es besorolású autót behozni Magyarországra, és az eddigi három helyett ötsávos lesz a regisztrációs adótábla, alsó határa pedig csökken - erről állapodott meg a Pénzügyminisztérium vezetése és a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesülete (MGOE) kedden.
A vártnál kisebb az államháztartási hiány
Az államháztartás januári hiánya a helyi önkormányzatok nélkül 218,6 milliárd forint, ami az éves előirányzat 23,8 százaléka - közölte honlapján a Pénzügyminisztérium szerdán. A tárca januárra 230-250 milliárd forintos deficitet várt, ami a szokásos januári hiányt 80-100 milliárd forinttal haladja meg.
Útblokáddal is fenyegettek a tüntető autókereskedők
Körülbelül kétszáz használtautó-kereskedő vonult hétfő délután a Parlament előtt, hogy tiltakozzanak egy őket sújtó adótörvény ellen. A külföldről behozott használt autókra kivetett illeték szerintük igazságtalanul magas, ráadásul visszamenőleges hatályú, így a régi és a mostani rendszer szerint is fizetniük kell. A tüntetők egy autómakett feldarabolásával jelezték: csődbe fognak menni.
Veres: A tőkekivitel is rontotta az egyensúlyt
A jelentős mértékű magyar tőkekivitel, a feldolgozóipari beruházások növekvő importigénye és a lakáshitelek jelentős bővülése miatt alakult a vártnál kedvezőtlenebbül a folyó fizetési mérleg egyenlege tavaly - mondta Veres János politikai államtitkár az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottságának hétfői ülésén.
A képviselőkön spórolnának az adózók
A Pénzügyminisztérium csütörtök óta ingyenesen hívható telefonvonalat működtet, ahol bárki elmondhatja javaslatát, hogyan csökkentené a költségvetési kiadásokat. A véleményeket e-mailben és a tárca fórumán is elmondhatják az állampolgárok. A zöldszámot péntek délelőtt nem lehetett felhívni, mert üzenetrögzítőre volt állítva, ugyanakkor a hangpostafiók is megtelt. A fórumon viszont számos vicces és komoly bejegyzés található, a kormány leváltásától az országgyűlési képviselők számának csökkentéséig.
100 milliárddal nagyobb lehet a januári hiány
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - 2003. évi hiánya 1054,3 milliárd forint volt, ami a GDP 5,6 százalékát jelenti - erősítették meg a Pénzügyminisztérium csütörtöki sajtótájékoztatóján a korábban már nyilvánosságra hozott előzetes adatot. Idén januárban várhatóan 230-250 milliárd forint, a szokásosnál 80-100 milliárddal több lesz a hiány.
Petíció a regisztrációs adó bevezetése ellen
Mintegy 200 használtautó-kereskedő nevében a regisztrációs adó bevezetése elleni tiltakozó petíciót adták át csütörtökön Máté Dánielnek, a Pénzügyminisztérium sajtófőosztály-vezetőjének.
Nagyobb a vártnál az államháztartás hiánya
Az államháztartás tavalyi hiánya - a helyi önkormányzatok nélkül - 1054,3 milliárd forint, a GDP 5,6 százaléka - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) szerdán. A pénzügyi tárca 5,2 százalékos hiányt várt. A forint gyengülni kezdett a hírre.
Kinevezték közigazgatási államtitkárrá Terták Elemért
Mádl Ferenc köztársasági elnök a miniszterelnök előterjesztésére 2003. december 15-ei hatállyal a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkárává nevezte ki Terták Elemért. Elődje, Thuma József október 1-jén közös megegyezéssel távozott a tárcától.
PM: idén 5,2 százalék lesz az államháztartási hiány
A Pénzügyminisztérium (PM) számításai szerint az államháztartás ez évi GDP-arányos hiánya 5,2 százalék lesz, az eredetileg tervezett 4,5 százalék helyett - közölte Várfalvi István helyettes államtitkár.
A hatos útba építenék a mérgező anyagot
Jó alkalom kínálkozik arra, hogy ártalmatlanítsák a már nem működő Metallochemia gyár mérgező hulladékait: a szennyező anyagot a 6-os gyorsforgalmi út alapjába építenék be - írja a Magyar Hírlap. A tervet támogatja a gazdasági és a környezetvédelmi tárca is, a Pénzügyminisztérium viszont sokallja a költséget, állami forrás helyett a szennyezésért felelős vállalat jogutódjára terhelné a kárelhárítást.
Nem kell ma menni a földhivatalba
Nem szükséges még ma benyújtani a földhivatalokhoz a lakás adásvételi szerződéseket azoknak, akik a régi rendszerű állami kamattámogatást szeretnék igénybe venni. Azonban még pénteken meg kell kötni a szerződéseket, és azokat ügyvéddel, vagy közjegyzővel hitelesíttetni - derül ki a Pénzügyminisztérium [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.
Szigorúbb lakáshitelezés, feszesebb büdzsé
Jelentős, az idei és a jövő évi költségvetést érintő megszorításokról, a lakáshitel- támogatások számottevő visszafogásáról döntött szerdai ülésén a kormány. A szigorítások hatására az idei büdzsé kiadási oldala 35 milliárd forinttal, a 2004-es költségvetésé pedig 105 milliárd forinttal csökken - derül ki a Pénzügyminisztérium [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.
A kormányülésen is a forint volt a téma
A kormány, a Pénzügyminisztérium és a jegybank között teljes az összhang abban, hogy a pénzpiaci mozgásokkal kapcsolatban mit kell és mit nem kell tenni - közölte Gulyás Erika kormányszóvivő-helyettes, a kabinet szerdai ülését követően.
Hevesen ingadozik a forint árfolyama
Délre többször is a 273 forint fölé emelkedett az euró árfolyama, de a két forintos gyengülés után nem sokkal ismét erősödés következett be. 12 óra után öt perccel egy euróval 270,70/271,20 forint között kereskedtek. Az euró gyengülése mögött a szakemberek jegybanki intervenciót sejtenek. Az MNB és a pénzügyi tárca közös közleményben jelentette be, hogy a jegybank minden eszközzel meg kívánja akadályozni a forint árfolyamának gyengülését.
A módosítások nyomán 50 milliárddal nőtt a hiány
Az Országgyűlés megszavazta a 2004. évi költségvetési törvény kormány által támogatott módosításait. Ezek értelmében az államháztartási hiány 50 milliárd forinttal emelkedett, ami a GDP 4,55 százaléka. A pénzügyi tárca szerint azonban az európai uniós számbavételi rendszere szerint számított hiány nem változott az eredetileg is tervezett 3,8 százalékhoz képest. A központi költségvetés 2004 évi bevételi előirányzata 5481,5 milliárd forint, kiadási előirányzata 6132,4 milliárd forint - derül ki a Pénzügyminisztérium [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.
Félti a felügyelet függetlenségét az OECD
Az OECD a jövő héten kritikus hangvételű jelentést tesz közzé a PSZÁF-törvény módosításával kapcsolatban - mondta a Reutersnak egy, a szervezethez közel álló forrás. A Pénzügyminisztérium közleménye szerint az OECD szokásos éves jelentésének főbb megállapításait egyeztette a magyar illetékesekkel, de a megbeszéléseken nem került szóba a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének jogállásának változása.
Nincs döntés a Szerencsejáték Rt. eladásáról
Tévesen jelent meg több helyütt, hogy a kormány autópályát kíván építeni a Szerencsejáték Rt. értékesítéséből befolyó vételárból - cáfolta meg az előző napon szárnyra kapott hírt Csák Csongor a Pénzügyminisztérium szóvivője szerdán.
Megbolygatja a lakáspiacot a telekáfa
A parlament a napokban elfogadta a Pénzügyminisztérium egy hónappal ezelőtt nyilvánosságra került javaslatát az építési telkekre bevezetendő áfáról. A szakmai szövetségek hetek óta tartó tiltakozása ellenére a tervezett módosítás legradikálisabb változatára mondtak igent, miszerint már 2004. január elsején bevezetik a módosítást, ráadásul a lehető legmagasabb, 25 százalékos áfaterhet kiróva a telkekre - írja a Világgazdaság.
Terták Elemér lesz a PM közigazgatási államtitkára
December 15-től Terták Elemér tölti be a Pénzügyminisztérium (PM) közigazgatási államtitkári posztját. Dr. Terták Elemér 2002. december 1-jén helyettes államtitkárként távozott a Pénzügyminisztériumból, és rövid kitérő után tér vissza a pénzügyi tárcához - derül ki a Pénzügyminisztérium [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.
Szigor�tan� a befektet�v�delmet a p�nz�gyi t�rca
A tervezett jogszab�lyv�ltoz�sok nemcsak a PSZ�F hat�sk�r�t �s �tszervez�s�t c�lozz�k, hanem a hitelint�zeti, a t�kepiaci, a p�nzmos�si �s a sz�vetkezeti t�rv�ny befektet�v�delmi szab�lyait is �rintik - k�z�lte a P�nz�gyminiszt�rium.
Cáfolják László Csaba lemondásának hírét
A Pénzügyminisztérium cáfolja a keddi Magyar Nemzetben megjelent értesülést, miszerint decemberben távozik László Csaba pénzügyminiszter. A lap úgy tudja, hogy a miniszter már benyújtotta lemondását, és a költségvetés elfogadása után távozik.
Az Éva vermut miatt támadják a Pénzügyminisztériumot
Font Sándor MDF-es képviselő azt állítja, hogy az egyik kormánypárthoz "különösen közel álló", szeszipari termékeket gyártó és forgalmazó cég milliárdokat nyerhet egy, a Pénzügyminisztérium által benyújtott törvénymódosítással, amely szerint nem kell kifizetnie milliárdos adóhátralékát. Bár az ellenzéki politikus nem nevezte meg, de elmondásából egyértelműen következik, hogy Zwack Péter volt SZDSZ-es képviselőre és a tulajdonában lévő Zwack Unicum Rt.-re és a cég által gyártott Éva vermutra utalt. A Zwack Rt. szerint egy fillért sem nyernek a módosítással, mert nincs adóhátralékuk. A PM állítja: a sok problémás eset miatt kell váltooztatni ...
Kisebb mértékben nő a bor adója
A mai 5 forintról várhatóan csak 8 forintra emelkedik a bor literenkénti jövedéki adója a jövő évben - tudta meg a Világgazdaság. Mint ismert, a PM - kizárólag a költségvetési bevételek bővítése érdekében - az adó mértékét eredetileg 12 forintra kívánta növelni. A lap értesülései szerint ma már a tárca kompromisszumként hajlandó elfogadni a csupán 3 forintos emelést, és ezzel az MSZP-frakció is egyetért. Ennek megfelelően több szocialista képviselő kapcsolódó módosító indítványt nyújt be a jövedéki törvényhez.
Négyszázalékos inflációt várnak 2005-re
A Magyar Nemzeti Bank és a kormány a fogyasztói árindex 4 százalékos emelkedésében állapította meg a 2005. decemberi inflációs cél értékét - derül ki a Pénzügyminisztérium (PM) [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.
Sokadszorra fúrt meg kormánytervet az MSZP
A táppénz tervezett csökkentésének megakadályozásával a kormány sokadik megszorító intézkedését akadályozta meg a nagyobbik kormányzó párt frakciója. Nyár végén kifejezetten fenyegető volt az MSZP-frakció a Pénzügyminisztériummal szemben, és a viszony azóta sem rendeződött a kormánypárt és a kormány között. A képviselők szerint nem értesíti idejében a minisztérium a pártot terveiről.
Már január óta nincs adótitok László előtt
Egy tavaly novemberben elfogadott paragrafus váltott ki politikai vitát. A Pénzügyminisztérium ugyanis az adótörvény átfogó módosításakor a már hatályos, tavaly megszavazott részekkel együtt nyújtotta be a törvényjavaslatot. Ezt több képviselő is újdonságként értelmezte, volt, aki módosító javaslatot is benyújtott. A jogszabály szerint a pénzügyminiszter elméletileg adótitkokról is tájékoztatást kérhet az APEH-től.
Tíz százalékkal csökkenhet a cigarettafogyasztás
A költségvetési törvénytervezet szerint a Pénzügyminisztérium jövőre 10 százalékos cigarettafogyasztás-csökkenéssel számol a jövedéki adó emelése és az ennek nyomán bekövetkező árdrágulás miatt - írja keddi számában a Napi Gazdaság.
Adótitkokat is látni akar a pénzügyminiszter
Egy, a pénzügyi tárca által tervezett törvénymódosítás szerint László Csaba pénzügyminiszter előtt nem lenne többé adótitok. Bárkinek az adatait bekérethetné magához az APEH-től a pénzügyminiszter, áll az új tervezetben.
Jövő héttől fizetik a kismamapótlékot
A Magyar Államkincstár jövő héttől kezdi kifizetni az elmaradt kismamapótlékokat. A legnagyobb összeg, amit házhoz visz a pénzespostás, 180 ezer 900, a legkisebb 6700 forint. A Pénzügyminisztérium azt ígéri, év végéig mindenki, akinek az államkincstár hivatalból megállapította jogosultságát, megkapja az elmaradt pótlékot. Akik úgy érzik, járna nekik a pénz, de mégsem kapták meg, jövő márciusig igényelhetik a támogatást.
Spórolnia kell az APEH-nek
A Pénzügyminisztérium feszes költségvetéssel gazdálkodik 2004-ben, ugyanis a jövő évi költségvetési tervezet az idei 136 milliárd forintnál alacsonyabb, 125,6 milliárd forint támogatást irányoz elő. Az APEH pénzügyi kerete több mint egymilliárd forinttal csökken.
Az SZDSZ is változtatna a költségvetésen
Az SZDSZ frakciója egészében vállalhatónak tartja a költségvetés tervezetét, ugyanakkor az önkormányzatokkal foglalkozó részén változtatásokat tart szükségesnek. Horn Gábor, a MeH államtitkára szerint a szabad demokrata frakció - Demszky Gábor főpolgármesterhez hasonlóan - több pénzt adna az önkormányzatoknak, és támogatná a városi tömegközlekedést is. A Pénzügyminisztérium javaslatában azonban mindez nem szerepel.
Saját pénzüket követelik az adónyomozók
Három éve hiába várják készenléti díjukat az adónyomozók. Közel egymilliárd forintra lenne szükség, hogy a jogosan járó fizetéskiegészítésüket megkapják a Pénzügyminisztériumtól a rendőrséghez áthelyezett testület tagjai. A két intézmény nem tud megegyezni, hogy kinek kellene fizetnie, miközben a nyomozók munkaügyi perek sorozatát indították ellenük.
A kispénzűek az adóváltozások károsultjai
A Pénzügyminisztérium (PM) számításai szerint 8 százalékos béremelés és 6 százalékos infláció mellett majdnem minden jövedelmi kategóriában emelkedik a reálkereset az adó- és járulékváltozások után. Az alacsony keresetűek a reálbérük csökkenésére számíthatnak - írja pénteki számában a Népszabadság.
Távozik a PM közigazgatási államtitkára
Október 1-jével távozik posztjáról Thuma József, a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára - derül ki a tárca [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.
Győztest hirdettek a gyerekbiztosítási tenderen
Eredményesen zárult a Pénzügyminisztérium által gyerekbiztosításra kiírt második pályázat. A győztes a Generali-Providencia, az ÁB-AEGON, az Allianz, az OTP-Garancia és az Axa által alkotott együttbiztosítási csoport lett, az általuk tett 220 Ft/fő/év biztosítási díjú pályázat alapján.
Drágulhat a szerencsejáték
Hét százalékponttal emelné a lottójátékok, és húsz százalékponttal a nyerőautomaták játékadóját a Pénzügyminisztérium. Egy lottószelvény 10 forinttal drágulhat az adóemelés miatt.
A bor adójával is fedeznék a hiányt
Majdnem két és félszeresére, a mai 5-ről 12 forintra emelné a bor literenkénti jövedéki adóját a Pénzügyminisztérium. Ez 1,5 milliárd forintról 3,5-3,6 milliárdra növelné az éves költségvetési bevételt. A hegyközségek ellenzik a terveket, mert így romolhat a versenyképességük.
A GKM 3 százalékos növekedést vár
A gazdasági minisztérium szakértői szerint idén az éves gazdasági növekedés nem haladja meg a 3 százalékot, az ipari termelés bővülése pedig 4-5 százalékra várható, derül ki a minisztérium pénteken nyilvánosságra hozott előrejelzéséből.
Kisebb növekedésre számít a PM
A Pénzügyminisztérium (PM) szerdán nyilvánosságra hozott gyorsjelentésében a GDP idei növekedését a korábbi előrejelzésben várt 3,5 százalékról 3-3,5 százalék közé mérsékelte. A PM az év elején még 4 százalékos, vagy ezt meghaladó növekedéssel számolt. Az inflációra vonatkozó becslés nem változott - derül ki a pénzügyi tárca honlapján közzétett adatokból.
Mégis leváltották a PM szóvivőjét
Kovács László, az MSZP elnöke szerint Máté Dániel már nem a Pénzügyminisztérium szóvivője. A jövőben a kommunikációs osztály vezetését látja csak el. Kovácsot erről László Csaba pénzügyminiszter tájékoztatta.
A PM szerint nem drágul duplájára a diákjegy
Méltányosabb megoldást nyújt majd a diákok számára a sajtóban megjelenteknél az a javaslat, amelyen a Pénzügyminisztérium dolgozik a fogyasztói árkiegészítések kapcsán, közölte a Pénzügyminisztérium. A távirati iroda közben arról értesült, hogy távozik posztjáról a PM szóvivője, Máté Dániel.
Marad a PM szóvivője
A szaktárca szóvivője, Máté Dániel továbbra is betölti posztját, és a megjelent hírekkel ellentétben nem távozik, közölte az [origo] érdeklődésére a minisztérium sajtóosztálya.
Bírálták László Csabát, Csehák távozik
A MSZP-t belülről ért kritikákról, valamint a Pénzügyminisztérium és a párt közötti konfliktusról is szó esett a párt elnökségének kedd esti ülésén. Kovács László pártelnök az ülés utáni tájékoztatón jogosnak nevezte a Pénzügyminisztériumot ért kritikákat, melyek nyomán felmerült a tárca szóvivőjének távozása, ezt a hírt utóbb cáfolta László Csaba miniszter. Miközben Kovács tagadta, hogy a kormányon belüli személyi változásokról is szó esett volna az ülésen, megjegyezte, a PM kommunikációját ért kritika a miniszter felelősségét is felveti. Hivatalosan meg nem erősített információk szerint eközben az egészségügyi miniszter lemondott ...
Az MSZP dühös a Pénzügyminisztériumra
Július közepe óta mindennapossá váltak a viták az MSZP és a Pénzügyminisztérium (PM) között. Konfliktus alakult ki az 53. heti nyugdíj kifizetése, az szja-csökkentés elmaradása, a lakáshitelek adókedvezményének eltörlése és a távhőszolgáltatás áfájának növelése miatt is. Úgy tűnik, az ingatlanadóra vonatkozó minisztériumi tervekkel betelt a pohár az MSZP-nél. A párt frakcióvezető-helyettese az [origo]-nak azt mondta: a PM szakembereinek nem az emberek riogatására alkalmas bejelentésekkel, hanem a számolgatással kellene foglalkozniuk.
A vártnál alacsonyabb az államháztartási hiány
Az államháztartás helyi önkormányzatok nélküli hiánya augusztus végéig 707,6 milliárd forintot ért el, amely az éves előirányzat 85 százalékát teszi ki, közölte a Pénzügyminisztérium (PM). Augusztusban az egyenleg 105,7 milliárd forint volt, ami jóval kevesebb az elemzők 135-160 milliárd forintos várakozásainál. Elemzők szerint az adatra erősödhet a forint.
Elhúzódhat Szász Károly felmentése
Az Országgyűlés legkorábban októberben dönthet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöki tisztét betöltő Szász Károly menesztéséről. A szándékot nem rejtik véka alá a kormánypártok képviselői, a Pénzügyminisztérium pedig megkezdte a szükséges előkészületeket. A gyorsabb eljáráshoz az ellenzék együttműködésére volna szükség.
Eredménytelen a gyerekbiztosítás-pályázat
A Pénzügyminisztérium eredménytelennek nyilvánította a gyerekbiztosításra kiírt pályázatot. A tender eredménytelenné nyilvánításának oka az volt, hogy az egyik pályázat nem teljesített minden alkalmassági kritériumot, a másikban foglalt árajánlat pedig aránytalanul magas volt.
Keresi a koalíció a hiányzó pénzt
70-80 milliárd forintra lenne szüksége a koalíciónak ahhoz, hogy a Pénzügyminisztérium (PM) bevételi elvárása és az szabad demokraták adócsökkentési terve egyszerre teljesülhessen, a Napi Gazdaság számításai szerint.