Párizs
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Franciaország
- London
- tenisz
- utazás
- terrortámadás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kétszáz éve fedezték fel a világ egyik legcsábítóbb nőjét
Egy olyan szobor történetéről mesélünk most önöknek, amely az egyik leghíresebb a világon. Az egyik legfontosabb múzeumban áll, képe szinte mindenki retinájába beleégett, neve egyet jelent a kecsességgel és a nőiességgel. Mindezt úgy érte el, hogy szinte semmit sem lehet róla biztosan tudni, csak azt, hogy egy őrült nagy állami propagandának köszönheti hírnevét.
Párizsban ezentúl tilos napközben sporttevékenységet végezni
Betiltotta Párizsban az önkormányzat a lakhelyhez közeli egyénileg végzett sporttevékenységet délelőtt 10 és este 7 óra között, jóllehet a koronavírus-járvány miatt Franciaország teljes területén három héttel ezelőtt életbe lépett kijárási korlátozások értelmében ez eddig bármikor lehetséges volt a lakhely körüli egy kilométeres távolságban naponta egyszer egy órán át.
- címkék:
- Párizs
- sport
- koronavírus
- Címkefelhő »
Bűnözők a párizsi elővárosban szándékosan járókelőket gázolnak – videó
Elszámolási vita lehet annak a szándékos gázolásnak a hátterében, ami a Párizzsal szomszédos, hírhedt megye, Seine-Saint-Denis egyik településén történt - írta a V4NA nemzetközi hírügynökség.
- címkék:
- Párizs
- bűnöző
- V4NA
- Címkefelhő »
Halottasházzá alakítják a világ legnagyobb piacát
- címkék:
- Franciaország
- Párizs
- piac
- halottasház
- Címkefelhő »
Párizsból TGV-n evakuálják a betegeket
- címkék:
- Franciaország
- Párizs
- koronavírus
- kórház
- beteg
- TGV
- Címkefelhő »
Párizs elnémult
"Szokatlan csendet" jegyezett fel a párizsi és a francai főváros külvárosaiban lévő mintegy 150 zajmegfigyelő állomás azóta, hogy kijárási korlátozásokat rendeltek el március 17-én Franciaországban a koronavírus-járvány feltartóztatására.
Jelentősen javult a levegő minősége Párizsban
Párizsban és környékén 20-30 százalékkal javult a levegő minősége a március 17-én elrendelt kijárási korlátozások következményeként - közölte a környezetvédelmi minisztérium levegőminőséggel foglalkozó ügynöksége, az Airparif.
Párizsban több száz illegális bevándorlót telepítettek ki egy migránstáborból
Fertőzésveszély miatt Párizsban, a kijárási tilalom közepette kiürítettek egy migránstábort, több száz illegális bevándorlót evakuáltak, majd koronavírustesztet végeztek rajtuk – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a CNEWS francia hírtelevízió beszámolója alapján.
Victor Hugo is lakott a téren, ahol egykor hercegek és kurtizánok éltek
Bár Victor Hugo 1831-ben megjelent regényét sokan A Notre-Dame-i toronyőrként ismerik, valójában A párizsi Notre-Dame címmel jelent meg – ugyanis a történet tényleges cím- és főszereplője maga a Notre-Dame-székesegyház. És talán nem főbenjáró bűn elspoilerezni egy kétszáz éves regényt, de az is tény, hogy a Disney egyébként remek rajzfilm-feldolgozásával szemben az eredeti műben nagyjából mindenki meghal a végére. Victor Hugo életéről és írói munkásságáról azonban nem csak a székesegyház körül emlékeznek meg.
Közel ezer sárgamellényes a tiltás ellenére tüntetett Párizsban, volt köztük, aki nagyon köhögött - videó
A francia kormány csütörtökön bejelentette, hogy megtilt minden olyan rendezvényt, ahol 100 embernél többen vannak egyszerre. Vonatkozik a rendelet az úgynevezett kültéri eseményekre is. Az egyre inkább szélsőbaloldalhoz közelítő sárgamellényes mozgalom egyik szárnya úgy döntött, a tiltás ellenére tüntetnek, a nyugdíjreform ellen.
- címkék:
- Párizs
- sárgamellényesek
- Címkefelhő »
A Nanushka újra a Párizsi Divathéten
Szinte folyamatosan érkeznek a pozitívabbnál pozitívabb hírek a ma már világhírű magyar divattervezővel, Nanushkával kapcsolatban. Tavaly ősszel New Yorkban nyitott saját üzletet, majd rendkívül előkelő helyre került a kontinensünk legdinamikusabban fejlődő cégeit felvonultató ranglistán, legutóbb pedig a francia fővárost vette célba, ahol szintén önálló üzletet nyitott, majd a Párizsi Divathéten is bemutatta új kollekcióját.
Ezüstös kék agyagba csomagolják a párizsi Arc de Triomphe-ot
Tűz miatt kiürítették a párizsi Gare de Lyon pályaudvart- videó
Tűz ütött ki Párizs belvárosában pénteken a Paris Gare de Lyon pályaudvar közelében - írja a The Independent. Ez Párizs egyik legjelentősebb pályaudvara, innen indulnak a TGV vonatok is.
- címkék:
- Párizs
- tűz
- pályaudvar
- V4NA
- Címkefelhő »
Demi Moore 57 évesen szebb, mint valaha - Fotó
Demi Moore 57 évesen csak úgy ragyog: ezt most Párizsban is bizonyította.
Kiállítás nyílt a híres francia divattervező cipőiből
Megvan az első francia állampolgárságú halott
Összesen 17 koronavírusos esetet regisztráltak már Franciaországban. Egy ember meghalt, egy másik állapota életveszélyes. Görögországban is felbukkant a vírus.
5G-s laptopot tesztelnek Párizsban
Az Orange és a Dell közösen tesztelik az első 5G-s laptopot a párizsi hálózaton.
- címkék:
- Párizs
- laptop
- 5G
- Dell
- Címkefelhő »
Lövöldözés lehetett Párizsban, egy fél kerületet lezártak, kommandósok lepték el az utcákat
Párizs tizennyolcadik kerületében, a belvárostól szó szerint öt percre túlzás nélkül óriási rendőri készültség volt hétfő késő délután. Az Avenue Gabriel Peri és a Porte Saint Ouen-nal lezárták az utcákat. A V4NA nemzetközi hírügynökség tudósítói a helyszínen voltak, felvételeket készítettek, és beszéltek járókelőkkel és rendőrökkel is. A közelben lakók azt mondták, hogy lövéseket hallottak.
- címkék:
- Párizs
- V4NA
- Címkefelhő »
Magyar sajtbírák is meghívást kaptak a párizsi Sajtszalonra
A párizsi Sajtszalont, melyre idén 219 kiállítót és több mint 7500 látogatót várnak 16. alkalommal rendezik meg. A kiállítás a francia sajtkészítők és tejtermékgyártók legrangosabb eseménye. 2016 óta egy szakmai zsűri érzékszervi bírálat során több kategóriában megválasztja a kiállítás 10 legjobb sajtját, melyek Coups de Cœur díjat kapnak.
- címkék:
- Lionel Guérin
- Párizs
- sajt
- Sajszalon
- Címkefelhő »
A szocialista párizsi főpolgármester-helyettes segítette a kisfiúkat megerőszakoló, kislányokat kínzó francia írót
Éveken keresztül fizette hotelszámláit, életjáradékot intézett a baloldal ünnepelt pedofil írójának, Gabriel Matzneff-nek a szocialista főpolgármester-helyettes, Christophe Girard. Alig egy hónappal a francia önkormányzati választások előtt Girard főnöke, a szintén szocialista politikusnő, Anne Hidalgo főpolgármester még nem szólalt meg a Matzneff-üggyel kapcsolatban.
Megvan Macron pártjának jelöltje a párizsi önkormányzati választásra
Agnes Buzyn francia egészségügyi minisztert jelölte vasárnap Emmanuel Macron államfő pártjának vezetősége Benjamin Griveaux utódának a párizsi főpolgármester-jelöltségre. Alig egy hónappal a francia önkormányzati választások előtt egy interneten közzétett szexvideó miatt kényszerült jelöltváltásra a francia kormánypárt.
Új jelöltek: Miniszterek között is válogatnak
Ahogy megírtuk, lemondásra kényszerült Emmanuel Macron párizsi főpolgármester-jelöltje, Benjamin Griveaux - botrányos körülmények között, egy hónappal az önkormányzati választások előtt. A V4NA nemzetközi hírügynökség szerint miniszterek között is válogat Macron pártja, az LREM, amikor az utódot keresi.
- címkék:
- Emmanuel Macron
- Párizs
- Címkefelhő »
Egy hónappal a választas előtt lemondott Macron párizsi főpolgármester-jelöltje, mert pornóvideó jelent meg róla
Benjamin Griveaux, Emmanuel Macron pártjának párizsi főpolgármester-jelöltje bejelentette, hogy visszalép a választástól, mivel csütörtökön késő este egy pornóvideó szivárgott ki róla.
Jövőre már nem a londoni Heathrow lehet Európa vezető repülőtere
A párizsi Charles de Gaulle (CDG) nemzetközi repülőtér egy modellezés szerint 18 hónapon belül akkora forgalomnövekedést produkál, hogy azzal átveszi Európa vezető légikikötőjének szerepét a londoni Heathrowtól - írja az Independent.
"Belövőszobák" Párizsban: no-go zónákat hozott létre a liberális drogpolitika
Szabályos no-go zónák jöttek létre Párizsban, miután 2016-ban a baloldali vezetésű X. kerületben a köznyelvben csak "belövőszobáknak" nevezett helyiségeket alakítottak ki. Itt a kábítószer-fogyasztók szabadon adhatják be maguknak a drogot. Azt azonban - a brit példával ellentétben - nem orvosoktól kapják a regisztrált függők, hanem maguknak kell megvenniük. Hiába figyelmeztették sokan a liberális vezetést, hogy a környéket elárasztják majd a dílerek, nem hallgattak rájuk. Több száz család élete lehetetlenült el, és a függő, beteg fogyasztók is nehezebb helyzetbe kerültek - derül ki a V4NA nemzetközi hírügynökség beszámolójából. Sokaak ...
Összecsaptak Párizsban a tüntető tűzoltók a rendőrökkel - videó
A Reuters brit hírügynökség jelentése szerint tűzoltók ezrei vettek részt azon a párizsi tüntetésen, amelyen a munkakörülményeik javításáért, és a veszélyeztetettségi pótlékuk növelése érdekében vonultak utcára. A rendőrök brutálisan léptek fel velük szemben, könnygázzal, gumibotokkal és vízágyúkkal próbálták feloszlatni a demonstrációt.
- címkék:
- Franciaország
- Párizs
- tüntetés
- tűzoltó
- Címkefelhő »
Megint migránstábort számoltak fel Párizsban
Több mint 1400 migránst szállítottak el kedd délelőtt a francia hatóságok egy sátortáborból Párizs északi részén, s azt ígérik, hogy valamennyi táborhelyet végleg felszámolják.
- címkék:
- Párizs
- migránstábor
- Címkefelhő »
Jól van a Franciaországban koronavírussal kezelt három beteg
Jól van az új koronavírus okozta megbetegedéssel, elkülönítve kezelt három fertőzött ember Franciaországban, egy Párizsban turistáskodó kínai házaspár és egy Bordeaux-ban élő kínai származású francia férfi. Mindhárman a héten érkeztek a fertőzés gócpontjának számító kínai Vuhanból - jelentette szombaton a francia közrádió.
Ez lesz a francia divatguru utolsó divatbemutatója
A kiegyezés óta ontja az édességeket az első magyar csokoládégyár
Nem csak manapság küzdünk a nem megfelelő minőségű élelmiszerrel, hanem bizony így volt ez már az 1867-es kiegyezés korának Budapestjén is. Pontosabban Budán és Pesten, hiszen időben még az 1873-es városegyesítés előtt járunk, amikor felbukkan egy német cukrászmester, aki kifejezetten azzal a szándékkal alapítja meg Magyarország első csokoládégyárát, hogy megszabadítsa a magyarokat a rossz minőségű, egészségre veszélyes anyagokat tartalmazó cukorkáktól. A kísérlet olyannyira jól sikerült, hogy nem csak egész Magyarország, hanem egész Európa megismeri ezeket a finomságokat, az egykori német cukrászmestert pedig maga Ferenc József csáászár ...
- címkék:
- Nagy Ferenc
- Ferenc József
- Stühmer Frigyes
- Koob Etelka
- Koob Géza
- Stühmer Géza
- Lukáts Kató
- Mallász Gitta
- Szirmai Ilona
- Jeges Ernő
- Stühmer Tibor
- Csóll Péter
- Borbély Béla
- Hamburg
- Prága
- Drezda
- Gyöngyös
- Novaj
- Maklár
- Abbázia
- Mecklenburg
- Ludwigslust
- Eger
- Kecskemét
- Párizs
- Bécs
- cukorka
- Tibi csokoládé
- csokoládé
- Stollwerck
- Budapesti Csokoládégyár
- Bonbonetti Choco Kft.
- Cremeria
- Címkefelhő »
Környezettudatos installációval szerepelnek a magyarok a párizsi dizájnvásáron
Ezekért a programokért utazzanak Franciaországba 2020 elején!
Franciaország 2020-ban magas fokozatra kapcsol. Új, környezetbarát hotelek és múzeumok nyitnak meg a városközpontban, illetve a környékén. Hatalmas, teljesen átalakult bevásárló- és kulturális központok várják majd a látogatókat, akik meghökkentő turisztikai eseményekre, emlékezetes évfordulókra és páratlan kiállításokra is számíthatnak az év folyamán.
A párizsi múzeumok ingyenesen elérhetővé teszik több mint 100 ezer műalkotás digitális reprodukcióját
Polgárháborús készültség Párizsban
A Macron-féle nyugdíjreform elleni tüntetéssorozat várhatóan legkeményebb akciójára lehet számítani január 9-én a Le Figaro forrásai szerint. A Párizsban meghirdetett tüntetés mellett általános sztrájkot is tartanak, több mint 10 szakmához és fontos ágazathoz tartozó dolgozók sztrájkolnak holnap. A közlekedési dolgozók több mint egy hónapja, december 5-e óta sztrájkolnak.
- címkék:
- Franciaország
- Párizs
- Címkefelhő »
Megsokszorozná az Eiffel-torony képét egy művészi installáció
Háromszáz évnyi éttermi finomság jelenik meg ebben a könyvben
Még mindig beomolhat a Notre-Dame mennyezete
Négy embert megkéselt egy férfi Párizsban, az egyik áldozata meghalt, a bűnözőt agyonlőtték - videó
Terrorgyanús támadás történt Párizs közelében, négy embert megkéseltek. A rendőrség lelőtte a támadót, akin robbanómellény is volt - ezt írta a BBC. A Le Figaro úgy tudja, hogy nem volt rajta robbanómellény, viszont a gyilkos közelében rengeteg robbanóanyagot találtak. Az első hírek egy vagy két halottról írtak. Azóta kiderült, hogy egy 56 éves férfi halt meg, aki a feleségét védte. A Les Valeurs Actuelles (VA) szerint muszlim öltözetet, djellabát viselt a gyilkos, és Allah akbart rikácsolt, amikor ölt. Vagyis terrortámadás volt, még ha a francia hatóságok egyelőre - ismert óvatosságuk miatt - nem nyilvánították annak.
- címkék:
- Franciaország
- Párizs
- Villejuif
- késelés
- Címkefelhő »
Könnygázzal oszlatták a tömeget a sárgamellényesek tüntetésén, utcai háború Párizsban
A mai már az 59. tüntetés, azaz a sárgamellényesek már több mint egy éve minden szombaton tüntetnek Párizsban és egész Franciaországban azért, hogy olyan, a hétköznapi embereket súlyosan érintő problémák, mint az áremelkedések, az életszínvonal csökkenése, a munkanélküliség, a migráció vagy legújabban a nyugdíjreform kapcsán az Emmanuel Macron vezette hatalom meghallgassa őket, és adjon valamilyen választ az egyre súlyosbodó gondjaikra.
Overdose után újabb magyar csodalovak szállítják a nemzetközi sikereket
Az év a magyar lóversenysport sikereiről szólt, hiszen Nancho történelmet írt Németországban, Esti Fény magyar tenyésztésű lóként Ausztráliában startol el 2020-ban, Tour To Paris Franciaországban halmozza a győzelmeket, 2020 elején pedig Dubajban méri össze tudását a világ legjobb angol telivéreivel. Pécsi Istvánnal beszélgettünk a magyar lóversenysport jelenlegi helyzetéről és arról, hogy mit tartogat a jövő a Kincsem Park és a teljes ágazat számára.
Kétszáz éve először maradt el a karácsonyi mise a Notre-Dame-ban
Régóta várt, új járatot indít a Wizz Air
Romantikus kiruccanásra vitte párja, Lékai Máté Kiss Ramónát
Kiss Ramóna és férje, Lékai Máté Párizsban romantikáznak.
Cooky és családja Párizsba utaznak: kisebbik fiuk először fog repülni
Cooky és családja hétfőn Párizsba utaznak: először fog repülni a kisebbik fiuk.
- címkék:
- Cooky
- Párizs
- repülés
- család
- Címkefelhő »
Késsel rendőrökre támadó férfit lőttek le Párizsban
Késes támadót lőttek le a rendőrök Párizs La Défense nevű üzleti negyedében péntek délelőtt.
- címkék:
- Párizs
- rendőr
- kés
- Címkefelhő »
Minden ok nélkül agyba-főbe vert és rugdosott két francia rendőr egy férfit az utcán - videó
Brutálisan összevert és megrugdosott egy férfit két francia rendőr Párizsban, a csütörtök sztrájkok után. A verésnek láthatóan semmi oka nem volt, a rendőrök nem is igazoltatják a férfit, egyszerűen elfutnak. Miután több újságíró is felvette a telefonjával vagy lefényképezte a történteket, nyomzás indult.
- címkék:
- Párizs
- Címkefelhő »