önbizalom

címke rss

Élet súlyos bőrhibával: „Halálosan jól érzem magam így”

Archívum2015.08.03, 08:57

A vitiligo nevű titokzatos bőrbetegség a világon élő emberek csupán 1-2 százalékát érinti, Magyarországon körülbelül 100 ezer ember szenved ettől az állapottól – köztük sok a gyermek. A nemzetközileg összetartó közösségnek már világnapja is van: június 25-e, amely Michael Jackson, az egyik leghíresebb vitiligós halálának a dátuma. Széles Adrienn gyerekkora óta él együtt bőrhibáival. A lány beavatott minket a betegségével járó pozitívumok és negatívumok egyvelegébe, valamint a közelmúltban saját minikampányt is indított azért, hogy sorstársai ne éljenek át akkora kínokat a külsejük miatt, mint ő egykor.

Megdöbbentő vallomás Iszak Esztitől: "Nagyon nehezen tudtam elfogadni magam"

Archívum2015.07.31, 16:41

A gyönyörű műsorvezető csak úgy sugárzik mostanában, ám ez nem volt mindig így. Iszak Esztinek keményen meg kellett dolgoznia azért, hogy hibáival együtt is el tudja fogadni önmagát.

Gyerekkorunk modernizált formája: a szelfi őrület mélyebbről ered, mint gondolnánk

Archívum2015.07.13, 19:44

„Lőjjünk egy szelfit!”, „Csinálj rólunk egy képet!”. Az ezekhez a mondatokhoz csatolható mozdulatok már a mondat elolvasása után automatikusan megjelennek mindenki előtt. Egyre több tanulmány foglalkozik az egyik leggyakoribb jelenséggel (vagy népbetegséggel), a szelfizéssel. Szakértőnk választ ad arra, hogy pontosan mi is állhat annak hátterében, ha valaki a szelfi királynő, Kim Kardashian nyomdokaiban jár.

Tanulj az önbizalomról a csúnya testi fogyatékossággal élő szépségkirálynőtől!

Archívum2015.07.13, 18:16

Isa-Bella Leclair, akinek betegségéből kifolyólag egyik lába nagyobb, mint a másik, tudja, miről beszél, amikor az önbizalom fontosságát hirdeti. Érdemes tanulni a testi rendellenességgel élő lánytól!

15 dolog, amitől szexinek érezheted magad

Archívum2015.06.28, 00:17

Egy nő számára létszükséglet, hogy szépnek és szexinek érezze magát. Ha a Life.hu tanácsai közül már hármat megfogadsz, a te önbizalmad is meg fog nőni.

Te is a véleményekből "táplálkozol"? Így sosem leszel magabiztos!

Archívum2015.10.09, 12:07

Az önbizalom fontos, központi része az életünknek, azonban rengeteg dolog befolyásolhatja. A pszichológus szerint bármikor felépíthető, és léteznek módok az önbizalom-hiányos állapot kezelésére, pozitív kimenetelére, azonban rossz esetben mérhetetlen exhibicionizmusba fulladhat...

A szürke egérség öt árulkodó jele

Archívum2015.06.17, 06:09

Semmihez sincs kedved, nem figyelsz oda külsődre, mások sem érdekelnek, ha mégis akkor leginkább kritizálod őket. Ismerős bármelyik ezek közül? Még van pár önbizalomhiányról árulkodó jel.  

Átalakít a Jónő Team: Niki visszakapta elveszett önbizalmát

Archívum2015.05.12, 23:11

Szépből még szebbet – ez volt a mai átalakításunk mottója. Niki igazán gyönyörű nő, aki kicsit bizonytalanná vált az elmúlt időszakban a külsejét illetően, ezért hozzánk fordult pár tanácsért. 

"Anya kisebb méretű nadrágot hordott mint én" - Demi Moore árnyékában élnek lányai

Archívum2015.04.30, 12:12

Rumer Willis, Demi Moore és Bruce Willis legnagyobb lánya egy interjúban vallott arról, hogy milyen volt a híres szülők árnyékában felnőni.

Átalakít a Jónő Team: új, magabiztos nőként várja a szerelmet Éva

Archívum2015.02.24, 23:15

Kisfia születése óta nincs ideje magára a fiatal anyukának. Nálunk viszont megértő fülekre és szorgos, profi kezekre talált. Micsoda átalakulás!

Átalakít a Jónő Team: Egy kis önbizalomtuning senkinek sem árt!

Archívum2015.01.27, 22:35

Önbizalomért és egy kis csajos életérzésért jelentkezett hozzánk a bájos, imádnivaló Rita. Mi pedig ezer örömmel adtunk meg neki mindent. A végén örömkönnyekben sem volt hiány.

Átalakít a Jónő Team: csodás fogyása után önbizalmat ébresztettünk Tíciában

Archívum2015.01.06, 23:50

Új év, új csapat. Nemcsak a hozzánk érkezők, hanem mi is megújultunk kissé: új fodrásszal, fotóssal és stylisttal bővültünk, majd izgatottan vártuk az újév első átalakítását. Tíciával nyitottuk 2015-öt.

Kevés nő elégedett a testével, lehet, hogy te pont igen - Teszteld!

Archívum2015.01.01, 07:49

Kevés nő elégetett maximálisan a testével. Vagy a comb túl vastag, vagy a derék nem elég vékony, de olyan is akad szép számmal, aki szinte semmit nem kedvel magán. Te vajon jól érzed magad, vagy titkon szívesebben bújnál más bőrbe? Most kiderítheted.

Egy 5 éves beteg kislány miatt lett kopasz Hamupipőke – Megható fotósorozat

Archívum2014.12.10, 15:00

Ahogy kihullott a kis Isabella Harvey haja, úgy kezdte elveszíteni önbizalmát a rákbeteg kislány. Egy kopasz Hamupipőke azonban újra helyreállította a gyermek önértékelését.

Bizarr önbizalom-növelő videóra akadtunk - ettől biztos eláll a lélegzeted

Archívum2014.11.25, 18:01

Különös videó járja be napok óta az internetet, ahol egy férfi arról beszél nekünk, nőknek, hogy mi mennyire nagyon fantasztikusak vagyunk és ezt végre higgyük is el. Mondjuk nekünk ettől nem lett jobb napunk, de legalább rosszabb sem.....

Álomélet-tippek a boldogsághoz: így légy vidám minden nap!

Archívum2014.05.30, 10:15

Ahogy mindenkinek, így a Life.hu szerkesztőségének a mindennapjait is átfűti az örök boldogségkeresés. Készítettünk már tündéri fotógalériát vidám állatokból, megünnepeltük a boldogság világnapját, értekeztünk a boldog házasság titkáról, rájöttünk arra, hogy a boldogság hizlal, majd pedig sztárszerzőnket, Müller Pétert is kifaggattuk a témáról.

Elkendőzöd magad szex közben? Csináld izgatóan, erotikusan!

Archívum2014.04.27, 11:23

Koromsötétben szexelni, és vizuális inger nélkül csak az érzékeinkre - úgymint hallás, szaglás, ízlelés, tapintás - hagyatkozni elsőre furcsának tűnik. Pedig vannak olyanok, akik esküsznek az ilyen szexuális együttlétekre - most megosztották tapasztalataikat a Life.hu olvasóival is. Két éve ez volt a kedvenc cikketek.

Tatár Csilla megszabadult a komplexusaitól

Archívum2014.03.09, 17:27

Ma már az egyik legszebb magyar műsorvezetőként tartjuk számon Tatár Csillát, pedig kislányként tele volt komplexusokkal. 

Szeresd magad, és fejleszd a személyiséged szexszel! (18+)

Archívum2014.02.08, 18:00

Még akkor is, amikor úgy érezzük, hogy minden a helyén van az életünkben, és békés, boldog gyermekkorunk volt, sokat segíthet a személyiség kiteljesedésében a céltudatos fejlesztés. Gondoltad volna, hogy a szex is alkalmas eszköz lehet erre? A Life.hu utánajárt, hogyan. Egy éve ez volt a kedvenc cikketek.

Nincs szexibb az ostornál Dannii Minogue szerint

Archívum2013.11.19, 20:32

A Minogue lányok legifjabbikát az ausztrál WHO magazin vetkőztette fehérneműre és vallatta ki arról, szerinte mi a szexi.

Ezért lépnek félre a diétázó pasik

Archívum2013.10.16, 13:05

Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy brit tudósok valójában nincsenek. Pedig szeretjük őket, és azt is, hogy sokszor minden logikát nélkülöző felfedezéseikkel kapaszkodót nyújtanak nekünk a világ, sok esetben pedig a férfiak megértéséhez. Annak ellenére, hogy nem léteznek, most arra a következtetésre jutottak, hogy a fogyókúrázó férfiak nagyobb valószínűséggel lépnek félre. A Life.hu most ennek járt utána.

Katy Perry túl öreg ahhoz, hogy vetkőzzön

Archívum2013.10.05, 14:43

Hiába van fantasztikus alakja, a 28 éves énekesnő szerint túl idős már ahhoz, hogy megmutassa a testét.

Life-mágia: önbizalombűbáj tükörkoronggal

Archívum2013.09.23, 20:32

Új sorozatot indít a Life.hu: hétről hétre bűbájos varázslatokat ajánlunk olvasóinknak, hogy ki-ki élethelyzete és érdeklődése szerint éljen velük.

Álomnő luxuskivitelben - Amikor a jó nem elég jó

Archívum2013.09.16, 12:37

Úgy tűnik, a férfiak még soha nem voltak ennyire igényesek a nőkkel szemben: kilóra, korra méricskélnek, kíméletlenül rostálnak, és irreális kívánságlistákat gyártanak, de arra nem gondolnak, hogy ebben az őrült versenyben elveszítjük identitásunkat, miközben igyekszünk megfelelni nyomasztó elvárásaiknak.

Heti útravaló Müller Pétertől - 89. rész

Archívum2013.09.25, 12:15

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat - és talán az életedet is. Müller Péter minden héten ilyen "lelki útravalót" ad.

Átalakít a Jónő Team: Szilvi végre gyönyörű

Archívum2013.08.06, 23:23

Szilvivel a Balatonon találkoztam pár hete először a Jónő táborban. Nagyon kedves, érdeklődő, életvidám lánynak ismertem meg, akinek egy jó nagy önbizalomkúrára volt szüksége.

A pasik a pornó miatt elégedetlenek a testükkel

Archívum2013.08.05, 16:01

A kortársak nyomása, a média és a pornó felelős azért, hogy sok férfi szorong a kinézete miatt - derült ki a brit közszolgálati 4-es tévécsatorna dokumentumfilmjéből. Egy pornóproducer elismerte: ipara nagy hatással van a férfiak testképére.

Nagyobb eséllyel hódítanak a beképzelt férfiak?

Archívum2013.07.28, 19:26

Ha hinni lehet a kutatóknak, nekünk, nőknek, sokkal jobban bejönnek az arrogáns és önimádó férfiak, mint a visszafogottabb fickók.

Átalakít a Jónő Team: Eszter, a szexi motoros

Archívum2013.07.23, 16:23

Veszélyes dolog velünk egy helyen dolgozni. Az ember gyanútlanul érkezik reggel a munkahelyére és mire észbe kap, már orvul át is alakítottuk. Így járt Eszter barátnőnk is.

Átalakít a Jónő Team: Így lett Nóri határozott hölgy

Archívum2013.07.15, 22:28

Hatalmas átalakulás, egy teljesen új ember - mindössze pár óra alatt! Így összegezhetném Nóri és a Jónő Team találkozását.

Buja fehérneműben a híresség

Archívum2013.06.29, 19:37

Dita von Teese egy amerikai magazinnak elárulta, hogy nincs önbizalma. Ennek ellenére sikerült igencsak pikáns képeket készíteni a hírességről.

"Úgy lógnak a melleim, mint egy kutya füle"

Archívum2013.06.27, 19:27

A legtöbb lány örököl valami jellegzetes testi adottságot az édesanyjától, de mi történik akkor, ha történetesen éppen ez a testrész egyáltalán nem tetszik neki, ráadásul már az édesanyja sem volt kibékülve vele?

Még Keira Knightley is fél, hogy csúnyának látják

Archívum2013.05.20, 10:26

Nagy a fenekem, nem szép a mellem, csúnya az orrom, szörnyű a hajam, kicsi a szemem - ahelyett, hogy a mindennapos önszidalmazást folytatnád, állj meg egy pillanatra és nézd meg ezt a videót. Megmutatjuk, hogy milyen szép is vagy valójában.

Csernus: Így lesz a kisegérből csodanő!

Archívum2013.04.09, 16:44

Nem az a lényeg, hogy mások mit gondolnak rólunk, hanem hogy mi mennyire becsüljük önmagunkat: Csernus doki szerint valahogy így készül a "jó nő"!

A tánctól nő Szilveszter gazda önbizalma

Archívum2013.04.08, 03:05

A Gangnam style című dalraSzilveszter gazda és Molnár Andrea fergeteges táncot adtak elő a Szombat Esti Láz színpadán. A nézők percekig tapsoltak a párnak, amelyik bejutott a döntőbe.

Átalakítunk! Bea nem aranyos, hanem szexi

Archívum2013.04.10, 16:26

"Rosszul vagyok attól, hogy a pasik mindig azt mondják nekem, aranyos lány vagyok. Szexi akarok lenni, soha többé nem akarom azt a szót hallani, hogy aranyos" - kezdte történetét Bea, aki Nánási Pálnak és csapatának köszönhetően végre elérte a célját.  

Trendi fiatalok hagyják le a toprongyos felnőtteket

Archívum2013.01.22, 13:16

A magyar fiatalok hatvan százaléka szépnek tartja magát, pedig négy éve még csak a felük volt elégedett a külsejével. A pozitív változást a megkérdezett stylistok az olcsó trendi ruhák megjelenésének és a tökéletes test kultúrájának tudják be, egy pszichológus szerint a Facebook is megdobhatja a magabiztosságot. A fiatalok pedig csak nem akarnak úgy kinézni, mint az átlagos nénik a buszon.

Itt a V generáció! Furcsa és veszélyes szexuális szokások

Archívum2012.11.12, 16:38

A szexuális teljesítményt fokozó kék tablettát elvileg idősebb, merevedési problémákkal küzdő férfiak számára fejlesztették ki, azonban manapság egyre több fiatal szedi a potencianövelőt anélkül, hogy szüksége lenne rá, csak hogy extra férfiasnak érezze magát.

Miley Cyrus retteg, hogy nem szeretik!

Archívum2012.09.18, 02:20

Miley Cyrus önbizalma megingott. Hétvégén tett kijelentései alapján a Hannah Montana hősnője nem érzi, hogy szeretnék őt.

Ursulának csúfolták Dórát, a dundik királynőjét

Archívum2012.08.08, 23:37

A 22 éves Dóra indult a szépségkirálynő-választáson, de nem került be - valószínűleg a túlsúlya miatt. A fiatal lány azonban büszke formás idomaira. Dóri sportol, biciklizik, jégkorcsolyázik, bevallása szerint mindent megtesz, hogy jól nézzen ki - és jól is érzi magát a bőrében. Egy bánata van csak: a korabeli fiúk csak a vékony lányokat szeretik, őt pedig a 28 év feletti férfiak szemelik ki maguknak.

Miért nevetünk a rossz vicceken?

Archívum2012.07.31, 08:18

A legtöbben inkább udvariasan nevetnek egy gyenge viccen, ahelyett, hogy őszintén megmondanák negatív véleményüket a mesélőnek. A negatív visszajelzések hiánya nagyon elterjedt jelenség, és sok esetben éppen olyanoknál vezet önbizalom-túltengéshez, akiknél ez a legkevésbé megalapozott - hívja fel a figyelmet egy amerikai pszichológusnő.

Caramel: "Nem éreztem jól magam 110 kilósan"

Archívum2012.07.17, 15:21

"Sokkal kényelmesebb 30 kiló fölösleg nélkül élni" - vallotta be Caramel a Life.hu riporterének. A tehetséges énekes volt már 110 kiló is, de amellett, hogy fizikailag és lelkileg is nagyon megerőltető volt számára a túlsúly, Caramel nagyon édesen szabadkozott, hogy úgy érzi, szerelme, Hien párjaként a legjobb formáját kell hoznia.

Olivia megnyerte a szépségversenyt - majd lemondta a mellnagyobbító műtétet

Archívum2012.07.05, 16:55

A 20 éves Olivia Landin mindössze 48 órával az előre megbeszélt operáció előtt lemondta a mellnagyobbító beavatkozását, miután első helyezést ért el egy szépségversenyen. A versenyt megelőzően a nő állandóan szégyellte kis melleit, és bő ruhákba bújva próbálta elrejteni a testét.

Karcsúnak lenni ijesztő? Amikor a lélek nem engedi lefogyni a testet

Archívum2012.05.23, 12:59

Sokan hiába határozzák el magukat és kezdenek fogyókúrába: nem haladnak előre minden erőfeszítésük ellenére sem. A túlsúly ugyanis egyfajta védelmet is jelent a léleknek, amitől nem szívesen válik meg.

Testszépítők

Archívum2012.03.20, 17:17

Az emberi önbizalom kezdete a megjelenésben rejlik. Ha azzal nincsen rendben valami, akkor az az egész közérzetre rá tudja nyomni a bélyegét. Szerencsére vannak erre kiképzett szakemberek - a plasztikai sebészek, akik fel tudják venni a harcot a természet néha elhamarkodott döntésével szemben.

Dr. Csernus: Így rántják le egymást a mélybe a bizonytalan emberek

Archívum2012.03.16, 08:56

Dr. Csernus Imre szerint jó azzal tisztában lennie mindenkinek, aki párkapcsolatban él, hogy egyáltalán nem biztos, hogy olyan jó dolog, ha a személyiségünk hasonló a párunkéval. Több esetben ugyanis igazi vak vezet világtalant helyzetbe hozhatják magukat az ilyen társak. Dr. Csernus a Videoklinika.hu adásában beszélt arról, hogyan vezethet zsákutcába a jószándék bizonytalansággal ötvözve.

"Végre elfogadtam magam" - Renáta számára új mellei új életet jelentenek

Archívum2011.11.09, 21:47

Egy fiatal, igényes nő számára nehéz lehet a szembesülés saját teste változásaival, még akkor is, ha ezek a változások a gyermek vállalása miatt jönnek létre. Még akkor is, ha a női mell, az egyik leghangsúlyosabb női vonzerő, éppen a szoptatás miatt veszik el.

"Megnéznek az utcán" - Vikinek hasplasztika után feszesebb a hasa, mint valaha

Archívum2011.11.07, 10:49

A szépészeti beavatkozással kapcsolatos döntés néha nem születik meg könnyedén. Még akkor sem, ha tulajdonképpen nagyon erős a vágy a szépség, a vonzó forma elérésére. Éveken át akadhat önigazoló magyarázat, hogy miért a várakozás, máskor valóban van ok, ahogy az történt Viki esetében is, aki több mint tíz évet várt arra, hogy a terhesség közben megsérült, kinyúlt hasfala miatt kés alá feküdjön.

Rút kiskacsából szépségkirálynő

Archívum2011.06.03, 13:47

Tinédzserként folyamatosan csúfolták sovány alkata és fogszabályzója miatt, most 20 évesen azonban megnyert egy szépségversenyt.

Meztelenül is szép vagyok!

Archívum2012.02.17, 14:48

A nők többsége valószínűleg elégedetlen az alakjával, és esze ágában nem lenne levetkőzni a kamerák előtt. Nem úgy, mint a sorozatunkban szereplő hölgyek, akik túlsúly ide vagy oda, az egyes epizódok végére belátják, meztelenül is szépek!