nyersanyag

címke rss

Globális idegesség hajtja az aranyat

Gazdaság2017.04.19, 15:35

Az infláció gyorsulása, illetve a politika feszültségek Oroszországban, Szíriában, valamint Észak-Koreában felfelé hajthatják az aranyat idén. Egy elemző szerint 2017 végére összejöhet az 1350 dolláros árfolyam is.

Optimizmus pörgeti az olaj árát

Gazdaság2017.04.13, 08:16

December óta nem látott emelkedési időszakot produkál az olaj árfolyama, ahogy növekvő optimizmus jellemzi a piacot. A befektetők ugyanis abban reménykednek, Szaúd-Arábia beáll a kitermelés-csökkentés kiterjesztésének ötlete mögé.

Újabb figyelmeztetést kapott a kávépiac

Gazdaság2017.04.13, 08:19

A termelőknek és a vásárlóknak egyaránt nehéz lehet követniük a kávé árának alakulását a következő néhány hónapban. A készletek folyamatosan csökkennek, illetve a régóta tartó kínálati hiány együttese komoly kilengéseket eredményezhet.

Kína lett az amerikai olaj legnagyobb vásárlója

Gazdaság2017.04.05, 16:33

Februárban Kína lett az amerikai olaj legnagyobb külföldi felvásárlója. Ezzel a világ második legnagyobb gazdasága lenyomta a korábbi listavezető Kanadát. Mindeközben az OPEC kitermelés-csökkentésével rekord szintre ugrott az USA olajexportja.

Nem tart örökké az olcsó gáz időszaka

Gazdaság2017.04.04, 16:16

Noha a földgázpiacot jelenleg a túlkínálatból fakadó olcsó árak jellemzik, a szektor vezető szereplői szerint hosszabb távon megfordulhat a helyzet, és a masszív kereslet lenyomhatja a kínálati oldalt.

A norvég kormány ellenáll az olajlobbinak

Archívum2017.03.08, 15:47

A norvég kormány az idei választások előtt nem fog adókedvezményeket javasolni az olajcégeknek, hogy azok felpörgethessék a feltárásaikat az olajmezőkön. Az ország vezetése szerint ugyanis a szektor már túl van a legnehezebb időszakon.

Évtizedes ralit produkál az egyik legritkább fém

Archívum2017.03.07, 15:36

Egy évtizede nem látott emelkedést produkál a világ egyik legritkább nyersanyagának számító ródium. A várakozások szerint ugyanis csak fokozódni fog a kereslet a fém iránt, melyet jelentős részben autókatalizátorokhoz használnak.

Talpra áll az orosz medve

Gazdaság2017.03.21, 16:13

Az orosz gazdaság kilépett az elmúlt két évtized leghosszabb recessziós időszakából. Noha ehhez kellettek statisztikai módisítások és szükséges volt hozzá a globális olajár, Oroszország a javulás útjára lépett.

Piaci zűrt okoznak az elektromos autók

Gazdaság2017.03.01, 20:25

A Tesla és más, elektromos autókat gyártó vállalatok igyekeznek bebiztosítani a megfelelő kobaltkészletet, mivel a ritka fém rendkívüli fontossággal bír a szektorban. Mindeközben a hedge fundok egy csoportja jelentős készleteket halmozott fel a nyersanyagból.

Beüthet a valóság a nyersanyagpiacokon

Archívum2017.02.22, 16:05

Ahogy a nyersanyagárak az elmúlt évben lerázták magukról a történelmi mélypontokat, a piacok pedig optimista várakozásokat áraztak be, a Goldman Sachs szerint most már a valóságos keresletet is látni kellene.

Oroszország átvette a vezetést az olajkitermelésben

Archívum2017.02.21, 15:11

Decemberben Oroszország számított a világ legnagyobb olajkitermelőjének, miután átvette a vezetést Szaúd-Arábiától. Mindez azután történt, hogy mindkét ország visszafogta a kitermelését, hogy enyhítsék az elmúlt évtizedek legerősebb globális túlkínálatát.

Botrány lesz a kávépiacon

Gazdaság2017.02.21, 19:15

Komoly áremelkedéssel néz szembe a globális kávépiac, ahogy a kemény szárazságok sújtják a robusta kínálatot. Ráadásul olyan import érkezhet Brazíliába, amilyenre még soha nem volt példa történelemben.

Az olajba menekülnek a befektetők

Gazdaság2017.02.07, 16:24

Soha nem látott mértékben fogadnak az olajár emelkedésre a hedge fundok. A spekulánsok ugyanis egyre nagyobb számban keresnek fedezéket az emelkedő infláció elől. Az OPEC politikája pedig csak támogatja az optimizmust.

Sötét időket él meg a kakaó

Gazdaság2017.02.06, 17:49

Egyre csak olvad a kakaó ára, ahogy a kínálat bővül, a kereslet pedig gyengül. Az egészségtudatos fogyasztói trendek ugyanis szorongatják a nyersanyag piacát.

Mellékszereplő tarolta a legnagyobbat januárban

Gazdaság2017.02.01, 15:44

Noha a befektetők többsége manapság főként a részvénypiacokra és a dollárra figyel, Donald Trump elnökségének kezdete mozgalmas hónapot eredményezett a nyersanyagpiacon is. A legnagyobb nyertes pedig egy ritkán emlegetett fém volt.

A befektetők beleszerettek a technológiai papírokba

Archívum2017.01.27, 15:49

A befektetők lendületesen vették az amerikai technológiai és nyersanyagrészvényeket, ahogy az USA piacai a héten rekord szinteket értek el. Mindez pedig kiújult optimizmusra utal az ország gazdasági kilátásaival kapcsolatban.

Korlátok közé szorították az olajat

Gazdaság2017.01.04, 11:01

Bár az olajkitermelő országok megállapodásának életbe lépésével az olaj jelentős emelkedést produkált kedden, egy olajpiaci elemző szerint az idei év nem lesz annyira fényes a fekete arany számára, mint a 2016-os.

Új slágerre táncolhatnak a befektetők

Gazdaság2016.12.14, 16:00

A technológiai szektor divatja után a nyersanyagok és az építőipar jelenthetik az új slágert. Donald Trump politikai tervei ugyanis változást idézhetnek elő az amerikai részvénypiacon, aminek globális hatásai is lennének.

Izgalmas hétvége után lendületben az olaj

Gazdaság2016.12.12, 15:06

Tavaly július óta nem látott szintre emelkedett az olaj ára, miután a hétvégén az OPEC-en kívüli olajkitermelők megállapodtak a kibocsátásuk visszafogásáról. Ráadásul az OPEC tulajdonképpeni vezetőjének számító Szaúd-Arábia még tovább emelte a tétet.

Az OPEC sem menti meg a nagy olajcégeket

Archívum2016.12.05, 14:27

Számos energiavállalat részvénye indult emelkedésnek, ahogy az OPEC múlt heti megállapodása a hordónkénti 50 dolláros szint fölé nyomta az olaj árát. Mindazonáltal úgy tűnik, a legnagyobb cégek nem tudnak igazán profitálni a piac változásából.

Ma biztosan eldől, hogy merre indul az olaj ára

Archívum2016.11.30, 11:59

Noha az OPEC tagjainak számos kérdést kell megtárgyalniuk a piacok által igencsak várt szerdai ülésen, mindössze négy valószínű forgatókönyv állítható össze a találkozó eredményeiről.

Cikcakkosan indult a hét az olajpiacon

Gazdaság2016.11.28, 14:35

Nyomás alá került az olaj a hétfői kereskedés során, miután kiderült, Szaúd-Arábia nem ül le tárgyalni Oroszországgal és más OPEC-en kívüli tagokkal a szervezet héten esedékes bécsi találkozója előtt. Az OPEC tulajdonképpeni vezető állama ezzel alaposan össze is zavarta a befektetőket.

Trump győzelme az OPEC-et is nyomás alá helyezi

Archívum2016.11.25, 15:05

Donald Trump elnökké választása újabb indok lehet az OPEC tagjai számára, hogy a kitermelés csökkentéséről határozzanak a jövő heti találkozójukon – mondja a Bank of America Merrill Lynch nyersanyagpiaci csapata.

Még bizonytalanabb lett az olajpiac jövője

Archívum2016.11.09, 15:16

Az olajpiac jövője is kétségessé vált Donald Trump megválasztásával. Azzal ugyanis, hogy a republikánus jelölt szerezte meg az elnöki széket, az olajpiac stabilizálása is nehezebbé válhat.

A világgazdaságot veszélyezteti az olajár

Archívum2016.11.08, 14:37

Az olajpiac stabilitására van szükség ahhoz, hogy meggátolja gazdasági nehézségeket – hangsúlyozza az OPEC friss jelentése. A befektetők mindeközben jelentős várakozásokkal tekintenek az olajkitermelőket tömörítő szervezet novemberi ülésére.

A fiatalok miatt drágul a kávé

Gazdaság2016.10.31, 20:26

Az Y generáció látszólag olthatatlan vágyat érez a kávé iránt, ami rekordszintre nyomja a globális keresletet. Mindeközben a kínálat szűkül, a befektetők pedig igyekeznek meglovagolni a hullámot.

A feltörekvő piacok éve lehet 2017

Gazdaság2016.10.28, 20:07

Mivel a fejlett piacok befektetési lehetőségei nem túlságosan vonzók, a befektetőknek érdemes lehet a feltörekvők felé fordulni. A jövő év ugyanis könnyen ennek a régiónak a nagy időszaka lehet, még a kockázatok ellenére is.

Doktor Végzet végre emelkedésre számít

Archívum2016.10.24, 15:32

A hosszú ideje nyomás alatt tartott nyersanyagárak végre emelkedésnek indulhatnak, az olajár pedig a hordónkénti 70 dolláros szintet is elérheti – mondja Marc Faber, a Dr. Végzetként elhíresült befektetési guru.

Tettek nélkül csak kockázatok maradnak

Archívum2016.10.11, 14:59

Bár Oroszország talán valóban csatlakozik az OPEC akciójához az olajkínálat csökkenése érdekében, azonban továbbra is fönnállnak az aggodalmak azzal kapcsolatban, hogy ez nem lesz elég az olajpiac kiegyensúlyozásához.

Egyre fogy a levegő az OPEC körül

Gazdaság2016.09.23, 14:42

Ahogy az OPEC készül a következő héten, Algériában esedékes tanácskozására, az olajpiac újra emlékeztette a nagy olajkitermelőket tömörítő szervezetet, hogy nagy kockázattal jár, ha nem képesek megállapodni.

Nem is olyan jó üzlet a drága olaj

Archívum2016.09.20, 15:37

A rendkívül magas olajárakat visszasíró olajcégeknek érdemes lenne kétszer is meggondolniuk, mit kívánnak. A Goldman Sachs elemzése szerint ugyanis valójában nem lehetett igazán jól keresni a drága nyersanyagon.

Veszélyes játékot játszik az OPEC

Gazdaság2016.09.15, 11:41

Noha egyelőre csak spekulációk vannak azzal kapcsolatban, hogy az olajtermelő országokat tömörítő OPEC és Oroszország között valamilyen megállapodás születhet, a hírek máris kifizetődni látszanak. A puszta felvetés is megijesztette ugyanis az olajár ellen fogadókat.

Veszélyes vizeken eveznek a feltörekvő országok

Archívum2016.08.12, 17:17

A feltörekvő piacok az elmúlt években igencsak megszenvedtek azzal, hogy megpróbálják visszanyerni a válság előtti növekedési ütemeiket. Ez különösen igaz a nagy nyersanyagexportőrökre, melyek ráadásul azzal is küszködnek, hogy a nyersanyagárak befolyásolják a tőkeáramlásokat is.

Nagy szakítás a nyersanyagpiacon

Gazdaság2016.07.26, 11:00

Noha a cinket és az ólmot a nyersanyagpiacokon testvérekként is szokták emlegetni, a befektetők sokkal nagyobb étvágyat mutatnak a cink iránt. Az árfolyamok közti különbség pedig majdnem 10 éves csúcsot ütött meg.

Fedezékbe vonulnak az olajcégek

Gazdaság2016.07.18, 10:52

Miután az olajkitermelő cégek túlélték az olaj árfolyamának két évig kitartó alacsony szintjeit, az idei rali után most ismét fedezékbe vonulnak. Ezt támasztja alá, hogy ebben az évben 29 százalékkal emelkedtek az árfolyam csökkenésére kötött fogadások.

Rekordot dönthetnek a leminősítések

Gazdaság2016.07.07, 15:03

Az idei év rekordot hozhat a szuverén adósságok leminősítésében – mondta a Fitch Ratings. A hitelminősítő szerint ennek elsődleges okát a nyersanyagárak csapása adja.

Tovább csilloghat az arany

Archívum2016.07.04, 18:20

Több mint 500 tonnával emelkedett a tőzsdén kereskedett alapokban tartott arany mennyisége a januári mélypont óta, ami egyre növekvő aggodalmakra utal. A lassú növekedés, a kamatemeléstől valószínűleg tartózkodó amerikai jegybank, illetve a brexit-népszavazás egyaránt a befektetői idegességet fokozzák.

Az olajat is pofozná a brexit

Gazdaság2016.06.21, 16:55

Amennyiben megvalósul a brexit a csütörtöki brit népszavazás után, a Société Générale vezető olajpiaci elemzője szerint a fekete arany beszakadhat – legalábbis egy időre. A nyersanyagpiac is Nagy-Britanniára figyel.

A vihar és a napsütés is hozhat a befektetők konyhájára

Archívum2016.06.12, 16:00

A befektetők általában próbálják a lehető legtöbb tényezőt és kockázatot beárazni, amikor valamilyen eszközt választanak. A Deutsche Bank elemzője szerint azonban van egy nagyon egyszerű szempont, amely szinte teljesen elkerüli a figyelmet. Pedig sok múlhat rajta.

Újabb veszteséges év előtt a vasérc

Archívum2016.06.02, 10:40

Az egész eddigi 2016-os nyereségét elbukhatja a vasérc. A meglepetésszerű ralit végrehajtó nyersanyag ugyanis a közeljövőben igen komoly kihívásokkal néz szembe. Ezzel pedig immáron a negyedik veszteséges év jöhet el idén a vasérc piacán.

Feltámadtak a nyersanyag hedge fundok

Gazdaság2016.05.31, 13:52

Az olajár elmúlt időszakban mutatott ralija komoly lökést adott a nyersanyagokban utazó hedge fundoknak. Az immáron négy éve szenvedő befektetési cégek újra pénzt tudnak termelni, és kezdik visszanyerni az ügyfeleiket is.

Kimenekítik a profitot az aranyból

Gazdaság2016.05.30, 17:54

Az év elején tapasztalt izgatottságot követően a befektetők visszavonultak az aranypiacról ebben a hónapban. Egyre többen gondolják úgy ugyanis, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed készen áll az újabb kamatemelésre. 

Csúszós talajon egyensúlyozik az olaj

Gazdaság2016.05.29, 14:16

Noha az elmúlt időszakban egyre többen kezdték úgy látni, hogy az olajpiac stabilizálódik, a BlackRock elemzője szerint óvatosan kellene bánni az optimizmussal. Az olajárak történeti volatilitása más pénzügyi eszközökhöz képest ugyanis arra int, hogy még igencsak csúszós lehet a talaj.

Szaúd-Arábiában rejtőzik a fekete hattyú

Archívum2016.05.24, 11:50

Noha az olajnak eddig egészen jó éve volt, és az árfolyam a hordónkénti 50 dollárhoz közelít, egyes elemzők szerint van egy konkrét és igen jelentős kockázat, amely mindent felforgathat. Újra beköszönthet a 25 dolláros olajár korszaka.

Küszöbön a nagy energiaforradalom

Archívum2016.05.17, 10:50

Miközben az olaj ára továbbra is nehezen áll talpra, a megújuló energiák kilátásai egyre szebbek. Ezt pedig már a nagy olajcégek is észrevették, melyek fokozódó mértékben fektetnek be a tiszta energiába. Úgy tűnik, a nagy változás tényleg a küszöbön áll.

Lemondhatunk az olcsó kávéról

Archívum2016.05.14, 10:03

Amennyiben a jelenlegi globális trendek folytatódnak, nagyon komoly problémák jelentkezhetnek a globális kávépiacon. A legnépszerűbb kávéfajta, az Arabica például durván megdrágulhat a következő évtizedekben.

Megállíthatatlan a csődhullám az energiaszektorban

Gazdaság2016.05.14, 14:12

Az ezen a héten bejelentett három csőd azt mutatja, hogy a 45 dolláros olajár még messze nem elég ahhoz, hogy megmentse a szakadék szélén táncoló olajvállalatokat. Az elemzések szerint ennél masszívabb és stabilabb emelkedésre volna szükség.

Szárnyal a szója, bajban a fogyasztók

Gazdaság2016.05.12, 12:16

A szójabab határidős árfolyama elég szépen ível fölfelé az idei évben, amivel az egyik legnagyobb százalékos emelkedést produkálta a vezető nyersanyagok között.

Spekulációs őrület söpört végig a piacokon

Gazdaság2016.05.10, 11:39

Noha a történelem tele van befektetési buborékokkal, azok ritkán fejlődnek ki olyan gyorsan, mint manapság Kínában. Idén ugyanis mindössze két hónap alatt elképesztő nyersanyagpiaci spekuláció söpört végig a világ második legnagyobb gazdaságában.

A jövőbe tekint az olajhatalom

Gazdaság2016.05.09, 12:56

A szaúdi olajipar új vezetője sokkal inkább Szaúd-Arábia jövőjének egyik alapköve, mintsem egy közelgő energiapolitikai változás előjele – vélik az elemzők, miután az OPEC vezető országában szombaton lecserélték a két évtizede regnáló olajminisztert.

Összecsapnak az elemzők a nyersanyagok felett

Gazdaság2016.05.09, 08:37

Egyre több vélemény és befektetői pénzmozgás utal arra, hogy a nyersanyagpiaci zuhanás legrosszabb szakasza már véget ért. Az emelkedést támogatók éllovasa a Citigroup, melynek elemzői szerint a gyenge dollár és Kína stabilizálódó gazdasága a legtöbb piac számára felívelést hozhat a mélypontról. Vannak azonban, akik erősen vitatkoznak ezzel a véleménnyel.

Meglepetést okozott a Mol

Gazdaság2016.05.06, 10:23

A Mol-csoport eredménye csökkent 2016 első negyedévében az egy évvel korábbihoz képest, de így is meghaladta a szakértők által vártat - derül ki a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken közzétett jelentésből.

Felragyogott a fémek csillaga

Gazdaság2016.05.02, 18:04

Úgy tűnik, semmi nem állíthatja meg az aranyat. Még akkor sem, ha a spekulánsok visszafogták a tétjeiket. Az elmúlt időszak ráadásul a nyersanyagok széles köre számára igen kedvező volt, de a legizgalmasabb menetelést mégis az arany és az ezüst produkálta.

Mágikus számhoz közelít az olaj

Gazdaság2016.04.27, 17:54

Az elmúlt 24 órában több különböző olajpiaci szereplő is megerősítette, hogy a hordónkénti 50 dollár fölötti olajár ösztönözné a további kitermelést vagy lehetővé tenné a cash flow szükséges felpörgetését. Az ismét felpattanást mutató olajár így elhozhatja a stabilitás jeleit az elmúlt időszakban komolyan szenvedő szektorban.

Csillogó bányák a platina piacán

Gazdaság2016.04.27, 15:52

Hatalmasat meneteltek a bányarészvények, miután januárban bekövetkezett a korrekció a nemesfém árfolyamában. Az érdekesség azonban az, hogy a felíveléseket nem a keresleti-kínálati tényezők mozgatták.

Kemény játszmázás megy az olajpiac mögött

Gazdaság2016.04.23, 16:28

Miután Szaúd-Arábia hirtelen ragaszkodni kezdett ahhoz, hogy Irán is részt vegyen az olajkitermelés befagyasztásáról szóló megállapodásban, a piaci szereplők elkezdték törni a fejüket, hogy milyen taktikai játékot folytat az olajnagyhatalom, és mi lehet a következő lépése.

Felébredt az ezüst árfolyama

Gazdaság2016.04.21, 15:40

Újra felrobbant csütörtökön az ezüst árfolyama, és a legnagyobb mértékű emelkedést mutatta a nem mezőgazdasági nyersanyagok között. Ezzel folytatódott a nemesfém elmúlt időszakban mutatott lendületes felívelése. 

Beszakadt az olajár, nagy az idegesség a piacon

Gazdaság2016.04.18, 10:26

Várhatóan nem lesz zökkenőmentes éve az olajpiacnak az év hátralévő részében. Miközben ugyanis a nagy kitermelők nem tudtak megállapodni a termelés befagyasztásáról, a kuvaiti olajipari dolgozók sztrájkja nyomán fellépő kínálatcsökkenés támogathatja a fekete arany árfolyamát. 

Kihunyhatnak az egykori csillagok

Gazdaság2016.04.15, 15:18

Míg néhány éve még a Nemzetközi Valutaalap is optimistán szemlélte Afrika jövőjét, és a befektetők is szerették a szubszaharai országokat, mára a nyersanyagok beszakadása és a magas adósságszintek egyre nagyobb aggodalmat keltenek. Az egykori sztárok így újra nemzetközi segítségért folyamodnak.

Sorsdöntő hétvége előtt az olajpiac

Gazdaság2016.04.15, 11:37

Ahogy a világ legnagyobb olaj exportőrei gyorsuló ütemben égetik el a fekete aranyból származó dollárvagyonukat, úgy egyre sürgetőbb, hogy a vasárnapi nagy találkozón megállapodás szülessen az árak felpörgetése érdekében.

A nyárban reménykednek az olajnagyhatalmak

Gazdaság2016.04.13, 18:35

Az olajpiacnak lendületet kellene kapnia a nyári „vezetési szezontól” – közölte friss jelentésében az OPEC szerdán. Az olajhatalmakat tömörítő szervezet azonban hozzátette, a legnagyobb gazdaságból érkező kereslet elégtelen lehet a világ többi táján tapasztalható fogyasztáscsökkenés ellensúlyozásához.

Csődvédelmet kért a nyersanyagóriás

Gazdaság2016.04.13, 13:18

Csődvédelmet kért az Egyesült Államokban a világ legnagyobb magántulajdonban lévő szénbányászati cége, a Peabody Energy, amely a második legnagyobb a Földön. A szén árfolyamának beszakadása ezzel tovább szedi az áldozatait.

Semmi nem állíthatja meg a vasércet

Gazdaság2016.04.08, 14:03

A világ legnagyobb vasérc exportőre igencsak optimista a nyersanyag árfolyamával kapcsolatban. Ausztrália szerint ugyanis a vasérc árfolyama a következő öt évben emelkedhet a kínai gazdaság átalakulásának ellenére is.

Felcsillanó remény a gyémántpiacon

Gazdaság2016.04.07, 06:40

Több mint egy éve először emelt árat a világ legnagyobb gyémántkitermelője, a De Beers. Az áremelés akár a végét is jelentheti az iparág szakadásának a 2008-as válság óta.

Eljött a nagy visszatérés ideje

Gazdaság2016.03.31, 12:40

A piacok jellemzője, hogy nagy emelkedés vagy esés után előbb-utóbb visszakorrigálnak. Az elmúlt öt év nagy bukója egyértelműen a nyersanyagpiac volt, így egyre izgalmasabb a kérdés, mikor indul el a korrekció, amit már befektetőként is érdemes meglovagolni. A K&H Alapkezelő befektetési szakemberei szerint már most érdemes a nyersanyagárakkal együttmozgó befektetési eszközöket keresni.

Vészesen fogy az olajnagyhatalom pénze

Gazdaság2016.03.30, 09:51

Egyre inkább a szűkülés jeleit mutatja Szaúd-Arábia gazdasága, ahogy az olcsó olaj tovább fokozza a az OPEC vezető államára nehezedő nyomást. A közel-keleti országnak már olyan pénzügyi gondokkal is szembe kell néznie, amire rég nem volt példa.

Ismét a nyersanyagárak miatt jött a figyelmeztetés

Gazdaság2016.03.29, 14:55

Az olyan nyersanyagok, mint az olaj vagy a réz jelentősen eshetnek, miután a jelenlegi felíveléseket nem támasztják alá szilárd fundamentális tényezők – figyelmeztet a Barclays. A bank szerint éppen ezért borús jövő várhat a nyersanyagokra, amennyiben a befektetők elkezdik megrohamozni a „kijáratokat”.

Borúlátóbbá váltak az elemzők

Gazdaság2016.03.29, 13:00

Miközben a következő időszak gazdasági növekedését elsősorban a fogyasztók adhatják, a technológiai innovációk soha nem látott ütemben alakítják át a piacokat – olvasható ki a Fidelity elemzői hangulatot mérő kutatásából. Regionális szinten továbbra is Japán a nyerő, de Európában és Amerikában is bíznak az elemzők.  

Veszélyben a kakaó, keserű a csokiipar jövője

Gazdaság2016.03.27, 14:28

Lehet, hogy a húsvéti nyulak felpörgetik némileg a csokoládéeladásokat, az iparág egészét mégis komoly veszélyek fenyegetik a megváltozó fogyasztói szokásoktól a kakaótermesztésben fellépő problémákig.

Megülik a bikát a spekulánsok

Gazdaság2016.03.21, 12:20

A spekulánsok június óta nem fogadtak olyan mértékben az olaj emelkedésére, mint a közelmúltban, ahogy a közeleg a nagy olajkitermelők jövő havi találkozója. Ott ugyanis végre megegyezés születhet a kitermelés korlátozásáról.

Jön a nagy olajtalálkozó

Gazdaság2016.03.16, 17:31

Április 17-én 15 OPEC- és OPEC-en kívüli olajkitermelő ország képviselője találkozik Katar fővárosában – jelentette be a katari energiaminiszter, aki jelenleg az OPEC elnöki pozícióját is betölti. Ezzel a globális olajkitermelés mintegy 73 százalékáért felelős államok képviselői ülnek majd le egy asztalhoz.

A befektetők lecsaptak a nyersanyagokra

Archívum2016.03.16, 12:11

Miután az olaj piaca az elmúlt időszakban némileg megnyugodott, az alapmenedzserek elkezdték visszatolni a pénzt a nyersanyagokba – derül ki a Bank of America Merrill Lynch adataiból. Az alacsony volatilitás azonban még veszélyeket is rejthet magában.

Gyűlölt részvény tarol a Wall Streeten

Gazdaság2016.03.14, 09:58

Az amerikai részvénypiac egyik leginkább megvetett papírja hatalmasat ralizott az elmúlt időszakban. A Freeport-McMoRan a magas érdeklődés mellett erősen kilőtt, ahogy a nyersanyagpiac összeszedte magát.

Az 50 dolláros olajjal szemez a piac

Gazdaság2016.03.08, 14:07

Miközben egyre inkább az 50 dolláros hordónkénti olajár jóslata tartja izgalomban a befektetőket, a közelmúlt ralija ellenére is egyesek úgy vélik, hogy messze még a piaci egyensúly. Mi több, az IHS elemzője szerint a friss emelkedés akár árthat is a túlkínálatos piacnak.

Néha a menekülés a legjobb befektetés

Gazdaság2016.03.01, 17:12

Az idei évkezdés igencsak kemény volt a kockázatos befektetési eszközök számára, ahogy számos globális benchmark belecsúszott a medvepiacba. Mindazonáltal így is volt néhány olyan izgalmas eszköz, amely nemcsak biztonságos menedékként működött, de elég szép hozamokkal is kecsegtetett.

Újabb vészjel a globális kereskedelmről

Archívum2016.02.22, 19:16

A válság óta még egyszer sem volt ilyen rossz állapotban a világkereskedelem. Számos riasztó adat utal arra, hogy az alacsony nyersanyagárak mellett a szállítmányozás egyre kevésbé éri meg. A leselejtezések például mindenkori csúcsra ugrottak a múlt héten.

Tévhit, hogy az alacsony olajár jót tesz a világgazdaságnak

Archívum2016.02.19, 10:58

Az alacsony olajár következtében fellépő megtakarítások az importőr országokban sokkal kevésbé segítik a világgazdaságot, mint amennyire az exportőrök szenvedése visszaveti azt. Egy friss számítás szerint éppen ezért a globális GDP egyértelműen vesztese a fekete arany beszakadásának.

Figyelmeztet a Moody's: minden összeesküdött a növekedés ellen

Archívum2016.02.18, 12:05

A globális kockázatok megnőttek november óta, és a világ vezetőinél már alig maradtak monetáris és fiskális eszközök, hogy megküzdjenek a fenyegetésekkel – írja a Moody’s a negyedéves, 2016-17-es globális makrogazdasági előrejelzésében. Az összeomló nyersanyagárak pedig továbbra is kemény nehézséget okoznak majd a hitelminősítő szerint.

Szenvedő bányákért rajonganak a befektetők

Archívum2016.02.16, 10:37

A fémek árának összeomlásával immáron negyedik évben volt veszteséges tavaly a bányaóriás Anglo American. Ezzel együtt a cég komoly nagytakarítást tervez a közeljövőben. A londoni székhelyű vállalat részvényei azonban az elmúlt időszakban szárnyaltak, mivel a befektetők szerint a társaság már túl van a legnehezebb időszakon.

Mélyrepülésben a részvények

Gazdaság2016.02.08, 12:43

Elég keményen indult az év a részvénypiacokon, a kínai növekedés lassulása és a nyersanyagárak esésével az egész világ gazdasági növekedésének stabilitása kérdőjeleződött meg, ezért a vezető részvényindexek zuhantak, és a fejlett gazdaságok kötvényeinek hozama is csökkent.

A cink lehet a fémek királya

Archívum2016.02.05, 14:32

Egyedül a cinknél lehet fenntartható az elmúlt időszakban elindult emelkedés a fémek között – hangsúlyozza a Goldman Sachs. Ráadásul a cink a jövőben is felülteljesítheti a szektortársait.

Látszik a fény az alagút végén

Archívum2016.02.03, 18:25

A kőolaj világpiaci árának ilyen mértékű beszakadására nem sokan számítottak, a Fidelity International szakembereinek mindenesetre van néhány okuk óvatosan bízni abban, hogy már közel az árak bizonyos mértékű konszolidálódása is.

Megbénítja az olaj a részvénypiacokat

Archívum2016.02.02, 11:40

Az év eleje óta egyértelműen megmutatkozik, hogy az olaj árfolyama erős hatással van a részvénypiacokra. Ami azonban talán kevésbé tiszta, hogy milyen csatornákon keresztül hat a fekete arany olyan területekre is, melyeknek látszólag semmi közük az olajhoz. 

Riasztó előrejelzést közölt az ipari óriás

Archívum2016.01.28, 17:34

Borús előrejelzést tett közzé az idei évre vonatkozóan a globális ipar egyik legfontosabb vállalati szereplője, a Caterpillar. A világ egyik legnagyobb munkagépgyártója ugyanis nem vár érdemi fellendülést a világgazdaságban és a nyersanyagárakban 2016-ban.

Nagy mozgások fenyegetik a világgazdaságot

Gazdaság2016.01.25, 11:37

A geopolitikai félelmek álltak a középpontban a svájci Davosban, ahol az elmúlt napokban összegyűlt a világ gazdasági elitje. Kína természetesen vezette a gazdasági félelmek listáját, de a szakemberek szerint általában is nagy mozgások mennek végbe, melyek fenyegetik a világgazdaságot.

Csődhullám fenyegeti az energiacégeket

Archívum2016.01.21, 11:27

Meghaladta a válság idején mért csúcsot az energiacégek csődkockázati prémiuma, ami azt jelenti, hogy a befektetők jelentős bedőlési veszélyt áraznak az energiavállalatoknál az olajár rendületlen szakadása miatt. Egyes elemzők szerint a fekete arany éppen akkor éri majd el a mélypontot, amikor ezen cégek cash flow-ja negatív tartományba fordul.

Most egy kislány forgathatja fel a piacokat

Archívum2016.01.15, 14:04

Az El Niño néven ismert időjárási jelenség az elmúlt időszakban keményen odavágott a nyersanyagpiacoknak Ausztráliától Paraguayig. Amikor pedig idén kifut, valószínűleg a kishúga veszi át a szerepét.

12 éve nem volt ilyen olcsó az olaj

Archívum2016.01.12, 12:51

Az amerikai WTI nyersolaj elérte a 30 dolláros tartományt, és ezzel 12 éves mélypontra szakadt kedden. A Brent olaj ára szintén zuhan, és úgy tűnik, már nemcsak a globális túlkínálat, de a dollár árfolyama is egyre keményebben nyomja le a fekete arany árát.

Tőzsdére mehet a világ legértékesebb cége

Archívum2016.01.08, 09:43

Szaúd-Arábia tőzsdére vezetheti a világ legnagyobb olajcégének számító Saudi Aramcót. Az állami kézben lévő olajkitermelő valószínűleg a világ legértékesebb vállalatának számít.

Halálos spirálban az olajár

Gazdaság2016.01.07, 15:09

Tombol a medve az olajpiacon, és egyesek szerint a 30 dolláros hordónkénti Brent olajár már a következő 10 napban eljön. Pedig a körülmények mind arra utalnak, hogy keményen drágulnia kellene a fekete aranynak. Mi okoz mégis erőteljes lefelé húzó spirált?

Rémálom jöhet a szárnyalás után

Gazdaság2016.01.06, 13:52

A 2015-ös év legjobban teljesítő nyersanyaga könnyen az idei év páriájává válhat. A zuhanó nyersanyagárak között hatalmasat ralizó kakaó piacán ugyanis hamarosan túlkínálat alakulhat ki, többek között a termelők lendülete és az időjárási körülmények következtében.

Tovább sokkolhatnak a nyersanyagok

Archívum2015.12.22, 10:42

Két kiemelt fontosságú nyersanyag, az olaj és a vasérc idén erőteljesen sokkolták a piacokat, és a Morgan Stanley, illetve az egyik ausztrál nagybank szerint jövőre tovább eshetnek. A túlkínálat és a gyenge kereslet ugyanis 2016-ra is erőteljesen lefelé mutató kockázatokat jelentenek az árfolyamok számára.

Különös nyersanyag lett az év vesztese

Archívum2015.12.18, 12:59

Egy furcsa nevű, talán sokak számára nem is ismert fém, a molibdén volt az idei év legnagyobb nyersanyagpiaci vesztese. Miközben mindenki az olajra vagy a vasércre figyelt, ez a kevésbé gyakran emlegetett, ámde annál fontosabb fém hatalmasat bukott a piacon, elsősorban Kína miatt.

Két világ harcol az olajpiacon

Archívum2015.12.16, 11:01

Miközben az olaj ára sokéves mélyponton szenved, az OPEC főtitkára szerint akár egy éven belül is jöhet a fellendülés, mivel az alacsony árak következtében egyes kitermelők visszafoghatják a kibocsátásukat. Mindeközben a befektetők kevésbé optimisták, és a Moody’s például alaposan visszavágta a fekete arany jövő évre vonatkozó árfolyam-előrejelzését.

Tovább szedi áldozatait a nyersanyagpiac vesszőfutása

Gazdaság2015.12.09, 15:42

Úgy tűnik, még a legnagyobbaknak is kemény csapást jelent a nyersanyagárak jelenlegi zuhanása. Kora ősszel a Glencore rendült meg, és kezdett gyors tűzoltásba, most pedig a majdnem fél évszázadon keresztül szinte megállás nélkül bővülő Anglo American került egyre durvább gödörbe, ráadásul az osztalékfizetést is felfüggesztette, és brutális költségcsökkentésre és karcsúsításra kényszerül. Az egykori óriás már csak árnyéka egykori önmagának.

A végéhez közeledik a szuperciklus

Gazdaság2015.11.25, 11:25

A nyersanyagok közel egy évtizedes ragyogása erősen a végéhez közeledik. A kínai kereslet által is nagyban fűtött bikapiac koporsójába éppen a világ második legnagyobb gazdasága verte be az első szöget, és az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed adhatja meg a kegyelemdöfést a szuperciklusnak.

Véget ér a BRIC-korszak

Gazdaság2015.11.09, 10:57

A Goldman Sachsnál befejeződik a Brazíliát, Oroszországot, Indiát és Kínát tömörítő BRIC befektetési korszaka, miután a bank eszközmenedzsment részlege a múlt hónapban beolvasztotta a veszteséges BRIC alapját egy szélesebb körű feltörekvő piaci alapba. A döntés mögött az áll, hogy a legendás csoport már igencsak szenvedett a végnapjaiban.

Borús év vár a nyersanyagokra

Gazdaság2015.10.21, 15:31

Legutóbbi árupiaci erőjelzésében a korábban várt hordónkénti 57-ről 52 dollárra csökkentette 2015-ös olajár előrejelzését a Világbank. A kedden kiadott dokumentum szerint a továbbra is lassuló globális gazdaság, a magas tartalékok, valamint az Iránnal kapcsolatos várakozások miatt volt szükség a prognózis módosítására. Eközben továbbra is rekordokat döntenek a kitermelések.

Kiárusítás a Glencore-nál

Gazdaság2015.10.12, 09:46

Két rézbányáját is értékesítené a Glencore a nemrégiben bejelentett 10 milliárd dolláros adósságcsökkentés keretében. Mindeközben Hongkongban felfüggesztették a bányaipari vállalat részvényeinek kereskedését.

Rosszul sült el a gyorsjelentési szezon nyitánya

Gazdaság2015.10.09, 09:47

A vártnál gyengébb harmadik negyedéves gyorsjelentéssel kezdte meg az Alcoa a tengerentúli gyorsjelentési szezont, ráadásul a kínai kilátásokkal kapcsolatban is borús képet festett. Ha az amerikai vállalatok körében is általános lesz ez a vélekedés, akkor tényleg gyenge eredményszezonnak nézünk elébe. Mindenesetre közel 5 százalékkal esett a vállalat részvénye a zárás utáni kereskedésben.