népszerű tudomány
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Nemzetközi Űrállomás
- Hold
- légköroptikai jelenségek
- evolúció
- Mars
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ahol árnyékot vet a Tejút - kép
Közvilágítástól messzi helyeken, holdfénytől mentes éjszakákon is árnyékot vetnek a szabadban lévő tárgyak. A fénylő Tejút sávja által létrehozott halvány árnyékot nehéz észrevenni, egy látványos fotón mégis megörökítették Ausztráliából.
Már itthon is elérhető a fejtetvek elleni új megoldás
Különös kontraszt, hogy miközben már feltérképezték az ember genetikai állományát, a közelmúltban pedig a tetvekét is, gyermekeink továbbra is vakaródznak, mert egyszerűen képtelenek vagyunk felszámolni a fejtetvességet az óvodákban. Amerikai kutatók 2006-ban pofonegyszerű, a hajat meghagyó, hatékony kezelési megoldással álltak elő. Azóta megvan az EU-engedély is, és Budapesten megnyílt az első gyermek-fejtetvesség kezelőszalon.
Foltos hiénák születtek Szegeden
Immár második alkalommal születtek foltos hiénák (Crocuta crocuta) a Szegedi Vadasparkban. Az állatkert nőstény hiénája július 23-án két kölyköt hozott a világra, nevelésükben a tavaly született két idősebb testvér is besegít.
Távolodik a város méretű jéghegy - kép
Látványosan távolodik szülőhelyétől a kisebb város méretű jéghegy, amely Grönland partjainál keletkezett nemrég. Az új műholdképeken jól megfigyelhetők a vízen úszó apró jégtömbök, amelyek a hatalmas jégtábláról váltak le.
Így nevetnek a patkányok és a delfinek - humorérzék az állatvilágban
Van-e az állatoknak humorérzékük? Talán bizonyos értelemben van, de ezt semmiképp sem szabad összekeverni az ember ilyen képességével. Az viszont majdnem biztos, hogy egyes, fejlettebb értelmi képességű állatok nevetnek. Az utóbbi évek egyik legmeghökkentőbb felfedezése volt, hogy nemcsak a főemlősök fejezik ki kacagással a jókedvüket, hanem például a patkányok is. Persze ne gondoljunk emberi hahotázásra, csak szerény ciripelésre.
Badacsonyhoz hasonló hegyek fotói a Marsról
Egy történelemkönyv lapjaihoz hasonlóan őrzik a régmúlt nyomait az üledékes kőzetek a Marson is. Az Arabia Terra térségében sorakozó rétegeket az erózió látványos alakzatokká formálta.
Fehér tűzhányók - egy lélegzetelállítóan szép vulkáncsoport az űrből
A Kuril-szigetlánchoz tartozó Paramushir-sziget vulkáni kúpjai fehéren ragyognak havazást követő napsütésben.
Ember alakú óriás villanyoszlopokat terveznek Izlandon - kép
Közel 50 méter magas, ember alakú montsrumokkal pályázott egy amerikai tervezőpáros az izlandi magasfeszültségű vezetékek egyedivé tételére kiírt versenyen. Az óriások kezükben tartanák az elektromos vezetékeket, és térdre borulnának a városok előtt.
Hatalmas sötét sávokat fotóztak az égen - kép egy látványos jelenségről
Óriási, a fél égbolton átívelő sötét sávokat fotóztak naplementekor. A krepuszkuláris sugaraknak is nevezett alakzatok távoli felhők árnyékai, amelyek felettünk rajzolódnak ki az égre.
Először születtek oroszlán-tigris hibridek Tajvanon
Ligerek, azaz oroszlán-tigris kölykök születettek egy dél-tajvani állatkertben, amely a védett állatok tiltott keresztezése miatt súlyos büntetésre számíthat.
Végre kiderült, hogyan kell kitöltenünk a pezsgőt tudományosan
Hogyan töltsük ki a pezsgőt tudományosan? Természetesen koncentrációméréssel és infravörös termográfiával. Ha azt akarjuk, hogy a pezsgő minél buborékosabb legyen, akkor a pezsgőspohár megtöltésének módja nem közömbös az élvezhetőség szempontjából. Fontos az is, hogy a felszolgált pezsgő megdöntve és lehűtve tárolt palackból kerüljön a pohárba.
- címkék:
- népszerű tudomány
- fizika
- pezsgő
- Címkefelhő »
Csillagkeltető lehetett egy rejtélyes, sötét felhő az űrben
Egy űrben játszódó horrorfilm díszletéhez hasonlít az a csillagközi felhő, amelynek furcsa alakját egy benne megszületett, majd később eltűnt csillag alakíthatta ki.
Utazás a torok mélyére, erős idegzetűeknek - videó
A hangképzés legfontosabb szerve a gégében elhelyezkedő páros hangszalag. Ezek elváltozásai jelentős beszédtorzuláshoz vezethetnek, ilyenkor az orvos rendszerint egyszerű gégetükrözéssel vizsgálja meg a hangszalagok állapotát. Egy amerikai diagnosztikai centrumban orron át bevezethető műszerrel videóra is veszik a hangszalagok működését.
Újabb lámacsikó született a Miskolci Állatkertben - kép
A lámacsikó a látogatók szeme láttára jött világra néhány héttel ezelőtt, ma pedig már vidáman nyargalászik kifutójában a néhány hónappal idősebb féltestvérével.
Kemény becsapódások: film arról, amikor a békák még nem tudtak jól ugrani
Egy új tanulmány szerint a békák ugróképessége előbb fejlődött ki az evolúció folyamán, mint a hibátlan leérkezés kivitelezése. Az ősbékák ugyanolyan sikkesen ugranak el, mint a többi béka, de nem a lábukon, hanem a hasukon landolnak.
Először gyalogolták végig az Amazonas folyót
A világon elsőként gyalogolta végig az Amazonas folyó teljes hosszát egy brit férfi, aki a 859 napnyi túra után hétfőn érkezett meg az Atlanti-óceán észak-brazíliai partjaihoz.
Szép meteorok suhantak felettünk csütörtök éjszaka
Az elmúlt napokban erősödő aktivitást mutató Perseida meteorraj maximumának éjszakája a várakozásoknak megfelelően alakult. Hazánkból is több tucat hullócsillagot figyeltek meg az érdeklődők, köztük látványos tűzgömböket. Sajnos a legnagyobb aktivitás idejére, csütörtök hajnalra az ország jelentős része felett beborult az ég, ezért a legnagyobb meteorhullást sokan nem láthatták.
Kannibalizmus: miért szokott le róla szinte teljesen az emberiség?
Hosszú sorban haladnak az azték piramis teteje felé a hőségtől és a félelemtől félig alélt foglyok. A piramis tetején a papok vágóhídi precizitással metszik ki az áldozatok szívét, és lökik le a majdan eleségként szolgáló testeket. A világ másik felén a győztes harcból hazatérő pápua törzs tagjai az elfogott ellenségből készítenek pompás lakomát. És ez csak két példa az egykor a világ minden táján elterjedt emberevésre, amely még napjainkban sem szűnt meg teljesen, és egy nagy éhínség miatt bármikor újra előfordulhat.
Öt mosómedvekölyök született a budapesti állatkertben
A Fővárosi Állat- és Növénykertben tovább gyarapodott azon állatfajok száma, amelyeknél a látogatók a közelmúltban született kölyköket láthatnak. Ezúttal a mosómedvéknél volt gyermekáldás. A júliusban világra jött kölykök épp a napokban merészkedtek elő a biztonságot nyújtó odúból.
Hatalmas sötét sáv kel napnyugta után - rendkívüli kép készült a Föld árnyékáról
Egy valóban szokatlan körpanorámaképen vörös ívvel határolt hatalmas, sötét sáv emelkedik az égbolton keleten, miután a Nap a látóhatár alá bukott nyugaton. A kevesek által ismert jelenségről, bolygónk saját árnyékáról látványos felvételt készítettek.
"Az Erő legyen veletek!"
A NASA twitteres sajtótájékoztatóján mi is feltettük kérdéseinket R2-nak, a Nemzetközi Űrállomásra készülő robotnak. A Robonaut-2 jelű droid novemberben, a Discovery küldetése keretében jut fel a világűrbe, és onnan is twitterezik majd.
Amikor a világ legnagyobb hala elvégzi a dolgát - kép
Lefényképezték ürítés közben a világ legnagyobb halaként ismert cetcápát. A ritka pillanatot a táplálkozó állatok tanulmányozása közben csípte el egy amerikai zoológus.
Nagyobbra nő a pénisz a récéknél, ha sok a vetélytárs
Egy amerikai kutatónő vizsgálatai szerint a gácsérok péniszmérete változik attól függően, hogy sok vagy kevés vetélytárssal kell megküzdeniük a párzási jogért. A sok vetélytárssal körülvett hímek pénisze akár 25 százalékkal is nagyobb lehet azoknál a fajtársaikénál, amelyek könnyebben jutnak tojókhoz.
A vörös szín vonzóbbá teszi a férfiakat
Jobban vonzódnak a nők a vörös ruhás férfiakhoz, állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport. A jelek szerint a vörös szín nemcsak a nőket teszi kívánatosabbá, de a férfiakat is.
Tudományos filmrejtvény pihent agyúaknak: hogyan működik a vonalzóhajtású kocsi?
Meglepő fizikai jelenségek szemléltetésére is jók a gyerekszobában fellelhető játékok. Az alábbi film tengellyel ellátott cérnaorsók, egy nagyobb kerék és egy vonalzó segítségével adja fel a leckét nem csak a kicsik számára: mi fog történni, ha a vonalzóval forgatjuk a kereket? A bábuk véleménye különböző.
Véd a kiszáradástól az intelligens póló
Egy érzékelőket tartalmazó szövetből készült póló megváltoztatja a színét, ha a test felszínének megváltozik a kémhatása. A sportoló így egyből látja, ha folyadékbevitelre van szüksége, mivel elhasználta sótartalékait.
Látványos képpár a Kilimandzsáró havának fogyásáról
Néhány évvel ezelőtt a hó és a jég még elborította az afrikai Kilimandzsáró tetőszintjét, mára ennek nagy része eltűnt. A globális felmelegedés miatt látványosan húzódnak vissza a gleccserek bolygónkon.
Automatikusan lemásolja gazdája viselkedését a kutya
Valóban képes gazdája mozdulatainak utánzására a kutya, állapították meg osztrák és brit etológusok. Az automatikus utánzás képessége evolúciós előnyt biztosított a kutyák számára.
- címkék:
- etológia
- népszerű tudomány
- kutya
- Címkefelhő »
Delfinek és egyéb állatfajták - különleges állatkertek a nagyvilágban
Ezer meg egy flamingó a szingapúri madárparkban, kolibrik egy svájci trópusi esőerdőben, sivatagi állatkert az Egyesült Államokban és Gerald Durrell ritka fajokra specializálódott állatkertje Jerseyn: bemutatjuk a Föld legkülönlegesebb állatkertjeit, sok-sok képpel.
Ráhangolódik az agyunk arra, akit hallgatunk
A Princeton Egyetem pszichológusai izgalmas kísérletben bizonyították, hogy nemcsak jelképesen, hanem szó szerint is képesek vagyunk egymásra hangolódni történetmesélés közben.
Gombafelhőt formál a kilövellt mohaspóra - videó
Első alkalommal figyeltek meg amerikai kutatók olyan növényeket, amelyek örvénygyűrűket képeznek. A talaj felszínén élő tőzegmohák akár 50 kilométer/órás sebességgel, 16 centiméter magasra is képesek kilövellni érett spóráikat.
Kőkori műpénisz kerülhetett elő egy svéd ásatáson
Ma már bárki bármilyen szexuális kiegészítőhöz könnyedén hozzájuthat, svéd archeológusok azonban egy nem mindennapi leletről számoltak be: a motalai lelőhelyen egy csontból formázott, fallosz alakú tárgyat találtak a kutatók. Abban azonban nem száz százalékig biztosak, hogy az eszközt valóban szexuális célokra használták.
Járkálva tanácskoztak az ülő életmódról
Üresen maradtak a székek az ülő életmód veszélyeiről tartott amerikai konferencián, a tanácskozáson részt vevő kutatókat állásra vagy járkálásra buzdították az előadások alatt.
Rendkívüli foltot fotóztak a Napon - a nap tudományos képe
Bravúros fotót készítettek a bolygónk körül keringő űrállomásról, amelyen a napelemtáblák és a modulok, a Nap felszínén pedig különféle részletek egyaránt felismerhetők.
Fedezze fel a Marsot otthonról!
Repülés a kanyonok felett, 25 centiméteres részletek a felszínen és téma szerint összeállított utazás a vörös bolygón - néhány elem egy online alkalmazásból. Közel 13 ezer képet, domborzat modellt, és különféle interaktív lehetőségeket tartalmaz a NASA és a Microsoft megújult ingyenes programja.
Ritka felvétel zöldes-rózsaszín felhőkről
A felvétel a Fülöp-szigeteken lévő Manila Obszervatóriumból készült, és vékony felhőkön kialakuló érdekes fényjelenséget mutat, az úgynevezett irizácót. Az irizáló felhőkön megfigyelhető zöldes és rózsaszín sávok a légköroptikai jelenségek érdekes csoportjárt képezik, amelyek a diffrakció, azaz fényelhajlás révén állnak elő.
Fura színekben tündöklő pókháló - a nap tudományos képe
Sárga és rózsaszín árnyalatokban tündököl a pókháló, a rajta szóródó napfény által létrejött diffrakciós jelenség révén. Látványos fotó a 10 centiméteres hálón megfigyelhető fénytüneményről.
Szinkronban érdemes villogni a párzáshoz - új film szentjánosbogarakról
Amerikai kutatók legújabb vizsgálatából kiderült, hogy a szaporodási időszakban miért villognak egymással összhangban a hím szentjánosbogarak. A kutatás LED-ek segítségével igazolta, hogy a nőstényeknek segít a megfelelő pár kiválasztásban az, ha a hímek egymáshoz igazítják fényjelzéseiket - mindez csökkenti a hím bogarak villogásból eredő zűrzavart.
Elsötétült Argentína egy része Iniesta gólja után - képek
2010. július 11-én, a focivébé döntője alatt teljes napfogyatkozást csodálhattak meg a szerencsés megfigyelők a déli Csendes-óceánon. A maximálisan 5 perc 20 másodpercig tartó csodálatos természeti jelenséget sokan követték hajókról és néhány szigetről.
Szupervihar csapott le Athénra - 51 villám egy képen
Percenként két hatalmas villámkisülés az athéni Olimpiai Stadion közelében - ezek nyomai láthatók egy nyári viharról készült látványos felvételen.
- címkék:
- Athén
- népszerű tudomány
- vihar
- villám
- Címkefelhő »
Katapultálva szökött meg 15 majom Japánban
Faággal katapultálva szökött meg 15 majom Japánban. Az eset a Kiotói Egyetem főemlőskutató intézetében történt.
- címkék:
- Japán
- Kiotó
- népszerű tudomány
- majmok
- Címkefelhő »
Hatvanhét centiméter: hatalmasra növelte péniszét egy mélytengeri kalmárfaj
A felszínre hoztak egy mélytengeri kalmárt, és megoldódott a rejtély, miként juttatják a nőstényekbe ivarsejtjeiket a kalmárok hímjei. A megoldás egy nagyméretű, meghosszabbodott pénisz: más fejlábúak egy módosult kart használnak a szaporodás során, az Onykia ingens hímjei azonban a pénisz méretének növelésével oldották meg a feladatot.
"A szegénység további pusztításra kényszeríti az embereket" - ötven éve védi a csimpánzokat Jane Goodall
Ötven évvel az után, hogy a lábát Afrikába tette, Jane Goodall sürgős cselekvésre szólít: mentsük meg legközelebbi élő rokonainkat, a csimpánzokat a kihalástól! A világhírű csimpánzkutató és természetvédő nagy utat járt be fél évszázad alatt: a csimpánzok egyszerű tudományos megfigyelésétől eljutott a műholdas technológián alapuló, a helyi lakosságot aktívan bevonó környezetvédelmi tervezésig.
Rendkívüli felvétel egy hárpia emberre támadásáról
A BBC filmesei a Venezuelában található Orinoco esőerdőben forgattak filmet az itt élő hárpiák életéről. A csodálatos felvételek készítése közben az egyik madár rátámadt a csapat egyik tagjára, miközben ő éppen egy kötélen mászott a fán található, távolról irányítható kamerához.
- címkék:
- népszerű tudomány
- Venezuela
- BBC
- hárpia
- Címkefelhő »
Megfejtették David Livingstone 140 éves levelét
Brit és amerikai kutatóknak sikerült megfejtetniük a nagy Afrika-kutató, David Livingstone (1813-1873) egy 140 évvel ezelőtt írt levelét. A levél mindeddig olvashatatlan volt, egyrészt a skót misszionárius hevenyészett kézírása miatt, illetve azért, mert az afrikai bogyós gyümölcsből készült tinta szinte majdnem elmosódott a papíron.
A zöld sugártól különleges a napnyugta utolsó pillanata - a nap tudományos képe
Darabokra esett napkorong, a tetején sárgászöld koronával - szerencsés esetben ilyen látványos alakzatok figyelhetők meg a Napon, amikor a látóhatárhoz közel mutatkozik. A chilei Atacama-sivatagban egy hegycsúcsról fotózták a szép légköri jelenséget.
Magától fog bekötődni a cipőnk a jövőben - film
Fejlesztőmérnökök papírhajóvá vagy repülőgéppé hajtogatódó automatikus origamit mutattak be. Ez az első lépés az alakváltó evőeszközök, maguktól összehajtódó ruhák, bekötődő cipők, automata csomagolópapírok felé.
- címkék:
- robotika
- népszerű tudomány
- origami
- Címkefelhő »
Látványos bolygóegyüttállás kezdődött, július közepéig látható
Mostantól körülbelül a július közepéig egy vonal mentén, egymáshoz viszonylag közel sorakozik három bolygó az égen, látványosan kirajzolva a Naprendszer fősíkját, ahol a planéták mozognak.
Ilyen a világ legkönnyebb kőzete - úszik a vízen
Legalább 300 méter magas lávaszökőkutak működése során keletkezik a különleges szerkezetű, vízen úszó retikulit.