népszavazás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- MSZP
- Európai Unió
- Orbán Viktor
- Országos Választási Bizottság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kukázókról, hajléktalanokról tart népszavazást Józsefváros
Helyi népszavazást tartanak szeptember 25-én Budapest VIII. kerületében arról, hogy hatályban maradjon-e az év elején életbe lépett kukázási tilalom. A referendumon a képviselő-testület azt is megkérdezi a polgároktól, hogy megtiltsa-e Józsefvárosban a közterületen lakást, illetve engedélyt kér a kerület lakóitól arra is, hogy "tehermentesíthesse" Józsefvárost az utcán élőktől.
Népszavazást tartanak Olaszországban az atomenergia hasznosításáról
Az olasz kormány megpróbálta megakadályozni, hogy népszavazást tartsanak a nukleáris energia hasznosításáról, de a semmítőszék szerdán elfogadta a baloldali pártok érvelését, ezért már nyomják a szavazócédulákat. A voksolást június 12-én és 13-án tartják meg.
Igent mondtak a máltaiak a válás bevezetésére
A máltaiak kétharmada a válás bevezetése mellett szavazott az erről tartott népszavazáson szombaton. A szigetország mellett már csak a Fülöp-szigeteken és a Vatikánban tiltják a válást. A népszavazás nem kötelezi a kormányt, de a miniszterelnök azt mondta, az eredmény világosan jelzi, mit akar a többség.
- címkék:
- Málta
- népszavazás
- válás
- Címkefelhő »
Szavazz megint Kádárra!
Szociális népszavazás - újratöltve. A Fidesz 2008-as kezdeményezését másolja most az ellenzéki LMP, amely tíz kérdéssel készül megtorpedózni a kormány nyugdíjakat és különböző juttatásokat érintő megszorításait. A várható politikai haszon mellett, milyen veszélyei vannak a kezdeményezésnek?
Tíz kérdésben kezdeményezne népszavazást az LMP
A kiszolgáltatottság és a megszorítások kérdéseiben kezdeményez népszavazást az LMP - közölte Schiffer András hétfőn. Úgy véli, 2012-ben már megtarthatják a népszavazást.
- címkék:
- népszavazás
- LMP
- Címkefelhő »
Elbukott a zürichi népszavazáson az eutanázia betiltása
A svájci Zürich kanton vasárnapi népszavazásán a szavazók 80 százaléka elutasította az eutanázia betiltását vagy korlátozását.
- címkék:
- Svájc
- Zürich
- népszavazás
- Címkefelhő »
Gyözelme után függetlenségi népszavazást ígér a Skót Nemzeti Párt
Történelmi sikert ért el a skót tartományi választáson a Nemzeti Párt. Vezetője már a következő négy évben népszavazást kezdeményez az angol-skót unió felbontásáról, bár elemzők szerint a szakítás valószínűsége egyelőre csekély.
Nemet mondott Izland a bankcsőd idején segítő segítő országok kártalanítására
Az első részeredmények alapján nemet mondtak az izlandi szavazók a brit és holland állam kártalanítására a szombaton tartott népszavazáson. A két ország Izland helyett kártalanította az Icesave bank 2008-as csődjekor a bank holland és brit ügyfeleit, és ezt a pénzt szeretnék visszakapni. A brit és holland kormány bejelentette, hogy pert indít a pénz visszaszerzéséért.
A szlovének népszavazást tarthatnak a nyugdíjreformról
A szlovén alkotmánybíróság engedélyezte a népszavazást a nyugdíjreformról. A kormány egységesen 65 évre emelné a korhatárt.
Navracsics nem rendezne népszavazást az alkotmányról
Navracsics Tibor igazságügyi miniszter szerint a vizitdíjról lehetett igennel vagy nemmel szavazni, de az új alkotmány túlságosan összetett kérdés ahhoz, hogy népszavazásra bocsássák. Korábban a Fidesz frakcióvezetője még nem zárta ki teljesen a referendum lehetőségét.
Lázár: A Fidesz hajlandó beszélni az alkotmányról szóló népszavazásról
Lázár János fideszes frakcióvezető szerint a párt hajlandó beszélni az alkotmányról szóló népszavazásról, amennyiben az LMP előáll saját javaslatával.
Népszavazással módosítanák az alkotmányt Egyiptomban
Ellenzéki civileket is bevonnak a még Mubarak által kinevezett kormányba - közölte a Google ellenzéki aktivistája. Azt is elmondta, a katonai tanács két hónapon belül népszavazást ír ki Egyiptomban az alkotmány módosításáról.
A Jobbik is népszavazást szeretne az új alkotmányról
A Jobbik arra kéri a kormánytöbbséget, hogy a párt szerint népámításnak tekinthető nemzeti konzultáció helyett népszavazással erősítse meg a tervezett új alkotmányt.
Szudánban szétverték a kormányellenes tüntetéseket
Körülbelül hetven embert vettek őrizetbe, többségében diákokat vasárnap, Szudánban, ahol az elnök távozását követelő tüntetések voltak. A rendőrök gumibottal és könnygázzal oszlatták fel a szerintük szórványos demonstrációkat, de a fiatalok a héten újabb tüntetésre készülnek.
Kormányellenes tüntetések törtek ki Szudánban
Kormányellenes tüntetés tört ki vasárnap délelőtt Szudán fővárosában. Szemtanúk szerint több tucat rendőr gumibotokkal verte a kormány lemondását követelő diákokat. Közben a dél-szudániak 99 százaléka az északiaktól való elszakadásra voksolt a népszavazáson.
Februárban válhat hivatalossá Dél-Szudán elszakadása
Az első hivatalos, de még nem teljes adatok szerint a dél-szudániak majdnem 99 százaléka az északtól való elszakadás mellett voksolt a múlt heti népszavazáson.
Elsöprő többség szavazott Dél-Szudán függetlenségére
Az előzetes eredmények alapján a dél-szudániak elsöprő többsége szavazott az északtól való elszakadásra. Egyes régiókban a 99 százalékot is megközelítette a függetlenség mellett voksolók aránya.
Hitelesnek minősítették a dél-szudáni függetlenségi népszavazást
Hitelesnek és túlnyomórészt békésnek minősítették a Szudán déli részének függetlenségéről szóló szombaton lezárult népszavazást európai uniós megfigyelők. A voksolás előzetes eredményei január végére várhatóak, az eddig ismertté vált adatok azt mutatják, hogy az elszakadás mellett szavazók jelentős többségben lesznek.
Az elszakadásra szavazott a dél-szudániak többsége
Az első adatok szerint Dél-Szudán függetlenné válására szavazott a többség. Az elszakadásról tartott népszavazás voksait még összesítik, de az már biztos, hogy 80 százalékot meghaladta a részvétel az egyhetes referendumon.
- címkék:
- Szudán
- népszavazás
- Címkefelhő »
Befejeződött a népszavazás Szudánban
Dél-Szudán függetlenségéről dönthetett mintegy négymillió szavazó Szudánban. A választók mintegy 80 százaléka le is adta voksát.
A függetlenségről szavaznak Szudán olajmezőin
Vasárnaptól népszavazást tartanak az öt éve még polgárháború, ma éhínség által sújtott Dél-Szudánban az országrész függetlenedéséről. A 21 évig tartó polgárháború utáni békeszerződés miatt szavazhatnak a déliek - főként keresztények és animisták - arról, hogy elválnak-e az északi, muszlimok lakta területről. Ha a függetlenséget választják, Szudánról leválnak a legnagyobb olajmezői.
A robbanás szélén áll Afrika óriása
Népszavazást tartanak január elején Szudán déli részének elszakadásáról. Szudán az elmúlt években látványosan fejlődik olajkincsének köszönhetően, de a népszavazás várhatóan két, önmagában alig életképes országot hoz majd létre. Az egyik tele lesz az olaj elveszítése miatt feldühödött muszlimokkal, a másikban pedig alig pármillió ember próbál majd a semmiből felépíteni egy országot.
Sürgeti az alkotmánybírákat az alkotmányról népszavazást akaró MSZP-s
Az MSZP-s Molnár Csaba azt kérte az Alkotmánybíróságtól, hogy rendkívüli eljárásban tárgyalja meg az új alkotmány népszavazásra bocsátására vonatkozó kezdeményezést.
Nem hagyták jóvá az MSZP magánnyugdíjas népszavazási kérdéseit
Nem hagyta jóvá hétfői ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB) az MSZP-nek a magán-nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos népszavazási kezdeményezéseit. Az MSZP szerint az OVB politikai döntést hozott, a párt az Alkotmánybírósághoz fordul.
- címkék:
- népszavazás
- MSZP
- OVB
- Címkefelhő »
Indulhat az aláírásgyűjtés az sms-es népszavazásról
Hitelesítette az Országos Választási Bizottság hétfőn azt a népszavazási kezdeményezést, amely ahhoz kéri a választók támogatását, hogy a jövőben sms-ben is lehessen szavazni a népszavazásokon.
- címkék:
- népszavazás
- OVB
- Címkefelhő »
Népszavazást kezdeményez az MSZP
Mesterházy Attila pártelnök bejelentette, hogy az MSZP népszavazást kezdeményez, amelyen három kérdést tenne fel a magánnyugdíjpénztárral kapcsolatban. Mesterházy reméli, legalább egyet elfogad a választási bizottság.
Lehet szavazni a 12 évesek büntethetőségéről
Az Országos Választási Bizottság (OVB) döntése értelmében lehet népszavazást tartani arról, hogy a jelenlegi szabályoktól eltérően már a 12 évesek is büntethetőek legyenek. A kezdeményezőnek négy hónap alatt 200 ezer aláírást kell összegyűjtanie.
Érvénytelen a kisebb parlamentről szóló szlovák népszavazás
Érvénytelen lett a szombati szlovákiai népszavazás, mivel a választásra jogosultaknak csak a 22 százaléka szavazott. Hat kérdésben tartottak népszavazást, közülük az egyik a kisebb parlamentre vonatkozott.
- címkék:
- Szlovákia
- népszavazás
- Címkefelhő »
Kisebb parlamentről és mentelmi jogról tart népszavazást Szlovákia
Hatkérdéses népszavazást tartanak szombaton Szlovákiában többek között a parlament létszámának csökketéséről és a képviselők mentelmi jogának korlátozásáról. A részvételi arány az előrejelzések szerint csak 20 százalék körül várható, ami nem lesz elég ahhoz, hogy a szavazás érvényes legyen.
- címkék:
- népszavazás
- szlovák politika
- Címkefelhő »
Megszavazták az alkotmánymódosítást a törökök
A vasárnapi törökországi népszavazáson megszavazták a török választópolgárok az alkotmánymódosítást. A 49,5 millió szavazónak büntetés terhe mellett kötelező volt részt venni a szavazáson. A kormány az 1982-ben, az akkori katonai rezsim által kidolgozott alkotmányt tenné demokratikusabbá. A miniszterelnök szerint a népszavazással történelmi határvonalat lépett át Törökország a demokrácia felé vezető úton.
Kötelező voksolni a törököknek az alkotmányról szóló népszavazáson
Alkotmánymódosításról szavaznak vasárnap Törökországban. A 49,5 millió szavazónak büntetés terhe mellett kötelező részt venni a szavazáson. A kormány az 1982-ben az akkori katonai rezsim által kidolgozott alkotmányt tenné demokratikusabbá.
Hétfőtől nem lehet népszavazáshoz aláírást gyűjteni
Az önkormányzati választások előtt negyvenegy nappal átmenetileg fel kell függeszteni a folyamatban lévő népszavazási aláírásgyűjtéseket. A hétfőn életbe lépő, csaknem három hónapig tartó aláírásgyűjtési moratórium tizennégy kezdeményezést érint.
Elutasította az OVB Vona népszavazási kérdését
- címkék:
- Vona Gábor
- népszavazás
- OVB
- Címkefelhő »
Még orra alá dörgölhetik Orbánnak a népszavazási kártyát
Magas labdát adott az ellenzéknek Orbán Viktor azzal, hogy míg két évvel ezelőtt még a népszavazás intézményét dicsérte, addig most már tiltakozik az ellene, hogy a kormánya által tervezett alkotmányról közvetlenül megkérdezzék a választókat. Az alkotmányról szóló népszavazás kérdését épp Gyurcsány Ferenc kezdte el pedzegetni, fideszes politikusok szerint azonban a 2008-as vizitdíjas szavazás nem is hasonlítható a mai helyzethez. Orbán szóvivője szerint az alkotmányról nem is lehet népszavazást tartani, valójában azonban ez nem annyira egyértelmű.
Népszavazáson tiltották be a kocsmai dohányzást a bajorok
A legszigorúbb tilalom pártolói győztek a Bajoroszágban tartott népszavazáson, így minden vendéglátó helyen, még a sörsátrakban is tilos lesz a dohányzás. Az új szabály augusztus 1-én lép hatályba, de egy kivételt még tesznek: az Octoberfest sörfesztiválon idén még utoljára rá lehet gyújtani.
Népszavazás adott igazi hatalmat a parlamentnek Kirgizisztánban
A kirgiz szavazók túlnyomó többsége támogatta a vasárnapi népszavazáson azt az alkotmánymódosítást, amely megnyirbálja az elnöki hatalmat, és nagyobb szerepet biztosít a parlamentnek. A népszavazásra véres etnikai konfliktus nyomta rá a bélyegét.
Mégis lehet kérdés a fogyatékosságról a népszavazáson
Mégis lehet kérdés a népszámláláson a fogyatékosságról, mert a Fidesz és a KDNP módosította keddi javaslatát, amelyben még csak az szerepelt, hogy 2011-ben az emberek vallásáról és egészségi állapotáról is érdeklődnének a kérdezőbiztosok. A párt szerint a módosításra azért van szükség, hogy az eredmények összehasonlíthatók legyenek a 10 évvel ezelőtt felvett adatokkal.
Elutasította az izlandi népszavazás az Icesave-törvényt
Népszavazáson mondott nemet az izlandi lakosság az Icesave-törvényre, amely egy összeomlott izlandi bank külföldi betéteseit kárpótolta volna. A kormány által kezdeményezett törvény kudarca után is tovább akar kormányozni Johanna Sigurdardottir kormányfő kabinetje.
- címkék:
- Izland
- népszavazás
- Európai Unió
- Címkefelhő »
Eurómilliárdokról szavaznak az izlandiak
Szombaton szavaznak az izlandiak arról a törvényről, amely több milliárd eurós visszafizetést irányoz elő Nagy-Britanniának és Hollandiának, amiért kártalanították egy izlandi bank pórul járt befektetőit. Ha a referendumon elutasítják a törvényt, az nehezítheti Izland tervezett EU-csatlakozását.
- címkék:
- Izland
- népszavazás
- Európai Unió
- Címkefelhő »
Megvétózta a népszavazás a menekültközpontot Monyorókeréken
Nem épülhet menekültközpont a burgenlandi Monyorókerék nevű településen, mert az ezer fős falu lakosai a vasárnapi népszavazáson elutasították a tervet. A helyiek többek között azt kifogásolták, hogy korábban nélkülük akartak dönteni.
- címkék:
- Ausztria
- menekültek
- népszavazás
- Címkefelhő »
Népszavazással szüntetné meg a szenátust Basescu
A novemberi elnökválasztással egy időben népszavazás lesz Romániában a kisebb, egykamarás parlament bevezetéséről. Traian Basescu államfő szerint a kevesebb képviselő kisebb korrupciót jelent majd. Az pártok többsége szerint azonban a népszavazás csak Basescu saját céljait szolgálja.
Másodjára igent mondtak az írek a lisszaboni szerződésre
Második nekifutásra igent mondtak az írek az Európai Unió reformjáról szóló lisszaboni szerződésre. A népszavazáson az igenek meggyőző többségbe kerültek, és az euroszkeptikusok is elismerték vereségüket. Az ír igen lengyel jóváhagyást is jelent, már csak a cseh alkotmánybíróságon és Václav Klaus államfőn múlik a szerződés életbe lépése.
Az írek kétharmada megszavazná a lisszaboni szerződést
Egy friss közvélemény-kutatás szerint az írek közel kétharmada megszavazná október 2-án a lisszaboni uniós reformszerződést. Írország a tavalyi népszavazáson elutasította a dokumentumot, melynek életbe léptetése emiatt megrekedt.
Nem lesz szavazás az sms-es szavazásról
Sem az atomerőművekről, sem az sms-es szavazásról szóló népszavazási kezdeményezést nem engedte át kedden az Országos Választási Bizottság, amely összesen 5 népszavazási kérdőívet meszelt el keddi ülésén. A kezdeményezők közül volt, aki az áramvásárlást akarta újraszabályozni, míg más a magyar olimpia megtiltásáért gyűjtött volna szavazatokat.
Érvénytelen lett a mátraterenyei erőműről tartott népszavazás
Nem ment el voksolni a választásra jogosultak több mint fele azon a népszavazáson, amelyen a Mátraterenyére tervezett szénerőműről kellett volna dönteni. A helyiek több mint 49 százaléka szavazott, többségük az erőmű létesítését támogatta.
- címkék:
- Mátraterenye
- népszavazás
- erőmű
- Címkefelhő »
Nem lehet népszavazást tartani a kutyaevésről
Az Országos Választási Bizottság úgy döntött, nem lehet aláírásokat gyűjteni arról, hogy a kutyát ehető haszonállatnak nyilvánítsák. A kezdeményezést egy magánszemély nyújtotta be, de a testület szerint ez abszurd és komolytalan.
- címkék:
- népszavazás
- OVB
- Címkefelhő »
Nem lesz népszavazás a képviselői költségtérítésről
Az Alkotmánybíróság szerint nem tartható népszavazás a képviselők költségtérítéséről. Bár Seres Mária sikeresen gyűjtött össze több mint 500 ezer hiteles aláírást a referendumért, a parlament megelőzte: módosították a képviselői jövedelmeket szabályozó törvényt, és átkeresztelték a költségtérítést választókerületi pótlékra.
Kedden döntenek a költségtérítésről szóló népszavazásról
A képviselői költségtérítésről szóló népszavazásról dönt kedden az Alkotmánybíróság. A parlament június 29-én úgy döntött, jövőre megszűnik a képviselői költségtérítés - Seres Mária, a népszavazás kezdeményezője szerint egyértelmű, hogy pártok a népszavazást akarták megelőzni.
Október 2-án ismétlik meg az uniós népszavazást az írek
Kitűzték a lisszaboni uniós reformszerződésről szóló új népszavazás időpontját Írországban. Az ír miniszterelnök bízik abban, hogy ezúttal igent mondanak az írek a dokumentumra, melynek életbe léptetése a korábbi elutasítás miatt megrekedt.
Kifogtak a polgármester képviselők Seres Márián
Nem tudott 200 ezer aláírást összegyűjteni a hétfő délutáni határidőig, ezért egyelőre nem lesz népszavazás Seres Mária azon kérdéséről, hogy összeférhetetlen legyen-e a képviselői és a polgármesteri tisztség. Seres - aki a képviselői költségtérítésről szóló kérdéséhez rekordszámú aláírást gyűjtött össze - azt mondta, fél gőzzel dolgoztak csak.
Versenyt futnak a láthatatlan pénzért a képviselők
Még egy kísérletet tesznek a parlamenti képviselők arra, hogy legalább részben megmentsék a mostani költségtérítési rendszert. Kedden kezdték egy MSZP-s javaslat tárgyalását, amely meghagyná a képviselők mostani juttatásait, de megadóztatná a bérpótlékot, ha nem tudják számlával igazolni, hogy mire költötték. A költségtérítések rendszerét átalakítani kívánó népszavazás kezdeményezője, Seres Mária szerint a javaslattal az a baj, hogy pont azt nem oldaná meg, ami most is probléma: nem derülne ki, mire megy a képviselők bérkiegészítése. Ha a javaslatot elfogadja a parlament, azzal elgáncsolhatják a népszavazást.
Halotthamvasztóról is szavaznak június 7-én Ebergőcön
Halotthamvasztóról is szavaznak az EP-választások idején egy nyugat-magyarországi faluban. A népszavazáson 118 választó dönthet arról, hogy akarnak-e krematóriumot a község határában.
Orbán: Népszavazást kezdeményezne a Fidesz a vízvagyonért
A Fidesz tudomása szerint a vízközművek privatizációját tervezi a kormány, és ha ez bebizonyosodik, a Fidesz népszavazást fog kezdeményezni ez ellen - mondta Orbán Viktor pártelnök pénteken a Hír Televízió műsorában. Az interjúban Orbán arról is beszélt, hogy "történelmi bűnnek" tartja a Bajnai-csomagot.
Megtartják a népszavazást a képviselői költségtérítésről
Elrendelte a népszavazást a parlament a képviselők költségtérítéséről. Mást nem is tehetett, hiszen a kezdeményezők több mint 600 ezer aláírást gyűjtöttek össze azért, hogy a képviselőknek számlákkal kelljen igazolniuk a költségtérítés felhasználását. Az MSZP megpróbálja megelőzni a népszavazást.
Román munkavállalókat is fogad Svájc
A svájci szavazók a hétvégi népszavazáson az Európai Unió új tagországaira, Romániára és Bulgáriára is kiterjesztették a svájci munkaerőpiacra való belépés lehetőségét. Hivatalos adatok szerint a szavazók 59,6 százaléka támogatta Svájc uniós szerződéseinek az új uniós tagországokra való kiterjesztését.
Igent mondtak a svájciak az EU-s munkavállalókra
A svájci szavazók többsége igennel szavazott azon a népszavazáson, amelyet a román és a bolgár munkavállalók beengedéséről tartottak. A voksolás tétje nagy volt: ha a többség nemet mondott volna, a régebbi EU-tagok polgárai sem vállalhattak volna szabadon munkát, illetve a döntés felülírt volna egy sor, a svájciak és az unió közti kapcsolatokat megkönnyítő egyezményt.
- címkék:
- Svájc
- népszavazás
- EU-tag
- svájci
- Európai Unió
- Címkefelhő »
Népszavazás lesz Svájcban a keleti munkaerőről
A svájci szavazók a hét végén döntenek arról, hogy kiterjesszék-e a bolgár és a román munkavállalókra is a svájci munkapiacra való belépés lehetőségét. A népszavazás tétje ennél is nagyobb: ha az állampolgárok nemmel szavaznak, ez automatikusan azt jelenti, hogy a korábban az uniós munkavállalókra kötött egyezmények is automatikusan semmisek és érvénytelenek.
Februárban elkészül az MSZP EP-listája
Február 28-ig elkészül az MSZP EP-listája - mondta hétfőn Gyurcsány Ferenc kormányfő, az MSZP elnöke. A kormányfő szerint nem fognak olyan visszafogott kampányt szervezni, mint a tavalyi népszavazás előtt.
Zöld utat kapott a vátiaktól a reptér terve
Helyi népszavazáson adtak szabad utat a Vas megyei Vát község lakói egy nemzetközi repülőtér építésének. Ha áprilisban a szomszéd falu is igent mond, 2012-ben elkészülhet a napi kéttucat gépet fogadó légikikötő, amelyet kínai tőkéből finanszíroznának.
Megismételnék az uniós népszavazást az írek
Újabb népszavazást írhat ki Írország a lisszaboni szerződésről. Az uniós tagállamok közötti integrációt erősítő szerződést a korábban elbukott uniós alkotmány helyett dolgozták ki, ám idén nyáron az írek elutasításával - népszavazáson mondtak rá nemet - megrekedt az életbe léptetése.
OVB: Nem lehet népszavazás a Trianon-emléknapról
Nem lehet népszavazást tartani arról, hogy június 4-ét Trianon-emléknappá nyilvánítsák - így döntött kedden az Országos Választási Bizottság. A bizottság azzal utasította el a kezdeményezést, hogy a kérdés nemzetközi szerződéseket érintene.
Elszakad Miskolctól Miskolctapolca
Helyi népszavazást tartottak Miskolctapolcán arról, hogy a városrész leváljon-e Miskolcról. Az ott élők többsége az elszakadásra voksolt, így a jogi procedúra után, 2010 végére önálló község lehet Miskolctapolca.
Népszavazással nyújtaná tovább hatalmát Chávez
Akár 2021-ig is hatalmon maradna Hugo Chávez venezuelai elnök, aki ezért ismét népszavazást kezdeményez az alkotmány módosításáról. Az elnök egy éve már megszavaztatta a népet korlátlan újraválaszthatóságáról, de akkor elutasították.
- címkék:
- Hugo Chávez
- Venezuela
- népszavazás
- elnök
- Címkefelhő »
A heroinról és a fűről szavaztak a svájciak
Vasárnap népszavazást tartottak Svájcban arról, hogy állandósítsák-e azt a kísérleti programot, amelynek keretében a heroinisták legálisan juthatnak hozzá a szerhez. A többség támogatta a kezdeményezést, viszont abba nem egyeztek bele, hogy törvény engedje meg a kannabisz birtoklását.
- címkék:
- Svájc
- népszavazás
- heroin
- program
- Címkefelhő »
Visszatérne a reformpolitikához Gyurcsány
A költségvetés főbb számainak elfogadása a szocialista kormány cselekvőképességét bizonyítja, 2009-től vissza kell térni a reformpolitikához - közölte szerda reggel a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kormányfő szerint a 2006-2008-as időszak a reformszándékról szólt, ami sokat sérült a népszavazással. Azt is mondta, Magyarországnak együttműködő ellenzék kell, amelynek tagjai messzebbre látnak, mint a következő választásra vonatkozó népszerűségi adatok.
Minden percük szabályozott a mormon hittérítőknek
Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza, ismertebb nevén a mormon felekezet és a Római Katolikus Egyház közös kezdeményezésére írták ki azt a népszavazást, amelynek eredményeképp újra betiltanák Kaliforniában a melegek házasságát. A világon 13 millió mormont tartanak számon, hazánkban is már huszonegy éve van jelen az egyház.
Elfogadta a parlament a plafontörvényt
Elfogadta a takarékos állami gazdálkodásról szóló plafontörvényre vonatkozó javaslatot hétfői ülésén a parlament. Elutasította viszont a bankmentő csomagról szóló törvényjavaslatot a költségvetési bizottság, egyedül a szocialista képviselők szavaztak mellette. A több-biztosítós egészségügyi rendszerre vonatkozó népszavazás ügyéről is döntött hétfői ülésén az Országgyűlés. A parlament elé kerül a kacsából és libából előállított termékek védelméről szóló javaslat, az idősotthonokról szóló bizottsági jelentés, és folytatódik az adótörvények, valamint a költségvetés vitája is.
Áramdíjról és szerencsejátékról terveznek népszavazást
Két népszavazási kezdeményezést fogadott el az Országos Választási Bizottság, 15-öt pedig elutasított hétfői ülésén. Ha elég aláírás gyűlik össze, az áramszolgáltatás alapdíjáról és a szerencsejátékok veszélyességéről szavazhatunk a jövőben.
Megint feljelentették a bikacsökkel verekedő polgármestert
A helyi jegyző és a közigazgatási hivatal szerint Szemely polgármestere folyamatosan törvényt sért - írja a Dunántúli Napló. A korábban bikacsökkel verekedő polgármester, Kovács Pál egy helyi népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő-íveit tette nyilvánossá azzal, hogy kifüggesztette falu hirdetőtábláira. A területi választási bizottság feljelentést tett az ügyben.
Gaskó: Alkotmányellenesen döntött az Alkotmánybíróság
Alkotmányellenesnek tartja a több-biztosítós egészségügyi rendszerről szóló népszavazás tiltását elrendelő alkotmánybírósági döntést Gaskó István. A Liga Szakszervezetek vezetője szerint téved a testület, amikor arra hivatkozik, hogy az egészségbiztosítási rendszerről szóló törvényt időközben hatályon kívül helyezte az Országgyűlés, ezért nincs miről voksolni.
Nem lesz népszavazás a több-biztosítós rendszerről
Megsemmisítette az Alkotmánybíróság azt a rendeletet, amelyben az Országgyűlés országos népszavazást rendelt el a több-biztosítós egészségbiztosításról. A népszavazást az Albert házaspár kezdeményezte, a félmillió aláírást pedig a Liga Szakszervezetek gyűjtötték össze. A népszavazást kezdeményező Albert Zsolt szerint az ügy még nem zárult le.
Népszavazást akarnak az autóshídért Szigetmonostoron
A Horányért Egyesület elnöke népszavazást kezdeményez Szigetmonostoron, hogy kis autóshíd épüljön a helyiek közlekedésének megkönnyítésére. A Megyeri híd építésekor a falu az autóshídért cserébe mondott le arról, hogy saját lejárója legyen, de a kormány végül csak egy gyalogoshidat építtetne.
Az Apollo Tyresért demonstráltak Gyöngyösön
Az Apollo Tyres indiai gumiabroncsgyár gyöngyösi beruházásának elmaradása miatt, illetve a helyi önkormányzat Fidesz-frakciója ellen tüntetett az "Izzósok Egyesülete" hétfőn Gyöngyös főterén, a Városháza előtt. Az Apolló az után döntött úgy, hogy nem Gyöngyösön építi meg európai gyárát, hogy a helyi Fidesz környezetvédelmi okokra hivatkozva népszavazást kezdeményezett, hogy kikérje a választók véleményét a beruházásról.
Nem először kínálja tálcán saját fejét Gyurcsány
Többször bevetette már azt a fegyvert Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, hogy szorult politikai helyzetben szavazást kért önmagáról. Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után, pártelnökké választása előtt, a népszavazási kudarcot követően és SZDSZ koalícióból való kilépésekor is úgy szavaztatott maga ellen, hogy a párt végül megerősítette helyzetét. Gyurcsány most rendkívüli pártkongresszust akar, ahol hasonló eszközt vethet be. Az MSZP elnöksége este dönt.
Népszavazással oldaná meg a válságot a thai kormány
Népszavazás elrendelésével oldaná meg az immár három hónapja tartó belpolitikai válságot a thaiföldi kormány. A tüntetők miatt a hivatalába visszatérni képtelen Szamak Szundaravedzs kormányfő azt ígérte a CNN-nek, hogy nem alkalmaz erőszakot a demonstrálókkal szemben. Az ellenzék szerint a kormány csak húzza az időt.
Elbukhat az Albert-féle népszavazás
A Népszabadság úgy tudja, hogy október elején határozatot hirdethet az Alkotmánybíróság (Ab) az Albert házaspár-féle népszavazással kapcsolatban. Így az államfő már november közepére kitűzheti a referendumot, feltéve, hogy az Alkotmánybíróság így akarja.
Önálló település marad Pethőhenye
Érvényes és eredményes volt a helyi népszavazás vasárnap a Zala megyei Petőhenyén: a résztvevők többsége nem támogatta a község Zalaegerszeghez való csatlakozását, így a település továbbra is önállóan fog működni.
Pénzhiány miatt csúszik az e-tajkártyák bevezetése
Uniós forrást kell találni, hogy több éves csúszás után bevezessék az elektronikus tajkártyákat - írja a Népszabadság. Eredetileg a biztosítók finanszíroztatták volna az új csipkártyás megoldást, de a márciusi népszavazás ezt a lehetőséget keresztülhúzta. Készül az elektronikus személyi igazolvány bevezetésének koncepciója is.
Magyar civilek előtt is megnyílhat az EP
Megindulhat az aláírásgyűjtés arról a népszavazásról, amely lehetővé tenné, hogy ne csak pártok, hanem civil szervezetek is indulhassanak a jövő évi európai parlamenti választásokon - írja a Népszabadság.
Átment a Jobbik elnökének népszavazási javaslata
Hitelesítette a Jobbik elnökének két népszavazási kezdeményezését az Országos Választási Bizottság. Vona Gábor arról tartana referendumot, hogy 12 életkor felett büntethető legyen, aki szándékos bűncselekményt követ el, illetve a súlyos fegyelmi vétséget elkövető diákok kizárhatóak legyenek az iskolából. Elutasította viszont a testület a többi népszavazásra javasolt kérdését, így azt, amely szerint közmunkához kellene-e kötni a segélyeket.
Megtámadták az egészségbiztosításról szóló népszavazást
Hatan támadták meg a több-biztosítós egészségügyi rendszer bevezetésével kapcsolatos népszavazás kiírását. Valamennyien magánszemélyek, kifogásaikról az Alkotmánybíróság kora ősszel dönt. Az Albert házaspár kezdeményezte a népszavazást, később az egészségügyi reformról szóló törvényt visszavonták.
Népszavazást akar a segélyekről a monoki polgármester
Népszavazást kezdeményez a monoki polgármester a munkához kötött segélyek kérdéséről. Szepessy Zsolt szerint az emberek ki szeretnék fejezni véleményüket a jelenlegi segélyezési rendszerről, ezért aláírásgyűjtésbe kezd a referendum kiírásáért. Monokon nemrég feltételeket szabtak azoknak, akik szociális támogatásban részesülnek, a példát mást települések is követték.
Autonómiával intenének be a bolíviai elnöknek
Újabb, immár a negyedik tartomány mondott nemet a bolíviai elnök erős központosító törekvéseire és az ország új alkotmányára - írja az AFP hírügynökség, amely szerint a nyersanyagban gazdagabb vidékek lakói elsősorban a nemzeti vagyon újraelosztását sérelmezik. Evo Morales elnök az autonómiatörekvésekre válaszul saját maga ellen kezdeményezett népszavazást.
Sportingatlanokról, kórházról szavaztatna a csepeli Fidesz
Három témában kezdeményez helyi népszavazást a Fidesz Csepelen. Az ellenzéki párt a Csepel SC ingatlanainak, a Ráckevei-Soroksári-Duna-partnak és a Weiss Manfréd Kórháznak az ügyében kérdezné meg az emberek véleményét.
Elutasították az írek a lisszaboni szerződést
Elbukott a nagy nehezen kiizzadt, az Európai Unió hatékonyabbá tételét célzó lisszaboni szerződés, miután az ír szavazók 53,4 százaléka nemmel szavazott. Uniós tisztviselők korábban közölték, nincs B tervük a népszavazási vereség esetére.
Bezártak a szavazóhelyiségek Írországban
Közép-európai idő szerint este tizenegy órakor véget ért az Európai Unió reformszerződéséről tartott csütörtöki népszavazás Írországban.
Az ír népszavazástól féltik az európai pótalkotmányt
2005 kudarctól terhes nyara kísért az Európai Unióban: Írországban a héten tartanak népszavazást a három éve elbukott EU-alkotmány utódjáról, a lisszaboni szerződésről. Egyelőre kétséges, hogy rábólintanak-e, ami újra visszavetheti az EU modernizálását.
Elrendelték az egészségbiztosításról szóló népszavazást
Az Országgyűlés hétfőn elrendelte az egészségbiztosítás privatizációját megakadályozó népszavazási kezdeményezést. A kérdés úgy szól: "Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon ne vezessék be a mindenki által kötelezően választandó, üzleti alapon működő több-biztosítós egészségbiztosítást?" A szakbizottsági javaslat szerint a népszavazás költségvetése 3,7 milliárd forint.
Támogatták az erőművet a söjtöri népszavazáson
A szavazásra jogosultak kétharmada ment el a szalmatüzelésű erőműről tartott vasárnapi népszavazásra Söjtörön. A szavazók 87,77 százaléka igent mondott az erőmű megépítésére, ami a polgármester szerint több mint száz munkahelyet teremtene az 1500 lelkes településen.
- címkék:
- népszavazás
- Söjtör
- Címkefelhő »
Nem szigorodik tovább a svájci honosítás
Népszavazáson utasították el a svájciak a külföldiek honosításának szigorítását. Eközben egy felmérés szerint a helyiek többsége egyharmadra korlátozná az iskolai osztályokban az iedegen ajkú gyerekek számát.
- címkék:
- Svájc
- népszavazás
- svájci
- honosítás
- Címkefelhő »
Gaskó kétharmados törvényi garanciát követel
Népszavazás híján csak egy kétharmados többségű törvény meghozása jelenthet garanciát arra, hogy a parlament ne fogadhasson el a több biztosítós modellhez hasonló egészségbiztosítási rendszert - közölte Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke hétfőn az Országházban tartott sajtótájékoztatóján.
Olaszország újraindítaná atomerőműveit
Húsz évvel ezelőtt a csernobili katasztrófa hatására, egy népszavazást követően függesztette fel Olaszország atomerőművei működését. Most újraindítanák a programot.
Érvénytelen a kazincbarcikai népszavazás
Érvénytelen volt a május 18-i ügydöntő népszavazás az észak-borsodi Kazincbarcikán, ahol a kórház működtetési és vagyonkezelői jogának átadásáról dönthettek a város lakói.
- címkék:
- Kazincbarcika
- kórház
- népszavazás
- Kórház
- Címkefelhő »
Népszavazás lesz Söjtörön a szalmatüzelésű erőműről
Referendumot írtak ki júniusra az 1500 lelkes Söjtörön arról, hogy építsenek-e a határban szalmatüzelésű erőművet. A létesítmény munkahelyeket teremtene és iparűzésiadó-bevételt is hozna. A polgármester az igen szavazatok többségére számít. Medgyesegyházán februárban a lakók elutasítottak egy hasonló erőművet.
Autonómiára szavaztak Santa Cruz megye lakói
A szavazók 85,9 százaléka a terület autonómiájára voksolt Bolívia Santa Cruz megyéjében a vasárnap megtartott népszavazáson - jelentették a helyi televíziók az exi-poll eredmények összesítése alapján.
- címkék:
- Santa Cruz
- autonómia
- népszavazás
- megye
- Címkefelhő »
Leválna Nyíregyházáról hétezer külvárosi
Helyi népszavazást tartanak Nyíregyháza egyik külterületén, Oroson, ahol a lakóknak arról kell döntenie: leváljon-e a terület a városról. Az orosiak úgy érzik, befizetett adójukat máshol költi el Nyíregyháza, ezért inkább önállóan akarnak boldogulni.
- címkék:
- népszavazás
- Nyíregyháza
- külterület
- Címkefelhő »
Saját kérdéseiket szavazták le a pártok
Bár tavaly ősszel még összesen 300 képviselő támogatta a népszavazási kezdeményezéseket a pártfinanszírozás, a képviselői juttatások vagy a politikusok vagyonosodási vizsgálata ügyében, hétfőn a képviselők úgy döntöttek, mégsem szeretnének referendumot a hat kérdésben. A szavazás előtt az MDF-es Dávid Ibolya és az SZDSZ-es Hankó Faragó Miklós is leteremtette a nagy pártokat.
Nyár végén lehet népszavazás a tb-reformról
Benyújtotta csütörtökön az Albert házaspár az egészségbiztosítás privatizációját megakadályozó népszavazáshoz összegyűjtött félmillió aláírást. Ezzel visszavonhatatlanná vált a népszavazási kezdeményezés, a referendumot legkorábban nyár végén tarthatják meg. Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető korábban azt mondta: a kérdésre az MSZP is igent mond, mert soha nem akart több-biztosítós rendszert.