plafontörvény

címke rss

Hallgattak terveikről az állami büdzsé őrei

Csütörtöki meghallgatásukon nem árultak el részleteket terveikről a Költségvetési Tanács leendő tagjai, akiknek az lesz a feladatuk, hogy őrködjenek a büdzsé betartása felett. Mindhárom jelöltet ellenszavazat nélkül támogatta az Országgyűlés költségvetési bizottsága . A tanács leendő elnöke az [origo]-nak azt mondta: korai még arról beszélni, hogy mit fognak csinálni.

Elfogadta a parlament a plafontörvényt

Itthon2008.11.17, 20:37

Elfogadta a takarékos állami gazdálkodásról szóló plafontörvényre vonatkozó javaslatot hétfői ülésén a parlament. Elutasította viszont a bankmentő csomagról szóló törvényjavaslatot a költségvetési bizottság, egyedül a szocialista képviselők szavaztak mellette. A több-biztosítós egészségügyi rendszerre vonatkozó népszavazás ügyéről is döntött hétfői ülésén az Országgyűlés. A parlament elé kerül a kacsából és libából előállított termékek védelméről szóló javaslat, az idősotthonokról szóló bizottsági jelentés, és folytatódik az adótörvények, valamint a költségvetés vitája is.

Ötpárti megegyezés készül a plafontörvényről

Archívum2008.11.02, 20:40

Körvönalazódik a megállapodás az úgynevezett költségvetési plafontörvényről. Az MSZP-s és az MDF-es delegáltaknak nem volt joguk nyilatkozni arról, hogy a büdzsé manipulálásának legyen-e büntetőjogi következménye.

Tárgyalna a pártokkal a plafontörvényről az SZDSZ

Itthon2008.10.31, 17:43

Ötpárti egyeztetést kezdeményezett az SZDSZ a plafontörvényről. Az MSZP és az MDF biztosan jelen lesz a vasárnapi egyeztetésen. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője sem mondott nemet, de előre elutasította az MSZP által javasolt költségvetési hivatal felállítását.

Együtt javasol új plafontörvényt az MDF az MSZP-vel

Itthon2008.10.17, 16:39

Az MSZP és az MDF közös módosító javaslatot nyújtottak be a költségvetési kiadási plafontörvényhez. A költségvetési plafon törvénybe foglalása eredetileg SZDSZ-es javaslat. Az MDF-fel megtámogatva a szocialisták megszerezhetik a többséget a plafontörvény és módosító csomagjuk elfogadásához.

Előző
  • 1
Következő