nemzeti parkok
címke rss- kapcsolódó címkék:
- természetvédelem
- állatvédelem
- zoológia
- etológia
- biodiverzitás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Virágzik a buckákon a homoki báránypirosító
A Duna–Tisza köze homokbuckáin jellemzõ növény a homoki báránypirosító (Alkanna tinctoria). Tavasszal elõbb tõlevelei, majd április-májusban kék virágai jelennek meg.
A célirányos területkezelés a Böddi-szék túzok élõhelyeit is javítja
A Böddi-szék déli része a szakemberek számára eddig is ismert túzok költõhely volt, a területen a 2000-es évek elején több alkalommal is került elõ túzokfészek mezõgazdasági munkavégzés során. Ebbõl az idõszakból fiókát vezetõ tyúkról is van adatunk a területrõl. A Természetvédelmi Õrszolgálat és a terepen dolgozó kollégák adatai azt bizonyítják, hogy a területen azóta is kisszámú, de rendszeres fészkelõ a túzok. Az elmúlt években közel 20 esetben figyeltek meg túzokot a projektterületen.
A kerti zöldhulladék veszélyes a természetes élõhelyekre nézve!
Sokan úgy gondolják, hogy a zöldhulladéktól megszabadulhatnak az erdõ-mezõ szélén, hiszen azok úgyis csak növényi maradványok, lebomlik, komposztálódik, nem okozhat bajt. Holott ez egyáltalán nem így van, ráadásul a zöldhulladék illegális elhelyezése éppúgy szabálytalan és büntetendõ, mint a kommunális, vagy bármely más hulladék lerakása.
- címkék:
- fenntarthatóság
- környezetkárosítás
- természetvédelmi terület
- zöldhulladék
- özönnövény
- természetes élõhelyek
- invazív fajok
- környezetszennyezés
- természetvédelem
- biodiverzitás
- nemzeti parkok
- komposztálás
- hulladékgazdálkodás
- erdõ
- Természetvédelmi Világalap
- Duna-Ipoly Nemzeti Park
- Kiskunsági Nemzeti Park
- Címkefelhõ »
A talált fiókák többsége nem árva, ne szedjük össze õket!
Hamarosan kezdõdik a madárfiókák tömeges fészekelhagyási szezonja, ilyenkor találkozhatunk magányosnak tûnõ fiatalokkal a településeken is. Ezek túlnyomó többsége azonban, amint arra az MME felhívja a figyelmet, nem árva, a legnagyobb segítség számukra az, ha nem visszük haza õket!
Hétfõn újra kinyit a Kecskeméti Vadaskert
Védõintézkedések bevezetése mellett hétfõn újra kinyit a Kecskeméti Vadaskert - tájékoztatta az intézmény pénteken az MTI-t.
Megérkeztek Afrikából az elsõ szalakóták a Bükki Nemzeti Parkba
Megdõlt a legkorábbi szalakóta észlelés idõpontja! Április végére megérkeztek a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság területére is az elsõ példányok.
Így védik a partifecskéket a Zagyvánál
Egyre csökken a fecskék száma Magyarországon.
Ismét lehet látogatni a montenegrói nemzeti parkokat
Támogatói jegyeket árusít a Tisza-tavi Ökocentrum is
Több hazai állatkerthez hasonlóan a Tisza-tavi Ökocentrum (TTÖC) is támogatói jegyek kibocsátásával próbálja átvészelni a járványidõszakot - közölte a poroszlói létesítmény ügyvezetõ igazgatója csütörtökön az MTI-vel.
Három elárvult grizzlybocsot mentettek meg Észak-Amerikában
Három elvárult grizzlybocsot sikerült megmentenie egy tanyán élõ családnak az Egyesült Államok északi részén lévõ Montanában.
Elpusztult az egyik Csehországból Ruandába telepített orrszarvú
Elpusztult az egyike annak az öt kelet-afrikai keskenyszájú orrszarvúnak, amelyet Csehországból Ruandába telepítettek 2019 júniusában. Az állat halálát valószínûleg emésztési problémák okozták.
Támogatói belépõjegyek vásárlására ösztönöz a debreceni állatkert
A debreceni állatkert arra kéri az embereket, hogy idén támogatói belépõjegyek vásárlásával ünnepeljék április 8-át, az állatkertbarátok napját.
Európai díjra jelölik a fõvárosi állatkert hulladékcsökkentési programját
Európai díjra jelölik a Fõvárosi Állatkert hulladékcsökkentési programját, a budapesti intézmény különbözõ környezetvédelmi intézkedéseket vezetett be a zöldebb mûködés érdekében - hangzott el csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Újabb hím koala pusztult el a zürichi állatkertben
Ismét elpusztult egy hím koala a zürichi állatkertben, ahol az elmúlt négy hónap alatt így már két erszényes is kimúlt.
Az afrikai hegyi gorillákat is veszélyezteti a koronavírus
Ahogy a koronavírus egyre több embert fertõz meg világszerte, állatvédõk arra hívták fel a figyelmet, hogy egy egyébként is veszélyeztetett állatfaj, az afrikai hegyi gorillák szintén érzékenyek lehetnek a koronavírus okozta szövõdményekre.
Felöklendezett vérrel kötnek barátságokat a vérszopó denevérek
Felöklendezett véres "csókkal" kötnek barátságokat a vérszopó denevérek - derült ki egy új tanulmányból.
A természetfilmek növelik a fajok iránti tudatosságot
A természetfilmek, úgy mint a Sir David Attenborough nevéhez kötõdõ Bolygónk, a Föld 2. címû televíziós minisorozat hatására az emberek érdeklõdõbbek lesznek a bemutatott fajok iránt - derült ki egy új tanulmányból, amely szerint ennek a fokozott érdeklõdésnek a kiváltásához nincs szükség nyílt természetvédelmi üzenetre, csupán az érintett fajok "bõséges szerepeltetésére".
A Hangya Közösség Alapítvány közleménye
A több száz fõs állatmenhelyeknek nincs akkora anyagi tartalékuk, hogy ezt a bizonytalan ideig tartó állapotot uralni tudják. A segítségkérõ menhelyek több mint 1.000 kutyát etetnek naponta. Ha segíteni szeretne, most ne személyesen látogassa meg a menhelyeket - a legtöbben ugyanis nem fogadnak látogatókat.
Lassan, de folyamatosan nõ a keskenyszájú orrszarvúk száma
Lassan, de folyamatosan emelkedik a súlyosan veszélyeztetett keskenyszájú orrszarvú (Diceros bicornis) vadon élõ példányainak a száma, ami azt jelzi, hogy eredményesek az orvvadászat miatt a kihalás szélére került faj megóvását célzó erõfeszítések.
Varázslatos online túrákra kalauzol a Google
Kevéssé ismert állatok lehetnek a természetvédelem ikonikus alakjai
Tudósok szerint kevéssé ismert állatokkal, például a pápaszemes medvével vagy a kígyászkeselyûvel is kampányolni kell a jövõben ahhoz, hogy a lehetõ legtöbb pénz gyûljön össze a kihalás fenyegette fajok védelmére.
India madárpopulációja jelentõsen megfogyatkozott
India madárpopulációja jelentõsen megfogyatkozott az elmúlt évtizedekben egy kormányjelentés szerint.
Újabb, az aktív turizmus erõsítését célzó fejlesztés valósult meg
Révész Máriusz aktív Magyarországért felelõs kormánybiztos a csopaki Park Villa Panzió és Konferenciaközpont 40 millió forintos fejlesztésének keddi átadóján a nemzeti parkok sikeres projektjeinek fontosságáról beszélt.
Természetvédelmi övezetet hoz létre a Mont Blanc hegyen Franciaország
Új természetvédelmi övezetet hoz létre a Mont Blanc hegycsúcsnál Franciaország - jelentette be csütörtökön Emmanuel Macron köztársasági elnök, miután látogatást tett Nyugat-Európa legmagasabb hegycsúcsának lábánál.
Már a negyedik borja született a keskenyszájú orrszarvú párnak
Már a negyedik borja született a Dvur Králové-i állatkertbõl 2009-ben Tanzániába telepített keskenyszájú orrszarvúnak - közölte a cseh intézmény kedden.
Antibiotikum-rezisztensek lettek a keskenyszájú orrszarvúk
Új veszély fenyegeti a kenyai Ruma Nemzeti Parkban élõ keskenyszájú orrszarvúkat: az antibiotikum-rezisztencia, amelynek oka a kutatók szerint az antibiotikum féktelen használata mind az emberek, mind a haszonállat-állomány körében a kelet-afrikai országban.
Kétszer annyi esõerdõt vágtak ki januárban Brazíliában, mint tavaly
Kétszer annyi esõerdõt vágtak ki januárban Brazíliában, mint egy évvel korábban. Az év elsõ hónapjában 284 négyzetkilométernyi erdõ tûnt el a fakitermelés miatt a brazíliai Amazonasz-vidéken.
Összeírják a jegesmedvéket Oroszországban
Oroszország elsõ alkalommal készül számba venni, hogy hány jegesmedve él a területén - közölte vasárnap az Interfax hírügynökség az orosz természetvédelmi minisztériumra hivatkozva.
Kevesebb orrszarvút öltek meg tavaly Dél-Afrikában
Tavaly 594 orrszarvút öltek meg a tülkeikért a vadorzók a Dél-afrikai Köztársaságban, 23 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az elpusztított állatok száma már az ötödik egymást követõ évben csökken - jelentette be hétfõn az ország környezetvédelmi, erdészeti és halászati minisztériuma.
Albínó elefántot mentettek meg egy vadorzó csapdájából Dél-Afrikában
Kékszemû, helyenként rózsaszínes bõrû albínó elefántot mentettek meg egy vadorzó csapdájából állatvédõk Dél-Afrikában.
Agrárminiszter: Megújulnak a nemzeti parkok igazgatóságai
Tájegységi szervezetekkel bõvülve újulnak meg a nemzeti parkok igazgatóságai - jelentette be az agrárminiszter keddi sajtótájékoztatóján.
A madarak költési idõszaka alatt tilosak bizonyos munkák elvégzése
A madarak költési idõszaka elõtt szükséges elvégezni a természetvédelmi szempontból érzékeny munkákat, amelyek áprilistól tilosak, mivel veszélyt jelentenek az állatokra és a biológiai sokféleségre - közölte hétfõn a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Kihalt galápagosi óriásteknõs fajok rokonait keresi egy expedíció
A galápagosi óriásteknõs két kihaltnak tekintett fajának rokonai után kutatnak a szakemberek egy tíznapos tudományos expedíció keretében a csendes-óceáni szigetcsoporton - jelentette be a Galápagosi Nemzeti Park (PNG).
Elõször találtak bizonyítékot tengeri madarak eszközhasználatára
Elõször találtak tengeri madarak eszközhasználatára bizonyítékot brit és izlandi tudósok.
Elpusztult a világ legidõsebb nõstény keskenyszájú orrszarvúja
Ötvenhét éves korában Tanzániában elpusztult Fausta, amelyet a világ legidõsebb nõstény keskenyszájú orrszarvújának tartanak.
Hinné-e, hogy mennyire intelligens és tiszta állat a disznó?
A gusztustalan vagy hitvány személyre szokták azt mondani, hogy disznó, a nagyon piszkos, vagy rendetlen házra, lakásra pedig azt, hogy disznóól, mert a disznót a közvélekedés egy koszos, sárban dagonyázó, ürülékben kotorászó állatnak tartja. A valóság azonban merõben más.
Nem szûnnek a bozóttüzek Ausztáliáában
Újabb hõmérsékleti csúcsokra és a bozóttüzek továbbterjedésére készült szombaton Ausztrália, fõleg annak keleti partvidéke
Elsüllyedt hajóból származó olajfolt fenyegeti a Galápagos-szigeteket
Olajfolt fenyegeti a Galápagos-szigeteket, miután egy elsüllyedt hajóból 2500 liter dízolaj szivárgott a tengerbe. Az ecuadori kormány sürgõs intézkedéseket hozott a veszély elhárítására.
Tizenegy orángutánt engedtek vissza a vadonba Indonéziában
Állatvédõk 11 orángutánt engedtek szabadon a vadonban Indonézia Közép-Kalimantan tartományában hosszan tartó rehabilitáció után.
Biodiverzitás-vészhelyzetet hirdettek osztrák kutatók
A fajok és élõhelyeik sokszínûségének Ausztriában tapasztalható drámai mértékû a csökkenése miatt biodiverzitás-vészhelyzetet hirdettek osztrák kutatók.
Nõtt a hegyi gorillák globális populációja
Nõtt a veszélyeztetett fajként nyilván tartott hegyi gorillák globális populációja, számuk az újabb állatszámlálás szerint eléri az 1063-at - közölte hétfõn a Természetvédelmi Világalap (WWF).
Komoly fenyegetést jelentenek az invazív fajok
Különleges sarok készült a montenegrói nemzeti parkban
Százhúsz fogságban keltetett aligátort engedtek vadon Kínában
Százhúsz fogságban keltetett kínai aligátort (Alligator sinensis) engedtek vadon Kína Anhuj tartományában.
Elefántcsontcsempész-hálózatot lepleztek le Kínában
Csaknem 7,5 tonna illegálisan az országba csempészett elefántagyart foglaltak le a hatóságok Kína déli, Kuangtung tartományában.
Az erdõ védelmét hirdetõ 17. századi kõtáblát találtak Kínában
Az erdõ védelmét hirdetõ, Csing-dinasztia (1644-1911) korából származó, 17. századi kõtáblát találtak a kínai Hunan tartományban - közölték vasárnap a helyi illetékesek.
Óriási összeget fordít a kormány a nemzeti parkok fejlesztésére
Mintegy 40 milliárd forintot fordít a kormány a 2014-2020-as idõszakban a Széchenyi 2020 programban a nemzeti park igazgatóságok csaknem száz projekt keretében megvalósuló fejlesztéseire - mondta László András, a fejlesztéspolitikai kommunikáció összehangolásáért felelõs miniszteri biztos szombaton. László Lakitelek-Tõserdõn a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságnak a magyar nemzeti parkok hete alkalmából szervezett rendezvényén vett részt. A több tíz milliárd forintból infrastrukturális fejlesztések is megvalósulnak, de az alapvetõ cél a növényi és állati élõvilág rekonstrukciója.
Tudja, hol vannak nemzeti parkok Magyarországon?
Idén május 27. és június 02. között rendezik meg a Magyar Nemzeti Parkok Hete programsorozatot. Valamennyi nemzeti parkunkban izgalmas kalandtúrák, családi programok várják a természetbarátokat földön és vízen, ingyenesen vagy kedvezményes áron. A részletes programot itt találja, alább pedig egy térképet, amely a magyarországi nemzeti parkokat ábrázolja.
Két óriáspanda érkezik Kínából Oroszországba
Egy óriáspanda pár érkezik Kínából Oroszországba egy 15 évig tartó közös kutatási projekt keretében - jelentette be pénteken a délnyugat-kínai Szecsuán tartományban lévõ csengtui óriáspanda fajmegõrzõ- és kutatóközpont.
Halálos veszélyt jelent az aszály a namíbiai nemzeti parkokra
A namíbiai Waterberg Plateau Park több mint 500 bivalyát kell átköltöztetni, eladni vagy levágni a szûnni nem akaró szárazság miatt - jelentette be a héten a dél-afrikai ország kormányának illetékese.
Félõ, hogy eltûnõben van a tiszta vonalú európai vadmacska
Csökken a Duna alsó szakaszán található gemenci terület vadmacska-populációja, és az elterjedése az elmúlt évtizedekben keletre tolódott, a Dunántúl jelentõs részérõl eltûnt a faj. A területen a közelmúltban kezdõdött el az európai vadmacska-monitoring, amit a Duna-Dráva Nemzeti Park munkatársai végeznek. Félõ azonban, hogy tiszta vonalú európai vadmacska már alig fordul elõ Gemencben.
Horvátország lenyûgözõ szabadtéri szállásai egy új gyûjtõoldalon böngészhetõk
Gyógynövénytúra, teázás és hajókázás a Természeti Élménynapok programjában
Több, mint 80 program közül válogathatnak most, akik szívesen bebarangolnák és megismernék Burgenland és Nyugat-Magyarország nemzeti parkjait. Az idei Pannon Természeti Élménynapok középpontjában középpontjában a víz és a gyógynövények állnak majd.
Visszatérnek a magyar hegyekbe a nagyvadak
Kész tényként lehet kezelni, hogy Magyarország egyik legszebb tájegységét, a vulkáni eredetû Börzsöny hegységet ismét birtokába vette az egyik legritkább macskaféle, az eurázsiai hiúz. Ez is elhangzott többek között azon a terepi bejáráson, ahol a WWF Magyarország és a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársai adtak tájékoztatást a legfrissebb megfigyelési eredményekrõl, valamint az európai nagyragadozók megóvásával kapcsolatos hazai, illetve nemzetközi törekvésekrõl.
Merüljön cápák közé vagy cirkuszozzon egész éjjel: ide utazzon júliusban!
Ismét elkezdõdött egy hónap, ezért jövünk a szokásos havi úti cél ajánlónkkal. Ezúttal két különbözõ kontinensrõl választottunk. Az egyik helyszín Dél-Afrika, ahol nemcsak a szafarizáshoz tûnik legjobb választásnak a július, de Nelson Mandela születésének századik évfordulóját is ebben a hónapban ünnepli az ország, így a szokottnál is több programra lehet számítani. A másik úti cél nyáron mi más lehetne, mint a Balaton: a legnépszerûbb magyar nyaralóhely, amely idén igyekszik még többet nyújtani a strandolásnál. A part mentén egymást érik a kulturális és gasztronómiai programok, ráadásul júliusban tartják a Cirkuszok Éjszakáját is.
Drámaian csökken számos fõemlõs élõhelye
Számos fõemlõs élõhelyének akár 78 százaléka is eltûnhet világszerte 2100-ig - figyelmeztettek pénteken fõemlõskutatók a Peer Journal folyóiratban közzétett tanulmányukban.
A természetvédelmi területek egyharmadát veszélyezteti az ember
A világ természetvédelmi területeinek egyharmadát veszélyezteti emberi tevékenység, és a legtöbb terület védelme nem éri el valódi célját - állapította meg egy a Science tudományos folyóiratban megjelent új tanulmány.
Ismét lesznek valódi õserdõk Magyarországon
A festõi környezetben, a Cserhát lankái között megbúvó Nógrád megyei kisközség, Garáb közelében fekvõ Varjúbérc különleges, európai viszonylatban is egyedülálló ökológiai kísérlet helyszíne. A Life4 Oak Forests projekt célja visszavarázsolni a civilizáció elõtti idõket idézõ valódi õserdõket.
Veszélyes gyomnövény terjeszkedik a Kiskunságban
Maradandó károsodást okozó, veszélyes, agresszíven terjeszkedõ, Ázsiából származó gyomnövényt távolítottak el Bács-Kiskun megyében a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) munkatársai.
Egzotikus állatok, buja növények - három csodás nemzeti park a világban
Ki ne szeretné úgy látni a természetet, ahogyan azt a "jóisten" megalkotta? Az érintetlen táj, az õshonos állatok és a burjánzó növények szinte minden utazót elvarázsolnak. Ha te is közéjük tartozol, akkor a bakancslistádon a helye, hogy egyszer eljuss a világ egyik legszebb nemzeti parkjába. Mi most hármat mutatunk meg nektek.
Csökken az illegális elefántvadászat mértéke Afrikában
A jelek szerint csökken az illegális elefántvadászat mértéke Afrikában, ugyanakkor az orvvadászat továbbra is fenyegetést jelent az értékes agyaruk miatt leölt ormányosokra - derült ki a veszélyeztetett fajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó Washingtoni Egyezmény titkársága által közzétett adatokból.
Élõ kapcsolás! Így élnek hazánk gólyái az otthonukban
Magyarországon több megyében is mûködik egy olyan kamerarendszer, mely segítségével te is élõben megnézheted a hazánkban élõ madarak fészkeit.
Túra a Végzet Hegyéhez Új-Zélandon
A Gyûrük Ura filmbõl ismert Mordorba vágyik? Vagy döbbenetesen kék tengerben akar delfinekkel fürdeni? Esetleg mindig is sarkvidéki madarakat akart karnyújtásnyi közelségbõl fotózni? Új-Zéland híres túrái szinte minden természetközeli igényt kielégítenek. A kilenc legszebb túraútvonalból kettõt most mi is kipróbáltunk.
Elkészült a magyarországi sasleltár
Elkészült a Magyarországon telelõ sasok 2016-os leltára a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), a nemzetipark-igazgatóságok és más civil természetvédelmi szervezetek együttmûködésében.
Újabb helyen robbant a földbomba
A következõ években biztosan nem fog növekedni a Simicska Lajos tulajdonában lévõ állami földterület, ha a kormányzat ragaszkodik a családi gazdaságok létrehozásához – mondta az Origónak adott interjújában Bitay Márton Örs. Az állami földekért felelõs államtitkár beszélt arról is, hogy 2020-21 körül várható újabb jelentõs földpályázat, és hogy szerinte finoman szólva sem volt indokolt az Alkotmánybíróság döntése a nemzeti parkok ügyében.
Gyönyörködjön Magyarország legszebb parkjaiban!
Több mint 30 magyar természeti és városi nevezetesség került be a Google Street View rendszerébe.
Az Adrián kívül is vannak csodák Horvátországban
Nem csoda, hogy évente több mint 300 ezer magyar utazik Horvátországba. Legendásan kék tenger, álomszép strandok, középkori városkák, ezer sziget vár ránk néhány órányi autóút után, de ha mindez nem volna elég, az ország más természeti kincseket is tartogat.
AB-döntés: gyõzelemrõl beszél egy fideszes
Bencsik János, a Fidesz-KDNP képviselõje örömét fejezte ki, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek mondta ki az állami földvagyonról szóló törvény nemzeti parkokkal kapcsolatos módosítását.
Megúszták a nemzeti parkok
A parlament kedden elhalasztotta az állami földvagyon kezelésével összefüggõ törvények módosításáról szóló kormányzati elõterjesztés zárószavazását, miután az indítvány kétharmados többséget igénylõ passzusai nem kapták meg a szükséges szavazatszámot. Az ellenzék üdvözli a döntést.
Öt nemzeti park, amit egyszer az életben látni kell
143 éve, 1872. március elsején döntött az amerikai kongresszus a világ elsõ nemzeti parkjának megalapításáról. Ennek apropóján csokorba szedtük kedvenc nemzeti parkjainkat, amik ráadásul mind rekorderek valamiben. Elkalauzoljuk oda, ahol az elsõ hóval borított alpesi hegycsúcsot megmászták, és oda is, ahol a Föld leghatalmasabb élõlényei laknak!
Chile kiutasíthatja a nemzeti parkok szabályait megszegõ turistákat
A dél-amerikai ország jelentõsen szigorítja a nemzeti parkok védelmére vonatkozó szabályokat megszegõ látogatókkal szembeni szankciókat.
- címkék:
- Chile
- turizmus
- nemzeti parkok
- Címkefelhõ »
Kötélen ereszkedik le a Mikulás a barlangba
A hazai nemzeti parkokban áprilistól október végéig tart a turisztikai fõszezon, de azért télen is elcsíphetünk érdekes programokat. December elején például több helyen is felbukkan a Mikulás, és szakvezetéses túrákkal is várják a lelkes és nem túl fázós túrázókat.
Felpuhítják a nemzeti parkok negyedét
Az LMP kockázatosnak tartja, hogy a nemzeti parkok kezelésében álló mintegy kétszázezer hektárnyi földterület csaknem egynegyede átkerülhet a Nemzeti Földalapkezelõ Szervezethez.
- címkék:
- nemzeti parkok
- LMP
- Címkefelhõ »
20 ezren vettek részt a Nemzeti Parkok Hetén
Ismét népszerû és sikeres volt a Magyar Nemzeti Parkok Hete - derült ki a Magyar Turizmus Zrt. kutatásából. A rendezvénysorozat júniusban immár hatodik alkalommal várta az érdeklõdõket szakmai, kulturális és ökoturisztikai programokkal.
Nyári programok a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban
Gyógynövény-ismereti túra, ismerkedés az orchideafajokkal, elõadás és kenyérsütés is szerepel a Duna-Ipoly Nemzeti Park nyári programjai között.
Kanada vadregényes nemzeti parkjai
Különös sziklaformák, türkiz gleccsertavak, végtelen prérik és bölénycsordák, õsfenyvesek, indiánösvények, kenuval, biciklivel és gyalog. Kanada nemzeti parkjait és védett területeit összefogó szervezet, a Parks Canada idén 100 esztendõs. Bemutatjuk Kanada legszebb tájait.
A Grand Canyonba ugratott autójával egy pórul járt turista
Véletlenül áthajtott az amerikai Grand Canyon peremén egy turista, aki kocsijával 61 métert zuhant egy sziklákról. A fiatalember, aki a zuhanás után önerõbõl mászott ki a kanyonból, azért élte túl a balesetet, mert kocsija egy újabb szakadék elõtt fennakadt egy fán.
Namíbia teljes tengerpartját nemzeti parkká nyilvánították
A délnyugat-afrikai Namíbia egész partvonalát nemzeti parkká nyilvánították. Az így létrejött természetvédelmi terület 1570 kilométer hosszan nyúlik el, területe pedig nagyobb, mint Portugália - számol be a The Daily Telegraph címû brit lap online kiadása.
Ezüst minõsítést nyert Hortobágy égboltja
Komoly elismerés hazánknak, hogy a Hortobágyi Csillagoségbolt-park elnyerte az ezüst minõsítést. A fényszennyezéstõl mentes területek megõrzését vizsgáló nemzetközi bizottság a címre megfelelõnek találta a dél-magyarországi helyszínt, ahol fokozottan figyelnek az éjszakai égbolt természetes állapotára.
Csak télen engedi be a nap melegét egy oslói ökoház ablaka - videó
Távirányítású, igen csendes repülõgéppel figyelik a vadvilágot Dél-Floridában. Egy család ingyen tesztelheti Svédország legmodernebb ökoházát Stockholmban. Az O3 az OzoneNetwork ismeretterjesztõ minifilm-sorozata - neve az ózon vegyjelére utal -, ebbõl mutatunk be két videót alább.
Csak találgatják a tömeges halpusztulás okát a Hortobágy-Berettyón
Tömeges halpusztulás történt az elmúlt napokban a Hortobágy-Berettyón, ahol a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársai több mint egy tonna haltetemet gyûjtöttek be. A pusztulás miatt egy parlamenti képviselõ is vizsgálatot követelt: a nemzeti park egyik munkatársa szerint emberi szennyezés és a kánikula miatti oxigénhiány egyaránt közrejátszhatott a halak pusztulásában.
Gyurgyalagles, gombaszedés: júniusban hagyományosan Nemzeti Parkok Hete
Földrajzban már barátkozik Szlovákia és Magyarország
A szlovák-magyar területen húzódó Novohrad-Nógrád Geopark is csatlakozik az Európai Geoparkok Hetéhez, és közös rendezvényekkel kívánja felhívni a figyelmet a földtudományi értékek megõrzésére.
Nemzeti parkok hete lesz június közepén
Izgalmas kalandtúrák, ingyenes családi programok és kedvezményes szálláslehetõségek várják a kirándulni vágyókat a tíz magyarországi nemzeti parkban június 14. és 20. között.
A zöldtárca nemzeti parkjai is bemutatkoznak az idei Utazás Kiállításon
Interaktív bemutatósarok, ember nagyságú fotóalak és természetismereti játék várja a látogatókat március 4-7 között a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium standjánál az idei Utazás Kiállításon. A zöldtárca kiállítása a tíz hazai nemzeti park ökoturisztikai kínálatát mutatja be. A hazai nemzeti parkok regisztrált látogatóinak száma 2009-ben az elõzõ évhez képest 10%-kal növekedett, tavaly több mint 1 millió 390 ezren keresték fel a nemzeti parkokat. A standon a hazai nemzeti parkok szakemberei mutatják be az érdeklõdõknek a nemzeti parkokat, látogatóközpontokat, bemutatóhelyeket, tanösvényeket és más védett természeti területekett, ...
Bizakodóbb embereket lát az országjárását záró Sólyom
Egy éve bizakodóbbak az emberek Sólyom László államfõ szerint, aki kedden Kiskunmajsán zárta kilenc részes látogatássorozatát a hazai nemzeti parkokban. Sólyom Soltvadkerten mondta azt, hogy országjárása kezdetén sok panaszt hallott, de az utóbbi idõben bizakodnak az emberek, "a levegõben lóg a fordulat".
Talpalatnyi csend - a természet hangjai
Zajok helyett a természet hangjait hallhatjuk az erre a célra szervezett, úgynevezett csendes túrákon, amelyeket az Egyesült Államok néhány ismert nemzeti parkjában indítanak. Ezek lényege, hogy az adott területre lehetõség szerint semmilyen mesterségesen keltett zaj ne juthasson be. Kabócák, kondorkeselyûk, a suttogó fenyvesek és lélegzõ szurdokvölgyek hangjait élvezhetjük. Íme az [origo] amerikai tudósítójának csendélményei.
Fél évszázad a Végtelen földön - 50 éves a Serengeti
Egy kivételes szépségû ökoszisztéma, amely az érintett tanzániai és kenyai kormányok jóvoltából jelenleg is védett terület, és amely a világ egyik legnagyobb vadrezervátuma. A Serengeti idén 50 esztendõs.
A nemzeti parkokban sem jobb a vadaknak Kenyában
A nemzeti parkokban állítólag különös védelemnek örvendenek az állatok, állományaik pedig gyarapodnak. Az ökológiai összefüggések bonyolult láncolatán azonban megbukhatnak a hatóságok jószándékú erõfeszítései - állapították meg amerikai kutatók kenyai nemzeti parkok tanulmányozásakor. Ezekben ugyanis évtizedek óta csökken az elefántok, zsiráfok, impalák és más fajok egyedszáma.
Szentjánosbogarak és tûzhányók nyomában
- címkék:
- kirándulás
- nemzeti parkok
- Címkefelhõ »
Levendulák között vonulnak fel a nemzeti parkok
Noszvaj, ahol a legtisztább levegõ
A Bükkalja egyik legbájosabb településén négy évszakos a turizmus. Bakancsosok, gasztrománok, madárimádók, terepbringások és íjászok, évszaktól függetlenül érkeznek az Egertõl alig 10 kilométerre található Noszvajra. Csábító a kaszálatlan rétek, a virágos porták látványa, csakúgy mint a kemencés sültek illata. A dzsipes túrák kalandosak és gyomorkímélõek, a csendes délutáni íjászatok a Bükk rejtekadó lombjai alatt pedig felérnek egy komplett wellness hétvégével.
A szentjánosbogár-sétától a krumplinapig: júniusban hagyományosan Nemzeti Parkok Hete
Geológiai túrával, barlanglátogatással, madárodú készítéssel, kenutúrával, esti szentjánosbogár-sétával, krumplinappal, bábkészítéssel, természetrajzi kiállítással, napközis táborral, gyógynövényes foglalkozással, éjszakai lepke megfigyeléssel, csillaglessel és szekértúrával várja a látogatókat a tíz hazai nemzeti park a Nemzeti Parkok Hetén. 2009. június 19-28. között harmadik alkalommal rendezik meg a Magyar Nemzeti Parkok Hetét. A pénteki nyitónapon egy szakmai rendezvény lesz, amelynek témája - kapcsolódva a Magyar Turizmus Zrt. "Kulturális Turizmus 2009" kampányévéhez - a kulturális örökség védelme és ökoturisztikai hasznosítássa ...