Nemzetgazdasági Minisztérium

címke rss

A közmunka miatt kell a megszorítás

Gazdaság2014.07.17, 13:50

A kormány idén a tervezettnél több közmunkást akar foglalkoztatni, ez 47 milliárd forint többletkiadást jelent az állami költségvetésben. A minisztériumoknál mintegy 40 milliárd forintot zárolnak - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.

A kormány megtilthatja a bankoknak a kamatemelést

Gazdaság2014.07.03, 17:43

A bankok kamatemeléseket hajthatnak végre a devizahiteleseknél, hogy előre beszedhessék azt a pénzt, amit ügyfeleik kártalanítására kell majd fordítaniuk. Ezt megelőzendő törvénymódosítással tiltanák a kamatemelést az elszámolás végéig – mondta Varga Mihály a Hír TV-nek.

Okos játék, okos mentés, okosszőlő: átadták a hónap vállalkozásai díjakat

Gazdaság2014.06.16, 15:46

Amikor először eszükbe jutott a díj, azon aggódtak, vajon van-e annyi egyre erősebb vállalkozás Magyarországon, amennyit hónapról-hónapra jutalmazni érdemes. Ma a bőség zavarával küzd a szakmai zsűri – mondta el Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Díj a Sikeres Vállalkozásokért esedékes átadóján a – korábban szintén díjazott – Design Terminálban.

NGM: az adópolitikának segítenie kell a kkv-k fejlődését

Archívum2014.06.06, 15:32

A kis- és középvállalkozások fejlődését elősegítő adópolitika fontosságát hangsúlyozta ma Pankucsi Zoltán az Adózás Európában címmel megrendezett VIII. Nemzetközi Adókonferencián, ahol elmondta, hogy a foglalkoztatást és a beruházást ösztönző elemek bővítése mellett folyamatosan törekedni kell az adó- és az adminisztrációs terhek csökkentésére.

Ma díjazták a hónap vállalkozásait

Archívum2014.04.04, 12:04

Második éve értékeli a Nemzetgazdasági Minisztérium a magyar gazdaság lelkét-motorját adó kkv-szektor szereplői közül a legsikeresebb beruházót, a legeredményesebb céget, és a legígéretesebb induló vállalkozást. A soros legkiválóbbakat ma díjazta Varga Mihály.

140 milliárd forint uniós forrás várja a startupokat

Gazdaság2014.03.27, 17:01

Hogyan lesz Budapest startupfőváros? – ezen a címen rendezett konferenciát a Napi Gazdaság. Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiáért felelős államtitkár a jelenlegi költségvetési ciklus hatalmas forrásairól, a startupokat támogató környezetről, meg a magyar fejlesztést sújtó átok megszűntéről beszélt.

1 milliárd euróra bővült az EHP kerete

Archívum2014.03.26, 12:52

Az Eximbank exportélénkítési hitelprogramjának kerete 750 millió euróról 1 milliárdra bővült, és az igények szerint tovább is bővíthető – jelentette be Varga Mihály szerdán Budapesten.

A kkv-k nagyon is rajta vannak a munkahelyteremtésen

Archívum2014.02.25, 15:07

A Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatán tavaly is, idén is a keret több mint kétszeresére jeleztek igényt a vállalkozók.

Nem gond, ha már kifizetted az előleget a pénztárgépre

Archívum2014.02.11, 11:09

Ha egy cég igazolni tudja, hogy megfizette az előleget vagy a foglalót a tavaly megrendelt online pénztárgépre, február 16-áig visszaigényelheti az állami támogatást.

Hadbíróság előtt az NGM helyettes államtitkára

Itthon2014.02.05, 17:56

Lenner Áron Márk a Sínai-félszigeten teljesített szolgálata közben sérthette meg egy felettese tekintélyét. NGM-es kinevezésekor már bírósági eljárás folyt ellene. 

Kreatív és inspiráló vállalkozók, hajrá!

Archívum2014.01.27, 17:22

Díj az Európai Vállalkozások Ösztönzéséért címmel pályázatot hirdet a Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Bizottság. A pályázat a vállalkozások, illetve a vállalkozáspolitika legsikeresebb európai támogatóit keresi, tudatosítja a vállalkozások hozzáadott értékét, valamint bátorítja a potenciális vállalkozókat. A díj céljai közé tartozik, hogy ismertebbé tegye a vállalkozási tevékenységet, illetve hogy bemutassa a legjobb elképzeléseket és gyakorlatokat.

Csongrád megye nagyon számít a vállalkozóira

Archívum2014.01.17, 16:26

A Nemzetgazdasági Minisztérium idén is pályázatot hirdetett olyan mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásaira, amelyek munkahelyeket hoznak létre. Összesen 13 milliárd forint  vissza nem térítendő  támogatásról beszélünk, minden fillér gazdára vár.

Trendforduló állt be a turizmusban

Gazdaság2014.01.10, 14:01

Mint azt tegnap az Üzletrész is megírta, remek évet zártak tavaly a belföldi szálláshelyek. A szakemberek kiemelték, hogy világszerte egyre több turista kíváncsi Magyarországra, és, nem pedig de, mi, magyarok is többet utazunk itthon, mint az elmúlt években.

Hasznos tudnivalók a családi kedvezményekről

Archívum2014.01.08, 15:59

Bevezették a járulékkedvezményt: január 1-jétől azok is igénybe vehetik a családi adókedvezményt, akik eddig nem. Továbbá gyakorlati tudnivalók a Gyed extráról.

Varga Mihály kirúgta a Corvinus gazdasági vezetőjét

Itthon2013.12.20, 15:26

Korábban az egytem rektora kért Rózsás Péter András miatt segítséget a gazdasági minisztertől. Rózsás szerint az intézmény napi szintű működése is veszélyeztetve volt. Az NGM nem indokolta a gazdasági vezető menesztését.

Zúgolódnak a nyelvtanárok

Gazdaság2013.12.19, 10:33

A Nyelvtudásért Egyesület kissé zokon vette a Nemzetgazdasági Minisztérium nyelvi képzőkre vonatkozó, készülő szabályozásának több kiszivárgott részletét, ezért közleményt juttatott el az MTI-hez. Úgy vélik, a felnőttképzési törvényből nem feltétlenül következik a magántanárok és a kisebb nyelviskolák ellehetetlenítése.

A szakmának nem tetszenek a nyelvoktatás új szabályai

Itthon2013.12.14, 09:54

Szakmabeliek szerint a nyelvoktatással kapcsolatos új szabályozások egy jól behatárolható kört hoznának nyerő helyzetbe a piacon. A minisztérium látszólag nem érti, mi a gond.

Csúnyán átvágnak a szállodák csillagjaival

Gazdaság2013.12.13, 09:56

Ha egy magyar szállodatulajdonos nem akarja holmi minősítésekkel korlátozni a saját marketingszabadságát, annyi csillagot tesz ki a kapu fölé, amennyit nem szégyell, senki sem fogja felelősségre vonni. A kormány Brüsszeltől vár engedélyt arra, hogy ennek a helyzetnek véget vethessen.

Még nagyobb barátunk lesz a bővülő Széchenyi Kártya

Archívum2013.12.12, 17:28

A kormányzat továbbra is keresi a lehetőségeket, hogy a kkv-k számára legkönnyebben elérhető finanszírozási formát, a Széchenyi Kártya Programot tovább bővítse, mondta el Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára Budapesten sajtótájékoztatón.

10 százalék alatti jövedelemadót szeretne a kormány

Gazdaság2013.12.09, 07:12

Tíz százalék alá szeretné csökkenteni a személyi jövedelemadó kulcsát a Nemzetgazdasági Minisztérium. A kormányzati elképzelésről Pankucsi Zoltán, a szaktárca adóügyi helyettes államtitkára beszélt a Magyar Nemzetnek.

Nyolcan néztek utána a NAV-nál, igazat mondott-e Horváth András

Gazdaság2013.12.09, 22:53

A volt NAV-os dolgozó vádjai után egy hétvége alatt lefolytatták a belső vizsgálatot, és semmi szabálytalanságot nem találtak.

Kik helyezkednek az ország egyik legjobb üzletéért?

Gazdaság2013.12.03, 16:34

Sok pénzt lehet keresni játékautomaták üzemeltetésével, és most új lehetőségek nyílnak erre. A nyerőgépezést tavaly szinte teljesen felszámoló kormány kilenc új kaszinó nyitására ad engedélyt. Ezek megszerzéséért már javában folyik a helyezkedés.

Egyvalaki már biztosan szeretne kaszinót nyitni

Itthon2013.11.28, 13:23

Megérkezett az első, magát megbízható szerencsejáték-szervezőnek tartó cég kaszinókoncessziós ajánlata a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz – írja a Népszava. Varga Mihálynak 30 napja van eldönteni, ad-e koncessziót a kérelmezőnek, akinek a nevét egyébként nem árulják el.

70 milliárddal több ok innovációs sikerekre

Archívum2013.11.26, 14:44

November 21-én fogadta el az Európai Parlament az unió hétéves költségvetését, amely a Horizont 2020 program büdzséjét is tisztázta: összesen 70 milliárd eurót kapunk innovációra a 2014-2020-as uniós költségvetési időszakban, mondta el Cséfalvay Zoltán mai sajtótájékoztatóján.

Konferencia Miskolcon: az a cél, hogy erősödjenek a kkv-k

Archívum2013.11.13, 13:45

A kis- és középvállalkozások külpiacra lépéséről és finanszírozási lehetőségeiről tartanak ma konferenciát Miskolcon. Billo Kármen, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezető-helyettese itt kitért arra, hogy a tárca a kkv-k regionális piaci pozícióinak erősítésére törekszik.

Elakadt a pénztárgépcsere, de a helyzet orvoslás alatt

Archívum2013.11.11, 12:18

A Nemzetgazdasági Minisztérium felgyorsítaná a kasszacserét, ehhez azonban csekély mértékben módosítják a rendeletet. A határidők szigorodnak.

Kiderült, min csúszott el a tranzakciós adó

Gazdaság2013.11.11, 14:18

Mégsem az ügyfelek ügyes alkalmazkodása miatt, hanem azért maradt el sok tízmilliárddal a tranzakciós adóból befolyó bevétel az eredetileg tervezettől, mert a banki adatszolgáltatásból rendelkezésre álló adatok nem voltak teljesen megbízhatóak – ezt Nagy Márton, az MNB ügyvezető igazgatója árulta el egy interjúban.

Az OKSZ szerint lehetetlen idén befejezni a kasszacserét

Gazdaság2013.11.05, 16:49

Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint egyszerűen lehetetlen befejezni december 31-ig a kasszacserét, ahogyan azt a minisztérium szeretné.  

Varga Mihály dönthetné el, ki nyithat kaszinót

Gazdaság2013.10.28, 08:46

Kormányközeli cégek arathatnak a szerencsejáték-piacon, ha az Országgyűlés elfogadja azt a most benyújtott törvényjavaslatot, amely szerint a nemzetgazdasági miniszter ítélhetne a kaszinók koncessziós jogairól – írja a Blikk.

Ha sok a vevő, csődbe megyünk

Gazdaság2013.10.24, 16:35

A kiskereskedőknek adomány, a pénztárgép-szaküzleteknek átok a kötelező kasszacserére nyújtott állami támogatás. Csak egy forgalmazó tudta jól kihasználni a helyzetet, így hamar dominánssá vált a piacon. Ez viszont - úgy tűnik - az Engedélyezési Hivatalnak nem tetszik.

Küszöbön a bértárgyalások

Archívum2013.10.10, 17:41

Még októberben elkezdődhetnek a jövő évi bérekről szóló egyeztetések, tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-t.

Még izmoznak a minisztériumok az élelmiszeráfán

Gazdaság2013.10.08, 10:45

Jelenleg egyeztetések zajlanak az alapvető élelmiszerek áfatartalmának csökkentését szorgalmazó vidékfejlesztési és a költségvetés stabilitására ügyelő nemzetgazdasági tárca között. A tét, hogy pontosan milyen hústermékekre terjed majd ki a még szeptember elején Lázár János által belengetett könnyítés. Közben a tojás- és a tejipar is tartja a markát: mindenki áfacsökkentést szeretne.

Cséfalvay: adókönnyítésen gondolkodunk

Archívum2013.10.03, 10:43

Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára az első Izraeli-Magyar Innovációs Napon beszélt a gazdasági tárca aktuális fejlesztési terveiről.

A devizahitelek fokozatos átváltását javasolja a kormány

Gazdaság2013.09.26, 13:02

Az NGM államtitkára kizárta annak lehetőségét, hogy a teljes deviza jelzáloghitel portfóliót egy lépésben forintosítsák.

Hogy stabilabb legyen az adórendszer

Gazdaság2013.09.25, 17:21

Az adópolitika célja az adórendszer stabilitása – ez derült ki a SZAKma folyóirat és a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ közös szervezésű konferenciáján.

Cséfalvay Zoltán: Megteremtettük a válságálló gazdaság feltételeit

Gazdaság2013.09.24, 15:52

A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára ezt a Nemzetközi Üzleti Fórum szünetében tartott sajtótájékoztatón közölte.

Hazánkban az IT-szektor transzparens és áfatiszta

Gazdaság2013.09.24, 13:56

A Nemzetgazdasági Minisztérium egyelőre nem látja indokoltnak a fordított adózás bevezetését az informatikai ágazatban.

Turizmus és víz

Gazdaság2013.09.23, 17:07

A szeptember 27-én ünnepelt Turizmus világnapjának idén a turizmus és a víz kapcsolata a témája, adja hírül az MTI.

Sokkal olcsóbb lehet az élelmiszer

Gazdaság2013.09.13, 09:27

A Vidékfejlesztési Minisztérium újrakezdi az élelmiszeráfáról szóló egyeztetéseket az új adótörvények októberi benyújtásáért felelős nemzetgazdasági tárcával. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter 5 százalékos áfakulcsot lát valószínűnek, de ez nem terjedne ki az élőállatok kereskedelmére - tudta meg a Napi Gazdaság.

Orbán Gábor: Még idén dollár kell

Gazdaság2013.08.21, 20:34

Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára szerint Magyarországnak még idén dollárkötvényeket kell kibocsátania. A csötörtöki HEti Válaszban megjelenő interjújában a politikus arróli is beszélt, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a devizahitelek kivezetésének is kedvezményes árfolyamon kellene végbemennie

Varga Mihály Dunaújvárosba megy a Dunaferr miatt

Gazdaság2013.08.16, 21:39

A nemzetgazdasági minisztérium hivatalosan csak 890 fő elbocsátásáról tud, egyelőre. A cég 1500 fős leépítést jelentett be.

55 ezerrel többen dolgoznak, mint tavaly ilyenkor

Archívum2013.07.30, 09:20

A Központi Statisztikai Hivatal kedd reggel közzétett gyorstájékoztatója szerint 55 ezer fővel emelkedett a foglalkoztatottak összlétszáma 2012 azonos időszakához képest.

Kihirdették a KKV-exporttámogatási pályázat eredményét

Gazdaság2013.07.26, 15:41

A kormány honlapján tette közzé a Nemzetgazdasági Minisztérium a a magyar kis-és középvállalatok külpiaci értékesítésének elősegítését célzó, 2012. október 11-én meghirdetett kereskedelemfejlesztési pályázatok eredményét.

Nekilát a kormány a költségvetésnek

Gazdaság2013.07.18, 14:10

A közalkalmazottak bére továbbra is befagyasztva, a nyugdíjak viszont legalább a 2,8 százalékosra tervezett inflációval emelkednek.

Többmilliós ajándékot kapnak a kormánytól a devizahitelesek

Gazdaság2013.07.17, 14:47

Az árfolyam-különbözet megosztása vagy akár teljes elengedése is szóba jöhet információink szerint azok között a megoldások között, amelyeket a devizahitelesek további megsegítése érdekében dolgozna ki a kormány a közeljövőben. Tény, hogy a kabinet lépéskényszerben van, szakértők szerint azonban nem feltétlenül ez a jó irány.

A rezsicsökkentés ehhez képest csepp a tengerben

Itthon2013.07.10, 10:12

Decemberig minden régi háznál meg kell vizsgáltatni a gázkészülékeket egy 2012-es kormányrendelet alapján. Százezer forintba is kerülhet, ha elöregedett a gázcső, vagy nincs szellőző az ablakba vágva, és amíg a tulajdonos nem javítja ki a hibát, gáz nélkül marad. A minisztérium szerint a biztonság miatt szükséges a felülvizsgálat, azt azonban még nem tudják, hogyan büntetik azt, aki nem csináltatja meg.

Késésben a 2014-es költségvetés

Gazdaság2013.07.05, 10:15

A 2014-es költségvetés tervezése során a köriratot már meg kellett volna kapniuk a tárcáknak, a Nemzetgazdasági Minisztérium azonban még nem küldte el, vagyis nem tartja a saját maga által szabott határidőt.

Úgy kezdik el, hogy eszükben sincs fizetni

Gazdaság2013.06.12, 09:16

Mire lehet számítani ott, ahol maga az állam is egymilliárd forinttal tartozik egy vállalkozónak? A végletekig elkeseredett és sokszorosan körbetartozó építőipart új hivatallal segítené a kormány. Van, aki szerint elérhető közelségbe került az ágazat kitisztulása, de közel sem mindenki optimista.