felnőttképzés

címke rss
Sosincs késő tanulni, a sokrétűség jövedelmező

Sosincs késő tanulni, a sokrétűség jövedelmező

Egyre többet olvasni arról, mekkora munkaerőhiány van szakképzett fizikai munkásokból, de időközben a szellemi munkát végző pozíciók is betöltetlenek maradtak. Egy jól megválasztott képzéssel és kellő motivációval stabil, jól fizető munkahelyet találhatunk, azonban az önképzés és az önfejlesztés nem érhet itt véget, törekednünk kell a sokrétűségre. Az OKJ-s végzettséget kínáló intézmények többségénél ráadásul különböző kedvezményeket tudunk igénybe venni.

Ma már többet tanulunk a munkahelyen, mint az iskolában

Üzletrész2018.08.30, 13:39

A magyarok mintegy fele úgy érzi, hogy a napi munkájához használt tudásának kevesebb, mint felét szerezte az iskolában – derül ki az OTP Bank kutatásából. A válaszok alapján jellemzően felnőtt fejjel, inkább a munkahelyünkön szerezzük meg az igazán lényeges gyakorlati tudást. Minden második válaszadó úgy gondolja, hogy a munkáltató feladata a dolgozók fejlesztése, azonban csak minden hetedik munkavállaló nevezi meg fejlődési lehetőségként a cége által biztosított képzéseket, tréningeket. Az eredmények azt is kimutatták, hogy a válaszadók kifejezetten igényelnék is ezeket a lehetőségeket.

Egyre népszerűbb a felnőttképzés

Itthon2018.08.09, 20:34

A harmincas-negyvenes korosztályból évről évre többen jelentkeznek felnőttképzésre. Az egyszerűsített képzésekkel viszonylag gyorsan orvosolható is lenne a szakemberhiány amellett, hogy akik új ismeretekre tesznek szert, saját versenyképességüket is növelik – írja a Magyar Idők.

Az ITi képzések a legnépszerűbbek a felnőttoktatásban

Üzletrész2018.06.20, 15:14

Évről – évre nő azoknak a felnőtteknek a száma, akik visszaülnek az iskolapadba, hogy új szakmát tanuljanak. Jelenleg is több ezren vesznek részt ilyen jellegű képzéseken országszerte, ezek közül a legkeresettebbek az informatikát érintik, de folyamatosan nő az érdeklődés a fotográfiai, grafikusi, cukrász, illetve állatgondozó kurzusok iránt is.

Megvan, hogy melyik felnőttképzés a legnépszerűbb most

Üzletrész2018.03.11, 20:30

Letaszította a trónról az évek óta vezető társadalombiztosítási ügyintéző képzést a bérügyintéző OKJ – derül ki a Perfekt Zrt. OKJ-s Képzések Toplistájából. Az éves felmérés szerint továbbra is a pénzügyi képzések uralják a legnépszerűbbek mezőnyét, de sokan jelentkeztek 2017-ben sportedzőnek és targoncavezetőnek is. Így alakult át a ranglista 2016-hoz képest.

Súlyos visszaélések egy felnőttoktatást végző alapítványi iskolánál

Itthon2017.06.09, 19:07

Súlyos visszaéléseket tárt fel a Fővárosi Kormányhivatal a Paulay Alapítványi Középiskolánál - olvasható a kormányhivatal és az Oktatási Hivatal közös, az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében. Azt írták: Budapest Főváros Kormányhivatala hatósági ellenőrzési eljárást folytat az elsősorban felnőttoktatást végző Paulay Alapítványi Középiskolánál, amelynek már jelen szakaszában is súlyos jogsértések merültek fel.

Nem egyenértékűek a gazdabizonyítványok

Gazdaság2016.01.08, 13:54

Az állam által elismert agrár szakképesítések iránt egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a felnőttképzésben. A képzések és a vizsgák magas száma azonban – a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tapasztalatai szerint – nem minőségi, hanem inkább árversenyt eredményez. Ezért az oktatásra és a vizsgaszervezési engedély megszerzésére vonatkozóan lépéseket szorgalmaz a köztestület.

Könyvelőnek és raktárosnak lenni menő

Gazdaság2015.02.12, 11:48

A felnőttképzéssel foglalkozó Perfekt Zrt. 2014. évi adatai alapján összeállította a legnépszerűbb OKJ-s képzések toplistáját. A gazdasági képzések mellett előtérbe kerültek a raktáros és a targoncavezető képzések is.

Ezért népszerű a CNC forgácsoló képzés

Gazdaság2015.02.05, 11:38

Minden lehetőség adott ahhoz, ha valaki felnőttként új szakmát szeretne tanulni. Az utóbbi két évben az Európai Unió átképző programjain a targoncavezető, a szociális gondozó és ápoló, valamint a CNC forgácsoló képzések voltak a legnépszerűbbek. A képzési palettán több mint 300 tanfolyam van.

OKJ: a többség a mérlegképes könyvelőképzést választja

Üzletrész2014.05.06, 10:42

Lezárult a felnőttképzésben a tavaszi beiskolázás. A Perfekt Zrt. saját adatai alapján összeállította a legnépszerűbb gazdasági OKJ-s képzések 2014-es toplistáját. A mérlegképes könyvelő képzés lett az első.

Előző
  • 1
  • 2
Következő