Nagy István

címke rss

Aki fát ültet, bízik a jövőben

Itthon2019.03.27, 12:55

„Az erdők nem csak a szemünket és a lelkünket nyugtatják meg. Kulcsszerepet játszanak napjaink legnagyobb kihívásával, a klímaváltozással szemben, emellett oxigént termelnek, szűrik a por- és zajszennyezést, segítik a talajmegőrzést” – mondta Nagy István agrárminiszter, amikor bejelentette, hogy 22 millió facsemetét ültetnek el az ország erdeiben. Nagy István az Origónak azt is elmondta, hogy mivel korán jött a meleg idő, ezért néhány hét alatt el kell ültetni a fákat.

22 millió facsemetét ültet a kormány

Itthon2019.03.21, 16:28

A mostani tavaszi időszakban 22 millió facsemete elültetésével járul hozzá a kormány a magyar erdők fenntartásához - közölte Nagy István agrárminiszter Kismaroson. Rétvári Bence parlamenti államtitkár pedig kijelentette, hogy az Eurostat adatai szerint 2010-hez képest 2 millióval több magyar ember engedheti meg magának azt, hogy elmenjen egy kéthetes nyaralásra.

Bejelentették Magyarország történetének egyik legnagyobb beruházását

Gazdaság2019.03.20, 11:44

Közép-Európa legkorszerűbb kertészeti termelési, feldolgozási és logisztikai központja épül a német FAKT AG egymilliárd eurós (313,7 milliárd forint) beruházásában Hegyeshalom és Bezenye határában – jelentette be az agrárminiszter sajtótájékoztatón Mosonmagyaróváron.

A vidék jövője a fiatal gazdák kezében van

Gazdaság2019.02.22, 11:30

Az agráriumban a generációváltás nemzeti ügy, ami pedig az eredményes és fenntartható gazdálkodás záloga - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége pénteki konferenciáján.

A magyar mangalicatermékek meghódították a világpiacot

[origo] Gasztro2019.02.09, 14:46

A magyar mangalicatermékek meghódították a világpiacot Szingapúrtól Kanadáig, jelen vannak többek között Japánban, az Egyesült Államokban, Brazíliában, de a mi életünkben is kedves szerepet töltenek be – mondta Nagy István agrárminiszter a 12. Budapesti Mangalicafesztivál hivatalos megnyitóján.

Idén új hitelprogram indulhat az agrárvállalkozások fejlesztésére

Archívum2019.01.25, 14:37

Az agrárminiszter azt mondta, hogy szükség van a kamattámogatású hitelezési programra, hiszen az Európai Unió mezőgazdasági fejlesztésre fordítható forrásai ebben a fejlesztési ciklusban már gazdára találtak. A mezőgazdaságban van beruházási szándék: az eddigi pályázatokon látható volt, hogy jóval többen adták be igényüket, mint ahányan nyerni tudtak. A közelmúltban 50 milliárd forintos kerettel új beruházási pályázatot is hirdetett a tárca az élelmiszer-feldolgozás és a borászati ágazat számára. Emellett továbbra is elérhető a mezőgazdasági üzemek energiahatékonyság-javítását célzó 35 milliárd forintos felhívás.

10,5 milliárd pályázati forrás környezet- és természetvédelemre

Archívum2018.12.14, 15:03

Magyarország két LIFE integrált pályázatát is támogatja az Európai Bizottság, egyet környezetvédelmi, egyet pedig természetvédelmi területen. A projektek együttes költségvetése meghaladja a 10,5 milliárd forintot. A programok megvalósítása 2019 januárjától kezdődhet meg.

Nagy István: elismerésre méltó a tanyagazdák munkája

Itthon2018.12.10, 14:08

Elismerésre méltó a tanyagazdák munkája; az Év Tanyája díj alapítójának szándéka Magyarország legszebb tanyáinak és mintaértékű fejlesztéseinek bemutatása - mondta Nagy István agrárminiszter Budapesten, a díj átadásán.

A jövőben is ösztönözni kell a szójatermesztést

Tudomány2018.12.03, 18:20

A jövőben is a genetikailag nem módosított szója (GMO-mentes) termesztését kell ösztönözni Magyarországon, emellett stratégiai cél a megtermelt mennyiség belföldi megőrzése és feldolgozása is – mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn, a Budapesten tartott Szója fórumon.

Újra lehet magyar baromfit exportálni Kínába

Gazdaság2018.11.05, 17:47

Kína feloldotta a madárinfluenza elleni vétót Magyarországgal szemben, ez minden magyar baromfitenyésztő számára jó hír, hiszen ezzel lehetőség lesz Kínába exportálni - mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn, miután a kínai közlönyben hivatalosan is megjelent az intézkedés.

A Huawei elnökével tárgyalt a magyar delegáció

Gazdaság2018.11.05, 08:25

Fontos megbeszéléseken vesz részt a magyar delegáció az első Kínai Nemzetközi Import Expón. A Huawei csoport elnökével, Guo Pinggel tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Nagy István agrárminiszter.

Magyarország egyik legfontosabb mezőgazdasági partnere Oroszország

Itthon2018.10.11, 16:02

Nagy István agrárminiszter orosz kollégájával, Dmitrij Patrusevvel találkozott Moszkvában, ahol szó esett a magyar-ororsz mezőgazdasági kapcsolatok mellett a jövő agrárprojektjeiről is.

A magyar éttermek sikerének kulcsa a magyar alapanyag

Itthon2018.09.29, 09:48

A megújuló magyar gasztronómia sikerének kulcsa a magyar alapanyag – mondta Nagy István agrárminiszter a Piac konyhája - szakácsok és termelők konferenciáján. A konferencia célja az volt, hogy elősegítse a párbeszédet, a kapcsolatteremtést a szakácsok, vendéglősök és a minőségi termékeket előállító termelők között. Mi a termékek ideális útja a termelőtől az éttermekig, hogy a hazai alapanyagok állandóan jelen lehessenek az étlapokon – ezt a kérdést tették fel az előadók.

A gazdák életét vidéken lehet megérteni

Itthon2018.09.26, 09:11

„Vidéki ember vagyok, de amikor csak tehetem, járom az országot, hogy magam is tanuljak a gazdáktól. Jobb első kézből megismerni az örömüket, a gondjaikat, a mezőgazdaságot ugyanis ott lehet a leginkább megérteni, ahol földet művelnek, vagy állatot tartanak” – mondta Nagy István agrárminiszter az Origónak. Arról is beszélt, hogyan lehetne megszüntetni a termelők és a feldolgozók közötti felvásárlási árharcot. Interjú Nagy István agrárminiszterrel.

A halfogyasztás növelését szorgalmazta az agrárminiszter

Itthon2018.07.14, 20:47

Hivatalosan is megkezdődött a Bajai Halfőző Fesztivál, amikor mintegy ezerötszáz bogrács alatt gyújtották meg a tüzet a Bács-Kiskun megyei városban. Nagy István agrárminiszter az eseményen célként jelölte meg, hogy emelkedjen az országos halfogyasztás átlaga.

Jelentősen nőtt a mezőgazdaságban dolgozók fizetése

Gazdaság2018.06.16, 10:44

A magyar mezőgazdaság még mindig szakemberhiánnyal küzd, legalább 50 ezer emberre lenne szüksége az ágazatnak. Nagy István agrárminiszter a Magyar Időknek adott interjújában azt mondta, olyan jogszabályi javaslatokat készítenek elő, amelyek több közfoglalkoztatottat ösztönöznek arra, hogy az idénymunka után hosszú távon is az agráriumban helyezkedjenek el.

Feltámasztják a magyar komlót

Gazdaság2018.05.22, 13:48

Fontos kezdeményezés indul útjára ősszel, amikor elültetik egy somogyi falu mellett az első komlópalántákat. A Magyar Ökomenikus Segélyszervezet a Heineken Hungária segítségével azt tervezi, hogy feléleszti a magyar komlótermesztést, amely egykoron több mint 500 hektáron folyt Magyarországon. Mára ennek egy százaléka maradt meg.

Szövetségbe hívja az új agrárminiszter az ország gazdáit

Gazdaság2018.05.18, 06:13

Az összefogás és a közös munka a siker kulcsa az új kormány agrárminisztere szerint. Nagy István a Magyar Időknek elmondta, jelentős intézkedések várhatók a munkaerőhiány csökkentése, az öntözésfejlesztés, a közös osztatlan földtulajdon felszámolása, a piaci folyamatokból adódó gazdálkodói kockázatok mérséklése terén, és azon lesz, hogy a falu ne a múltat, hanem a biztos megélhetést nyújtó jövőt jelentse az új generáció számára.

Nagy István: Több ember kell a mezőgazdaságba

Gazdaság2018.05.16, 09:56

A mezőgazdaság versenyképességének, az ágazat fejlődésének a munkaerőhiány enyhítése, illetve a fiatalok bevonása a kulcsa - jelentette ki Nagy István agrárminiszter-jelölt az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

Olcsóbb lehet a hal

Gazdaság2017.12.30, 10:34

Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára az M1 csatorna szombati műsorában elmondta, hogy januártól folytatódik az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adójának (áfa) csökkentése. A sertés esetében is bővül a legkisebb adókulccsal érintett termékek köre, de 5 százalékos lesz a fogyasztási célú hal forgalmi adója is.

Már idén pályázhatnak támogatásért az állattenyésztők

Gazdaság2015.10.02, 14:28

A magyar mezőgazdaságban az állattenyésztési ágazat fejlesztésére 150 milliárd forintot fordítanak a 2014-2020 közötti időszakban, ennek körülbelül felét az EU állja.

Telefon tapadt az államtitkár arcára

Itthon2015.03.30, 14:27

Legyőzte a gravitációt Nagy István telefonja a parlament mai ülésén. A Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a plenáris ülésen vette fel a telefont, de ahelyett, hogy a kezébe fogta volna, a fülén egyensúlyozta a készüléket.

Simon Gábor ügyvédje izgalmas tárgyalást vár

Itthon2014.07.08, 14:50

"Teszi a dolgát az ügyészség" – kommentálta az Origónak Nagy István ügyvéd a Központi Nyomozó Főügyészség döntését, amely szerint védence, Simon Gábor október közepéig házi őrizetben marad. 

A legtöbben otthonrol mobilneteznek

Techbázis2008.10.16, 12:28

Kevés honfitársunk rendelkezik mélyebb ismertekkel a mobilinternetről, a felhasználók többsége pedig otthon használja ezt a szolgáltatást - mondta Nagy István, a Magyar Telekom piackutatási osztályvezetője az Internet Hungary konferencián, szerdán Tihanyban.

Létszámleépítés miatt tüntettek Vácott

Archívum2007.11.27, 18:20

Tüntettek kedden délután a General Electric váci dolgozói a gyárépület előtt. A Tungsram Dolgozók Független Szakszervezetének (TDFSZ) váci alapszervezete 350 munkahely megszüntetése ellen emelte fel szavát - mondta Nagy István, az alapszervezet vezetője.

Ketten súlyosan megsérültek egy gázrobbanásban

Itthon2005.06.23, 14:46

Két ember súlyos, egy pedig könnyebb égési sérülést szenvedett csütörtökön délelőtt Jászkiséren, amikor csatornaépítés közben gázrobbanás történt - közölte a jászberényi tűzoltóság parancsnoka, Nagy István. A baleset feltehetően azért történt, mert munka közben megsértették a vezetéket, és a szabadba kiáramló gáz berobbant.

Mégsem a Fidesz jelöltjét támogatja az MDF Fehérváron

Itthon2002.09.04, 15:07

Az MDF Viniczai Tibort indítja Székesfehérváron a polgármesteri tisztségért, jelentették be a párt helyi szervezetének szerdai sajtótájékoztatóján. Az MDF azt követően döntött saját polgármesterjelölt indításáról, hogy a Fidesz megvonta a bizalmat Nagy Istvántól, a két párt korábbi jelöltjétől, és helyette Gógl Árpádot indítja a tisztségért.

Kilépett a Fidesz fehérvári alapítója

Itthon2002.08.27, 15:37

Kilépett a Fideszből Nagy István, aki márciusban Székesfehérvárott még a jobboldali erők polgármesterjelöltje volt, augusztusban azonban a Fidesz vezette Polgári Szövetség Gógl Árpádot indította helyette a városvezetői poszt jelöltjeként.

Előző
  • 1
  • 2
Következő