munkavállaló
címke rss- kapcsolódó címkék:
- teszt munkajog
- gazdaság
- munkáltató
- munkahely
- munkaerőpiac
- legfrissebb
- legrégebbi
Ki sem próbált rendszert alakítana át a kormány
A nemzetgazdasági tárca összehívta az Országos Érdekegyeztető Tanácsot, a jövő heti ülésen szó lesz az érdekegyeztetés rendszerének kormány által szorgalmazott átalakításáról is. Az [origo]-nak nyilatkozó munkaadói és munkavállalói szervezetek furcsállják az átalakítási szándékot, hiszen az OÉT működéséről szóló törvényt tavaly a Fidesz szavazataival fogadta el a parlament, azóta pedig nem volt idő a rendszer érdemi kipróbálására.
Ne hagyja magát kirúgni!
Hiába a remek hírek a válság enyhüléséről, a nehéz helyzetbe került cégek továbbra is folyamatosan bocsátják el a dolgozóikat - azokról nem is szólva, akik a válságra hivatkozva szeretnének megszabadulni egy-egy nem kívánt kollégától.
Zavargásokkal fenyegetnek a munkanélküli tömegek
Az ENSZ munkaügyi tagozata, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) szerint legkorábban 2013-ra térhet vissza a foglalkoztatás szintje világszerte a válság előtti szintekre. A munka nélkül szenvedő népesség körében tapasztalható nyugtalanság azonban máris 25 országban jelent gondot a hatóságoknak és ez a szám még növekedhet.
"Nem csak a tb-járulékon múlik" - négyórás munkát adna a nőknek a kormány
Járulékcsökkentéssel ösztönözné a nők részmunkaidős foglalkoztatását a kormány, a megtakarítás már két minimálbéres felvételével is tízezer forint lehet. A négyórás munka az irodai, a recepciós, a raktáros, illetve a telefonos munkakörökban terjedhet el, a vállalati döntést azonban az egyéb költségek is befolyásolhatják.
Mit lehet tenni a felgyülemlett szabadsággal?
Annak is nehéz, akinek már nincs több, de annak is, akinek rengeteg szabadnapja halmozódott fel az év végére, mert év közben nem vette/vehette ki azokat. Főszabály szerint jövő évre átvinni nem lehet, pénzzé tenni nem lehet - de vannak kivételek. Mi a teendő a felhalmozódott szabadnapokkal?
Rabszolgaként dolgoztattak románokat Csehországban
Rabszolga módjára dolgoztattak mintegy 150 román állampolgárt a csehországi Pilsenben. A munkások fellázadtak, az őket fogva tartó cseh férfiak fegyverrel próbáltak rendet tenni.
Nehéz a szabadulás a határozott idejű munkaviszonyból
Mit tegyünk, ha kaptunk egy jó állásajánlatot, de határozott ideig tartó munkaszerződésünk még jó ideig cégünkhöz köt? A közös megegyezés csak a munkáltató jóindulatán múlik, rendes felmondással pedig jogszerűen nem szüntethető meg a szerződés.
Több mint 77 ezer forintos minimálbért javasol a kormány
Legalább öt százalékkal emelné a kormány jövőre a minimálbért, így a garantált legkisebb bér kicsivel több mint 77 ezer forintra emelkedne a mostani 73 500 forintról. A munkavállalók 79 500 forintos minimábért tartanának elfogadhatónak.
Tárki: A civileknek rugalmasabb lehet a munkaidejük, mint a közszférában dolgozóknak
A civil munkaadóknál gyakrabban lehet élni a rugalmas munkabeosztással, mint a közszférában, bár a rugalmas munkakezdés és befejezés itt is elterjedt - derül ki egy felmérésből. Összesen tízezer munkavállalót kérdeztek erről.
Csökkenti a fiatalok kivehető szabadságát a Munka törvénykönyvének új javaslata
Csak ötvenegy éves kortól jár harminc nap szabadság az új Munka törvénykönyve szerint, amelynek tervezetét pénteken hozta nyilvánosságra a kormány. A koncepció szerint az anya és az apa megosztva is kiveheti a gyerekek után járó pótszabadságokat, és a munkavállaló az új munkahelyén fél évig nem kérheti a munkáltatóját, hogy engedje szabadságra. Emellett a tervezet szerint változik a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos szabályozás, illetve megszűnnek a felmondási tilalmak és a szakszervezeti vétó is.