rabszolgamunka

címke rss
Kísérteties hajótemetők, ahol horrorisztikus körülmények között dolgoznak gyerekek is

Kísérteties hajótemetők, ahol horrorisztikus körülmények között dolgoznak gyerekek is

Dél-Ázsia partjai találhatók a világ legnagyobb, hátborzongató hajótemetői, ahová a világ legnagyobb hajóit viszik "meghalni". Ezeket pedig olykor brutális körülmények között élőm rabszolgaként dolgoztatott gyermekeknek kell darabokra szedniük. 

Rabszolgaként dolgoztattak Borsodban egy beteg férfit és egy 6 fős családot

Archívum2023.03.27, 13:58

Vádat emeltek két férfi és egy nő ellen emberkereskedelem, kényszermunka és könnyű testi sértés miatt, ugyanis nehéz fizikai munkára kényszerítettek kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket, akiknek fizetség helyett általában csak ételt és szállást adtak.

Brutális körülmények között, rabszolgaként dolgoztattak embereket Enyingen

Archívum2023.01.30, 13:29

Többszörösen minősülő emberkereskedelem, kényszermunka, és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Fejér Vármegyei Főügyészség azzal a nővel és férfival szemben, akik bántalmazással kényszerítettek három embert munkavégzésre.

Majdnem agyonverte rabszolgaként tartott ismerősét egy szabolcsi férfi

Archívum2022.05.10, 09:33

Tíz év fegyházbüntetést indítványozott az ügyészség azzal a férfival szemben, aki munkára kényszerített egy gondnokság alatt álló férfit és majdnem agyonverte.

Rabszolgaként tartott több férfit egy enyingi pár

Archívum2021.10.16, 15:31

Emberkereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy enyingi pár ellen a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, mert két év leforgása alatt több férfit rabszolgaként tartottak - közölték szombaton a police.hu-n.

Maja őslakosokat szállító rabszolgahajó roncsára bukkantak

Archívum2020.09.16, 15:49

Őslakos maja indiánokat kubai cukornádültetvényekre szállító hajó roncsát fedezték fel a régészek. Először sikerült majákat szállító "rabszolgahajót" azonosítania a kutatóknak.

Legalább 10 ezer modern rabszolga dolgozik a leicesteri textilgyárakban

Archívum2020.07.15, 18:01

A hírek szerint a rabszolgákat bűnözői hálózatok dolgoztatják a gyárakban óránként kevesebb, mint négy fontért, és ők is kapnak a kiszolgáltatott emberek béréből. A jelenségről egyébként a rendőrség is tud, mégsem tettek eddig semmit, mert attól féltek, hogy rasszistának bélyegzik őket, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Vagyis, a radikális baloldal terrorja miatt nem mernek lépni.

Csak azt vegyük meg, amire valóban szükségünk van.

Archívum2020.06.11, 16:49

Mindannyian fogyasztók vagyunk, nap mint nap vásárolunk, és egyáltalán nem mindegy, hogy ezt hogyan tesszük. Amikor bemegyünk egy üzletbe és leveszünk egy terméket a polcról, ritkán gondolunk bele, hogy azt hol, hogyan, milyen körülmények között állították elő, kinek a munkája van annak elkészítése, termesztése mögött.

Fehér férfinak álcázta magát a rabszolganő, hogy mentse a szerelmét

Archívum2020.03.03, 20:58

A 19. század közepén a Georgia állam területén fekvő Maconban egymásba szeretett egy férfi és egy nő. Sok más fiatal párhoz hasonlóan házasságot és családalapítást terveztek. Ám Ellen és William Craft rabszolgaként éltek, ezért tisztában voltak azzal, hogy leendő gyermekeiket bármikor elvehetik tőlük, és eladhatják. Ezért egy igen merész menekülési tervet dolgoztak ki: Ellen rabszolgatartó fehér férfinak álcázta magát, és felszállt egy Philadelphiába tartó vonatra; a férje, William pedig a szolgájaként követte.

Rabszolgaként tartottak egy 24 éves nőt a Zala megyei Pakodon - Majdnem halálra kínozták

Archívum2019.07.18, 10:56

Bezárták, aztán ütötték-verték, éheztették, mindenét elvették, és még hitelt is felvetettek a 24 éves nővel. Sokáig nem tudott megszökni. Januárban aztán kórházba került kétoldali tüdőgyulladással, életveszélyes, kihűléshez közeli állapotban, így indult nyomozás. Végül mindent elmondott a rendőröknek, de amikor szembesítették a kínzóval, még a rendőrök jelenlétében is úgy megijedt, hogy először visszavont mindent. Egy család sanyargatta őt, most egy 41 éves nőt, a fiát és egyik lányát tartóztatták le. A gyanú szerint ők tartottak fogva rabszolgaként a nőt.

Előző
Következő